Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-04 / 232. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 4. SZOLNOK MEGYEI 1979. OKTOBER 4. CSÜTÖRTÖK FERENC NAPJA A Nap kél 5.46, nyugszik 17.19 órakor. A Hold kél 16.52, nyugszik 3.37 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Egyre több felhő, csapadék nélküli, hűvös idő. Általában mérsékelt, időnként élénk délkeleti, déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 11—16 fok között. Tóth Ede Százharmincöt évvel ezelőtt, 1844. október 4-én született Put- nokon — és 1876 februárjában halt meg — Tóth Ede népszínműíró. költő. Felvidéki iparos családból származott; előbb kereskedősegéd lett. majd vándorszínésznek állt. Nyomorgó vidéki színész volt, már súlyosan tüdőbeteg, amikor a Nemzeti Színház 1874. évi pályázatára írt. A falu rosz- sza című darabjának kirobbanó sikere országoshírű, népszerű íróvá tette, s hátralevő két esztendejében gondtalan életet biztosított számára. Ez a sokáig rendkívül kedvelt népszínmű és többi darabja (A kintornás család. A tolonc) látszólag új lendületet adott a hajdani jelentőségét elvesztett műfajnak. Valójában népszínművei ugyanolyan idillizáló. lényegében a realizmustól távoleső színjátékok, mint általában az 1867 utáni egész népszínmű-irodalom. Egy-egy drámai részlete azonban — például A falu rosz- sza indítása, vagy A tolonc első felvonása, amely talán még Bródy Dadájára is hatott — mutatja, hogy kedvezőbb történelmi körülmények között valószínűleg jelentős realista drámaíró fejlődhetett volna belőle. Költői nyelve fölötte állt kora átlagos színpadi stílusának. Érdekes nyelvi kísérlete, hogy dialógusaiban rejtett magyaros versütemek lebegnek. A névtelen hősök című drámájából Erkel Ferenc 1880-ban operát írt. A tanácsiak is Vetélkednek Ma délelőtt 9 órától Tiszafüreden, a járási hivatal nagytermében államigazgatási és ügyintézési ismereteikből zsűri előtt adnak számot a nagyközség tanácsi dolgozói. A legfelkészültebb versenyzők holnap Karcagon, a városok és járások hasonló „összecsapásán” képviselik járásukat. Rajtuk és a karcagiakon kívül a holnapi „mezőnyben” még Kisújszállás, Mezőtúr és Túrkeve csapata szerepel. ismerkedés Gyerekek a gyárban Négy évre szóló kirándulási programot állított össze a csépai általános iskola igazgatósága a gyerekek ismeretanyagának bővítésére. Ennek része — és már a pályaválasztásban is segítséget nyújtott talán — a közelmúltban tett szolnoki gyárlátogatás. Harminc kisdiák két nevelő kíséretében a Ganz Villamossági Művek vasszerkezeti gyárában ismerkedett a Ganz történetével, majd megszemlélték a gyártócsarnokokat, a termelési folyamatokat és a tanműhelyt. Az üzemlátogatás után felkeresték a gyerekek a megyeszékhely nevezetességeit, és a Damjanich Múzeumba is ellátogattak. > Előkészítő egyetemre A Semmelweis Orvostudományi Egyetem november első felében hathónapos előkészítő tanfolyamot indít az 1980—81-es tanév felvételi vizsgáira. A tanfolyam résztvevői hetenként háromszor vesznek részt foglalkozásokon. Az érettségizettek az e célra rendszeresített nyomtatvány kitöltésével jelentkezhetnek. A nyomtatványt az egyetem központi épületének portáján (Bp. VIII., Üllői út 26.) lehet beszerezni, s kitöltve, október 10-ig kell az egyetem rektori hivatalához beküldeni. Ananászos csirkesaláta, csirkemáj csikók saporrói mádra, kalocsai töltött csirke zöldmetélt körettel, és még hányféle finomság készíthető baromfihúsból - ebből adott ízelítőt tegnap a Szolnok étteremben a megye szövetkezeti vendéglátásában dolgozó szakembereknek Görög Rudolf mesterszakács, a főváros Astoria-Grill éttermének séfje. A kóstolóval egybekötött bemutató annak a szakmai értekezletnek a része volt, amelyen többek között a korszerű táplálkozásnak megfelelő, olcsó ételek választékának bővítéséről tanácskoztak az Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat, a MÉSZÖV, a Baromfiipari Országos Vállalat és az áfészek kereskedelmi vezetői (T. F.) A rendelet világos, mégis: SOK A FÉLREÉRTÉS GÁZ ÜGYBEN Bugusztus-szeptemberi fogyasztás már az új tarifával Minden második hónap elején kelnek útra a gázdíjbeszedők, és eltart húsz napig, mire minden fogyasztóhoz eljutnak. Legutóbb augusztus 1. és 20. között olvasták le a gázóráról a fogyasztást, most hétfőn ismét elindultak szokásos körútjukra. .. Szeptember utolsó napjaiban szinte állandóan csörögtek a telefonok a Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat szolnoki üzemegységénél. A gázóra állását akarták sokan bejelenteni, hogy „a régi áron számlázhassák az addigi fogyasztást, mert, ugye, szeptember 30. után.. .” Az illetékesek nem győztek magyarázkodni, miként most a díjbeszedők is nehéz helyzetben vannak, mert a rendeletet nagyon sokan tévesen értelmezték. Mit is mond a 12/1979. NIM—ÁH számú rendelet? (Megjelent a Nehézipari Értékesítő 17. számában.) Idézzük a 7. paragrafusát: (1) E rendelet az 1979. év július 23. napján lép hatályba, rendelkezéseit először az 1979. év szeptember hó 30-a után leolvasott gáz- fogyasztásra (és nem a szeptember 30-a után fogyasztott! — A Szerk.) kell alkalmazni. A díjbeszedők most viszik ki a június—júliusi számlát, amelyet még a régi áron fizetünk: a norma alatti fogyasztásért 29 köbméterig 1 forint 63 fillérért, azon felül 2 forint 6 fillért köbméterenként (Kunmadaras és Berekfürdő kivételével, ahol 1 forint 62 fillér és 2 forint 4 fillér volt a régi díjszabás.) Amit most olvasnak le — az augusztus—szeptemberi fogyasztást — azt már az új, egységes tarifával számolják majd el, azzal a számlával decemberben jelentkeznek a díjbeszedők. A TIGÁZ szolnoki gazdasági üzemegységvezető-he- lyettesétől, Tóth Lászlónétól, nyert tájékoztatás szerint a szerkezetében megváltozott díjszámlázás értelmében Szolnokon. Törökszentmikló- son, Kisújszálláson és Karcagon bármennyi a fogyasztás, egységesen 2 forint 12 fillérbe kerül köbméterenként a gáz, Kunmadarason és Berekfürdőn pedig 2 forint 9 fillérbe. Az eltérés oka, hogy az utóbb említett településeket más gázmezőről látják el. a gáz kalóriája 8050, 100-zal alacsonyabb. mint a megye más részem. Az úi tarifarendszerre való áttéréssel egyidejűleg megszűnik a korábban felszámolt havi 3 forintos készenléti díj is. — rónai — Sóvárgás — Hajnali háromkor fölébredtem. Hozzábújtam, hátha együtt nem fáznánk any- nyira. Jéghideg volt, simogatni se volt kedvem. Akár a jégcsap, gondoltam, s vártam hatig. Hátha akkor... — Hatkor mintha még hidegebb lett volna. Megsértődtem. Elvégre nem én találtam ki, ígéret volt. — Ne is panaszkodj tovább. Nekem is ilyen volt a hajnalom. Aztán kilenc után — még jó, hogy dél- utános vagyok — bemelegedett. Szép délelőtt volt. — Nekem ez se sikerült. Mikor eljöttem otthonról, mintha röhögött volna. Mások is mondták, hiába várták a hajnali mínuszokban: a meleget a radiátorban! — só — 0 pódiumon: Bálint Ondrás „Magyarország messzire van” a címe Bálint András Jászai-díjas színművész műsorának, amellyel ma este pódiumra áll Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. A hazaszeretetről, az emigrációról, évszázados gondjainkról és örömeinkről vallanak a költők — Mikes Kelementől Örkényi Istvánig, Balassi Bálinttól Ady Endréig, Apáczai- Csere Jánostól Illyés Gyuláig — a művész tolmácsolásában. A Maszk nélkül irodalmi sorozat mai előadóestjének műsorát Nyerges Ferenc vezeti. Bolgár könyvkiállítás Az utóbbi két évben Bulgáriában megjelent mintegy ezer kötetből rendeztek kiállítást a Liszt Ferenc téri könyvklubban. A bemutató tegnap délelőtti megnyitója előtti sajtótájékoztatón egyebek között elmondták, hogy a tárlat célja: a szocialista Bulgária 35 éves fejlődésének a két ország ‘barátságának és a szocializmus építésében nyújtott kölcsönös és testvéri segítségnek bemutatása, s a bolgár könyvkiadás mai helyzetének a szemléltetése. A tárlókra kikerült könyvek között megtalálhatók a társadalmi és politikai irodalom alkotásai. Központi helyen szerepel Todor Zsiv- kov válogatott és egyéb műveinek 25 kötetes kiadása is. A kiállítás október 10-ig tekinthető meg. Közel 900 diák kölcsönöz könyvet rendszeresen a karcagi városi gyermek- könyvtárból. A gyerekek szívesen részt vesznek az intézmény különböző rendezvényein, egyebek között a már rendszeressé vált diavetítéseken is Pécsi fotó sikere A franciaországi Épinai városban megrendezett európai diaporáma fesztivál két értékes díját nyerte el a „Pécsi vásár” című képsorával Tám László fotóművész. Az épinali rendező bizottság most küldte el az értesítését Pécsre, amely szerint a százhatvan zsűrizett mű közül a „Pécsi vásár” kapta meg a fotóművészek nemzetközi szövetsége (FIAP) bronzérmét és a Kodak-Pathé cég által felajánlott különdíjat. A FIAP-díj a legmagasabb nemzetközíi fotós elismerésnek számít. Gyorslista az 1979, október 2-án megtartott szeptember havi lottó jutalom- sorsolásról, melyen a 37. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalvány (1000 Ft); b Lada 1200 tip. személygépkocsira utalvány; c egyszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9201/1); d kétszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9201/1); e egyszemélyes utazás a Szovjetunióba, az 1980. évi olimpiára (pozíciószám: 9224/4); f egyszemélyes utazás a Szovjetunióba. az 1980. évi olimpiára (pozíciószám : 9207/1); g szerencse utalvány (30 000 Ft); h színes tv II (28 000 Ft); i színes tv II. (22 300 Ft); j zenesarok utalvány (20 000 Ft); k Otthon lak- berendezési utalvány (15 000 Ft); 1 televízió (10 000 Ft); m vásárlási utalvány (10 000 Ft); n vásárlási utalvány (9000 Ft); o vásárlási utalvány (7000 Ft); p vásárlási utalvány (5000 Ft); r vásárlási utalvány (4000 Ft); s vásárlási utalvány (3000 Ft); t vásárlási utalvány (2000 Ft). 4 378 384 P 4 608 825 i 4 849 072 O 63 013 361 f 63 214 384 m 4 383 287 s 4 613 728 f 4 853 975 o 63 018 264 o «3 219 287 n 4 393 093 s 4 623 534 o 4 858 878 P 63 023 167 m 63 248 705 P 4 397 996 h 4 628 437 s 4 863 781 o 63 032 973 t 63 253 608 P 4 402 899 t 4 633 340 s 4 868 684 r 63 037 876 o 63 273 220 i 4 407 802 p 4 643 146 r 4 888 296 r 63 042 779 l 63 278 123 m 4 412 705 p 4 652 952 s 4 393 199 P 63 047 682 1 63 283 026 t 4 417 608 r 4 657 855 s 4 898 102 r 63 052 585 g 63 287 929 D 4 432 317 t 4 622 758 i 4 903 005 P 63 057 488 k 63 297 735 o 4 442 123 s 4 672 564 n 4 907 908 g 63 062 391 i 63 307 541 h 4 451 929 g 4 667 661 n 4 922 617 s 63 072 197 t 63 322 250 n 4 456 832 h 4 687 273 s 4 912 811 s 63 082 003 t 63 317 347 h 4 461 735 ik 4 697 079 t 4 942 229 P 63 086 906 r 63 327 153 .1 4 466 638 n 4 706 885 1 4 932 423 t 63 091 809 t 63 332 056 s 4 471 541 m 4 711 788 s 4 947 132 h 63 096 712 n 63 361 474 n 4 481 347 m 4 716 691 t 4 952 035 P 63 101 615 m 63 366 377 f 4 486 250 m 4 721 594 t 4 956 938 P 63 106 518 t 63 376 183 t 4 496 056 m 4 726 497 t 4 961 841 s 63 121 227 s 63 385 939 h 4 510 765 o 4 736 303 m 4 971 647 i 63 126 130 m 63 390 892 k 4 500 959 o 4 751 012 n 4 976 550 n 63 140 839 n 63 395 795 I 4 515 668 p 4 746 109 n 4 986 356 o 63 145 742 s 63 400 698 n 4 520 571 n 4 755 915 s 44 685 947 P 63 155 548 P 63 410 504 o 4 540 183 n 4 760 818 s 44 690 850 r 63 165 354 k 63 405 601 k 4 554 892 m 4 795 139 g 44 700 656 s 170 257 n 63 415 407 1 4 559 795 r 4 800 042 t 44 705 559 n 63 180 063 o 63 430 116 k 4 564 698 p 4 814 751 g 44 921 291 h 63 184 966 g 63 435 019 o 4 569 601 r 4 819 654 h 55 693 182 1 63 189 869 o 63 439 922 t 4 574 504 h 4 829 460 i &5 698 085 P 63 194 772 r 63 444 825 t 4 579 407 s 4 839 266 m 55 702 988 P 63 199 675 s 63 449 728 m 4 589 213 P 4 844 169 n 63 003 555 o 63 209 481 n 63 454 631 t A rádió 222 m-es középhullámán Párbeszéd a távfűtésről A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójának Hétközben című műsora ma vendégül látja Komáromi Györgyöt, a szolnoki Ingatlankezelő Vállalat megbízott igazgatóját, aki a hallgatók távfűtéssel kapcsolatos kérdéseire válaszol 17 óra 5 perctől. A stúdió egész nap és az adás ideje alatt, 18" óráig várja a hallgatók kérdéseit, észrevételeit a 11-903 és a 11-088-as telefonszámokon. Murcigőz A két nő Kunmadarason ■ szállt fel a tiszafüredi buszra, és „a vendéglőig” kért jegyet. A járat már az örsi úton robogott, amikor felugrott a kipirult duó, mivel észrevették, hogy nem Abád- szalök felé halad a járat. Sajnos, a csatos üveg murci rossz tanácsadónak bizonyult, és a két asszonyság Tiszaörsön minden rábeszélés ellenére „lelépett”. Marasztaltuk pedig őket, Füredről jobb a csatlakozás, több busz megy — hiába. — Majd hazavetődünk valahogy, kerek a föld — lihegtek. A murcigőz egyféle sajátos dialektikát ültetett . el bennük, miszerint mindegy merre indul az ember, a föld gömbölyű, hát egyszer úgyis hazaér valahogy. Persze, ha így haladnak, előfordul: visszaérkezésük idejére már nemcsak a murcigőz tűnik el, hanem a sza- lóki nedű is kiforr. — dszm — Vizslatanfolyam Néhány vadásztársaságnál már elkezdődött a szezon, de még nagyon a kezdetén vagyunk. Az előkészületekhez tartozott az a több hónapon át tartó vizslatanfolyam, amelyet a megyei szakbizottság szervezett és bonyolított le. Záróvizsgáját szeptember utolsó vasárnapján tartották meg Szolnokon, ahol a huszonkét tanulóból tizenhat jelent meg gazdijával a megyéből munkavizsgára, és tizennégyen tettek eredményes vizsgát. A tanfolyam javára írható, hogy valamennyi fegyelmi gyakorlaton kiválóan szerepeltek a négylábú vadászok. Bebizonyították, hogy jó segítőtársai lesznek gazdáiknak a portyákon. ■ HÁROM ÉV alatt 320 ezer forinttal járult hozzá Jászberényben a Kossuth Tsz a város óvodáinak fenntartásához, az óvodai helyek növeléséhez. Ezen felül évenként 30 ezer forint értékű szállítási és javítási munkával is segítséget nyújt. © „KAPÓS” a megyénk életét, a lapkészítés mozzanatait bemutató fotótárlat. A tiszafüredi művelődési központból hétfőn a MHD gyárába kerültek át a képek ötnapos kiállításra, szombattól pedig Törökszentmikló- son, a Vasas Művelődési Házban lehet megtekinteni a vándortárlatot. ■ A NEMZETKÖZI gyermekév jegyében a pozsonyi bűvészegyüttes műsorának tapsolhattak tegnap délután á jászberényi gyerekek, a Hűtőgépgyár munkás- és ifjúsági házában. 0 URBANIZÁCIÓRÓL mindenkinek. A mai városfejlesztés problémái Szolnokon címmel Fauszt Sándor, a városi tanács vb osztályvezető főmérnöke tart előadást ma este 6 órakor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ első emeleti előadótermében. Í IFJÚSÁGI betétben négy- százötvenen takarékoskodnak Martfűn. A Tisza Cipőgyár, az ifjúságpolitikai célkitűzésekkel összhangban, évente huszonöt fiatal dolgozója javára nyit ilyen betétszámlát az OTP helyi fiókjánál, és fizeti havonta a vállalt összeget, amellyel öt év után a kedvezményezett szabadon rendelkezhet. S/01N0« MfGYfl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok meevei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 í Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, i egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat ; Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla