Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-18 / 193. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 18. Itudomány Telemetrikus vízgazdálkodás A vízigényt természetes úton elősorban az a csapadék elégíti ki, amely a növény fejlődése alatt, a tenyészidőben leesik, s az, amely a tenyészidőn kívül a gyökerekkel behálózott „aktív” talajzónában tárolódik. A tenyészidőben lehulló csapadék azonban szakaszosan jelentkezik, míg a növény folyamatos életéhez nem szakaszos párologtatásra, hanem folyamatosra van szükség. A vízigény kielégítése érdekében szükséges vízgazdálkodási tevékenység két szakaszra bontható: az egyik, amelyben több víz hull, mint amennyire szükség van, a másik pedig amikor a természetes csapadék nem fedezi a növények vízigényét. Az első szakasz idején lehullott többletvíz elsősorban a talajban tárolódik, és ez hasznos, mert lehetővé teszi, hogy a növények majd felhasználják. A talajban nem tárolódott csapadék azonban a felszínen marad és a mély területeken gyűlik össze, elborítva a talaj: felszínét. Ilyenkor ezeket a vizeket időben el kell távolítani. A tengerekig való levezetés helyett azonban célszerű azt összegyűjteni az e célra építendő tárolókban, hogy azt a vízhiányos időszakban felhasználják. Képünkön: Kirgiziában a komplex vízgazdálkodás érdekében kirgiz és bolgár szakemberek által létrehozott telemetrikus rendszer. amely állandóan és folyamatosan méri a rendelkezésre álló és a szükséges vízmeny- nyiséget. W Uj árokásó gép A világ kenyere A mezőgazdasági termelés stabilizálásában és fokozásában az öntözés világszerte egyre nagyobb szerepet játszik. Bebizonyosodott, hogy még a legtermelékenyebb területeken sem érhetők el állandóan magas hozamok megfelelő öntözés nélkül. Az öntözésnek számos módja ismeretes. A rizst például árasztó öntözéssel termesztik, vagyis a táblán állandóan 20—30 centiméteres vízborítást tartanak. A gabonaféléket, réteket, legelőket kis töltésekkel határolt sávok közt időnként végigcsörge- deztetett vékony vízlepellel, a kapásokat barázdákban időnként végigfolyatott vízzel öntözik. Az eső módjára permetező öntözés gabonafélék, kapások, zöldségfélék és gyümölcsök öntözésére egyaránt alkalmas. A víz a növények gyökérzetéhez közvetle. nül talajcsőhálózaton keresztül juttatható el. Ezt nevezik altalajöntözésnek. Természetesen nemcsak az öntözés módja, hanem időtartama, rendszeressége, az agrotechnikai követelményekkel való megfelelése is fontos, öntözött területeken a szántóföldi terményekből 150—250 százalékos, kapás- és ipari növényekből 50—100 százalékos terméstöbblet érhető el. Az öntözéses gazdálkodás első feltétele természetesen az, hogy megfelelő mennyiségű víz álljon rendelkezésre. Ezen túlmenően azonban nem biztos, hogy csupán a drága öntözőgépekkel lehet jó eredményeket elérni. Sokszor már az is sokat segít, ha sekélyvezetésű csatornákkal a növények közelébe terelik az éltető vizet. Képünkön egy szovjet árok. ásó egyengető gép, amely egy kisebb teljesítményű traktorhoz kapcsolva maximálisan 30 centiméter mély öntöző- árkok gyors kimunkálására alkalmas. A két széles keréken gördülő árokásó nem süllyed be a felázott talajba se, annak ellenére, hogy kb. 600 kilogramm súlyú. Az árok mélysége a földkitermelő szerszám megbillenésének a mértékével szabályozható. Innen—onnan Kevesebb hím Az utódok nemeinek aránya a legtöbb háziállatunknál kb. 1:1, aminek az a magyarázata, hogy a hím állatok ivarmirigyeiben körülbelül egyforma mennyiségben keletkezik hím jellegű és női jellegű hím ivarsejt. A kutatók régóta keresik annak a módját, hogyan lehetne a nőstényutódok számát növelni. Minthogy a kétféle hím ivarsejt felszínén egymástól eltérő antigén-tulajdonságú anyagok vannak, már régen felvetődött az a gondolat, hogy a nőstények szervezetét érzékennyé, védetté kellene tenni a hím jellegű hím ivarsejtekkel szemben. Ez azt eredményezné, hogy a szervezetükbe jutó hím ivarsejtek az immunológiai reakció következtében elpusztulnának., s a petesejtet csak a női jellegű hím ivarsejtek termékenyítenék meg. Számottevő eredményt ezen a téren azonban a legutóbbi időkig nem sikerült elérni. Ennek két New York-i kutató szeriní két. oka lehet: vagy túlságosan kevés hím jellegű ivarsejtek elleni anyag van az anyaállatok vérsavójában, vagy az anyag magában a szervezetben nem eléggé hatásos. Egerekkel végzett kísérleteik az utóbbi lehetőség mellett . szólnak. Amikor varsejteket juttattak a nőstények ivarszervébe. az utódok 53.4 százaléka lett hím állat. Ellenben, ha a hím ivarsejteket előbb kémcsőben a nőstények vérsavójával kezelték, s csak ez, után helyezték az állatokba. 45.4 százaléknyi hím született. Jóllehet a 8 százalékos csökkenés is — különösen nagy állatállomány esetén — jelentős eredmény, a módszer tökéletesítésével feltételezhetően tovább lehet csökkenteni a hím utódok számát. Energiaátvitel — mesterséges holddal Égy Los Angeles-i kutató energia közvetítésére szolgáló mesterséges hold tervéről számolt be közleményében. A növekvő energiaszükséglet következtében állandóan nő az erőművek száma is. Az ezzel kapcsolatban felmerülő környezetszennyezési problémák megoldása végett az erőműveket távoleső vidékeken kell majd megépíteni, például a Jeges-tenger partján. Az energiaátvitellel kapcsolatos nagy költségek és műszaki nehézségek elkerülésére az amerikai kutató azt javasolja, juttassák az elektromosságot mikrohullámokkal egy mesterséges holdhoz, amely azt azután az ipari központokhoz továbbítaná. A mesterséges reléhold antennájának átmérője mintegy 1 kilométer lenne. A földön négyzetes vevőantennát kellene építeni, amelynek minden oldala 30 kilométer hosszú lenne. Az uj módszerű energiaátvitel költségei kb. kétszer akkorák lennének. mint a hagyományos; a mesterséges reléholddal azonban a világ minden részébe lehetne villamos energiát juttatni. Éhezők Zaireban Kapcsolatunk a kenyérrel — mióta az ember az elsőt megsütötte — változatlanul szoros. A mindennapi betevő falat ellentéte tudatunkban — akár átéltük már, akár nem — az éhezés. Borzalmait az aranybamára sült, foszlós, még meleg új kenyér illatának varázsában elképzelni is rossz. Másfél milliárdan az éhségövezetben Az ember előbb ismerte meg az éhezés rémét, mint a kenyeret. Napi táplálékáért eleinte a természettel, majd, az osztálytársadalom kialakulásától kezdve elnyomóival viaskodott, s az emberiség eddigi története során még sohasem volt képes tartósan száműzni ezt a veszélyt. A legtehetősebb Európa és Észak-Amerika lakóinak többsége is csak az utóbbi néhány évtizedben jutott. el a „mindennapi kenyér” biztonságáig. Afrika, Ázsia és Latin-Amerika országaiban ma is legalább 500 millió ember tengődik az éhhalál küszöbén, s további majd’ egymilliárd nem jut elegendő táplálékhoz. Napjainkban a világ lakosságának több mint a fele — 2,3 milliárd ember — él a legszegényebb országokban, 600 millió a kevésbé szegényekben, s végül 1,1 milliárd azokban az álla- makban, ahol túl bőséges is a választék. A Világbank becslése szerint a század végére planétánknak mintegy hatmilliárd, lakója lesz. Ami a szakembereket a leginkább aggasztja: a népességnövekedés azokban az országokban a legnagyobb, ahol már ma sem tudják kielégíteni az alapvető szükségleteket, ahol a gazdasági élet. az élelmiszer-termelés a legelmaradottabb, az oktatási és egészségügyi színvonal a legalacsonyabb. Az éhségövezet az Egyenlítő két oldalán húzódik — itt másfél milliárd ember él már jelenleg is. Növekvő szakadék Egy átlag amerikai, ausztráliai vagy észak-európai évi húsfogyasztása akár 30— 40 indiai lakos alapvető szükségletét fedezné egy esztendőre. Az emberi világ belső ellentmondásait jellemzi továbbá, hogy a fehér jetermelés — igaz, szűkösen — jelenleg mindenki szükségletét fedezné, valójában azonban csak az állati fehérje több mint kétharmadát a Föld lakóinak egyharmada fogyasztja el. A különböző felmérések, tanulmányok tanulsága szerint az utóbbi évtizedekben* tovább nőtt a szakadék a világ fejlett és fejletlen országai között: jó tíz esztendővel korábban még „csak” egymilliárd ember nem jutott hozzá a szükséges táplálékhoz. ma másfél milliárd. „Afrika, Ázsia és Latin- Amerika szegényei azért szegények, mert túl sok gyermekük van, csak keveset, vagy semmit sem tettek helyzetük javításáért, és arra számítanak, hogy az Egyesült Államok majd kihúzza őket a bajból.” Zbigniew Brze- zinski, Carter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának szavai ezek :— a cinizmus, amely belőlük sugárzik, megdöbbentő. Annál is inkább az. mert az USA-t nem kis felelősség terheli az éhezők millióinak sorsáért. Emlékezzünk csak a tömeges termény-megsemmisítésekre, a földek parlagon hagyására. Néhány éve, amikor a Föld több pontján tömegesen haltak éhen gyerekek, felnőttek, több mint 60 millió hektár amerikai szántóföldet — Magyarország vetésterületének tizenkétszeresét! — hagyták megműveletlenül a nagygazdák, mert a vetés nem fizetődött volna ki. A Világélelmezési Tanács néhány éve a szegény országok fokozott támogatására szólította fel a világ államait. Elszomorító tény, hogy éppen a két legfejlettebb, az Egyesült Államok és az NSZK csökkentette ilyen célú segélyeit az utóbbi két esztendőben. 70—80 millió tonna hiány „A harmadik világ a legkevésbé sem szeretne örökké a fejlett országok kö- nyöradományain élni” — mondta egy alkalommal Mahgub Haq neves pakisztáni közgazdász. „Maga a Nyugat a legjelentősebb visszahúzó tényező, amely akadályozza erőfeszítéseinket, hogy kimásszunk a nyomorból ... A nemzetközi hitelek rossz elosztásából, a természeti kincseink exportjából származó jövedelem egyenlőtlen elosztásából, az árucikkek, szolgáltatások és a munkaerő szabad mogását korlátozó intézkedéseikből eredő veszteségünk évi 50— 100 milliárd dollárra tehető” — mutatott rá Haq. Egy amerikai közgazdász márkiszámolta, hogy az abszolút szegénység világméretű felszámolásához 15 milliárd, dollár kellene évente, javaslatai azonban mindmáig süket fülekre találtak. Pedig egy egészséges, igazságos világgazdasági rend kialakításával jobb helyzetbe jutnának a fejlődő országok. A mezőgazdasági szakemberek szerint Ázsia országaiban egyharmadával lehetne növelni a rizshozamokat olyan aratási, cséplési és raktározási- módszerekkel, amelyek az USA-ban és Japánban napiainkban már általánosak. Korszerű technikai berendezések átadásával lehetne megakadályozni, hogy Indiában és az afrikai államok zömében a gabonatartalékok egyharmadát a patkányok egyék fel. És még lehetne tovább sorolni a területeket, ahol már önzetlenséggel is segíteni tud, aki akar. 1974 novemberében Rómában élelmezési világ- konferenciát tartottak, amelyen a résztvevők előirányozták: egy évtized alatt felszámolják az éhínséget és az alultápláltságot a Földön. Azóta majd’ öt esztendő telt el. s ma változatlanul a világ lakosságának mintegy 30 százaléka fogyasztja el a gabonatermés 70 százalékát. A segítségre szoruló országok lakói továbbra is éheznek. Pedig az élelmezési világ- konferencia résztvevői elé terjesztett ENSZ-jelentés készítői már 1974-ben figyelmeztettek: „Ha az élelmiszer-termelés és a lakosság növekedésének mai tendenciái folytatódnak, a világélelmezésben uralkodó gabonából a szükséglet az 1970. évi 1200 millió tonnáról 1985- re 70—80 millió tonna lesz a fejlődő országok hiánya, ami ötször-hatszor több, mint a 60-as évek végén, a 70-es évek elején volt”. Szórványos kezdeményezések A Rómában elhatározott magasztos cél valóra váltása azonban szinte még el sem kezdődött. A szocialista országok gazdasági lehetőségeikhez képest a maximális segítségben részesítik a fejlődő államokat, szakembereik képzésével, korszerű mezőgazdasági berendezések átadásával, modern öntözési módszerek meghonosításával és nem utolsó sorban élelmiszer-szállítmányokkal támogatják a rászorulókat. De ez kevés, nagyon kevés. A történelem igazságszolgáltatása úgy kívánná, hogy a volt gyarmatosítók viseljék a miattuk visszamaradott gazdaságok felemelkedéséBissau-guineai fiatalok a magyar mezőgazdasági gépekkel ismerkednek nek terheit. A fejlett tőkésországokban azonban inkább szórványos és igencsak egyedi kezdeményezéseknek lehetünk tanúi. Az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete, a FAO erejének javát a Föld, élelmezési gondjainak megoldására koncentrálja. de ebben a sziszifuszi munkában ismét csak a szocialista országokra számítanak bizton. Ügy tűnhet, ördögi körben élnek bolygónk éhező lakói. Valójában azonban a segíteni akarás hiányáról van szó annak a többségnek a részéről, amely valóban segíteni tudna. Az Egyesült Államok az idén 126 milliárd dollárt fordít fegyverekre, a Föld országai együttesen ennek többszörösét. Pedig bomba már annyi van. hogy vele az utolsó szálig kipusztítható bolygónkról az ember, a jóllakott és az éhező egyaránt. Ez tény, ezzel mindenki tisztában van. Ugyanakkor ma még aligha tudna valaki válaszolni arra: mikor érkezik el az az idő, amikor mind,en ember, minden nap legalább egyszer jóllakik a Földön? _ Kocsi Margit Etiópiái földműves harca a földdel
