Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-11 / 264. szám

1979. november 11 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A JOGPROPAGANDÁRÓL Jogászul felesleges okosakat mondani RENDŐR: Itt tilos megállni. Nem látta a táblát? GÉPKOCSIVEZETŐ: De, hogyne, a táblát azt láttam, csak magát nem.” a jogpro­paganda hónapjá­nak megnyitó előadásán hal­lottam a viccet, amelyet közlekedési morálunkat ér­zékeltető példának szánt az előadó. Talált. Hogy került terítékre a közlekedés er­kölcse egy olyan fórumon, amelynek a jogi ismeretter­jesztés volt a témája? Azt hiszem, egy logikus asszo­ciáció révén. Előtte a vita­indító ugyanis azt fejteget­te, hogy a szabályok isme­rete pusztán feltétele, de önmagában nem jelenti az önkéntes jogkövetést. A feltételezés — mely szerint a volánnál ülők tisztában vannak a közlekedés parag­rafusaival — jogos, hiszen a vizsgákon számon is kérték tőlük. Képzeljék el, hogy a számtalan jogág még szám­talanabb részterületeinek jogszabályait hogyan tartják be, vagy ha tetszik, követik önkéntesen az emberek, ha igazán még azt sem lehet tudni, hogy ismerik-e, hogy létezésükről egyáltalán tud­nak-e? S ha erre a válasz igen is lenne, még nem biz­tos, hogy az ismerés egyet jelent a paragrafusokba gyö­möszölve, szűkszavúan megfogalmazott jogok és kö­telességek tartalmának meg­értésével. Már évekkel ezelőtt el­hangzott az önkritikus ki­nyilatkoztatás: a jogi isme­retterjesztésben még tenger­nyi az adósság. És az önbí­rálatot cselekvés követte. Például: öt éve annak, hogy a Házi Jogtanácsadó kis fü­zeteiben egyre-másra meg­jelentek közérthetően, ma­gyarra fordítva a közérdek­lődésre számot tartó rende­letek. A televízió egyik leg­népszerűbb műsorává vált a „Jogi esetek”, amely bebizo­nyította, hogy a polgári jog területéről vett legszárazabb esetekről is lehet érdekfeszí­tően. a szakzsargon kiikta­tásával beszélni. (Hiábava­lóság is lenne a nagy nvil- vánosságnak jogászul oko­sat mondani, hisz érthetet- lensége miatt süket fülekre találna.) A jó szándékú tö­rekvések között feltétlen meg kell említeni az ingyenes jogsegélyszolgálatot a jól szervezett ügyfélszolgálati irodákat és a napilapok jog- szabálymagvarázatait. Hosz- szas vita után végre meg­született a döntés, és köte­lező tantárgy lett az általá­nos és középiskolákban az állampolgári ismeretek taní­tása. Mindez azt bizonvítia. hogy valóban megkezdődött áz adósság törlesztése. Mindazok, akik a jelentő­ségének megfelelő fontossá­got tulajdonítanak a jogpro­pagandának. azt mondják, ez csak a kezdet, és kevés. Kevés, pontosabban még nem eléggé átgondolt, nem eléggé szervezett és nem eléggé differenciált. A jobb módszerek, formák keresé­séért, bevezetéséért kardos­kodnak. Hisznek abban, hogy a jogi műveltségnek felbe­csülhetetlen haszna lehet. Azon túl, hogy megkönnyíti a jogalkalmazók munká­ját, leegyszerűsíti, lerövidíti az ügyintézés menetét, még a jogalkotóknak is segíthet, ha az emberek ismervén a szabályokat, véleményt is alkotnak. Reagálnak akár az új, akár a régebbi, elavult­sága vagy túlcizelláltsága miatt nehezen követhető és nehezen végrehajtható pa­ragrafusokra. Az elmúlt évtizedben a magyar jogalkotás a rene­szánszát élte. Megelőzte a jogalkalmazást és az önkén­tes jogkövetést. A jogalko­tás éppen ezért akar most már a visszajelzéseknek egy üres agykamrát nyitni. Gyakran mondogattuk: túl sok a jogszabály, a rende­let, az egymásnak ellent­mondó irányelv, útmutatás, utasítás, hogy ebben a dzsungelben még a hozzáér­tő szakember sem tud egy­könnyen eligazodni. A sokat emlegetett túlszabályozott­ságról remélhetőleg hamaro­san már múlt időben beszél­hetünk, hiszen már négy éve tart az alsóbb szintű jog­szabályok szelektálása, csak az alsóbb szintűeké, mert ott van szükség a „nagyta­karításra”. A legmagasabb régiókban, a törvények szintjén minden rendben. Pontosan annyi van belőlük, amennyinek egy jogállam­ban lennie kell. Ezek tartal­mazzák azokat a normákat, amelyek útmutatást adnak, amelyek alapvető jogokat és kötelességeket rögzítenek, amelyek ismerete beletarto­zik abba a körbe, amit ál­talános műveltségnek mon­dunk. ezek nép­szerűsítésé­re és meg­értésére vállalkoztak a bírák, az ügyészek, az ügyvédek, a jogtanácsosok, az államigaz­gatási szakemberek a Szol­nok megyei jogpropaganda- höhap fórumain. Végigbön­gészve a négy hét program­ját, már a mennyiség is im­ponált. Több mint 110 elő­adás a legkülönbözőbb he­lyeken : nagyüzem munkás­akadémiáján, községi műve­lődési központban, tanyán, asszonyok, fiatalok, nyug­díjasok klubjában. iskolá­ban órán és szülői értekez­leten, téesz-gépműhelyben, könyvtárban. Sok-sok ezer érdeklődő hallgatót feltéte­lez. Hiszek abban, hogy akik már részt vettek ezeken a fórumokon, nem csalódtak, gazdagabbak lettek ismere­tekben, olyan ismeretekben, amelyek segítenek eligazodni az egyre- bonyolultabb élet­viszonyokat szabályozó jog­rendszerben K. K. KISZ-akcióban n gépi fejes ifjú mesterei A sajtáros kategória győz­tese, Serdült Gyula három perc 32 másodperc alatt sze­relte össze a DA—3—M tí­pusú kannás fejőgépét Némedi József — a Héki Állami Gazdaság színeiben — nemcsak a fejőházas ka­tegóriában szerzett legtöbb pontot, Serdült Gyulával az állami gazdasági csapatok közötti versenyt is megnyer­ték A KISZ KB 1979—80. évi akcióprogramjában meghir­detett Ki minek mestere? vetélkedő keretében a hét végén rendezték meg a me­gye mezőgazdasági nagyüze­meiben dolgozó ifjú gépi fe­jők szakmai-politikai ver­senyét. A MÉM Mérnök- és Vezetőképző Intézetének al- csiszigeti üzemi iskolája és a Héki Állami Gazdaság adott otthont a kétnapos szellemi-gyakorlati erőpró­bának, amelyen negyvenhá­rom állami gazdasági és ter­melőszövetkezeti fiatal vett részt. A versenyzőknek szakmai zsűri előtt kellett számot adniuk a nagyüzemi tehenészeti és tejtermelési, valamint általános politikai ismereteikről, a korszerű fej oberen dezések összeszere­lésében, kezelésében és kar­bantartásában való jártassá­gukról. Az alcsiszigeti me­gyei vetélkedő kategóriagyőz­tesei — sajtáros kategóriá­ban Serdült Gyula, fejőhá­zas kategóriában Némedi Jó­zsef, mindketten a Héki Állami Gazdaság szakmun­kásai — vesznek részt a jö­vő év márciusában, a Ko­máromi Állami Gazdaság­ban megrendezésre kerülő országos döntőn. (Fotó: T. F.) Szolnokon, Többnyire Újabb 2800 méterrel bővül Kunmadaras csatornahálózata. A Középtiszai Vízügyi igazgatóság a kivitelezője a csaknem ötvenmillió forintos beruházásnak, amely előreláthatóan 1982-ben fejező­dik be, és a nagyközség öt utcájában mintegy kétszázötven háztartás szennyvizét vezeti el (T. F.) Második otthon? Hétfőtől péntekig tévői a családtól z élet kemény do­log. Az ember nem mindig azt teszi, amit akar, amit sze­retne. Az élet ke­mény dolgai közé tartozik, amikor az embert a mun­kája máshová köti, mint ahol él. Hétfőtől péntekig egye- d,ül, távol a családtól, amely­nek szüksége lenne rá, s amelyre szüksége lenne ne­ki is. Nappal a munka, es­te-éjjel a magány. Nemcsak hetekig, hónapokig, sok tíz­ezer ember életében hosszú éveken át. Nem kitérő, élet­forma ez a kettős élet. Élet­forma, amely akarva-akarat- lan keménnyé, rideggé teszi az embereket, kevésbé fogé­konnyá az élet szépségei iránt. Asszonyokat, akik a hét öt napján csak a ma­guk erejére támaszkodhat­nak a gyermekneveléstől az otthoni tennivalókig minden­ben. És a gyerekeket is. akik számára az apa csak hétvégi vendég a háznál: beszámol­tató és ítéletosztó, a szere- tetét mértéktelenül pazarló és mégis szűkmarkú az időt illetően, mert jogos igényt tart ró az asszony — és ő is rá —, s mindaz a felgyü­lemlett házkörüli munka, amelyhez az asszonya ener­gia vagy a hozzáértés hi­ányzott a hét öt napja alatt. A szűkös két napban mind­arra futnia kell az időből, amire másnak hét nap áll a rendelkezésére. Mégis, hosszú évtizedek óta, sok tízezer ember élet­formája ez. Számukra épül­tek országszerte a munkás- szállások. Elsősorban azok­ban a városokban, amelyek­ben az ipar fejlődése már alapvetően — például Buda­pesten — vagy éppen az el­múlt egy-két évtizedben — így Miskolcon, Diósgyőrött, Szegeden, Pécsett — megha­ladta a munkavállalók szá­mának növekedését. Munkásszállás. Négy-öt napra körülkerített lakható­ság. Egyre több közülük az amely aránylag jó lehetősé­get kínál a pihenésre, a fi­zikai regenerálódásra. A kér­dés csak az: elégséges-e ez tartósan egy felnőtt, ember számára. A válasz egyértel­műen nem. Tudják ezt azok is — legalábbis többségük­ben —, akik létrehozták a munkásszállásokat. Ezért mind több helyen társalgók, klubok, rádió- és televízió- készülékek vagy éppen helyi kulturális programok kíván­nak segítséget nyújtani a magány óráinak feloldásá­hoz. Több-kevesebb sikerrel. Mert az ember lehet magá­nyos emberek között is. Ha a gondolata azokhoz köti, akiktől távol él. Mert, a leg- (szórakoztatóbb filmvetítés sem tudja feledtetni az em­berben azt, hogy hétfőn haj­nalban lázas betegen hagy­ta otthon a kisfiát. És ne­héz odafigyelni az új és egyébként érdekes ismere­tekre, ha közben az ember azon rágódik: vajon mit csinálhat odahaza a féléves asszony, egyáltalán odaha­za van-e, avagy... És még beszélgetni sem könnyű úgy a kényszerű társakkal, ha közben állandóan az motosz­kál az ember fejében: va­jon kitart-e a sebtében kija­vított háztető, mert leg­utóbb, a rövidke két napból nem jutott idő arra, hogy alaposan helyrehozza a vi­har okozta károkat. Az utóbbi években gyak­ran megfordultam munkás- szállásokon. A porták mel­letti falitáblákon mind több helyen találkoztam különbö­ző programokra hívó hirdet­ményekkel, de ennek elle­nére az emberek többségét a szobákban találtam. Alud­tak, kártyáztak, vagy ittak. Nemcsak azok. akiknek oda­haza is ez jelenti a szabad időt. Azok is, akik egyéb­ként józan, családszerető, minden iránt érdeklődő em­berek. Odahaza. Amikor rá­juk kérdeztem, miért teszik, a válasz szinte egyértelmű volt: aki alszik, kártyázik vagy iszik, azt nem, kínoz­zák a gondolatok. A munkásszállás — talán erősnek tűnik a kifejezés, de igaz — kiegyezés az élettel. Szükséges rossz. Nem mi, magyarok találtuk ki, így van ez szerte a világon. A gyáraknak munkáskéz kell, a születő új objektumoknak — legyen az erőmű, gyár vagy éppen lakóház — épí­tőmunkás. A legtöbb eset­ben ezek ma már helyben nem állnak rendelkezésre. Hozni kell őket, mind na­gyobb távolságról, ahová es­ténként már nem lehet haza­vonatozni. S ami ezzel jár: ideiglenes otthont kell te­remteni számukra. Szándé­kosan mondtam azt: otthont s nem azt. hogy fedelet a fejük fölé. A kettő nem ugyanaz. Az egyik megpró­bál valamit átmenteni ab­ból, amit az ember kény- szerűségből maga mögött ha­gyott. A másik csak a fizi­kai regenerálódás feltételeit teremti meg. S ez utóbbi ma már kevés — még a becsü­letesen végzett munkához is. Statisztikák bizonyítják, hogy a problémákkal vívódó emberek körében mindig több a baleset, mint akik­nek cselekvését nem bék­lyózzák a munkán túli gon­dok. egoldás? A mun­M kásszállások megszüntetése nem járható út, még nagyon hosszú ideig szükség lesz rá­juk. A megoldás csak az ott­hon-jelleg erősítése lehet. Olyan légkör megteremtése, amely valódi közösségekké kovácsolja a kényszerűség­ből egymásra utalt embere­ket. S ehhez nem kitalált — s a feladatlistán kipipálható —1 programok kellenének, ha­nem olyanok, amelyek a munkásszálláson élő embe­rek természetes igényeiből fakadnak. Nem csupán fe­ledtetni kell velük kettős életük gondjait, de segíteni is feloldásukban. Ez pedig azt jelenti, hogy egy-egy munkásszálló élére nem gondnok kell, aki ügyintéz, nyilvántartásba vesz és tilt, hanem olyan ember. aki mindent elkövet annak ér­dekében, hogy valamit pó­toljon abból, amit a kemény élet elvett ezektől az embe­rektől. Akkor talán a mun­kásszállás második otthonuk­ká válhat a benne élő embe­reknek. Ma még — sajnos — ez nem így van. Prukner Pál elszabta Szomjazott-így II jó tarmer feszül is Öreg szakik, iljú megrendelők Mesterek és kontárok Szálfatermetű, kisportolt, jó harmincas férfit állítok meg a kisújszállási főtéren. — Nézzen rám. Nekem még öltönyt nem gyártott az ipar, hiszen ha a zakó jó, akkor a nadrág térdig ér, ha viszont a nadrág passzol, a kabátban eltűnik a 82 ki­lóm. Így aztán vagy külön vásárolom a darabokat, vagy csináltatok magamra öltönyt. Hogy hol? Szolnokon. Bár a kisújszállási emele­tes szolgáltatóházban sokfé- la szakma képviselője helyet kapott, az egyszem férfisza­bó Túrkevéről jár át he­tente háromszor. Javít, csi­nosít, szűkít — de öltöny készítését nem vállalja. Két kisiparos akad, még a vá­rosban — a többi egykori híres szabász az átszervezé­sek után néhány hónap múl­va otthagyta az ollók, tűk világát. A 72 éves Túri Ká­roly bácsi viszont esetenként még ma is elvégez apróbb munkákat: farmerfoltozást, szűkítést, csövesítést. A kun­csaftok zöme tizenéves ifjú hölgy, márpedig ebben a kor­ban az ember ritkán elége­dett ruhadarabjával, annak küllemével. Ugyanis a köz­vélemény szerint — és ezzel a fiúk is messzemenően egyetértenek — a menő far­mer egy valamirevaló höl­gyön hátulnézetben olyan ábrát mutasson, hogy egy kölyökbolha se férhessen alá. Ugyanez vonatkozik a comb- í'észhez is, térdtől viszont nem baj, ha legyezőalakban verdesi a lábszárat. Ehhez a kívánalmakhoz viszont ke­vés a jó alak, egy jó szabó is szükségeltetik. Kunhegyesen sem derű­sebb a helyzet. A szolnoki (Minőségi Szabó Ruházati Ipari Szövetkezet egyetlen műhelyi alkalmazottja: Göb- lyös Sándor. Huszonhárom éve varrja, férceli, szűkíti, bővíti a nadrágokat, kabá­tokat — de újat ő sem vál­lal. Nem divatszakma ez már ma, legyint lemondó­an, és amikor a fizetésről iérd,ekl'ődöm, ,se vidul fel, hiszen havi keresete ritkán éri el a kétezer forintot. A környéken egyedül Kar­cagon fedeztük fel a szakma néhány derűsebb színfoltját. A városban három kisiparos ügyködik, és a ruházati áru­házban is csinosítja a vásá­rolt öltönyöket az öreg sza­ki. Nevetve közli: amióta megalkották az új mérettáb­lázatot, jóval több az iga­zítás. A szolgáltatóház fér­fiszabó részlegében pedig (végre) csináltatni is lehet férfiöltönyt. A divatos, a kétgombos csapott vagy spicces fazon, és a varrási díj 860' forinttól — a mel­lénytől függően — ezemé- hányszázig terjed. Kényes jószág az öltönykészítés, könnyen el lehet szabni a kabátot, nadrágot, vallja Csordás Sándor részlegve­zető. A fel nem sorolt kisebb kunsági településeken — egy-két kivétellel — még sötétebb a kép. Virulnak az alkalmi „férfiszabók”, kény­szer szülte kontárok, és bi­zony előfordul, hogy a két nem nem egy magasságra kerül. Mint annál a szőlőlé kedvelő „szabásznál”, aki ha iszik, nem ismer se istent, se embert, sőt a férfinadrágnak azt a nyílását sem, amely viselés közben _ úgymond elöl kell hogy legyen. Tel­jesen érthető, hogv az előbbi anatómiai — szabászata té­vedések áldozatai eskü alatt vallják: inkább a konfekció, mint a hátul slicces nadrág. Annak ellenére is, hogy az új öltöny imitt-amott nem passzol az alakhoz. Viszont módosítani lehet, rajta, és legalább ezeken a ruhákon minden „ki- és bejárat” azon a h elven található, ahol sür­gős esetiben kei-esi a vise-f lője... D. Szabó Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents