Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-15 / 190. szám
1979. augusztus 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A múlt hét legjobb megyei sportolója; Pető István Áranyfényű nyár, amelynek még nincs vége Sok szép felejthetetlen nyarat élt már át Pető Istvánba szolnoki Városi Sportiskola 18 éves kajakosa, ám az idei valóban párját ritkító, s még hátra van néhány viadal. Kezdődött azzal, hogy Berlinben az Ifjúsági Barátság Versenyen két aranyérmet szerzett egyéniben, négyesben pedig bronzéremhez jutott. Augusztus elején két számban állt rajthoz. Tamperében, az ifjúsági Európa-bajnokságon. Az 500 méteren „csak” harmadiknak ért célba, ám az 1000 méteren már nem talált legyőzőre. Alighogy hazaérkezett. az elmúlt hét végén már Szolnokon kellett versenyeznie, s bár mindenki az ő „skalpjára” vadászott a magyar bajnokságon, mindhárom számban, amelyben elindult, a legjobbnak bizonyult. kétség sem fér hozzá, Pető István mindenképpen rászolgált a kitüntető rovatcímre. — Túlfeszített volt a felkészülésünk — mondja edzője, Nagy György. — Pista rengeteg edzés mellett sok versenyen is' indult, és sorozatban nyert. Az IBV-n végleg bebiztosította helyét az ifjúsági EB-keretben. A berlini viadal után már csak pályavezetési és finisgyakorlatokat tartottunk. Nagy György az úgynevezett kemény edzők közé tartozik. Mesélik, hogy az EB előtt Szolnokon járt az országos szövetség szakfelügyelője, s Petőről is érdeklődött. „— Ö, megvan , fázva, de nem lesz probléma, mert edzőjének agresszivitása változatlan” — hangzott a felelet. Mindenesetre az eredmény Nagy Györgyöt igazolta. — Óriási nagy volt a harc Tamperében — folytatja az edző. — A parton követtem a hajókat. Pista erénye — az erős rajt és az azonos csapásszám — most is bejött. Hárman-négyen is támadták, de csak annyit értek el, hogy mire felzárkóztak mellé, elfáradtak. Öröm volt nézni, ahogy a szálfatermetű 180 centiméteres ellenfeleket — Pető ugyanig csak 170 magas, öt év alatt, mióta hozzám került, mindössze hat centit nőtt — másfél hajóhosszal veri. — El sem akartam hinni, hagy nyertem — vallja be Az újdonsült ifjúsági Euró- pa-bajnok Pető István cs edzője, Nagy György Pető István. — Nagyon nehéz volt, csak az uitolsó 250 méteren sikerült elhúznom. Amikor kiszálltam a célnál a stégre, mindenki a nyakamba ugrót, majd lerogytam. Az EB aranynak Szolnokon is örültek. Munkahelyén — a MÁV Járműjavító Üzemében, ahol éddig is mesz- szemenően segítették — ugyanúgy, mint otthon. — Anyám a kedvenc ételemmel várt. Kedden szálltunk le a Ferihegyi repülőtéren, s amint hazaértünk, máris ehettük a rántott húst. Alaposan belaktunk — Tamperében ugyanis mindenki lefogyott. . — Megért ennyit a győzelem ... — Többet is! Dr. Parti János, a szövetségi kapitány az elsők között gratulált, s beválogatoitt a moszkvai olimpiára készülő bővített keretbe. Ez azt is jelenti, hogy felnőtt válogatott lettem. Szeptemberben — jutalomból — elindulhatok a müncheni felnőtt nemzetközi versenyen, de kaptam tőle még egy ajándékot: 30 ezer forint értékű dán hajóval lepett meg. — Olyan kajak ez — magyarázza Nagy György — amellyel csak a felnőtt válogatott kerettagok rendelkeznek. Pista az első ifjúsági versenyző az országban, aki ilyen hajót kapott. Mindez nemcsak nagy elismerés számára, hanem olyan lehetőség, amellyel okosan kell élni a jövőben, hogy minél tovább jusson. Így legyen! — cl — Kézilabda Ismét győzött a Lehel NB II. férfi: Lehel SC— Nagykőrös 18:16 (10:6). Jászberény, 100 n.. v.: Zöldi, Kiss, Lehel SC: Zaja — Ug- rin, Berente (5), Majoros (1), Langmár (1), Szöllősi (6), Győr (3), csere: Nagy (kapus), Kókai (1), Palotai, Mudrék, Györki (1). Edző: Koncz András. Idegesen kezdtek a csapatok. Kevés gól, sok kihagyott 7 méteres jellemezte a játékot. A hazaiak kaptáik előbb lábra. 6:2-re elhúztak, és mint a végén kiderült, ez döntő volt. Az első félidőben a Lehel Langmár és Majoros vezérletével ragyogóan védekezett, mindössze egy akciógólt kapott. A második félidő elején Nagykőrös felzárkózott, de csak megközelíteni tudta az egy-két góllal végig vezető hazai gárdát. A sportszerű mérkőzésen végül megérdemelten nyert a Lehel. SPORT-TURMIX A kínai válogatott befejezte angliai túráját, amelynek során sok babér nem termett nekik, mert valamennyi találkozójukat elveszítették. A záró 90 percben a második ligás Chelsea-vel szemben maradtak alul 3:1- re. Előzőleg 4:0-ra kaptak ki a West Bromwich Albion- tól, 2:0-ra a Middlesbrough- tól és 6:l-re a skót bajnok Celtictől. * * * A nemzetközi atlétikai verseny magasugró számában ismét találkozott a két világklasszis, az olasz Simeoni és a magyar Mátay. Ezúttal is az azzuri atlétanőnek ment jobban,, 195 cm-es ugrásával maga mögé utasította a 188 cm-t elérő magyar atlétát. Mate Parlov, a jugoszlá- vok félnehézsúlyú amatőr Európa- és világbajnok, olimpiai bajnok, majd pedig profi világbajnok versenyzője, aki ez év elején elvesztette világbajnoki címét, a jövő hónapban ismét szorí- tóba lép. Szeptember 12-én a Velence melletti Bibion- ban megmérkőzik az újonnan bevezetett kisnehézsúly profi elődöntőjében az ausztráliai Tony Mundinevel. Erre úgy kerül sor, hogy a brazil Paulino de Olivera június 28-án indokolatlanul nem jelent meg a müncheni ringben, hogy megküzdjön Parlovvat, s ezért elvesztette további jogát a VB-címért folytatott küzdelemre. SPORT © SPORT © SPORT ÖTTUSA VB Élen a magyarok A pálya széléről A rosszul sikerült bajnoki nyitány után azt írtuk, hogy a vereség figyelmeztető jel a Szolnoki MÁV-MTE NB Il-es labdarúgó-csapata számára. A játékosok már akkor fogadkoztak, hogy az Ózdi Kohász ellen minden másképp lesz. Nos, a 4:0-ás győzelem azt bizonyítja, hogy megszívlelték az intést, s betartották szavukat is. A piros-kék legénység valóban játszott, s nem is akárhogyan. Jónéhány gyors, korszerű támadást vezettek, kevés húzásból, hamar eljutottak az ellenfél kapujáig, ott azonban többnyire túlvariálták elképzeléseiket, vagy ellenkezőleg, nem értették meg egymást a csatárok. Valamennyi játékos sokat mozgott, de az amúgy jó csapatmunkából nem mindenki vette ki egyformán a részét. Korántsem biztos. hogy azért, mert nem akart. Né- hányan megint csak „holtjátékra” voltak kárhoztatva, mert kevés labdát kaptak — így például Nász, bár ő is többet mehetett volna a labdáért. A fölényes győzelem mindenképpen szép teljesítmény, ám nem szabad elfelejtkezni arról, hogy az Ózdi Kohász vasárnap bizony gyengén „muzsikált”, így az eredmény senkit se tévesszen meg, és senkit se ringasson illúziókba. Mindenesetre a csapat játékával mind az egykori MÁV-, mind a volt MTE-szurkolók elégedettek lehettek — bizonyos, hogy régóta látták így futballozni csapatukat. — cl — Események Labdarúgás. Magyar Népköz- társasági Kupa: Honvéd Szabó Lajos SE—Lehel SC, Mezőtúr 16.30, Szántó; Jásztényszaru— Szolnoki MÄV-MTE 16.30. P_án- dor I.; Törökszentmiklós—Rá- kócziíalva 16.30, Tajthy. Országos Ifjúsági Kupa: Szolnoki Vegyiművek—Besenyszög. Kapol- esi; - Kunmadaras—Tiszafüred. Jászladány—Újszász. Tiszagyen- da—Törökszentmiklós, Trencsé- nyi, Tisza Cipő SE—Szolnoki MAV-MTE, Tombor; H. Szabó Lajos SE—Lehel SC. Pálinkás. Kezdés 13 órakor. Hétfőn kezdődött s tegnapra virradóra fejeződött be a XXIV. öttusa világbajnokság második versenyszáma, a résztvevőket erősen igénybe vevő párbajtőrvívás, amelynél hosszabb kevés akadt a korábbi hasonló eseményeken. Az egyéniben a csehszlovák Adam szerezte meg a győzelmei, a csapatban pedig — a lovaglás után újra — a magyar hármasfogat, amelyben Ma- racskó remekelt, Horváth is kitűnően vívott, csak Kancsalnak ment egy kicsit gyengébben. A vívás egyéni versenyének eredményei: 1. Adam (csehszlovák) 48 győzelem, 1034 pont; 2. Nieman (amerikai) 47, 1017; 3. Bouzou (francia) 46. 1000; 4. Maracskó (magyar) 45, 983; 5. Un- no (japán) 44, 966; 6—8. Hulkkonnen (finn), Masala (olasz) és Petterson (svéd) 43, 949; 9—11. Horváth (magyar), Peciak (lengyel) és Bulgakov (szovjet), 20—22. Kancsal (magyar). Pácéit (lengyel) és Horváth (svéd). Vívás csapatverseny: 1. Magyarország 2779 pont. 2. Finnország 2752, 3. NSZK 2711. Svédország 2711. 5. Egyesült Államok 2650. 6. Franciaország 2643, 7. Csehszlovákia 2626, 8. Szovjetunió 2609, 9^ Lengyelország 2575, 10. Olaszország 2507. Két szám után az egyéni verseny állása: 1. Nieman 2057 pont,2. Maracskó 2053, 3—4. Horváth (m) és Peciak 2032—2032, 5. Hulkkonnen 2019, 6. Bulgakov 2002. 7. Werner 1998, 8. Pettersson 1989, 9. Kühn 1985, 10. Star- novsky 1981. 11. Pelli 1975. 12. Kancsal 1964. A csapatverseny állása: 1. Magyarország 6049 pont, 2. NSZK 5863. 3. Egyesült Államok 5770, 4. Szovjetunió 5759, 5. Finnország 5706, 6. Svédország 5503, 7. Románia 5455, 8. Ausztria 5413, Olaszország 5413, 10. Franciaország 5407, 11. Csehszlovákia 5352, 12. Lengyelország 5249 Tegnap a lövészetet bonyolították le, amelyet a szovjet Bulgakov nyert 199 körrel, pontosan ennyit ért el a görög Xenakis, de a szovjet öttusázó utolsó sorozata jobb volt, mint a görögé. A magyarok közül Horváth 195. Kancsal 194, Maracskó 193 kört ért el. Az amerikai Nieman 198 kört lőtt. A három nap utáni csapatsorrendben továbbra is Magyarország foglalja el az első helyet, annak ellenére, hogy a lövészetben csupán a 8. hely jutott Maracskóék- nak, igaz. azt is hozzá kell tenni, hogy az elsőt a nyolcadiktól 88 pont választotta el. Eredmények; lövészet csapat: 1. Egyesült Államok 3088 pont, 2. Franciaország, 3—5. NSZK, Olaszország, Nagy-Britannda 3044—3044, Szolnokon a tiszaligeti sportcsarnok adott otthont a hét végén rendezett asztali- tenisz Alkotmány Kupa küzdelmeinek. Eredmények. felnőttek, férfi I-es: 1. Kovács (Szondi SE), 2. Huszta, 3. Kaiser (mindkettő Honvéd Kilián FSE). Páros: 5. Kaiser—Gulyás (HKFSE). Női egyes: 1. Nagy (Kecskemét), 3. Fancsali (Sz. MÁV-MTE). 5—8. Ágoston (Sz. MÁV-MTE). Kiss, Török (mindkettő 6—7. Csehszlovákia, Szovjetunió 3022—3022, 8. Magyar- ország 3000. Három szám után a csapatverseny állása: 1. Magyarország 9049 pont, 2. NSZK 8907, 3. Egyesült Államok 8858, 4. Szovjetunió 8781. 5. Finnország 8530 6. Franciaország 8473, 7. Olaszország 8457, 8. Csehszlovákia 8374, 9. Svédország 8371, 10. Ausztria 8325, 11. Románia 8257, 12. Lengyelország 8161, 13. Svájc 7974. 14. Spanyolország 7748, 15. Japán 7529, 16. Nagy-Britannia 7343, 17. Ausztrália 7327. 18. Egyiptom 6545, 19. Kanada 6444. 20. Dánia 5948. Három szám után az egyéniben: 1. Nieman (amerikai) 3145 pont, 2. Bulgakov (szovjet) 3112, 3. Horváth (magyar) 3054, 4, Maracskó (magyar) 3031, 5. sCarnovsky (csehszlovák) 3025. 6. Hulkkonnen (finn) 3019, 7. Peciak .(lengyel) 3010, 8. Masala (olasz) 3003, 9. Werner (NSZK) 2998, 10. Kancsal (magyar) 2964. HKFSE). Páros: 1. Hajdú— Rákosi (MEDOSZ—Érdért), 2. Egervári—Nagy (HKFSE —Kecskemét), 5—8. Fancsali—Ágoston, Kiss—Török. Ifjúságiak, fiú egyes: 1. Verebes (BVSC). Leány egyes: 1. Fancsali, 2. Kiss. 3. Ágoston és Seress (HKFSE). 5— 8. Terék (Sz. MÁV—MTE), Egervári, Török. Serdülők, fiú egyes: 1. Andódi (BTASK). Leány egyes: 1. Török, 3. Kiss, 5—8. Fancsali, Terék, Ágoston. Seress. Az összetett pontversenyt a férfiaknál a BVSC nyerte, míg a nőknél a Honvéd Kilián FSE óriási küzdelemben bizonyult jobbnak a Szolnoki MÁV-M(TE-nél. Búcsú, eső nélkül A természetjáró úttörők első országos találkozóján Tiszafüreden talán szokatlanul sok szó esett az időjárásról. Ámbár aligha csoda ez, hiszen a pajtások ezúttal a természettel kívántak egy életre szóló barátságot kötni, így érthető volt az „esik — nem esik” dilemma hangsúlyozása. A tábor napjait a bőséges csapadék bizony megkeserítette, ám a hétfői záróünnepségre megkegyelmezett az időjárás. Amikor felsorakoztak a sátrak ifjú lakói. borongós, de esőmentes idő fogadta őket. Az ünnepélyes eredményhirdetés során derült ki, hogy a hatnapos elméleti és gyakorlati feladatoknak a Somogy megyei pajtások tettek a legsikeresebben eleget, így ők nyerték el a 6 ezer forintos különdíjat. Szolnok megye — adottságánál fogva — nem kifejezett természetjáró centrum, így ezzel némileg magyarázható, hogy a házigazdák nem kerültek az első hat közé. Tegnap búcsút vettek Tiszafüredtől a természetjáró tábor lakói, és azzal köszöntek el egymástól, hogy jövőre Borsod megyében találkoznak. Kerékpár Gyér érdeklődés, erős szél A Szolnok városi Kerékpáros Szakszövetség vasárnap a Szolnok—Szászberek— Szolnok útvonalon rendezte meg az egyenkénti indításos, időfutam területi kerékpáros bajnokságot, amelyet gyér érdeklődés és közepes színvonal jellemzett. A Debreceni Sportiskola, a DMVSC, a Szegedi Postás és Vasutas, a Hajdúböszörményi Vasas Izzó, a Békéscsabai Előre, valamint a Szolnoki Cukorgyár 53 kerekese állt rajthoz az egyes "korcsoportokban. A felnőttek és juniorok 40, az ifjúságiak 20, a serdülők pedig 10 kilométeres távon mérték össze tudásukat. A kellemetlen szél, mely a verseny alatt egyre jobban felerősödött, befolyásolta az időeredményeket, amelyek zömmel a bronzjelvényes és az I—II. osztályú szint alatt maradtak. Egyedül a Debreceni Sportiskola serdülő versenyzőjének, Korhán Lászlónak teljesítménye emelkedett ki: elérte az aranyjelvényes szintet. Az egyes korosztályok eredményei. Felnőttek (7): 1. Deme (Debreceni MVSC). 2. Nagy (B.-csabai Előre). 3. Deák Miklós (Szolnoki Cukorgyár). Ifjúságiak (20): 1. Jákfalvi (B.-csabaí Előre), 2. Gáspár (Debreceni Sí, mindkettő ezüstjelvényes szint), 3. Kiss (DMVSC). 4. Nagy, ... 12. Tóvizi, ... 16. Csabai (mind Sz. Cukorgyár). Serdülők (23): 1. Korhán (Debreceni Sí, aranyjelvényes szint), 2. Szántó (Szegedi Vasutas), 3. Szabó (Debreceni Sí) és Szőke (Sz. Cukorgyár), ... 14. Budai, ... 21. Csima (mind Sz. Cukorgyár). Rajtolnak a serdülők Fotó: Tarpai Asztalitenisz ALKOTMÁNY KUPA \