Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-11 / 187. szám

1979. augusztus 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 autó-motor Hűtési zavarok Amíg hűvös időben a ki- sebb-nagyobb hibából szár­mazó fokozott hőterheléssel a hűtőrendszer még meg­birkózik, addig a kánikulá­ban már csak a kifogásta­lan műszaki állapotú motor működik zavartalanul. A hű­téssel kapcsolatos hibák okai sokszor egészen egyszerűek: laza az ékszíj, bogártetemek­től eltömődött a hűtő vagy kevés a hűtőfolyadék. Nem tartozik a ritkaságok közé a gyújtási rendszer egyes hibái miatt fellépő túl- melegedés sem. A beégett vagy túl kis hézaggal mű­ködő megszakítók és a pon­tatlanul beállított alapelő- gyújtás (főként utógyújtás) a leggyakoribb ok. A régebbi évjáratú kocsiknál a hűtő- rendszer vízkövesedése okoz­hat elégtelen hűtést, de ta­nácsos az előgyújtási 'szabá­lyozó mechanizmus (röpsúly, vákuum) működését is ellen­őrizni, ha a hűtőrendszer tisztítása nem vezet ered­ményre. Sokan a termosztát kiszerelésével próbálják el­lensúlyozni a túlmelegedést. Ez azonban csak tüneti ke­zelés, eltekintve annak tény­leges hibájától. Ilyen eset­ben viszont a termosztátot ki kell cserélni. Hiánya a motor élettartamát csökkenti. A műszaki okokon kívül vezetési hiba is okozója lehet a túlmelegedésnek. A „lusta” vezető, aki nem szívesen kapcsol, hibátlan motor ese­tében is számolhat ezzel. A hegy; utakon és a városi forgalomban elsősorban. A hűtőhatás fokozása miatt helyes, ha a tartósabb emel­kedőket a szükségesnél egy- gyel alacsonyabb fokozattal vesszük. Túlmelegedésnél a fűtés bekapcsolása póthűtést jelent. A túlhevült motort ne állítsuk le azonnal, ha­nem hagyjuk néhány percig üresjáratban futni. B. L. 1. Hogyan is rúgjuk? Biztató kezdet Szolnokon, a Gyógy­szertári Központban né­hány hónappal ezelőtt a KISZ-szervezet segítségé­vel megteremtették a fiatalok sportolási lehe­tőségeit. Társadalmi munkával füves kispá­lyát építettek, ugyanak­kor női labdarúgó- és kézilabda-csapatot alakí­tottak. A lányok heten­te egyszer tartanak ed­zést Nádas Imre veze­tésével. A kezdet bizta­tó — az egészségügyi sportnapon már jól sze­repeltek. 2. Játék közben Fotó: Tarpai Pályaavató Kunhegyesen Kunhegyesen a nagyköz­ség vállalatainak és 26 szo­cialista brigád közös társa­dalmi összefogásával 110x60- as méretű füves pályát épí­tettek öltözővel együtt a lab­darúgó kollégium részére. Az új létesítménnyel nagyobb lehetőség nyílik a magasabb szintű sportolásra. Az augusztus 20-i pályaavató alkalmával az FTC, a Video­ton, a szolnoki Városi Sport­iskola és a kunhegyesi lab­darúgó-kollégium serdülő csapatának részvételével út­törő Kun Kupa névvel lab­darúgótornát rendeznek. ESEMÉNYEK Szombat Asztalitenisz. Alkotmány Kupa verseny: Szolnok, ti- szaligeti sportcsarnok 10. Atlétika. Területi serdülő A-korcsoportos összetett baj­nokság: Szolnok, Véső út 15. Kajak-kenu. A Magyar Népköztársaság 1979. évi ju­nior-, ifjúsági, serdülő- és úttörő-bajnoksága: Szolnok, Holt-Tisza 8 és 14.30. Kézilabda. NB I. B. Női: Tisza Cipő SE—Eger SE, Martfű 17. Teke. Tisza Kupa férfi tor­na: Szolnok, MÁV-MTE automata tekecsarnok 9. Tömegsport. Állami gazda­ságok sportnapja: Szolnok, tiszaligeti stadion 8,20. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV-MTE atlétái Budapesten B-kategóriás ver­senyen, a férfi kézilabda NB I. B-ben az Alföldi Olajbá­nyász Zalaegerszegen, a Szolnoki Vízügy SE vízilab­dázói Egerben az Agria tor­nán. Vasárnap Atlétika. Területi serdülő A-korcsoportos összetett baj­nokság: Szolnok, Véső út 9. Kajak-kenu. A Magyar Népköztársaság 1979. évi ju­nior-, ifjúsági, serdülő- és úttörő-bajnoksága: Szolnok, Holt-Tisza 8. Kerékpár. Területi egyéni időfutamverseny, Szolnok— Szászberek—Szolnok útvona­lon. Rajt és cél: Szolnok, Thököly úti felüljáró Zagy- varékas felőli szakasza 9.' Kézilabda. NB II. Férfi: Lehel SC—Nagykőrös, Jász­berény, Városi sporttelep 10.30, Teke. Tisza Kupa férfi tor­na: Szolnok, MÁV-MTE automata tekecsarnok 8. Labdarúgás. NB II.: Lehel SC—Eger SE, Jászberény 16.30, Jaczina, Szolnoki MÁV-MTE—Özd, Szolnok, Véső út 16.30, Győri, Honvéd Szabó Lajos SE—Miskolci VSC, Mezőtúr 16.30, Dorozs­mai J. Megyei bajnokság: Szolnoki Cukorgyár—Jászjá- kóhalma 10, Szűcs, Túrke- ve—Abádszalók 16.30 (Békés megyéből), Rákóczifalva— Jászkisér 16.30, Barta, Kun­szentmárton—Kunhegyes 16.30, Mák, Karcag—Szolno­ki Vegyiművek 16.30 (Hajdú megyéből), Jászárokszállás— Szászberek 16.30 (Heves me­gyéből), 'Törökszentmiklós— Besenyszög 16.30, Inges, Ti­sza Cipő SE—Tiszabura 16.30 (Csongrád megyéből), Új- szász—Jászberényi Vasas 16.30, Terenyei. NB tartalék­bajnokság: H. Szabó L. SE— Orosháza 14.30, Szebenyi, Sz. MÁV-MTE—Szarvas 14.30, Török. Körös Kupa: a 3. helyért: Kungyalu—Tisza- menti 8.45., az első helyért: Cibakháza—Tiszaföldvár II. 10.30, Kunszentmárton. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV-MTE atlétái Budapesten B-kategóriás ver­senyen, a Szolnoki Vízügy SE vízilabda-csapata Eger­ben az Agria tornán. Atlétika Mezőtúri sikerek Gyulán mai műsor KOSSUTH: I) Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 18—22 óráig: Disco az előtér­ben. MCZI Szolnok Vörös Csillag: Csúfak és gonoszok (18, II. helyáron). Rosszemberek (14), Kert: ,Vér­testvérek (filmbárátok műsora), Tisza: Meztelen bosszú (II. hely­áron) , Tallinn: Mackenna ara­nya (II. helyáron), Vegyiművek: szünnap, Reptér: szünnap, Szan- daszőlős Terv: Méreggel (14, II. helyáron). Abádszalók Petőfi: Fantozzi (14, II. helyáron). Jász­apáti Táncsics: Apámuram (16). Jászberény Lehel: Üdülők (II. helyáron), Kert: A négy testőr. Karcag Déryné: Premier (14). Kisújszállás Ady: Bombasiker, Kunhegyes Szabadság: A bíró és a gyilkos (16). Kunmadaras Petőfi: A magas szőke férfi visszatér (III. helyáron). Kun­szentmárton Körös: Ragadozó madarak (14, III. helyáron). Me­zőtúr Béke: Válás olasz módra (16), Dózsa: Transzszibériai exp­ressz, Szabadság: Griffin és Phoe­nix (II. helyáron, 14). Tiszafü­red Tisza: Bakaruhában (16). Tószeg Petőfi: Robin Hood nyi­la. Törökszentmiklós Dózsa: A kis teve és a csacsi (ovimozi fél helyáron), A hosszú hétvége, Hunyadi: Apacsok. Túrkeve Vö­rös Csillag: A vadnyugat hős­kora I—II. (dupla helyáron). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIO 17.00: Rádióvíkend. Szerkesztő: Kutas János. (A tartalomból: Hírek. — Szerkesztik a hallga­tók. — Közben: Információk, riportok, tudósítások a hét ese­ményeiből. — Tárlatvezetés. — Előadók ABC-ben.) — 10.00: A nap hírei. — Hétvégi program- ajánlat. — Sport. — Lapszemle. — 18.30: Műsorzárás. 8.27: Lányok, asszonyok. — 8.52: Verbunkosok, népdalok. — 9.30: ,,Vár egy új világ...” Fe­jezetek a szocialista irodalom történetéből. — 10.05: örökzöld dallamok. — 10.52: Maráz László dokumentumműsorai. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: „Lúdas Matyi”-műsor. — 13.55: A féltékenység ára. — 14.05: Theo Adam operaáriákat éne­kel. — 14.30: Pusztul a termő­talaj. — 15.40: Népdalkórusok. — 16.00: 168 óra. — 17.30: A he­gedű virtuózai. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.45: Rádiószínház. — 19.33: Bruno Walter öröksége. V. rész. — Közben: 20.05: Emlékezés. Ba­lázs Béla versei. — 20. ÍO: A Bruno Walter öröksége című műsor folytatása. — 21.00: Sok­féle ... a nyári kalandokról. — 22.17: Oj operalemezeinkből. — 23.10: Magyar előadóművészek Prokofjev-felvételeiből. PETŐFI: 8.05: Mai dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Klasz- szikus operettdalok. — 9.00: Dzsesszfelvételekből. — 10.00: Szombat délelőtt. — 12.00: Fú­vószene. — 12.33: Jó ebéShez szól a nóta. — 13.30: Ibert gyer­mekmuzsikájából. — 14.00: 30 perc rock. — 14.40: Zenés játé­kokból. — 15.18: „Hiszek az em­berben”. Vetélkedő Móra Ferenc életéről, munkásságáról. — 16.33: ötórai tea. — 17.30: Gyerekek. Két részlet a Szivárvány feb­ruári műsorából. — 17.55: Ci­gánydalok. csárdások. — 18.35: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 19.35: „Szerencse kerülj el!” Bálint Tibor novellái rádióra alkalmazva. — 20.38: Adám Je­nő: Menyasszony — vőlegény. Magyar népdalfeldolgozások. — 20.51: A Rádió Dalszínháza. — 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR: 8.08: Szimfonikus zene XX. századi szerzők műveiből. — 9.24: Szigeti József és Mieczys- law Horszowski Mozart-felvéte- leiből. — 10.30: Legszebb Pucci- ni-lemezeinkből. — 11.37: A Stuttgarti Rádió szimfonikus ze­nekarának hangversenye a stutt­garti Beethoven-teremben. — György regénye rádióra alkal­mazva. I. rész. — 15.00: Huszon­öt perc beat. — 15.25: Kis ma­gyar néprajz. — 15.30: Nagy mesterek müveiből. — 17.25: Pelléas és Mélisande. Részleteik Debussy operájából. — 18.11: Kritikusok fóruma. — 18.21: Wolf: Olasz daloskönyv. — 19.55: A King’s Singers együttes mad­rigálfelvételeiből. — 20.13: Slá­gerlista. — 20.48: A tehetetlen­ség. Franz Fühmann elbeszélése. — 21.05: Nagy siker volt! Két hangverseny a Magyar Nemzeti Galériában. — 22.13: Szenthelyi Miklós és Szenthelyi, Judit hang­versenye a Zeneakadémia nagy­termében. — 23.10: Együttesek vígoperákból. 13.07: Művészlemezek. — 14.17: Vészkijárat-bejárat. Asperján AUGUSZTUS 9.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Ism., színes.) — 9.05: Mese, mese, mátka. Kisfilm-összeállítás. 1. utazás Afrikába. Lengyel rajzfilm. (Ism.) 2. Az óriás és a szántóvető Csehszlovák rajzfilm. (Ism.. színes.) 3. Az oroszlán-tréfa. NDK rajzfilm. (Ism., színes.) — 9.35: Csodálatos élet. Magyarul beszélő angol film. (Ism., színes.) 10.55: Játék a betűkkel. (Ism.) — 11.-20: Négyszemközt Michelangelóval. Olasz filmsorozat. IX/S. rész. Andrej Voznyoszensz- klJ. A Guggoló ifjúról. (Ism., színes.) — 11.35: Sadi műsora. Zenés film. (Ism., színes.) — 15.10: A zebra napja. Angol rövid­film. (Ism., színes.) — 16.00: Nagy amerikai burleszkek. Az elő­zékeny portás. Amerikai némafilm a filmművészet hőskorából. — 16.15: Hírek. — 16.20: Reklám. — 16.25: Hamisítók klubja. Vidám látomás. (Színes.) — 17.05: Hétvégén. Riportműsor. — 17.45: Euró­pai gyermektalálkozó. A záróünnepség közvetítése Zánkáról. (Szí­nes.) — 18.45: Reklám. — 18.55: Egymillió fontos hangjegy A Pira­mis együttes műsora. (Színes.) — 19.10: Esti mese. (Színes.) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.30: Tv- híradó. (Színes.) — 20.00: Hatosfogat. Magyarul beszélő amerikai westernfilm. (Színes.) — 21.30: Joe Bassin a párizsi Olympia szín­padán. Francia zenés film. (Színes.) — 22.20: Tv-híradó. 3. (Színes.) — 22.30: Kórusmuzsika az esztergomi Keresztény Múzeumból. (Színes.) 2. MŰSOR 18.00: Bródy Sándor: Napforduló. Tévéfilm. (Ism.. színes.) — 19.30: Tv-híradó. (Színes.) — 20.00: Gogol: Háztüznéző. Vígjáték két részben. A Szegedi Nemzeti Színház előadása, felvételről — Közben: 21.00: Tv-híradó. 2. (Színes.) — 22.15: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilm-sorozat VI/3. rész. (Ism.. színes.) BUKAREST: 12.10: Déli koncert. — 13.00: Szombati magazin. — 15.10: Tények közelről. — 15.30: Kulturális, művészeti események. — 16.00: Sport. — 16.50: Ifjúsági klub. — 17.35: Bel- és külpolitikai szemle. — 17.50: A legkisebbeknek. — 18.00: Tv-híradó. — 18.15: Európa út­jain. A Bécsi Krónika. — U8.45: Tv-enciklopédia. — 19.15: „A gyö­kerek”. Folytatásos film utolsó epizódja. — 20.05: Szombat esti szórakoztató műsor. — 20.35: Tv-híradó. Gyulán, a területi serdülő „B” egyéni atlétikai bajnok­ságon szép eredményeket ér­tek el a mezőtúriak, különö­sen Lévai Tamás szerepelt jól. A mezőtúri atléták ered­ményei, leányok, 1965. 100 m: 2. Herbály 13.1, 1966., ge­rely: 2. Szabó B. 26,10. súly­lökés: 3. Szabó T. 8,90. Fiúk, 1966., 100 m: 3." Lévai 13.4, 3000 m: 1. Kiss 11.07, súly­lökés: 1. Lévai 10,08. gerely: 3. Lévai 30,60. Baráti sporttalálkozó A Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat több éve gazdasági kapcsolatban áll az NDK Fortschritt Kombináttal. A gazdasági kapcsolaton kívül a két vállalat vezetése a sport terén is bővíteni kíván­ja együttműködését. Ennek keretében ma a tiszaligeti stadionban baráti sporttalál­kozóra kerül sor a MEZŐ­GÉP Vállalat és a Fortschritt Kombinát dolgozói között. A kispályán 15.30, a nagypályán pedig 17 órai kezdettel lab­darúgó-mérkőzés szerepel a programban. Á magyar bajnokságra készülnek Tiszafüreden készülnek a magyar bajnokságra a Debreceni Sportiskola cselgáncsosai. A kéthetes edzőtábor lakói a nagy­község művelődési központjának nagytermében gyakorolnak

Next

/
Thumbnails
Contents