Szolnok Megyei Néplap, 1979. október (30. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. október 14. SZOLNOK MEGYE múltjából „Karhatalommal kényszerítették a munkásokat A XIX. század végén tolón a legnehezebb sorsa a kubikosoknak volt, pedig munkájuk révén alakult, változott a környék, újraíródott a térkép. Mindenütt, ahol megjelentek, ahol bevágták a csákányt a földbe, megváltozott a táj képe. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy száz év alatt ezek a kubikosok egymilliárd köbméter földet forgattak meg. „Minden munkás előtt tisztelettel hajtom meg a fejem, de a tiszamenti kubikusok előtt levetett kalappal haladok végig.” — írta róluk, munkájukról Jókai Mór. A mindennapokért való küzdelem jelentős erőt követelt. Ehhez járultak még a hatvanas évek elemi csapásai, különösen a nagy szárazság. amely itöbb évre visz- szavetette a termést. A munkabér azonban nem emelkedett, sőt olyan csekély volt, hogy még a szűkös megélhetést sem tette lehetővé. Egy kétfogatú igáskocsi napi keresete 2—4 forint között váltakozott. Egy kh felszántása Kisújszálláson 2 Ft, Túrkevén ugyanezért a munkáért 4 Ft-ot fizettek. Hengerelésért 50 krajcárt fizettek holdanként. A munkások azonban már nem voltak hajlandók a régi bérekért dolgozni. Kunhegyes határában karhatalommal kényszerítették a munkásokat a munka végzésére. Az évek során az agrármunkásság harci kedve, elszántsága nem csökkent, sőt erősödött. Törökszentmiklós községben 1902. június 1-én a Piac-téren nagy néptömeg gyűlt össze, munkát és keresetet követelve. A megye alispánja a belügyminiszterhez küldött helyzetjelentésében kérte, hogy a „további zavargások elkerülése” végett a csendőrséget erősítsék meg, s létszámát négy fővel növeljék. A tiszai középjárás főszolgabírója azt is megjegyezte, hogy ezen a helyen nem „munkahiány” van, hanem gyorsan terjedő agrárszocializmus, amelyek ha nem veszik időben elejét, akkor nagyobb megmozdulástól is tartani lehet. A főszolgabíró azzal indokolta a szocialista eszmék terjedését, hogy a Szabad Szó példányait terjesztik a mezőgazdasági nincstelenek között és az abból vett „felforgató” eszmék könnyen talajra találnak az elkeseredett nincstelenek táborában. n Másutt sem volt jobb a helyzet. Az orosházi, a békéscsabai. a battonyai agrár- megmozdulásokat nem sokkal később követte a hódmezővásárhelyi. A fennmaradt dokumentumok egyértelműen tanúsítják, hogy ezeket a mozgalmakat az agrárproletariátus katasztrofális helyzete és a hatóságok embertelensége váltotta ki. A Szolnok megyei proletariátus az ország többi megyéjéhez hasonlóan a legjobb úton volt, hogy méltó választ adjon a hatósági terrorra. A XIX. század végén, a XX. század elején a megye mezőgazdasági nincstelenjei már egyre nagyobb figyelemmel olvasták a Népszavát. amely ekkor többezer példányban járt az Alföldre, s valóságosan mindennapi olvasmánnyá vált. Az emberek egymásnak ma- gyarázgatták az abban foglaltakat, ismerkedtek más megyék munkásainak sorsával. Egyre világosabbá vált a közös sors a kisemmizett- ség. a megaláztatás tudata, Egyre inkább tudták és érezték, hogy helyzetű^ akkor változik, ha összefognak és kialakítják azt az erőt, amellyel szemben a hatalmon lévők már tehetetlenek. Szilágyi Irén Jászkiséri gyermekjátékok CSETE BALÁZS GYŰJTÉSÉBŐL Csete Balázs jászkiséri rajztanár azok közé az önkéntes néprajzi gyűjtők közé tartozott akik ügyszeretetük és szakmai felkészültségük eredményeképpen bizonyos tárgykörökben a legmagasabb követelményeket is kielégítő gyűjtőmunkát végezték. Tudományos és pedagógiai tekintetben egyaránt értékes a jászkiséri gyermekek játékéletét és maguk készítette játékszereit tartalmazó feldolgozása, melynek során egyúttal kiemelkedő gyűjteménnyel gyarapította a szolnoki Damjanich János Múzeum anyagát. Gyűjteményéből negyedszázada rendeztek Szolnokon kiállítást. A jászkiséri gyermek- játékok ebben az évben a nemzetközi gyermekév tiszteletére újból közönség elé kerültek s ma is láthatók a Damjanich Múzeumban. „Amikor a falusi paraszt- gyermek játékszereket készít magának, — írta Csete Balázs — ilymódon is a néphagyományba, leendő foglalkozásába, a földművelésbe nevelődik bele. Játékszereinek modelljei: a földművelés szerszámai, eszközei és gépei, s az ezeket mozgató állatok (szekér, szánkó, eke, borona, járom, ökör. ló, stb). A gyermek a játékszerkészítés folyamán elsősorban, s légióként alkotóerejének működését élvezi. Azt. hogy meg is tudja csinálni, amit elgondol. Éppen ezért, amit már elkészített, sokszor csakhamar eldobja vagy elpusztítja. túl lévén megalkotásának erőpróbáján. Alkotása felett érzett örömét fokozza az, hogy a játéknak készült, de a lelkében mégis komoly valóságként élő játékszerrel munkálkodni lehet, ugyanis, mint ahogyan a modelljével az édesapja, s majdan ő is. ökreit itatja, járomba fogja, s kocsit, szánkót húzat velük stb. Amint megjátssza a paraszti munka mozzanatait: edződik, hozzájuk szokik a lelke, átitatódik velük egész lénye, s már lélekben minden mezei munkára felkészülten, elődeinek jogos utódaként, hozzáértőleg állhat bele a hagyományok erejével kitaposott útba. Annál is inkább, mert nincs is olyan házkörüli vagy mezei munka, amelynek a többé-kevés- bé könnyebb végét már a kicsiny, még iskolásgyermek meg ne fogná, hogy azután ettől fogva napról-napra mind mélyebbre hatoljon a paraszti munka rengetegébe. Ha pedig az elődökétől eltérő irányba, más munka- területre kanyarodik el életútja, a belső képességek játékszerkészítő. ezermesteri foglalkoztatása akkor sem volt hiábavaló, mert mindenképpen felnőtté érlelő szerepe volt. A falusi gyermek éppúgy a környezet nyújtotta anyagokkal alkot, mint ahogyan az édesapja is így épít. fúr- farag. Ha pl. az apja mellék- épületet akar készíteni, széjjelnéz a portáján, hogy miket talál hozzá: dirib-darab deszkát, agacsifát (akác), néhány cserepet, téglát, vályogot. görbe drótszögeket, drótot, pléhet, stb. A gyermek is mindenféle nekivaló hulladékot szedeget össze, s bármi kerül a kezébe, már rögtön tudja is, hogy mire lesz jó. A maga módján meglátja az anyagban a belőle kialakítható formát, szerkezetet és a művészi kifejező erőt is, mint az alkotóművész. s mint általában a fúró-faragó, barkácsoló ezermester. Az ember alkotóereje, teremtő képzelete tehát már a gyermekkorban megkezdi a küzdelmet az anyaggal. Játékszereinek elgondolása és kivitelezése folyamáh a gyermek alkotóereje teljes mértékben kiéli magát, miközben elmélyül és fejlődésre edződik. Sokszor bámulatos a találékonysága, ötletessége, amikor a célnak megfelelően kényszeríti alkalmazkodásra az anyagot. Magaalkotta játékszereinek meglepő sokfélesége pedig egyrészt megfigyelő, másrészt képzelőerejének gazdagságára mutat.” Mór az iskolás gyermekek is tudják, hogy szeptember 29-én, a fegyveres erők napján az 1848-49- es honvédsereg első győzelmes ütközetére, a pá- kozdi csatára emlékeztünk. Az viszont már kevésbé ismert, hogy Jellasich ellen nemcsak a Dunántúl, hanem a Duna—Tisza köze parasztságát is mozgósították, így többek között a szolnokiakat is, akik részt vettek a horvát bán Roth és Philippovich által vezetett utóhadainak lefegyverzésében. Kossuth terveinek megfelelően a főváros alatt húzódó, jól védhető, stratégiailag fontos Csepel-szigetet jelölték ki az alföldi népfelkelés gyűjtőközpontjául. Szeptember 24-én Battyhány miniszterelnök Görgey Artur őrnagynak parancsot küldött Szolnokra, ahol a volt császári főhadnagyból lett honvédtiszt egy kb.: 700 főből álló „önkéntes mozgó nemzetőrség” vezetője volt. „Ennyiből állt tehát összes hadi erőm, midőn szeptember végével parancsot kaptam, hogy a Budapest alatt fekvő Csepel-szigetet megÚjabb ásatások Jánoshidán Sírépítmény a bronzkorból A Szolnok megyei Néplap beszámolt már a nyári karcagi ásatásokról. Idén János- hidán is, immár ötödik éve, folytatódott a későbronzkori temető feltárása. Ezt a temetőt az i. e. 1300 táján a Kárpát-medencébe özönlő későbronzkori néppel hozzuk összefüggésbe. Írásos emlékek híján ezt a népet a Nyugat-Eufópából ismert halom-temetkezéséről halomsírok kultúrának nevezzük, *i»hak ellenére, hogy területünkre érve, a helyi középső bronzkori őslakossággal keveredve, temetkezési rítusuk megváltozott, halomtemetők helyett síktemetők keletkeztek. A nyári egy hónapos munkánk eredményeként 90 újabb sír került napvilágra, s így a Já- noshida határában húzódó temetőnek eddig 278 sírját ismertük meg. A puszta számadatok láttán felmerülhet a kérdés az olvasóban, miért térnek visz- sza a régészek gyakran éveken át ugyanarra a lelőhelyre. A magyarázat a munkák végső céljában rejlik. Nemcsak a leletek ösz- szegyűjtése a feladatunk. A leletek és az ásatásokon tapasztalt jelenségek azonos értékűek, és csak együttesen válnak történeti forróssá. A temetők: a sírokban elhelyezett tárgyak, a sírok irányítása, egymáshoz viszonyított helyzetük, a környezetükben észlelt jelenségek mind vetületei egy nép temetkezési szokásainak- rendjének, hitvilágának, sőt társadalmi felépítésének is. Hogy ezekből a megfigyelésekből az egész népre jellemző rendszert megállapíthassuk, nem elegendő egy temető töredékének feltárása. Jánoshidán ezen a nyáron a 189. sírral kezdtük a feltárást. A jellegzetes, szépen díszített későbronzkori edényeket, melyekbe a halott részére rakták az „útra- valót”, a bronztárgyak nagy részét, és a kirabolt sírokat is, régi ismerősként üdvözölhettük. a hamvasztásos sírok idén tapasztalt gazdagsága azonban nem várt jelenség volt számunkra. Az „igazi”, eddig minden évben jelentkező „nagy meglepetés” azonban sokáig váratott magára. Már-már a szerencse forgandóságáról példálóztunk, amikor az utolsó hét elején különös sírra bukkantunk. A zsugorított helyzetben fekvő, erős csontozatú halottat nem a gazdagsága, hanem egyedülálló „melléklete” emelte ki a többi közül. Két. eddig ismeretlen, gondosan csiszolt kőtárgyat találtunk a koponya mellett. Az egyiket, melyet vörös kőből csiszoltak Cölöpszerkezettel megerősített későbronzkori sírépítmény Kultikus kötárgyak a koponyánál fényesre, olyan alakúra formálták, hogy nyakban felfüggeszthető legyen. A másik fehér kőből készült, felfüggesztésre alkalmatlan. Nem munkaeszközök voltak, munkavégzésből eredő kopásnyomok ugyanis egyiken sem látszanak. Különös, mágikus erejűnek vélt tárgyak lehettek, de nem általánosan elterjedt amulettek, melyet minden közönséges halandó magánál hordhatott, nyakába akaszthatott. E tárgyak, a korabeliek hite szerint, bizonyára tulajdonosukat is különleges, földöntúli hatalommal ruházták fel. A temető területén az előző évek feltárásai során eddig csak Szlovákiából ismert objektumokat figyelhettünk meg. Néhány gazdag sír körül egyidejűleg ásott, kb. 8 m átmérőjű kör alakú árkot találtunk. Ez az árok. pontosabban a partjára hányt földből kialakított sánc a körön belül eltemetett halott házát jelképezte, annak szimbolikus védelmét szolgálta, de kifejezte a korabeli társadalom iránta érzett megkülönböztetett tiszteletét is. Jánoshidán a korábbi feltárásokkor négy ilyen körárkot találtunk a hozzátartozó sírokkal .együtt. Az ötödik jelentette az id,ei év nagy szenzációját. Az árok a korábbiaktól eltérően ovális alakú volt. Az árok vonalával szinte párhuzamosan, helyenként ahhoz csatlakozva sűrűn egymás mellett 20 cm átmérőjű kerek lyukak, hajdani vaskos faoszlopok helyei sorakoztak. Az eredetileg alacsony földsáncot tehát később egy kerítésszerű, maradandóbb sírépítménynyel helyettesítették. Így lehetővé. de bizonyára szükségessé is vált, hogy az építmény nemzedékeken át fennálljon, s az általa védett területen nemcsak a rangos személy, hanem családja is temetkezzék. Mivel az objektumot nagy mérete miatt még nem sikerült teljesen feltárnunk, nem tudjuk pontosan, hány sírt vett körül. Egyet azonban már ismerünk. Az építmény képzeletbeli tengelyének közelében, igen mély sírgödörben, meglepetésre, egy tíz év körüli gyermek maradványaira bukkantunk. A derekától felfelé feldúlt csontváz, rablásról és a kis halott rendkívüli gazdagságáról árulkodott. A bordák közéjében megmaradt néhány bronzszegecs tudatta velünk, hogy díszes ruházatához bőrpáncél is tartozott. A gyermek -sírkerületen belül való elhelyezése, gazdagsága társadalomtörténeti szempontból az öröklődő főnöki hatalom, kezdeti megnyilvánulásának bizonyítéka. így záródott idei jánoshi- dai ásatásunk. A beszámoló a régészeti leletek és az ásatásokon megfigyelt jelenségek egymást kiegészítő jellegét is illusztrálja. Éppen emiatt, múltunk megismerése szempontjából pótolhatatlan veszteség számunkra, ha az építkezések, földmunkák során gyakran előkerülő régészeti leleteket nem jelentik azonnal a múzeumnak. A feldúlt csontvázak, a földön szanaszét heverő régészeti tárgyak képe szívszorító látvány a régész, de az kell hogy legyen minden történelmet tisztelő ember számára is. R. Csányi Marietta Kaszás népfelkelők „Tisza mejékiek idevoltak Lóréhoz rendelve!” szálljam és ott minden, a horvát bán báró Jellasich cs. kir. altábornagytól, vagy ennek Roth és Philippovich cs. kir. tábornokok vezérlete alatti segélyhadától eredhető átkelési kísérletet a Dunán mindenáron meghiúsítsak” — írta Görgey, aki két századot és 8 löveget Szigetújfalun, a másik két századot és két ágyút Lóréven helyezett el, a Nagy-Duna partján felállított táborokban. A nemzetőrsereg megerősítését maga Kossuth vállalta, s ennek érdekében még 1848. szeptember 24-én elindult híres alföldi tobor- zóútjára. Szeptember 27-én Kossuth, már azt jelentette, hogy 3 nap alatt Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Abony és Szolnok mintegy 12 000 népfelkelőt adott a hazának. Az alföldi népfelkelők háromnapi élelemmel ellátva, Kunszentmiklóson keresztül vonultak a Csepel-szigetre a ráckevei hajóhídon át. Fegyverük nem volt, csupán kaszával, vasvillával, csépha- daróval, fejszével, fokossal, karikással rendelkeztek. A felállított táborokba kerültek, ahonnan egy-két napos tartózkodás után folyamatosan átszállították őket a szemközti, dunántúli Ercsibe és Abonyba. Más alföldi önkéntesekkel együtt a szolnokiak is végignézték szeptember 30-án, reggel fél kilenckor a ló- révi tábor közelében, a révvel szemközti kis kiemelkedésen a hazaáruló Zichy Ödön gróf „egy szál fenyőre” történő felakasztását, Kóborló Ferkó cigányhóhér által. Mint Knájtner János ráckevei parasztgazda, ’48-as népfelkelő írta kéziratos naplójában: „De volt az urak közöt is aki az Dés- máját és szolgalatját sajnálta és így ezt gróf Zitsi Eödönre is az mi Tudomásunkra ilent költöttek és evégefc hogy az Császári famili- jához fogot és mijatta meg fogták és Lórénái az Duna melet felis akasztatta Gőrge- li őrnagy 1848-ban ősszel akkor még az föld népe is felvolt szólítval fegyverre és még az Tisza mejékiek is idevóltak Lóréhoz rendelvei.” A szolnoki népfölkelők Kökényessy őrnagy ésTran- goss István honvédszázados vezetésével részt vettek a Roth-féle hadtest bekerítésében. Október 5-én Tác és Föveny között előttük tette le a fegyvert Haas kapitány, császári zászlóalj parancsnok 1500 főnyi osztaga. Október 7-én pedig ott voltak Ozo- ránál Roth és Philippovich ' kapitulációra kényszerítésénél is. A katonailag képzetlen, rosszul felszerelt és élelmezett, tűzfegyverekkel sem rendelkező kaszás népfelkelők tettekkel bizonyították önzetlen hazaszeretetüket. Mészáros László Összeállította: dr. Selmeczi László Ökrök igában (Csete Balázs rajza)
