Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 9. Polgári Polgári védelmi bemutató, módszertani gyakorlat. Sok ezer ember együttes tevékenysége bizonyítás, bogy felkészültek egy esetleges, rendkívüli időszakra. Mi történt tegnap, a gyakorlat első napján? Jász- ladányba települtek ki a papírgyár munkásai családtagjaikkal, Szolnok két lakókörzete pedig Jászladányba és Jászapátiba. Vonattal, autóbusszal utaztak és mindkét településen felkészülve várták őket. A húsipari vállalatnál védelmi bemutató és módszertani gyakorlat bemutatták, hogyan történik náluk egy háborús munkarendre való átállás, hogyan valósítják meg ti termelés során a teljes radiológiai, biológiai, vegyi védelmet. Kengyel volt az elzárkózó falu, hermetizál- ták az épületeket, védték az embereket, az állatokat, megoldották a közétkeztetést rendkívüli körülmények között. A mezőtúri Magyar- Mongol Barátság Termelőszövetkezetben pedig az elöljárókból, a meghívott vendégekből álló szemlebizottság megtekinthette, hogyan oldották meg a nagyüzem komplex védelmét. ban megjelenik agy férfi leszól hozzánk: — Nekik játék, az én kislányomnak is az. Hát ne is tudják meg, milyen az, amikor valóban az ember élete forog' kockán. — ön tudja? — Én csak négyéves voltam a második világháború idején, amikor közeledett Szolnokhoz a front. De apám, szegény, sokat beszélt róla. i— A családjával települ most ki Jászapátiba? — Igen, a feleségemmel, a kislányommal, dehát csak néhány óra az egész. Amikor megkaptuk az értesítést, tudomásul vettük, hogy ennek meg kell lenni. Egyébként főápoló vagyok a megyei kórházban, Tóth János a nevem. Míg a vasútállomásról a Mátyás király úton lakók, addig az autóbuszállomásról a Kassai, a Kolozsvári úti lakosok indultak útnak. — „Délután négy körül már itthon is leszünk!” — hirdetik a jól értesültek. — „Mindenki eljött, aki értesítést kapott, egy zokszó nélkül” — mondja egy polgári védelmi egyenruhás férfi. Aztán megszólal a hangos bemondó: „A 4-es kocsiállásról csuklós autóbusz indul a polgári védelmi gyakorlaton részt vevő állampolgárokkal. ..” A szemlebizottság - élen Csémi Károly vezérezredes Andrikó Miklós és a papírgyár igazgatójának, Szilágyi Ottónak a társaságában A megérkezés pillanata. Modla Lászlónét két kis gyermekével a nyugdíjas Donkó Jánosné fogadta be házába Évay a mindenes Bármerre jártunk a „vendégváró” faluban, akár a várakozás feszültséggel teli óráiban, s akkor is, amikor a többszáz kitelepülő szolnoki nőket, férfiakat, időseket és totyogó ki apróságokat fogadták és kalauzolták a házigazdákhoz, legkülönbözőbb helyeken, hol itt, hol ott, bukkant fel a polgári védelmi egyenruhás fiatal nő. Világoskék védősisakja alól nagy barna szemekkel figyelt. „Ülj már le Évikém, legalább arra a néhány percre, míg befut az első vonat, még a végén a fáradtságtól összeesel”, — mondta neki aggódó anyáskodással egyik egyenruhás társa. — A, dehogyis, ne félts engem! — legyintett Éva. Akit így, keresztnevén szólítanak egész Jászladányban, Szórád Antal- né, a községi tanács egészségügyi és szociálpolitikai előadója. A bemutató előkészítésének hónapjaiban polgári védelmi előadóként dolgozott. Azt mondják, rengeteget és fáradhatatlanul. — Ma mikor kelt? — Fél négykor. Négykor kezdődött az ügyelet a tanácsnál, ötkor már itt voltam a befogadási hely főhadiszállásán, ahol többedmagammal az utolsó simításokat végeztük el. — A parancsnoka szerint maga volt a szíve-lelke a felkészülésnek. — Olyan mindenesféle. Kolléganőimmel ezerszámra írtuk az értesítéseket a szak- szolgálatok tagjainak, a befogadó családoknak. Látja azokat a befogadókörzetről készül# térkétpvázllatokat a sz,emlebizottság tribünje előtt? Azokat is mi készítettük. Rajzoltunk, nagyítottunk. A befogadókörzet minden egyes lakóját, házát számba vettük, mielőtt eldöntöttük, hogy kik legyenek a kitelepülök vendéglátói, akiknek réteggyűlést szerveztünk és pontosan elmondtuk, mi lesz a dolguk. Három hónapja nem csak nekem, hanem nagyon sokunknak nem volt megállása. — Vasárnap már lesz ideje egy kis pihenésre? — Estefelé. Mert ezen a napon is hajnali kettőkor kelek, háromkor ügyeletet tartok a tanácsnál, és öt órakor indulok az egészségügyi századdal, a tűzoltó rajjal mentesíteni Üjszászra. Majd késő délután, ha véget ér a díszszemle, akkor úgy istenigazában végignyújtózkodhatom a saját ágyamban. Elvisz a gyorsvonat enge- met is, — énekelhették volna tegnap reggel a Szolnoki Papírgyár Jászladányba kitelepülő dolgozói. És hogy nem énekelték, annak csupán a polgári védelmi módszertani bemutató gyakorlat komolyan vétele, nem pedig a jó kedv hiánya volt az oka. A derű uralta mindkét szerelvény utasait, mintha jó hangulatú majálisra utaztak volna. A gyerekek meg kimondottan jutalomnak tekintették a váratlan utazást. — Már az egész óvoda tudja, hogy ma kirándulunk, a lányaim meg állandóan nyúztak, hogy mikor megyünk már, — újságolta Kerekes Attila hegesztő, aki két kislányával, Ritával és Tímeával kelt útra. Felesége, „a trónörökössel” a kéthónapos Attilával otthon maradt. — Látod, itt dolgozik apu, — lehetett hallani lépten- nyomon. Sok apróság számára a kitelepítési gyakorlat tette lehetővé először az üzem belsejének megismerését. . A gyülekező helyeken az adminisztráció, az utasok nyilvántartásba vétele, kocsiszámuk megjelölése alig néhány percet 'vett igénybe. Bárcsak mindig minden hivatalban ilyen gyors volna az ügyintézés. A szemlebizottságot Dobos József főkönyvelő, a kitelepítés főnöke arról tájékoztathatta, hogy a gyakorlásra való másfél hónapos felkészülés, a szakszolgálatosok gyakorlatai, a kitelepülésre kerülő dolgozókkal való szótér- tés, az agitáció kibővített taggyűlésen és minden lehető módon való kifejtése meghozta gyümölcsét. A felkészülés legnagyobb eredménye talán nem' is az volt, hogy mindenki a helyére talált és tudta a dolgát, ezért minden a program szerint történt, a szerelvények idejében elindulhattak, hanem az, hogy a gyár dolgozói és családtagjai szabad idejüket nem sajnálva készségesen vettek részt a kitelepítésben. Ez arra vall, hogy egy esetlegesen bekövetkező nehezebb időszakban is szót lehet velük érteni, számítani lehet áldozatkész munkájukra. A MÁV illetékes szerveivel való együttműködés is jól sikerült. AZ ÉLETRŐL VAN SZÓ VENDÉGVÁRÓ HÁZIGAZDÁK Zavartalan megérkezés PAPÍRGYÁRIAK JÁSZLADÁNYBA Autóbusz indul Jászapátiba K ét szerelvény áll egymás mögött a szolnoki vasútállomáson, az első vágányon. — Várjuk a kitelepülőket, — magyarázza Pozsonyi Béla rendész, a Jászladányba tartó vonat egyik kísérője. „Négyéves voltam a második világháború idején” ő második napja van szolgálatban. — Tulajdonképpen most szabad szombatos lennék a kollégámmal együtt, d.ehát első a szolgálat. — Nem berzenkedett á beosztás miatt? — A kötelességnek eleget kell tenni. Majd pihenünk holnap. Vasárnap ránk már nincs szüksége a polgári védelemnek. A másik szerelvény mellett a kocsik ajtajában fehér köpenyes nők: az élelmezési szakszolgálat tagjai, közéjük tartozik Kecskeméti Györgyné. — Önöknek mi a feladatuk? — Útközben ellátjuk a kitelepülőket. Ha valaki szomjas, szódavizet kap, ha pedig rosszul lesz, gyógyszert. Vigyázunk az utasokra. Aztán, ha megérkeztünk Jászapátiba, mert ez a szerelvény oda megy, ott kiosztjuk az élelmiszer-csomagokat. — És a csomagban mi van? — Lecsós kolbász, ezt meg is lehet ott melegíteni, sajt, húskonzerv, paprika, kenyér, édesség. őszintén szólva nagyon izgulok, hogy minden rendben menjen. — Izgalomban nálam sincs hiány, — szól közbe Olej Zoltánná, a 7-es számú szerelvény politikai vezetője. Megérkeznek az utasok. Mosolygós, vidám emberek jönnek, nagy szatyrokkal. Egy kövér, fekete bajszos férfi nagy hangon mondja a körülötte lépked,őknek: „Sütött az asszony egy pár csirkét, egy párat meg kirántott, viszünk bort, süteményt, csak elbeszélgetünk majd a háziakkal, akik befogadnak minket erre a napra”. — Irtó tetszik ez az egész — mondja a tizenöt esztendős Kaposvári Csaba. Tízéves kishúga, Gabi, rávágja: — Olyan, mint egy jó kirándulás. A mellettük levő ablakJászladány tegnap délelőtt. Lázban égett az egész falu. Nemcsak a befogadó körzetekben élő családok, akik már hetek óta csinosították házukat, s készültek a „vendégek”, a Szolnokról kitelepült több mint ezer ember befogadására. Egy család a sok közül Kis Józseféké. — Ha hiszi, ha nem, versengtek a ladányiak azért, hogy szombaton másfél órára házigazdák lehessenek, — mesélte a háziasszony. Tudja, a második világháború idején a környékbeli tanyákra telepítették ki a falu lakóit, mert a házaikat katonák foglalták el. Sokan nem felejtették el azokat a keserves hónapokat és most úgy gondolom, azért vagyunk büszkék arra, hogy mi nyújthatunk biztonságot másoknak, persze jó, hogy békében tesznek próbára bennünket. Tizenegy óra negyvenkor befutott az első vonat, a gőzmozdony húzta, hat kocsiból álló szerelvény a befogadó hely főhadiszállására. Pár percig mindenki helyén maradt, csak a polgári védelmi kirakodási raj tagjainak vezényszavai röpködtek a szerelvény előtt: „Sorban, először az első kocsi utasai szállnak ki!” — A vonatról lelé- pőket ennek a rajnak a „katonái” kísérték a főhadiszállás kapujáig. A fegyelmezetten felsorakozó családokat a kapunál az elvezető raj fogadta, és kísérte az úgynevezett demarkációs tábláig. Ezekre a táblákra helyezték el jó előre a fekete kartonokat, zsetonokat, utcák szerint csoportosítva. A kitelepülök családonként jelentkeztek a táblánál, ahol a táblák két kezelője közül az egyik elvette a családfőtől az úgynevezett családregisztert (amelyen a família minden adata szerepelt), és átadta a megfelelő zsetont. Hátlapjára volt feltüntetve annak a jászladányi lakosnak a neve és címe, aki befogadja őkét. Tökéletes rendben, szervezetten, fennakadás nélkül lepülő családok útja, ahol átvehették egy napi élelmüket. Mikor már kezükben volt az élelmiszercsomag, az elvezető raj tagjai léptek akcióba. Nyolc család alkotott egy-egy csoportot, amelyet a raj tagjai a vendéglátók házáig kísértek. Ugyanilyen fegyelmezetten zajlott le a második szerelvény utasainak befogadása is. A befogadási parancsnokságnak, a községi tanács elnökének, Major Antalnak irányításával, aki egyben a község polgári védelmi parancsnoka is, a felkészülés során semmi sem kerülte el a figyelmét. Az ivóvízzel teli lajtkocsiról gondoskodtak, készenlétbe állították az egészségügyi kocsikat, amelyeken az idős és beteg embereket szállították családjukkal együtt a befogadó házáig. Készenlétben állt az egészségügyi szakszolgálat, hogy ha szükség van rá, azonnal segítsen, örömmel nyugtázhatjuk, hogy tegnap nem akadt munkájuk. zajlott le mindez. A tábláktól az élelmezési szakszolgálat sátrához vezetett a kiteÚtban a befogadók házához Elvisz a gyorsvonat engemet is...
