Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-04 / 232. szám
1979. október 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A „csalód" néhány tagja Az árván maradt ..család” \ Elment közülünk valaki, akinek mindannyian örökösei lettünk. Beánk hagyta a példát, hogy a legmélyebbről indulva is fel lehet mutatni a szépséget, reánk hagyta a világteremtés konok indulatát, reánk hagyta keserű türelmét, amivel szenvedéseinek stigmáját viselte, és természetesen reánk hagyta ősi erejű szobrait, is. O maga pedig elment közülünk anélkül, hogy megtanultuk volna eléggé tisztelni és szeretni őt. Ötvenkét esztendős korában meghalt Örsi Imre, szeptember 21-én helyezték örök nyugalomra szülővárosában, Karcagon. Ennyi a kíméletlen, rideg tény. A hír, amit nem lehet elhinni. Hetekkel a halála után sem akarnak világra jönni az őt búcsúztató, méltató szavak, pedig csak olyan egyszerű dolgokat akarok ideírni, hogy Örsi Imre nagyon tiszta, nagyon becsületes és egyszerű ember volt, éppen ezért rendkívül kiszolgáltatott. Nem akarnak papírra kerülni a szavak, pedig csak azt akarom leírni, hogy Örsi Imre igen érzékeny és sérülékeny volt, aki nagyon sokat szenvedett a tehetségét nem látó rossz emberek „tréfáitól”, az ablakon is bekukucskáló kíváncsiskodóktól, a nyelvüket mindig máson köszörülőktől, az üzletelő „műpártolóktól”. Ideülök a papír elé napról napra, s nem akar megszületni ez a rövidke írás, holott csak tudatni akarom a közömbösökkel, azokkal, akik esetleg felismerték őt, vagy akik nem is ismerték, hogy örsi Imre nagyon sokat szenvedett a magánytól, hihetetlenül félt az emberi gonoszságtól és rettenetesen vágyott a szép emberi szóra. a méltó életre. Alighanem igazuk van a vonakodó szavaknak: örsi Imrét nem kell méltatni. Méltatja őt egyszerű, álsá- goktól mentes élete, és méltatja őt a „család”, vagyis a szobrai, melyek humort is, tragikumot is árasztanak. A „család” tovább él, a szobrok vallanak alkotójukról is. örsi Imre mintha csak magát faragta volna meg a Rózsás Ruhájú Nőben, vagy a Boszorkányszékben. Mintha játékos kedvét faragta volna bele élete első kiállításán első díjat nyert asszonyriogató öregbe. És hasonlóképpen folytathatnánk a sort a Felfreccsent Vérű Emberrel, Ádámmal és Évával, a Mérges Suszterral, a Fagyos Ügyvéddel, és a többi, élettörténettel is bíró szoborral. E szobrok egy része már a Népművelési Intézetben és a kecskeméti Naiv Múzeumban van, s országos és külföldi kiállításokon reprezentálja a magyar plasztikát és a karcagi naiv szobrász tehetségét. Ezen kívül azonban nagyon sok kitűnő szobrot hagyott az utókorra Örsi Imre, s ezeket jó lenne megóvni az elkallódástól, a pusztulástól, hogy mindannyian valóban méltó örökösei lehessünk. Ebben pedig talán a szülőváros, Karcag tehet a legtöbbet : például múzeumba menekítheti az árván maradt „családot”. Körmendi Lajos Az alkotó az első emberpár nevét viselő szobrokkal Társadalmi jótevők Erős telet jósolnak a méhek A méhész októberben se pihen Pusker Ferenc neve ismerősen cseng a szakmai berkekben, hiszen jónéhány éve a megye legnagyobb méhész szakcsoportja, a tiszafüredi elnöke. Még 1933-ban kapta meg az oklevelét Gödöllőn, és azóta személyi irataiban, igazolványában a méhész foglalkozás szerepel. A magas, sovány férfi jó negyvenesnek tűnik, pedig már a hatvanhetedik évét is betöltötte. Hatvan méhcsaládjának tagjai ebben az évben szorgalmukkal még a méhek között is kitűntek. Hatezer kilogramm mézet gyűjtöttek! — Már édesapám is mé- hészkedett, így volt kitől örökölnöm a fullánkosok szeretetét. Végtelen türelem, nyugodtság, a felesleges mozdulatok mellőzése szükséges ehhez a foglalkozáshoz. Jónéhány sikeres évet zártam már, de hatvan mázsa mézet még söhasem sikerült egyetlen szezonban gyűjte- nem. Az idén viszont kedvezően alakult az idő, sokat utaztam velük Zempléntől Debrecenig mindenfelé, amerre akác-, repce- vagy napraforgóvirág díszlett. — Eredetileg huszonöt mázsára szerződtem, de a körülmények alaposan és szerencsésen megtréfáltak. Ami a szakmát illeti, a méhész októberben se pihen, hiszen már kopogtat a "tél. A családokat szabadban telelteti, és szalmabálával óvja őket a mínusz fokoktól. A kaptárakban az állatok gömb alakban húzódnak össze, és ez az elhelyezkedés egyféle védettséget biztosít. Ugyanis amelyiknek melege van, a szélére húzódik, amelyik viszont fázik, belül talál helyet magának. — Apró védenceim igyekezetük mellett kiváló meteorológusok. Ha ingerlékenyek, szúrnak; bizonyos, hogy eső, vihar közeleg. — Ahogy az őszi igyekezetüket •figyelem, amint a kaptár belsejében tevékenykednek, arra a következtetésre jutok: elég erős tél elé nézünk. Félre is tettem számukra tíz és fél mázsa mézet a nemszeretem hónapokra. Férj bácsit jónéhányszor csábították már vissza Gödöllőre, a tudományos intézetbe, de ő egyszer sem mondott igent. Füredhez köti a családja, az élete, megkedvelte a tiszai erdők ezernyi illatát, a szelíd buckasorokat, a lankák virágtengerét. Kitüntetések, elismerő oklevelek bizonyítják szorgalmát, és könyvtárában mázsányj szakfolyóirat, tucatnyi méhészettel foglalkozó könyv, kiadvány között válogathat. A jó időn, szakmaszeretetén kívül talán ez a magyarázata a hat tonna méznek. D, Szabó Miklós Vöröskeresztes aktivisták, idős emberekkel törődő, sokgyermekes családokat támogató. állami gondozott és veszélyeztetett környezetben élő gyerekek sorsát vigyázó „társadalmi jótevők”. Kérnek, érvelnek, hogy kijárjanak valamit egy bajba jutott családnak. A jászberényi vöröskeresztes aktivisták áldozatkész munkájáról Sebők Józsefné, a városi titkár így nyilatkozik: — Azzal a meggyőződéssel dolgozunk, hogy munkára mindenütt szükség van. A helyi szervezetek a korábbi évekhez hasonlóan 1978-ban —, de az idén is — kiemelkedő eredményeket értek el az anya- és csecsemővédelemben, a munkahelyeken, a háziasszonyok és a cigányok körében végzett egészségügyi felvilágosító munkában. — Fontos munkánk azoknak a családoknak a patro- nálása, ahol a gyerekek veszélyeztetett környezetben élnek, továbbá a magukra maradt, beteg, idős emberek gondozása. Aktivistáink 55 ilyen családot látogatnak rendszeresen, 38 idős embert gondoznak. — Jászberényben 62 állami gondozott gyerek van nevelőszülőiknél. Minden évben kirándulni viszik őket, az idén Nagyvisnyón voltak. Megalakítottuk a nevelőszülők klubját, ezzel is megpróbálunk segíteni, hogy a nevelők minél többet adhassanak — abból, ami ezeknek a gyerekeknek leginkább hiányzik a szeretet- ből. — illés — VAGYONVÉDELEM Milyenek vagyunk: gondos, figyelmes, takarékos emberek-e vagypedig felületesek és pazarlók, akik saját javaikkal, értékeikkel nem sokat törődnek; s a védelmet másoktól — főként a hatóságoktól — igénylik? A kérdés meglehetősen általános ugyan, felelni többféleképpen lehet rá. Az anyagi javak a munka ellenértékének megtestesítői. Amikor tehát azt vizsgáljuk: hogyan, milyen gondosan és takarékosan bánunk velük, voltaképpen arra is kíváncsiak vagyunk: milyen az önértékelésünk. A vizsgálódásra jó alkalmat adnak azok a számok, amelyeket most állított össze a Legfőbb Ügyészség. A statisztika ugyan rendszerint csak az átlagosra — a valóban változatlan formában alig-alig létező magatartástípusra — utal, mégis érdemes a tanulságokat levonni. Megállapítható, hogy amíg 1965-ben a magánszemélyek anyagi javaiban bűncselekménnyel 52 millió forint kárt okozták, tavaly, 1978-ban a kár összege ennek csaknem háromszorosa, több mint 14 millió forint volt. Hozzá tehetjük persze: közben jelentősen emelkedett az életszínvonal, több új lakóházat, nyaralót építették, több gépkocsit és egyéb nagyértékű használati tárgyat vásároltak, mint korábban bármikor, s hogy gyarapodott a takarékállomány. A statisztikákból azonban más is kiolvasható. Sokan vannak, kiknek magatartási kultúrájuk fejlődése nem tudta követni az anyagi növekedés ütemét. A bűnüldöző hatóságok ismeretei szerint tavaly 45 ezer állampolgárt károsítottak meg. Az ügyek természetéből következik, hogy akadnak felderítetlen-felderíthetetlen esetek is. A bűncselekmények többsége lopás, — főiként betöréses lopás — volt, azaz például: lakás-, nyaraló- és gépkocsifeltörés. De az is feltűnő, milyen sok „gyanútlan” embert fosztottak meg értékeitől például járműveken, boltokban, vendéglátóhelyeken, piacokon, kulturális és sportrendezvényeken, a gyárak, az üzemek öltözőiben, a diákszállókon. Gyakori színterei hasonló bűncselekmények elkövetésének a kertes házak, a tanyák, a borpincék, s a présházak is. Nemcsak a teljesség, de a tárgyilagosság kedvéért is meg kell említeni: a lopásokkal korántsem teljes a magánszemélyek javait károsító bűncselekmények listája. Sokan válnak csalás és rablás áldozatává is. Hogy miért? Mert — a lopások károsultjaihoz hasonlóan — olykor túlságosan jóhiszeműek, sőt hanyagok és gondatlanok. Kölcsönöket adnak panaszkodó, különleges —,. sőt néha fantasztikus történeteket mesélő embereknek, s nem nézik meg: vissza tudja — vagy akar- ja-e adni az illető a pénzt. Máskor elhiszik — bár semmi alapúk rá —, hogy a lakást, gépkocsit, hiánycikket, különféle javítások, szolgáltatások elvégzését ígérő szélhámos jó pénzért teljesíti kívánságukat. A bűncselekményfajtákat, az elkövetés helyszíneit, módozatait, s okait egyaránt felsoroló statisztikák elemzésekor szükségképpen felmerül a kérdés: hol húzódik a határvonal az óvatosság és a bizalmatlanság között. Hiszeh könnyen rásüthetik bárkire: nem segít pillanatnyilag rászoruló embertársain. Nem közösségi érzelmű, mert elzárkózik mások elöl. Egyszóval közömbös. S olykor valóban nem könnyű dönteni: melyik a helyes magatartás. Tény ugyanis, hogy közösségi társadalomban a segítőkészségnek alapvető erkölcsi sajátosságnak kell lennie. De az is követelmény, — s nemcsak egyéni, hanem társadalmi érdek is —, 'hogy a javakat, a munka ellenértékeit, ésszerűen, gondosan, takarékosan használjuk fel; a pazarlás, a hanyagság, a nemtörődömség nemcsak az állami, s a gazdasági szervezetek, intézmények munkájában, a családok háztartásában is káros. S nem csupán azért, mert a kidobott pénz, az elherdált érték veszendőbe megy — az ügyészség adatai szerint például a bűncselekménnyel okozott károknak csak alig több mint 20 százalékát térítik meg a tettesek. Hanem azért is, mert az anyagialkon túl, a legtöbbször erkölcsi kár, veszteség is kimutatható. A nagyvonalúság, a könnyelműség magatartásformává, szemléletmóddá válhat, pedig tapasztalható, hogy aki saját javaival sem tud ésszerűen bánni, az esetleg a közértékeit sem becsüli kellőképpen. Kulcsár Anna Vendég volt „a rózsák völgyében" A diszp écser civilben Férfiak munkáját irányítja és gyermekeket nevel, fuvarjogot tanul és közben alapfokú nyelvvizsgára készül — eszperantóból. Határozott, kemény embernek tartják Deák Sándornét, olyannak, aki nem ‘ismer Uehetetlent. Mondják azt is: „szókimondó asszonyság”, a főnöke (szerint „túl fejlett a kritikai érzéke”. — Szóval nagy a szám! — jegyzi meg nevetve a Volán 7-es Vállalatának mezőtúri telepén a diszpécser. Kopog a telexgép, s egyszerre két telefon is megszólal az asztalán, pedig még be sem fejezte az eligazítást az URH- rádióban. Aztán, hogy mindent elrendez, sajnálkozva tárja szét karjait. — Kissé zajos munkahely, de én nagyon szeretem. — Nehéz a férfiakkal? — Nem finomlelkűek, az iga?, meglehetősen szabad- szájúak a gépkocsivezetők, de nyílt szívű, egyenes emberek. Tudják, mi a feladatuk, én csak a munkát adom ki, a menetlevelet, egyéb okmányokat. Ha lerobban útközben egy gépkocsi, és mentést kér, nem kell könyörögnöm, olyan természetesnek tartják egymás segítését... Sokat harcolok értük és velük a műszakiakkal. Különösen a hétfői, nappali műszak nehéz, mert nálunk a teherfuvarozásnál ugyan folyamatos a munka, de szombat— vasárnap szünetel a műszaki szakszolgálat. Torlódik a javítani való, a szokásos mellett rendkívüli feladatok is adódnak, és még közrejátszik az emberek ünnep utáni hangulata is... Egyezkedni, olykor civakodni kell a garázsmesterrel. No de nekem a nagyhangúakkal sincs különösebb bajom ... Emberekkel bánni megtanult Deákné még a tanácsnál, amikor szülő nőket helyettesített igazgatási előadóként hol Kétpón, hol Kuncsorbán. Aztán nyolc évig 'betegfelvételis volt a mezőtúri kórházban, onnan jött a Volánhoz egyrészt anyagi okból, másrészt mert az itteni munkaidőbeosztás — a „vezénylés” ahogy szaknyelven mondja — neki kedvezőbb, nappal többet lehet együtt a családdal. Szenvedélye az eszperantó — A nappali szolgálat reggel hattól tizenkét órás. Akkor huszonnégy órai pihenő után éjszakásnak jövök, azt meg harminchat órás pihenő követi. Megszoktam ezt a ritmust a három év alatt, hozzá igazítottam a magánéletemet is. Férje, aki gépkocsivezető a sütőiparnál, barkácsolni szeret szabad idejében, no meg a kertben — van egy kis hobbitelkük — a munka nehezét vállalja. A nagyobbik kislány, Marika segít a háztartásban, már önállóan. főz is, ha anyukának nem jut rá ideje. Mártika, a kicsi most lett elsős, az újvárosi kísérleti iskolába jár. Bizony vele sokat kell foglalkozni, hiszen másképpen tanulnak most, mint pár éve még, amikor a nagyobb volt iskolás. A családi munka- megosztás lehetővé teszi Mária asszonynak is a tanulást, sőt azt is, hogy hobbijának hódoljon. — Hetenként egy nap Szolnokra járok iskolába, ez a munkámmal függ össze, öthónapos tarifaellenőri tanfolyam ez, amelyen fuvarjogot, tehergépjármű-díjszabást, vezetési és politikai ismereteket tanulok. Szükségem van a továbbképzésre, hiszen a közvetlen termelésirányításban dolgozom. És ezzel párhuzamosan alapfokú nyelvvizsgára készülünk néhányan az eszperantó csoport tagjai közül, amelynek titkára vagyok. Ez már kedvtelés. Még a kórházban dolgozott, amikor egy orvos létrehozta ott, később pedig Mária „örökölte”, és vezette tovább az eszperantó csoportot. A városi művelődési központ szárnyai alatt tevékenykednek már, tőlük nagyon sok segítséget kapnak! Nem győzi sorolni az élményeket, amelyekben az AMIKECO (barátság) nyelve révén lett része. — Tavaly, városunk fennállásának 600. évfordulójára szerveztük meg az INTERNACIA ESPERANTA LA- BORKAMPADO-t. Nemzetközi tábor volt ez, amelyben két hétig a Dózsa Tsz-ben dolgoztunk együtt mindenféle mezőgazdasági munkán. Tízen voltunk a negyvenkilencből magyarok, vagyis házigazdák, a többiek szovjetek, lengyelek, bolgárok, volt román vendégünk is ... Szinte valamennyiükkel máig is levelezünk. A fiatalokkal Marikám, mert már ő is jól beszél* a barátság nyelvén, egyébként elsős gimnazista, nyelvi tagozatra jár. A táborban is ott volt, sőt beválasztották a táborvezetőségbe is... A keresetünkből az ellátás és szállás költségén felül jutott még egy szép kelet-magyarországi kirándulásra is. Még most is emlegetik a külföldi eszperantis- ták, olyan jól érezték magukat velünk. Nem sokkal utána Deákné részt vett Várnában az eszperantó világkongresszuson, ahol a kétpói tábor egyik lakója, Jordan Georgiev La- lev középiskolai tanár kalauzolta szívélyesen. — Akkor két napig vendégül is látott családi körben Kazanlákban, a rózsák völgyének fővárosában a Balkán közepén. Az ő csoportjuk a „Róza való” idén ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját, és arra meghívták a csoportunkat. Heten mentünk ki a nyáron, valamennyien a táborban is együtt voltunk vendéglátóinkkal. Elvittek a Buzludzsa emlékműhöz a török elnyomás elleni harcok színterére, Gabrovoba a humorfesztiválra, és sok más szép helyre. A legszebb az volt az egészben — mondja, — hogy már tavaly a táborban és a kongresszuson is minden nációval szót értett. Olykor már otthon is csak eszperantóul társalog anya és lánya. Október végén együtt „futnak neki” a nyelvvizsgának, és ha sikerül, akár taníthatnak is. Egyelőre persze a papát meg a kis Mártit buzdítják, nem sok sikerrel. Igaz, egy szót, amit a mama elsőként megtanult — salutas = üdvözlet — már ismerik, azzal köszöntik, amikor hazaér. — rónai —