Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-08 / 210. szám

1979. szeptember 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A vágy titokzatos tárgya filmforgalmazás dicsé­retére: Bunuel tavaly forgatott filmjét — A vágy titokzatos tárgya — már játsszák filmszínhá­zaink. A szinkron különösen rekordgyorsasággal készült. Az alapműnek, Pierre Louys regényének sokkal szókimondóbb a címe: Az asszony és a pojáca. Talán találóbb is, mert a film anti- Don Juan hőse, Mathieu va­lójában pojáca. A Bunuel- rendezés azonban több értel­művé teszi ezt a jelzőt. Ma­thieu szánalmas és megve­tésre érett. De Bunuelnak ez sem elég. Mathieu ugyanis szupergazdag ember, az el­lenpontja Conchita pedig koldusszegény. A két figura között azonban csak testi kü­lönbségek vannak, egyébként mindkettő romlott, álarcaik ellenszenves emberi magatar­tásokat lepleznek. A téma köznapi: az örege­dő gazdag férfit orránál fog­va vezeti a ravasz, önmagát érintetlennek feltüntető kis spanyol ribanc. Pénzelteti magát, kiraboltatja a haver­jaival Mathieut, ékszert, há­zat vásároltat magának, majd amikor mindez megvan, vé­gignézeti a férfival, hogyan szeretkezik semmiházi, ám fiatal kitartottjával. Lépten- nyomon mezítelenre vetkőzik a férfi előtt, ám az ágyába csak szeméremövvel fekszik be... Mathieu végig a felsült Don Juan, Chonchita pedig gz aljasság gyönyörű szobra, romlottságához képest az ut­casarkon topogó prostituált az erény megtestesítője. De ne sajnáljuk Mathieut se, a gazdag, ám korlátolt öregedő férfit sem kell fél­teni. Chonchita adottsága a teste, ennek — be nem vál­tott — ígéretével szipolyoz- za a férfi pénzét, Mathieu fegyvere viszont a mások munkájából szerzett pénz, amellyel meg akarja vásárol­ni a lányt — szentéletű any­jától. Az anekdotázó keretbe foglalt történet filmbéli meg­jelenítésekor Bunuel „élve boncol”. Conchitát két remek színésznővel játszatja: az egyik a kikezdhetetlen szűzi­es lény, maga a gyermeki tisztesség mítosza, a másik pedig morálisan teljesen ér­zéketlen, az emberi gonosz­ság csúcsa. Bunuel műhelyé­ben ennek a megoldásnak több irányú a vetülete. Mondhatja ezzel azt is, hogy szerelmünk alanya angyal és ördög lehet egyszemélyben, d& célzás arra is, hogy meny­nyire elvakult — bornírt po­jáca? — lehet az öregedő férfi — mindig csak azt látja meg fiatal szerelméből, csak azt hiszi el, ami számára kel­lemes, amivel fel tudja men­teni szerelmét a gonoszság látszata alól. A különbség- tétel Bunuel rendezésében teljesen összemosódjk. Ma- thieunak az sem tűnik fel, hogy a lány egyértelműen ki­mondja: ő nem szeret dol­gozni. Jóságos nagybácsiként tűri a lány szeszélyeit, aljas­ságát tapasztalatlanságával magyarázza — amennyit lát belőle — s a záróképekig sem érti meg: az efajta go­noszt, mint ez a romlott lány, nem lehet jósággal „megvál­tani”. Persze, pofonokkal is próbálkozik, de szinte „lerí” Conchitáról: hozzá van ő szokva a veréshez, fiatal stri­cijei időnként eldöngetik, de ezt már nem mutatta be Bu­nuel filmje, csak sejttette. e várjon senki harsány nevettetést ettől a tra­gikomédiától, inkább csak „kínunkban” ne­vetünk Mathieu, s minden becsapottak felsülésén. Rit­kán látható Bunuel filmjéhez hasonló mestermunka, amely az emberi lealjasulás ilyen mélységeibe vezet. Mathieu szerepében Fernando Rey, Conchita alakításában pedig Angela Molina és Carola Bouquet remekel. — ti — Múzeum Oroszlányban Bányászati Múzeum nyílt Oroszlányban. Az egykori XVI-os bányaüzem épületeiben az 1937-től működő Oroszlányi Szénbá­nyákban egykor és ma használatos bánya­gépek, műszerek és bányatörténeti doku­mentumok láthatók „Kopott” a zongora népszerűsége Tanévkezdés a zeneiskolákban Szekulity Péter A madarak repülni szeretnek Az általános és a középis­kolákhoz hasonlóan szeptem­ber első hetében a megye zeneiskoláiban is megkezdő­dött az 1979/80-as tanév. Vannak akik kissé megszep­penve most lépik át első al­kalommal a zenei intézmény kapuját, mások most pró­bálkoznak először a hang­szeres játék titkaival, de olyan is akad, akinek ez a tanév a zenei pályára, a to­vábbtanulásra, felvételire készülés időszaka. Valameny- nyiüknél közös azonban, hogy az órabeosztások elké­szítése után megkezdődik a munka, a rendszeres gyakor­lás. Szolnok megye hat zene­iskolájában mintegy két és fél ezer diákot képeznek. A sok éves hagyományokhoz hasonlóan a kezdők zöme az idén is zongora szakra je­lentkezett, de jelentősen nö­vekedett az érdeklődés a fúvós és a vonós hangszerek iránt. Ez jórészt a hangszer­ismertető koncerteknek kö­szönhető, melyeken a szülők és a gyermekek megismer­kedhetnek az intézményben oktatott valamennyi hang­szerrel. Különböző évfolya­mok növendékei mutat ják be produkcióikat. Gyakran elő­fordul, hogy egy-egy ilyen hangverseny után a jöven­dőbeli „kis muzsikusok” ked­vet kapnak egy addig szá­mukra kevésbé ismert hang­szerhez. Eseménygazdagnak ígérke­zik ez a tanév. A kisújszál­lásiak már készülnek a ka­marazenét tanító, vezető pe­dagógusok országos találko­zójának lebonyolítására. — Ugyancsak ebben a tanév­ben rendezik meg Török- szentmiklóson a zeneiskolá­sok megyei hegedűversenyét, Mezőtúron pedig a fúvós hangszeresek találkoznak. A jászberényi Palotásy János Zeneiskolában a tanév indí­tása után kerül sor arra a megyei tanácsi ellenőrzésre, amelyben az intézmény mun­káját, tevékenységét értéke­lik. A megyeszékhely zene­iskolájának oktatói a taní­tás mellett — kísérletként — tanulmányt készítenek két-három növendékük zenei fejlődéséről, amely minden bizonnyal hasznos segítséget nyújt a további zeneoktatás­ban. A zeneiskolák életében hangsúlyozott szerepet kap­nak ebben a tanévben a fú­vószenekarok. A jól felké­szített együttesekkel a tár­sadalmi ünnepségek műso­rát szeretnék színessé ten­ni. gazdagítani. — fekete — Filmfesztivál San Sebastianban A San Sebastianban szep­tember 8-án kezd.ődő nem­zetközi filmfesztiválon há­rom kategóriában szerepel­nek magyar filmalkotások, Gábor Pál filmje, az „Angi Vera”, Ember Judit „Fa­gyöngyök”, és Jancsó Mik­lósba „Még kér a nép” című filmje. Új rádiós ifjúsági műsor „Nem tudom a leckét” címmel új műsorsorozatot kezd szeptember 18-án, a 3. programban a rádió ifjúsági osztálya. A hetente jelent­kező, magazin-jellegű adá­sokban a tanulók, a szülők és a tanárok által felvetett kérdésekre, az iskolai és az otthoni tanulással, a neve­léssel kapcsolatos problé­mákra szakemberek — pszichológus, alsótagoza­tos tanító, s a szakterület neves képviselői — „élő”- ben válaszolnak. Az érdeklődők kérdéseit levélben és telefonon várják az ifjúsági osztály munka­társai. A 138-872-es telefon- vonal minden kedden 18 órától az adás végéig „él”. A levélírók a „Nem tud.om a leckét” Magyar Rádió, Budapest, 1810,. címre küld­hetik el kérdéseiket. Szekulity Péter sikeres író. Ám amikor ezt a kijelentő mondatot leírjuk, rögtön ma­gyarázkodni is kell. A ma­gyar szellemi életben ugyan­is csak azt fogadja el írónak a közvélemény, aki a „klasz- szikus” műfajokat, tehát a verset, a regényt-novellát vagy a drámát műveli. Nem „számít” írónak a kritikus vagy a riporter, holott ők is írnak... A riport „be­csülete” csökkent, s ezért egyértelműen a napilapok a felelősek. Sok az álriport, az értékelhető • információt alig adó írás. Talán a tehetség hiányzik hozzá, talán az idő — a jó riport rendkívül idő­igényes! —, talán az erköl­csi bátorság, a felfedező kedv és képesség vagy csu­pán az igényesség? A kér­dést azért kell feltennünk, mert Szekulity Péter is új­ságíró, s ráadásul vidéken az. Nos, éppen ez: a vidéki- ség teszi izgalmassá ezeket a riportokat. Az az ottho­nosság, amellyel Szekulity Péter mozog a tájban, érint­kezik az emberekkel. A „vi­déki” jelzőt általában pejo- ratívan, elítélő, lefokozó ér­telmében szoktuk használni. A vidék, a vidéki valamilyen szempontból csökkent érté­kű, korcs, elmaradott. Sze­kulity Péter Gaál Gábor de­finícióját idézi erről: „ ... Mert a vidéki ember nem a vidék által vidéki, hanem az elméje és a kedé­lye sajátos konstrukciója folytán... a vidékiség ko­rántsem középszerűséget je­lent, hanem az elme és a kedély törését, mely első sor­ban abban mutatkozik, hogy a vidéki emberben torz a tükrözése a jónak, az igaz­nak és a szépnek, a helyes­nek és a helytelennek, és ennek következtében torzak és helytelenek a vidéki em­ber állásfoglalása; és visel­kedései.” Nos, Szekulity ri­portjai lényegében ennek a torz állásfoglalásnak és vi­selkedésnek az elemzései egy-egy jelenség kapcsán. De mert nem -kívülállóként te­szi, hanem folyamatában, történetiségében is megvizs­gálja ezeket a jelenségeket, mindig többet tud adni pusz­ta látleletnél. Hogy erre: a magyar valóság pontos, ugyanakkor a részleteket is látó, érzékletes megismeré­sére mennyire szükségünk van, azt nem kell külön hangsúlyozni. Amikor életet mondunk, akkor ezt nem szabad parttalanul értelmez­ni. Szekulity érdeklődése nem túlságosan tág. Első sorban a magyar falu válto­zásait vizsgálja és a vidéki kisvárosét (Szekszárdi. Mód­szere, kiindulási pontja az élmény, az érzéki megisme­rés. Riportról riportra nyo­mon követhető, hogyan mé­lyülnek, válnak tudatosabbá, intellektuálisabbá ezek az is­meretek. illetve a belőlük levont következtetések. Sze­kulity rendelkezik azzal a képességgel, amely nélkül nem képzelhető el újságíró, sőt semmiféle írástudó: a kí­váncsisággal. Szekulity sze­reti az interjú alanyait, mert szereti az életet. Kicsit meg­hökkentő is ezt ma olvasni vagy leírni, amikor az elide­genedés divatját éljük. Mert —• valljuk be! — az optimis­tát manapság kicsit minden­ki naivnak tartja. Holott — tudjuk — éppen a naivság és az ebből következő ere­dendő kíváncsiság az embe­riség természetes állapota. Ez a — feltehetően tudatosan megőrzött — „naivság” te­szi képessé Szekulityot ar­ra, hogy vérei: a csávolyi parasztok szemével is lássa és láttassa a világot. Kriti­kája az ő kritikájuk, ez azonban nem jelenti azt, hogy őket magukat kritikát­lanul szemléli. Több riport­jában is elemzi azt a lema­radást, disszonanciát, egyre nagyobbra feszülő ellentétet, amely az anyagi gyarapodás (s micsoda inatszakító. lel­ketölő munka árán!) és a szellemiek, a tudat között keletkezett. Mi emeli ki Sze­kulity Péter írásait a szok­ványos moralizáló, siránko­zó írások közül? Az, hogy rámutat: a szellemiek nél­kül ma már az ányagiakat sem lehet maradéktalanul birtokba venni! De elemzé­sei mindig tapintatosak és tárgyilagosak. Tudja, hogy az, aki napestig nehéz fizi­kai munkát végez, mert gya­rapodni akar. vagy egysze­rűen „csak” lakni, az nem mestere a szónak, az még nem vevő a kultúrára. Ez az ember, noha sokszor na­gyon is jól látja, mert a bő­rén érzi például a vezetők hibáit, elmondani mégsem tudja, mert nincs hozzá szó­kincse. Az indulat pedig ma már kevés. Demokrácia pe­dig elképzelhetetlen „az okos nép gyülekezete” nélkül. A politikai közöny — ugye ke­veset beszélünk erről? — egyszerre állapot és egy fo­lyamat eredménye. Szekulity meghallgatja mindkét „fe­let”: tehát a vezetőket is, akik nem érák jól magu­kat „lent”, a „nép között”. Miért nem? Hogyan jutot­tunk, ide? Törvényszerű ez az elszakadás? A választ a szerző is keresi, s nem men­ti fel egyik felet sem. Mert ha a vezetés szakma — s törekszünk arra, hogy azzá váljon —, akkor igenis meg kelj tanulni szót érteni azok­kal is, akik végrehajtanak. Enélkül cinikussá, üressé vá­lik minden hivatkozás a tö­megekre. Szekulity szemléle­tének centrális magja — mint mondottuk — az élet­szeretet. Minden élet érté­kes, illetve oda kell hat­nunk, fejlődnünk, hogy min­den élet értelmessé és tar­talmassá váljon. Ez — le­egyszerűsítve — a szocia­lizmus programja. Ma már tudjuk, hogy rettenetesen nehéz program ez, mert ezer tényezőt kell figyelembeven­ni s nem csupán gazdasá­git. mint sokáig magabizto­san hittük'.. H. S. add gúnyolódjanak a tu­datlanok az orvostudomá­nyon! Mi mégis határozot­tan kijelentjük; az orvosok még sohasem voltak any- nyira ügyesek, mint manapság! íme egy konkrét példa. Önök persze ismerik Siméont. Nos azt a kedélyes hájgombócot, akinek minden vágya az volt, hogy lefogy­jon. Hát persze: hiszen száztíz kiló önsúlyt hordozni nem gyerekjáték. Nagyon jól tudta, hogy engem jóba­rátság fűz az orvostudomány majd­nem valamennyi párizsi kiválóságá­hoz, és azzal a kéréssel keresett fel, hogy segítsek rajta. Négy évvel ezelőtt történt ez a do­log. Ajánlólevelet adtam neki dr. Belartourhoz. Az megvizsgálta, és hosszú sétákat rendelt a páciensnek — két óra reggel és két óra este. Si- méonnak azonban megfájdult a lá­ba, megdagadt a bokája, és a tűrhe­tetlen fájdalom miatt mozdulni sem tudott. Akkor beajánlottam dr. Chitteme- re-hez, aki iszapfürdő segítségével már sok ilyen beteget meggyógyított. Siméon hat hónapig járt hozzá, és tökéletesen meggyógyult. Mennyire hálás volt nekem, milyen sok meleg, baráti szót hallhattam tőle! Tökéle­tesen boldog lett volna — ha a min­Trlstan Bemard: Holtbiztos kúra dennapos lábfürdő következtében nem gyötri makacs nátha! Egy ilyen semmiséget kikúrálni? Mi sem egy­szerűbb ennél! Sürgősen elküldtem barátomat dr. Cholamelhez, és az megállapította, hogy ez a hűléses be­tegség a rossz vérkeringés következ­ménye. Elektroterápia segítségével három hónap alatt visszaadta Simé­on egészségét. Barátom családjában azonban ide­ges emberek is voltak, s ez a tulaj­donság őrá is átszállt. Az elektromos evógymód fokozta ingerlékenységét. Rohamai támadtak. — öreg fiú! — mondtam neki. — Ezt nem szabad ennyiben hagyni. Menj el Langlevin doktorhoz, és mu­tasd meg magad. Egyetlen kézlegyin­téssel kigyógyít! Langlevin brómot rendelt neki. Ez igen hasznos az idegbetegségnél, ha szigorúan az orvos rendelkezése sze­rint szedik. Siméon lelkiismeretesen követte a doktor utasításait, és ideg­rohamai igen hamar, alig fél év múl­va, végleg megszűntek. Barátom visszatért a normális életbe. Hangulata azonban nem lett jobb. Mégpedig emiatt: a huzamos ideig szedett bróm teljesen tönkreteszi az ember gyomrát. Ilyen esetben nem szabad habozni — így hát elküldtem Biradove professzorhoz. Az roppan­tul szigorú diétára fogta Siméont. Igen kevés hús, kevés bor, víz és mi­nél több borsópüré, krumplipüré, babpüré — egyszóval, minél több ke­ményítő. És Siméon néhány hónap alatt tökéletesen meggyógyult. Találkoztam vele, s barátom az örömtől ragyogva megpróbált felkel­ni, hogy odajöjjön hozzám és köszö­netét mondjon. Azért mondom, hogy „megpróbált” — mert barátom csak nagy nehezen rakosgatta a lábát, olyan rútul elhízott. Ördög vigye, minek kell ennyi tésztafélét enni! Most legalább százhatvan kilót nyo­mott. Ez már több a soknál! — Drága barátom — mondtam —, sürgősen le kell fogynod! — Nem, — válaszolt ő —, ha meg­próbálok lefogyni, akkor megint jár­ni kényszerítenek, a lábam megint megdagad, és akkor... — De hiszen más fogyasztó esz­közök is vannak, nem feltétlenül szükséges járni. Holnap elmegyünk Lerecherie doktorhoz, ő az egyik leg­jobb barátom! Lerecherie lovaglást rendelt kövér pajtásomnak. —Kedves barátom — mondta Si- méonnak. — Nem elég, ha a lovar­dában kiválaszt valamilyen lovat és könnyű sétalovaglást végez mondjuk az erdőben. Igazi tüzes paripát, majdnem vadlovat kell választania. Az majd lefogyasztja! Siméonnak egy jóformán betöret- len lovat adtak, és ő szorgosán gya­korlatozott vele. És képzeljék el: négy hónap sem telt belé, s ő más­fél kilót fogyott. És Siméon bizo­nyára még jó öt kilót leadott volna, ha a ló le nem veti. A szegény fló- tás eltörte a csípőjét, négy álló hó­napig feküdt gipszben, és még ször­nyűségesebben elhízott. De ebben már nem az orvostudomány a bűnös. Mindent megtett, ami tőle telt. A ló, kizárólag a ló a bűnös! (Fordította: Gellért György)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents