Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-17 / 243. szám
1979. október 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A nyolcvan éves Szatmári Margit néni komótosan átnézi a frissen mosott, vasalt ágyneműt a kisújszállási Patyolat szalonban. Ezer ráncú kezével besimítja a kelmét a szatyorkájába. — Elégedett? — kérdezem. — Nagyon. Látom én mindjárt, hiszen én is mosó- és vasalónő voltam. Több mint hatvan éve ezt a szakmát választottam. Manapság nem so kra mennék már a tudásommal... Itt mindent gép csinál. Ügy mondom, ahogy van. Azért nem irigylem a maiakat. A gépet is ki kell szolgálni. Derék- és láb nyűvő munka ... Mossák a város szennyesét Mielőtt Margit néni eltipegett, megkérdezte, tudóm-e mi a kolmizás? Nem tudtam. Aprólékosan elmagyarázta, szinte átélte mondandóját: — A fidres-fodros fehérneműt, az első világháború környékén úgy vasaltuk, hogy egy felforrósított sütővas szerű szerszámmal a már keményre vasalt fodor szélét hullámosra sütöttük. Gyönyörű volt. A férfiingek különösen. A gallért bekentük egy kenőccsel, aztán kifényeztük a vasaló élével. Mennyit bíbelődtünk vele! Sajgott a hátunk, elernyedt a karunk. De elfelejtettük minden bajunkat, ha ránéztünk a kész kelmére. — Hol dolgozott? — Itt Kisújon, egy gőzmosodában. Már nyoma sincs. A háborúban tönkrement. ’14-ben bevonultak a szép szál férfiak, nem pompázhattak szegények. — Gőzmosodát említett... — Azt bizony. Modem volt az akkor! Volt mosógép és centrifuga is. Igaz, a vizet üstben melegítettük, és a mosóteknő, a faszenes vasaló még így is megtette a maigáét, hisz áram többnyire csak éjszaka volt. Aztán a finomabb hőtan kát nem raktuk a gépbe, kézzel mostuk, kékítettük, keményítettük. Fáradtak, a gőztől csap- zottak voltunk még vasárnap is. De volt munkánk . . . A mosószappan, a kékítő és a lúg szaga elillant, ahogy a volt mosónő becsukta maga mögött az ajtót. A három éve megnyitott korszerű mosószalon nagyteljesítményű mosógépei, a vasalógépek — kalanderek — zümmögő hangja, a mosószerek „mai” illata, a fehérköpenyes nők avatott mozdulatai, a kifogástalan rend nyugalmat áraszt. Tíz lány és asszony dolgozik a szalonban, forgó munkarendben. Mindenki mindent megtanul így. a mosást, a gépi és kézi vasalást, az áru átvételét és kiadását. A váltás két előnnyel jár; ha valaki megbetegszik vagy szabadságát tölti, szakszerűen helyettesíti más, de monotonná se válik a munka. Jut mindenkinek nehe- zéből-könny ebbéből'egyaránt. Igaza volt az idős nőnek: nem irigylésre méltó még ma sem a mosodákban dolgozók munkája, a gépesítés, a jobb munkakörülmények ellenére sem. A vállalat szolnoki központi mosodájában például egy műszakban egy ember háromszor mozgat meg 25 mázsa textíliát, természetesen kisebb súlyokban. Péntek Mihályné 17 éve dolgozik a mosodában. Fiatal lányként kezdett. — Ennyi itt töltött év után, lemérheti a változást. — Nagy gumicsizmában, örökké nyirkos nagykabátban az- udvaron, a szabad ég alatt vettük át a mosandó árut, majd 30—40 kilós batyukban dobáltuk fel a gyűjtőhelyre. Három éve szalag szállítja, megkímél az emeléstől. Miközben beszél, fürge mozdulataitól a púpos batyuk a helyükre pottyannak. — Nem vágyott más munkára, más helyre? — Egyszer ... de aztán ittmaradtam. Láttam, hogy ha szerényen is, de fejlesztik a vállalatot, enyhítik a mostoha körülményeket. Az utóbbi esztendőkben aztán gyorsabban gyarapodtunk, sokat segítenek a gépek. Bár még mindig nem a legideálisabb a munkahelyünk, zsúfolt, de már összehasonlíthatatlanul jobb a tizenhét évvel előbbinél. Pénteknéhez hasonlóan a volt és a meglévő nehézségek ellenére többen hűségesen kitartottak. A vállalat 326 dolgozója közül 140-en törzsgárdatagok, többen már viselik a 20 éves, itt töltött munkaviszonyért adományozott aranygyűrűt. Maroska Józsefné is várományosa a gyűrűnek, több mint 19 éve dolgozik a mosodában, mint kézi vasaló. Míg kerestem, Picasso Vasaló nő-je jutott eszembe, a görnyedt, fájdalmasan fáradt alak. Maroskáné kizökkentett, frissen, tisztán, még a munka utolsó mozzanatával köszöntött. — Egy háztartásban a nagymosás után sok asszony kesereg: ott van az a sok vasalni való, az ember már nem érzi a karját... Aki csaknem 20 éve, naponta nyolc órát húzogatja a vasalót, ezt fokozottabban érzi. — Nem panaszkodom. Meg lehet szokni. Nem azt mondom, hogy mindig erre vágytam, de azért találok örömet a munkámban. Kezdettől fogva nagyon jó munkatársakra találtam, ezért is gondolom, hogy a vasalás — a munkám — köztük nem olyan fárasztó. — Vasalt még faszenes vasalóval? — Itt nem. Otthon csak azzal sokáig, sőt a mosóteknő, a gyökérkefe, a tűzhelyen, vagy az üstkatlanban melegített víz volt a nagymosás „kelléke”. Szolnok olyan részében laktunk, ahol csak később vezették be a villanyt. Ezek után kerültem a Patyolathoz. Most is nevetünk sok asszonnyal, hogy akkor jól rácsodálkoztunk a gépekre, az akkori technikára, pedig ... ! A mosoda padlásán és a tetején szá- rítgattuk a kimosott ruhákat, kézzel vittük és hoztuk le őket. A villanyvasalót nagy becsben tartottam, ki gondolt a fáradtságra? Pedig sokszor három műszakban dolgoztunk. Több korszerű szalon mosodája és vegytisztító részlege után villámcsapás a Karcag- és Vidéke Áfész mosodája. Bár többen emlegették — akik már jártak ott —, hogy elképesztő, elmaradott, de minden viszonylagos. A város északi részén, a cigánytelep szomszédságában, egy túlzsúfolt fatelep udvarában lécek, deszkák, néhány szállítójármű csücskébe botolva benyitok „azon a szürke ajtón ...” ez lesz az. hisz három kötélen fehér térítők lengedeznek. Az ajtó mögött fűrészpor-kupacok, fűrészgép. — Nem az! — kalauzol egy férfi — két lépéssel arrébb ... Köhögve, prüszkölve az agresszíven tapadó faportól, végre itt egy másik bejárat az udvar labirintusában. Az első, amit látok, iszonyú gőz, amely arcon, ruhán percek alatt betonpáncélt von a fűrészporral. Három riadt, megtört asz- szony csodálkozik. Nem igen jár ide senki, főleg idegen nem, legfeljebb azok, akik a szennyest hozzák, és viszik haza a tisztát. A betonpadló, a meszet régen látott falak, a fapolcok minden négyzetcentije izzad. A téglából épített katlan (skanzeni tárgy) üstjében zubog a víz. Irdatlan tömegű .szennyes: éttermi térítők, koszos köpenyek, a vágóüzemiek vérfoltos védőruhái, összefolyó ' kupacokban a földön, húsz centire tőlük a kimosott kelmék, „válaszfal” az asszonyok szögre akasztott utcai ruhája, kabátja. Egy szép kort megért vaskályha füstcsöve meredezik, a még hideg kályha is rogyadozik egy újabb halom ruhától. Tüdőt, légcsövet bénító szag. Szentesi Imréné előbb bizalmatlan. Ellenőrnek hisz. Meggyőzöm, nem, nincs a munkájukkal semmi baj. Róluk írnék, értük jöttem. — Hogy lehet itt dolgozni, enni, átöltözni?! — Dolgozunk, ahogy tudunk. Enni állva, a szatyorból szoktunk. Átöltözni? Nézze, az utcai ruhám, . a kiskabátom itt csüng, örök nedvességgel. Vécé kinn van, de ne menjen megnézni. — Fáradtak a léptei, megviselt mindene. Beteg? — Ez tette! — remegve turkál táskájában, ahonnan gyógyszereket halász elő. — Most adta a doktor, mondta, erősek, vigyázzak. Hát mit csináljak? Hozzá is alig jutottam el, nem lehet itthagyni a munkát a másik szerencsétlen kettőre! — Mióta dolgozik itt? — öt éve. Akkor ment nyugdíjba innen mindenki. Látta volna a lábukat! Ujjnyi visszér, görbe hátak, merev derekak. — Nem lett volna más munkahely? — A téeszben. De ott is kubikolni. Csináltam ... Három gyerekét egyedül nevelni, elhiheti, nem volt könnyű. Nem válogathattam, nem is kellettem sehol ... ötvenhárom évesen mit kezdhetek? Mészáros Sándorné két vasalóval a kezében makulátlan tisztaságú, nagy, hímzett asztalterítőt „bűvöl”. (A középkori körülmények ellenére gyönyörűen, kifogástalanul dolgoznak az asszonyok.) — Egy is elég lenne a vasalóból... — Nem lehet. Lemaradnánk. Sürgős, — Fiatal még, nem fél, hogy idő előtt tönkremegy? ■ — Itt lakom a közelben. A gyerek miatt csak így lehet, 7-től délután 4-ig. — Tervei? Itt marad?! — Nem tudom . .. A sóhaj szerű választ lesütött fejjel, mély gonddal leheli. Szabó Jánosné gumicsizmában jön be az udvarról. Öt is öt éve nyűvi a mosoda. — Mennyit keres? — Ügy 2 ezer 500 körül. Teljesítményben vagyunk, nagyjából mindegyikünk eny- nyit kap... — szeme kapaszkodót keres két társa hátában. — Ki kellene bírni nyugdíjig. Kell a pénz. Megvastagodott, kiázott ujjait röstellkedve dugná köténye mögé. Kinn az utcán tértem magamhoz. A látottakat szerettem volna tömören összefoglalni Szabó Istvánnak, az áfész elnökének. Csak szaggatottan sikerült. Az elnök meghallgatott, bizonytalanul bólogatott: — Ez már palota, ahhoz képest, ami volt. Milyen „lehetett”?! — Nézze, már néhányszor fel akartuk számolni a mosodát, de a többi vezető vétózott, mondván, kell a gyors, naprakész tiszta ruha. — De a Patyolat... ! — Volt olyan vélemény, hogy akadozna ... — Meggyőződtek róla? — Nem. De nagyon hamar felvesszük velük a kapcsolatot, kalkulációt kérünk. Egyelőre ezt mondhatom. Fejlesztettünk mi ott, hisz nagyon kell minden tiszta darab. — De az ott dolgozók! Egészségtelen körülmények, megterhelő munka, a tüzelés a szenes kályhába, hogy száradjon télen is ruha ... — Hát... csak azt tudom mondani, hamarosan tárgyalunk a mosodáról. * * * A három asszony... a szennyeshalmaz, a kőkatlan, a két vasaló, az örök nyirkosság. A bevésődött, kép- töredéket nem feledteti egy újabb, pár hónappal ezelőtt nyitott Patyolat-szalon tisztasága, a nyugodt vonású, fehér köpenyes nők, akik besimítják a lepedőt a kalanderbe, kapcsolják a pompás mosógépet. T. Szűcs Etelka Ahol mindent felbolygattak Fél évvel ezelőtt — a Néplap is beszámolt róla — egy üzemcsere kavarta fel a kunhegyesi MEZŐGÉP munkásainak kedélyét. Űj gazdához kerültek, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár kebelében dolgoznak azóta is. Nemcsak a változások előtt elkerülhetetlen bizonytalanság miatt volt nehéz a lakatosok, a forgácsolók és az új vezetőség helyzete. Kényszerű tétlenség tette nyűggé a műhelyben töltött napokat). Nehezen rajzolódott meg Kunhegyesen a jövendő feladatok bizalmat teremtő képe. A budapesti vállalat csak a második félévtől számított új emberei munkájára. Állítólag a csereszerződés is úgy szólt, hogy néhány hónapig a régi tulajdonos ad munkát az üzemnek. Aztán késtek a megrendelések, az első csak május végén érkezett. Akkor viszont már a BHG nem vállalkozott a hetekkel korábban még várva várt feladatok megoldására. A kenyértörés elkerülhetetlen volt. (Vagy pontosabb, minden eshetőségre számító egyezség tehette volna csak szükségtelenné.) A MEZŐGÉP leszerelte saját gépeit — hasznukból úgysem részesedhetett —, a BHG pedig az ÁTSZK jelű telefonközpontok vázának, szekrényeinek elkészítéséhez legnélkülözhetetlenebb gépek áttelepítését kezdte meg. Valóban csak a legszükségesebbek érkeztek meg Kunhegyesre. Sok, munkát könnyítő eszköz még ma is hiányzik. A kereskedelemtől rendelt védőgázos hegesztőkészülékeket, a szállítóeszközöket például legfeljebb az év végére várhatják. Nem csoda hát, hogy Gyöngyösi Jánosnak, az üzemi szakszervezeti bizottság titkárának ez a véleménye: — Az év elején sokkal rosszabb volt a hangulatunk. Január, végétől hosszú hetekig nem volt mit csinálni. A BHG még nem tudott munkát adni, a MEZŐGÉP pedig már nem számított a műhelyekre. „A keresetünket ugyanúgy megkaptuk, mint amikor még meg is dolgoztunk érte, de hasznos munkát nem végeztünk. Nem tudtuk, mi sül ki ebből.” — Mesélték, akik átélték a nehéz évkezdést, átidegeskedték a kezdeti időket. Mára sokat javult a helyzet, teljesen elégedettek azonban még nem lehetünk. Azt például már látjuk, hogy ez a munka könnyebb, de sokkal igényesebb is, mint a régi volt. Az adástechnikai részen dolgozó lakatosoknak botcsinálta műszerészekké is kellett válniuk. Az apró-cseprő alkatrészeket azonban óriási, pontatlan satukkal kell megfogniuk, darabológép híján kézi fűrésszel dolgoznak. — No, és az elégtelen világítás csak még jobban terheli, fárasztja az embert — egészíti ki az előtte szólót Dudás Kálmán, a lakatosok egyik csoportvezetője. — Mérőeszközök nélkül kínlódva sem dolgozhatunk a megkívánt pontossággal. Hovanecz István gyárigazgató látja, jól ismeri gondjaikat. Szavaival a munkások panaszait erősíti meg: — Ma már több is a feladatunk, mint amennyit normális tempóban elvégezhetnénk. Túl vagyunk terhelve, és ez főként a hiányzó gépek számlájára írható. Ugyanannyi munkát az emberek képtelenek elvégezni segítőeszközök nélkül, vagy ha megpróbálják, nagyobb intenzitással kell dolgozniuk... Űj munkásaink már eddig is sokat vállaltak magukra az átmeneti időszak terheiből. Folyamatosan változik majd a munka, az élet az egykori MEZŐGÉP gyáregységben, és az emberek már mai helyzetüket is a jövő tükrében vizsgálják: — Végül is a réginél érdekesebb, szaktudásomat jobban próbára tévő feladatot kaptam. (Persze tudom, hogy nem mindenki járt ilyen jól, a gazdacserével.) A változás azonban akkor lenne igazi, ha megfelelő feltételek között dolgoznánk. Ezek megteremtése igen sürgős, mert november 1-től teljesítménybérben fizetnek bennünket is. A mai körülmények között az új bérforma nem hozza majd meg az ígért hasznot, nem kereshetünk többet, mert sok lesz az állásidő. II végleges rend Dudás Kálmánnak igaza van. A beszélgetést hallgató gyárigazgató is csak félig tudja megnyugtatni a munkást: — Igaz, november 1-ig már nem tudunk ideális feltételeket teremteni, a teljesítmény szerint fizetett munkához. Rossz adottságainkat azonban tükrözni fogják a normák. A BHG kedvező körülmények között dolgozó gyáradban megszokottnál nálunk több idő jut majd az egyes műveletekre. Igaz, ez csak félmegoldás, azonban még így is termelékenyebb lesz a munka, és az emberek is jobban fognak keresni. És ahogyan javulnak a kunhegyesi „csereüzem” adottságai, úgy nőhet a termelés. A vállalat, az új gazda érdeke tehát az átszervezés mielőbbi befejezése. Addigra valószínűleg az egyes munkások személyes sebei is begyógyulnak. Mert ma még vannak, akik a feloszlatott brigádjukban kialakult jó emberi kapcsolatokra, vagy megszokott munkájukra emlékeznek szívesebben. Nem érthetetlen jelenség ez, egyikőjük meg is fogalmazta, miért nem: — Itt nálunk mindent felbolygattak, és még nem alakult ki a végleges rend. Hozzátehetjük: sem a műhelyben, sem a fejekben. VSZJ. Teher mindannyiuk vállán Vetőmag Szenttamásról A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamási feldolgozó üzemében kétezer hektár saját területről, valamint a három Szolnok megyei és az öt megyén kívüli partnergazdaság 3000 hektárnyi tábláiról összesen 9000 tonna hibrid tengerit dolgoznak fel, az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőmag hat- van százalékát exportálják. (Fotó: Temesközy) Naponta hat-nyolc vagon csöves kukoricát törnek le a New-Idea kombájnok. Az öt speciális gép közül három a gazdaság saját földjein dolgozik, kettővel a partnerüzemekben segítik a hibrid betakarítását A hibridüzem laboratóriumában a feldolgozó gépek tízszeresen kicsinyített másaival készíti el a különböző műveletek programját Sáros Erzsébet A szárítástól a fémzárolásig emberi kéz érintése nélkül készül a vetőmag. Kiss János gépész tizenegyféle programot „diktál” a vezérlőpultról a hat emeletes feldolgozó toronynak Az emberek és a vállalat érdeke zsúfoltság is, mert befejezik a műhelyek átszervezését. Időbe telik az is, amíg a kun- hegyesi körülményekhez idomítják a telefonközpontok és az adótornyok alkatrészeinek elkészítési technológiáját. Néhány hónapig még sokat is kell viselniük. Az igazgató szerint a jövő évben már normális kerékvágásba zökken az üzem élete. Akkorra megérkeznek a hiányzó berendezések, megszűnik a
