Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-24 / 197. szám

1979. augusztus 24.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

A kétarcú tanyavilág

Gyerekek a városon túl

|kiáltanám körúthoszK szat: állj meg és nézz jel! De reggeltől estig sietős mindenkinek. A fia- tal anyuka az óvoda előtti utolsó métereken már erélyesen vonszolja az autókra rácsodálkozó kisfiút, és a fejkendős asszonyság se szeretne fél délelőtt sorban állni az OTP-ben. Később a Cooptourist-irodába siet egy férfi, utószezont üdülését el kell intéznie a délelőtti hivatalos időben. Délben fél órájuk van elfogyasztani az ebédet a Tallinnban a minőségi szabóság varrónőinek ... Szóval csak rohanunk végig a Ságvári körúton. Futtában tűnődünk, ki is lehetett, aki ránk köszönt, de nekünk sietős, fel se kapjuk a fejünket. Kár pedig, mert félemeletnyi, emeletnyi magasra kellene csak néznünk, és lépten-nyo- mon gazdagodnánk a régebbi építészet szépségeivel.

Temesközy Ferenc felvételei

hogy a családja győzte le. A sérthetetlen hitében megbántott ember vádoló panaszával pörölte igazát:

— De hiszen én neveltelek benneteket! A múltam szerint neveltelek !... Ebben a városban mindenki úgy néz rátok, hogy Burján Péter gyerekei vagytok. Ma még rátok nézhetnek. Senki meg nem botrán- kozhat. De holnap is Burján Péter gyermekei. maradtok! És én mit mondjak holnaptól?! Mondjam azt, hogy semmi közünk egymáshoz, hogy csak az anyakönyvi adatok szerint vagytok a gyermekeim?!

Gond nélkül nyitott a szobába Zoltán. Olyan apróságokra, hogy előre engedte volna a feleségét, vagy hogy komolyan vegye apja kétségbeesését, egyáltalán nem figyelt. Menet közben intette le az öreget.

— Felelnék, papa, de most fontosabb dolgunk van. Félix úr, maga következik. Mindent úgy, ahogy megbeszéltünk.

— Igenis — hajolt meg Zoltán felé a készenlétben álló fémdíszműves.

Dezső elismerő álmélkodással vette ki a pipát a szájából.

— Isten bizony, az öcskös olyan jól beszél, hogy kezdek rá féltékeny lenni. Több dumát nem akarok hallani. Lássunk hozzá.

A fontoskodó Paula szükségesnek érezte közbevetni:

— Remélem, Félix úr, pontosan emlékezik minden feltételünkre.

Szándékos tétovasággal nyert időt a szomszéd arra, hogy fölmérje a jelenlévők viselkedését. Mindenekelőtt Burján Péterre volt kíváncsi. Előnyösnek ítélte meg a helyzetet, mert az öreg magábaroskadva várakozott a háttérben, semmi jelét nem

adta annak, hogy ismét közbe kívánna avatkozni. Félix Elek tehát biztonsággal folyamodott régről bevált, udvariasan tárgyilagos üzleti modorához.

— Szíves engedelmükkel úgy gondolnám, hogy megveszek három lakást. Egyenként négyszázezerért. Burján bácsit pedig ne sürgessük. Ha majd jónak látja a saját sérthetetlen szabad akaratából, neki is kifizetem a négyszázezret. Ha nincs hozzá kedve, itt élhet háborítatlanul, tiszteletünk és figyelmességünk légkö- í-ében. Azt hiszem, ennél korrektebb már nem lehetnék.

Dezsőt ez nem hatotta meg. Sőt olyan mozdulatot tett, mintha legyet hajtana el az orra elől.

— Azért ne képzelje magát jóté- konykodónak. Mennyit óhajt most fizetni?

— Lakásonként százötvenezer forint előleget.

Szent borzongással, ugyanakkor a csodát hallók ámulatával kérdezte Paula:

— Lehetséges, hogy csak úgy ... négyszázötvenezer forintot áthozott a táskájában ? !...

Inkább mentegetőzve, semmint a dicsekvés szándékával próbált humorizálni a milliomos szomszéd.

— Pillanatnyilag csak ennyi készpénz áll rendelkezésemre. Vasárnapra elég. A többi bankban van.

Már nem hessegette Dezső az orra elől a képzeletbeli legyet. Nagy teste előbbre görnyed a siettetéstől:

— Ne lamentáljunk már annyit. Ideje a tettek mezejére lépni.

<Folytatjuk)

ÜKIIRflT KÉRDÉSE

Sz. J.-ék portáján viszont messziről látszik, hogy rendszerető emberek lakják. Takaros ház, virágoskert. nagy udvar. A ház mellett birkák dugják a hőség elől össze fejüket. Csak a szabadságát töltő nagylányt, Máriát találjuk itthon.

— Pesten dolgozom. Ilyenkor, amikor hazajövök, a kényelmetlenséget egyedül az jelenti, hogy nem vezették be még a villanyt a tanyába; Az öcsémnek azért is jobb, hogy a kollégiumban lakik. Igaz ugyan, hogy a busz itt áll meg szinte a ház előtt, de rossz dolog a korai ébresztő, télen a várakozás, fagyoskodás egy kisgyereknek.

Sz. J.-t, a családfőt a tanyához köti a munkája, az állatok gondozása miatt muszáj a városon kívül élniük, de ez nem jelenti azt, hogy ki sem mozdulnak hazulról. A közeli fürdőhelyen nyaralót építettek, a család rendszerint ott tölti szabadságát.

A karcagi általános iskolai diákotthon egyik nevelője mondja, hogy tanévkezdéskor mindig több gondjuk van a gyerekekkel, mint év közben. Amíg az otthoni szabadság után belerázódnak a kollégium rendjébe, eltelik néhány hónap. Jelentős problémát okoz az is, hogy néhány szülő a nyári vakáció idején nem foglalkozik megfelelően gyermekeivel. Érezhető némi visszaesés a diákok nevelt- ségében is. Leginkább azok a gyerekek igényelnének nyáron is több figyelmet, akik rossz körülmények között élnek, mert sajnos még ez is előfordul a tanyavilágban. Az idén először vitték táborozni a kollégistákat. Arra gondoltak, hogy így azok a gyerekek is eljuthatnak az ország különböző tájaira, akiket egyébként szüleik nem vinnének nyaralni.

A nevelők azonban joggal bíznak abban, hogy a tanév közben végzett munkájuk sem marad eredménytelen, s a kollégiumban eltöltött évek segítik a tanyasi gyerekeket abban, hogy az életre felkészülten, minél kevesebb hátránnyal vezessen útjuk a tanyákról egy tágabb világba.

Török Erzsébet

Sz.-ék tanyáján a fű se nő. Azt mondják, a vegyszer teszi, amit a repülőgép szór a környező rizsföldekre. Csak a szoba konyhás ház roskadozik a hőségben. Ha az ember nem tudná, hogy lakják a tanyát, azt hihetné, valamelyik feledékeny bulldózervezető hagyta itt a karcagi rizsföldek gyűrűjében. Tavaly még aprójószág kapir- gált a ház körül, mostanra azonban az elszaporodó patkányok, férgek miatt lebontották az ólakat. Maradtak hát az emberek egymaguk- ban. Erika a hároméves, ma- szatos arcú kislány jöttünk- kor úgy kapaszkodik az ajtófélfába, mint egyetlen biztos menedékbe. Nem engedné el a világért sem, mert ki tudja, mi történne, ha rászabadulna a velünk érkezett ismeretlen, a földúton túli világ ... Kapaszkodik hát, és félelemmel vegyes bizalmatlansággal néz a fényképezőgép lencséjébe.

— Nem látott ez még ilyet, hogyan is láthatott volna — legyint az anyja.

LOCI ELCSAVARGOTT

A hét gyerek közül öten már bent a városban, a kollégiumban laknak.

— Nem tartom én azt jónak — így az anya. — Jobb szeretném, ha itthonról mennének iskolába.

De hogyan, mivel, hidegben, szélben, fagyban, hisz még ivóvíz is három kilométer járásra esik innen.

Laci persze nem ismert távolságot. Megszökött a tanyáról, hogy aztán a kollégium falait találja szűkösnek. Most állami gondozott. Eszter, a legidősebb, — 16 éves — nagy-nagy akarással elhagyta már a tanyát. Tanul, férfiszabó lesz. Ö már tudja, s akarja seírsa fordulását, de a kicsik még gyámoltalanul lökdösődnek az otthon omladozó, s a kollégium biztos falai között.

Három évvel ezelőtt még a rizsföldek mezsgyéjén gyakran öntötte el házukat a víz, aztán a Vöröskereszt közbenjárására kapták meg ezt az egészségesebb tanyát. — Azóta itt élnek, de bizonybizony a hétvégi hazautazások után sokszor térnek visz- sza kiéhezve, fejfájósan, ma- szatosan a kollégiumba.

Tibor mégis szereti a tanyát, az otthont. Akkor vi- dui fel leginkább, ha traktorokat lát a határban.

len megmondani, hogy az S. család asztalát hányán ülték körül a jócskán délutánba nyúló ebéd idején. Mindenesetre sok gyerekkéz kanalazta az ételt az abrosz nélküli deszkaasztal mellett. Akinek jutott szék, ülve, akinek nem, állva evett, kézzel, kanállal, ahogy esett.

— így élünk — mutat körbe S.-né. — Nem a legjobban, rossz a lakás, ám a gazdaság mégsem hozza rendbe. Pedig ha valakinek kijárna a segítség, azok mi volnánk. Hét gyerek van a háznál, én meg még munkát sem kapok.

A gazdaság központjában aztán megtudom, hogy S.-né azért nem kapott munkát, mert nem is kért, és igaz ugyan, hogy nagy a család, de a férj jól kereső juhász. Rendes otthont teremthetne családjának.

A gyerekek azonban úgy látszik, már megszokták a rossz körülményeket, tehetetlenül csöppennek a kollégium után egy másik világba, hiszen oly kicsik még ahhoz, hogy bármin is változtatni tudnának, bár a legnagyobb próbálkozik.

— Kitakarítok, rendet teszek — mondja, — de felesleges, a többiek úgysem vigyáznak semmire.

— DT-vezető szeretnék lenni — jelenti ki. Apja is egy traktor nyergében keresi a kenyerét, csakhogy mire az a család asztalára kerülne, folyékonnyá válik a kocsma asztalán.

MUSZÁJ TÖREKEDNI

Á.-ék életét meg az apa betegsége keseríti. Rokkantsági nyugdíjas, így a gazdaság csak üggyel-bajjal tud neki munkát adni. De azért kerítenek számára tennivalót, hiszen nagy családot kell eltartania. A gazdaság kétszobás, fürdőszobás lakást adott nekik, itt élhetnek emberi módra. Igyekeznek is, látszik rajtuk, hogy otthont akarnak teremteni a tanya- központban.

— öt gyereket nevelek, muszáj törekedni — mondja az édesanya. — Négyőjük, amikor elérte az iskoláskort, bekerült a városba, kollégiumba. Nagy áldás ez nekünk. Az ember így legalább a gyerekei felől nyugodt.

Á.-ék százötven forintot fizetnek havonta a gyerekek kollégiumi ellátásáért. Az anya jegyzi meg, hogy szinte nevetségesen kicsi ez az ösz- szeg, ahhoz képest amibe itthon kerülnének. így aztán a nem túlságosan nagy jövedelmükből még ezt-azt vásárolni is tudnak.

— Csak az OTP-részlet a sok, de úgy vagyok vele, hogy majd csak kinyögjük — mondja. — Most is, amikor a két fiú elindult táborozni, kicsit összébb kellett húzni a nadrágszíjat, de utazzanak, lássanak világot a gyerekek, mert hiszen megérdemlik. Olyan jól tanulnak, a táborozást is jutalomként kapták.

A gazdaság központjában beszélik, hogy a távolabb eső részen, ahol a juhok tartására tizenkét családot fogadtak, a múltkoriban a KÖJÁL vizsgálatot tartott. Egy lakást le is zártak, mert elszaporodtak odabenn a bogarak. Az udvaron is akkora volt a szemét, hogy azt már nem lehetett tűrni.

Nem tudnám most hirteKörúti házak

Gerencsér

icser

Miklós

HÁZ

Burján Péter torkát a

M- felindultság és a csömör szorongatta. Amikor a keserűség a szájáig emelkedett, forró görcs rázta meg. Megvető tekintettel fogadta az erkélyről visszatérő fiát.

— Undorító. Emberhúst nem akartok a lakomához?

Dezső ügyet se vetett rá. Helyette Edit könyörgött az öregnek:

— Édesapám ... Bíznia kell bennünk ...

Az apa már annak sem látta értelmét, hogy legyintsen. Ha megvetést nem is érzett mémöklánya iránt, de kiábrándultságot igen. Már csak félig volt józan az eszére támadó fejleményektől. A tiszta öntudat ott vergődött a részegítő kínjai alatt. De ezt a tiszta öntudatot még sikerült felcibálnia a mélyből. Nem is érvnek, hanem nyomorúsága bizonyítékának szánta szavait:

— Holnaptól egy másik Burján Pétert fognak ismerni az emberek. Egy olyan Burján Pétert, aki szemétre dobta az egész múltját. Olyan múltat, ami ma még ér valamit, de holnap a guberálók is odébb rúgják. Ezt akarjátok? Harácsolok apjává szégyeníteni ?

Magából kikelve lármázott Paula:

— Már megint ezek a lehetetlen frázisok!

Riadtan fogta fel a bizsus, hogy az üzlet kútba eshet, ha megint kirobban a veszekedés. Paula porolásét ellensúlyozva, egyedül ő próbálta méltányolni a nyugdíjas kőműves véleményét.

— Én kérem mindig a legnagyobb tisztelettel hallgatom Burján bácsit ...

Átnézett rajta az öreg. Valami azt súgta neki, hogy Edit nincs oly végletesen az ő felfogása ellen. Hozzá beszélt, szikrányi reményébe kapaszkodva:

— Legalább te érts meg. Tudnod kell, érezned kell, hogy nem hazudhatunk magunknak a pillanatnyi érdekeink szerint !...

Edit megkeményedett. Bármennyire sajnálta az apját, érzelmeit határozottan háttérbe szorította.

— Édesapám képtelenül szigorú mércét kötelez magára. Ilyesféle mércét már rég nem követelnek meg egymástól az emberek. Különben sem felelős édesapám a mi állítólagos harácsolásunkért. Amit cselekszünk, azért mi vagyunk a felelősek. Csakis mi, a felnőtt gyermekei. Maga meg ezt értse meg. Szépen kérem ...

Először rúgta mellbe a nyugdíjas kőművest a teljes bizonyosság, hogy csatáját végképp elvesztette. Félixet kikergethette volna, de mire megy vele? Tusájában csakis az számított,