Szolnok Megyei Néplap, 1979. szeptember (30. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-22 / 222. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. szeptember 22. SZOLNOK MEGYEI 1979. SZEPTEMBER 22., SZOMBAT MÓRIC NAPJA A Nap kél: 5.30 —, nyugszik: 17.43 órakor. A Hold kél: 6.16 —, nyugszik: 18.24 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nyugat jelöl lassan megnövekvő fel­hőzet, majd záporok, zivatarok, később fő­ként délnyugaton, eső. Megélénkülő, időnként megerősödő, a Dunán­túlon északnyugati, ke­leten keleti irányú szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: nyugaton 15—19, keleten 19—24 fok között. Pálmai Ilka Százhúsz évvel ezelőtt, 1859. szeptember 22-én született Ung- váron és 1945. február 17-én hali meg Budapesten Pálmai Ilka — eredeti nevén Petráss Ilona — színésznő, a századvég legün- nepeltebb magyar operett-pri­madonnája. Kassán kezdte színészi pálya­futását, 1865-ben, majd csak­hamar Eperjesre szerződött. Do­bogóra lépett többek közt Kecs­keméten is, majd 1878-ban a Népszínházban. Néhány évig a kolozsvári Nemzeti Színház tag­jaként tevékenykedett: 1881-ben a Népszínházhoz szerződött. Többek közt Bécsben, Prágá­ban, Berlinben, Londonban ven­dégszerepeit nagy sikerrel. 1928-ban vonult vissza végleg a színpadtól. Fénykora egybeesett az ope­rett virágkorával, s e műfajt először ő vitte nálunk diadal­ra. Írással is foglalkozott; köl­teményei 1884-ben kötetben megjelentek, Fájó szívből mel. 1912-ben megírta emlékezéseit. Játszott osztrák némafilmben, 1913-as Johann Strauss filmösszeállításban, a Orlovsky hercegének ben. Négymilliárd 272 millió a takarékban A megye lakossági taka­rékbetétállományának idei alakulásáról tanácskoztak tegnap az OTP központ, a Debreceni Postaigazgatóság és a MÉSZÖV képviselői a takarékpénztár megyei igaz­gatóságán. Tóth Lajos me­gyei igazgató-helyettes tá­jékoztatója szerint 1979-ben eddig 200 millió forintot he­lyeztek takarékba a megye lakói, ezzel a megtakarítá­sok összege 4 milliárd, 272 millióra nőtt. Az állomány háromnegyede kamatozó, de egyre nő a gépkocsi-nyere- ménybetét. a takaréklevél és az ifjúsági betét népszerűsé­ge is. A tájékoztatót követően Horváth András a központi betétosztály helyettes veze­tője a takarékbetét országos növekedésének tapasztalatai­ról is beszámolt. Martfűn Új helyen az OTP-fiók Az első évben — 1960- ban — amikor OTP-fiók nyílt a Tisza Cipőgyár iro­daházában, 3 millió 600 ezer forintot gyűjtöttek ott össze a gyár dolgozói és a település lakói. Ma már 42 millió a megtakarításuk, csak az idén hétmillióval nőtt, a tartozások összege pedig 22 milliót tesz ki. E néhány szám is jól ér­zékelteti — bár azok. akik gyakran , megfordulnak a bankfiókban, tapasztalhatták — a szűkös körülmények között milyen nehéz volt a megnövekedett forgalmat az ügyfelek megelégedésére ellátni a dolgozóknak. Végre elkészült a gyár bfömuta tó termével közös be­ruházásban az új OTP-fiók, az Állami Biztosító épülete mellett, a főkapu közelében. Mintegy 3 millió 600 ezer forintból korszerű munkahe­lyet teremtett a takarék- pénztár — a cipőgyár kivi­telezésében ,— a munkások pénzügyeit intéző dolgozói­nak. Tegnap délután Krasz- nai Károlyné országgyűlési képviselő adta át jelképesen az új OTP-fiókot. IS cím- vissza- néhány így az című Denevér szerepé­AZ ALFÖLDI SZILIKÁTIPARI VÁLLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET SZÁMVITELI OSZTÁLYVEZETŐ MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE. Pályázat feltétele: közgazdasági egyetem vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség és legalább 3 év gyakorlat számvitel területén. ▼--------------------------------------­A pályázatokat Szolnok, Vörös Hadsereg út 6. szám kérjük eljuttatni. (H. 2759.) Két keréken — az útszélen Balra int és jobbra fordul — fl szonda is előkerül A szolnoki járás közútjain szeptember elsejétől öt olyan baleset történt, amelyben kerékpáros volt a vétkes. Egy ember meghalt, a töb­biek súlyos és könnyebb sé­rülést szenvedtek. A balese­tet okozó kerékpárosok sza­bálytalanul kanyarodtak, nem adták meg az elsőbbsé­get, de voltak közöttük it­tasak is. * * * Tiszaföldvár „biciklifalva”. A hat kilométer hosszú te­lepülésen talán egyetlen ház sincs, ahol ne lenne egy-két kerékpár. A napi bevásár­láson, ügyes-bajos dolgok in­tézésén kívül jó szolgálatot tesz a kétkerekű a szőlő, a gyümölcsösök tulajdonosai­nak, akik nemegyszer kas- kában, zsákokban rogyásig megpakolva viszik haza a termést. Kerékpárosokat ellenőrző körútra indultunk tegnap egy közlekedési rendőrrel a 442. számú úton. Első „ügy­felünket” merész ívben kel­lett kikerülni, ugyanis a jármű mintha önállósította volna magát, bohókás ka­nyarokat vett. Gazdája le- kecmergett róla, miközben bizonytalanul bizonygatta, hogy egy fröccs volt... semmi más. A szondát előbb ki akarta szívni, majd meg­adta magát. Ekkor már egy deci pálinkát is elismert. A feljelentés mellett a közle­kedés őre megszabadította a kerékpár szelepjétől is a már kevésbé „feldobott” embert. Nehogy kísértésbe essen. Földvár belterületén két idős ember taposta a pe­dált. A hátul haladó lassú­nak vélte az iramot, és jobb­ra kerülve megelőzte tár­sát. A nyolcvanéves ember — mint később kiderült — mit sem tud a KRESZ-ről. A két évvel fiatalabb bácsi is egyedi módon értelmezi a szabályokat. Hogy miként kell jobbra-kanyarodásnál tenni? Ügy, hogy kiteszi a balkezét... jelezve, hogy előzheti, aki mögötte jön. A tiszaföldvári rendőrőrsön vezetett statisztika szerint a területen történt összes köz­úti baleset 30 százalékát ke­rékpárosok okozzák, illetve részesei annak. Különösen este 5 és 7 óra között nagy a bicikliforgalom. Az is régi tapasztalat, hogy ilyentájt — szüret idején — több az it­tas pedálozó, a lélekmelegítő féldeci mellett a murci is megteszi a hatást. — t. sz. e. — Október 5-31. Műszaki könyvnapok Idén tizennyolcadik alka­lommal rendezik meg ha­zánkban, októberben a Mű­szaki könyvnapok rendez­vénysorozatát, amely a tu­dományos és műszaki szak­irodalom népszerűsítését szolgálja. Az országos meg­nyitót október 5-én a bu­dapesti Műszaki Egyetemen tartják. A Műszaki könyv­napokra idén hat kiadó mintegy 60 féle újdonságot jelentet meg több. mint 230 ezer példányban. Túrkevén Úttörők honvédelmi napja Bezárt tornyok (Fotó: Korényi Éva) A nemzetközi gyermekév városi programja keretében ma Túrkevén, mintegy ezer gyermek részvételével ren­dezik meg az úttörők hon­védelmi napját. A városi úttörőelnökség, az MHSZ, a helyi rendőrőrs és a hon­védség egyik KlSZ-szerveze- te változatos műsorral, ver­senyekkel, bemutatókkal te­szi emlékezetessé a pajtá­soknak ezt a napot. LonAnyerőszámok A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 38. heti. lottósorsolás alkalmá­val a következő számokat húzták ki: 34, 59, 67, 75, 78 Napi négy vagon paradicsom Jól haladnak a paradi­csomszedéssel a jászárok­szállási Kossuth Tsz-ben, ahol a 60 hektáron termesz­tett növény az idén 400 má­zsás hektáronkénti átlagter­méssel fizet. A naponta le­szedett négy vagon paradi­csomot a helyi léállomáson dolgozzák fel, és a hatvani konzervgyárba szállítják. Az idén tizenötezer szerszá­mosládát készít francia ex­portra a jászapáti Jászsági Vas- és Zománcipari Szövetkezet. A nullszéria a napokban indult el a megrendelőkhöz. A szövet­kezetnek ez az első exportter­méke, és minden feltétel meg­Alkalmi gyümölcspavilon Most tessék választani! — felhívással nyitotta meg a Zöldért Jászberényben, a Szövetkezet úti üzletsor mel­lett gyümölcsöt, zöldséget árusító alkalmi pavilonját. A 100 négyzetméternyi alap- területű fóliasátorban a vá­sárlók különböző almafaj­tákból válogathatnak, „há­lós” burgonyát, vöröshagy­mát és zöldségféléket is vá­sárolhatnak egy hónapon át. Az őszi alma- és zöld­ségvásár értékét emeli, hogy a kínált portéka téli tárolásra is alkalmas. A nyi­tás napján több mint 20 ezer forint értékű áru kelt el. Balesetek Eddig tisztázatlan okok miatt csütörtök este fél nyolckor víz helyett foszforsav ömlött a ve­zetékből a Tiszamenti Vegyimű­vek foszforsav gyárának üzem­próbája közben. Két dolgozót nyolc napon túl gyógyuló égési sérülésekkel szállítottak kórház­ba. Anyagi kár nem keletke­zett. A rendőrség szakértő bevo­násával folytatja a vizsgála­tot. * * * Ittas állapotban ült motorke­rékpárra csütörtök éjjel Csikós József 19 éves mezőtúri lakos, és a város külterületén felbo­rult járművével. A fiatalember és vele egykorú utasa. Dobos Zoltán is súlyos, nem életveszé­lyes sérülést szenvedett. van ahhoz, hogy teljesíteni tud­ja 1980-ra szóló hatvanezer da­rabos megrendelését is. Most folynak a tárgyalások egy nyugatnémet céggel, 30 millió forint értékű kerti1 szer­szám jövő évi szállítására. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Szilá­gyi János, Jászboldogháza, (Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászbol­dogháza), dr. Menyhárt Péter Jászapáti (Jászapáti, Jászivány), dr. Szűcs Imre Jászárokszállás, (Jászárokszállás, Jászágó), dr. Kolosy Béla, Jászfényszaru (Jászfényszaru), dr. Rada Illés, Jászdózsa, (Jászdózsa), dr. Szűcs Antal. Jászkisér (Jászkisér). dr. Horváth Sándor, Jászladány, (Jászladány), dr. Kiss Béla, Jászszentandrás, (Jászszent­andrás), Jászberény, Jászfelső- szentg^örgy, Pusztamonostor: dr. Fenyvesi Máté, Jászberény, Tejút út 3. Kunszentmártoni já­rás: dr. Farkas Elek. Kunszent- márton, Kilián ltp. O. ép. 13. Mezőtúr, Kétpó: dr. Fodor Sán­dor Mezőtúr, Kossuth út 40. Kisújszállás: dr. Szűcs Aladár Kisújszállás, Nagy Imre út 27. Karcag nagyüzemi és tanyai te­rület: dr. Magyar György, Kar­cag. Hajnal út 22. városi kör­zet: dr. Jenei László, Karcag, Lőwy S. út 1. Szolnok és kör­nyéke: dr. Kis Ferenc, Szolnok Vörösmarty út 17. (Szolnok, Rá- kóczifalva). dr. Gulyás Pál, Szajol, Fő út 1. (Szajol). dr. Boné László, Vezseny, Petőfi út 2. (Tószeg, Tiszavárkony, Ti- szajenő, Vezseny). Szolnoki já­rás: dr. Czárán Csaba, Beseny- szög, Malom út 1. (Besenyszög, Nagykörű. Kőtelek. Tiszasüly), dr. László Domokos, Zagyvaré- kas. Szabadság tér 8. (Üjszász, Zagyvarékas), dr. Rucz István, Kengyel, Kossuth út 91. (Ken­gyel, Tiszatenyő). dr. Major Antal, Tiszabő. Vörös Hadsereg út 23.) Fegyvernek, Kuncsorba, örményes. Tiszabő), dr. Kul­csár Tamás. Kenderes. Lenin út 7. (Kunhegyes. Kenderes). dr. Magyar Zoltán, Tiszaföldvár, Kossuth út 137. (Martfű, Rá- kócziújfalu). Tiszafüredi járás: dr. Kriston Mihály, Tiszafüred, Baross út 32. és dr. Török Jó­zsef, Nagyiván. Ady E. út 13. (Tiszafüred, Tiszaigar. Tiszaőrs, Nagyiván. Kunmadaras, Tisza- szőlős.), dr. Szabó Imre, Abád- szalók, Vörösmarty út 12., és dr. Baranyi Gábor Tiszaroff, Dó­zsa Gy. út 2. (Abádszalók. Ti- szaderzs, Tiszaszentimre, Tisza- g.yenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tomaj monostora). Törökszent- miklós: dr. Riegler Kálmán, Tö- rökszentmiklós, Ady E. út 4. Túrkeve: dr. Szőllősi Kálmán Túrkeve, Kuthen kir. út 3. Elkészült a nullszéria Kudarc Hat óra múlt pár perccel A szomszédos óvodából hal latszó éktelen sírásra ébred a nagy ház. Sokan kitárjál az ablakokat, nézik, mi tör tént. Az óvoda udvarán háron év körüli kislány bújik any­ja szoknyájához. Átkaroljt a térdét, s hüppögve-böm- bölve kérleli: — Jó leszek, szót foga­dok. Még mese se kell, ha nem akarod! Csak ne hagyj itt, édes, drága anyukám! A szavak sírásba fullad­nak, az anya vigasztalja, megszokja majd, jó az óvoda. Valahol, több emeletnyi magasságból bosszús basz- szus fohászkodik: — Mit adtunk volna, ha a miénket fölveszik! — só — ■ AZ IFJŰKOMMUNISTÁK akcióévének tapasztalatairól, eredményeiről és a további tennivalókról tanácskoztak ma a tiszafüredi járás KISZ- titkárai és aktívái a járási székhelyen. © A KUNSÁGI étteremben tegnap este megrendezett nyereményhúzással zárultak Karcagon és Kunmadarason a szövetkezeti kereskedelmi hetek. Szeptember 7-e óta az áfész szaküzleteiből a 400 illetve 800 forint feletti vásárlások blokkjait kellett megőrizni, azok között sor­soltak ki értékes nyeremé­nyeket. B KÖZMŰVELŐDÉSI aktí­vaülésen választják meg hét­főn a törökszentmiklósi vá­rosi művelődési központ tár­sadalmi vezetőségét. A vá­lasztás után „Lyukas óra” című összeállításával Sándor György humorista szórakoz­tatja a tanácskozás résztve­vőit. © KÉTNAPOS TIGÁZ- spartakiád színhelye mától Hajdúszoboszló. A szolnoki üzemegység területéről — Nógrádból, Pest és Szolnok megyéből — az előselejtezők győztesei, összesen ötvennégy vállalati dolgozó utazik a döntőre. ■ A JÄNOSHIDAI Vörös Hajnal Tsz negyven tagja látogat el ma a közös gazda­ság autóbuszával az őszi BNV-re. A költségeket a ter­melőszövetkezet fedezi. © ROBERT CAPA fotómű­vész emlékkiállítása látható a karcagi Mezőgazdasági Szakközépiskolában. A teg­nap megnyílt fotótárlat a jövő héten, kedden zárul. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok meevel Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesitő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents