Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-26 / 225. szám
1979. szeptember 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 K€P€Rnyö előtt Kapcsoltam... Az elmúlt hét újdonsága: a Kapcsoltaim... A játék házhoz megy, azt is mondhatnám Vitray Tamás legújabb műsoráról. Hisz aki kedvet érez és módja van, no meg telefonja, az bárhol éljen is, az ország bármely szegletében, belekapcsolódhat Vitray társasjátékába. Így hát a Kapcsoltam alapjában demokratikus játék. Egyébként nincs abban semmi meglepő, hogy hosszú „hallgatás” után új programmal rukkolt elő a játékok nagymestere. Mindig így van, ha egy időre eltűnik, számára a csendes hónapok afféle alkotószabadságot jelentenek. Többféle szempontból is vonzó ez a társasjáték. Például azért, hogy ami életünkben többnyire bosszúságok forrása, a telefon, most egyszeriben szórakozásunk eszközévé vált, örömök forrása lett belőle. És talán az is előnyös, hogyha valakit „bekapcsolnak” és netán nem megy neki a játék, mondhatni csaknem szégyent vall, sebaj, itt inkognitóban marad, csupán halljuk, de nem látjuk, nem kell odaállni ország-világ elé, szóval tapintatos társasjáték ez. De éppen ebben, a képnélküliségben rejlik a műsor negatívuma is. Ugyanis a néző természetes vágya, hogy aki a képernyőn játszik, ahogy itt Vitray mondja, felel a tanórán, azt látni is szeretné, nemcsak hallani. Jelenleg csak a játékmester képe Izerepel a képernyőn, és bár Vitray kellemes jelenség, önmagában is, azért csak őt nézni mindvégig, némiképpen egyhangúvá teszi a játékot. Persze, gondolom technikai akadálya van annak, hogy a telefonáló játékosról képet is adjon a televízió. De ha már ez nem lehetséges, akkor legalább feltett kérdések színesítésére lehetne gazdagabb az illusztrációs képi anyag! Egy-egy híres ember nevezetes mondásához vajon nem lehetne-e társítani magának a híres embernek a képét is? Jelenleg inkább hangban él, mintsem képben a Kapcsoltam. Valójában rádióműsor és nem vérbeli televíziós produkció. Hogy mégis élvezetes, kétségtelen, Vitray szellemét dicséri, akinek különös adottságai vannak ehhez a műfajhoz. A Kapcsoltam nem állítja különösebb nehézségek elé a játékosokat. A feltett kérdésekre akár „ágyban, párnák közt” is meg lehet adni a választ. Bízom', hogy a továbbiakban mind tartalmában, mind formájában finomul ez a kellemes játék. Nézőpont Igaza van a televíziónak, hogy a televíziós művészet, egészen pontosan a tévédráma művészeti problémái is megérnek egy Nézőpontot. A kulturális folyóirat legutóbb azt vállalta, hogy néhány alapvető kérdésben megvallatja alkotóművészeit, legalábbis azokat, akik a veszprémi fesztiválon elérhetőek voltak. Szó esett ebben az önvizsgálatban sokmindenről. Többek között, hogy tudatában van-e a televízió a maga társadalmi fontosságának, hogy eléggé népszerű-e az íróik körében a drámai műhely, vagy pedig még mindig nagyobb varázsa van a nyomtatott sajtónak, mint a képernyőnek. Rendező^ vallottak őszintén a tömeggyártással járó színvonalbeli egyenetlenségekről — egy játékfilm alkotójának egy év is rendelkezésére állhat, ha filmet készít, ugyanakkor a televízióban négy-öt játékon is illetve filmen kell egyszerre munkálkodnia. Szinte alig van ideje érlelni a gondolatait. Fájdalmas dolog, de igaz, hogy a tévédrámáknak nincs utóéletük. Nem maradnak meg bennünk nézőkben sem sokáig, hisz egyik tévéjáték mond-' hatni üti a másikat. Olyan gondokról esett szó, amelyek bár lehetnének belső ügyek is, ha kihatásukban nem lenne mindez közügy is. A kritika is megkapta a magáét, hallhattuk, a televíziósok nincsenek megelégedve a jelenleg működő kritikusokkal. (Talán e jegyzet írója is közéjük tartozik.) Kevesellik az értékelő írásokban a szakmai hozzáértést és furcsának találják a kritikus azon alapállását', hogy ő is csak egy a nézők közül. Lehet, hogy a maguk szempontjából igazuk van, de itt jegyzem meg, hogy a napilapok kritikái elsősorban az olvasónak, s nem pedig az alkotóknak szólnak. Egyébként is, ha valaki mondjuk nem ért a csabai kolbász készítéséhez, nem ismeri a hozzá szükséges fűszereket és a fűszerek adagolásának arányát és módját, azaz járatlan a kolbász készítésében, azért még — gondolom — meg tudja állapítani, ha ízlése van, azaz ízlelni képes, hogy ízletes-é vagy sem a híretsi, nevezetes csabai. Mindenesetre, hogy ki miért veszi a tollat a kezébe, az is nézőpont kérdése, én mindig azért, hogy megosz- szam örömeimet problémáimat újságot is olvasó nézőtársaimmal. Két bemutató Sajnos, az elmúlt hét két bemutatója, a Médnyánsz- kyról készült tévéfilm és egy ökölvívó emberi tragédiáját megjelenítő tévéjáték, A negyedik menet, mint ha csak azt a tételt igazolta volna, amelyet a Nézőpontban az egyik televíziós fogalmazott meg, hogy tudniillik érték és mennyiség a tömeges termelésben egymást kizáró. fogalmak. A Szőnyi G. Sándor rendezte tévéfilmben csupán epizódok füzérét kaptuk, képeket egy csavargó festő életéből, de azt a drámát, ami e bolond gróf festő életének ellentmondásaiban rejtőzik, nem élhettük át. Csak egy érdekek művészfigurát mutatott nekünk a film, és azokat a motívumokat villantotta fel látványos képeken, amelyekből Mednyánszky építette, festette műveit. A film némely részlete inkább ismeretterjesztésnek tűnt, sem mint drámának. Ugyanakkor mert dráma kívánt lenni, és bizonyos ismereteket egyszerűen mellőzött, így igazán ismeret- terjesztéssé sem tudott válni, megrekedt a félúton. Nem mondom, hogy haszontalan csavargás volt végig követni életútján a magyar festészet egyik kiváló, és bizony elég kevéssé ismert mesterét, de az említett műfaji tisztázatlanság miatt felemás érzéseket váltott ki belőlem a Mednyánszky-film. A negyedik menet — Czimre Péter írta, Bohák György rendezte — fő gyengeségének azt érzem, hogy nem tudott elszakadni a sablonoktól, hogy konfliktusai nem mutattak túl a hasonló esetek szokványain. Ha emberileg mélyebb dimenzióikat kap a jellemek ábrázolása — a feleségről jóformáin alig tudtunk meg valamit — akkor talán az ökölvívó tragédiája kifejezhette volna a szenvedélyek egyoldali elhatalmasodásával járó mindenkori tragédiák gondolatát. Koncz Gábornak, akii az ökölvívó Janicsár Pétert alakította, neki is csupán néhány pillanata volt, amikor úgy éreztük, érző-vérző ember, s nem pusztán figura. V. M. Ünnepélyes manifesztum Tanácskoznak a színészek A Színészek Nemzetközi Szövetsége XI. kongresszusának tegnapi megnyitó ülésén a vendéglátó művészeti szakszervezeték szövetségének főtitkárának, Vass Imiének megnyitó szavai után Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára köszöntötte a résztvevőket. A magyar kormány nevében Pozsgay Imre kulturális miniszter) Budapest főváros Ta_. nácsa nevében Kelemen Lajos elnökhélyettes üdvözölte a kongresszust A kongresszus megvitatja: miit tehetnek a szakszervezetek azért, hogy a technika vívmányai, a gépesített művészet elősegítse az élő, a nemzeti művészet fejlődését. A kongresszus elé terjesztik a színésakartát, amely Magyarország javaslatára született. Ünnepélyes imant- fesztum a színész alkotó művészetéről, jogairól, kötelezettségeiről, társadalmi helyzetéről. A kongresszus plenáris és szekció üléseken folytatja munkáját, majd megválasztja a Színészek Nemzetközi Szövetségének elnökségét és Végrehajtó Bizottságát. „Könyv és Hiúság’’ Olvasópályázat vetélkedősorozattal A KISZ Központi Bizottsága, a Kulturális Minisztérium és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése „Könyv és ifjúság” címmel új ifjúsági akciót indít útjára, — az ehhez kapcsolódó rendezvényekről tartottak sajtótájékoztatót tegnap a Vörösmarty téren, a Zeneművészek klubjában. A KISZ Központi Bizottsága kezdeményezte a „Könyv és ifjúság” rendezvénysorozatot. Az akció során olvasópályázatot hirdetnek fiatalok részére, amelyen részt vehetnek KISZ-tagok és KISZ-en kívüli fiatalok egyaránt. Pályázni lehet bármilyen olvasmányélmény nyomán született, igényes olvaL. sónaplóval1, jegyzettel, esszével, kritikával, tanulmány, nyal, vallomással vagy egyéb írásművei, amely kifejezi az alkotás, az írásmű hatását az olvasóra. A pályázat beküldési határideje 1979. november 30. Az akció másik nagy rendezvénye az országos vetélkedősorozat a könyvekről. A résztvételhez elsősorban a könyvek szeretőiére, olvasottságra és nagy játékkedvre van szükség. A játékra a járási városi kerületi KISZ-bi- zottságökon lehet jelentkezni. Mosonmagyaróváron Római kori kút A mosonmagyaróvári víztorony építése közben donga- fával béléit kútra bukkantak az építők a felszíntől mintegy 4—4,5 méter mélységben. A Hanság Múzeum szakemberei megállapították, hogy a kút második századból való, az Ad Flexum nevet viselő egykori római katonai tábor szélén helyezkedett el, ott, ahol a táborhoz kapcsolódó polgári település volt. Az ottani kereskedők . látták el élelemmel a tábort. Minden bizonnyal ők ásták a kutat. S miután a környék kőben nem dúskált, ezért hajlított tölgyfa deszkákkal rakták ki a belsejét. A kút fenekéről korabeli bronz és agyagedényiek maradványait hozták a felszínre. A teleteket a múzeumban restaurálják és a már korábban megtalált római kori emlékkel együtt kiállítják. A környéken még további kutakat is feltételeznek.. Kilátás a Nagy tóra lllir sáfrány virágja Randevú a botanikus kertben Hazánk egyik legszebb botanikus kertjei közé tartozik, amelyet Vigyázó Sándor építtetett az 1870-es években a század második felének legjobb magyar kerttervezőjével, Jámbor Vilmossal. Jelenleg 15 ezernél is több növényfaj, változat díszlik a kertben. Megtalálhatók itt Ausztrália, Dél-Amerika, Alaszka, Kína, Mongólia érdekes növényritkaságai. Az üvegházakban a szépen pompázó orchideák, kaktuszok, pálmák, kávécserjék vonzzák a Vácrátótra látogatókat. Fotó: Tarpai Az üvegház pompás növényvilága Kertrészlet A kutatóintézet épülete Ember lesz-e a Pecze fivérekből? Az előzmények: Nemrégiben levelet kapott szerkesztőségünk Kenderesről. Idézet a levélből: „Egy család normális életviteléhez kérem a segítségüket. Pecze Ferencnek, aki a Jókai út 40 szám alatt lakik, van két szellemileg fogyatékos fia. Az egyik nem igen dolgozik, a másik pedig G. Gy. magán baromfikelte- tősnél vállal munkát, szülei szerint szinte fizetség nélkül. Szerintem az SZTK-ban biztos nincs bejelentve. Már mondtam a szüleinek, hogy a helyi termelőszövetkezetbe kellene küldeni a fiúkat dolgozni, de az apa nem akarja ezt, mert attól fél, hogy a két fiút csúfolnák. A nagyközségi tanács is foglalkozott a dologgal. Kérem, hogy a nevem ne kerüljön nyilvánosságra, mert nem szeretnék magamnak haragosokat szerezni.” * * * Kenderes, nagyközségi tanács. Koncz Sándorné gyámügyi előadó: — Évek óta vissza-vissza- térő problémánk a Pecze-fi- vérek helyzete. Ferenc huszonegy, István tizennyolc esztendős. A homoki intézetben végezték el az általános iskolát, azóta itt élnek a szüleikkel, és nagyon sok fejtörést okoznak. Számtalanszor jártunk a lakásukban, és felszólítottuk az apát és az anyát, hogy próbáljanak emberibb körülményeket teremteni a házban. Megdöbbentő a rendetlenség, a piszok. A családfő rokkant nyugdíjas, de sok állatot tart, tehát anyagi gondjaik nincsenek. Szerintünk, mármint a gyermek- és ifjúság- védelmi albizottság szerint nem is csak a két nagy fiúra kellene tekintettel lenni, hanem a teljesen normális, 12 éves Misire, és a hároméves kishúgára. — Ferencnek és Istvánnak nem tudnának valami rendszeres munkát adni? — Senki sem akarja őket felfogadni, mert mindig a sarkukban kell lenni, nehogy valami bajt csináljanak. — Mikor jártak utoljára Peczééknél ? — Tavaly októberben, pontosan 24-én. Azelőtt 1977. május 20-án készítettünk egy jegyzőkönyvet, amelyben felszólítottuk az apát, hogy n látszólag meghökkentő kérdést a következő történet egyik szereplője sugallta. Szerinte ugyanis, ha sürgősen nem kerül intézetbe Ferenc és István, NEM BIZTOS, hogy ember lesz belőlük. gondoskodjon a két fiú munkába állításáról. — De hiszen éppen ön mondta, hogy sehol sem alkalmazzák őket... — Ha az apjuk vállalná a felügyeletet... — Más megoldás nincs? Például a tanács segíthetne abban, hogy a két szellemileg folyatékos fiatalember olyan munkahelyre kerüljön, ahol hozzájuk hasonló betegeket foglalkoztatnak? — Nem, ilyen irányú lépéseket még nem tettünk. ... Deák Imre, a November 7. Termelőszövetkezet ellenőrző bizottságának elnöke. Társadalmi munkában pedig a nagyközségi tanács gyermek- és ifjúságvédelmi albizottságának elnöke: — Konczné bizonyára elmondta magának, hogy milyen sokszor jártunk Peczééknél, de soha nem történt semmi. — Legutóbb majdnem egy éve voltak náluk... — Igaz. Merthogy meguntuk a hiábavaló rábeszélést, figyelmeztetést. A család egyszerűen zaklatásnak vette a látogatásainkat. Meg aztán a faluban sem nézte mindenki jószemmel, hogy „zaklatjuk” a Pecze családot, az volt sokak véleménye, hogy ne szóljunk mi bele senki magánügyeibe. Mondtam az apának, vállaljon munkát a szövetkezetben, és hozza magával a fiait is, ne egy idegen társaságnak kelljen rájuk felügyelni. Nem vállalta, fél, hogy kicsúfolják a gyerekeit. Azt javaslom, hogy Ferencet és Istvánt vegyék állami gondozásba. Ehhez azonban a szülők biztos, hogy nem járulnak hozzá. Pedig ha nem sikerül sürgősen elhelyezni őket, nem biztos, hogy ember lesz belőlük. És ott van még a két kisebb gyerek. Mi lesz velük, ha ilyen körülmények között kell felnőniük? * * * Az apa: — Fercsi nincs itthon, dolgozik. Pityuka pedig bent van a házban, segít az anyjának. — Hol dolgozik Feri? — Gál Gyulánál. Libákat őriz, de mindenfélét megcsinál, ha van mellette valaki. Fizetést nem kap, viszont enni amennyi jólesik, azon kívül nadrágot és más ruhaneműt. Tavasszal, ha az egészségem megengedi, visz- szamegyek a téeszbe, és viszem a fiúkat is. Tudja, a szívemmel százalékoltak le ’76-ban. Meg a derekam is sajgott. Nehéz munkát végeztem, a sok emelgetéstől kikészültem. De azért valami könnyebb feladatot el tudnék látni, a gyerekek pedig söprögethetnének például. — Nem lenne jobb, ha egy rehabilitációs intézetbe küldené őket, ahol esetleg szakmát is tanulhatnának? — Dehogyisnem! Ha biztonságban tudnóím őket, akár holnap vihetik! Van mindkettőnek rendes ruhája. Ez azért is jó volna, hogy a kisebbekből ember legyen, ne lássák a bátyjaikat. Misiké nagyon jó tanuló, most hatodikos. Tavaly négyegész- héttel végzett. Okos gyerek. Van egy nővére, akit a bátyám nevel. Ő középiskolába jár Szolnokra. A kislányom is élénk eszű, semmi baja az elméjének. Szeretném, ha jobb élete lenne, mint Fercsinek és Pityukénak. * * * A remélhetőleg befejezetlen történet szereplőinek tehetetlensége érthetetlen. Hiszen abban megegyezitek, hogy a Pecze fivéreket mielőbb intézetbe kell küldeni, ahol nem éreznék magukat a társadalom kitaszítottjainak, a kezdeményezést azonban egymástól várják. Pedig nyilvánvaló, hogy a halogatásnak nem csupán a tétlen tengés-lengésre kárhoztatott Ferenc és István a szenvedő alanya... Bendó János
