Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-22 / 195. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 22. SZOLNOK MEGYEI 1979. AUGUSZTUS 22. SZERDA MENYHÉRT NAPJA A Nap kél 4.48 — nyug­szik 18.45 órakor. A Hold kél 4.24 — nyug­szik 18.35 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: nappali go­moly felhőképződés, fő­ként a Tiszán-túlon né­hány helyen záporral, zi­vatarral, máshol való­színűleg eső nélkül. A többfelé élénk északke­leti, keleti szél fokozato­san mérséklődik. Legma­gasabb nappali hőmér­séklet 24—28 fok között. TÁVOLABBI KILÁ­TÁSOK csütörtöktől va­sárnapig: változóan fel- fjős idő, csapadék az időszak második felé­ben várható, elsősorban a Dunántúlon. Legala­csonyabb hajnali hő­mérséklet 12—16 fok kö­zött. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 23—28 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az or­szág területének 30 szá­zalékán várható az idő­szak második felében. Charles Percier Kétszáztizenöt évvel ezelőtt, 1764. augusztus 22-én született és 1838-ban halt meg Charles Percier francia építőművész. Egész fiatalon kezdett építé­szeti tanulmányokat folytatni, s rajzkészségével már gyermek­korában kitűnt. A. F. Peyre tanítványa volt. 1814-ig szoro­san együttműködött P. F. L. Fontaine-nel, akivel még mes­tere iskolájában ismerkedett meg, s kötött életre szóló ba­rátságot. Kettőjük nevéhez fű­ződik az empire belsőépítészeti stílus kialakítása. Művészi te­vékenységéért Percier 1786-ban Grand Prix-t kapott. Munkás­ságának fő időszaka 1794-től 1814-ig terjed, s ebből az idő­ből sok, Fontaine-nel közösen alkotott műve ismeretes. Nemzetiségi együttesek a gyermekekért A 17. országos nemzetisé­gi fesztivál vasárnap Tatán a város főutcáján rendezett színpompás felvonulással folytatódott. Ezen a napon kitüntetése­ket adtak át a korábbi nem­zetiségi fesztiválokon leg­jobban szereplő táncegyüt­teseknek és szólistáknak. A nemzetiségi szövetségek képviselői emlékfát ültettek el a tatai szabadtéri szín­pad melletti parkban, majd a résztvevő tíz együttes há­romórás gálaműsoron mutat­kozott be. A rendező szervek az est bevételét az ENSZ gyermekalapjának javára ajánlották fel. Kis látogatók a kiállításon A budapesti szovjet me­zőgazdasági, élelmiszeripari és mezőgépgyártási kiállítás tegnapi napjának színfoltja a gyermekek csoportos láto­gatása volt; ez alkalommal rendezték meg a kiállítás gyermeknapját. A program a kis látogatók nagy örömé­re a békét jelképező posta­galambok röptetésével kez­dődött. A kisdiákok ezután hosszan elidőztek a gyü­mölcs- és játékbemutatók­nál. Nagy sikert arattak a kitömött állatok, ezek között is az 1980. évi moszkvai olimpiát jelképező barna mackó. Ezután a kicsinyeket dúsan terített asztal várta; édességek, gyümölcsök és üdítőitalok között válogat­hattak. Tegnap folytatódtak a szakmai bemutatók. Mező- gazdasági és mezőgépgyártá­si szakemberek keresték fel a kiállítást, tanulmányozták az ott látható gépeket. Martyn-rajzok Űjabb képzőművészeti gyűj­teménnyel gazdagodott a hí­res pécsi Múzeum utca: meg­nyílt Martyn Ferenc rajzai­nak állandó kiállítása. A Pé­csett élő Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, akit a közelmúltban köszöntöttek 80. születésnapja alkalmából, a Janus Pannonius Múzeum­nak adományozta rajzainak legjavát. Honvédelmi nap Győrött — Befejeződött az Ifjú Gárda szemle A tizedik jubileumi Ifjú Gárda szemle zárónapján, vasárnap látványos honvé­delmi bemutatót rendeztek a győri Duna-parton. A prog­ramban a Néphadsereg és a rendőrség egységei vettek részt, majd tűzoltó-bemuta­tó és a határőrség kutya­bemutatója következett. Nagy sikert arattak a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség modellezői, amatőr rádiósai, búvárai és ejtőernyősei is. A vasárnapi programmal befe­jeződött az országos Ifjú Gárda szemle, amelyen 19 megye és a főváros legjobb ifjúgárdistái vettek részt. Totinyeremények Az OTP közlése szerint a 33. játékhétre 1 757 511 da­rab szelvény érkezett. A nye­reményalap 4 697 825 forint, ebből a jutalom 427 075 fo­rint. 1 db 13 plusz 1 találatos szelvény akadt, nyereménye 854 150 forint. 13 találatos szelvény 1 volt. ez 512 490 forintot ér. Az 55 db 12-esre 12 424 forintot, a 761 d,b 11- esre 898 forintot fizetnek ki. A 6177 db 10-es 166 forintot ér. A 2000 forint alatti nye­reményeket augusztus 25-től. az e felettieket augusztus 30-tól fizetik ki. Gépkocsisorszámok Gépkocsiátvételi sorszámok: 1979. augusztus 2l-én. Trabant Hycomat Lim. (Budapest) 8 461 Trabant Lim. (Bp.) 19 294 Trabant Lim. (Győr) 8 328 Trabant Lim. Special (Budapest) 30 815 Trabant Lim. Special (Győr) 17 176 Trabant Combi (Bp.) 4 597 Trabant Combi (Győr) 1 638 Wartburg Lim. (Budapest) 15 370 ATARGYALÜTEREMBÖLl Csempészáru a poggyászban Odáig már nem jutott el a határon átcsempészett portéka, hogy Szolnokon, a Bakai fatelepen kialakult fe­ketepiacon (közismertebb ne­vén lengyel piacon) suttyom­ban szatyrokból, bőröndök­ből kínálják a mutogatás nemzetközi jeleivel. A rend­őrség még a vasúti pálya­udvaron elcsípte a csempé­szeket. Tulajdonképpen egy szokványos igazoltatáson múlott, hogy az illegális „kereskedők” rajtavesztek. Az igazolványon kívül ugyanis a poggyászuk tartal­mára is kíváncsiak voltak. A bőröndökből egy kisebb barkácsboltra való áru ke­rült elő: 35 metszőolló, 20 konyhahés, 30 olló, 21 fúró­készlet, 9 búvárszivattyú, 19 fém bevásárlókosár, 112 la­kat, egy elektromos kézi fú­rógép. összesen több mint 36 ezer forint értékű áru­készletet (hétszer nagyobb értékűt a megengedettnél) hozott be a Szovjetunióból a vámellenőrzés kijátszásával a két lengyel állampolgár, Piekos Stanistow és Knych Stanislawa Wiestowa Póbel, akik az idén már több íz­ben jártak Magyarországon. Csempészet vádjával ke­rültek a szolnoki járásbíró­ság elé, ahol öt hónapi sza­badságvesztésre ítélték és kitiltották Magyarországról őket. Szabadságvesztésük végrehajtását kétévi próba­időre felfüggesztették. Az ítélet jogerős. Wartburg de Luxe iBp.) 17 660 Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 5 116 Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) 3 151 Wartburg Tourist (Bp.) 6 282 Skoda 105 (Győr) 3 535 Skoda 105 (Budapest) 6 428 Skoda 105 (Debrecen) 3 154 Skoda 120 (Budapest) 5 282 Skoda 120 (Győr) 3 221 Skoda 120 (Debrecen) 2 262 Lada' 1200 (Budapest) 101 923 Lada 1200 (Debrecen) 54 478 Lada Combi (Budapest) 13 522 Lada 1300 (Budapest) 14 735 Lada 1300 (Debrecen) 9 035 Lada 1500 (Budapest) 22 967 Lada 1600 (Budapest) 3 536 Lada 1600 (Debrecen) 1 437 Moszkvics (Budapest) 4 848 Zaporozsec (Budapest) 29 100 Dacia (Budapest) 13 854 Polski Fiat 126 (Bp.) 18 369 Polski Fiat 1500 (Bp.) 14 882 Vihar előtt. Fotó: Tarpai Súlyos balesetek az ünnepek alatt Szombaton — augusztus 18-án — a késő esti órákban Mezőtúr külterületén Sza- mosfalvi Imre 36 éves (Me­zőtúr, Ifjúsági lakótelep III. 13. szám alatti lakos) sze­mélygépkocsijával elütötte a vele azonos irányban haladó, és kerékpárját toló Radácsi Sándor 65 éves mezőtúri nyugdíjast. A baleset követ­keztében Radácsi Sándor sú­lyos, nem életveszélyes sérü­léseket szenvedett. 20-án, a déli órákban Szol­nokon az Abonyi és a Felhő út kereszteződésénél a kije­lölt gyalogátkelőhelytől mint­egy 8 méterre akart átkelni az úton Lázár Pálné 69 éves szolnoki nyugdíjas, miközben féktávolságon belül egy sze­mélygépkocsi elé lépett, amely elütötte. Lázár Pálné életveszélyes sérülésekkel került a kórházba. Ugyanebben az időben Kenderes belterületén Tóta József 37 éves (Kunhegyes, Növényvédelem Ady Endre út 4. szám alatti lakos) személygépkocsijával kanyarodás közben egy vil­lanyoszlopnak ütközött. A gépkocsivezető nem sérült meg, utasa azonban — Ju­hász Andrásné 60 éves abád- szalóki lakos — nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Ugyancsak 20-án Kisúj­szállás külterületén a kis- csomai földúton Janó Ká­roly 23 éves (Kisújszállás, Cserepes u. 7. szám alatti la­kos) műszaki hiba miatt az árokba borult motorkerék­párjával. Janó Károly nyolc napon túl gyógyuló sérülé­sekkel került a karcagi kór­házba. Az elmúlt 72 órában 244 személyi sérüléssel járó köz­úti közlekedési baleset tör­tént. Ebből 19 halálos, 106 súlyos és 119 könnyű sérülé- ses kimenetelű volt. Védekezés az amerikai szövőlepke ellen A Szolnok megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Ál­lomás gépei megkezdték az amerikai fehér szövőlepke második nemzedéke elleni védekezést a városok, a nagyközségek és a közsé­gek közterületein. A kártevő elleni védeke­zésre a Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos töménységű per- metlevét alkalmazzák. A ké­szítmény „közepesen mérge­ző” kategóriába tartozik, a munkaegészségügyi várako­zási ideje 3 nap, az élelme­zésegészségügyi várakozási idő 10 nap, friss zöldség ese­tében 14 nap. A várakozási idő letelte előtt tilos a kezelt fákról a lombszedés, és a fák alatti területek füvének bármilyen módon történő (legeltetés, stb.) felhasználása. A tarka szőlőmoly har­madik nemzedékének rajzá­sa, tojásrakása és lárvake­lése is megkezdődött. A kár­tevő lárvái a szőlőszemek összefurkálásával okoznak jelentős kárt és másodlago­san utat nyitnak a botriti- szes rothadás fertőzésének. Védekezésre a Ditrifon 50 WP 0,2 százalékos vagy az Unifosz 50 EC 0,1 százalé­kos töménységben alkal­mazható Chinoin Fundazol 50 WP 0,1 százalékos per- metlevével kombinálva. A rovarölőszerek védelmet, biz­tosítanak a szőlőn helyen­ként károsító bagolylepke­lárvák ellen is. A készítményekre vonat­kozó előírások betartása min­denki számára fontos és kö­telező. II * UPTlU! UP.l|r Kiállítás Pannonhalmán Ezrek tekintették meg Pannonhalma háromnapos látványosságát, az arany és ezüst kincsek, régi iratok, oklevelek kiállítását. Ismét látható volt az 1001-ben kel­tezett pannonhalmi alapító- levél, ebben írja István ki­rály, hogy a Géza fejedelem által megkezdett kolostor­építést befejezte. Új motellel gazdagodott a Velencei-tó. Átadták a vendégek­nek a Varsa motelt Gárdonyban. A harminckét lakásos mo­telt a Fejér megyei Idegenforgalmi Hivatal üzemelteti, a lak­részeket családok bérelhetik egy-egy évre Öregek napközije, kibővített óvoda Példás összefogással, a kö­zös tanács anyagi támogatá­sával Tiszajenön megnyílt az öregek huszonöt szemé­lyes napközi otthona. Egy régi épületet alakítottak át e célra, amelyhez a tanács 250 ezer forintot adott, a helyi termelőszövetkezet, a vállalatok szocialista bri­gádjai, a község lakói pedig 150 ezer forint értékű tár­sadalmi munkával segítettek. Ezzel párhuzamosan bőví­tették az eddig ötvenszemé- lyes óvodát százszemélyesre, ehhez 1 millió 100 ezer fo­rintot adott a tanács. A gyermekintézménynél több mint 600 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. ■ RÉGI és mai gyermek­könyvek címmel kiállítás nyílt Tiszafüreden a Szol­nok megyei könyvtár gyűjte­ményéből. A könyvtárlat szeptember 30-ig tekinthető meg. O A MEZŐTÚRI áfész ré­páshutai kétszoba-összkom- fortos üdülője az idén is népszerű pihenő hely volt a szövetkezet dolgozói és csa­ládtagjaik körében. A hat- személyes, korszerűen felsze­relt üdülőben főként a több- gyermekes családok töltötték és töltik szabadságukat. ■ VESZIK IS, adják is. A múlt hónapban több mint 40 ezer forint értékű zöldség­félét és gyümölcsöt vásárolt fel — majd értékesített — az új tiszaszcntimrei ABC-élel- miszeráruház a helyi terme­lőktől. © VASÁRNAP — augusz­tus 26-án — a megyében négy helyen rendeznek vá­sárt. Abádszalókon. Jászjá- kóhalmán és Jánoshidán or­szágos állat- és kirakodó-, Kisújszálláson autóvásárt tartanak. ■ A KÖZÉPTISZ A VIDÉKI Vízügyi Igazgatóság hínárir­tásra amúrokat telepített több csatornába. A közel­múltban végzett felmérések szerint az egy hektárnyi te­rületen lévő 350—550 mázsa hínár elpusztításáhqz 60—90, kétkilós amúr szükséges. 0 ÉSZAK-DUNÁNTÜLRA kalauzolja el a nézőket ‘a Kisfilmek hazánk szép tájai­ról című sorozat legközeleb­bi, pénteki előadása, ame­lyet a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ I. emeleti előadótermében rendeznek este 6 órakor. ■ A SZERKESZTŐSÉG pos- ■ tájából című rovatunkat hol­napi számunkban közöljük. moumm ««cm A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 IIU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágli Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Gombkötő Béla Felelős vezető:

Next

/
Thumbnails
Contents