Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-14 / 189. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus 14. Kajak-kenu Pető három bajnokságot nyert „Nagyüzem” a Holt-Tisza partján Megyei labdarúgó-bajnokság ■ ■ Ot csapat még veretlen A szolnoki fiatalok szom­baton és vasárnap is folytat­ták jó szereplésüket a Szol­noki Vízügy SE pályáján rendezett országos junior, if­júsági, serdülő és úttörő ka­ják-kenu bajnokságon. Kö­zülük is kitűnt az Európa- bajnok és IBV-győztes Pető István, aki a pénteki 500 mé­teres győzelem után szomba­ton és vasárnap is a dobogó felső fokára állhatott. Ver­senyzőtársai közül magasan kiemelkedett, valamennyi számban nagy fölénnyel nyert. Sikeresen szerepeltek a csapathajók is. A C—7-es egység 5000 méteren több ha- j óhossz előnnyel ért a célba, s a K—4-es az 500 méteres győzelem után az ezer mé­teren is esélyes volt a győze­lemre, kormányszakadás mi­att azonban fel kellett adni- ok a versenyt. A győzelme­ken kívül több jó helyezést is szereztek a szolnokiak, s az egyesületek közötti pont­versenyben az élcsoportban végeztek. A fiatal mezőtúri szakosztály sem vallott szé­gyent, biztatóan fejlődnek fiataljaik, sok számban rajt­hoz álltak s már figyelemre­méltó helyezéseket is értek el. A Szolnok megyei verseny­zők eredményei. Szombat. Ifjúsági fiúk. K—I 1000 m. Bajnok: Pető István (Szol­nok, edző: Nagy György) 4:09,7 K—II. 1000 m.: 4. Lő- rinczi Zoltán, Kocsis Zoltán (Szolnok) 3:53,4 C—7 1000 m.: 4. Szolnok (Benkő Gu- lácsi, Szabó, Tóth, Vidéki, Rónyai, Bartók) 3:37,3. Ser­dülő fiúk. C—I 1000 m.: 5. Krämer (Szolnok) 5:02,1, K—IV 1000 m.: 6. Szolnok (Kiss, Gondola, Dobos, Pá­linkás) 3:47,6 PC—7 1000 m.: 5. Szolnok (Szabó, Kopjás, Englert, Gyémánt, Csajbók, Egyed, Földi) 4:59,2. Vasárnap. Ifjúsági fiúk. K—I 5000 m. Bajnok: Pető István 23:08,8. K—IV 5000 m.: 2. Szolnok (Bozsó Péter, Háfra Mátyás, Zelei Zsolt, Szakái Lóránt) 19:53,4. C—7 5000 m. Bajnok: Szolnok Fotó: Tarpai (Benkő Zsigmond, Gulácsi József, Szabó Lajos, Tóth Attila, Vidéki László, Rónyai Sándor, Bartók György, ed­ző: Nagy György, Várkonyi Géza) 21:05,5. Lányok. K—I 2000 m. 9. Benkő Csilla (Szol­nok). Serdülő fiúk. K—IV 2000 m.: 4. Szolnok (Kiss László, Gondola Bertalan, Dobos Zoltán, Pálinkás Lász­ló) 8:50,4. 11. Mezőtúr (Vasz- kó Attila, Bihari István, Sző­ke Sándor). PC—7 2000 m.: 6. Szolnok (Szabó, Kopjás, Englert, Gyémánt, Egyed, Csajbók, Földi). C—I 2000to.: 4. Krämer Tamás (Szolnok). Üttörő fiúk. MK—I II kor­csoport 2000 m.: 3. Szabó László (Szolnok) 12:35,6, 5. Vaszkó Ottó (Mezőtúr) 12:43,4 MK—I III kcs. 2000 m.: 2. Gonda Béla (Mezőtúr) 11:40,8. Az olimpiai pontok alap­ján: 1. MTK VM 126, 2. Új­pesti Dózsa 92, 3. SZEOL AK 83, ... 11—12. Szolnok, BSE, 20—20 ponttal. Rákóczifalvi TSZSE—Jászkisér 2:o (1:0). Rákóczifalva. 500 n., v.: Barta. Rákóczifalva: Bertus — Ladányi, Horváth, Kovács, Huszár. Bencsik, Szőke, Fekete (Bugyi a 70. percben), Nyolczas I., Rigó, Mihályi. Edző: Kovács Gyula. Jászkisér: Gócza II.— Vajkó. Hajdú, Tóth F.. Szabó, Csillik (Tóth János a 46. perc­ben), Kovács, Szirze, Gócza I. (Nemes a 65. percben). Rózsa­völgyi, Tóth József. Edző: Sán­ta György. Megszépült környezetben, ki­tűnő talaj-ú pályán, ideális lab­darúgóidőben került sor a TSZSE első házai mérkőzésébe. Az első húsz percben Rákóczi­falva -fölénye jellemezte a játé­kot. Előbb a hibázó Tóth F. mellett Bencsik beadása csú­szott ei Mihályi előtt, ezt kö­vetően Rigó fejese és Fekete lö­vése veszélyeztette a jászkiséri kaput. A 20. percben Mihályi csavart szabadrúgása jelentett gondot Góczának. A 30. perc­ben Hajdú szabadrúgásból veszé­lyeztetett, öt perc múlva Fe­kete labdáját Rigó lőtte a há­lóba, 1:0. A 40. percben szöglet után a hazai csapat a gólvonal­ról tisztázott, majd Bencsik 25 méterről leadott lövése szállt kapu fölé. A második félidő is hazai rohamokkal kezdődött. A 48. percben Bertus kirúgását Bencsik fejjel csúsztatta Nyol­czas I. elé. a szélső a jobb szélen tisztán felfutó Rigóhoz játszott, aki a hálóba lőtt. 2:0. (Szép akció volt.) A hazai csa­pat lelkesedésével. időnkénti korszerű játékával rászolgált a győzelemre. Jó: Kovács Gy., Horváth, Fekete, Rigó, ill. Ko­vács, Hajdú. Gócza I. Ifi: jászkisér—Rákóczifalva 8:2. — bagi — Abádszalók—Túrkeve 1:0 (1:0). Túrkeve, 400 n., v.: Hajdú. Túr­keve: Katona — Patkós. Vad, Vajda II., Kormos II., Vajda I., Iglódi, Szőke, Nemes (Bognár), Kormos I., Török. Az idény ele­ji formában játszó hazai együt­tes mezőnyfölényét nem tudta gólokra váltani. A lelkes ven­dégcsapat egy szerencsés gól­lal megérdemelten nyert. G.: Pataki. Jó: Káli, Csonka, ill. Patkós. Iglódi, Kormos II. Ifi: Túrkeve—Abádszalók 3:3. Jászberényi Vasas—Üjszász 2:0 (1:0). Újszász, 200 n.. v.: Tere- nyei. Üjszász: Takács — Bóta M., Földi. Kovács Z., Tóth. Gyáfrás (Káló). Czakó. Varga L. (Oláh), Terék, Mérész, Var­ga I. A végig közepes iramú és színvonalú mérkőzésen a ha­zai csapat több gólhelyzetet ki­dolgozott, ezeket azonban sorra kihagyta. A Vasas jobb helyzet- kihasználásával nyerte meg a mérkőzést. A játékvezető mind­két fél terhére több hibát kö­vetett el. G.: Vígh (2). Jó: Do- rók. Vass. Vígh, Szilasi. ill. Földi, Varga I. Ifi: Jb. Vasas—Újszász 3:1. Szolnoki Cukorgyár—Jászjákó- halma 2:0 (1:0). Szolnok, cukor­gyári pálya, 300 n., v.: Szűcs. Sz. Cukorgyár: Fenyvesi — La- bancz, Márkus, Csősz, Varga, Pusztai, Koncsik. Rákóczi, La­dányi (Szalai). .Papp I., Dudás. A hazaiak biztos győzelmét ígérte Rákóczinak a 2. percben szerzett szemfüles gólja és a kezdetben mutatott játék. Ne­gyedóra után azonban feljöttek a vendégek átvették a játék irányítását és a mérsékelten játszó zöld-fehér védők jóvol­tából szinte percenként alakí­tottak ki gólhelyzetet. Fenyvesi kapus bravúrsorozatának kö­szönhető, hogy nem született gól. Szünet után sem emelke­dett a színvonal. A 70. percben Koncsik gólja már a hazaiak győzelmét jelentette. A látottak alapján a Cukorgyárnak alános formajavulásra van szüksége, hogy dobogós terveinek legven némi alapja. Szűcs játékvezető ítéleteiben végig következetes, tárgyilagos volt. Jó: Fenyvesi, Csősz. Dudás. Koncsik. ill. Ros­tás, László, Nagy Gy. Ifi: Cukorgyár—Jászjákóhal­ma 4:0. Karcag—Szolnoki Vegyiművek 2:0 (1:0). Karcag, 500 n., v.: Tóth. Karcag: Kocsis — Bíró, Bene, Halász, Sándor. Erdei, Szabó, ács, Petró, Antal, Varga. A szurkolók élénk érdeklődéssel várták az új játékosokkal meg­erősödött karcagi csapat bemu­tatkozását, és nem csalódtak. Az erőfelmérés perceiben a két tizenhatos között váltakozó küz­delem folyt — gól nélkül. Mint­egy félóra után — miközben a karcagi Bíró 11-est hibázott — a hazai csapat került fölénybe; több helyzete is adódott, azon­ban csak egyet sikerült értéke­síteni. Fordulás után is a kar­cagiak támadtak többet és ve­szélyesebben, de a feltűnően sokat szabálytalankodó vendég­csapat védőitől tartva — a két­gólos vezetés , tudatában — ke­rülték a kockázatos ütközeteket. G.: Antal, Erdei. Az egész ha­zai csapat dicséretet érdemel, ill. Csécsey (a mezőny legjobb­ja), Dobos, Sípos. Ifi: Sz. Vegyiművek—Karcag 5:2. Jászárokszállási Vasas—Szász­berek 3:l (1:1). Jászárokszállás, 550 n., v.: Falcsik. Jaszárokszál- lási Vasas: Pesti — Nagy S., Rédei T., Varga, Faragó L., Csi­kós, Rédei L., Tuza, Muntyán T., Banka (Krecsmarik). Tóth L. Nagy lendülettel kezdett mindkét csapat. A második fél­időben a hazaiak támadtak töb­bet. a 75. percben tizenegyeshez jutottak, de Rédei L. lövését a vendégek kapusa kiütötte. Már- már úgy tűnt, hogy sikerül Szászbereknek döntetlent kihar­colnia, amikor a szemfüles Ré­dei L. a 82. percben megszerez­te a vezetést, majd Muntyán T. a 86. percben jól eltalált lövése is a kapuban kötött ki. Szász­berek igen lelkesen játszott, a hazaiak gólratörőbb játékukkal jutottak a két ponthoz. G.: Ré­dei L. (2). Muntyán T., ill. Sza­bó I. Jó: Rédei L., Csikós, Ré­dei T., ill. szabó I.. Balogh, Kovács. Ifiii Jászárokszállási Vasas— Szászberek 0:0. Kunhegyes—Kunszentmárton 3:2 (2:1). Kunszentmárton. 300 n., v.: Mák. KuTE: Garáz — Kiss, Tóth M., Farkas, Szarvák L., Szarvák A. (Hürkecz), Veres, Kupeczki, Kerekes (Szántó). Pá­linkás, Fialka. Fegyelmezetlen­ség miatt az összeszokott véde­lemmel kiállni nem tudó ha­zaiaknak már a 3. percben ka­pujába jutott Herbály lövése, amit Fialka egyenlített ki. A há­rom védő közt kiugró kunhe- gyesi csatárt Garáz csak ll-est érdemlően tudta szerelni, ^mit szintén Herbály értéjceáitett. Fordulás után Pálinkás egyen­lített, majd Kupeczki egy li­est a kapufára lőtt. Fölénybe került a KuTE. mégis az utolsó percben Kovács a védőktől kí­sérve- megszerezte Kunhegyes győztes gólját. Az emberfogást kitűnően alkalmazó és lelke­sebben játszó vendégek rászol­gáltak a győzelemre. A vendég- csapatban Apostol, Kontra és Grácer játszott jól. Ifi: KuTE—Kunhegyes 5:2. Tisza Cipő SE—Tiszabura 6:1 (2:0). Martfű, 200 n.. v.: Köböl. Tisza Cinő SE: Pál — Sípos, Borza. Mihovits. Bungye. Szőke (Szabó), Vass (Kardos), Szántai. Nyitrai., Kesjár. Szöllősi. Kitűnő játékvezetés mellett a hazaiak már az első félidőben több biz­tos gólhelyzetet teremtettek, de csak kettőt tudtak rúgni a szí­vósan védekező újoncnak. A második félidőben Martfű erő­sített, és az elfáradó vendégek már nem tudták megakadályoz­ni az ötletesen és jól játszó ha­zai csatárokat a gólszerzésben. A győzelem még ilyen arány­ban is megérdemelt. — A vendégek jó benyomást kel­tettek sportszerű és lelkes já­tékukkal. G.: Nyitrai (31. Kesjár, Szöllősi. Kardos, ill. Rátkai Jó; Borza, Sípos. Kési ár. Nyitrai. ill. Nagy, Csömör, G.. Csömör M. Ifi: Tisza Cinő—Tiszabura 13:0. Törökszentmiklósi SE—Beseny- szög 2:1 (2:0). Törökszentmiklós. 500 n.. v.: Inges. Tmiklósi SE: Mészáros — Hoppál (Varga), Boda. Molnár, Drávucz. Kozák, Kállai Kocsis. Stummer. Már­ton. Vitéz. Az első félidőben a hazai csapat jól és eredménye­sen játszott, míg szünet után kiegyenlített játék alakult ki A 75. percben Vitéz 11-est hibázott. G.: Kozák, Márton, ill. Danvi. Jó: Kozák. Márton. Boda. ill. a vendégek valamennyi játékosa dicséretet érdemel. Ifi: Besenyszög—TSE 4:3. A MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Jb. Vasas 2 2 _ — 7-0 4 2. Karcag 2 2 — — 6-2 4 3. R.-falva 2 2 — _ 6-3 4 4. J.-ároksz. 2 2 — _ 5-2 4 5. Törökszentm. 2 2 — _ 3-1 4 6.; Tisfca C. SE a 1 — 1 7-3 2 7. Sz. Cukorgy. 2 1 — 1 3-2 2 8. Abádszalók 2 1 — 1 4-4 2 9. Besenyszög 2 1 — 1 3-3 2 Kunszentm. 2 1 — 1 3-3 2 11. Kunhegyes 2 1 — 1 5-6 2 12. Jászkisér 2 1 — 1 2-3 2 13. Üjszász 2 — 1 1 1-3 1 14. Tiszabura . 2 — 1 1 2-7 1 15. Sz. Vegyim. 2 — — 2 1-4 _ S zászberek 2 — — 2 1-4 — 17. Jászjákóh. 2 — — 2 0-3 — 18. Túrkeve 2 — — 2 0-6 — mai műsor Az IBV győztes Szalai az ifjúsági válogatottban MOZI Szolnok Vörös Csillag: Csú­fak és gonoszok (18, II. hely­áron) , Transzszibériai expressz, Kert: A négy testőr, Tisza: Mi- minó, Tallinn: A vadnyugat hős­kora I—II (II., dupla hely áron), Vegyiművek: Egy különleges nap. Reptér: szünnap. Szanda- szőlős Terv: A maláji tigris (III. helyáron). Abádszalók Petőfi: Kentaurok I—II. (dupla hely­áron). Jászapáti Táncsics: Fehér telefonok (18). Dióbél királyfi. Jászberény Lehel: A friss széna bódító illata (14), Kert: A rivá­lis (14). Karcag Déryné: Baka­ruhában (16), Ferdy hangya ka­landjai. Kisújszállás Ady: Pár­harc (14). Kunhegyes Szabadság: Felkavart víz (II. helyáron, 16). Kunmadaras Petőfi: Mackenna aranya (II. helyáron). Kunszent­márton Körös Piedóne Afriká­ban (III. helyáron). Mezőtúr Bé­ke: Apacsok, Dózsa: Vértestvé­rek, Szabadság: Premier (14). Tiszafüred Tisza: Rafferty és a lányok (14), János vitéz. Tószeg Petőfi: A férfi (14). Törökszent­miklós Dózsa: Meztelen bosszú (II. helyáron, 16). Hunyadi: Luky Lady (III. helyáron. 16). Túrkeve Vörös Csillag: Griffin és Phoenix (II. helyáron. 14). RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — Népszerű áriák Verdi operákból. — Közben: Üzemi lapszemle. — Üttörőhír- adó. Szerk.: László Márta. (Tá­bori különkiadás.) — világhírű gyermekénekesek felvételeiből. — 18.00: Alföldi krónika. — Tíz perc beat a Fonográf együttes felvételeiből. — 18.26—18.30: Hír­összefoglaló. lap- és műsorelő­zetes. KOSSUTH: 8.25: Mozgalmi /szimbólumok mezben és meztelenül. — 8.55: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zene­kara játszik. — 9.44: Ha varázsló volnék. Végh György gyermek­versei zenével. — 10.05: MR 10— 14. — 10.35: Szimfonikus zene. — 11.41: Magányos utazás. Go- da Gábor regénye folytatások­ban. VIII. rész. — 12.35: Tudósí­tás az öttusa VB-ről. — 12.40: Törvénykönyv. — 12.55: A Rá­dió Dalszínháza. — 14.30: Egy bihari nótafa: Kerti Józsefné Palla Erzsébet. — 14.40: Kínál- gató. ízes irodalmi összeállítás. 15.10: Szabó Ferenc kamarazené­jéből. — 15.34: Folytatásos mese, amelyben mindenki alakot vál­toztat. — 15.50: Tanár úr kérem. — 16.05: Zengjen a muzsika. — 17.07: ötödik forduló. — 17.37: Suppé: Könnyű lovasság. Nyi­tány. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt...*— 19.15: Az önkény­uralom és a kiegyezés kora iro­dalmának hetei. — 20.16: Magyar operaénekesek. — 21.06: Mozgás­terek. Riport. — 21.36: Török Erzsébet népdalfelvételeiből. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Meditáció — időről és szabadságról. — 22.40: A dzsessz világa. — 23.40: Schubert: Mir­jam diadaléneke. — 0.10: Régi magyar dalok. PETŐFI: 8.05: Bemutatjuk új kórusfel­vételeinket. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Társalgó. — 10.39: Zenedélelőtt. — 12.33: Me­lódiakoktél. — 13.29: Éneklő ifjú­ság. — 14.00: Kettőtől hatig... 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért. Irodalmi rejtvényműsor tíz percben az encsi Rákóczi Ferenc Művelődé­si Otthonból. — 15.30: Örökzöld dallamok. — 16.28: Műsorismer­tetés. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. Találkozóhely: az Országos Műszaki Fejlesztési bizottság parkolójában (Bp. V., Martinéin tér 8.) — Telefonszám az adás ideje alatt: 343-732. — 18.00: Tip-top parádé. _ 18.33: Beszélni nehéz. — 18.4'5: Az el­múlt évad kiemelkedő dzsessz- felvételeiből. — 19.20: Vélemé­nyünk szerint. Nemes György írása. — 19.30: Csak fiatalok­nak! — 20.33: Mindenki könyv­tára. — 21.06: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. — 22.26: Nótacsokor. — 23.15: Farkas Fe­renc daljátékaiból. 3. MŰSOR: 8.08: Kamarazene. — 9.23: Ba­rokk muzsika. — 10.35: Gersh­win szerzeményeiből. _ u.05: Válaszolunk hallgatóinknak — még egyszer. — 11.20: Enrico Mainardi találkozásai. — 11.59: A végzet hatalma. Részletek Verdi operájából. — 13.07: Bee- thoven-művek — világhírű elő­adóművészek tolmácsolásában. — Közben: 14.00: Az önkényura­lom és a kiegyezés kora iro­dalmának hetei. — 14.21: A Bee- thoven-művek — világhírű elő­adóművészek tolmácsolásában című műsor folytatása. — 15.00: Zenekari muzsika. — 17.00: Ope­raegyüttesek. — 17.52: Ot a sárkányrepülésig. — 18.12: Oj lemezeinkből. — 19.05: Eugen Jochum vezényli a Berlini és a Londoni Filharmonikus Zene­kart. — 20.35: A Magyar Rádió szórakoztatózenei hete. — 21.05: Modern írók portréi. — 21.30: A londoni Pro Cantione Antiqua énekegyüttes Dufay-felvételei- ből. — 21.47: Üj lemezeinkből. — 22.47: Napjaink zenéje. Szerdán indul el a lengyel- országi Bydgoszczba, az ifjú­sági atlétikai európa baj­nokságra a magyar atléta válogatott, a versenyzői gár­dában több éremesélyes at­léta készülődik a bizonyítás­ra, így az IBV-győztes gát­futó Szalai József, a hosszú­távfutó K. Szabó Gábor, akikhez hasonlóan dobogóra pályázhat a 400-as Újhelyi Sándor, a diszkoszvető Né­meth László, s talán még a 4x400-as férfi váltó is. A vá­logatott „féloldalas”, hiszen csak négy női versenyzőt vo­nultat fel. AUGUSZTUS 14., KEDD 16.30: Hírek. — 16.35: Éreznek-e a növények? Szovjet rövid­film.— 16.55: Egy teljesen normális család. Magyarul beszélő cseh­szlovák film. — 17.50: Egészségünkért! Az Országos Egészségneve­lési Intézet műsora. — 18.00: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 18.15: Reklám. — 18.20: Záróra után. Riportműsor. — 18.50: öt­ezer nap öröksége. A Horizont szerkesztőség műsora. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Veszélyes nyomozás. Magyarul beszélő NDK tévéfilm­sorozat. VII/5. rész. Az utolsó percben. — 20.55: Zene, zene. zene. Körkép. (Színes.) — 21.45: Telesport. öttusa világbajnokság. — 22.46: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR 20.00: Autó-motor sport. — 20.20: Négyszemközt Michelangeló- val. Olasz képzőművészeti filmsorozat. IX/6. rész. A Dávidról és a négy rabszolgáról. — 20.40: Állatokról bizalmasan. így él a városi galamb. — 21.05: Tv-híradó. 2. — 21.25: Reklám. — 21.30: Jókai Mór: Mire megvénülünk. Tévéfilmsorozat. VI/4. rész. BUKAREST: 14.05: A haza tnúzeumai. -— 14.25: Szocialista országok (NDK). — 15.05: Kitüntetettek pódiuma. — 15.25: Pakisztán. Iszlám köztársaság. (Versek.) — 15.45: Hazafias dalok. — 16.20: Szociálpolitikai folyó­irat. — 16.50: A legkisebbeknek. — 17.00: Tv-híradó. — 17.20: A jelenkor történelem tájain. — 17.45: Színházi est. Az első év embereinek balladája. — 19.05: A zene végtelenje. — 19.35: Tv-híradó. A hét végén Szabolcs-Szatmár és Borsod megye útjain bo­nyolították le a 18. Taurus Rallyet, amely egyúttal Európa- bajnoki és OB-futam is volt. A csaknem 1000 kilométeres távnak — amelyet 28 gyorsasági szakasz és a mostoha időjá­rás is nehezített — nyolcvan autó vágott neki hat kategóriá­ban Nyíregyházáról, de csak harminchét ért célba, köztük a szolnoki autóklub kocsija is. A 21 órás viadalon a Fer- jáncz—dr. Tandari duó szerezte meg az abszolút győzelmet. A szolnoki Váradi Attila és navigátora. Száraz Tibor a ne­gyedik kategóriában (1000—1300 köbcenti) negyediknek ént célba, s ez a hat bajnoki ponton kívül a megyeszékhely és egyben az egész megye autósportjának eddigi legnagyobb si­kerét jelenti. A szolnokiak szép eredményéhez három szer­vizkocsi és hét szerelő járult hozzá. Képünkön: startol a Váradd—Száraz kettős;

Next

/
Thumbnails
Contents