Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-03 / 258. szám

1979. november 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP • 5 nmoffir blokád folytatása tony, hus.v Történelmi a Szovjet- unió né­pei húszmillió embert veszí­tettek a második világhábo­rúban, a fasizmus elleni harcban. Ez az óriási vérál­dozat — anyagiakról most ne beszéljünk — kitörölhe­tetlen nyomot hagyott a so­kat szenvedett háborús ge­nerációkban, azok utódaiban. A hatalmas ország legkisebb településén is van valamifé­le mementó, az emlékmű­vek talapzatát azóta is el­borítják a kegyelet virágai. A szovjet emberek hálája évtizedek távlatában sem szűnik. A művészetek egyik ihletője a szocialista hazá­ért életét is áldozó ember — hatalmas vonulat ez a szovjet irodalomban, zene­művészetben. képzőművé­szetben és a filmművészet­ben egyaránt. Gondoljunk csak Sosztakovics „lenin- grádi” szimfóniájára, Solo- hov Emberi sors című, szin­tén méltán világhírű regé­nyére, Szimonov műveire, s hosszan sorolhatnánk. — A filmművészetben M, Csiau- reli nevéhez fűződik a tö­megek hősiességének megje­lenítése — Berlin eleste stb. — ám a Csiaureli rendezte filmek még magukon viselik a személyi kultusz helytelen művészetpolitikája nyomait. A második világháborút be­mutató első történelmi tab­lót néhány év múlva újab­bak követték. Kétségtelen, hogy a mozivásznon meg- jelentített történelemköny­vek többsége a dokumenta­tív nézőpontot a művészi elvonatkoztatás elé helyezte. Egyértelmű és tisztességes szándék vezette ezeket az alkotókat: a felnövekvő ge­nerációkat megismertetni — az eredetiség hitelével — apáik, nagyapáik harcával, a világ élé tárni, hogy a szovjet nép milyen áldozato­kat hozott az emberiség ér­dekében, A nagy szovjet tör­ténelmi filmtablók tehát a megismerést és az igazság erejével ható meggyőzést szolgálták, s teszik napjaink­ban is. Ez utóbbi — a meg­győzés — ezért is fontossá vált, mert néhány nyugati hadtörténeti munka, memoár — s az ezekből készült fil­mek — igyekeztek másod­lagossá minősíteni a keleti hadszíntéren történteket. A történelemhamisítók. — akik ideológiai célokat szolgáltak, vagy egyéni érdekeket kép­viseltek — bő „forrásanya­got” kaptak a Szovjetunió­ban vesztes, volt fasiszta tá­bornokok visszaemlékezései­ből. Ezek nézőpontját — a reálisan gondolkodók kivé­telével — viszont a mente­getőzés jellemzi: nem ők bukták el a stratégiai fon­tosságú ütközeteket, hanem Hitler, a dilettáns katona. Eíbből viszont következik a Szovjetunió legyőzhetőségé- nek ténye. A keleti hadszín­tér kulcsfontosságú hadiese­ményeiről készített szovjet szuperfilmek — az igazság­nak megfelelően — viszont éppen azt bizonyítják a vi­lág előtt, hogy a Szovjetunió népei a kor legerősebb ka­tonai hatalma fölött diadal­maskodtak, — óriási áldoza­tok árán. A Mihail Jersov rendezte kétrészes, színes szuperfilm — A blokád folytatása — nem akar többet az előző­eknél: a mai néző elé tárni Leningrad hősi küzdelmét, elmondani, miért kellett min­denáron — a fogalom leg­szorosabb értelmében — megtartani észak Velencéjét. Nem presztizsokokból, nem azért, mert Lenin nevét vi­seli! Az 1960-as évek elején ugyanis egy tekintélyes nyu­gati katonapolitikus azzal rágalmazta a szovjet veze­tést, hogy egymillió lenin- grádi lakost áldozott fel — presztízs okokból. Az 'igaz­ság ennek ellentmond: Zsu- kov marsall, Guderian és más német tábornokok mun­káiból tudjuk — amit a film nagyszerűen ábrázol, — hogy a szovjet hadvezetés felismerte a német fasiszták szándékát: „Moszkva kulcsa Leningrádban van”. Ha a Néva-parti várost feladta volna a szovjet hadvezetés, akkor Moszkva védelmére egy új, úgynevezett Északi frontot kellett volna felállí­tani, ami az akkori körül­mények között egyenlő volt a lehetetlennel. Jersov történelmi film­tablójának érdeme, hogy a sorsdöntő katonapolitikai összefüggéseket a leningrádi emberek hősies harcával pár­huzamosan mutatja be. A kilencszáznapos ostromgvű- rű minden eseménye törté­nelmi személyiségekhez és a névtelen, de a dokumenta- lista jellegben maradéktala­nul beilleszthető emberekhez kötődik. A korabeli filmhír­adók nem a keretjáték hite­lesítését szolgálják, szinte fordított a helyzet: az ábrá­zolt történelmi helyzetben íme így vált az egyén az események alakító résztve­vőjévé. Jersov rendezése te­hát egy újabb virágcsokor az életüket feláldozó lenin- grádiak emlékműve talapza­tára. egészéből követ­II film kezik, hogy nin­csenek hagyo­mányosan értelmezett fősze­replői, így Jurij Szólomin és Jevgenyij Lebegyev is csupán a rendezői alapgon- dolás támogatására szorít­kozhat, ám ez sem kevés. Külön érdemes odafigyelni a szuperfilm — a fogalom leg­jobb értelmezésében — re­mek technikájára, a tömeg­jelenetek monumentális áb­rázolására, amely az eddigi, hasonló témájú szovjet tör­ténelmi filmtablók legsike­rültebbje. Tiszai Lajos Fonográf és vidéke A hatvanas évek elején a magyarországi beat szárny­bontogatásának korában a fiatalok az elsők között is­merhették meg az Illés ze­nekar nevét és muzsikáját. A kezdeti időszakiban — a „kortárs” együttesekhez ha­sonlóan — a koncertek mű­sorának gerincét főleg a kül­földi beat-csoportok sláge­reinek átdolgozása alkotta. A bátortalan kezdeményezés után egyre inkább ráérez- tek a muzsikusok a saját szerzemények megszólalta­tásának ízére, örömére. Sor­ra születtek a dalok, s egy­két jól sikerült szerzemény bebizonyította a műfaj lét- jogosultságát, megalapozta a magyar beat népszerűségét. Áz Illés kezdettől fogva a folklórból merítette zenéjét. Az együttes felbomlása után a Szörényi Levente és Bró- dy János szerzőpáros to­vábbra is a népzenére építve komponálta nótáit, megte­remtve a hazai country beatesített változatát. A négy-öt éve megalakult Fo­nográfban kitűnő zeneszerző partnernek bizonyult Tolcs- vay László, aki elképzelé­seivel gazdagította, színesí­tette az együttes dallam-, il­letve harmóniavilágát. A nemrégiben megjelent Fo­nográf és vidéke című coumtry-válogatás az elmúlt évek legsikeresebb darabjait tartalmazza. A. nyitószám — Levél a távolból — kedves, hangu­latos dallamával, egyszerű hangszerelésével külföldön is megnyerte a közönség tet­szését. A könnyed muzsika, a szakmai fölény minden slágerből aradi, magával ra­gadja a hallgatót. — fekete — Fődíjat nyert a KéznyomoK Jelentős sikert ért el a Magyar Televízió verseny­filmje a milánói nemzetközi filmfesztiválon: a Kéznyo­mok című dokumentumfilm alkotói a fődíjjal térhettek haza. Mint Szemes Marian­ne, a film rendezője az MTI munkatársának el­mondta: Milánóban idén negyvenedik alkalommal rendezték meg a filmvásárt s egyidejűleg másodszor ke­rült sor a nemzetközi film- fesztiválra, amelynek címe: „Korunk gyermeke a világ­ban”. Az UNESCO — az 1979-es gyermekévet előkészítendő — felhívást intézett a világ je­lentős televíziós társaságai­hoz, hogy készítsenek doku­mentumfilmet a nemzetközi gyermekév tiszteletére. A milánói vásárra érkezett al­kotások közül kiválogatták azt a 100 művet, amelyik a gyermekekről és a gyer­mekeknek szól. A neves filmszakemberekből álló fesztiválzsüri e filmek kö­zül a gyermekekről szóló ka­tegóriában a Magyar Tele­vízió és a Mafilm közösen készített alkotásának ítélte az abszolút fődíjat. A 40 pepces „Kéznyomok” című dokumentumfilm — .amelynek alkotógárdájában Morvay István újságíró, dr. Morvay Judit, az MTA nép­rajzi kutatócsoportjának tu­dományos munkatársa. Ha­raszti Zsolt operatőr. Lőrincz Zsuzsa szerkesztő, Di Pol Jolanda vágó szerepelt — alapgondolata szerint a 10— 12 éves unokák szemével nézi a nagyapák generáció­ját. A Szigligeti Színház bemutatója MA ESTE A SZOBASZÍNHÁZBAN: KÉT EGYFELVONÁSOS Holnap délelőtt gyermekeknek: Kamarambo, a senki fia „Premier-hétvége” lesz a szolnoki Szigligeti Színház­ban. Ma este fél nyolckor a Szobaszínházban két mai magyar egyfelvonásos — Schwajda György Csoda és Verebes István Üzenet — bemutatójára kerül sor. Ez­zel az előadással mutatkozik be Szolnokon a színház fia­tal rendezője, Szurdi Mik­lós, aki — a próbákon lá­tottak szerint — pontos, pre­cíz rendezéssel vitte színre a két groteszk és abszurd öt­letekben bővelkedő, ellenáll­hatatlan — és vérfagyasztó — humorú egyfelvonásost, A Csoda főszerepeiben Jeney Istvánt, Egry Katit és Koós Olgát az Üzenet-ben pedig Pákozdy Jánost. Hollósi Fri­gyest, Czibulás Pétert és Nagy Sándor Tamást láthat­ják a nézők. A díszlet és a színpadtechnika Szlávik Ist­ván munkája. Holnap délelőtt 10 órakor a Szigligeti művészei az or­szágos gyermek és ifjúsági drámapályázat egyik díja­zott darabját, Horváth Pé­ter Kamarambo, a senki fia című művét mutatják be. (A darabválasztás önmagában is jelzi, hogy a társulat to­vábbra is igényesen igyek­szik a legkisebbeknek szín­házi élményeket nyújtani.) A „Kamarambo” premi­erjével Ivánka Csaba, a tár­sulat színésze, rendezőként mutatkozik be; a főszerepe­ket Csák György, Ferencz Éva, Katona János és Sebes­tyén Éva alakítja. — szj — A Csoda házaspárja: Egry Kati és Jeney István, aki vak és most kapta meg a Trabant-kiutalását Egy mozgalmas jelenet a Kamarambo-ból (Képeink a főpró­bán készültek) (Fotó: Nagy Zsolt) Bliccelő diákok Ünnepek után több a potyautas Kunhegyesen ősz hajú, ha­talmas termetű, középkorú férfi szállt fel a Tiszafüred felé haladó autóbuszra. Kar­szalagot húzott elő, és jó tíz perc múlva a jegyek és a menetlevél vizsgálatát már be is fejezte. Ezúttal min­dent rendben talált Fekete József, a Volán 7-es Válla­latának közúti ellenőre. — Beosztásomban 1972 óta dolgozom, korábban kalauz­ként jártam a megyét. Ez pontosabb, nehezebb feladat, több tapintatot, türelmet igé­nyel. Ami a bliccelőket ille­ti, a pótdíj felemelése óta a távolsági járatokon alig akad belőlük, de a városi forga­lomban naponta 8—10 ember okkal pirul el, ha meglát bennünket. Különösen hét­főn, jeles ünnepek után sok a potyautas. Ami a foglal­kozásukat illeti, túlnyomó többségük diák. laludt végre! Bo­gárszín haja kuszán terül szét a párnán. Elsimítom a hom­lokából, megigazí­tom a takarót. Csak a te­kintetemmel cirógatom kö­rül. Hozzáérni? Ments is­ten! Még felébredne! Alig vártam már a csendet. A mese is nehezen ment ma este, minduntalan helyreiga­zított, okos kis agya úgy dolgozott, mint a motolla, pedig ilyenkor már rég alud­nia kellene. Fáradt vagyok és ... igen, igen, goromba voltam. El­fogyott a türelmem. — Ne szórd szét a papírt! — szóltam rá egyszer, két­szer, háromszor. Mintha nem is neki mondanám! Kiszed­te a táskámból az ollót és szétnyirbálta az újságot, amit még nem volt időm elolvas­ni. Észre sem vettem, a ci­pőfűző következett, közben kinyírta az asztalterítőt. S mindezt néhány pillanat alatt. összeszidtam. A szemembe nevetett, azt hitte játszom. Míg gyújtást vágtam oda- kinn, kiborította a tűzhely hamutartóját a konyha kö­vére. Mire a vacsora elké­szült, az elcsent fogkrémmel kimázolta az ajtókilincset — Mit csinál a potyázok- kai? — Elkérem a személyi iga­zolványukat, és ha meggyő­ződöm, hogy azért nem vett jegyet: mert nem volt ap­rója, vagy vidéki, azaz ke­vésbé ismeri a városi közle­kedés szokásait — csak meg­dorgálom őket egy kicsit. El­végre mi, ellenőrök azt vall­juk, a nevelés fontosabb, mint az a néhány forint. Bár az is igaz. akadnak emberek akik inkább fizetnek, mint hallgatnak. Hivatásunkhoz pedagógiai tapasztalat, nagy emberisme­ret szükséges. Az, hogy az első ránézésre megállapítsa az ember, kivel áll szemben. Már az utas viselkedése, arc­színe, szeme elárulja, ha va­lami nincs rendben. Főleg az éjszakai, városkörnyéki, úgy­nevezett diszkój áratokon akad munkánk. Sajnos, aki meg a szék támláját. Ami­kor a kezére ütöttem, a föld­re vetette magát. — Kelj fel, mert kikapsz! Hempergett tovább. Ala­posan kiporoltam a nadrág­ját. — Meg is mondalak apu­kának! — kiáltotta, majd nekemugrott, és vissza akart ütni. A szekrényhez léptem és kezdtem kipakolni a ruháit, játékait. — Csomagolok — mond­tam — és mehetsz apuká­hoz. — Úgyse tudsz elvinni — feleselt a kis fekete ördög és nekem karikák táncoltak a szemem előtt, megjelent az apja csúfondáros arca. Zo­kogva borultam az asztalra. Tehetetlen vagyok. Min­den nap érdeklődöm az óvo­dában, s azt mondják: ara­nyos, jó gyerek, semmi baj vele. De itthon nem fogad szót, olyan szilaj, mint egy csikó. Vadul ugrott a nya­kamba most is, és majd megfojtott, úgy ölelt, kér­lelt — ne sírj, anyucikám! iszik, azzal mindig nehezeb­ben boldogulunk. — Ki ellenőrzi az ellen­őrt? — A jelentések, befutott információk alapján az osz­tályvezető, de esetenként az igazgató is. Hamar híre megy az embernek, ha szigorú, ha elnéző. — És ön? — Én bízom az emberek nevelhetőségében, a jó szó, meggyőzés erejében. Bár 110 kiló vagyok, a pedagógiában jobban hiszek, mint az erő­ben. Már Tiszafüred határában robogunk, amikor Fekete Jó­zsef elbúcsúzik, és leszáll. Még látom, amint egy Volán tehergépkocsinak felmutatja a piros táblát. Elvégre a köz­úti ellenőrnek a teherforgal­mat, a menetokmányokat is figyelemmel kell kísérni. D. Szabó Miklós — de én nem békültem. — Ma este — határoztam el — nem lesz mese, bünte­tésből, mert rossz voltál. Igen ám, csakhogy mese nélkül nem fekszik le. Az idő pedig rohan. A ‘konyha olyan mint egy csatatér, ösz- sze is kellene pakolni, a gye­rek levett ruháit kimos­ni, nekem is blúz kell hol­napra és még a tanulás! ■.. Végre elaludt! „Megmondalak apukának!” Kis boszorkány! összerakom a ruháidat. Az apró piros cipő az ágy előtt ásít. Egy hete vettem, és mákszemnyi máz sincs már az orrán. Apuka! Tudná csak, hány pár cipőt rúg szét egy ilyen csupa elevenség négyéves egy esztendő alatt! A tél is itt a nyakunkon, és a tavalyi kabátodat kinőtted. Kellene egy melegítő is, blúz meg pulóver vagy kettő-három... Úszik a konyha a fürdés­kor szétlocskolt vízben. Mire a ruhákat kiteregetem: ti­zenegy óra. „Megmondalak apukának!” Megmondalak, mert tizen­Pásztorélet sakktáblákon A hajdani pásztorélet megelevenítő sakktáblákat, illetve sakkfigurákat ké­szítenek a baranyai népmű­vészeti szövetkezet faragói. Kisboj tárok sorakoznak a gyalogok helyén, számadó juhász és juhászné tölti be a király, illetve a vezér szerepét. A figurák formái a népművészet hagyományos motívumait őrzik, s mind­egyikét kézi megmunkálás­sal faragják a szövetkezet bedolgozói. Késeik alatt ed­dig 14 féle készlet született, s valamennyi elnyerte a külföldi vásárlók tetszését. Ezeket a népi sakkfigurákat ugyanis exportálja az Artex Külkereskedelmi Vállalat. Ausztria, Hollandia, Dánia és az Egyesült Államok mel­lett a Német Szövetségi Köz­társaságba is eljutnak a mí­vesen megmunkált készle­tek. egy óra, és még csak most kezdhetek a tanuláshoz, mert mostanáig veled vol­tam elfoglalva, a csibészsé- geddel, az esti meseadaggal, a kinőtt kabátoddal. Pedig új kabát is úgy lesz csak, meg alvósbaba karácsonyra, és a sok-sok kívánságod ak­kor teljesülhet, ha anyád sokat tanul, jól vizsgázik és időnként különmunkát vál­lal, ha lassacskán is, de ösz- szegyűjti a rávalót a betét­könyvben. Mert apu van ugyan, és arra is jó, hogy ijesztgesd vele anyádat, de két éve már kitől kapsz va­jaskenyeret, új ruhát? És ki az. aki időnként hónapokig feléd se néz? Aludj csak! Nekem még itt a lecke. „... Az esztétikai érzék különösen aktív az általa érzékelt, felidézett és elsa­játított valóság viszonylatá­ban ...Az esztétikai kategó­riák, a szép, a magasztos, a tragikus és a komikus az őket észlelő alanyon kívül és attól függetlenül léteznek a valóságban... A szép ...” Ejnye, ejnye, kitakaróztál te rosszcsont! Megállj, meg­mondalak apukának! Rónai Erzsébet Megmondalak apukának! Naplórészlet \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents