Szolnok Megyei Néplap, 1979. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-14 / 189. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. augusztus-14. hullámhosszán Színház, színészek A magyar színház mindig is bővelkedett ' kiemelkedő színészegyéniségekben. Vasárnap délelőtt két műsor is erről győzte meg a hallgatót. Más-más módon, pedig mindkét műsor tulajdonképpen művészportré volt, méghozzá nem is az oly gyakori „vallomás'’, vagy ,,kér- dezz-felelek” típusból, hanem a jobbik,, az erőteljesebb kontúrokkal és színesen megrajzolt fajtából. Következésképp : nyitott szívvel hallgattuk az Ajtay Andor művészetét, egyéniségét archív és magántulajdonban levő hangfelvételek segítségével felvillantó műsort, amelyet Rátonyi Róbert szerkesztett és vezetett — profi rádiósnak is dicséretére váló finomsággal, gördülőkén ységgel. Gáspár Margit írónőt, színházi szakembert szólaltatta meg a „Múzsák neveletlen gyermeke” című műsor. Nemcsak róla szólt az adás, hanem sokkal inkább egy korszak színházművészetéről, ezen belül is javarészt a „neveletlen gyermek”, az operett világáról, nagy. stílusteremtő egyéniségeiről. A megszólaló Gáspár Margit jóvoltából információkban gazdag, figyelmet érdemlő érdekes adás volt ez is. „A bátorság alsó határa” címmel Hámos György szatíráiból szerkesztett műsor hangzott el a rádió Karin- thy-színpadán. S ez az adás — ha közvetve is — megerősített abban az érzésemben, hogy napjaink szatírája, politikai humora lehetne keményebb, vitriolosabb. Mert Hámos György írásai — amelyek évtizede és még régebben születtek — több aktualitást, napi ügyünkre vonatkozó élcet tartalmaztak, mint akármelyik mostanában készült rádiókabaré. Röviden Dumas halhatatlan regényét számtalan feldolgozásban ismerhette meg a viláe. Mostanában vasárnap délutánonként folytatásos rádiójátékban hallgathatjuk, ha ugyan el nem szundikálunk rajta, s nemcáak azért, mert a közvetítések az ebéd utá- ■ ni időre esnek ... Végiggondolatlan, következésképp zavaros volt a Táskarádió utóbbi műsora, amely a tehetségről akart szólni. A Balaton partjáról sugárzott, közkedvelt „Csúcs- forgalomban” a szokásos mini-vetélkedőben pedig elhangzott egy olyan kérdés, amely méltán kiérdemelné „a hónap legbugyutább kérdése” címet. — eszjé — Üjszerű műsorsorozatot készít elő a televízió kulturális főosztálya. Címe: „Drámaírók tükörben”. A legismertebb, legnépszerűbb mai magyar színpadi szerzők szólalnak meg az egyes adásokban, beszélnek munkásságukról, korábbi és készülő színdarabjaikról, sikereikről, kudarcaikról. Közben részleteket látunk régebbi és új .közönség elé még nem került alkotásaikból. A műsor állandó vezetője, az írók beszélgetőpartnere: Ungvári Tamás. Minden alkalommal vendéget is meghívnak, akit az író választ ki. Dramaturgot, költőt, képzőművészt, színészt, vagy akárcsak egy „civil” jóbarátot. Az egyes adásokat mindig az rende- ’.i, aki a műsorban szereplő íróval már többször dolgozott együtt. Elsőként — szeptember 15-én — Hernádi Gyula ül a kamerák elé. — Ehun i! Figyeljen: . az ott a szolgafa, a tűz már ég, ráakasztom a bográcsot, benne a szalonna, aztán jöhet bele a lebbencs, ha pirult, rá a többi belevaló. A paprika a végén, hogy meg ne égjen. Nem kavarom, megforgatom a bográccsal. így készül az öhöm. De volt a tarisznyában hagyma is, netán füstölt hús, kolbász ... ha volt... Készülnek a kunyhók, olyan élethűen, szakértelemmel, mintha kifagyásig ebA jó kunyhó nem ázhat be, csak értően kell megépíteni — mondják a csongrádi „öreg mesterek” A bográcsételnél nincs jobb — csak el kell találni a savaborsát — amely nevével ellentétben nem tiszavirág életű, az igazgatóság kiváló brigádja, kétszer nyerték már meg a csongrádi versenyt. — Mi a feladatuk? — Töltésépítés, 0,6 méteres koronaszélességgel, 0,7 méteres magassággal. Pista, szépen a rézsut, minden centi számít, szőrös szívű a zsűri, tudjátok! A brigádvezető aggodalma nem volt alaptalan, mert ha ugyan nem is volt a szakmai zsűri „szőrös szívű”, de pontos, jó munkát követelt s fogadott el. A versenyen végül is kettős karcagi siker született: a Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulat brigádja nyert — a csongrádi Vízgazdálkodó Társulat csapata és a KOTI- VIZIG Tiszavirág brigádja előtt — de karcagi kubikosok kapták a közönség díját is: a KÖTIVIZIG Kossuth Lajos Szocialista Brigádja. — ti — Festmények, grafikák, dokumentumok Kamaratárlat dr. Elek István hagyatékából Meghitt hangulatú megnyitóünnepség keretében „adták át” a közönségnek a dr. Elek István hagyatékából összeállított 'tárlatot vasárnap délelőtt Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban. Az ünnepségen — melyen részt vett Jakatics Árpád, a Szolnok városi párt- bizottság titkára, valamint Kukri Béla, a városi tanács elnöke — Kaposvári Gyula nyugalmazott megyei múzeumigazgató nagy tisztelettel méltatta dr. Elek István munkásságát, sokoldalú közéleti tevékenységét. Közel fél évszázadig látta el becsülettel Szolnok város tisztiorvosi teendőit, de emellett minden iránt fogékony, érdeklődő publicista. lelkes fényképész és a művészetek pártfogójaként ismerték. Baráti szálak fűzték a szolnoki művésztelep alkotóihoz, kiktől sok képet vásárolt, kapott ajándékba. Bár a műtárgyak közül jónéhány elpusztult a második világháborúban, a fennmaradtakat kegyelettel* őrizte, gondozta unokája. Szabó Gyuláné Bo- zóky Ágnes, aki a tárlat anyagát a Damjanich János Múzeum rendelkezésére bocsátotta. és részt vett a kiállítás megnyitóján. A tárlat érdekességei közé tartozik Fényes Adolf öregasszony ceruzarajza, Pólya Tibor karikatúrái, akvarell- jei és Zádor István az Elek nővérekről festett olajiképe. Figyelmet érdemel Koszta József Virágcsendélet című kisméretű ölajképe, valamint Borbereki Kovács Zoltán portréja. A festmények, grafikák mellett helyet kaptak a tárlaton dr. Elek István személyes tárgyai: orvosi táskája, íróasztala, könyvei, családi fényképei. Újságcikkek dokumentálják publicisztikai tevékenységét, a fotók — saját felvételei — szakavatott fényképész munkáját dicsérik. A kiállítás szeptember közepéig várja a látogatókat. Zavaros a Tisza vize, nem tiszta... a régi kubikosnótát ugyan senki sem dalolta a folyó Csongrád alatti szakaszán szombaton délután, a Körös-toroknál, a sok lapátos, talicskás ember láttán mégis az jutott eszünkbe: talán áradnak a folyók, meg kell „fogni” a vizet? Netán — az idő játszik nekünk — vaspályát építeni jöttek ezek a csupaizom, merő csontemberek? Vagy halastavat épít a gróf, mert a kanadai búza beáramlása miatt a „szemnek” nincs vevője Európában ... Szerencsére csak játék az egész. A Tisza az öregek bölcsességével ballag, a vasutat már csak korszerűsíteni kell, s a gróf sem épített, legfeljebb épít, mint bárki más, aki a keze munkájából él. Kubikostalálkozón és -vetélkedőn voltunk Csongrá- don. Szép szimbólum is lehet: hajdan ebből a Tisza- parti városkából százak, ezrek tolták talicskájukat az emberpiaora, a pesti Teleki térre, hogy munkát kapjanak, néhány éve pedig a város alá, a Körös-torokhoz jönnek — a hívó jó szóra — a kubikosok az ország különböző tájairól. Mi volt hajdan a kubikos háza? Hát a kunyhó, amelyet ott épített meg magának, meg a .csikónak” — a ..csikó” rendszerint a fia. aki a talicskát húzta —, ahol munkája volt. Miből készült a kunyhó? Ami kéznél volt, gally, nád, sár — amiért nem kellett fizetni. S mi volt a kunyhóban? Minden — az a kevés, ami okvetlenül kellett. Hálószoba és kamra volt egyszerre a kunyhó. Mit vitt a tarisznyában a kubikos? A kérdést Disznós Jánosnak, a karcagi Nagykunsági Vízgazdálkodási Társulat dolgozójának tettük fel: TV-SOROZAT Drámaírók tükörben ben kellene a versenyzőknek lakniuk. A „porta” sarkán a „fehér üveg”. Nem ecet van benne most sem. — Reggeletne járt a kubikosnak egy korty, hogy „átmelegedjék”. A hatos pályán a KOTI- VIZIG szolnoki szakaszmérnökségének csapata , a híres kiskörei Tiszavirág brigád A szombaton délelőtt felavatott Kubikos emlékmű, Tóth Béla szobrászművész alkotása Ki a legény a gáton? Kubikosok találkozója és vetélkedője Csongrádon Kettős karcagi siker Titokban mindegyikük türelmetlenül várta a három órát, de fesztelenséget mutattak egymás előtt. Paula váratlan félszegséget érzett. Akarta a vásárt, mégis tartott tőle. Némi megilletődöttséggel meresztette békaszemét a férjére. — Az a gyanúm, hogy még ma új, gazdája lesz a mi lakásunknak is. — Menekülve szorongása elől, a hallgatag Rózsi felé fordult: — Na, mit intéztetek? Akkor érezte magát biztonságban a lágy asszony, ha önállótlan lehetett. Tétován férjére ruházta a válaszadás jogát. — Zoli majd elmondja. Ez gyanús volt Dezsőnek. A lehetséges komplikációknak még a gondolata is nyugtalanná tette. — Rossz az előérzetem. Ezek bosszantó hírrel jöttek haza. Legkevésbé a kőműves aggodalmaskodott, Szárnyakat adott neki a nagy terv. Felismerte, hogy ő sem nélkülözi az önbizalmat. Szeretett volna legalább olyan harsány és rámenős lenni, mint a kőfaragó bátyja. Utánozni próbálta. — Ellenkezőleg. Le a kalappal az anyós előtt. Törjön ki a nyelvem, ha ezentúl csámpásnak nevezem. Edit szívesen siettette volna a fejleményeket. Próbált kitérni növekvő rosszkedve elől. Kapóra jött, hogy beleavatkozhatott Rózsiék dolgába. — Lássuk a lényeget. Már azonnal költözhetnétek? A szőke Rózsi, aki mindössze huszonhét éves volt, de alakra negyven, jóságos vonzódással biztatta a rokonságot: — Ne aggódjatok. Rajtunk nem fog múlni a család, szerencséje. Zoltán tetszéssel tapasztalta asz- szonya bátorodását. önmagáról is nagy véleménye volt amiatt, hogy fontosságtudata szemlátomást növekedett. Az eladandó ház építésekor nem sokat adtak a szavára. Majdnem gyermeknek nézték. Ezúttal más szerepre készülődött. — Igen, rajtunk nem múlhat a siker. Annál is inkább, mert egyelőre mi vagyunk a sínen a legjobban. De ti még csak álmodoztok. Feltűnt a többieknek Zoltán megváltozott viselkedése, de most alkalmatlan volt a helyzet a megszokott tekintélyi állapot rögzítésére. Paula hajlandónak mutatkozott engedni a légi fölényből. Nagylelkűen egyenrangúnak fogadta el Zoliékal. ,— Az én anyám is eléggé megértő. Akár két külön szobát is tud adni. Dezső a lehetőség célszerű oldalát hangsúlyozta: — Ami annyit jelent, hogy édesapánkat is magunkkal visszük. Ízlett Zoltánnak a testvéri egyenjogúság. Rákról fokra bátrabban kóstolgatta. Most Editet kerítette sorra. — És a mérnöknő hol húzza meg magát, ha hajléktalanná lesz? Edit azt hitte, attól nő körülötte szemlátomást a bátorság, mert mérséklődött az ő kezdeményező lendülete. Nem törődött vele. — Hajléktalan remélhetőleg mégsem leszek. Protekcióm van. talán kapok albérletet. Kinéztem egy szép sarokszobát az Ópiac tér sarkán. Boltíves és tele van tizennyolcadik századi stukkóval. Bűbáios rokokó ház, zárt sarokerkéllyel. Öreg ayógy- szerészné a főbérlő. Kakukkfű meg levendula illattal van tele a lakása. — Mert sok lehet a bolhája — vágta rá Zoltán, és röhögött a saját mondásán. Dezső most nem méltányolta az építkezésekről származó humort. Vezérlő szerepénél maradva, komolyan folytatta. — Mit számít az. Velünk együtt Edit is megtanult vakarózni gyerekkorában. Itt az ideje, hogy a kivakarózást is megtanulja. Tehát a telek. Ügy tudom, ennek az ügynek diplomás testvérünk a felelőse. — Láttam, tájékozódtam — nyugtatta meg Edit. — összesen háromszáznyolcvan négyszögöl, százhúsz forint négyszögölenként, állami áron. Villany van, víz és csatorna még nincs. Ruganyossá tette Dezsőt a cselekvési vágy. Tervező kedve oly nagy volt, mintha intézkedett* volna. Beszéd közben még a sarkát is emelgette. — Szóval még nincsen közműve- sítve. Annyi baj legyen. Arra terjeszkedik a város. Fő, hogy a fekvése megfeleljen. Az pedig festői. És olcsó. Az illetékkel együtt bőven megússzuk hatvanezerből. Két éven belül az ötszörösét fogja érni. Ez a telkünk is, meg a másik is. — Miféle ? íásik? — kérdezte Paula, és meglepettségében nyitva felejtette a száját.. Hozzáhajolt, közelről beszélt az arcába a kőfaragó: — Amit majd Csopakon veszünk a fölösleges pénzünkön! Paula mégjobban elképedt. — Micsoda? . . . — Igen, igen. Kocsi kell, meg telek Csopakon egy galambház nyaralóval. Lehetőleg a Szeredás-villa közelében. Bambára konyult Zoltán szalmasárga bajusza. — Én sem értem, hogy miről beszélsz ... Válaszul a levendula illatú stuk- kós albérleti szobára, Dezső megmutatta, hogy milyen is az életképes képzelőerő. — Arról a maszek Szeredásról beszélek. A szaktársamról. Egymás mellett ültünk az inasiskolában. Butább volt, mint egy választási malac. Most meg villája van Csopakon. Mert ugye önálló kisiparos. Ügy viselkedik a piszok, mintha ő építette volna a Halászbástyát. Hát maid adok én ennek az adócsaló pojácának. Olyan nyaralót építek Csopakon, de olyan mosolyszépet, hogy Szeredás úr agyvérzést -kap az irigységtől. Kipirult, felhevült Paula. Rajongás volt a hangjában. — Igazad van. Dezső! (Folytatjuk)
