Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-25 / 250. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 25. rlKAl . • • r * i KORKÉP Rakéták és harckocsik flz ajánlat értéke és a fanyalgék POLITIKAI PATT Svédország: régi-új kormány A jóléthez, stabilitáshoz szokott svédek a jövőben is kénytelenek lesznek elviselni a bizonytalanságot, az új kormány ugyanis első ígéreteiben nem sok jóval kecsegteti őket A szakemberek szerint Svédország újabb recesszió előtt áll: még csak ezután, 1980-ban tetőzik az infláció, a 200 ezer főt sújtó munka- nélküliség nem enyhül (az országnak 8,3 millió lakosa van), a fizetési deficit az idén várható 14 milliárd koronáról jövőre 18 milliárd koronára nő, s ami a szavazópolgárokat leginkább megrendíti, a választási kampány során beígért adócsökkentésből sem lesz egyhamar semmi. (A polgári pártok, amelyek 1976 őszén szorították ki a hatalomból a 44 éve kormányzó szociáldemokratákat, az újabb választási győzelem reményében az idén az adócsökkentéssel hitegették a szavazókat, akik mind' a mai napig jövedelmük 50 százalékát kötelesek befizetni az államkasszába.) *■—1mMBWwwt” Fäldin korai öröme Ilyen körülmények között aligha meglepő, hogy még meg sem alakúit Svédország új kormánya, a megfigyelők már rövid életet jósoltak neki. Igaz, a Stockholmtól érkezett képek tanúsága szerint Thorbjörn Falldinnek, a Centrumpárt vezetőjének valósággal ragyogott az arca, amikor friss miniszterelnöki kinevezését lobogtatva az újságírók elé lépett: A szeptember 16-án tartott választásokat . egy mandátumos többséggel, a szociáldemokraták és a kommunisták ellenében, ismét a polgári pártok nyerték meg és 175 helyet tudhatnak magukénak a Riksdagban, a 349 fős svéd parlamentben. Másrészt a végeredmény közzététele után megfigyelők a választások abszolút vesztesének a centristákat tekintették. S végül, a juh- tenyésztőből politikussá lett 53 éves Fälldin számára személy szerint is nagy siker a kinevezés, hiszen 1976 őszétől két éven át töltötte tó ezt a tisztséget, de belebukott politikájába. mindenekelőtt abba, hogy fanatikusan ellenezte az atomerő hasznosítását az energiahor- dorzókban szegény Svédországban. Koalíció és ellenzék Fälldin öröme azonban nem lehet teljes: a három polgári párt, a mérsékelteknek átkeresztelt konzervatívok, a liberálisok és a centristáik a győzelmi mámorból föl- ocsudva csak igen nehezen tudtak megegyezni az új kormány összetételében. Komoly ellentéteket sejtet köztük, hogy csak háromheti alkudozás után álltak elő a névsorral. A legfontosabb tisztségeken természetesen a pártvezérek osztoztak: Fälldin miniszterelnöki kinevezésének „árán” a liberális Ola Ullsten a külügyminiszteri, a mérsékelt konzervatív Gösta Bohman pedig a gazdasági miniszteri tárcát kapta meg. Az új svéd. kormánynak 8 mérsékelt konzervatív, 7 centrista és 5 liberális tagja van, s ez a megoldás nagyjából megfelel a választási eredményeknek. A Mérsékelt (konzervatív) Koalíciós Párt 73 mandátumot szerzett. 18-cal növelve korábbi parlamenti helyeinek számát, a Centrumpárt 64-et. 22 helyet vesztve, a Liberális Párt 38-at, ami egy mandátum elvesztését jelenti. A rendkívül kiegyensúlyozott politikai erőviszonyokat azonban jól jellemzi, hogy a szociáldemokraták és a kommunisták együtt csupán egy mandátummal kevesebbel, 174 hellyel rendelkeznek a parlamentben. A szociáldemokraták megerősödve kerültek ki a választási küzdelemből. s ma Svédország legbefolyásosabb politikai erejét testesítik meg: a Riksbagban kettővel többel, összesen 154 hellyel immár önbizalommal felvértezettebben vállalhatják az ellenzék szerepét a kommunistákkal együtt. A választások kétségkívül legnagyobb meglepetése a Svéd Baloldali Párt — Kommunisták szereplése volt, amely 30 év óta a legjobb eredményt érte el. A svéd kommunisták pártja öttel növelte mandátumai számát, ma 20 képviselője van a parlamentben. Az atom a tét Az egy mandátumos többség, amelyet főleg a külföldön élő svédeiknek köszönhetnek a polgári pártok, azonban nemcsak a kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt ingatag. A politikai pártok korábbi megállapodása nyomán 1980 tavaszán népszavazást tartanak Svédországban az energiaprogramról, elsősorban a 12 meglevő atomerőmű sorsáról. Fälldin 1976 őszén atomellenes- ségével szavazatokat nyerhetett még, 1979 szeptemberében ez már kevés volt. Arról nem is szólva, hogy a koalíció másik két tagja, a mérsékeltek (konzervatívok) és a liberálisok, az előbbiek üzleti, az utóbbiak ésszerű megfontolásokból, továbbá a program elindítói, a szociáldemokraták úgy vélik, hogy atomerőművek nélkül a jelenlegi világgazdasági helyzetben aligha lehetséges a szükségleteit 80 százalékban a drága importolajjal fedező Svédország gazdaságának talpra állása. Mindez robbanással fenyegeti a három hét alatt nehezen összehozott polgári kormányt. A koalíció gondjait fokozza, hogy a benzin- és fűtőolajárak emelésének bejelentésével — Fälldin elkövetett egy nagy politikai baklövést is. A természeti környezetet szerető és óvó, de a jólétüket legalább ilyen fontosnak tartó svédek valószínűleg inkább kompromisszumot kötnek önmagukkal majd márciusban, mintsem büntetlenül hagyják a nehézségeikért felelős régi-új miniszterelnök elbizakodott lépését. Kocsi Margit URÁNIUM KÉSZLETEK A szénhidrogénekkel való ellátás okozta nehézségek miatt megnövekedett az urán iránti érdeklődés. Emelkedik az uránoxid világpiaci ára — 1 kg megközelítőleg 100 dollár — s ezzel párhuzamosan olyan kitermelési eljárások iránti érdeklődés is, amelyek korábban még gazdaságtalannak minősültek. Figyelemre méltó az az eljárás, amikor a hagyományos bányászat helyett fúrólyukon keresztül vegyszert permeteznek az ércet rejtő talajba, ezzel mintegy kioldják az uránt az anyakőzptből, majd az oldatot a felszínre szivattyúzzák. Az új eljárások bevezetése egyelőre akadályokba ütközik, melyek részben technológiai, részben politikai eredetűek. Ezért valószínű, hogy a térképünkön az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) jelentése alapján ábrázolt urániumkészletek jelentős részének feltárása csak 2000 után kezdődik el. A szárnyasrakéta - kisméretű sugárhajtású pilótanélküli re* pülőgep. 800-900 kilométeres óránkénti sebességgel halad, a célra fedélzeti számítógép vezérli. A cél felé vezető úton a szárnyasrakéta igen alacsonyan repül, képes követni a talaj domborzatát Leonyid Brezsnyevnek. az SZKP főtitkárának Berlinben elmondott beszéde rendkívül széles visszhangot váltott ki Nyugaton és Keleten egyaránt. A javaslatok, amelyeket a szovjet állam vezetője tett, igen nagy jelentőségűek, s jelzik azt a komplex módot, amivel a Szovjetunió a biztonság kérdéseit, a katonai enyhülés problémáit megközelíti. Emlékeztessünk még egyszer a berlini ajánlat főbb pontjaira: 1. a Szovjetunió egyoldalúan csökkenti az NDK területén állomásozó csapatainak és harceszközeinek számát — kivon húszezer katonát és ezer harckocsit a térségből; 2. a Szovjetunió kész csökkenteni az európai területén állomásoztatott középhatósugarú rakéták mennyiségét, ha a NATO eláll az ún. „euro-stra- tegiaí erők” létrehozásától; 3. Moszkva kész további bizalom- erősítő intézkedések kölcsönös elfogadására, a hadgyakorlatok és csapatmozdulatok előrejelzésére és redukálására. Moszkva hajlik a kompromisszumra, s az SZKP főtitkárának beszéde bizonyítja: figyelembe veszi más államok biztonsági szempontjait is. Ez a legutóbbi ajánlat- már nem az első az utóbbi egy-két évben, amely határozottan alátámasztja: a Szovjetunió az SZKP XXIV. és XXV. kongresszusán elfogadott Békeprogramot nem egyszerű felhívásként, de végrehajtandó akcióprogramként értékeli, s mindent megtesz a katonai feszültség csökkentése érdekében. Ugyanakkor a Szovjetunió következetesen kiáll a problémák tárgyalásos megoldása, a kölcsönös kompromisz- szumok útján való feszültségcsökkentés mellett. Ezt bizonyítja maga a SALT—II. szerződés is, amely hosszú tárgyalások eredményeként a két résztvevő hatalom és szövetségesei érdekeinek sokoldalú figyelembevételével született meg. A NATO rakétatervei éppen a SALT-szerződéssel állnak kapcsolatban. Az atlanti szervezet a középhatósugarú rakéták és a hadászati robotrepülőgépek — szárnyasrakéták — európai telepítésével olyan katonai fölényre akar szert tenni, amelyet a szovjet—amerikai nukleáris egyensúly létrejöttével elvesztett. Ezek a fegyverek, amelyeket az NSZK, Hollandia. Belgium, Nagy-Britan- nia és Olaszország területén kívánnak elhelyezni, veszélyeztethetik a szocialista országok és a Szovjetunió európai területeit. Az az érvelés, hogy a rakéták a szovjet közép-ható- sugarúakat ellensúlyoznák, nem állja meg a helyét — a Szovjetunió ..SS—20” rakétái a szocialista közösség határai mentén levő támaszpontokon elhelyezett nukleáris erőktől (raikéták, harci gépek) való védelmet biztosítják. A fanyalgó nyilatkozók (köztük Carter elnök és tanácsadója, Brzezinski) panaszkodnak, hogy Brezs- nyev el akarja tántorítani a NATO-országokat az új fegyverek rendszerbe állításától, s azzal állnak elő, hogy a közép-hatósugarú rakétákról csak akkor lehet tárgyalni, ha már azokat legyártották és elhelyezték az európai NATO-országok területén. A Pershing—2 kifejlesztése már folyik, hamarosan megkezdhetnék a gyártást is. Nyilvánvaló: a hadiipari óriásmonopóliumok nem szívesen mondanának le a hatalmas profitot hozó megrendelésről. A katonai-ipari komplexum ideológusai pedig a szocialista közösségre való katonai, politikai és' gazdasági nyomás eszközét látják a tervben. A NATO vezető szervei decemberi brüsszeli tanácskozásukon döntenek a rakétatervek végrehajtáséról. Első lépcsőben a Pershing—2 rakétából helyeznének el 600 darabot az atlanti országokban, s a nyolcvanas években jelennének meg kontinensünkön a még veszedelmesebb számyasrákéták. A fegyverkezés atlanti hívei arra hivatkoznak, hogy az „euro-stratégiai erők” létrehozása javítja majd a leszerelési tárgyalásokon a Nyugat pozícióját. A feltételezés hamis és veszedelmes. Az elmúlt évtizedekben katonai nyomással még soha nem sikerült engedményt kicsikarni a Szovjetuniótól. Az „eurórakéták” sem növelik a nyugat-európaiak biztonságát, sőt óhatatlanul növelik a kockázatot, a veszélyt. Miklós Gábor csütörtök, sötét évek A VÁLSÁG NYITÁNYA Fekete „A Wall Street évek óta most élte át legnehezebb napját. A hosszperiódusra felépült árfolyamépület kártyavárként dőlt össze... A tőzsdén 1100 kimerült, tépettruhá- jú tőzsdeügynök kiabált rekedten a vevők után, akik nem akarnak jelentkezni” - irta a Pesti Napló 1929. október 25., illetve 26-i száma. Nem is sejtették, hogy a „fekete csütörtökkel” (1929. október 24.) a tőkés világ- rendszer történetének legmélyebb túltermelési válsága kezdődik meg. s 1933 végéig elhúzódik és gyökerestől alakítja át a tőkés államok gazdaságpolitikáját. A gazdaságtörténetben ritka az olyan éles határvonal, mint az 50 évvel ezelőtti csütörtöki nap. A válság pénzügyi összeomlással kezdődött, 1300 bank kénytelen volt bezárni és 5700-nál is több pénzintézet jelentett be csődöt. A New York-i értéktőzsdén 1929. október 24—29 között 16 millió részvényt akartak értékesíteni, de vevő alig akadt. Becslések szerint a részvényárfolyamok zuhanása miatt 150 milliárd dollárt meghaladó veszteség érte a vállalkozókat. (Mai dollárban értékelve, kb. 500 milliárd dollár.) A tőzsdei krach a túltermelési válság nyitánya volt: az amerikai ipari termelés rohamosan visszaesett, a beruházások befagytak, az export egyharmadára zsugorodott, az árak zuhanása ellenére sem keletkezett kereslet, s a gyárak egymás után zárták be kapuikat, 17 millió ember vált munkanélkülivé. A fekete csütörtököt sötét évek követték a világgazdaságban és világpolitikában. A túltermelési krízis és a mezőgazdasági válság 1929— 1933 között szorosan összefonódott. A munkanélküli emberék milliói éheztek, ezrek lettök öngyilkosok, ugyanakkor többezer tonna gabonát, cukrot, húst, kávét, rizst stb. pusztítottak el. Nem kétséges az sem, hogy az 1929—1933-as világgazdasági válság és a II. világháború vérözöne között szoros oksági összefüggés állt fenn. A válságban kiéleződött ellentmondások levezetésének tipikusan imperialista jellegű megoldása a fegyverkezési hajsza, majd az ötven millió áldozatot követelő háború. A tőkésországok gazdasági fejlődését a II. világháború után több évtizedes fellendülés jellemezte és a közbeeső válságok nem vezettek átfogó világgazdasági válsághoz. Ez 1973—1974-tón robbant ki, s polgári közgazdászok szerint méretében és kiterjedésében nagyon sokban hasonlított az 1929— 1934-as krízishez. A jelenkori gazdasági válság, amely egyre inkább krónikus jelleget ölt, nem az értéktőzsdék összeomlásával indult meg, hiszen a valuta- válság már évtizedek óta kritikussá vált. A válságban sem indult meg az árcsökkenés, hanem tovább folytatódott az infláció, kibontakozott a stagfláció, amelyet az infláció és a pangás együttes megjelenése jellemez. Nem bontakozott ki az agrárválság sem. Korszakunk realitása, hogy a KGST országok gazdasága növekvő súlyt képvisel a világgazdaságban. Ez a fejlődés stabilizáló tényezője, mind gazdasági, mind politikai szempontból. A szocialista országok erőteljes jelenléte a nemzetközi munka- megosztásban egyre valószínűtlenebbé teszi, hogy a gazdasági válságokat követő politikai feszültségek háborúba torkolljanak. Nem kétséges, hogy az 1973—1974-es világgazdasági válság is új folyamatokat indított meg a nemzetközi gazdasági fejlődésben. Ennek jelei az úgynevezett világgazdasági korszakváltás tényei- ben már napjainkban is jelentkeznek: lassúbb a gazdasági fejlődés üteme, a tudományos és technikai fellendülés ereje megtört, felerősödött a tőkés világgazdaságon belüli egyenlőtlen fejlődés és az ezzel összefüggő ellentmondások, zsákutcába jutottak a gazdasági növekedésről korábban kialakított optimista elméletek. Ezért nem túlzás azt állítani, hogy a hetvenes évek közepén lezajló válságesemények új szakaszt nyitottak meg a tőkés fejlődés történetében, amelynek törvényszerűségeit, várható politikai következményeit nem ismerjük még teljesen. Ez arra int, hogy fokozott figyelmet kell fordítani a nemzetközi gazdasági-politikai változások okainak feltárására, megfelelő stratégiánk kialakítására. Wiesel Iván.
