Szolnok Megyei Néplap, 1979. november (30. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-25 / 276. szám
■ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. november 25. 1 12 hónap 12 kisközség Nem is olyan régen még húsz — egyenként külön nemzetségnek is beillő — család lakott a „C” telepen, melynek megszüntetése, polgárainak a tősgyökeres tiszader- zsiek közé telepítése kezdetben mindent kiváltott, csak óriási lelkesedést nem. — Simábban beilleszkedtek, mint gondoltuk — summázza a betelepítést Molnár Lajosné, a tanácsi kirendeltség ügyintézője. — Most már csak az öreg Rézműves él a telepen. A falu élete zökkenőmentesen zajlik. Nemzedékek váltják egymást. A tegnapi gyerekek felnőttek, családot alapítanak. — Az utóbbi tizenhét esküvő közül egy sem volt egyházi — magyarázza Molnár- né. aki az anyakönyvvezető tisztét is betölti. Az Árpád-kori templom romját övező rózsalugasról ítélve másképpen gondolná a valláshoz való ragaszkodást az arra utazó. A látszat azonban itt is csal. A gondoskodás csupán a műemlék védelmét szolgálja. Az esküvőn fogadott örök hűség egyébként Tiszaderzsen sem minden esetben bizonyult időtlennek. Kérdem az egyik asszonytól: — A házastársak félrelépését elítéli a falu ? — Persze, hogy elítéli. Még az is. aki ugyanabban a hajóban evez. A válások egyik oka a kocsma népes tábora. — Azt mondtuk, fel kellene robbantani a kocsmát — méltatlankodik újdonsült ismerősöm, — erre felújították. A felújítás egyébként ráférne az egész falura. Az utóbbi években legfeljebb ha két új ház épült. A lakosság fogy. A fiatalok egy része elröppen más tálakra, szüleik meg utánuk húzódnak. — Harminc-negyven üres lakás lehet a faluban, főleg a főutcán. Itt, a tanácsházával szemben is van három. Gazdáik nem tudják őket értékesíteni, nem törődnek javításukkal, ezért tűnik olyan kopottnak a falu — magyarázza Bakosné Ruskó Ilona, a helyi tanácsi kirendeltség vezetője. A kiskörei vízlépcsőre települő üdülő- hálózat megváltoztatja majd a környék arculatát. Bakosné azonban borúlátó: — Olyan régen reménykedünk, hogy majd csak besorolnak bennünket is az üdülőkörzetbe, és kapunk támogatást, de ide nem terveznek csak kempinget, meg horgásztanyát. A málló vakolatú, üres házakra az enyészet vár. — Nem tudunk velük mit kezdeni, mivel nem szilárd alapokra épültek — tárja szét a kezét a kirendeltség vezetője. Megcsappant derűmet Fekete Dániel, a termelőszövetkezet körzeti szerelője erősíti. Ismeretségünk tréfálkozással kezdődik. Gipszbe ágyazott kezére mutatva kajánk odorn. — Magas volt a kerítés? Érti a tréfát. — Az ablak volt magasan! Kisvártatva komolyra vált: — Képzelje, holnap kell átvennem Debrecenben az új Dadámat. Kénytelen voltam megkérni az egyik barátomat, hogy hozza haza. Rosszkor repesztette el a motor a karomat. — Könnyű megkeresni a kocsi árát? — Nézze, az' év nyolc hónapjában megvan a havi négy és fél ezer. Igaz, meg kell dolgozni érte. Télen valamivel kisebb a kereset. Van néhány barátom, aki ötezerért járja az országot. Vegye figyelembe a különélést, s. rájön, hogy semmivel se jutnak többre. Fekete Dánielnek karácsonykor lesz az eljegyzése. Ügy tűnik, lángra lobbant, hiába ő a helyi önkéntes tűzoltótestület parancsnoka. Igaz. nincs nagy gyakorlata a védekezésben. — Hetvenhat január elsején neveztek ki. Harmadikán tűz ütött ki a fsz-ben. Azóta semmi. Még helyettes parancsnok voltam, amikor az egyik ember csóvát vetett a saját házára. Még a gémeskút ostorát is meggyújtotta, hogy ne lehessen vizet húzni. Ma már tűzcsapok vannak, de szerencsére még nem kellett őket kipróbálni. Holtig kenyeret Tiszaderzs Ügy tűnik, a derzsiek csínján bánnak a tűzzel. — Csendesen élünk, falusiasán — vélekedik Fekete Dániel. Tiszaderzs mindenben társ. Abádszalók- kal közös a pártbizottság, a tanács, a termelőszövetkezet, Tiszafüreddel meg az áfész, Amióta közös tanács van, a derzsi kirendeltségen csak ketten dolgoznak. — Meghagytak bennünket magnak, — derül Molnáraié. — Az a fontos, hogy Tiszaderzs ügye sosem szorul háttérbe az abádszalóki közös tanácsnál — vélekedik Bakosné. Ezt bizonygatja Gregor József, a helyi általános iskola igazgatója, a közös tanács elnökhelyettese is. — Nagyobb lett a kalap és több benne a pénz. A ravatalozót évek óta fel akarták építeni, de sosem volt rá fedezet. Most készül a terv, s jövőre tető alá kerül az épület. Az egyes iskolánál kicserélték a nyílászárókat, rendbe tették a tetőszerkezetet. A hármas iskolát, a régi Borbély kastélyt is felújították. A műemlékvédelmi felügyelőség ötvenezer forinttal járult a költségekhez. Révbe érkezés Ilyen tényekre .gondolva mondja Gregor József: — A közös tanács létrejötte előnyére vált Tiszaderzsnek. Amikor a község elhanyagolt képére utalok, az igazgató megvonja a vállát: — Máshol többet adnak a külsőre. Szorgalmas nép lakik itt, jól él. belülről szépen berendezi otthonát. Ezért okoz gondot nekünk az, hogy még vannak olajos padlós tantermeink is, ugyanakkor a gyeA háztáji konda iPsü' I •' í*ytir 'jif b rekek otthon csak váltócipővel mehetnek be a szobába, olyan nagy a tisztaság. A község szélén, a tsz kerületi központjában valóságos kis utcát alkotva sorakoznak a régi kastélyok. Azok uraival már nem. egymással viszont néha meggyűlik a helyi tsz-tagok baja. Zabolai Balázs a növénytermesztői brigád vezetést csak a minap váltotta fel az állattenyésztőivel. — Nehéz bánni az emberekkel — füstölög. — Miért nem zabolázza meg őket Zabolai elvtárs? — ugratom az öreget. — Ha gyerekek volnának, megtenném! De így ... — Szóval nem jó mesterség a brigadé- rosság? — Nem volna ez rossz hivatal, csak ne kellene olyan korán kelni. Este nyolckor megyek haza, hajnali fél négyre meg már bejövök, mert az abrakost nekem kell kinyitni. — Mi a gondja a brigadérosnak? Zabolaj Balázs bazsalyog: — Hát az, hogy néhányan keveslik a pénzt, dolgozni meg nem nagyon akarnak. Szerintük akkor lennék én jó brigádvezető, ha csak a fizetés felvételére adnék utasítást. Akik jobban dolgoznak a tsz-ben, azok évente 27—30 ezer forintot keresnek. — Jelentős a bevétel a háztáji állattartásból is — magyarázza Szabó Gyula, a tsz háztáji felelőse. — A tehénállomány fogyóban van. inkább sertésneveléssel, szarvasmarha-hizlalással foglalkoznak a derzsiek! Évente 1500—1600 sertést és körülbelül negyven hízómarhát értékesít a háztájiból a község lakossága. Nem rossz üzlet, hiszen egy bikáért 15—20 ezer forintot is megadnak. — Van olyan tsz-tag, Galambos János, — magyarázza Szabó Gyula — aki az idén hét hízómarhát és 31 hízót adott le. A korábbi években is legalább húsz sertést értékesített. És közben a szövetkezeti munkájára sem volt panasz. A felesége is jól ellátta feladatait az óvodában. — Mit csinál azzal a rengeteg pénzzel? Megéri, hogy töri magát, hiszen rengeteg fáradtsággal jár az ilyen nagymérvű jószágnevelés. — Új házat épített. A pincerészbe a központi fűtés kazánját szerelte be, a padlásteret meg beépítette. Van vagy négy szobája, meg a mellékhelyiségek. Galambos János példája korántsem egyedülálló, erre vall a háztáji felelős megjegyzése: — A körzeti orvos is nyolc borjút nevel. Kettő közülük fekete-tarka. A termelőszövetkezet 2100 tagja közül körülbelül 850 tiszaderzsi. Azt beszélik a kétezres lélekszámú faluban, hogy az egyesülés előtt jobban magukra találtak. — Csak úgy tűnik — legyint Szabó Gyula, ■— mivel a kisebb család jobban össze tudja hangolni dolgait, de a fejlődés egyesülést diktált nálunk is. máshol is. Kérdem, anélkül hogyan tudtunk volna K—700 gépeket és szárítóüzemeket beszerezni ? összefogásra van szükség, nem véletlen egyezségen múlott az egyesülés. A község szélén a kondát legeltető Oláh László háztáji sertéspásztort ennél jóval kisebb dolgok foglalkoztatják: — A fias disznó mindent elkövet, hogy hazaszökjön. Amíg szoptat, mindig hazavágyik. Teljes lelkiismerettel kell vigyázni rá. Kutyái hű segítőtársai. — Nekem fél lábam a kutya. Sajnos, hiába reszeltem le a fogát, néha még így is megmarja a sertéseket. Akkor aztán mondják a gazdák, szidják apámat, anyámat. — És mit válaszol? — Ha a kondás mindenki szavát meghallgatná, akkor megbolondulna ... Lassan beköszönt a disznóvágási szezon. Fellendül majd Tasi Ferencné gázcserete- lep-vezető üzlete. — Legalább 150 palackkal többet cserélnek akkor. Gázzal perzselik a hízókat, hiába magyarázom, hegy veszélyes, nem szabad. Pedig nem gyerekjáték. Hallottam, hogy egy ember a palack cseréje előtt a benne lévő kevés gázt kiengedte Főutcai részlet a szemétdombra. Az meg — mivel nehezebb a levegőnél — a vécé gödrébe húzódott. Amikor az ember égő cigarettával kiment a vécére, a gáz lángrakapott és majdnem nagyobb baj származott belőle. Itt, a falu alatt sokkal szélesebb a Tisza, mint Szolnoknál. A parti füzesek lágy pasztellszínekben pompáznak a késő őszi verőfényben. Hófehér sirálycsapat vibrál felettük. A folyó nyugalmát csupán Nagy József poroszlói halász ladikja zavarja. Személygépkocsija kint várja a parton. Jó mázsányi zsákmányt szed ki a varsákból. Elégedettnek tűnik. — Látja azt a tükrös pontyot? Jó két és fél kiló lehet. A tavalyi telepítéskor 25 deka volt. Amíg egy év alatt tízszeresére nő a hal, addig nincs baj. A fiával együtt kétnaponként százszázötven mázsa halat fog. Tavaly kiemelt egy 58 kilós harcsát. — Eltalált víz volt az a tavalyi. Nyolc és fél mázsa hal akadt egy nap a hálónkba. — Csak fogja, vagy szereti is a halat? — Busát régóta fogok, de még nem kóstoltam meg. Áz én halam a süllő. Nagy József elmerengve nézi a Tiszát. — Ilyenkor annyi hal van benne, hogyha mindegyik felemelkedne, csupa halhát lenne a víz felszíne. — Akkor jól fizet a halászat... — A hal árának jóformán csak töredékét kapjuk a szövetkezettől, de a múlt hónapban így is megkerestem 24 ezer forintot. Igaz viszont az is, hogy a nyáron csak pangás volt a Tiszán. — Évi jövedelme? — Tavaly meghaladta a százhatvanez- ret. De sokba kerülnek a ladikok, a varsák a csónaikmotor, egyszóval nagy a rezsi, ezt is figyelembe kell venni. Meg aztán a mi kocsinkba ne szagoljon be senki, mert elszédül. Péntek Lajos otthonában viszont felvidul a lélek. A maga faragta, szépmívű bútorok mellett kisebb múzeumnak is beillő néprajzi és fegyvergyűjtemény köti le a látogatók figyelmét. És főleg a házigazda magával ragadó temperamentuma, önmaga is derül pályakezdésén: — Bevittem a művelődési osztályra egy több evezős gályát. Az osztályvezető azt mondta: ..mit akar ezzel, nekünk sosem volt gályánk”. Várj csak, gondoltam magamban, és elővettem a szarvast. ízlik az ebéd az étteremben Különös gonddal faragtam, még a szőrét is kimunkáltam. „Minden valamirevaló falvédőn ilyen van — legyintett az osztályvezető, — inkább a táj jelleghez igazodó népi motívumokat mintázza.” — Régen megkapta a népi iparművész címet. — Csak az a baj, hogy másolásra akarnak késztetni. Én is szeretem a régi dolgokat, de nem akarok másokat utánozni, mert úgy érzem, tudok olyan újat alkotni, melynek száz év múlva is meglesz a becsülete. Faragtam én a háziipari szövetkezetnek ötven darabot is ugyanabból a mintából, de most már elég volt az ilyen munkából. Sok mindent leskicceltem, amit meg szeretnék csinálni. A ház udvarán öreg puli csapódik mellénk. — Holtig tartó kenyere van ... Ügy mint azoknak, akik még nyugdíjas korukban is hűek a munkához, és terveik, a végtelenbe nyúlnak. Simon Béla Fotó: Katona László ad
