Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-23 / 248. szám

1979. október 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A KISBÍRÓ DOBOLÁSÁRA VONULTAK Szüreti mulatság kunszt Szombat délután három óra. Az abádszalóki piactér kerítésén szalagokat libeg- tet az őszi szél, miközben a kofák kőasztalai környékén lovasok* hintók, népviselet­be öltözött fiúk, lányok, csi­kósok gyülekeznek. Hirtelen előlép a „kisbí­ró”, nyakában dob lóg, és a kutyabőrön eszeveszett táncba kezdenek a verők. Máris harsan a meghívó: i,,Adatik tudtára kicsinek és nagynak, Hogy a seregélyek kevés szőlőt hagytak Nosza, hát legények, össze­szedni gyorsan Mert szüreti bálnak, az ideje most van. Szeretettel várjuk egész falunk népét, S a jó tüzes borral öntözzük a gégét Aki otthon marad, ugyan­csak ráfizet. Mert bor helyet nyelhet klóros, büdös vizet. És sűrű ostorpattogások kö­zepette máris indul a me­net. A vasbolt, tanácsháza, a Makács nevű körzet táján a fenti versike újra „közhír­ré tétetett”. Négyre ér vissza a vidám sereg a piactérre, ahol a jászfényszarui pávakor ad válogatást népdalgyűjtemé­nyéből. (Kár,, hogy az ígéret és az írásbeli szerződések ellenére a Színház- és Film­Hű, de finomra főtt a birka! művészeti Főiskola hallgatói, valamint a Heves megyei Népi Együttes tagjai távol máradtak.) Így sem hiányzott azonban a jókedv, és a jeles napot este 7-től éjfélig tartó disz­kó zárta a művelődési ház­ban. Mintegy 350 fiatal „ráz­nélkül ta” itt és egy irigykedő idős helybeli bácsi meg is je­gyezte. — Ezek már semmi mu­latságok ahhoz képest, ami­lyenek a tízes években, az én legénykoromban voltak. Olykor 15—20 ember is re­pült kifelé az ajtón a vere­kedésben. Az volt az igazi kunszt! — pödörte meg a bajuszát. Nem kíváncsiskodtunk, hogy a mokány, öreg kun a füleseket adta-e vagy kap­ta a mulatságon. Egy azon- Iban biteonyos: hasonló „kunsztokkal” az idei abád­szalóki szüreti felvnoulás és bál, szerencsére, nem szol­gált. — D. Szabó — „Közhírré tétetik a felvo­nulás" Ki-pen-get-ve. Munkában a jászfényszarui pávakör tagjai! Fotó: Nagy Zsolt Járom a kutakhoz vezető utat... — Van tizennyolc mélyfú- ratú, jó vizű kutam, három a Május 1. szigeten, a Béta telepen is annyi, itt a Il-es vízmű tisztítótelepén pedig tizenkettő, ők adják a vá­ros ivóvizének javát-... az én kútjaim, mert rámbízták őket. Ismerőseimnek — ha faggatnak, hogy miből áll a megbízatás — tréfásan el­mondom: járom az utat és ez így igaz. Járom a kutak­hoz vezető utat. reggel 6-kor fogom az öreg bringát, elka- rikázok a szigetre, onnan a „Bétára” és kikötök itt, a csupa kútból álló víztisztító telepen. Mennyit hozok össze na­ponta kilométerben.. ?. Várjon, kiszámolom. A Le­nin út végén lakom — Jász­berénynek ez az egyik ha­tára — onnan a sziget 2 ki­lométer, a Kossuth út végén a Béta lakótelep .újabb ket­tő. a négyhez jön hozzá az idevezető bekötő út 3 kilo­méteres hossza és a ráadás, a 12 kút közötti... az is ki­tesz néhány ezer métert. Az építőiparból jöttem át 12 esztendővel ezelőtt a Viz­es Csatornamű Vállalat jászberényi üzemvezetőségé­hez. Tréfálkoztak is a régi munkatársak, hogy Kovács Árpád 41 éves fejjel — ak­kor még csak annyi voltam — vízzel cseréli fel a mal­tert. Nem bántam meg, mert szép munka, és úgy érzem, fontos is, amit csinálok. Itt voltam az alapok lerakásá­nál, együtt örültem a kút­fúrómesterekkel, amikor az első „mély gödörben” meg­jelent a víz és tizenkétszer ismétlődött meg ez az iga­zán szép öröm. Együtt dol­goztam azokkal, akik meg­felelő formába „öntötték” a kutakat, ellátták őket a szükséges felszerelésekkel, mérőműszerekkel, búvárszi­vattyúkkal ■Szemem láttára készültek el ezek az épüle­tek, a földalatti és a föld­szinti medencék; a berende­zések, amelyek megszabadít­ják a vizet a maygántöl. a vastól és a gáztól. Mint a tenyeremet, úgy ismerem az egész telepet, csukott szem­mel odatalálok bármelyik kúthoz, amikor lemászok az aknába, csak megszokásból gyújtom meg a zseblámpát, a kezem a sötétben is a ke­resett műszerhez nyúlna. Talán ezért esett rám a vá­lasztás, így lettem a kutak karbantartója. Munkaidőm? Reggel 7-tői délután 4-ig tart... hivata­losan, mert ha késő este vagy sötét éjszaka üzennek értem, hogy valamelyik kút- nál falsot mutat a műszer, húzom a gumicsizmát, és nyúlok a kerítéshez támasz­tott kerékpárért. Nem taga­dom, néha morgolódok, de csak magamban, és addig amíg kilépek a kapun. Eszembe jut, hogtf egy na­gyobb hiba miatt hány he­lyen folyna vékonyabban a víz. Mit kérnék, ha valaki azt mondaná, hogy teljesíti egy kívánságomat? Fájós térdemre hallgatva azt, hogy legyen rövidebb a „be­járatos” út. Ha viszont arra gondolok, hogy mennyien várják Jászberényben az egészséges, jó ivóvizet... kérnék még vagy három kutat. — illés — Egy fedél alatt PSZICHOLÓGUSOK vitat­koznak. Többen arra voksol­nak, jobb ha együtt a nagy család, a gyerekek, a papa- mama és a nagyszülők. Nyu- godtalbbak a hétköznapok, megosztódik a munka, a gond az egyetértő nagy közösség­ben. Mások szerint ideáli- sabb, ha az ifjú pár külön la­kik a szülőktől, önálló ház­tartásban. Kevesebb a vita. Jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni. Amennyi ellenzője van a generációk együttélésének, ugyanannyi a pártfogója. A véleményeket; a felfogást meghatározza a vérmérsék­let, az intelligencia, a foglal­kozás, de legjobban a lakás- helyzet. Az otthonok zöme ugyanis másfél, illetve két­szobás. Hiába szeretné vala­ki magához költöztetni szü­leit, 50 négyzetméter alapte­rületű lakásban ezt nem te­heti meg. Növekvő szómban épülnek töhb szobás otthonok. Ám a növekvő igények miatt mind­ez nem elegendő. Ez a szük­séglet felismert és elismert, olyannyira; hagy az MSZMP Központi Bizottsága 1978. ok­tóber 12-ón, amikor az épí­tőipar helyzetét tárgyalta, foglalkozott a kérdéssel. „... a második 15 éves la­kásépítési terv 1976—1990 között 1 millió 200 ezer új lakás felépítését irányozza elő. A népgazdaság teherbí­ró képességével összhangban kell növelni a lakások átla­gos alapterületét, és javíta­ni kéül felszereltségüket, mi­nőségüket. A sokrétű és vál­tozó igények kielégítése vé­gett növelni szükséges mind a nagycsaládok elhelyezésé­re, a több generációs együtt­élésre alkalmas több szobás lakások ... arányait”. Nyilvánvalóan senki sem gondol arra, hogy ez a téma a közeljövő kérdése. Hosz- szabb folyamat, de a három nemzedék együttélése most napirendre kerül. Aki figye­lemmel kíséri az állami in­tézkedések sorát, tudhatja, hogy az utóbbi évtizedben számos intézkedés született a család érdekében, kezdve a hároméves gyes bevezetésétől az októberi párthatározatig. Generációk együtt — elv­ben nagyon szép dolog. Fel­tétlenül vannak előnyei. Csak néhányat említve: Ha egy-két napig beteg a kisgye­rek, ápolhatja otthon a nagy­mama, nem kell szabadsá­got kivennie a fiatalasszony­nak. Ha ott a nagyszülő; ki­mozdulhatnak a fiatalok, moziba, színházba, barátok­hoz mehetnek. A lakótelepen élő ifjú házasok leginkább azért panaszkodnak, mert a szép otthonuk falai közé vannak zárva, szórakozásuk a tévézés, nincs kire hagyni a gyereket. S a nagyszülőnek is előnyös, ha nem él egye­dül magára hagyva. Az öreg­kori magányérzetet, az eb­ből származó lelki bajokat megszünteti, feloldja az uno­kák vidám lármája, és az az életritmus is, ami a fiatalok hétköznapjait jellemzik. SZÁMTALAN öregember él1 egyedül. Elegendő a nyug­díja, jó az egészsége, még baráti társasága is van, de távol él gyermekeitől, uno­káitól. Ritkán látja őket, s életének legboldogabb pilla­nata, amikor velük találkoz­hat. Nem szólva arról, hogy az évek múlásával az idős ember egyre szeretetigénye- sebb lesz, egyre jobban rá? szorul gyermekei támogatá­sára. A legjobban felszerelt szociális otthon sem pótol­hatja azt a meleget, amit egy család nyújtani tud. A társadalom közérzete nagyrészt attól is függ, hogy miiilyen a családé, mint a legkisebb közösségé. Ha nyu­godt és kiegyensúlyozott az otthonok légköre, az kihat az egész társadalomra. KÉRDÉS, hogy milyen lesz vagjr legyen a jövő több helyiséges nagy lakása, ahol három generáció kényelme­sen elfér. Az építészek kép- zeletvilLágában már kirajzoló­dik a „nemzedéki lakás” ter­ve. Nemcsak a pénzen mú­lik. Igaz, a négyzetméterek szaporodásával a költségek is növekednek. De mai pél­da is bizonyítja, hogy a ház­gyári 60 négyzetméteres la­kásokban kényelmesebben lehet élni, mint a régi bér­házak 90—100 négyzetméte­res, nagy belmagasságú laká­saiban. Hogy életünket mennyire rendezzük be hasznosan, az ötletünktől és nem kizárólag a pénztárcánktól függ. Évek­kel ezelőtt már felvetették az építészek, hogy a két- és háromszobás lakások közvet­len szomszédságába egy fo­lyosóra garzon is tervezhető. Oda költözhet a nagymama, a nagypapa. Hallottam már olyan elképzelésről is, misze­rint a tízemeletes házakban kétszintes lakásokat is lehet építeni. Ami azért praktikus, mert „a lakrészek elkülönít­hetők”, így az öregek és a fiatalok életkori és beideg- zett szokásaikkal nem zavar­ják egymást. A kényelmes együttlakás tehát nemcsak pénz kérdése, sok múlik a tervezők lelemé­nyességén is. Halász Miklós A zálogcédula nem ketyeg Blőd vicceiről ismert bará­tom szokta elsütni a követ­kező tréfát: — Hány óra? — kérdezem tőle. — Nem tudom. Újabban rosszul jár a zálogcédulám. De fizetés után megmondom. — Újságíró? Mór vártam. — Tessék... ?! — A napokban volt az or­szág tizenkilenc zálogháza vezetőjének összevont érte­kezlete. Majd minden kol­légám arról beszélt, hogy is­mét divatba jött a „zaci”, nemrégiben járt náluk új­ságíró. Szinte restelkedtem, hogy engem eddig kihagy­tak. Erre beállít... — Mit gondol, miért lett újra divatos téma a zálog­ház? Nagyobb a forgalom? — A szokásos. De az új­ságírók talán gyanakvóak, és azt hiszik, az áremelést a zálogházak forgalmán is ész­re lehet venni. Szerintem nem. Debreczeniné Szászhalmi Éva a BÄV szolnoki zálog­házának fiókvezetője. Ép­pen két éve. Azelőtt, 1971-től becsüs volt. — Kellene egy pár jó sztori... — nyitom ki a j egyzetfüzetem. — Nincs. Lehet, hogy húsz éwei ezelőtt voltak jó szto­rik, mostanában semmi kü­lönös nincs a zálogházban. De ha gondolja, üldögéljen egy kicsit a pult innenső ol­dalán, hátha akad valami.•• — Először megnézném a raktárt. — Ha beférünk. Borzasz­tó a zsúfoltság, az ország legkisebb zálograktóra a miénk. Beférünk, bár nagyon óva­tosan kell mozogni, nehogy leverjünk valamit a polcok­ról, fogasokról. Az itt dolgo­zók igyekeznek valamiféle rendet tartani, de nagyon nehezen sikerül. Előfordul, hogy egy időre szüneteltetik például a szőrmefelvételt, mert meg se tudnak moz­dulni az alacsony, levegőt­len, olajos padlójú helyiség­ben. — Nem veszünk át mű­szaki cikkekből nagy terje­delműeket, csak magnót, táskarádiót, mert nincs hová tennünk — húzza össze ma­gán fázósan a köpenyt az üzletvezetőnő. Hűvös van a raktárban. Elbámészkodom a sok holmin, arra gondolok, milyen sok ember kerül anyagi csődbe. Debreczeniné belém lát, kérdezés nélkül mondja. — Nem mindig a kétség- beesettek jönnek hozzánk, hanem olyanok is, főleg olyanok, akiknek hirtelen kell a pénz, az OTP-nélmár elkötelezték magukat, fog­ják tehát mondjuk az arany nyakláncukat, és zálogba ad­ják. Az ügyintézés nem igé­nyel hosszas papírmunkát, a pult egyik végén átvesz- szük az értéket, a másik vé­gén azonnal fizetünk. Mi va­gyunk egyébként az ország legkisebb zálogháza, a for­galmunk viszont a legna- gyobbakévai vetekszik. Min­dig „hozzuk”, sőt túlteljesít­jük a tervünket. — Mire építik a tervet? Nagyon esetleges, hány üz­letfelük lesz. Hogy tudják előre kiszámítani ? — A tavalyi forgalomra építünk, egyszerű a követ­keztetés. Eddig még nem té­vedtünk. — Nem kémek senkitől személyi igazolványt. Sosem gyanakszanak? Lehet, hogy aki beadja a „cuccot”, lopta valahol.. — Az ékszerek forrását ál­talában felesleges gyanakvás lenne firtatni. De ha vala­ki több értékes bundával ál­lít be. elkérjük az igazolvá­nyát. Vagy ha a rendőrség jelzi, hogy ilyen — és ilyen számú magnót, miegyebet el­loptak, akikor nagyon figye­lünk. A zálogház azonban Mária Terézia óta titkos: ő nyitotta meg ugyanis az el­sőt 1773-ban, az uzsorások megfékezésére. — Hm .. . Egy becsüsnek a történelemben is járatos­nak kell lennie? Egyáltalán, hogy lesz valakiből becsüs? — A Bizományi tanfolya­mot elvégzi, és ikész. Egy régi filmben és a Bánfi hajszesz premierjén láttam utoljára ilyen hosszú és türelmes sort. Vajon kik és miért álldogálnak béké­sen, némán a becsüs előtt? Semmi különös nincs rajtuk. Megpróbálok az öltözék alap­ján következtetni. Ott, az a farmeröltönyös fiatalember bizonyára arany gyűrűt ad be. Az a barnakabátos, szem­üveges hölgy talán nyaklán­cot .. . A farmeros fiú nylon zacs­kóba csomagolt kockás nad­rágot nyújt át a becsüsnek, amikor sorra kerül. — Száznyolcvan forint —■ mondja a becsüs. A fiú ránt egyet a vállán, átveszi a zálogjegyet, és a pénztáros­hoz lép. Zsébregyűri a száz- nyolcvan forintját. — Mire kell ilyen hirtelen a száznyolcvan forint? — szólítom meg halkan. — Nem tudjuk kifizetni a számlát a Délibábban. A nadrágomat most váltottam ki a Patyolatnál. Nem prob­léma, holnap érte jövök... A szemüveges nő nyak­láncot és arany gyűrűt tesz a becsüs elé. Koccan a pa­tikamérlegen a finom mívű lánc, a gyűrűről is pillana­tok alatt kiderül, mennyitér. — Ezernyolcszáz, összesen — néz fel a becsüs. — Csak? — nyílik kerek­re a nő szeme. De nem vi­tatkozik, láthatóan nem elő­ször jár itt, tudja, hogy mindennek szabott ára van. Nem húzódozik a beszélge­téstől. Tőle is azt kérdezem, mire kell a pénz. — Cipőt veszek a kislá­nyomnak meg magamnak. Februárban majd kiváltom a nyakláncot és a gyűrűt. A téli cipő fontosabb, mint az ékszer. A zálogház ajtaja pilla­natonként nyílik. A kilincset egymás kezébe, kisebb-na- gyobb értékeiket pedig a becsüs kezébe adják a „zaci” üzletfelei. — bendó — Lovasok az élen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents