Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-26 / 199. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 26. SZOLNOK MEGYEI NÉ|ilap L979. AUGUSZTUS 26. VASÁRNAP IZSÓ NAPJA \ Nap kél 4.54 — nyug­szik 18.38 órakor. • A íold kél 8.22 — nyug­szik 20.20 órakor. ZÁRHATÓ IDŐJÁRÁS na estig: eleinte túl- lyomóan, majd változó­in felhős idő. Főként teleten többfelé eső, zá- ooreső. Néhány helyen :ivatar. Időnként meg­élénkülő, helyenként meg­erősödő északnyugati, íszaki szél. Várható leg- nagasabb nappali hő- nérséklet vasárnap: 17— 12 fok között. Hz állami Biztosító járadékosai is kapnak jövedelemkiegészítést Az Állami Biztosító több­ezer járadékosnak fizet ha­vonta visszatérően meghatá­rozott összegeit. A járadéko­sok nagyobb része közúti bal­eset áldozatának hátramara­dottjaként, vagy sérültjeként, kisebb része a korábban megvásárolt életjáradék biz­tosítás alapján kap térí­tést. Az Állami Biztosító iga­zodva a július 23-i kormány- intézkedésekhez — noha er­re a rendelet nem kötelezi — úgy határozott, hogy azoknak a járadékosoknak. akik egyébként nem részesülnek jövedelemkiegészítésben, jú­lius 1-től visszamenőleg ki- kizeti a 180, illetve a 130 fo- rinto . A biztosító ezzel kap­csolatban minden érintett ügyfelének közvetlenül levél­ben mindenre kiterjedő rész­letes tájékoztatást küld. Kamionok külföldre Cristopher Isherwood Hetvenöt évvel ezelőtt, 1904. augusztus 26-án született Chris­topher isherwood angol regény- és drámaíró. Cambridge-ben és Londonban folytatott bölcsészeti, majd or­vosi tanulmányokat; 1938-ban Audennel együtt látogatást tett Kínában: útjukról a vele kö­zösen irt Utazás egy háború­ban című müvében számolt be. 1940-ben az Egyesült Államok­ba, Kaliforniába költözött, és a Metro Goldwin Mayernek dol­gozott, mint filmforgatókönyv- író. Az 1930-as években készült művein, melyek közül legki­emelkedőbbek a szintén Auden­nel együtt írt fantasztikus-sza­tirikus expresszionista drámák (Kutya a bőr alatt, Az F. 6. felszállása, A határon), a marxizmus és a freudizmus együttes hatása érződik. Re­gényeiben az első világháború utáni értelmiség ellentmondásos, és kilátástalan helyzete foglal­koztatta. A második világháború után publikálta legjobb művét, a nálunk 1958-ban megjelentetett Bécsi ibolyákat, amely köny- nyed és ironikus kisregény a film „nagyüzem” és a művészet összeférhetetlenségéről. Több prózai műve önéletrajzi jellegű. Harminchárom Rába ka­miont indítottak útba-szom­baton Győrből Jugoszláviá­ba. A Rába kamionoknak Jugoszlávia a legnagyobb külföldi vásárlója. Augusz­tusban eddig már több mint 50. kocsit szállítottak le a Dinatra jugoszláv külkeres­kedelmi vállalat megrendelé­sére. Kevés az utca Párizsban, Londonban, Düs­seldorfban és más nagyvá­rosokban az utcák már a kö­zeljövőben nem lesznek . al­kalmasak arra, hogy lebo­nyolítsák a városi közleke­dést. A szakemberek kiszá­mították, hogy a nagyváro­sokban közlekedő különböző típusú gépjárművek együttes felülete nagyobb, mint az út­testek egész alapterülete. Változatlan feltételekkel Sorsolják a gépkocsinyeremény- betétkönyveket Az Országos Takarékpénz­tár augusztus 29-én, szerdán és 30-án, csütörtökön Buda­pesten, a MÉM kultúrtermé­ben rendezi a gépkocsinyere- mény-betétkönyvek idei har­madik, sorrendben 73. sorso­lását. A húzáson az április 30-ig váltott és a július 31- én még forgalomban volt 5000 és 10 000 forintos gép- kocsinveremény-betétköny- vek vesznek részt. A kétna­pos húzáson összesen 996 személygépkocsi talál gazdá­ra. Ezen belül az 5000 fo­rintos betétkönyvekre 689, a tizezer forintosokra pedig 307 nyereményautó jut. Szerdán a Budapesten vál­tott betétkönyvekre 379, csü­törtökön a vidékiekre 617 autót sorsolnak ki. A kétnapos húzás összesí­# tett eredményét augusztus 31-én teszik közzé. * * * Az utóbbi hetekben sokan vetették fel azt, hogy a gép­kocsik áremelkedése nembe- folyásolja-e a sorsolást, il­letve a nyeremények számát, vagyis nem sorsolnak-e ke­vesebb kocsit. Az Országos Takarékpénz­tár illetékes osztályának tá­jékoztatása szerint az árvál­tozás nem érintette a húzás feltételeit. A nyereményeket változatlanul az eredeti fel­tételeknek megfelelően sor­solják. Ennek megfelelően a tízezer forintos betétkönyvek közül továbbra is minden ezerre egy, az 5000 forintos könyvek közül minden két­ezer után egy személyautót sorsolnak ki. A HÓNAP FOTÓJA című pályázatunkra érkezett (Sindelár Henrietta, Törökszentmiklós): Lombikbébi cicáéknál Az Állami Könyvterjesztő Vállalat huszonhét boltjában megkezdődött a gimnáziumi és a szakközépiskolai tankönyvek vására. Az iskolakezdésig hét kiadó vállalat kétezer-négyszáz féle tankönyve jelenik meg harmincmillió példányban Országos AGROKER szakmai és sportnap Hatszáz fiatal randevúja a Tiszaligetben Foniáterek kongresszusa Ha rekedt az ember Az Európai Foniáterek Uniója — UEP — tegnap be­fejezte négynapos magyaror­szági kongresszusát. 24 or­szág mintegy 200 hangképzé­si és beszédzavarokkal fog- falkozó szakembere e ma még fiatal gyógyászati szakágazat négy fontos témáját vitatta meg kerekasztal-beszélgetés formájában. Az első a hang­képzési és beszédhibák meg­előzése volt, a második az egységes szakvizsgálati do­kumentáció, nyilvántartás megteremtése a különböző országokban. Behatóan fog­lalkoztak a rekedtséggel, amelynek legalább félszáz oka is lehet. Ajánlották: ha a hangszalagok elváltozásai által keletkező zörejek — azaz a rekedtség — két-há- rom hétnél tovább tartanak, szakorvoshoz kell fordulni. A negyedik kérdéscsoportban — amellyel tegnap zárult a kongresszus — az ajak és szájpadhasadékos gyermekek problematikáját vitatták meg a szakemberek. Jövőre főni átér világkong­resszusra kerül sor. Az Eu­rópai Unió így legközelebb két év múlva Amszterdam­ban ül össze. Orvosok motorkerékpáron Párizsban a mentőorvosok motorkerékpáron közleked­nek. Megállapították ugyan­is, hogy az utcákon közleke­dő óriási járműtömegben mo­torkerékpárral átlagosan 10 perccel gyorsabban oda tud­nak érni az orvosok a bal­eset színhelyére, mint a szo­kásos mentőautóval. Inkább a kukába ? Néhány hete hírül adtuk, hogy a Szolnok megyei Patyolat Vál­lalat a nemzetközi gyermekév tiszteletére ötletes — és prak­tikus — kezdeményezésre vál­lalkozott: a megyeszékhelyen, a Csanádi körúti bőr- és szőr­meszalonjában — egységesen húsz forintért — átfestik, újjá varázsolják a még viselhető, de már színehagyott, kopott orrú gyermekcipőket. Hogy nemcsak „névleges” vállalkozás a Patyolat részéről, meggyőzött a szomszédasszo­nyom, aki három- és ötéves gyermekének lábbelijét megmu­tatta, mielőtt elvitte, és miután kihozta a szalonból. Egy-két anyuka kételkedett. . . szerin­tük most vette a két pár ci- pőcskét, hisz még egy karcolás sem volt a megrenovált lábbe­liken. Aztán a hitetlenkedők is kipróbálták, nem kevesebb si­kerrel, áradozó elismeréssel. Nem áll szándékomban reklá­mozni a vállalat ilyen fajta te­vékenységét, hogy mégis szót ejtek róla, az amiatt van, hogy megtudtam a Patyolat igazga­tójától: kevesen veszik igény­be a gyermekcipő-felújítást. Mondhatnám úgyis, hogy alig- alig. Pedig az érdekeltek min­den cipőüzletben olvashatják, a bölcsődés-, óvodás- és kisiskolás korú gyermekek szülei az in­tézményben hallhattak az akció­ról, amely — főként az ár­emelkedés óta — jó pár forint kiadásától „mentené meg” a há­zi kasszát. Magánügy ki, mint. és miért? . . . De a lakótömb mellett levő kukákban majd minden nap látni lebukdácsolt festékű, de még teljesen ép bébi- és gyer­mekcipőket. .. méltatlanul enyé­szetre ítélve. — t. sz. e. — Ezúttal Szolnok a házigazda Negyedik alkalommal ren­dezik meg az országos AG­ROKER szakmai- és sportna­pokat augusztus 31-én, Szol­nokon. Az AGROTRÖSZT ti­zenkilenc vállalatától hatszáz fiatal szakembert várnak a gazdag programú találkozóra. A tapasztalatcsere mellett több sportágban összemérik tudásukat a résztvevők, gaz­dára talál a legjobbaknak járó kupa is. Ugyanezen a napon Me­zőtúron megnyitják a főis­kola és a temető közötti te­rületen azt a termékbemuta­Negyvenöt négyes A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 34. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvénye 45 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 150 325 forint. Há­rom találatot 5072 fogadó ért el, nyereményük egyenként 667 forint. A két találatos szelvények száma 176 922 da­rab, ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. A nyere­mények a nyeremény illeték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jel­legűek. Halálos baleset Jászberény külterületén Soós Péter 32 éves postai kísérő, hatvani lakos az ál­tala vezetett teherautóval az útmenti árokba szaladt, majd egy fának ütközött. A gép­kocsiban tartózkodó Kará­csony János 30 éves gépko­csivezető hatvani lakos a helyszínen meghalt. A bal­eset körülményeinek vizsgá­latát a rendőrség megkezd­te. Az utóbbi hetekben kevés volt a tojás a szolnoki piacon, az üzletek közül is csak a zagyvarékasi téesznél és a vá­gott baromfi szaküzletben lehe­tett 1 forint 50 és 1 forint 70 fillérért kapni, a magánkereske­dők 2 forintot is kértek darab­jáért. Burgonyából jó a felhozatal és sokat el is adtak tegnap 4 és 8 forint közötti áron, a szö­vetkezeti boltokban 6 forint volt kilója. Sárgarépát min­denütt mértek kilóra 6—8 forin­tos árért. Petrezselyemből az üzletekben 12—15 forintért lehe­tett venni egy kilót. Káposzta- félékből a Zöldértnél és a ter­melőszövetkezeti boltokban 10 forint volt a fejes és a kelká­poszta egyaránt. Paradicsomot még sokat hoz­nak eladásra, kilóját a zagy­varékasi téesznél ezen a héten 3 forintért mérték és az őster­melőknél is 4—5 forintba került. Zöldpaprikából szépet lehetett méretni 6—8 forintért a boltok­ban, csak a paradicsompaprika ára volt 12—15 forint. Főzőhagy­mából a Zöldértnél 7 forintért tót, amely öt megye — BScs, Csongrád, Békés, Hajdú és Szolnok — háztáji és nagy- gazdaságaiban termett. Ta­pasztalatot szerezhetnek a látogatók arról is, miként se­gítik a mezőgazdasági nagy­üzemek a kistermelőket, me­lyek jelenleg a legkorsze­rűbb kisgépek, a legcélsze­rűbb műtrágyák, vetőmagok, tápszerek. A bemutatót — minden bi­zonnyal — nagy érdeklődés kíséri, hiszen a nagyüzemi, háztáji mezőgazdasággal fog­lalkozókon kívül érdekeltek a kereskedők, a gyártók is. Szegeden, a Marx téri ki­állítási pavilonban nem­zetközi díszmadár-bemuta­tót rendeztek. Szólhatván hazai, csehszlovák, lengyel, német, jugoszláv és román tenyésztő mutatta be öt kontinens madárritkaságait szépet adtak, a magánkereske­dőktől 8—12 forintért lehetett be­szerezni kilóját. Karfiolt 12—18 forintért kínáltak és hasonló ára volt a zöldbabnak is. Almát és körtét a minőségtől függően 8—12 forintért’ adtak a szövetkezeti boltokban, ősziba­rackból a magánkereskedők 10— 20 forint közötti összegért mér­tek, volt még sárgabarack csak­nem ennyiért. A dinnye és a szilva ára 2 és 5 forint körül alakult. A jászberényi piacon a csirke 45—50, a tyúk 45 forint volt. Tojást 1,90—2 forintért lehetett venni. Sárgarépát, burgonyát és paradicsomot 3—6 forint kö­zötti összegért kínáltak. 10—14 forintba került a főzőhagyma kilója és ennyire tartották a káposztaféléket, valamint a petrezselymet is. A főzőtök. és a zöldpaprika ára 2 forintnál kezdődött. Árultak zöldbabot, parajt és sóskát 10—12 forintért. A szőlőt, körtét és az ősziba­rackot 10—20 forintos kilónkénti áron lehetett beszerezni. A dinnye 2—4 forintért kelt kilón­ként. PIACI SZEMLE Drága a tojás a barlang mélyén Tizenöttagú magyar expe­díció indult útnak szomba­ton, hogy felkeresse Lengyel- ország legmélyebb barlang­ját. A KPVDSZ' Vörös Me­teor természetbarát egyesü­let barlangkutató csoportjá­nak tagjai a lengyel Tátrá­ban lévő 800 m mély Suie- zua barlangban végzik majd kutatásaikat, illetőleg újlen­gyel barlangkutatókkal közö­sen térképezési munkában vesznek részt. ® A SZOLNOK megyei Víz- és Csatornamű Vállalat tö­rökszentmiklósi üzemvezető­ségének dolgozói jelenleg két új kút bekötési munkálatain és öt kút fúrásának az elő­készítésén dolgoznak. A mun­kák végeztével jelentősen javul a jelenleg napi 2 ezer 900 köbméter teljesítményű rendszerek ivóvíz-ellátó ka­pacitása. ■ MINDEN évszakban bő választékot kínál a jászberé­nyi Városgazdálkodási Válla­lat kertészetének két virág­boltja. Több mint húszféle cserepes és 6—8 fajta vágott virág kapható a boltokban. A gazdag választékot igazolja, hogy a két üzlet évi forgal­ma meghaladja a kétmillió forintot. © ŰJ, NYOLCVAN szemé­lyes bölcsődét adtak át teg­nap Szolnokon, a Csanády körúton. A gyermekintéz­mény belső építészeti mun­káit a jászalsószentgyörgyi Vegyesipari Szövetkezet szak­emberei végezték. ■ A NYÁRI VAKÁCIÓ utolsó hetében — augusztus 27-től — egyhetes olvasótá­bort szervez a tanulóknak a jászszentandhási gyermek- könyvtár. © A TISZAROFFI vágóhíd átalakított épületében egy hatósági húsbolt is helyet kap. A közel 150 ezer forint értékű munkálatok a befeje­zéshez közelednek,' és az új húsbolt előreláthatóan szep­temberben már üzemel. ■ A HÓNAP FOTÓJA című pályázatunkra augusztus 20- ig beérkezett munkák közül bírálóbizottságunk ezúttal nem talált az 500 forintos különdíjra érdemes pálya­művet. A megjelenésre al­kalmas fotókat folyamatosan közöljük. © FELÚJÍTJÁK Kétpón az óvodát. A 35 személyes gyer­mekintézmény korszerűsíté­sét a mezőtúri Városgazdál­kodási Vállalat szakemberei végzik. A tanács 400 ezer fo­rintot költ a - felújításra. A Magyar Szocialista Munkáspárt- Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágli Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Thumbnails
Contents