Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-17 / 192. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 17. Carter ismét a SALT—II. ratifikálásáról Young lelépése Andrew Young, az Egyesült Államok állandó ENSZ-főmegbízottjá- nak lemondása újabb példáját szolgáltatja annak, hogy adott esetben a „farok is csóválhatja a kutyát”. Konkrétan most arról van szó, hogy egy kis ország — Izrael — képes volt beavatkozni egy nagyhatalom — az Egyesült Államok bel- ügyeibe. Mert a szókimondó Young, aki korábban már váltott ki politikai viharokat — és meg is úszta azokat —, akkor „vérzett el”, amikor Izrael és kinyújtott amerikai keze, a hatalmas befolyású cionis- ta-lobby érdekeit merészelte keresztezni. A 46 éves néger politikus „bűne”: a külügyminiszter hozzájárulása nélkül találkozott a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek a világszervezethez delegált megfigyelőjével és nemhivatalos eszmecserét folytatott vele. Amint a dolog kitudódott, az izraeli kormány élesen tiltakozott Washingtonnál, s kínos magyarázkodásra kényszerítette főpatrónu- sát. A külügyminisztérium sietett leszögezni, hogy mit sem változott az USA politikája Izraelt és a PFSZ-t illetően. S bár ennek nyugodtan hitelt lehetett volna adni, az amerikai törvényhozásban és a közélet számos más fontos pontján fellelhető Izrael- barát személyiségek Young fejét követelték. Carter elnök pedig, bár személyes barátság fűzi Younghoz, a jövőre esedékes elnökválasztásokra kacsingatva úgy becsülte fel a helyzetét, hogy ő nem húzhat ujjat a cionista-lobbyval, s ezért inkább odadobta neki Youngot. Feltehetőleg fájó szívvel tette ezt, de nemcsak személyes okokból. Young ugyanis, aki az első néger volt, akit a déli államokban képviselővé választottak, nagy tekintélynek örvend a feketebőrű amerikai lakosság körében s az ő szavazataikra is számítania kell Carter elnöknek. Mint ENSZ-főmegbí- zott, Young hasonló tekintélyre tett szert a harmadik világ, különösen pedig Afrika országainál. S ebben nemcsak bőrszíne játszott közre, hanem sokkal inkább az, hogy — nemegyszer a hivatalos amerikai vonaltól eltérő — bátor állásfoglalásai voltak a fekete kontinens felszabadítási mozgalmait illetően s szót tudott érteni Afrika vezetőivel. Első Afrikai körútja után nyilvánosan sürgette kormányát: határozottabban álljon ki amellett, hogy a kontinens déli részén az őslakosság jusson hatalomra. A lemondását követő nyilatkozatában Young kijelentette: nem érzi úgy, hogy hibázott volna, s hasonló szituációban újra megtenné azt, amit tett. Félő azonban, a cio- nista-lobby alighanem gondoskodni fog arról, hogy Young már ne kerüljön többé hasonló szituációba ... Bejrúti kikötő A libanoni hadsereg alakulatai tegnap hajnalban folytatták a harcot a bejrúti kikötő térségében és a libanoni főváros központjában, amelyet a libanoni jobboldal fegyveresei tartanak megszállva. A libanoni hadsereg szerdán késő délután harckocsikkal és páncélozott gépjárművekkel bevonult a város csaknem teljesen romokban álló közCarter amerikai elnök ismét nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az amerikai szenátusnak feltétlenül ratifikálni kell a SALT—II. szerződést. Az elnök — aki a Fehér Házban Florida állambeli közéleti személyiségek előtt szólalt fel — kijelentette, hogy az Egyesült Államok számára „rendkívül súlyos problémákat” okozna, ha a Virágcsokorral és külön e célra készített emlékéremmel köszöntötték tegnap este a földj irányító központ munkatársai Valerij Rju- mint, a Szaljut—6. űrállomás fedélzeti mérnökét, aki ezen a napon ünnepelte 40. születésnapját. Az ünnepelt egyelőre csak a Földről sugárzott televíziós közvetítésben láthatta az ajándékot, de rövidesen már személyesen is átveheti azt: bár a beakadt antenna eltávolítása miatt valamelyest eltolódott a két űrhajós visszatérésének tervezett időpontja, arra rövidesen sor kerül. Rjumin volt a főhőse egyébként a szerdai űrbravúmak is, ő haladt végig az űrállomás külső burkolatán, az orr-résztől egészen a hajtóműig, hogy leválassza a beakadt műszert. Különleges vágóval az antenna négy drótszálát kellett átvágnia, majd kézzel A szovjet közvélemény nem maradhat közömbös a Nyugat-Európa új rakétafelfegyverzésére irányuló tervekkel szemben. Ezek a tervek azt célozzák, hogy megkerüljék a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai megállapodást, közelebb telepítsenek nukleáris támadó fegyvereket a Szovjetunióhoz — állapította meg tegnap az ismert szovjet kommentátor, Valentyin Zorin a szovjet televízióban. A kommentár figyelmeztet arra, hogy a nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmas, viszonylag nagy hatósugarú „Pershing” rakéták nyugat-európai telepítésének terve egyáltalán nem növelné az érdekelt országok biztonságát, haném új veszélyeknek tenné ki őket ellenlépést eredményezve, s végső fokon új lendületet adna a fegyverkezési versenynek. A szovjet állásfoglalás aláTeherán Khomeini ajatollah, az iráni forradalom vezetője tegnap felhívta az ország értelmiségét: hagyjon föl az iszlám köztársaság elveinek ellentmondó tevékenységével, mert ellenkező esetben „megfelelő válaszban részesül”. A főpap nyilvánvalóan azokra a nemrég lezajlott teheráni megmozdulásokra célzott, amelyek során Khomeini hívei különböző világi szervezetek tagjaival és diákokkal csaptak össze. pontjába, hogy véget vessen az orvlövészek garázdálkodásának és helyreállítsa a kormány fennhatóságát a város jobboldaliak megszállta negyedeiben. A libanoni kormánycsapatoknak a bejrúti kikötő térségeiben állomásozó alakulatait szerdán háromszáz katonával megerősítették és tegnapi további erősítéseket kaptak. szenátus elutasítaná a szovjet—amerikai szerződést. Carter véleménye szerint ez utóbbi esetben megszakadnának a két fél közötti valóban őszinte és építő jellegű tárgyalások. Hozzáfűzte: ez viszont a Szovjetunióval való fegyverkezési hajszát jelentené, amit nem lehetne ellenőrizni, ami végső soron mindkét fél részéről óriási emberáldozatokat követelne. ellökte a szerkezetet. A súlytalanság körülményei között ez a kis lökés is elég volt ahhoz, hogy az antenna messze eltávolodjék. A földi irányítóiközpont szakértői kiemelték: a két űrhajós munkájának értékét külön növeli, hogy arra már több, mint 170 napos űrutazás után került sor. s ezt a műveletet nem gyakorolták be előre. Az orvosok megállapították, hogy a szerdai űrséta és a világűrben végzett munka nem ártott meg a két űrhajósnak, bár jelentős fizikai megterheléssel! árt. Rjumin pulzusa például a munka közben a 150-et is elérte. Csütörtökön este viszont a két űrhajós már láthatólag pihenten, kitűnő hangulatban számolt be a televízió közönségének a szerdai eseményekről. húzta: a tervekben Nyugat- Németországnak szánják a főszerepet, de — főként a közvélemény félrevezetésére — más nyugat-európai államokat is be akarnak vonni az „eurorakéták” telepítésébe. i,Semmi sem áll távolabb az igazságtól, mint az az állítás, hogy az „eurorakéták” rendszerének kiépítése nem nehezíti meg a bécsi haderőcsökkentési tárgyalásokat, sőt, elősegíti a megállapodás létrejöttét” — hangoztatta a kommentár. — Nem lehet egyszerre intézkedéseket tenni a hadászati támadó fegyverrendszerek korlátozására, s ugyanakkor „eurostraté- giai” rakétákat felhalmozni. Ezek a tervek veszélyes következményekkel járhatnak azokra az országokra nézve, amelyeknek területén el akarják helyezni az amerikai rakétákat, de egyúttal általában egész Európa biztonságát is veszélyeztetik. Khomeini ugyanakkor felhívta az egész iszlám világot: a palesztin néppel való szolidaritásának kifejezésére pénteken tartsák meg „Jeruzsálem napját”. Ezen a napon — az előrejelzések szerint — tömegfelvonulások lesznek Teheránban. Beszédében a vallási vezető „korrupcióval és gyengeséggel” vádolt bizonyos — meg nem nevezett — arab országokat. Ezeknek az országoknak kormányai — mondotta Khomeini az Iránban tartózkodó Khaddam szíriai külügyminiszterrel tartott találkozóján — „külföldiek ügynökeiként tevékenykednek és áruba bocsátják saját népüket”. Teheráni sajtójelentések és kurd források szerint kurd felkelők tegnap elfoglalták az iraki határ közelében fekvő Paven várost. Fidel_ Castro, a Kubai Kummunista Párt Központi Bizottságának első titkára, állam- és kormányfő táviratban üdvözölte Khomeini iráni vallási vezetőt a Kuba és Irán közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállítása alkalmából. Folytatódnak a harcok Valerij Rjumin születésnapja Virágcsokor az űrhajósnak Az „eurorakéták” nehezítik a megállapodásokat Ma „Jeruzsálem napja” érkezett HANOI Tegnap a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának titkársága Hoang Van Hoant a hazával, a párttal és a néppel szemben elkövetett árulása miatt kizárta a párt tagjainak soraiból. BÉCS A közel-keleti kérdésekben időről időre szavat hallató Bruno Kreisky osztrák szövetségi kancellár ismét élesen bírálta az izraeli kormánynak az elfoglalt arab területeken folytatott expanziós politikáját. A bécsi Die Presse című lap tegnapi számában megjelent nyilatkozatában az osztrák kormányfő kijelentette: „Az izraeliek semmit sem tanultak, ha azt hiszik, hogy rendőri eszközökkel kordában tarthatják a palesztin népet.” BELGRAD Tito marsall, a jugoszláv fegyveres erők főparancsnoka Branko Mamula tengernagyot nevezte ki a jugoszláv néphadsereg vezérkari főnökévé. RIO DE JANEIRO A dél-brazíliai Porto Alegre-ben 10 000 autóbuszsofőr és jegykezelő csatlakozott az országos sztrájkhoz. Brazília fontosabb városaiban eddig 250 000 munkás lépett sztrájkba. A sztrájkolok béremeléseket követelnek az évi 47 százalékos infláció ellensúlyozására. SZÓFIA Tegnap Szófiában a nemzetközi germekév alkalmából „A béke zászlaja” címmel nemzetközi gyermékta- lálkozó kezdődött. Eddig 82 országból 1200 gyermek érkezett a bolgár fővárosba. BRÜSSZEL Egy brüsszeli bíróság tegnap ítéletet hozott annak a két terroristának az ügyében, akik tavaly húsvétkor kézigránátos merényletet követtek el a belga főváros repülőterén. BONN A Német Szövetségi Köztársaság és az Angolai Népi Köztársaság diplomáciai kapcsolatot létesít — jelentette be tegnap az NSZK külügyminisztériuma. Nicaragua Szilárd kapcsolatok a Szovjetunióval Daniel Ortega, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front egyik vezetője, a nica- raguai ideiglenes demokratikus kormány Kormányzó Tanácsának tagja rádióbeszédében kijelentette: Nicaragua szilárd kapcsolatokra törekszik a Szovjetunióval, s ezt kedvezően segíti elő a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele. A sandinista vezető hangsúlyozta, hogy Nicaragua a barátság és az együttműködés szellemében kívánja fejleszteni külpolitikai kapcsolatait mind,en olyan állammal, amely tiszteletben tartja a közép-amerikai ország szuverenitását. Végérvényesen lezárult a Somoza-dikta- túra politikája, amely alárendelte az ország érdekeit az imperializmusnak, és eladta az ország függetlenségét — állapította meg Ortega. Panama fővárosában Eden Pastora, neves sandinista vezető, nicaraguai belügyminiszter-helyettes nyilatkozott a Panamai Televíziónak. Beszédében Pastora elmondta, hogy országában hosszú évek után először örülnek az emberek. Ugyanakkor a diktatúra feletti győzelem után súlyos gondot okoz a lerombolt gazdaság talpraál- lítása. A diktatúra terhes örökséget hagyott hátra: elégtelen az orvosi ellátás, akadozik a közlekedés és a gyárak nagy része romba dőlt — mondotta a nicara- guai vezető, majd hangot adott meggyőződésének: a nicaraguai nép képes lesz felülkerekedni ezeken a nehézségeken, és felépíti az új országot. Eden Pastora végezetül megjegyezte: az új nicaraguai népi hadsereg nem a nép elnyomásának eszköze, hanem a nicaraguaiak érdekeinek védelmezője lesz. Politológiai vHágkongresszus Megválasztották az új vezetőséget A befejezéséhez közeledő XI. politológiai (a politikatudománnyal foglalkozó) világ- kongresszuson alapvetően pozitív hangnem, a megoldások lehetőségeinek keresése jellemzi a három fő témában, 28 szekcióban kibontakozott vitát. A világ 52 országából Moszkvában összesereglett 1500 politológus nemzetközi tanácskozásán a nemzetközi élet legnagyobb horderejű, és legidőszerűbb kérdéseit, a háború és a béke forrásait, a fegyverkezési hajsza megszüntetéséhez vezető utakat, a békés egymás mellett élés tényezőit, a nemzetközi feszültség további csökkentésének lehetőségeit vitatják meg. Rendkívül aktív vita bontakozott ki a társadalmi rendszerek politikai berendezkedése, a tásadalomirá- nyítás, az állami és az egyéb intézményrendszer, az emberi jogok és a demokrácia, az információáramlás kérdéseit boncolgató szekcióüléseken. Nagy érdeklődést mutattak a szakemberek a fejlődő országok problémái a nemkapitalista út, illetve a szocialista orientáció kérdései iránt. A magyar küldöttség. Lakos Sándornak, az MSZMP KB tagjának, a társadalom- tudományi Intézet igazgatójának vezetésével, csaknem minden szekcióban tevékenyen részt vesz. A szociális tervezés kérdéseit napirendre tűző szekció Morva Tamás személyében magyar elnököt választott. Az állampolgári jogok államelméleti vonatkozásairól Schmidt Péter tartott nagy érdeklődéssel tagadott előadást. A kongresszuson megválasztották a politikatudományok nemzetközi társaságnak új összetételű, 16 tagú választmányát, amelyben a szocialista országok is képviseltetik magukat. Ötven éves a moszkvai autógyár Hetven ország útjain futnak a Moszkvics személyautók. Hűtőrácsukon embléma, rajza az AZLK betű, aminek jelentése: a Lenini Komszomolról elnevezett autógyár. Az elnevezés is mutatja, hogy a komszo- molisták a legaktívabban resztvettek a vállalat létrehozásában és fejlesztésében. A gyár története a következő: az első szovjet ötéves tervben autószerelő műhelyt készültek építeni. 1929-ben Moszkva külvárosában megkezdődött a műhely szerelése és 1930. november 6-án, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 13. évfordulójának tiszteletére ünnepélyesen felavatták az üzemet. A 30-as évek végén a gyár kollektívája személyautót tervezett és megkezdte sorozatgyártását. Hamarosan megjelentek a KIM-márkajelű (az Ifjúság Kommunista Internacionáléja) autók. A második világháborúban a gyár háborús termelésre állt át. A háború utáni évek a vállalat életének új szakaszát jelzik. Bővültek az üzemek, növelték a termelést. A futószalagokról lekerültek az első Moszkvics márkájú gépkocsik. Az első modelleket újabbak, tökéletesebbek váltották fel. Képünkön a legújabb Moszkvicsok a próbapadon.