Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-25 / 198. szám

1979. augusztus 25.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

fi zenéhez nem kell tolmács

Beszélgetés Sz. Ka Ija no v professzorral

A jászberényi Palotásy János Zeneiskola adott otthont az elmúlt héten a gordonkatanárok országos továbbképzésének. A találkozón az ország különböző zeneiskoláiból zeneművészeti szakközépiskoláiból mintegy nyolcvan szakember, zenepedagógus vett részt. A bemutató tanításokat, a továbbképzést Sztyepan Tyimofej Kaljanov professzor, a Moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium rektorhelyettese irányította. Két foglalkozás közti szünetet kihasználva beszélgettünk a zenepedagógussal.

— A szovjet zeneoktatásban milyen szerepet játszik a Csajkovszkij Konzervatórium ?

— A Szovjetunióban harminckét zenei konzervatórium működik, de az első minden szempontból a moszkvai. Nem csupán a szólisták, élőadóművészekl jképzésében jeleskedik, metodikai központ is, a különböző szintű disszertációk bírálója. Professzoraink szemináriumokat tartanak mind a Szovjetunióban, mind külföldön, koncerteznek saját együtteseikkel. A konzervatóriumnak hat zenekara van, az egyiket fiatal külföldi tehetségek alkotják, köztük magyar diákok is.

— Nem először jár Magyarországon.

— 1963-ban voltam Karcagon, ahol szemináriumot vezettem. Kellemes emlékekkel távoztam a jól sikerült továbbképzésről, hiszen a találkozó sokat adott a pedagógusoknak, a résztvevő növendékeknek, s természetesen én is hasznos tapasztalatokkal gazdagodva tértem vissza Moszkvába. Sok zenészbarátot szereztem, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot.

— Az elmúlt télen a zeneiskolai növendékek Friss Antal országos gordonkaversenyén ön volt a zsűri társelnöke. Hogyan látta a magyar csellista-utánpótlás helyzetét?

— Feltűnően sok, igen tehetséges diák muzsikáját hallottam. Közülük Sokat szívesen látnék a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium hallgatójaként. Azt meg kell állapítani viszont, hogy főleg a zenekari muzsikálás területén ügyesek a fiatalok. A szólisztikus játék — úgy érzem — kissé háttérbe szorított. Hasznos lenne, ha erre a területre kissé jobban koncentrálnának. A lehetőség és

az igény is adott, hiszen van akit taníthatnak; van. aki tanítson, és van, aki meghallgassa.'A közönség érdeklődéséről csak a legjobbakat mondhatom.

— A jászberényi továbbképzésen a szabadsága „rovására” vesz részt.

— Ez igaz, viszont egyáltalán nem sajnálom. Szívesen fogadtam a meghívást, örömmel jöttem újra a megyéjükbe barátok közé. Egy orosz közmondást hadd idézzek: a ruhám szerint fogadnak, s remélem, fejem szerint búcsúznak tőlem. Igyekszem mindent átadni, amit tudok.

— Könnyen megértik egymást a magyar szakemberekkel ?

— A zenében nincsenek nyelvi akadályok. Bár van tolmács is, de a szavak; a betűk a kottafejek. Mozdulatokból is értjük egymást. A tapasztalatcsere nagyszerű kezdeményezés. Természetesen az első alkalommal csak ismerkedünk és általánosságban nagy területeken kalandozunk kissé felületesen. A jövőben csupán két-háróm metodikai, zenepedagógiai témát vizsgálunk, dolgozunk fel nagyon alaposan. Persze, ennek a két hétnek is hasznosan kell zárulnia. A kollégák jó hozzáállása, és a diákok aktív közreműködése — az országos gordonkaverseny tíz legügyesebb növendékét hívtuk meg — minden bizonnyal meghozza a várt eredményt. Igaz, hogy a zene nem termelőerő, nem elsődleges — még egy szöget sem tudunk meghajlítani vele — viszont a muzsika nyújtotta élmény, kulturális érték nélkülözhetetlen az emberiség számára.

— fekete —

Világfilmfesztivál

Képzőművészek a gyermekekért

Szeptember 17. és 22. között ötödik alkalommal rendezik meg a képzőművészeti világhét magyarországi eseménysorozatát. Az idei világhét mottójaként — a gyermekek nemzetközi éve jegyében — „A gyermek világa” jelmondatot választották, s ezúttal a világhét minden rendezvénye a legifjabb korosztály vizuális nevelését, a gyermekek képi kultúrájának gazdagítását célozza. Képző- éS iparművészek — festők, grafikusok,

szobrászok, kerámikusok, belsőépítészek, ötvös- és textilművészek, formatervezők sokasága heteken-hónapokon át a legkülönbözőbb pályázatok keretében fáradozott: ötleteket, javaslatokat dolgoztak ki arra, milyen módon és eszközökkel járulhatnak hozzá a vizuális nevelés hatékonyságának javításához, a társadalom, s elsősorban a gyermekek képi gondolkodásának, kultúrájának továbbfejlesztéséhez.

Világfilmfesztivált rendeznek Motrealban augusztus 30. és szeptember 9. között, amelyen bemutatják Sándor Pál „Szabadíts meg a gonosztól”, Bodrossy Félix „3 D”, valamint Kis József „Hódolat az elektronikának” című alkotását. ausztráliai Brisbaneban augusztus 30-án nyitják meg azt a nemzetközi filmfesztivált, amelyre Sándor Pál Nyugat- Berlinben és Sao Paulában egyaránt második díjat nyert filmjét, a „Herkulesfürdői emlék”-et hívták meg.

Ezer zalai diáklány töltött hasznos, vidám köt hetet a Tiszazugban

Ezen a héten országszerte befejeződtek az ifjúsági és diák-építőtáborok. Tíz héten át Zala megyei lányoktól volt hangos a tiszaugi határ, a tegnap esti tábortűzzel zárta kapuját a csé- pai Tiszamenti Tsz tábora is.

Kétezer szorgos kéz

A kastélyból kialakított, korszerűen berendezett tábor irodájában Rónyai Sándornak, a téesz KlSZ-titká- rának asztalán már elkészült az idei nyár mérlege.

— Az idén második alka- lomal segédkeznek a gazdaságunkban a zalai lányok, az öt turnusban csaknem ezren. Sok olyan munkát végeztek, amelyekre manapság nehéz embert találni a tiszazugi községekben. A szőlő zöldmunkáiban, meg a nyári gyümölcsök szedésében foglalkoztattuk a brigádokat. Amit a zászlófelvonás, június 17-e óta végeztek, az legalább 800 ezer forintot ér.

— És a minőség?

— A diákok legtöbbje még soha se végzett mezőgazda- sági munkát, de a téesz fiataljainak irányításával hamar belejöttek. Mást ne mondjak, a lányok által, kézzel leszedett tíz vagon cseresznyét, tizenhárom vagon meggyet és tizenöt vagon kajszibarackot csaknem teljes egészében exportra szállíthattuk.

— A megye első termelőszövetkezeti építőtáborának haszna tehát vitathatatlan.

— Sokat költött a téesz a komfortos tábor kialakítására, de megérte. Jelenleg hetvenöt-nyolcvan forintban van egy-egy táborlakó elhelyezése. napi ellátása. A személyenként végzett munkát még nem egészen hetven forintra számoltam, de jövőre már tiszta hasznot hoznak a szőlőben, gyümölcsösben nélkülözhetetlen diákkezek.

Nadrai Lászlóval — „civilben” zalaegerszegi pedagógus —, az utolsó turnus táborvezetőjével indultunk a határba. Az elsős, másodikos és harmadikos középiskolás „lányainak”, mint mondta, már nem jutott munka a gyümölcsfák között.

— Már az előző turnusban is a fűszerpaprikában dolgoztak, és a kukoricát címerezték. Az én csoportom, úgy volt, hogy a szilvát szedi, de abból jóformán semmi nem termett a téesznek. Így aztán a szőlőt kapálták a lányok.

Táborélet csudajó!

Vidám nótaszó — „A zalai szép erdőben születtem”

— árulkodott, merre szorgoskodnak az utolsó délelőt- tön a brigádok. Méteresre nőtt gazzal küszködödt _ a szöszke kislány, akit megszólítottunk.

— Nehéz-e a karaszolás?

— Mindenesetre könnyebb

— nevetett össze barátnőivel a zalaegerszegi Németh Gyöngyi —, mint' felhú- zódszkodni a rúdon!

_ ?

— Mármint a tábori tízpróbán. Leginkább játékos sportvetélkedőkkel töltöttük a délutáni szabadidőnket. Berendezett a csépai téesz egy pinceklubot is, a szövetkezettől „kölcsönöztük” a fiúkat a diszkóba. A tábori belépőt felmutató tiszaugi, csépai meg kürti fiatalok jöhettek hozzánk énekelni, táncolni.

— Szóval jól telt a táborélet?

— Csudajói! — vágták rá kórusban, azután kapáltak tovább szorgalmasan, mert a norma az utolsó napon is 300 folyóméter karaszolás. És a hat legjobb brigád tagjait 50-től 100 forintig jutalmazta a téesz.

Jövőre is itt a helyük

Beljebb a szőlősorok között- félredobott kapák, melegítőfelsők. Gazdáik a dűlőszélen a tízórait fogyasztották éppen, zsíroskenyeret zöldpaprikával.

— Nemcsak a tábori program, a kaja is klassz volt — bizonygatja a vizeslajtnál kezet mosó lányok egyike, a nagykanizsai másodikos Takács Tímea. — Teát és felvágottat regeliztünk' ma, ebédre borsólevest, csirkepörköltet főznek kagylótésztával. Szűk lesz a diákköpeny, mire kezdődik az új tanév.

Szomorú valóság: a táborzárás majdnem a szünidő végét jelenti. A tiszaugi táborban dolgozó zalaegerszegi, lenti, nagykanizsai és keszthelyi lányokat is várja az iskolapad.

— Lesz mit mesélni az osztálytársaknak — vette vissza a szót a, szöszke Németh Gyöngyi. — Reméljük, jól sikerül a mai búcsútábortűz is. Mindenesetre úgy állítottuk össze a műsort, értsenek belőle a házigazdák, a téesz vezetői: jó volt itt, a Tiszazugban, ha rajtunk áll, itt a helyünk jövőre is.

T. F.

Edit akarattal vonta ki magát a nyüzsgésből. Figyelt. Beérte annyival, hogy szótlanul nyomon kövesse, elképzelése szerint alakulnak-e a dolgok. Félix kérdésére minden beszéd nélkül ajtót nyitott a baloldali szobába, amelynek közepén régimódi, testes asztal állt, amilyennél hajdan a jómódú kispolgári családok szoktak étkezni. Félix Eleknek elegendő volt megpillantania az ebédlőasztalt, táskájával odasietett és minden ceremónia nélkül kezdte kirakni belőle a horgolt abroszra a pénzkötegeket. Kilenc halványlila tömböt, csupa ötszáz forintost markolt elő, de semmivel sem izgatottabban, mint ahogy a háziasszonyok szokták kiszedni — vásárlásból hazatérve — szatyruk tartalmát. Amikor ott halmozódott az asztal közepén a tekintélyes pénzgúla, Félix a legcsekélyebb ihletettség nélkül, ahogy a sokszor ismétlődő, egészen hétköznapi teendőkre szokás utalni, felszólította a jelenlevőket:

— Szíveskedjenek megszámolni!

Paula a száját harapdálta. Gyomrában görcsös fájdalom állt. Tovább nem volt képes türtőztetni magát, Rózsi és Zoltán között az asztalhoz préselte fonnyadó testét.

— Majd én !... — rikácsolta, és amolyan macskapofon-mozdulattal elkapta a pénzhalom tetején lévő köteget. Kezében tudva a pénzt, némiképp megnyugodott, s türtőztetni tudta magát, míg le nem ült. Ezt is megcselekedte. Végre hozzáláthatott a számoláshoz.

Eksztázisa senkinek nem tűnt fel, csupán Félixnek, a nyugodtnak. Azt is egyedül ő vette észre, hogy az öreg kint maradt a középső szobában.

Legyőzötten, hátrahagyottan nézte Burján Péter a tárt ajtón át, hogy mi történik a csődületes szobában. Már Dezső is, Zoltán is a pénzes asztal mellett ült, s pergették ujjaik között a bankókötegek sarkát. Az egész oly valószínűtlen, oly lidércesen idegen volt. S épp ilyen volt az az erő is, amely akarata ellenére lökte a belső szobába az öreget és ellenállhatatlanul a' megalázkodó rimán- kodásra kényszerítette:

— Könyörgöm ... ne tegyetek csúffá. Szeretném megtartani a barátaimat. Szeretném megtartani a becsületemet. Azt akarjátok, hogy elbúj- dossam ? ... Hogyan magyarázzam meg a cimboráknak? Mivel tudnám megindokolni, hogy eladtuk a verejtékünket? Csupa olyan régi kenyerespajtás, aki pénzért már nem is hajlandó dolgozni. Csakis a kedvemért ...a barátságunkért nyúltak szerszámhoz. Gyengék. Rokkantak. Beteg a szívük. Sípol a tüdejük és recseg-ropog bennük a csont. Mit mondjak ezeknek a fáradt öregeknek ?...

Dühbe gurult Zoltán, amiért megzavarták. Elvétette, hol tart a pénz számolásában. Apjára kiáltott:

— Semmit! Ne mondjon semmit!

Paula is elvétette a számolást.

Zoltán példáját követve pulykaméreggel rikácsolt apósára:

— Vegye végre tudomásul, hogy pénz beszél, a kutya ugat!

Rózsi rákiáltott.

— De Paula !...

Szinte sercegett a levegő, annyira megtelt feszültséggel egyetlen pillanat alatt. Inak, idegek rángtak, halántékok horpadtak ebben a feszültségben, csak az öreg maradt sérthetetlen. Mint a madár, amelyik gondtalanul repülhet a távvezeték tízezer voltjára, s kedvére tollászkodhat olyan veszedelmen állva, amitől a földön járó szénné izzana, Burján Pétert sem bántotta a villámtörvény. Lazán mozgott, kedve mind jobban felderült, és szelíd szeretettel kérdezte Paulától:

— Hogyan is mondtad, kislányom?

A púderes arcú meny először

nyögdécselve tátogott, szeme kidülledt, mintha valami megakadt volna a torkán. De azért elismételte rebe- gőn, a mentegetődzés szándékával:

— Csak úgy mondtam, ahogy az a régi közmondás. Pénz beszél, a kutya ugat.

Megfoghatatlanul viselkedett Burján Péter. Senki nem tudhatta, alakoskodásból enyhült-e meg, avagy valóban fordított a véleményén. A bizonytalanság miatt hol feszengve, hol reménykedve figyelték. Mert akár alakoskodott, akár őszintén vi- dámult meg a kedve, lehetetlenség volt szabadulni különös hatása alól.

— Akkor hát rendben is lennénk

— mondta egyetértőén. — Ha ugat a kutya, akkor én most elhallgatok. Megyek a dolgomra. Jó lenne beszélgetni a barátaimmal, de nincs bátorságom hozzá. Na ez sem baj már. Megteszi egy kis levegőzés is.

— Indultában meggondolta magát, fél fordulattal a bizsust kereste. — Félix úr. Négy lakásra kössön alkut. Már nem bánom, az egész ház legyen az öné. Hiszen láthatja, mennyire akarják.

Felszabadult, vidám zajongással hálálták meg beletörődését. Órák óta először húzódott mosolyra Edit kislányos szája.

— Na végre !... sóhajtott pilled- ten.

Dezső parancsnoki határozottsággal adta tudtul akaratát.

— Aztán több sértő szót nem akarok hallani az öregemre.

Teljesen ellágyult Rózsi különben sem szigorú szíve, ö nem annyira az engedélyért volt hálás apósának, hanem mert a hozzájárulás egyúttal a családi békét is visszaadta.

— Papa, én szeretnék gondoskodni magáról...

Bátyja modorában hősködött Zoltán, aki roppant módon élvezte, hogy

hirtelen felszökkent az ázsiója.

— Mi az, hogy gondoskodunk! Ügy tudom, ez eddig sem volt vitás. Majd megmutatom én, hogyan kell bánni egy nyugdíjas apával!

És mindannyian körbe sürögték, körbe udvarolták az apát, Paula és Félix kivételével. Burján Péter gyengéd meneküléssel keresett utat magának a sok szerető kar között. A saját fái alatt bújkáló, ágakat ide- oda hajlítgató kertész igyekezetével húzódott ki a szobából.

— Kedvesek vagytok ... De most jobb lesz nekem egyedül. — Az ajtóban még megállt, s bizalmat ébresztő mosollyal visszaszólt Paulának. — Csak számold nyugodtan azt a rengeteg pénzt. Én meg kigondolom, hogy mit is felelhetnék arra a régi közmondásra.

Aztán elment. Senki nem értette, miért csukta be maga után az ajtót, méghozzá oly nagy vigyázattal, mintha szökni készülne. Edit határozottan érezte, hogy utána kellene szaladnia. De csak egy-két pillanatig. Maradt, mert részt kellett vennie a rengeteg pénz számolásában.

Majd az érzés után, hogy követnie kellett volna apját, sokkal erősebben kerekedett felül benne az öröm. Szívóssága minden akadályt elhárított tervei útjából, férje és apja ellenállását ő törte meg, akarattal és szeretettel. Kimerítette, elcsigázta a küzdelem, de megérte. A bizonyíték ott volt az asztalon. Csak rá kellett néznie, s már nem is gondolt az apjára.

(Folytatjuk)

Bezártak az építőtáborok