Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-28 / 253. szám

IVfVVVV 1 2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 28. Felelősség A nyakamba akarnak valamit varrni Az örökös kézmosás a mániája Szöveg nélkül Sikerült kibújnom alóla Berki Imre rajzai Ezen nevet a... — Végre megjött! — só-,, hajt fel a lakástulajdonos, amikor beállít a vízvezeték­szerelő. — Már egy hete hí­vom magukat.... — Akkor rossz címre jöt­tem — válaszol a szerelő.— Az, akihez ma mennem kell, már öt hónapja telefo­nál ... * * * Ketten fogadtak egy szá­zasba, hogy ki tud nagyob­bat hazudni. — A múlt héten felmen­tem a várba — mondja az egyik — kiterjesztettem a kezemet, és átrepültem egész s Pozsonyt. A másik szó nélkül elte­szi a százast. Az első tilta­kozik: — Miért teszed el a pénzt? — Mert én nyertem. Én ugyanis láttalak téged re­pülni! • * * * — Tud úgy fogat húzni, hogy nem fáj? — Általában igen. Csak néha rúgnak még a pácien­sek . -. * * » — Már háromszor emlé­keztetsz arra a nyomorult százasra. Ez nekem olyan t kellemetlen, hogy a legszí­vesebben soha nem kérnék tőled többé kölcsön egy fil­lért sem. * * * — Nézd csak! Látod azt a helikoptert? Már 10 perce egyhelyben függ. — Talán elfogyott a ben­zinje ... * * * A pszichológusnál: — Képzelje el, hogy be­zárkózik egy szobába egy üveg konyakkal és egy szép lánnyal. Mihez nyúl leg­először? — Legelőször a villany- kapcsolóhoz. * * * Az élelmiszerüzletben: — Nem akarom megsérte­ni, vezető úr, de hogy lehet az, hogy ez a plakát, amin ,,A higiénia éve” felírás ol­vasható. egészen tele van légypiszokkal? — Hát... a legyek nem tudnak olvasni. * * * — Nem akar biztosítást kötni a felesége bundájára? — kérdezi a biztosítási ügy­nök. — Nem, tegnap találtam valakit a szekrényben, aki vigyáz rá. * * * — Már harmadszor kér­lek, hogy add vissza azt az 500 koronát, amit köl­csönadtam neked. — Hát nekem hányszor kellett kérnem, amíg végre kölcsönadtad ? * * * — A parkban egy fiú és egy lány ül a pádon. — Helenka. már régóta akarok neked valamit mon­dani — mondja bátortalanul a fiú. — Én pedig már régóta akarok neked valamit vála­szolni — mondja azonnal a lány. * * * Egy nő kérdezi a cukrász­dában : — Melyik a legkisebb ka­lóriatartalmú sütemény? — Ez — válaszolja a fel­szolgáló. — Akkor kérek ebből tíz darabot! kocsi új volt és fé­nyesre csutakolt, mint egy reiklám- ánu, a vezetője tö­rődött, szobaszíntű- sápadt és arca mint a rakott szoknya: tele ránccal. Szarka­lábaktól koszorúzott göd­réből fekete szemgolyója úgy villant elő. mint egy fiatal ragadozó mindenre fi­gyelő szempárja. Micsoda el­lentmondás egy emberben! No és az a friziura! Középen tenyérnyi polírozott bőrfelü­let, körülötte fület takaró bozont. Körbe vágva, két uj- nyival a váll fölött. Pocak­ján bársonyfanmer feszül, ke- ki ingét szarvasbőr szafári- kabát takarja, öltözete har­minc, pofára hatvan. — Hány éves? — Mit gondol, (barátom? Mégis, mennyinék néz? — Hát... úgy ... — mit . mondjak? Amit látok? Le­gyen inkább öttel kevesebb. — .. .ötvenöt...! Kihúzza magát az ülésen, hatvanról hatvanegyre fokoz­za a sebességet. — Egy tízest tévedett! Könnyed mozdulattal elen­gedi jobb kezével a kor­mányt, de abban a pillanat­ban vissza is kapja, mert a kocsi részeg módjára megbil­lent. s alig talál vissza az útpadkáról. Hamuszürkére váltan szorítja a volánt, mintha csak haragosa nyaka lenne a kezében. — Régóta vezet? Hülye kérdés. Aki vizet fa­csar a konmánykerékből, nem lehet törzsgárdatag so­főr. — Már fél éve. — Már?? — Kevesli'? . — Ügyszólván. A motorzúgás hirtelen he- likopterdübörgéssé erősödve, elnyomja a beszélgetést. A sebességváltóval kezd közel­harcba, a kocsi ugrál, mint egy megvadult ló, fejem a szélvédőn nagyot koppan — azután ... elhallgatok. Kör­benézek. A hátsó ablakban Porcelán egy bársonyfok. Olyasmi, mint a kitüntetések vagy emlékplakettek díszdoboza. Nyúlok érte, kinyitom. Egy porcelándarab lapul benne. Csipkés szélű, törött, fehér szilánk, rajta zölddel festett embléma, két keresztbe fek­tetett kard. — El ne törje! — csattan fel az úrvezető. — Tegye vissza. Becsukom a bársonytokot, vigyázva visszateszem az ab­lakba. Bűnbánó arccal ülök a helyemre. —■ Meisseni. Erős Ágost udvari szervizéből való, kar­csú nyakú váza. — Darabja. — Utolsó darábjá. — Minek az utolsó... ? — Hej, ha maga látta vol­na ! ötezer darab. A világ min­den tájáról! Étkészletek, vá­zák, szobrok. csengők ... mind porcelán! Látott már maga porcelán csengőt? — Nem. Nem értek a por­celánhoz. — Érteni, uram, mit érte­ni! Szeretni kell! Ez a világ legnemesebb anyaga... Áh, de hagyjuk, mert elönt az epe... Hogyan, nem merem el­képzelni, mire képes féléves jogosítvány epeömléssel. Vá­rok. — Az a rohadt papagáj! — Milyen papagáj? — Hullámos. A feleségemé volt. Ö a papagájért bolon­dult, én a porcelánért. — Mi volt a papagájjal? — Belebújt a vázába. Sza­badon röpködött a szobában; aztán egyszer eltűnt. Keresi a feleségem. Pityu, Pityu, (kiabálja, mire a dög az Erős Ágost vázájából csipog kifelé. Bement, de ki nem tudott jönni. — Kiszedték? — Ki! A feleségem szét­törte a vázát. Szanaszét: Ez maradt belőle. — És a papagáj? — Megfojtottam. Azt is, V meg a többi százat. Az egész állatkertet, azokat a dögöket, Arara, nimfa, hullámos, meg a jó isten tudja, miféle ször­nyűségek. Földhöz vertem őket kalitkástól. — És a felesége hagyta? — Ö ezalatt a porcelán­gyűjteményt gyilkolta. Mire észbe kaptam, fele már oda­lett. No, ha veszett, vesszen a többi is!... — Összetörte? — Nem. Mit gondol, a ko­csi miiből lett? Üj életet kezdek, uram. Újat!... Füg­getlenség, szabadság ... Soha nem késő, uram, sohasem! Igriczi Zsigmond Biztos diéta Az egyik hölgyismerősö­met roppantul foglalkoztatta, hogy miként fogyhatna le. Két jó barátnőjének szin­tén emiatt fájt a feje. Vala­hányszor találkoznak, min­dig megmérik magukat egy réges-régi centiméterrel, és kicserélik egymással a dié­tára vonatkozó legfrissebb híreiket. — Mégis úgy döntöttem, hogy az ásványtúró-változat mellett maradok — közli hölgyismerősöm. — Ásványvíztúró — javít­ja ki nyelvész barátnője. — Hát éppen ez az! Tud­játok, ez nagyon hatásos dié­ta. Az ember vesz egy da­rab közönséges túrót, és ' a legközönségesebb moszkvai ásványvízzel felhígítja. —r Köszönetét kell monda­ni azoknak a kollégáknak, akik ezt kitalálták —- jegyzi meg a másik barátnő, aki geológus. — De mondjátok meg, milyen arányban? — Pépesre kell hígítani. Ezután az egészet át kell szűrni és ki kell dobni. — De akkor tulajdonkép­pen mit eszik az ember? — Nem enni kell, hanem inni, drága barátnőim. Azt, ami az átszűrés után ma­radt. Világos? — Sajnos —• sóhajt fel az egyik barátnő — rajtam ez aligha segít. Szerintem a gyümölcsdiétánál nincs ha­tásosabb. Az első napon az ember csak hámozott al­mán él, a második napon az alma héján, a harmadik napon pedig — annak az emlékéből, amit az első és a második napon evett... — Én kipróbáltam — vág közbe a barátnő. — No és? — A hetedik napon az éhségtől egy fél libát meg egy tányér krumplit kebe­leztem be. A2 egész diéta kárba veszett! — De hát van egy telje­sen eredeti, nagyszerű mód­szer! — jut hirtelen hölgy- ismerősöm eszébe. — Ugyan milyen? — A rizsdiéta! Az ember azt eheti, és annyit ehet, amennyit csak akar. Minden étkezés előtt azonban le kell nyelni egy nyers rizsszem­csét. — Rizsszemet — javítja ki szigorúan a filológus ba­rátnő. — Ezen már nem múlik! — legyint hölgyismerősöm. — Lényeg az, hogy a rizs­szemek mennyisége naponta legfeljebb tíz lehet. Aztán pedig fordított rendben kell nyeldesni. Egyszer aztán még egy telt idomú teremtés jelent meg a hölgykoszorú körében. Szó nélkül végighallgatta az in­telmeket és a tanácsokat, aztán fogta magát, vonatra szállt és . a tengerhez uta­zott, szakszervezeti beutaló­val. S amikor egy hónap múl­va visszatért — olyan kar­csú volt, mint az azon a vi­déken zöldellő ciprusok. J. Zolotarjov Antireklámok vendéget: — Uram, ha önnek nem ízlik az étel, akkor legalább ne piszkálja! Kinek . lesz kedve azután megenni? Divat i. — Hozzon nekem, kérem, két ballábas negyvenkettes barna cipőt. — Nem értem. Hogy tet­szett mondani? — Már megbocsásson, de mi van ezen érthetetlen? Barna negyvenkettes férfi­cipőt szeretnék, egy ballá­bas párat. — Ezek szerint úgy ért­sem, hogy uraságodnakl.,. hogyismondjam, két- ballába van? — Mit csodálkozik. Nem hallott még ilyenről ? — Ne haragudjon, hogy megkérdezem, de kesztyűt milyent hord? — Természetesen két bal­kezest. Bélelt egyujjast. Na kapom a cipőmet, vagy nem. — Attól tartok, hogy nem tudok adni. — Ha nincs barna, akkor fekete is jó lesz. ,Nem va­gyok válogatós. — ön félreértett. Barna van, negyvenkettes is van, de csak párban. — Hogyhogy csak párban? Mindjárt kérem a panasz­könyvet ! Mutasson nekem csak egy előírást, ami sze­rint én nem vehetek két ballábas cipőt! Megáll az ember esze. Két párból oda­adja a ballábast és kész. — De uram, mit csináljak a maradék két jobblábas ci­pővel? — Amit akarnak. Nem az én dolgom. Adjak el egy két jobblábas vevőnek. — De ez abszurdum! Ki­nek van két jobb láb a? — Á testvéremnek. Jobb­keze is kettő van. — Akkor talán szívesked­jenek együtt vásárolni... — Azt sajnos nem lehet. Los Angelesben él. — Csak azt mondja meg, uram, hogy honnan vette eddig a két ballábas cipőt? — Focistáktól vettem kéz alatt. A használt cipőiket nekem adták el felárral. Értse meg, a fele fizetésem erre ment rá. Végre meglá­tom a maguk hirdetését, hogy minden igényt kielégí­tenek és akkor maga vitat­kozik, Tessék, itt vagyok, elégítsenek ki. II. — .;. Jónapot kívánok. Hozzon nekem egy pár negy­venkettes barna cipőt. — Máris hozom. Két jobblábas jó lesz? — Nem értem. — Hogy mondta? — Hogy jó lesz-e olyan, amelyiknek két jobblába van? — Hogy a csudábá len­ne jó! Ki ho.rd két jobblá­bas cipőt? — Rengetegen. Az embe­rek nagy része most kezd rádöbbenni, hogy a két jobb­lábas cipő egészségesebb, mint a pár. * — Ne mondja ... — Egész Los Angeles ezt hordja... az az úr, aki ön előtt ment ki, most vett egy párral a testvérének, épp a postára viszi kérejn. ' —• És erre máris ráállt a magyar ipar? — Dehogy álltak. Tévedés­ből lejött egy tétel jobblá­bas cipő pár nélkül, persze rögtön kiküldték az egész szériát Amerikába. Itt egy sem maradt, úgyhogy ha uraságod mégis ilyet venne, akkor ugye kivenném két párból a jobblábasat... — Hálás lennék, ha meg­tenné. — Ahogy óhajtja uram, , mert nekünk első a vevő. Tótisz András

Next

/
Thumbnails
Contents