Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

1979. november 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 IlPtZO előtt a Nagy küzdelmet ígér a megyei rangadó Jó játékot várnak Mezőtúron A mai megyei rangadó tétjét emeli, hogy a listavezető szolnokiak megerősíthe­tik elsőségü­ket, akárcsak helyüket az élbolyban a jászberényiek. Ugyanakkor mindkét részről presztizsmérkőzést is jelent az összecsapás, annál is in­kább, mivel a Lehel SC ve­zetőedzője, Kóczián Antal az elmúlt idényben még Szolnokon dolgozott, ugyan­akkor Himer István, a pi­ros-kékek mestere korábban Jászberényben edzősködött. Mindketten jól ismerik te­hát egykori csapatuk eré­nyeit és gyengéit — min­denképpen nagy taktikai harc várható. Kolláth Béla minden bizony­nyal most fs mindent meg­tesz csapata győzelméért — A Lehel SC — mióta ismerem a csapatot — min­dig is mumusa volt a szol­noki együttesnek — mond­ja ifj. Árvái István, a MÁV MTE módszertani csoportve­zetője. aki hosszú játékos- pályafutása alatt sokszor játszott a jászberényiek el­len. — Akárcsak az Eger, a Lehel SC ellen sem mehet­tünk sohasem biztosra. Úgy érzem, most megtörik a jég — mi nyerünk. Kolláth Béla, aki az el­múlt vasárnap csapata leg­jobbjának bizonyult, szintén bizakodik: — Becsülettel készültünk a mérkőzésre, amelytől — mi-tagadás — tartupk egy kicsit. Döntetlennél rosszabb eredményt nem érhetünk el. Törleszteni valónk is akad, a tavaszi 2:l-es vereségért. Reméljük. szép számmal jönnek el szolnoki szurko­lóink, biztatásukra nagy szükségünk is lesz. Egyéb­ként azt álmodtam, hogy nagy küzdelemben 1:0-ra nyertünk. Bár így lenne, hi­szen nagyot lépnénk előre, már csak azért is, mert a Ma: Lehel SC-Szolnoki MÁV MTE, iászberény, vá­rosi sporttelep 13, Mohá­csi, Mezőtúri Honvéd- Egér SE, Mezőtúr, városi sporttelep 13, Palik. nyíregyháziak Kazincbarci­kán ugyancsak nehéz 90 perc elé néznek. A szolnokiak a következő kerettel utaznak Jászberény­be: Szén drei, Farkas. Kábák, Sebők, Kolláth, Tóth, Föl­des i, Lódi, Porhanda, Szat­mári, Zakar, László, Nász, Kántor, Hegedűs. Jászberényben a vezető­edző csak közvetlenül a mér­kőzés előtt jelöli ki csapa­tát, mivel sok a sérült. Sza­bó T:, Lakatos, Gergely ta­lálható a maródiak listá­ján, de Bacher és Lukácsi is húzódással érkezett ha­za az NB II-es válogatottak kaposvári mérkőzéséről. — Ha a Lehel megismétli a Kazincbarcikai Vegyész és és a Mezőtúri Honvéd elle­ni csupaszív játékát, akkor megállíthatja a vendégeket győzelmi sorozatukban — vélekedett Nagy András, a jászberényi csapat volt játé­kosa és kapitánya. — A szolnokiak nagyobb tudását csak ezzel lehet kiegyenlíte­ni. Mezőtúron két olyan csa­pat lép pályára, amely meg­lepő eredményeket ért el az utóbbi fordulókban, s most is kiszámíthatatlan, mire ké­pes- A hazaiak és az egriek egymás elleni mérlege erő­sen a vendégek felé billen, hiszen az elmúlt évi baj­nokságban mindkétszer ''az egriek nyertek. A Honvéd sérültjei közül Papp és Pri­bék játszott egy félidőt a hétközi edzőmérkőzésen. A kezdő csapat valószínűleg a Boros. Anger, Szilágyi, Da- basi, Dávid, Mohácsi, Cziko- rgt, Cserháti, Kakas, Kele­men, Czanka, Fodor, Ho- monnai, Herczeg keretből kerül ki. — Jó játékot várok a me­zőtúriaktól — jegyezte meg Galáth János, a Mezőtúri ASC egykori kiváló csatára, aki most sem mulasztja el a Honvéd valamennyi mérkő­zésének megtekintését. —• Szerintem most meg lehet „fogni” a vendégeket, akik­nek az elmúlt évhez képest megváltozott a csapata. Amennyiben a hazai gárda a békéscsabaihoz hasonló já­tékkal rukkol ki és a közön­ség is lelkesen támogatja őket, úgy nem fog elmaradni a győzelem. SAKK Az OB II. küszöbén a Lehel SC Szegeden zajlik öt megye bajnokcsapatainak részvéte­lével a sakk OB II-be jutá­sért folyó osztályozó. A viadalon Szolnok megyét a Léhel SC együttese -képvi­seli, eddig sikeresen. A jász­berényiek 6,5:5,5-re legyőz­ték Orosházát, 8:4-re a Sze­gedi Dózsát. 7:5-re pedig Vác csapatát. Az utolsó mér­kőzésen Kiskunhalas az el­lenfél, de nem jelenthet akadályt az ellenfél, hiszen ezt a csapatot a váciak 9:3 arányban győzték le. Birkózás Mozgalmas hétvége A Jászberényi járási Bir­kózó Szakszövetség orszá­gos úttörő „A” és „B” kor­csoportos kötöttfogású ver­senyt rendezett Jászapátin. A legfiatalabbak küzdelmeit nagy érdeklődés kísérte, s a közönség nem csalódott: színvonalas párviadalokat láthatott. A Szolnok megyei ver­senyzők eredményei. „B” kcs. 35 kg: 2. Kozma (SZMÁV MTE), 38 kg: 1. Durucz, 2. Gattyán, 41 kg: 1. Sár (mind Lehel SC), 45 kg: 1. Bláskó (Karcag), 2. Török J., 3. Török I. (mind­kettő MÁV MTE), 49 kg: 3. Szilák, 53 kg: 1. Gömöri (mindkettő Jászapáti). 2. Mondok (Lehel SC). 3. Má- di (MÁV MTE), 58 kg: 1. Ráczi, 2. Bolyos (mindkettő Jászapáti). 3. Markóth, 63 kg: 1. Lendvai, 2. Dér (mindhárom MÁV MTE). 68 kg: 1. Járomi (Lehel SC), 2. Marosán (MÁV MTE). +68 kg: 1. Berki (Jászapáti). 2. Bordás (MÁV MTE). 3. Mol­nár (Lehel SC). Csapatban: 1. v Lehel SC (edző: Sinka Gyula), 2 .Szolnoki MÁV MTE, 3. Jászapáti, ... 6. Karcag. „A” kcs., 32 kg: 1. Mezei (MÁV MTE), 3. Pusztai, 35 kg: 1. Sass (mindkettő Le­hel SC), 38 kg: 2. Pintér (MÁV MTE), 3. Morvái. 41 kg: 1. Elek (mindkettő Kar­cag), 3. Oláh (Lehel SC). 49 kg: 1. Szép (MÁV MTE), 2. Vidics, 53 kg: 2. Szálai, 58 kg: 2. Márki (mindhárom Karcag). 3. Hornyák (Lehel SC). Csapatban: 1. Lajosmi- zse, 2. Kiskunfélegyháza. 3. Karcag. 4. Szolnoki MÁV MTE, 5. Lehel SC. 6. Jász­apáti. Az összetett csapat- verseny végeredménye: 1. Laiosmizse 38. 2. SZMÁV MTE 33. 3. Kiskunféleiívhá- za 32. 4. Lehel SC 28. 5. Karras 20, 6. Jászapáti 19 ponttal. A Debrecenben lezajlott felnőtt, országos kötöttfogású versenyen a 62 kg-ban Tasi második, a 74 kg-ban Sass első, a +100 kg-ban Csányi második helyet szerzett. A~ Cegléden rendezett serdülő magyar Kelet területi kö­töttfogású bajnokságon 53 kg-ban Telek,, ezüst, míg a 62 kg-ban Száraz áranyér- met nyert. (Valamennyien a Lehel SC versenyzői.) Hatvanhárman léptek sző­nyegre Túrkevén a városi sportcsarnokban a Kelet te­rületi serdülő szabadfogású birkózóversenyen. A Szolriok megyei versenyzők eredmé­nyei, 42 kg: 3. Tímár. 45 kg: 1. Nagy (mindkettő Túr- kevei AFIT), 49 kg: 1. Len­gyel (Lehel SC). 2. Kurgyis (AFIT), 57 kg: 1. Gáli íAFIT). 62 kg: 2. Fülöp (Le­hel SC). T>7 kg: 1. Lakatos, 72 kg: 2. Rácz, 78 kg: 1. Kovács (mindhárom AFIT). ESEMÉNYEK VASÁRNAP Asztalitenisz. Megyei fiú ser­dülő csapatbajnokság IV—VI. fordulója: Szolnok. 605-ös ipari Szakmunkásképző Intézet tor­naterme in. Kosárlabda. Megyei bajnok­ság. női: Szolnoki MÁV MTE II.—Jb. Tanítóképző. Szolnok, Véső úti sportcsarnok 11. Labdarúgás: Megyei bajnok­ság : Tiszabura—Sz. Vegyiművek 13 (Heves megyéből) Besenyszög— Szászberek 13, Kovács. Ojszász —Rákóczifalva 13. Horváth. Sz. Cukorgyár—Túrkeve 10 (Hajdíjf- m.-böl). Kunszentmárton—Jb. Vasas 13 (Békés m.-ből). Kar­cag— Abádsznlók 13. Tómbor, Jászárokszállás—Jászkisér 13. Balogh. Törökszentmiklós—Jász- jákóhalma 13. Hagyó. Tisza Ci­pő SE—Kunhegyes 13 (Csong- rád m.-ből). Teke. NB I. Fécfi: Szolnoki MÁV MTE—Szegedi DÉLEP SC. - Szolnok, automata tekecsarnok .10. NB II. Női: SZMÁV MTE— Kőbányai Sör, Szolnok, auto­mata tekecsarnok 14.30. Hétfő Idegenben szerepelnek: A Szolnoki Yrniev SE OB I-es vízilabdázói Biid1'r'''t,í'n a Kom- .iádi Kupán a BVSC ellen, az Sz. MEZÖGffP SE OB sakkozói Makón, a Lehel SC sakkozói Szegeden az OB II-es osztályo- zón. SPORT O SPORT 0 SPORT Öngól az ellenfél hálójába Az Abádszalók-Tiszabu- ra megyei bajnoki labda­rúgó-mérkőzésen Pataki Tibor, az abádszalókiak játékosa, a burai Lenin Tsz dolgozója, a tiszabura- iak hálójába talált. Nagy János téeszelnök bekiabált a pályára:- Na Tibi, nézhetsz mun­ka után! És Pataki Tibor néhány nap múlva meg­kapta a munkakönyvét a burai' Lenin Tsz-től. Ennyi a puszta ~ történet, amiért megkerestük Nagy Jánost, a közös gazdaság ve­zetőjét. Meglepően magabiz­tosan nyilatkozik a „guban­cosnak” látszó ügyről. — Huszonkét éve vagyok vezető, és még olyan döntést nem hoztam, amibe jogilag bele lehetett volna kötni. Aztán papírok hosszú so^ rával bizonyítja, mennyire szabályszerűen járt el ebben az esetben is, amely pedig alaposan felkavarta a két község közvéleményét. — Tibort érettségivel vet­tük fel a gazdaságba, meg­mondom őszintén, más je­lentkezők rovására, mivel édesapja nálunk dolgozik állatorvosként. A fiút az in- szeminátorképző tanfolyam­ra küldtük, mintegy 6000 fo­rintot költöttünk rá azt nem is számolva, hogy a tanfolyam alatt a fizetését is rendszeresen megkapta. Aztán bevonult katonának, mi ez alatt az idő alatt is biztosítottuk számára a ház­táji földet, ami évente több mint 10 ezer forintot jelent. Abádszalókon futballozott a megyei bajnokságban, mi pedig a területiben küzdöt­tünk, így nem is forszíroz­tuk azt, hogy hozzánk iga­zoljon. Abádszalóki lakos, így érthetőnek tartottuk, hogy oda kötődik. — Később mi is bekerül­tünk a megyeibe, haza hoz­tuk azokat a labdarúgóin­kat, akik annak - idején a magasabb osztály miatt vál­asztottak más klubot. Szó­ba került; hogy Tibor is ott játsszon, ahol a kenyerét megkeresi, ő azonban ma­radt a szomszéd községben. Véleményünk nem változott: aki itt dolgozik, itt is fut­ballozzon, nem igaz? Nem tagadom, gyanakodva hallgatom a fejtegetést, és kétszer, is átolvasok minden NBI. Női: Bp. Spartacus— Szolnoki MÁV MTB- 85:49 (40:20). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 300 n„ v.: Ba­logh Gy„ Kéger. Bp. Spar­tacus: Petrik (7), Fehérné (6), Gellérné (19), Gulyás (10), Lámala (10). Csere: G. Hideg (l).^László (6), Molnár (6), Dombrádi (6), Nagy M. (14). Edző: Varga Mátyás. SZ. MÁV MTE: Hegedűs (14), Vinczéné (21), Czeglédi (2), Mikoláné (4). Szabóné (4). Csere: Bódi (4), Rittling. Edző: Balogh Péter. A mérkőzésen szükség já­tékvezetők • működtek közre, mivel a kijelölt bírók nem érkeztek meg. Bár hazai kosárral kezdő­dött a találkozó, a neves fő­városi ellenfél nem sokáig hagyott kétséget a végered­mény felől. Magassági fölé­nyüket kellőképpen kihasz­nálva rendre megszerezték a lepattanó labdákat, s nem csak magasságban múlták felül a szolnokiakat, hanem helyzetfelismerésben és do­bóbiztonságban is. Ugyan­akkor alig szereztek úgy ko­sarat, hogy az kiforrt össz- játék eredménye lett volna. A szolnokiak sok labdát „el­adtak”, pontatlanul adogat­tak, jónéhány ziccert kihagy­tak, s gyengén védekeztek. Az egyénileg képzettebb fő­városiak éltek is a lehetősé­gekkel. írásos dokumentumot, mivel az eljárásban valami zavar. Egyelőre azonban nincs mi­be belekötni. Az elnök foly­tatja. — Tibor tehát nem jött hozzánk játszani. Sor ke­rült az Abádszalók—Tisza­bura mérkőzésre. A szövet­kezet tagjai közül néhányan — persze viccesen, de azért nyomatékkai — mondták a fiúnak: „Reméljük, Tibi, el­lenünk sérült leszel, és nem vállalod a játékot.” De az­tán csak pályára lépett a szalóki csapatban. Aztán gólt rúgott, mire mindkét szur­kolótábor nekem esett. A szalókiak ezt kérdezték: „Mi van elnök, a saját dolgozód ver meg benneteket?’’ A mieink pedig azt mondták kórusban: „Még egy hold háztájit neki.. Elérkeztünk tehát a konf­liktushoz. Itt már minden szónak kétszeres súlya van. — Hétfőn délelőtt beállí­tott Tibi az apjával. Miután inszeminátornak az elvég­zett tanfolyam ellenére sem tudtuk alkalmazni — nincs ilyen munkakörünk, azért küldtük el tanulni, hogy ha idővel szükségünk lesz ilyen képzettséggel rendelkező dolgozóra,, hát legyen — az­zal a javaslattal álltam elő, legyen az egyik, nyugdíjba vonuló tehenészeti telep ve­zetőjének utódja. Ehhez fő­iskola kell, jelentkezzen, mi pozitív javaslatot adunk hozzá. Elmondtam a mun­karendjét is: reggel öttől nyolcig dolgozik, majd dél­után fél háromtól kezd is­mét. Edzésre tehát nem tu­dott volna járni Abádsza- lókra. Jogilag belekötni ebbe sem lehet, bár érzésem szerint itt már a labdarúgó ellen játszanak össze a körülmé­nyek. Különösképpen azért, mert egy másik ágazatveze­tő, Kelemen Gyula, aki Bu­rán futballozik, fél három­kor elmehet tréningre. 1 — Az más — mondja az elnök. — öt, ha kell, én, a téeszelnök helyettesítem. Egyébként dolgozóink Pata­ki Tibor helyett is vállal­nák a munkát, ha a mi já­tékosunk lenne. De gondol­Mindazonáltal a találkozó' egy pillanatig sem paprikáz­ta fe a kedélyeket, igaz, a színvonal sem érte el az NB I-ben megszokottat, mint ahogy a légkör sem utalt bajnoki fordulóra — inkább edzőmérkőzésre. A várt küzdelem elmarad,) a sport­ág szépségeiből sem láthat­tunk sokat, sőt időnként meglehetősen unalmasan tel­tek a percek. A Bp. Sparta­cus sem igazolta ió hírne­vét — nem is volt rákény­szerítve — és csak azért nyert, mert a MÁV MTE még rosszabbul játszott, mint a vendégegyüttes. NB II. Férfi: Olajbányász —Karcagi SZÖVSE 1*3:78 (47:33). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 200 n., v.: Per­lési, 'Patay. Olajbányász: jjkása (13), Molnár G. (20), Molnár A. (6), Tóth I. Z. (20),'"Acsay (6). Pál Szabó (18), Zádori (12), Farkas (8), Juhász. Mb. edző:Acsay Attila. Karcag: Földvári (25), örlős (10), Kurucz (4), Vízkéleti (2), Hajdú (11), Gaál ( 6), Sütő (11). Számos- közi, Dajka (7), Vincze (2). Edző: Szepesvári Gábor. A közepes színvonalú me­gyei rangadón a karcagiak helyenként ügyesen játszot­tak, de az Olajbányász győ­zelmét nem tudták megaka­dályozni. jón bele: rossz adottságú kis szövetkezet vagyunk. Ha egyszer a nálunk erősebb, 11 ezer hektáros szalóki kö­zös gazdaság nem tudja a játékosának a kedvezményt biztosítani, mi hozzunk ál­áldozatot — nekik? — És akkor ön Pataki Ti­bor kezébe nyomta a mun­kakönyvét — — Nem így van. Itt van október 22-i keltezéssel Pa­taki Tibor felmondása. A lényege az (mafam is olvas­tam), hogy abádszalóki lo­kálpatriotizmusát nem tud­ja összeegyeztetni tiszaburai munkaviszonyával, így fel­mond. Most az állami gaz­daság tiszaszentimrei üzem­egységében dolgozik insze- minátorként. Hogy mennyi­re nem voltunk bosszúál- lóak, ezt a következő veze­tőségi ülés bizonyítja. Az elnök jegyzőkönyvet vesz elő, ami kisebb vihar­ról tanúskodik ugyan, de végül is Pataki Tibornak a szerződésbe foglaltak szerint mindössze a 6 ezer forintos tanfolyamdíjat kell vissza­fizetnie, és időarányosan megkapja a háztáji föld hasznát. A tanfolyam alatt folyósított munkabérre nem tartanak igényt a Leninnél, ugyanígy méltányosnak ta­lálják a háztáji föld bizto­sítását a katonaság alatt. Hát ennyi a nagy port fel­vert burai sztori. Jogilag valóban kikezdhetetlen, ke­rek egész a történet. Nem hiába mondta Nagy János, hogy ő soha nem tett olyan intézkedést, amibe bele köt­hettek volna. De azért ta­nulsága van az ügynek. Egy gazdasági vezető sohasem válhatik meggondolatlan szurkolóvá és mérlegelnie kell — hiszen a mérkőzé­sen is közéleti ember —i hogy a pálya széléről mit kiabál be felindultságában. Az sem szerencsés, ha a sportot és a munkát bárhol is összekeverik, mert más a hivatásra épített egziszten­cia és más a hálót repesztő gól. Még akkor is, ha a dol­gozó a saját munkahelyének kapujába lövi a labdát. Palágyi Béla Sporthírek Négy héttel a FortWorth-i (Egyesült Államok) tornász­világbajnokság előtt a ma­gyar férfi válogatott hár­mas országok közötti viada­lon szerepel Pforzheimben (NSZK). Az első napon a kötelező gyakorlatokat bo­nyolították le és ebben a magyarok kitűnően szerepel­tek, csapatban az első he­lyen állnak az egyéni össze­tettben pedig Donáth vezet az ex-világbajnok Gienger előtt. A kötelező gyakorlatok után a verseny állása. Csa­patban: 1. Magyarország 281.10 p., 2. NSZK 279.70, 3. Svájc 274.20. Egyéniben: 1, Donáth Ferenc (magyar) 57.10, 2. Gienger (NSZK) 56.60, 3. Magyar Zoltán (ma­gyar) 56.55, 4. Kovács Péter (magyar) 56.30, ... 9. Kele­men Zoltán (magyar) 55.15, 10. Molnár Ferenc (magyar) 54.90. * * * Würzburgban (NSZK) megkezdődtek a vízilabda KEK középdöntőjének küz­delmei, amelyekben a ma­gyar színeket az FTC kép­viseli. A budapesti zöld-fe­hérek rajtja jól sikerült, biztosan győztek 4:2 (1:1, 1:0, 2:0, 0:1) arányban a. francia Rari de Nantes el- - len. Kosárlabda ]áték helyett unalom jégkorong IBV / Újabb vereség szenvedtek 11:3 (4:1,' 5:0, 2:2) arányban. További eredmények: Szov­jetunió—Lengyelország 8:3 (0:2. 4:0, 4:1), Csehszlovákia —NDK A 7:4 (4:0, 1:0, 2:4), Bulgária—Románia 5:4 (1:1, 2:1. 2:2). Berlinben, az NDK fővá­rosában folytatódon a fin- N tál hokizók nemzetközi IBV tornája, amelyen a szocialis­ta országok csapatai vettek részt. A magyarok ezúttal az NDK B csapatával mér­kőztek és súlyos vereséget

Next

/
Thumbnails
Contents