Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-04 / 259. szám
1979. november 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IIFIT-ügyben is hallgattassék meg mindkét fél O Ki ideges, miért ideges O Jómodor nemcsak jattért O Korszerűsítés 29 millióból Pro Űrbe díjasok vallomása számítanak rám a közműve— Ügy bánnak az autóssal, mintha ellenségük lenne. — Semmi áron nem volnék hajlandó máshol javíttatni a kocsim. Nézze meg ezt a kárpitozást! Osztályon jelüli munka! — Ha az ember nem ad jattot, félvállról kezlik. — Soha nem adtam még borravalót, pedig már négy éve hordom ide a Zsigámat. * * * Az egymásnak ellentmondó véleményeket az AFIT szolnoki üzemében hallottam röpke félóra alatt. A kocsijuk mellett toporgó ügyfelek a csípős őszi időben percről percre idegesebbek. (Fedett átvevőhely csak jövőre épül.) De nemcsak a szitáló eső borzolja az idegeket. — Mióta várja, hogy átvegyék a Skodáját? — kérdezem az egyik türelmetlen- kedőt. — Legalább fél órája — legyint dühösen. Aztán kissé higgadtabban hozzáteszi: — Igaz, nyolcra voltam iderendelve, késtem valamicskét ... Most elében veszik azokat, akik pontosak voltak. — A Skoda ugyan még újnak látszik, de gondolom, nem először jár itt. — Háromhónapos ez a kocsim, de évek óta van autóm. — Mik a tapasztalatai az AFIT-ról? — Vegyesek. De általában nincs vész, bár a jómúltkor eltűnt az üléshuzatom. Igaz, olcsó klott anyag volt, tulajdonképpen szóra sem érdemes. Meg aztán nem is szabadna mozgatható dolgokat bent hagyni a kocsiban. — Vállalja, hogy a neve nyilvánosságra kerüljön ? — Miért ne? Salánki Mátyás vagyok. Nincs értelme a titkolódzásnak, biztosra veszem, az AFIT nem sértődik meg, amiért „kipakoltam” egy újságíró előtt. Fenntartom a véleményem: nincs minden rendben az üzemben. Például sok a baj az udvariasság körül. A múltkorában tanúja voltam egy felháborító esetnek. A felvételi irodában várakoztam, amikor bejött egy németül beszélő férfi. Az egyik hölgydolgozó arcpirító hangnemben beszélt a külföldivel, amiért az nem tudta magyarul elmondani, mi baja a kocsijának. Az ilyesmit kerülni kellene, rossz fényt vet nemcsak az AFIT- ra, hanem általában a magyarokra is. * * * Aligha akad Szolnokon olyan autós, akinek ne lenne sztorija az AFIT-ról. A rossz tapasztalatokkal rendelkezők többsége a modor- talanság miatt panaszkodik. Természetes hát, hogy Jacz- kanin József üzemvezetőtől mindenekelőtt erről kérdezősködöm. Emelt hangon felel. — Nagyon csodálkozom, hogy a sajtó munkatársaiban ilyen kedvezőtlen vélemény alakult ki rólunk. — Nem erről van szó ... — Nézze, bátran állíthatom, az utóbbi három évben megnőtt a jóhírünk. Nem véletlen, hogy más körzetekből is sokan hozzák ide a kocsijukat. Legalább száz budapesti illetőségű autó tér vissza időnként az üzembe. Naponta nyolcvan-ki- lencven átmenő kocsink van, ezért csak négy-ötnapos határidőkre tudunk munkát vállalni. — De van úgy, hogy ötven napig itt áll az autó. — Ilyen is megesik, de ez nem a mi hibánk. Amíg alkatrészellátásunk a jelenlegihez hasonlóan rossz lesz, bizony máskor is előfordulhat,' hogy ötven napig sem tudjuk megcsinálni a kocsit. Egyébként nézzen bele a vásárlók könyvébe, több a dicséret, mint a panasz. — Eszerint nem igaz, hogy udvariatlanok az ügyféllel? — Nyolctagú átvevő-átadó csoportunk van, ők állnak közvetlen kapcsolatban az autósokkal. A nyolcból háromnak üzemmérnöki, kettőnek technikusi képesítése van. Legfontosabb feladataink egyike, hogy az ügyfelekkel kulturált módon bánjunk. A gépkocsitulajdonos eleve idegesen érkezik hozzánk, mert a százezer forintos kocsiját kénytelen javíttatni. Senki sem ellensége a pénzének. Szóval felspanolva állít be, sokkal érzékenyebben reagál a legkisebb udvariatlanságra is. Ahhoz viszont nagy sértés kell, hogy tol-' lat ragadjon, és panaszát beírja a vásárlók könyvébe. Mert ha alszik rá egyet, sokkal higgadtabban méri fel a helyzetet. — Bevallom, ha lenne kocsim, és Önökhöz hoznám javíttatni, engem is felháborítana, ha meglátnám, amint a szerelő olajos nadrágban beül az autómba. — Ez természetes. Ilyen esetben a vétkes szerelővel kifizettetem a tisztítási költséget. Mostanában nem fordult elő hasonló szabálytalanság. A legnagyobb problémánk nem is emiatt van, hanem bogy rendkívül nagy a zsúfoltság nálunk, és könnyen megeshet, hogy a kocsit mozgatás köbén megnyomják. Nehéz tisztára mosni magunkat. Az ügyfél persze elmondja öt-hat másik autósnak; máris elterjed a rossz hír. Szerencsére az idén mindössze két panasz volt emiatt. A vétkes dolgozókat teljes kártérítésre köteleztem. * * * Papp János, az AFIT túr- kevei XVII. számú autójavító vállalatának igazgatója. Hozzájuk tartozik a szolnoki, a gyulai és a békéscsabai üzem. — Rendszeres ellenőrzéseket végzünk, éppen egy hete voltam a szolnoki üzemben. A legkisebb szabálytalanságért is szigorúan büntetünk, nem értem, honnan vannak az információi az üzem hibáiról. — Első kézből származnak, autós ismerőseimtől. Egyiküknek például azt mondták az üzemben, ha beszerzi a hiányzó alkatrészt, kijavítják a kocsiját. Nem hiszem, hogy az ügyfél dolga lenne alkátrész után szaladgálni. — Lehet, hogy mondták az ismerősének, de bizonyára nem komolyan, vagy nem sértő szándékkal. Csupán érzékeltetni akarták vele, hogy alkatrészből nagyon rosszul állunk. Ezért tartom jó ötletnek, hogy ha a szolnoki üzem bővítése elkészül, egy használtalkatrész-be- gyűjtő helyet is kialakítunk, ahol a totálkáros au- tókból még megmenthető és használható alkatrészeket tartanánk. — Gondolom, a borravalóról sem tőlem hall először. — Ellenzője és üldözője vagyok a munka elvégzése előtt adott borravalónak. De szerintem, ha az ügyfél nagyon elégedett a szerelők munkájával, utólag „honorálhatja”. — Ismerős autóstól hallottam, hogy ha a csomagtartójában bevisz egy teli demizsont, nagyobb a sikere, mintha semmit se vinne... — Értem. Sajnos, hogy az ismerőse rontja a szerelőink munkamorálját. Egyébként gyakran szondázzuk végig a gárdát, irtjuk a szeszt. Veszélyes a mi munkánkban. — A szolnoki üzem rekonstrukcióját említette már. Mit jelent ez pontosan? — Átalakítjuk a fűtést gázosra, új lakatosműhelyt, fedett rendelésfelvevő helyet építtetünk, összesen 29,5 millió forintunk van rá. ebből 27 milliót a megyei tanácstól kaptunk. Az ÁÉV jövő év végére készül el a munkával. * * * Jaczkanin Józsefnek elmondom, hogy találkoztam egy ügyfelükkel, akit nyolcra hívtak be, és még kilenckor nem vették át tőle a kocsit. — Feltehetőleg később érkezett. Különben sok problémánk van az időre történő behívásokkal, az ügyfelek nem mindig tartják be. Tegnap például egy hevesi autós már reggel fél hatkor idejött, és mint mondta, fél négykor elindult, hogy ő legyen az első. Pedig mi tíz órára hívtuk. Persze, dühös volt, hogy nem őt vettük előre, hanem azt a gépkocsitulajdonost. akit hatra kértünk. Pillanatnyilag százhetven kocsi van bent az üzemben, gondolhatja, mekkora a hajtás. Minden perc számít. — önnek mi a véleménye a borravalóról? — Nyugodtan megírhatja, hogy szerintem az ügyfelek rontják el a szerelőinket. Nemrégiben felvettem egy függetlenített rendészt, akinek az a feladata, hogy az ügyfelet kísérgesse az üzemben. és ott legyen, amikor az a szerelővel tárgyal. Jogtalan előnyökhöz senki se juthat, megpróbálunk mindenkit egyformán kezelni. Dolgozóink közül az átvevőátadó gárdát tartjuk szemmel leginkább. Azt hiszem, egyre kevesebb lesz a panasz. Aki borravalót fogad el, leváltjuk. Millió módszerünk van az ellenőrzésre. Megtesszük, hogy visszatartjuk azt a kocsit, amelynek tulajdonosától az átvevő-átadó, gyanúnk szerint, jattot fogadott el. Többet nem fog kapni, ez biztos. De hadd mondjak már magunkról valami jót is. Január elseje óta működik a zárt technológiás műszaki vizsgáztató szolgálatunk. Az ügyfél leadja a kocsiját, és mi nemhogy csak felkészítjük, de le is vizsgáztatjuk az autót. A tulajdonosnak nincs szüksége fárasztó utánjárásra. Kihelyezett kárrendezési iroda működik az üzemben, tervezzük a porlasztóbeállító 'szolgálat megindítását, az energiatakarékosság jegyében. A környezetvédelemért pedig zajszintmérést végzünk. Országosan elismert a karosszériajavító tevékenységünk, főleg kárpitozó szakembereink munkáját dicsérik. flz állomásfönök. Tegnap, amikor Szolnokon az ünnepi tanácsülésen Németh Mihály átvette a díszes oklevelet és a plakettet, amelybe a neve is belevésettetett, alig talált szavakat: „Bár személyre szóló a kitüntetés, úgy érzem, hogy nem pusztán az én érdemem, hanem a ki- lencszáz szolnoki vasútasé.” — Több mint húsz éve vagyok már állomásfőnök az ország legkorszerűbb vasúti csomópontján. Jól képzett, országosan is elismert, lelkes kollégákkal teljesítek szolgálatot. Mi nem azt mondjuk, hogy dolgozunk, hanem szolgálatot teljesítünk a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében. Vallom, hogy vasutasnak lenni hivatás, s ez eddig apáról fiúra, fiúról unokára szállt. Az én nagyapám is vasúti munkás volt. Apám vonatfékező. Én 1940-ben, miután az érettségivel egy esztendeig kubikusként, majd, szellemi szükségmun- kásként dolgoztam, kerültem gyakornoknak a vasúthoz. Sokfelé elvezényeltek az első években. 1944 végén Erdélyből jöttem haza Szolnokra. azóta nem tudtam, nem akartam megválni ettől a várostól. Szeretem. Akkor is szerettem, amikor még jelentéktelen alföldi település volt. Itt próbáltam helytállni akkor is, amikor cudar idők jártak. Legkedvesebb emlékem? 1975. július 12: az úii személypályaudvar ünnepélyes felavatása. Ott, ahol három évtizeddel Németh Mihály azelőtt egy" ép sín, egy ép vágány sem volt. Akkor csak annyira futotta a pénzünkből, az erőnkből, hogy meginduljon az élet a síneken. Ott, ahol 1956-ban több száz vagon élelmiszert és tüzelőt mentettünk meg. Ott, ahol addig nem volt fürdője, öltözője, ebédlője a vasutasnak. Ott látni a szép. új, korszerű állomást — ennél többet egy vasutas nem kívánhat. Rózsi néni. — Az ünnepség után, ahol megkaptam a Törökszent- rniklós városért kitüntetést, csoportostul jöttek az irodámba a fiatalok. Zavarban voltunk, mit is lehet ilyenkor mondani? Mire az egyikük félszegen megszólalt: „Mi igazán büszkék vagyunk Leczki Rozália Rózsi nénire”. Ennél kedvesebbet nem mondhatott volna. Nem az elismerésért, a kitüntetésért dolgozik az ember, de jólesik, ha azon túl, hogy örömét leli a munkájában, meg is köszönik. Nekem nincs családom. Az életem a termelőszövetkezet. Nem tartozom éppen a fiatal korosztályhoz, amikor elkezdtem. A. szüleim gazdálkodók voltak, 33 éves koromig az én világom is a 12 hold körül forgott. És mikor a szüleim 1959-ben beléptek a téeszbe, hívtak engem is, így lettem könyvelő a Rákócziban, s egy év múlva főkönyvelő. Aztán 1975-ben. amikor egyesült a négy szövetkezet, elnökhelyettessé választottak a Béke Tsz-ben. Ez minden. Néhány dátum Leczki Rozália életének története. Persze, a buktatóktól engem sem kímélt meg a sors. Nem szívesen beszélek erről, mert általában a fiatalok ilyenkor csak legyintenek: ugyan, hol van az már... Hol van az már, amikor heteken át hajnalig osztottunk-szoroztunk. csináltuk a zárszámadást. Ma a gépek számolnak helyettünk. Ma már az olyan ember is, mint én, akit megszállottnak tartanak, délután 5 órakor- otthon van. így jutott rá időm évekkel ezelőtt, hogy csak úgy magamnak leírogassam az emlékeket, mindazt, amit a tsz-ben átéltem. Hogy aztán ebből a naplóból könyvalakban kinyomtatott tsz-történet. lett, az már a véletlenen múlott. Azt hiszem, a Pro Űrbe díj is ennek a munkámnak szól. Persze, akinek nincs otthon fárasztó második műszakja, annak több ideje és energiája van a közösség dolgaira. Talán kárpótlásul is a magánéletéért. Az én családom 1963 óta a tanácstagi körzetem 230 famíliája. Gondom a város egész rendje. Ezért lettem a vízműtársulat ellenőrzési bizottsága elnöke is, ezért örülök, hogy lődé'si társadalmi bizottságban. .. Nem sorolóm. fl népművészet mestere. — Nem tudom, hogy milyen az, ha valaki unatkozik. Az inkább a bajom, hogy egyedül nehezen győzöm. Hiába nap, egyidős vagyok a századdal. S ebben a korban már nem ugrál olyan fürgén az ember. Elment az asszoyom hat éve, nem nekem találták ki az özvegyi életet. Míg ketten voltunk, én kinn a jószágok körül tartottam a rendet, az asszony a házban. Több időm volt akkor a festésre, a fafaragásra. Most is csi- nálgatom, csak ritkán jutok hozzá. Sokat vesződök, míg olyanra sikerül, hogy nekem is tetszik. Rajztömbben lapozgat, elégedetlenül csóválja a fejét. — Látja, nem húz jól ez a ló. Minden izmának feszülni kéne, ahogy a kordét vonszolja. — Nézem a rajzvázlatokat, alatta a mester, Kupái Sándor megjegyzéseit: „Egye fene, nem jó. de hol a hiba?” — A főiskolások, akiknek faragószakkört vezetek, azt SíZoktiá'k mondogatni, hogy Kupái Sándor könnyű Sándor bácsinak, meg tudja rajzolni, amit akar. Kérnek is, hogy rajzoljam meg ezt vagy azt a mozdulatot nekik. Nem, fiaim! Tanuljátok meg! Hogy akartok fába vésni, ha még a ceruzával se boldogultok? Én is magam jöttem rá mindenre, nem tanított senki. De mindig akadt, aki okos szóval figyelmeztetett. Egyszer egy rangos ember, aki szerette a népművészetet, azt mondta: vigyázzon, Sándor bácsi, ne menjen előre, ne akarjon mást csinálni, mert .akkor úgy jár, mint az ajtófélfa, nem lesz se kint. se bent. Ha beesteledik, és előveszem a tárogatómat, dalokat csalok ki a furulyámból", sokat töprengek ezen. Tudja, a jóindulatú, okos figyelmeztetés épp olyan jólesik az embernek, mint a megbecsülést kifejező elismerés, mint például a Mezőtúr városért kitüntetés, amit néhány hete kaptam meg. Kovács Katalin A Fővárosi Távfűtő Művek a fűtőenergia gazdaságosabb kihasználása érdekében a hőközpontokat fokozatosan felszereli fűtésszabályozókkal. E készülékek a külső hőmérséklet függvényében szabályozzák a lakásokba jutó fűtővíz hőfokát. Képűnkön: szerelik a fűtőszabályzó vezérlőegységét az egyik óbudai hőközpontban Bendó János
