Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-27 / 277. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 27. Mire büszke a „nagyi” 7 SZOLNOK MEGYEI iy—íw Centrum-hétfő — ünnepi hangulatban Politikai könyvhinapon Kiállítás és vásár a KÖTIVIZIG-nél A politikai könyvhónap alkalmából könyvkiállítást és vásárt rendeztek a Középtiszai Vízügyi Igazgatóság telephelyein. A könyvvásár, — amely még a hónap végéig várja az érdeklődőket — forgalma ezidáig több, mint 10 ezer forint. Szolnokon is megszokták a vásárlók, hogy a „Centrumhétfő” mindig tartogat valami meglepetést. Ezúttal férfi- és fiúingeket kínáltak 20 százalékos árengedménnyel — konfekciós termékeket, amiből sok van a raktárban, no és kismotorokat — amíg a készlet tart. Tari Pálnét asszonylánya is elkísérte a fehéfnemű osztályra, hogy a papának kedvére való inget válasszanak a karácsonyfa alá. — Tavaly zsörtölődött, mert sötétet kapott, most valami fiatalosat kért, azt mondta, ne öregítsem! — nevet a mama, és hosszas válogatás után egy szép csíkos kerül a kosárba. — Ezt már én is karácsonyra szánom, egyet a férjemnek, egyet az unokáimnak. Megérdemli igazán, olyan aranyos kamasz, eddig még csak örömet szerzett nekünk — dicsekszik egy „nagyi”, aki nem árulja el a nevét, mert nem akarja a meglepetés örömét elrontani. A pénztárnál áll már Kerekes Ferencné, a Beloiannisz úti bölcsőde gondozónője, a férjének kiválasztott darabbal. Délután megy dolgozni, a szabad reggeli óráJubileumi Kelendők az ingek kát használja ki bevásárlásra. A műszaki osztályon még gazdátlanul sorakoznak a Rigák és a Kontárok, no persze nem sokáig, kapósak a kismotorok. A konfekciónál az érdeklődés nem is az árengedményes cikkek iránt nyilvánul meg, sokkal inkább a „butikban” nézelődnek a vásárlók. Az egy hete kezdődött „Luxus a Centrumban” akció sikere töretlen: a Luxus (Fotó: N. Zs.) Áruházban kis szériában kapható — 250 ezer forintos — finomkonfekciós készlet nyolcvan százaléka már elfogyott. Különösen az alkalmi ruhákat viszik szívesen. Amiben ez a hétfő sem különbözik mostanság a többi hétköznaptól: az ajándékpultnál és az áruház úgyszólván valamennyi osztályán szeretteiknek vásárolnak az emberek. Közeleg az ünnep... — rónai — Találkozás a Járműjavítóban Hajdani munkatársak kerestetnek 1979. NOVEMBER 27., KEDD VIRGIL NAPJA A Nap kél: 7.05 —, nyugszik: 15.58 órakor. A Hold kél: 12.53 —, nyugszik: — — órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: túlnyomóan párás, többfelé tartósan ködös idő, helyenként ködszitálÁssal, zúzmaraképződéssel. mérsékelt légmozgások. • IVárható Ilegmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 0 fok körül, néhány ködmentes helyen 5 fok közelében. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától— szombatig: az időszak elején megnövekvő felhőzetből, kisebb havas- 4 eső, hószállingózás várható. Később változóan- felhős idő, valószínűleg csapadék nélkül. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 3—mínusz 7 fok között legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 5 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5) mm) csapadék az ország területének 20 százalékán várható. Hoimann Károly Száznegyven évvel ezelőtt, 1839. november 27-én született —- és 52 éves korában ha}t meg — Hofmann Károly geológus, akadémikus. Felsőfokú tanulmányait a freibergi akadémián, mjijd a heidelbergi egyetemen végezte, Bunsen és Kirchhoff professzor vezetésével. A tehetséges szakember 1864-től volt a budapesti Műegyetem ásvány- és földtani tanszékének tanára. 1869-ben kinevezték az akkor szervezett Földtani Intézet főgeológusává. Jelentős volt szakírói tevékenysége is; ő vezette a Természettudományi Közlöny ásvány- és földtani közleményeinek rovatát, s nagy érdemeket szerzett Magyarország részletes geológiai feltérképezésében. Tudományos szempontból elsősorban a nyugat-magyarországi földtani viszonyokra, a Budai és a Mecsek hegység földtanára. továbbá a Déli-Bakony bazaltjaira vonatkozó vizsgálatai és megállapításai voltak úttörő jelentőségűek. Főbb tudományos munkái: A Buda-kovácsi hegység földtani viszonyai, a Déli-Bakony ba- zaltkőzetei stb. [A TÁRGYALÓTEREMBŐL „Nem voltam még büntetve, nagy bajom hát nem lehet. Ezt' gondoltam, és elmentem a Piroskával pénzt szerezni. Nem tudtam, hová megyünk, nem vagyok ismerős Szolnokon. Egyszercsak Piroska, azaz Raffael Miklós- né megállt egy lapos tetejű, kertes családi háznál. Megegyeztünk, ő bemegy, én meg őrködök. Ha jön valaki, majd elkiáltom magam: Piroska, gyere ki!” — vallotta a rendőrségi kihallgatáson Bécsi Zoltánné. Nem került sor a veszélyt jelző kiáltásra. Pusztán any- nyi történt, hogy sokallta az időt, amit társa a házban töltött. (Türelmét vesztette, vagy megijedt?) Utánament. Ahogy belépett, kijött az udvarra a háziasszony. Bécsiné feltalálta magát és használt ruhák után érdeklődött. Nem kapott, de megnyugodott. Tehát Ráffaelnét nem fedezték fel. Azután, hogy ő távozott, percek múlva már kinn volt a házból Raffaelné is. „Mennyi sikerült?” — „KiTanácstagi beszámolók Szolnokon November 27. kedd: Nyomda Vállalat, 17 óra, 5-ös választókerület, tanácstag: dr. Bathó Károly. Kertvárosi kultúrház, 17.30 óra, 50—51— 52-es választókerület, tanácstagok: Ágoston Gyuláné, Nagy István és Sinka Lajos. Ságvári körúti iskola, 18 óra, 19—29-es választókerületek, tanácstagok: dr. Tóth Éva és ö. Kovács Jánosné. November 28. szerda: Hely- _ őrségi Művelődési Ház, 17.30 óra, 58—59-es választókerületek, tanácstagok: Patay Árpád és dr. Brunszvik Pálné. November 29. csütörtök: Kassai úti iskola, 17.30 óra, 33—34-es választókerületek, tanácstagok: Kiss Imre és Rapai Imre. Ságvári körúti iskola, 18 óra, 20—25-ös választókerületek, tanácstagok: dr. Gáspár Sándor és Jankó Károly. lencszáz forint.” — mondta az asszony. És három darab százast Bécsiné kezébe nyomott, aki még ekkor nem tudta, hogy becsapták. Ügy egyeztek meg, hogy feleznek. És mint az hamarosan kiderült — még aznap, a rendőrségen — Raffaelné ötezer forintot lopott el annak a bizonyos lapostetejű háznak szobájából. Hogy hogyan? Az a sértett (a meglopott fiatalasz- szöny) ismeretlen tettesek ellen tett feljelentéséből vált világossá. — November 17-én otthon voltam, a konyhában mostam. Délelőtt 11 óra lehetett, amikor egy szőke asszony, hátán fehér batyuval bejött a házba, használt ruhákat kért, aztán elment. Percek múlva zörejt hallottam a szoba felől, ami az előszobából nyílik. Mikor kiléptem, már ott állt egy idősebb cigányasszony. ő is ruhát kért, aztán sietve távozott. Nem értettem, hogy egyik percről a másikra hogy termett ott? Félóra múlva, amikor a szóJubileumi hangverseny A Kilián György Repülő Műszaki Főiskola zenekara megalakulásának 10. évfordulója alkalmából ünnepi hangversenyt rendeznek Szolnokon, a Helyőrségi Művelődési Otthonban november 30-án, pénteken este 6 órától. bábán kezdtem pakolni, észrevettem, hogy a vitrinből eltűnt ötezer forint. Akkor kezdtem sejteni, hogy mi történt. — Ezután S. Károlyné pontos személyleírást adott mindkét asszonyról, s a rendőrök már tudták, hogy hol kell keresni az ismeretlen tetteseket. Raffael Miklósné lakásán találták meg mindkettőjüket. Ök persze tagadtak. Házkutatás. A sütő tepsijéből előkerült zsebkendőbe csomózva háromezer forint. A többit elosztogattá, elköltötte. Bíróság elé állították őket. Raffael Miklósnét kisebb értékben elkövetett lopás vétségéért, mint visszaesőt (lopásért már több mint egy évig ült börtönben), hat hónapi szabadságvesztésre ítélte a szolnoki járásbíróság. Bécsi Zoltánné büntetése négy hónapi szabadságvesztés, amelynek végrehajtását felfüggesztették. Az ítélet jogerős. K. K. Ötszázötven nyugdíjasának küldött meghívót a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem, amelyben a december elsején — szombaton — megrendezésre kerülő találkozóra invitálták szíves szóval az egykori munkatársakat. Bizony számos borítékot visszavitt a posta „ ... elköltözött” vagy „ ... ismeretlen” megjegyzéssel. Befejeződött a mentés a tatabányai 7|a aknában Holtan találták a negyedik bányászt az omlás alatt Csaknem húsz órai megfeszített munka után a negyedik szerencsétlenül járt bányászt — Tóth Istvánt — is megtalálták a mentőbrigádok a tatabányai 7/a akna beomlott fejtésében, de már csak a holttestét hozhatták felszínre. A bányaomlás körülményeit szakértő bevonásával vizsgálják. A 7/a akna többi részében zavartalan a termelés. A beomlott fejtést a helyszíni szemlék befejezése után állítják helyre. TOTÓ Tíz telitalálat A Sportfogadási- és Lottóigazgatóság közlése szerint a 47. heti totónyeremények, az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 129 716 forint; ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 10 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 298 998 fqrint; 12 találatos szelvény 374 db. nyereményük egyenként 3237 Ft. 11 találatos szelvény 4009 darab, nyereményük egyenként 302 Ft. A 10 találatos szelvények száma 26 387 db, nyereményük egyenként 69 forint. Ezúton is hívják mindazokat, akikhez a meghívó nem jutott el, szeretettel várják őket 9 órára a művelődési központba, ahol a Szigligeti Színház művészei ajándékműsorral kedveskednek nekik, majd üzemlátogatás következik, és utána ebédre is érvényes a meghívás. Verseny a SZÜV-nél A KSH SZÜV szolnoki számítóközpontjának KISZ-bi- zottsága szombaton rendezte meg a megyei adatrögzítői versenyt. A versenyen a Hűtőgépgyár és a KSH SZÜV szolnoki számítóközpontjának legjobb adatrögzítői és ellenőrzőlyukasztói vettek részt. Az országos adatrögzítői versenyen — amelyet a KSH SZÜV debreceni számítóközpontjának KISZ-bizottsága rendez — előreláthatólag 1980. március hónapban — megyénket a szombati verseny adatrögzítő és ellenőrző-lyukasztó kategóriák első három helyezettje képviseli majd. Az ellenőrző-lyukasztói kategória második helyének kivételével — melyet a jászberényi Hűtőgépgyár versenyzője ért el — mindkét kategóriában a szolnoki számító- központ versenyzői végeztek az első. három helyen. I legjobb „pupákok” A MEZŐGÉP törökszentmiklósi gyárának Che Guevara ifjúsági klubja szombaton este második alkalommal rendezte meg a Vasas művelődési házban a város KISZ-szervezetei és ifjúsági klubjai számára meghirdetett, „Pupák Kupa” elnevezésű, játékos szellemi vetélkedőt. A négyórás küzdelem számos kérdése a politika, a képzőművészet, az irodalom, a történelem, a zene. és a sport témaköréhez kapcsolódott. emellett logikai fejtörők és humoros feladványok is szerepeltek, A legjobb „pupákoknak", a Városi Tanács KlSZ-esei- nek 6 tagú csapata bizonyult, ök nyerték el a 28 kilós vasöntvény vándorkupát. | TÁRSADALMI munkában készült el Törökszentmikló- son a Rózsa téri általános iskola 60 méter hosszú új kerítése. A betonlábazatot a Tiszatáj Tsz, a kerítés vasbetéteit a MEZŐGÉP helyi gyárának az iskolát patronáló szocialista brigádjai és a szülők csinálták. © ÖCSÖDÖN országos állat- és kirakodóvásár, Jászapátiban állatvásár lesz vasárnap, december 2-án. Jászberényben és Törökszentmiklóson ugyancsak e napon tartanak autóbörzét. ■ HÖLÁNCTARTÓK gyártására vállalkozott új termékként a szolnoki BÖRTEX Szövetkezet. Az év végéig mintegy 30 ezret szállítanak új termékükből a megrendelőknek. © NEGYVEN társadalmi gondozónő tevékenykedik jelenleg Karcagon. Az egyedülálló idős embereket látogatják, ebédet hordanak részükre, bevásárolnak, kiváltják a gyógyszert az arra rászorulóknak. ■ MONSPART SAROLTA sportoló tart élménybeszámolót holnap délután fél háromkor Martfűn, a Tisza Cipőgyár művelődési központjában. © HANGSZERKÉSZlTÉS a játékműhelyben. Ma délután 5 órától Kozák József, a Fiatal Népművészek Stúdiójának tagja vezeti az úttörők játékműhelyének foglalkozását a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ képzőművészeti termében. S/01N0R MIGYfl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága s a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 - Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133—0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. Igazgató: . Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 2». Felelős vezető: Gombkötő Béh» December 9-ig tart az Ofotért kedvezményes karácsony előtti vására. Képünk az Ofotért szolnoki szaküzletében készült, ahol fényképezőgépek, nagyitok, diavetítők, optikák és egyéb optikai cikkeket lehet kedvezményes áron vásárolni Tegnap délelőtt készült felvételünk Szolnokon, a Csemege előtt. A képen látható UZ 44—95-ös forgalmi rendszámú Skoda gépkocsi vezetőjét hiába figyelmeztették gépkocsi- vezető társai, hogy balra fordulni nem szabad, ő csak intett egyet, s mégis balra fordult. Ez pedig elég veszélyes, mert a gyalogosok nem számítanak arra, hogy balról is befordulhat gépkocsi. Az ilyen felelőtlenség bizony — könnyen okozhat balesetet! „Nagy bajom nem lehet”