Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-04 / 181. szám

1979. augusztus 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 niMJEGYIET Rosszemberek Régi hímzések Szolnok megyében „ U . Á ’ — hr s«*>.. *»& Sfé XVII. századi Hajdú megyei párnaaljak Disztörülköző ciprusfás hímzéssel Fotó: T. Katona FURCSA nyilatkozatot ol­vashattunk a Rosszemberek című új magyar film kon­zultánsa tollából. Eszerint: a „rosszemberek primitívek, tudatlanok, de egyben a mai városi polgárra, mozinézőre is hasonlítanak. Élni akar­nak. s nem éhenhalni. Mo­zogni, tenni valamit, s nem szalmán feküdni. Rákénysze­rülnek valamire: rablókká válnak, betyároknak hívják még őket, de utódai csupán a régebbi, romantikus virtu- sos legényeknek. A magyar nyelvben a betyár szónak van bizonyos mesebelien szép csengése. Ezekre az em­berekre ez kevéssé illik. Ők gyilkosok, zsiványok. farka­sok.” A párhuzamot találó meg­állapítás vitát sem érdemel. Nem is említettük volna, ha nem érzékeltetné a film egé­sze értelmetlenségét. Mert amilyen lelkesen üdvözöltük Szomjas György első. Talpuk alatt fütyül a szél című já­tékfilmjét, most- ugyanan­nyira sajnálkoznunk kell a Rosszemberek sikerületlen- ségén. A történet kerek és egész: Az 1860-as években a dunán­túli megyéket rettegésben tartotta Gelencsér József be­tyár bandája. Hosszú ideig kisebb-nagyobb rablásokat követtek el, de embert nem öltek. így a pandúrok csak Ümmel-ámmal üldözték őket. A filmben egy rablás al­kalmával Gelencsér felisme­ri az öccsét korábban kivé­geztető marczali bírót, és hirtelen feltámadt dühében megöli őt. Az első gyilkosság fordulatot jelent a banda életében. Hegyessy főszolga­bíró elszántan veti magát a banda nyomába. A banda második embere. Soromfai József érzi. hogy szorul körülöttük a hurok, ezért feleségével, Katóval el­határozzák, hogy ha részére kegyelmet eszközölnek ki. úgy segítenek tőrbecsalni a veszedelmes bandát. A ke­gyelem ígérete megérkezik. Hegyessy figyelni kezdi Dobor révész házát és a ré­vet. A betyárok odaérkeznek, rablásban való részvételre akarják rábírni Dobort. de az tudja, hogy a pandúrok gyanakodnak rá, nem akar­ja a „munkát” elvállalni. Gelencsér árulást szimatol. Dobort veszi gyanúba, majd megöli. Soromfai elárulja a talál­kahelyet. és Hegyessy rajta­üt a bandán. Csak Gelencsér és Soromfai menekülnek meg. Kató házához mennek. De Soromfai kettős árulása következtében itt is rajtuk ütnek és elfogják őket. Ge­lencsért elviszik. Soromfai kegyelmet kapna, ha tovább folytatná a besúgást, de Ka­tó megöli a férjét. Ügy annyira kerek ez a történet, hogy mindig jó elő­re tudjuk, mi fog történni. Nem várunk ugyan a ka­landfilmektől pszichológiai kiismerhetetlenséget, de unalmat különösen nem. Már pedig Szomjas új betyárfilm­je. ha úgy tetszik, magyar westemje minden borzalom ellenére is lapos, felemás film. Sajnos... Ez annál in­kább szomorú, mert a törté­netben ott egy ragyogó lehe­tőséget kínáló motívum: a betyárok likvidálását az a volt 1848—49-es honvédtiszt irányítja, aki a szabadság- harc alatt együtt küzdött a később betyárokká vált sze­génylegényekkel . A volt honvédtiszt. He­gyessy belső konfliktusáról csak szerény és felszínes uta­lásokat hordoz a film. pedig a gyenge szövésű kaland­történetet mennyire erősít­hette volna az említett bel­ső ütközés teljesebb ábrázo­lása. S mindez csak aláhúz­ta volna a film igazát: a rosszembereknek pusztulni­uk kellett. De ennek a tény­nek nem lesznek a film lát­tán sem drukkerei, sem el­lenzői. Ahogyan Hegyessy sem kapja meg a néző ro- konszenvét. S így jutunk el annak indoklásáig. hogy miért „felemás” ez a film. Azért, mert ennek a somogvi westemnek nincs pozitív hő­se. Olyan kalandfilm a Rossz­emberek, amely nézése köz­ben csak azért drukkolhat a néző, hogy a mozi melletti büfében hideg colát vagy sört kapjon. Nincs olyan sze­replő, akinek bajvívását aggódó biztatással figyelhet­né a néző. s örülne a győzel­mének. Vagy valamiféle pa­rabola jelenséggel magyaráz­zuk a megoldást, nevezete­sen azzal, hogy a magyar történelem évtizedeinek, amikor a cselekmény játszó­dik. e fura patthelyzet a let- lényegsebb vonása? Van éh­ben valami igazság ám a leegyszerűsítés mindig torzít, elmossa a határokat, össze­mossa a színeket. A NÉPES szeneDlőgá”dá- ból talán csak Kiss Man emelkedi az átlag fölé Kató megformálásával. A televí­zióból ismert és munkáin után tisztelt Halász Mihály operatőri munkáját felgyor­sult ritmusában is ritmi- kátlannak. idegesítően kap- kodónak érezzük. T. L. Iskolafüzet Borítóval vagy anélkül7 — Megszoktuk már, hogy augusztus végén kényszerű családi prog­ram a füzetek borítása. Ügy megörültünk, amikor a kedvezményes tanszer­vásár előtt olvastuk az újságokban, hallottuk a rádióban, bemondta a te­levízió, sőt még a film­híradóban is szó volt ró- ; la. hogy nem kötelező a kék papír. Nem kell a fü­zeteket becsomagolni, i mert színes borítóval ké- ■ szülnek, hogy meg lehes- 1 sen különböztetni egy­mástól: kék lesz a vo­nalas, rózsaszínű a koc­kás ... Hiába kerestem ezeket az újféle, mű­anyagborítású füzeteket Pesten, Szegeden. Szol­nokon is ugyanúgy árul­ják. ahoou azelőtt, olya- | nők mint réoen. és ott J a kék papír is az üzle­tekben ... — tette szóra levelében egyik olvasónk, két iskolásgyermek any­ja. Hasonló észrevételekkel az utóbbi napokban többször fordultak hoz­zánk telefonon is szülők. Kérdezték: vegyék-e most húsz százalékkal olcsóbban a „hagyomá­nyosat”, mikor lesz olyan füzet, amit ígértek, le­het, hogy csak a kedvez­ményes vásár után? Bizonyára többen is félreértették a sajtóköz­leményeket. A hosszú évek óta panaszra, vitá­ra okot adó úgynevezett iskolakék csomagolópa­pír gyártását — mert előállítása gazdaságtalan és a környezetet szennye­zi — megszüntették. Per­sze tartalék még van be­lőle, ezért látható az üz­letekben. A füzetek, amelyeket darabonként illetve egységcsomagban vásárolhatunk, az ígéret­nek megfelelően eltérő színű fedőlappal készül­tek, mely az eddiginél vastagabb papír, minősé­ge — mint a közlemé­nyekben szerepelt — fö­löslegessé teszi a külön becsomagolást. Ám aki mégis ragaszkodik hoz­zá, használhatja a forga­lomban levő csomagoló­papírokat és az erre a célra szolgáló mintegy 12 millió műanyag füzetbo­rítót. Szolnok megye mai népmű­vészetében az ország határain túl is ismert fazekasság mel­lett a karcagi, úgynevezett kunhímzések játszanak igen jelentős szerepet. Ezeket a hímzéseket gyak­ran még a szakirodalom is kunhímzésnek nevezi, pedig használatuk a valóságban nemcsak a kun etnikumhoz, a kunok által megtelepült or­szágrészhez kötődik. Például Hódmezővásárhely vidékén is igen népszerűek voltak, s ezen a vidéken a hímzésmotí­vumot szlovák eredetűnek tartották. Mi jellemzi ezt a hímzést? A gyapjúszál használata, a hímzőfonál sajátos, árnyala­tonként mélyülő színe, melyet régen egy-egy matring sza­kaszos festésével (három­négy szakaszra osztva a mat- ringot, a sötétebb szakaszokat többször ugyanabba a festék­be mártva sötétítették) érték el. A hímzés technikája: töl­tött laposhímzés, mely virá­gokból (rózsa, tulipán), leve­lekből és indákból áll. A fő­mintát egy-egy sor keskeny csíkból és apró virágokból ál­ló hímzéssor zárja le alul és felül. Az előbbi, gyapjúszállal hímzett, szőrhímzésnek is nevezett hímzés mellett a XVIII—XIX. században szé­les körben használták a gyap­júszállal vagy pamut fonállal hímzett, szálszámolós techni­kával készített keresztszemes mintákat is. Színezésükben az egyszín fekete, piros, kék és sárga mellett gyakran alkal­mazták a többszínű (sárga' bordó, kék, piros, fekete, rit­kábban zöld) megoldásokat. A minták általában geo­metrikus elemekre bonthatók, a szövést utánozzák, s csak a múlt század második felétől terjedt el a hullámvonalas, gömbölyített oldalú motívu­mokat is magában foglaló mintasor. Ezek a legrégibb töltött és keresztszemes hímzések Szol­nok megye környékén általá­ban a párnavégeken marad­tak fenn. Az ország más vi­Részlet a kiállításból. dékein főként lepedőszélek­ről ismerjük a XVII—XIX. századi régi hímzéseket. A hímzések mindkét elő­fordulási módja az alkalmilag használt, magasra felvetett ágyakhoz kötődik. A felvetett ágy a tisztaszobában állt, s a ráágyazott ágynemű mennyi­sége, a hímzések milyensége a család módosságát is jelöl­te. Ebben a korban még nem használtak ágyterítőt. A nyo- szolya szalmazsákjára tollal töltött derékalj került, erre terítették az ágydeszkán túl érő, az ágydeszka teljes hosz- szában díszesre hímzett lepe­dőt, majd erre négy-hat pár­nát helyeztek. A párnákat élükre állították, s a szoba belseje felé néző oldalukat széles hímzéssel díszítették. A dunyha a párnák alá, de fölé is kerülhetett. Utóbbi esetben a tollat középre ver­ték fel, s a magasra vetett ágyon a dunyha mintegy te­tőként zárta le a párnasort. Régi hímzésmotívumok őr­ződtek meg a dísztörülköző­kön, a szakajtóruhákon, sü­tőabroszokon és a gyúróköté­nyeken is. Ezeknek hímzé­sében főként a szálszámolás, keresztszemes minta domi­nál, amelyek mintája, amint közeledünk napjainkhoz, egy­re egyszerűbbé, kissé egysí­kúvá is válik. Ezek a régi hímzések több generációt is kiszolgáltak. A mintakincset zártabb közös­ségek használták, s a hagyo­mányhoz kötődés következté­ben igen lassú volt az új mo­tívumok bevándorlása, illetve elfogadása. A minták elneve­zése esetenként erős rene­szánsz hatást mutat (gránát­almás). Igen kedvelt a ke­resztszemes minták esetében a szélesebb levélsor, virágsor, felette két keskenyebb min­tasor kombinálása. A hagyományos motívumo­kat az ünnepi, tehát a na­gyobb becsben tartott, ritkáb­ban használt darabok őriz­ték meg. Napjainkban már csak igen nagy utánajárással érhető el egy-egy régebbi, legjobb esetben a múlt szá­zad első felében készített hímzés. Ma, amikor a népi hímzés is lakástextilek mel­lett a ruhadivatban is újból felvirágzott, több figyelmet kellene szentelni megyénk ré­gi hímzésmotívumainak ösz- szegyűjtésére és népszerűsí­tésére. Ezt a célt szolgálja a tisza­füredi múzeum Népi textilek című kiállítása, mely Déri Gvörgy ezredes 1907—1936. között gyűjtött XVII—XIX. századi, illetve a Kiss Pál Múzeum XIX—XX. századi vászonhímzéseit mutatja be. Füzessy Anikó Ügy viselkedett Danka, mintha meghátrált vol­na. Pedig egyre biztosab­ban állt a lábán: —• Mi­ért élünk, miért élünk! Üsse kavics, megpróbálom elmonda­ni erről a magam házilagos véle­ményét. Kérlek, bocsássad meg, ha nagyzolásnak tűnő kifejezéseket is használok. Fájdalom, nem vagyok akkora gondolkodó, hogy képes len­nék az egyszerű tömörségre. Gyanakvó érdeklődéssel figyelt a mémöknő. — Ne szerénykedj. Kis tanár is lehet nagy gondolkodó. —.Köszönöm — hálálta meg sa- vanykás mosollyal a gúnyt Danka. — Fontold meg, drágám: ez a rop­pant anyagi világ, amely ámulat­ba ejt bennünket végtelenségével, teljesen öntudatlan. Szubjektíve tö­kéletesen halott az egész makirokoz- mosz, és akkor találkozik egy het­ven kilónyi anyag ebből a felfog­hatatlan tömegű matériából. Ebben a hetven kilónyi szerves anyagban épp úgy benne van a Mengyelejev- táblázat valamennyi eleme, mint a galaktikák összességében. Részecskéi bejárták az egész mindenséget a kezdet nélküli időben. Járni fogják a maguk útját azután is, ha eresz­tékeim összeomlanak. De most együtt van bennem, a Danka Ká- rolynak nevezhető szerves halmaz- állapotban. És ez a szerencsés ta­lálkozás lehetővé teszi számukra, hogy többet tudjanak, mint egy egész tejútrendszer: tudjanak ön­magukról. Minél többet látok meg a világból a magam hétköznapi ké­pességeivel, annál jobban ámulok azon, hogy fölfoghatom ezt a fan­tasztikus gépezetet. Hiszen gyönyö­rű kaland az élet! A mind.enség leg­nagyobb kalandja! A leggyönyörűbb pedig a gondolkodás, hogy az ér­zelem kincseiről ne is beszéljek. Ezt akartam mondani, mélyen tisztelt materialista hölgyeim és uraim. Kö­szönöm áhitatos figyelmüket, amely meggyőzött engem arról, hogy a szilárd anyagelvűség korántsem azonos a lelki sivársággal, a spiri­tuális előkelőség hiányával. Meghajolt Danka, éppen úgy, ahogy a jólsikerült tornamutatvány után szokás. De Edit nem hagyta magát félrevezetni. Felismerte a megalázó szándékot. S be kellett volna vallania, hogy férje igen ta­lálóan — vakmerő közhelyekhez kapcsolt fölényes gondolatokkal ver­te meg. Ezt nem ismerhette el. Ma­radt a legegyszerűbb, leghatásosabb póznál: a megvetésnél. — Mintha egy degenerált szekta prédikátorát hallgatnám. .— Még mindig jobb, mintha le­hetetlenül dologias lennék. Edit a szeretet és a harag dühé­vel vicsorított férjére. — Vádolsz? Dologiassággal vá­dolsz? Hát mit csináljak, te sze­rencsétlen, ha a fennkölt elveidért egy csomó retket sem ád a kofa?! — Ez most a legfontosabb kö­zölnivalód? — Nem. Közlöm még azt is, hogy minden csökönyösséged ellenére ap­róhirdetést adok fel. Ehhez meg én ragaszkodom. Minden szavával, minden léleg­zetvételével az ellen küzdött Danka, hogy el ne érkezzenek a kenyértö­rés pillanatához. Most mégis bekö­vetkezhetett. Tépelődés nélkül, mint­egy vigaszt keresve a tűnődésben, egyre csak beszélt: — Értek a szóból. Elvégre csak­ugyan, hát ki vagyok én? Valóban, egy kopott kis tanár, aki régimódi biciklin jár tanítani a külteleki gimnáziumba. Havi kétezer-kilen- cért... Akit kedve szerint hurcolt erre-arra a szél, és nem tudott más­ban megkapaszkodni, csak az esz­ményeiben. Meg a szerelmében. Ho­va lett az én Editem? Hova lett... Egyszer elvittem kirándulni a Ba- konyba, a Cuha völgyébe. Óriási tüsköt találtunk, azon ebédeltünk, mint valami kerek asztalon. Arra jött egy-két fürge hangya, azokat is megkínáltuk. A lány megszámol­ta az évgyűrűket a tölgy tuskóin. Mindjárt kiszámította, hogy a pá­rizsi kommun évében ültették a töl­gyet. Javában virult már. amikor Ady leírta, hogy „Párizs az én Ba­konyám”. Harmincnégy éves volt a tölgy, amikor József Attila szüle­tett, és negyvenöt éves, amikor az utolsó magyar királyt koronázták. Ilyesmiről fecsegtünk, így csavarog­tunk naphosszat az erdőben két szelet zsíroskenyéren, meg egy ku­lacs vízen. Azt mondja nekem a lány: milliókért sem adná oda eze­ket a pillanatokat. Mert vannak dúsgazdag emberek, akik bomlott mohósággal csavarognak a világban, milliókat szórnak szét' egy kis bol­dogság reményében, mégsincsenek soha olyan pillanataik, mint ne­künk. Kacagva emlegette, hogy a mi boldogságunkhoz elég két szelet zsíroskenyér. Nagyon, nagyon sze­rettem azt a lányt. Egy cseppet sem vagy féltékeny rá? ... Pompás, karcsú lány volt. És megesküszöm előtted, hogy nem hazudott. Edit csak állt legyőzötten, és foly­tak a könnyei. — Nem ... nem hazudott... Attól kezdve, hogy kirobbant köz­tük a vita, először merte érinteni Danka. Rejtőn ölelte magához, há­lásan kérlelte: — Másképp legyünk büszkék, mint a pénzimádók... Gyorsan tisztázni kívánta a mér­nöknő, hogy egyáltalán nincs ked­vére a meghatódás. A bakonyi ki­rándulás felidézése óta a közös gyengédség áramkörébe kerültek vissza. Edit ebből most egyszerűen kisétált, az erkélyajtóhoz állt. hát­tal a férjének. Ez a közönséges helyváltoztatás egycsapásra lehű- tötte közöttük a klímát. — Ha nem vágysz többre, hát nem. Én viszont igen. Márpedig aki engem szeret, az a vágyaimmal együtt szeressen. — Milyen rideg tudsz lenni —pa­naszolta a megdöbbént férj. — Mintha attól az átkozott pénztől függne a boldogságunk ... — Átkozott pénz?! Amit becsü­letes munkával és egy kis lele­ménnyel keresnénk meg?! Hát hol élsz te?.,. Minek nézel engem?... Nézz a szekrényembe! Három-négy­éves göncök lógnak benne! Nézd meg a cipőmet! A többi nő már rég elfelejtette, hogy ilyen divat is volt valamikor. Évek óta nem merek ki­adni szorongás nélkül egy koszos százast. Mire legyek büszke?! Arra, hogy a szomszédunk milliomos lett az övcsatokból, meg az ócska bi­zsukból? Arra legyek büszke, hogy a város legbutább pincére Ford. Mustangon hurcolja a szeretőit?! Vagy arra, hogy a tizennyolc éves fodrásznőmnek Párizsból hordják a fehérneműt? Egyiknek sincs dip­lomája. Nekem van! Egyik sem ter­vez tizenöt emeletes házakat. Én igen! Milyen jogon merészelsz előt­tem büszkeségről beszélni?!... Mi­lyen jogon?! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents