Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-13 / 291. szám
1979. december 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 MAGASABB OSZTÁLYBA LÉPHET A Lehel sakkozóinak és kézilabdázóinak sikere A Lehel SC női kézilabdázói és férfi sakkozói az elmúlt hetekben egy képzeletbeli dobogó lépcsőfokait járták végig. Az alsó fokot a megyei bajnoki cím megszerzése, a középsőt az osztályo- zón való részvétel jelentette — a felsőt pedig a magasabb osztályba kerülés. Erősíteni kell A két szakosztály közül a sakkozóké tekint vissza nagyobb múltra. Több osztá- lyozóra is eljutottak már, de csak 1977-ben sikerült először helytállniuk. Az OB II- ben mindössze egy évig szerepeltek. Most újra adott a lehetőség, hogy bizonyítsák: nem véletlenül utasítottak mindenkit maguk mögé a szegedi osztályozón. — Nehéz lesz, — mondja a 47 éves Babusa Sándor, a Hűtőgépgyár beruházási főosztályának vezetőhelyettese, aki lassan húsz éve tevékenykedik a szakosztályban. — A jelenlegi játékosokkal nem látjuk biztosítottnak a bentmaradást. A csapat egyetlen mesterrel és négy mesterjelölttel rendelkezik. Az igen erős OB II-ben két éve is az első hat táblától lefelé bizonyultunk gyengébbnek ellenfeleinknél. Persze nem szeretnénk megint „átutazók” lenni. Ügy gondoljuk, ha sikerül legalább két mesterjelölttel erősödnünk, akkor megkapaszkodunk az osztályban. A szakosztálynak 32 felnőtt, 30 ifjúsági, serdülő, és úttörő korú játékosa van, valamint nyolc női sakkozója. A heti két edzésen dr. Horgosi Ödön edző mellett még négy segédedző foglalkozik a játékosokkal. — Nagy gondot fordítunk az utánpótlás nevelésére, — folytatja Babusa Sándor, aki edzőként is segíti a fiatalok előrejutását. ;— Ifjúsági csapatunk eddig mindig megnyerte a megyei bajnokságot. A lányokkal van gondunk — kevesen vannak —, ámbár legutóbb, mint a Lehel Vezér Gimnázium csapata, fölényesen lettek elsők a megyei középiskolás bajnokságon. A felnőttek legjobb első- táblás játékosa Sohranz István, a megye egyetlen sakkmestere. Az első országos ifjúsági bajnokságon — 1963- ban — nem talált legyőzőre, az idén pedig hajszálon múlott, hogy nem került a felnőttek országos döntőjébe. Tagja a magyar. EB és olimpiai levelezési válogatottnak, egyébként a levelező játékban is mesteri címet ért el. Az Utasellátó SC OB II-es csapatából érkezett Jászberényije tavaly év végén. — Nehéz az első táblán játszani, — vallja a 36 éves belső ellenőr, — mindenki győzelmet vár tőlem. Beilleszkedtem a kollektívába, jól érzem magam köztük így aztán nem csoda, ha aggódom a többiekért mérkőzés közben, — főként ha vesztésre állunk. Ugyanakkor az edző szemével is figyelnem kell játékukat, hogy aztán alaposan kielemezhessük a hibákat. A megye sakkéletének kétségtelenül Jászberény az egyik kiemelkedő fellegvára, ahonnan már nem egy okos kezdeményezés indult ki a sakkozás fellendítésére, sőt maguk is vállalkoznak jelentős versenyek megrendezésére. A jászberényi sakkozók eddig is megkaptak minden támogatást a Hűtőgépgyártól és a sportegyesülettől, így minden bizonnyal erősítési szándékaik is megértésre találnak. Remélhetőleg ezúttal valóban nem „vendégszereplés” lesz az OB II-es szereplés vége. Céltudatos közös munka A női kézilabda-csapat három év alatt tette meg az utat az NB II—ig. Az első esztendőt a hetedik, a másodikat a harmadik helyen zárták a megyei bajnokságban. Tavaly már veretlenül lettek elsők, de az osztá- lyozón elbuktak, az idén viszont már senki sem tudta megállítani őket. — Alaposan felkészültünk a feljutásra. — meséli a 32 éves Hud- ra István, edző, a Hűtőgépgyár üzemgazdasági előadója, aki a csapatot életre hívta. A megyei utánpótlás-neveléséből is kiveszi részét — két éve edzi a megyei serdülő válogatottat. — Tervszerűen dolgoztunk, • s valamennyi felmerülő problémát igyekeztünk megoldani, hogy ne kelljen az utolsó pillanatban kapkodni. Kétszer kaptunk lehetőséget edzőtáborozásra, amiért nagyon hálásak vagyunk, s jó edzőpartnerekről gondoskodtunk. Kizárólag NB-s csapatokkal mérkőztünk a felkészülés időszakában. Az osztályozón 12 játékos vett részt, de senkit sem tudok kiemelni közülük, hiszen mindenki a maximumot nyújtotta. Gondoltunk az utánpótlásra is, ifjúsági együttesünket jövőre tartalékként kívánjuk szerepeltetni, helyettük újabb csapatot szervezünk és indítunk a megyei bajnokságra. Szétnéztünk már a környező iskolákban, s elképzelésünket — hogy széles alapú kézilabda bázist teremtsünk a városban — sokhelyütt segítik. Célunk nem lehet más egyelőre, mint a bennmaradás, ám távolabbi terveink között a még magasabb szint elérése szerepel. A 20 éves Urbán Katalin két nagy célt tűzött valamikor maga elé — most mindkettő teljesült. Állatgondozó az állatkertben és kedvére kézilabdázhat. Hat éve ismerkedett meg a sportággal, s még nincs három esztendeje, hogy a Lehel csapatába került. Ma már igazi vezéregyénisége a gárdának. „Rajtunk nem múlik" — Félemelő érzés ilyen csapat kapitányának lenni, mosolyog Urbán Katalin. — Fiatalok vagyunk — 18—19 év az átlag — s nagyon összetartunk. Állítom, kevés ilyen megértő társaságot lehet találni a megyében. Mindenki mindent odaadott a játékért, a feljutásért. Rettentő nagy munka volt, de megérte. Az biztos, hogy rajtunk a jövőben sem múlik a siker. A határozott edző és az energikus csapatkapitány szavait Kiss Rudolfné, a módszertani osztály vezetője egészíti ki, aki egyszemélyijén tagja az egyesület elnökségének, és vezetője a szakosztálynak. —< Á sportegyeaület legjobb szakosztályai közé tartozunk, a fegyelmet és a szervezettséget tekintve. Ennek is köszönhető a feljutás, de elsősorban a közös munkának, az összefogásnak. A jövőben sem térünk le erről az útról. Ott, ahol ilyen egészséges a szakosztályszellem, ahol ennyire előrelátóan dolgoznak ott' valószínűleg a jövőben sem lesznek megoldhatatlan feladatok. Az igazi fegyvertényt az fogja jelenteni ha a kézilabdázók nemcsak az osztályban kapaszkodnak meg hanem a sakkozókhoz hasonlóan a sportág erős alapját teremtik meg Jászberényben. Olyat, amely nemcsak útmutatóul szolgálhat mások számára, hanem ahonnan fejlődésnek indulhat az egész Jászság női kézilabda-sportja. Constantin Lajos SPORT O SPORT O SPORT Tízek-bajnokság Jászberényben Vasárnap bonyolították le a Hűtőgépgyár sportcsarnokában a jászberényi járásivárosi asztaliteniszezők tízek bajnokságát. Meglepetést keltett Gál és Egyed jó szereplése. Eredmények, férfi, felnőttek: 1. Bene 8, 2. Reisz 8, 3. Gál 7, 4. Szarvas 6, 5. Egyed (mind Lehel SC) 5 győzelemmel. Ifjúságiak: 1. Katona (Jászapáti) 8, 2. Csák (Lehel) 8, 3. Kecskés (Jászapáti) 7, 4. Károlyi 6, 5. Krizsárí (mindkettő Lehel) 6 győzelemmel. Táblázatok Területi labdarúgó-bajnokság. A Kunsági csoport végeredménye, tartalékcsapatokkal: 1. Tószeg 13 12 1 — 57: 6 25 2. T.-földv. 1. 13 11 1 1 69: 5 23 3. Cibakháza 13 10 1 2 49:12 21 4. T.-földv. II. 13 9 1 3 47:11 19 5. Öcsöd 13 6 4 3 31:20 16 6. Kunsztm. II. 13 6 2 5 38:24 14 7. Kungyalu 13 6 1 6 22:36 13 8. Cserkesz. 13 4 3 6 15:22 11 9. Tiszamenti 13 4 1 8 11:49 9 10. Szelevény 13 4 — 9 22:29 8 11. Mezőhék 13 3 2 8 23:44 8 12. Csépa 13 3 1 9 22:67 7 13. Tiszakürt 13 2 2 9 12:45 6 14. Mestersz. 13 1 — 12 7:55 2 Tartalékcsapatok nélkül: 1. Tószeg 11 10 1 — 52: 4 21 2. T.-földv. I. 11 9 1 1 63: 4 19 3. Cibakháza 11 9 1 1 46: 9 19 4. Öcsöd 11 5 3 3 27:18 13 5. Kungyalu 11 6 1 4 20:30 13 6. Cserkesz. 11 4 1 6 14:21 9 7. Szelevény 11 4 — 7 21:23 3 8. Mezőhék 11 3 2 6 23:35 8 9. Tiszamenti H 3 1 7 9:41 7 10. Csépa 11 3 1 7 17:55 7 11. Tiszakürt 11 2 2 7 11:32 6 12. Mestersz. 11 1 — 10 5:36 2 Á Néplap 50. heti totótippje 1. MÁV NTE—Komló x x 2 2 2. Bábolna—Haladás 2 2 2 2 3. Szekszárd—Olajb. 12 12 12 12 4. Alum.—Kaposvár 1 2 12 2 5. Papp J.—Özd 1 lx lx 1 6. Hmhely—Ny háza lx 1 1 x2 7. Perugia—Juventus 2 2 2 2 8. Ascoli—Cagliari x2 lx 2 x2 9. Fiorent.—Avellino 11 1 lx 10. Roma—Inter. lx lx lx lx 11. Udinese—Bologna lx x2 x2 2 12. Bari—Como x x2 x2 x 13. Genoa—Lanerossi x2 2 x lx Pótmérkőzések: x, l. l. A hét sportolója: Molnár Lajos A hét végén újabb első osztályú csapattal gazdagodott a megye sportélete: a Honvéd Kilián FSE cselgán- csozói Szekszárdon tíz OB II-es csapat versengéséből kiharcolták a magasabb osztályba jutást. Szombaton voltak a mérkőzések, a tíz másodosztályú gárdát két csoportra osztották. A Kilián FSE cselgán- csozói minden ellenfelüket legyőzve kerültek tovább, majd a legjobb hat csapat újabb körmérkőzéséből már OB I-esként kerülték ki. A szolnoki gárda egyik legjobbja a 86 kilogrammos súlycsoportban versenyző Molnár Lajos volt, aki minden ellenfelét legyőzte. A 20 éves fiatalember a Budapesti Spartacusban kezdett cselgáncsozni, s most a Kiliánt erősíti. — Nagyon jó a csapat- szellem, egymást biztatva küzdöttünk a sikerért — emlékezett vissza. — Ipon- nal és fojtás fogásokkal arattam a győzelmeket. A sikerben egyenrangú érdemeket szerzett Janó, Bálint, Vincze és Kormos is. Molnárt Varga Imre, az idei VB harmadik helyezett versenyzője tanította cselgáncsozni, aztán Kroner Ferenc vezetőedző keze alatt folytatta. Súlycsoportjában hamarosan betört a sportág élvonalába, tavaly ^nár első osztályú versenyző volt, s ezt a minősítést az idén is megszerezte. Volt junior magyar bajnok, IBV helyezett, a felnőtt válogatott tagjaként járt Csehszlovákiában és Lengyelországban. Megnyerte a nemzetközi Balaton Kupát, az ugyancsak nemzetközi OKISZ-kupán dobogóra állhatott, a Hungária Kupán hetedik lett, a Dózsa és a Honvéd rangsor versenyén pedig első. Az idei felnőtt magyar bajnokságon bronzérmet szerzett új egyesületének s neve szóba került az olimpiai keret összeállításánál is. A Kiliánnál Czigler Lajos vezetésével folytatja edzéseit. — Szolnokon mindent megkapunk a magasabb szintű edzésekhez — állapította meg. — Heti öt erősítő és technikai foglalkozást tartunk. Most olyan csapat állt össze, amely tartani tudja az első osztályú színvonalat. Feljövőben vannak a tehetséges, junior korú fiatalok, mint Janó és Bálint, akik erősségei a csapatnak. — További tervei? — A nemzetközi minősítés elérése. A hazai ranglistán Kiss Endrét szeretném megelőzni a Hungária Kupán, s ha sikerül, akkor remélem, jövőre utazhatom Bécsbe, az Európa Bajnokságra. S talán Moszkvába, az olimpiára is? (Pi) % Egyedül Járomi Az úttörő-olimpia Keleti területi kötött- és szabadfogású birkózóversenyének döntőit szombaton és vasárnap Debrecenben rendezték. A százhárom induló között'a megye versenyzői egy első helyet szereztek: a 68 kg súlycsoportban Járomi Antal (Lehel SC) győzött, így egyedül ő szerzett jogot az úttörő-olimpia döntőjében való részvételre. A Lehel SC versenyzőinek eredményei. 35 kg (18 induló) : 2. Durucz Attila, 45 kg (19): 4. Sár Gábor, 68 kg (5): 1. Járomi Antal, 3. Szűcs Tibor, 5. Szatmári Gyula. mai műsor Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 17—19 óráig: Előtérprogram. Filmvetítés. Sport és művészet. — 17.30 órakor a III. sz. klubteremben: Ifjúsági vitaműsor. Szex. szerelem. Előadó:, dr. Veres Pál. SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor a Minszki Állami Orosz Színház vendégjátéka. Az ember tragédiája. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A vas- álarcos férfi (II. helyáron), Tisza: Ajándék ez a nap (14). Nálunk csend volt, Tallinn: Az űrből jött lovag. A jó. a rossz, és a csúf I—II. (III. dupla helyáron). Vegyiművek: Apacsok, Reptér: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádsza- lók Petőfi: Vendégek vadnyugaton (II. helyáron). Az elefánt és a strucc. Jászapáti Táncsics: Macbeth (16). Októberi vasárnap. Jászberény Lehel: Nick Carter, a szuperdetektív (II. helyáron, 14). Karcag Déryné: Minden szerdán (16). A Kacor király. Kisújszállás Ady: A kétbalkezes és az örömlány (III. helyáron, 14), A vad haty- tyúk. Kunhegyes Szabadság: Won Ton Ton. Hollywood meg- mentője (II. helyáron). Marci az Antarktiszon. Kunmadaras Petőfi: Búék (16). Kunszentmár- ton Körös: Premier (14). Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: Meztelen bosszú (II. helyáron, 16). Szabadság: Szótagrejtvény. Tiszafüred Tisza: Fehér farkasok. Tószeg Petőfi: A vadnyugat hőskora I—II. (II. dupla helyáron). Törökszentmiklós Dózsa: Mese habbal, Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: Egy szöszi szerelme (16). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — Operettindulók. — 17.15: A tanácselnöké a szó . . . Riporter: Pálréti Ágoston. — Szintetizátor muzsika. — 17.35: Anna néni... Riporter: Balogh György. — 17.45: Üj felvételeinkből. Mai dalok megzenésített versek. A jászberényi Bacsa Ferenc énekel és gitározik. — 18.00: Alföldi krónika. — Beatparádé. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Cseh polkák fúvószenekarra. — 8.45: Szerpentin. — 9.44: Muzsika Zsuzsika meséi. — 10.05: Dominó. — 10.35: Zenaida Pally és Nicolae Herlea operaáriákat énekel. — 11.05: Lakatos György népi zenekara játszik. — 11.25: Idegenforgalmunk előőrsei Londonban. — 11.40: A sziget. Robert Merle regénye rádióra alkalmazva. — XV. rész. — 12.35: Hegyi Béla: A dialógus sodrában. Könyvszemle. — 12.45: Zenemúzeum. — 14.48: Hevesi népdalkórusok. — 15.10: Julio Iglesias énekel. — 15.28: Csiribiri. — 16.05: Kóruspódium. — 16.34: Körmikrofon. — 17.07: ..Üdvözlet az olvasónak”. II. rész. — 18.07: Honthy Hanna két Lajtai Lajos dalt énekel. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 19.15: Geszty Szilvia és Peter Schreier operettkettősöket énekel. — 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: kb. 20.15: Adottságok, lehetőségek. — kb. 20.35: A hangversenyközvetítés folytatása. — 21.20: Kocsár Miklós népzenei feldolgozásaiból. — 22.20: Olajváros a kanadai tajgában. — 22.30: Sztravinszkij: Mavra. Egyfelvonásos opera. — 23.fí0: Elszáll a buborék? — 23.20: Schubert: G-dúr vonósnégyes. — 0.10: Dzsesszf elvételeinkből. PETŐFI: 8.05: Mai dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Csárdáscsokor. verbunkos muzsika. — 9.00: örökzöld dallamok. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.33: Mezők. falvak éneke. — 12.55: Kapcsolás a nyíregyházi stúdióba. Kisvárosi mozaikképek. — 13.25: Ifjúsági könyvespolc. —13.30: Hull a pelyhes fehér hó. — 14.00: Válogatott perceink. — Közben: 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — IC.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Zenei tükör Helsinkiből. II. rész. — 18.00: Disputa. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: A 04. 05, 07 jelenti. — 21.05: Az Ezüst tavak kincse. — 22.15: Nóták. — 23.15: Rádióoperettekből. 3. MŰSOR: 8.08: Francia operákból. — 9.00: , Iskolarádió. — 9.30: Rádiószínház. — 10.20: Zenekari muzsika. — 12.00: Nagy mesterek kamarazenéjéből. — 13.'50: Dzsesszfelvételekből. — 14.30: Az én telkem. — 15.00: Balettzene. — 16.00: Zenei lexikon. — 16,20: Gustav Mahler. Ahogy Alma Mahler látta. — 16.50: Popzene sztereóban. — 13.00: Külpolitikai klub. — 18.30: Fla- mand zene a reneszánszban. — 19.05: Disputa. — 19.35: Sámán- dob-avató. — 19.55: Verdi: At10.00: Tévétorna. 10.05: Iskolatévé. 15.25: Iskolatévé. 16.28: Hírek. 16.35: Kollányi Ágoston rövid- filmjeiből: 1. Mint csepp- ben a tenger. Ismeretterjesztő rövidfilm. 2. Malagnan. Emlékfilm Bíró Lajosról. 17.00: Az építésvezető. Magyarul beszélő szovjet film. 17.50: A sivatag partján. Szovjet kisfilm. 18.05: Tévébörze. 18.15: Percnyi megállás nélkül. (Versenyben vagyunk.) Í8.45: Téli könyvvásár. III. Képzőművészet. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Rákossy Gergely: Csak egy csap. Tv-játék. 20.50: Kockázat. Versenyben a világpiacon. 21.20: Telesport. 21.45: Sok van mi csodálatos. tila. Háromfelvonásos opera. — előjátékkal. — 21.44: Üj lemezeinkből. — 22.53: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara magyar szerzők zenekari müveiből játszik. Vitray Tamás műsora. 22.20: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR: 18.50: Programozott oktatás. I—II. rész. 19.10: Táborozás a múzeumban. Rajz 1—4. osztályig. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Magyar tudósok. Neumann János matematikus. 20.50: Tv-híradó. 2. 21.10: Reklám. 21.20: Tombol a hold. Magyarul beszélő angol film. BUKAREST: 15.30: Francia nyelvoktatás. 16.00: Glóbuszműsor. 16.20: Kulturális hírek. 17.50: A legkisebbeknek. 18.00: Tv-híradó. 18.25: Tudományos horizont. 19.00: ifjúsági óra. 19.45: Dokumentumfilm. 20.35: Tv-híradó.