Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-11 / 187. szám

1979. augusztus 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 B FUM1EGYI ET _ Félénk vagyok, de hódítani akarok jr Es szállá dal... A béke napja Zánkán Vidáman száll a dal a Szolnok megyei diákok ajkáról a Balaton partján Mit csinál a „magas szőke férfi” ha nem felemás cipő­ben jár. Filmet. Pierre Ri­chard a rendezője és főszerep­lője — sőt a forgatókönyv írásban is részt vett — a Félénk vagyok, de hódítani akarok című francia filmvíg- játéknak. Rögtön jegyezzük meg: nem a Magas szőke fér­fi felemás cipőben — ezt a filmjét Yves Robert rerdezte — szellemes és fordulatos történetét kérjük számon a népszerű színésztől, hanem az emlékezetes filmben látott művészi igényességét. A mai mozinéző afölött már rég na­pirendre tért, hogy azonos alkotóktól sikerült és sikerü­letlen filmek szériáját látja, ez természetes: az ujjunk sem egyforma, szoktuk mondani. Pierre Richardnak sem sike­rülhet mindig remekművet alkotnia. De annyira silányat, mint a Félénk vagyok, de ..., — azt már a legedzettebb néző is túlzásnak véli. a Ma­gas szőke férfi felemás cipő­ben című remekmű után. Nem véletlenül hivatko­zunk az átlag mozinézők szempontjaira. A „magas szőke férfit” — a tévé jóvol­tából milliók látták. Egy kis- túilzóssal Pierre Richard-kul- tuszról is beszélhetünk, de ha nem is, az említett film be­mutatása idején s az azt kö­vető hónapokban előkelő he­lyen állott nálunk — egy képzelt népszerűségi listán — a szőkefürtű, diszkrét moso­lyé francia színész. Érthető, hogy a Félénk vagyok, de... című filmjét felfokozott ér­deklődés előzte meg. Nos, Richard új mozija nem felel Bár még a TIT-nél is javá­ban tart a nyári vakáció, a társulat munkatársai, akti­vistái továbbképzésen újítják fel, bővítik ismereteiket. Eger ad otthont — augusz­tus 21. és 23. között a falusi TIT-előadók továbbképzésé­nek. Heves megyében már hagyomány, hogy a terüle­ten dolgozók évente tapasz­talatcserére jönnek össze, ez­úttal azonban országos ren­dezvényre kerül sor: Eger­be várják a megyék képvi­selőit is. A program szerint meg a várakozásnak. Ha nem látjuk sokat emlegetett remekművét, a Magas szőke férfi felemás cipőben című filmben nyújtott alakítását, akkor most elnézően jó köze­pes bóvlinak vélnénk a leg­újabb. nálunk bemutatott filmjét, azzal a megbocsájtó legyintéssel, hogy hiába, nyár van, majd csak lesz még ünnep a mi utcánkban, egyszer még a mozinézőnek is lesz karácsonya. Vagyis: a sikerfilmek majd az ősszel és a télen jönnek. Miért azt a másik Pierre Richard-ot szeretjük, aki a Magas szőke férfi... volt, miért nem a mostanit?-Azért, mert világhírű alakításával a jellemkomikusok legnagy­szerűbbjei közé jutott, mu­latságossága nem ósdi, trük­kökre, a könyökünkön jelent­kező gegekre épült, hanem a művész személyiségéből áradt. A Félénk vagyok, de hódítani akarok című, saját maga rendezte filmjében pe­dig minden „be van dobva”. De minek. A történet meglehetősen elkoptatott tanító meseszerű valami, — a gazdag lány és a szegény fickó szerelme, il­letve az utóbbi epekedése a csodaszép virágszálért, akiről később kiderül, hogy ugyan­olyan szegény. Boldogságuk útjába — elvileg — már semmi sem állhat, de Pierre Richard még „csavar egyet” az eseményeken. De ettől már nem lesz jobb a film. legfel­jebb rosszabb. előadás hangzik el a köz- művelődés időszerű problé­máiról, az egységes közmű­velődés megvalósításának módjáról, a falusi értelmi­ség közművelődési szerepé­ről, valamint az új közmű­velődési Ikísérletekről, 1 a komplex intézményrendszer­ről. Az előadásokat bemutlató egészíti ki. A továbbképzés résztvevői ellátogatnak Po­roszlóra és Sarudra: e két községben egy kézben van a közművelődés irányítása. MASZK NÉLKÜL Gyurkovics Zsuzsa Gyurkovics Zsuzsa, a Vi­dám Színpad tagja mutatko­zott be Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pont „Maszk nélkül” című irodalmi előadóest sorozatá­nak műsorában. Előadóestjén, amely az „Ér­zelmek hullámhosszán” cí­met kapta a sanzon világába kalauzolta közönségét. Siker­rel, ami elsősorban annak köszönhető, hogy Gyurko­vics Zsuzsa azon kevés mű­vészek egyike, akik igazi szí­nészi feladatnak tekintik s következésképpen művészi színvonalon is szólaltatják meg a sanzonokat, az e mű­fajban született legszebb dalokat. S ha már sanzo­nokról van szó, ki más emlé­két idézhette volna, mint Edith Piaiét. A szolnoki előadóesten hal­lottunk néhány ismert és sze­retett Edith Piaf-dalt. és megtudtunk néhány adalékot a nagy énekesnő tragikus fordulatokban bővelkedő éle­téről. Nem volt a legszeren­csésebb a dalok egymásután­ját minduntalan megszakíta­ni, hol a hőség, hol pedig Dénes Gábor műsorvezető kérdései miatt, amikor is Gyurkovics Zsuzsa művészi pályájának alakulását firtat­ták. A közönség így mindun­talan kizökkent a párizsi sanzonok idézte kellemes hangulatból. A műsor első és második része között Nádas Gábor ze­neszerző volt az „átmenet”, aki úgy látszik, jó „mentőöv” a „Maszk nélkül” című soro­zat szerkesztőinek, mivel va­lahányszor ő a műsor zenei kísérője, megtudhatjuk tőle, hogy hányszor járt Szolno­kon, hány —egyébként nagy­sikerű — zenés darabját lát­hatta a szolnoki közönség, és még azt is, hogy.jnilyen hosz- szú út vezet a Szigligeti Szín­ház színészbejárójától az igazgatói páholyig. Néhány szerzeményét is el­játszotta a zongoránál, ame­lyek a maguk helyén s a maguk idejében kedveltek, sikeresek lehettek, most vi­szont csak néhány idősebb néző lelkét indították nosz­talgiára, arra viszont tökéle­tesen megfeleltek, hogy meg­zavarják Gyurkovics Zsuzsa műsorának egységét. Ezek után, mintha kevésbé szívhez szólóan hangoztak volna Kozma József, Azna- vour, híres sanzonjai, úgy­mond a műsor „érzelmi hul­lámhosszán” nem jó felé csa­varták a skálát, s erről Gyur­kovics Zsuzsa nem tehet. T. E. Az európai gyer­mektalálkozó kül­döttei tegnap már elutaztak a zán- kai úttörőváros­ból, hogy hazánk más tájaival is­merkedjenek. Szolnok megyét dán, belga és olasz fiatalok lá­togatják meg, akik tegnap ér­keztek a Tiszali- getbe, s onnan to­vábbindultak Ti­szafüredre. a ter­mészetjáró úttö­rők országos ta­lálkozójára. Ri­portunk még az elmúlt hét zánkai élményeiből ad ízelítőt. — Honnan jöttél? — Norvégiából, r— Voltál már más­kor is külföldön? — Szocialista ország­ban még nem. — Hogy érzed magad a gyermektalálkozón ? — Nagyon-nagyon jól. Sok barátot szereztem a világ különböző tájairól. Levelez­ni fogunk, ha letelt a két hét. A nyakkendős diáklány rajzlapja fölé hajol, és nagy gonddal készíti művét, amellyel a plakátrajzver­senyre benevezett. A képen színes és fehér bőrű gyere­kek egymás kezét fogva ne­vetve táncolnak. A Magyar Úttörők Szövet­sége a nemzetközi gyermek­év rangos programjaként rendezte meg a július 28-tól augusztus közepéig tartó európai gyermektalálkozót, A gyerekek zöme kontinen­sünkről érkezett, de Ázsia, Afrika és Amerika egyes gyermek- és ifjúsági szerve­zeteitől is jöttek küldöttek, összesen harmincnégy nem­zet közel hatszáz fiatalja vesz részt a kéthetes prog­ramon". A csillebérci úttörőparadi­csomban töltött vidám na­pok után a fiatalok a zánkai úttörővárost vették birtokba. A Balaton hűs vize mellett gazdag program és több mint kétezer magyar úttörő várta a delegációt. Az idő­járás is „összeszedte” ma­gát ezekre a napokra. Ra­gyogó időben — egyetlen vi­hartól eltekintve, amely a karnevált feloszlatta — is­merkedhettek, játszhattak, fürödhettek az úttörők. Érkezésünkkor a hatalmas főtér tarkállott a sok színes ruhás gyerektől, a rajzesz­közöktől, a festékektől. Va­lamennyien buzgón készí­tették plakátjaikat. A bé­ke napja van, tudtam meg egy kubai kisfiútól. Békés jövőt akarunk! címmel írták ki a plakátversenyt, melyre szinte az egész úttörőváros benevezett. Sokan biztos kézzel irányították a zsír­krétát, mások talán kevés­bé ügyesen, d.e annál na­gyobb lelkesedéssel vetették magukat a munkába. Távolabb egy pádon Gino Di Lauro olasz diáit más művészeti ágban bizonyítja tehetségét. Énekel, s kíséri magát gitárral. — Lesz egy művészeti be­mutató, arra készülök — mondja. — Nem kis izga­lommal, hiszen ilyen népes közönség előtt még soha nem játszottam. — A gyermektalálkozó előtt mit tudtál Magyaror­szágról ? — Csupán földrajzi ada­tait, de most, egy hét múl­tán már sokkal többet isme­rek belőle. Budapest nagyon szép, de a Balatonról és az úttörővárosról is csak a leg­jobbakat mondhatom. — Említetted, hogy elő­ször jársz külföldön. Milyen a vendéglátás? — Közvetlenek, barátsá­gosak a magyar diákok, az tűnt fel, hogy mennyire megbecsülik egymást, hogy törődnek a másikkal. Ebből a légkörből szeretnék haza­vinni Nápolyba is. A csodálatos környezetben bárki meglelheti a kedvére való pihenőhelyet. Három chilei kislány egy nagy fa árnyékában telepedett le a fűbe, és málnás krémet maj­szolnak. ,— Én már a hatodikat eszem — mondja tökéletes magyar kiejtéssel Oriana Rojas. Meglepetésemet látva rög­tön magyarázza. — Négy évvel ezelőtt me­nekültünk Budapestre a családdal, mert édesapámat üldözték. Nagyon boldogok voltunk, hogy Magyarorszá­gon szívesen fogadjak ben­nünket, így biztonságban érezhettük magunkat. — Mindhárman szépen beszéltek magyarul, bará­taitok is magyarok. Van-e mégis honvágyatok? Oriana chilei barátnője válaszol: — Jó itt, de azért vá­gyunk vissza. A rokonok ott élnek Chilében, ök is vár­nak bennünket, s amikor majd lehet, azonnal utazunk haza. Ebéd után a várva várt fürdés következett, óriási gyermeksereg rohamozta meg a Balatont. Fröccsent a víz, röpködtek a labdák. Volt, aki a napozást vagy a focit választotta, A parton Szolnok megyei diákokkal találkoztunk. — Valamennyien kiváló úttörők voltunk, jutalomból kaptuk a zánkai üdülést — magyarázza Balogh Erika, aki Mezőtúrról érkezett. — Nagy szerencse, hogy az eu­rópai gyermektalálkozón is részt vehetünk. — Milyen programokra emlékeztek vissza szívesen? Szinte egymás szavába vágva röpködnek a monda­tok, végül is a karcagi Mé­száros Pisti kezd mesélni. — A sportnapon világhírű magyar sportolókkal talál­kozhattunk, a bátrabbak megmérkőzhettek a bajno­kokkal. A focipályára úgy ugráltak az ejtőernyősök, mint mi a Balatonba. A já­téknapon érdekes kiállítást nézhettünk meg, rengeteg új játékot, dalt tanultunk a más országból érkezett gye­rekektől. Ate európai gyermektalál­kozó dalát be is mutatják. Az olasz diákok csak dúdol­ják a dalt, de a refrénnél boldogan tapsolnak együtt a Szolnok megyeiekkel. A vízen közben megjelennek a vitorlások. A gyerekek csil­logó szemekkel nézik a ke­csesen suhanó hajók manő­verezéseit. Lassan azonban öltözködni kell, mert kezdő­dik a vacsora, majd a fák­lyás felvonulás. Este nyolckor fáklyák gyulladtak, zászlók lobog­tak, transzparensek tarkál- lottak a főtér irányába kí­gyózó tömegben. A hirosimai tragédiára emlékezett a vi­lág különböző tájairól össze­gyűlt" fiatalság. A dokumen­tumképek, a diákok felszó­lalásai óriási felkiáltójelként figyelmeztettek a háború veszélyeire. A békéért, kiál­tott, dalolt háromezer gyer­mek. Lelkesen zúgták „És száll a dal majd ócseny harasó”. A békéért énekel­tek, melynek megőrzése ha­marosan rajtuk, majdani felnőtteken múlik. V. Fekete Sándor T. L. TlT-elÖa dák Egerben tanulnak Gerencsér Miklós HÁZ Épp ajánlani akarta a szerszámlakatos Mártinak, hogy men­jenek és keressenek vidámabb időtöltést, amikor megszólalt a lépcsőházi csen­gő. Mintha a mérnöknőn is végig­futott volna az áram, akaratlanul megrándult. — Talán a hirdetésre jönnek... — nézett bátyjára. Dezső egyetlen pillanat alatt át­változott. Máris rontott az ajtónak. — Akkor most gyorsan csőre töl­töm az intelligenciámat. Miatyánk, ki vagy a mennyekben... — Kiro­hant a szobából, az ajtót nyitva hagyta maga mögött. A bentmara- dottak pontosan hallották harsány szavalatát, melyet kissé torzított a lépcsőházi akusztika: — Á, fölséges szomszéd urunk !... Meg az ő her­cegkisasszony lánya! Hát miért nem táviratoztak?! Micsoda szégyen ránk nézve, hogy az állami himnusz nélkül kell fogadnunk önöket! De bi tó­23. síthatom a fényes vendégeket, hogy az érzelem majd pótolni fogja a kül­sőségeket! Alig észrevehető zihálással érke­zett fel az emeletre Félix Elek. Kis­sé féloldalt fordult az előtérben, hogy egyszerre léphessen lányával a szobába. Nyomban a beléje rögző­dött álszerénység hangján kezdte: — A világért sem akarok ám za­varni, kérném tisztelettel... Csóko­lom a kacsóját, Editke... — A fém- díszműves viszont biztos, ami biztos alapon, a kőfaragót is nagy reveren- ciával üdvözölte: — Szerencsés jóna­pot, kedves Dezső. — önnek is, drága szomszéd. Érezzék otthon magukat. — Kedves Dezső, szavai mély be­nyomást tesznek rám. Szívélyessé­ge felbátorít, hogy atyai gyengédség­gel köszöntsem tündöklő leányát — s ellágyulva, nyitott tenyérrel muta­tott Dezső lányára, Karikóról azon­ban tudomást sem vett. Várakozón köszönt Mártika. — Jó napot... Szervusz Bea. Mintha néma lett volna a fémdísz­műves menyasszony lánya. Szó nél­kül, mesterkélten kedves biccentés­sel fogadta Márti köszönését. Karikót felületes érdeklődéssel mérte végig. Bea különben csillogott a világos, fémes, tisztaságtól. Haja szőke, ben­ne a hullámok keményre lakkozot- tak; bőre fehér, de nem hamvasan, hanem krémektől fénylőn; műszem- Pillája mereven állt, mint a babáké. Szemhéját a rézoxid kékje borította. S mindezt a festékes-fémes csillogást egy neoszecessziós fodrokkal teli ru­ha csomagolta ciklámen színű gön­gyölegbe. Senkivel nem törődve a la­kást mustrálgatta. — Azt hiszem, jól el tudnám itt rendezni a kolóniái garnitúrát. Mondjuk ide középre kerülne a hat személyes asztal, oda az ablak mel­lé a bárszekrény, abba a sarokba a kerek társalgó asztal a két fotellal, ebbe a sarokba meg a heverő. Na és a könyvespolc ? ... Edit ironikus mosollyal figyelte a szomszéd lány szándéktalanul is to­lakodó tervezgetését. Szívélyessége szintén ironikus volt, amikor helyet ajánlva a könyvespolcnak, a vele szemben lévő falfelületre mutatott: — Talán oda. Élénk bizalommal helyeselt Bea. — Valóban! — De hirtelen aggo­dalma támadt. — És megbírja a fal a kolóniái könyvespolcot? Nem állhatta tovább szó nélkül Karikó ezt a birtokbavételi terep­szemlét. — Igen, megbírja. Feltéve, ha tip­likre akasztják. Egyébként a ház fa­lai garantáltan erősek. Dezső pöffeszkedően simította melléhez széles nyakkendőjét. — Hát nem is bóvli. Elvégre szak­emberekből áll a család. — Tanúsíthatom — sietett az iga­zolással Karikó. A kőfaragó hálásan fogadta a se­gítséget, jólesőbben húzta ki magát. — Na ugye. De kétkedőbben fülelt, amikor hangot váltott a bordó garbós le­gény: — Meg azt is tanúsíthatom, hogy az összes többi szakember ugyancsak a párját ritkítja. Valósággal felragyogott Márti sze­me, hogy udvarlója alkalmat terem­tett a leckéztető játékra. — Dömötör bácsira gondolsz, a parkettásra? — Például. Ő készítette a városi tanács dísztermében az intarziás padlózatot. — Majdnem parancsolón szólt Félixre és Dezsőre: — Nézzék, micsoda pompás parkettet rakott ide! — Cipője talpával alaposan megdöngette a padlót. Mintha megijedt volna Márti, hogy valami fontos kimaradt, sürgősen idézte a fiú emlékezetébe: — És a vakolat? Meg a mennye- zet-rozetta? — Igazad van — kapott észbe vi­dáman Karikó. — Szalóki bácsi a gipszmunkában is profi. Nincs az a nehéz ornamentika, amit meg ne mintázna. A műemlékek stukkóihoz hozzá sem nyúlnak nélküle, pedig már elmúlt hetven éves. — Akárcsak Pintér bácsi, a vil­lanyszerelő! — derült fel még job­ban a lány. — Az ám, az örök viccmesélő. És olyan keze van, mint az idegsebész­nek. Valóságos plasztikai műtéttel operálta be a falakba a huzalcsöve­ket, a csatlakozó dobozokat, a kon­nektorokat, meg a kapcsolókat. Köz­ben állandóan mesélte a száz éves vicceit. Elhűlve hallgatott Edit, nyugtala­nul pislogott a fémdíszműves, Bea mit sem értve, tompán bámészko­dott. Dezsőnek remegett a tokája, rángott a szája. — Elég a viccekből — mondta bal­jósán. Karikó szándékosan vigyázott gya­nútlannak látszó jókedvére. — Miért? Dezső jócskán feljebb srófolta hangerejét: — Mert nincs bennük humor! — Az lehet. De a legrosszabb vicc nem tőlünk származik! — mondta Márti. — Hát? — kérdezte vallató érdek­lődéssel az apja. — Azoktól, akik előtt semmi sem szent! Akik mások ingyenmunkájá­val kereskednek! Dezső eltökélten mozdult a lánya felé. Edit határozottan ráparancsolt: — Türtőztesd magad. De nem is támadhatott volna Már­tira a kőfaragó. Szótlanul, ám annál tömörebben állta útját a piros gar­bós legény. Belátva, hogy a tettle- gesség jóvátehetetlen következmé­nyekkel járna, fújtatva lefékezte ma­gát. Kárpótlásul a tekintélyének ár­tó megtorpanásért, rekedtségbe bi- csakló hangon kiáltotta el magát: — Ki innen! A lány megremegett, de Karikó nyugodtan, békés szánakozással mo­solygott a kőfaragóra. — Én is úgy gondolom, hogy el innen — szólt egyetértőn, indulat­mentesen. Megfogta Márti kezét. — Gyere. Menjünk ... (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents