Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 8. Kileneszőzötven család költözött Hanoiból a Központi Fennsíkon lévő Dúc Trong járásba. Az új gazdasági körzet lakói az elmúlt években 2300 hektár földet tettek termővé. Thanh Hoa tartományban van az Arany Csillag Állami Gazdaság, ahol kubai segítséggel folyik a cukornádtermelés, s ma már évente tízezer tonna cukor alapanyagát állítják elő. Képünkön (balról): a cukornád aratásában az asszonyok is részt vesznek KÉPEK VIETNAMBÓL KÜLPOLITIKÁI * KORKÉP MOSZKVA —PEKING Tárgyalások küszöbén „Csak a jövő mutatja meg, mennyire komolyak a Kínai Népköztársaság vezetőinek szándékai.” Brezsnyev mondotta ezeket a szavakat — és nem véletlenül éppen azon a vacsorán, amelyet a Moszkvába látogató Deszai indiai miniszterelnök tiszteletére rendeztek. Hiszen az elmúlt évtizedekben India volt az a legnagyobb ázsiai állam, amely közvetlenül érzékelhette a kínai nagyhatalmi hegemon törekvések nyomását. II lehetőségek korlátái A stzándékok, amelyekről Brezsnyev beszélt, arra a homályos formában hangoztatott és nehezen értékelhető hangváltozásra utaltak, amelyek következményeképpen esetleg júliusiban, illetve au- gusiztusban Moszkvában sor kerülhet szovjet—kínai tárgyalásokra. A helyzet megértéséhez és a tárgyalások „eleve elrendelt” korlátáinak elismeréséhez utalni kell a helyzet előtörténetére. Közismert, hogy Kína politikáját immár csaknem két évtizede a nagyhatalmi hódító törekvéseikkel párosuló szovjetellenesség jellemzi. Ennek jegyében a kínai fél minden olyan szovjet kezdeményezést visszautasított, amely (természetesen fel sem vetve á korábbi szövetsége- si viszony helyreállításét) pusztán az államközi kapcsolatokat kívánta rendezni. Az utolsó igen magasszintű sízovjet kísérlet az ésszerű kapcsolat helyreállítására Koszigin miniszterelnök 1969- es pekingi látogatása volt. Ettől kezdve két-három évenként a szovjet diplomácia a legkülönbözőbb szinteken tett gyakorlati javaslatokat. Ezek közül a legfontosabbak a következők voltak: 1. Államközi szerződésben vállalják a felek, hogy nem indítanak egymás ellen fegyveres támadást. 2. Kölcsönösen mondjanak le az erő alkalmazásáról és ezt rögzítsék szerződésben. 3. Kössön a két ország meg nem támadási szerződést. 4. A fenti javaslatok kínai visszautasítása után a Szovjetunió indítványozta, hogy legalább dolgozzanak ki közös dokumentumokat a két ország' közötti kapcsolatok alapelveiről. Ezt a legutóbbi, immár egy esztendős indítványt a korábbi esetekhez hasonlóan hűvös kínai csend követte. A helyzetre jellemző, hogy még a kínai hangváltás első halvány jele is egy olyan jegyzékben bukkant fel. amely történelmi értelemben negatívnak, sőt ellenségesnek volt mondható. Idén áprilisban ugyanis Peking közölte: nem kívánja meghosszabbítani a még 1950. februárjában kötött szovjet—kínai barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. A tényleges politikai kapcsolatok romlása természetesen már régóta időszerűtlenné tette ezt a majd három évtizeddel korábban kötött megállapodást. A szerződés hivatalos felmondásáról szóló jegyzékben Peking elrejtett egy olyan mondatat, amely szerint a kínai vezetés kész a két ország kapcsolatainak normalizálásához vezető tárgyalásokra, A szovjet diplomácia a maga elvi alapállásához híven reagált erre, és felkérte Pekinget: tegyen javaslatot a tárgyalások témakörére és céljára. Gromiko memoranduma Ezt követően körülbelül másfél hónapig tartó emlék- iratvéltás következett. Ennek egyik utolsó állomása Gro- milko június 4-i memoranduma volt, amely a tárgyalások helyszínéül Moszkvát, időpontnak július vagy augusztus hónapot javasolta. A kínai reagálás ezekre a formai kérdésekre valójában nem lehetett negatív. A kínai— szovjet határtárgyalások ugyanis Pekdngben folynak, így egy nem hivatalos nyilatkozatában még Li Hszien- nien miniszterelnök-helyettes is azt-mondta, hogy „az etikett azt kívánja”: a külügyminiszterhelyettesi tárgyalások Moszkvában legyenek. Magukról a tárgyalásokról természetesen csak azok előrehaladásával lehet értékelést adni. Azt a kérdést azonban mindenképpen fel kell vetni: mi késztette Kínát a párbeszédet megindító homályos fogaimazású „jelzés” leadására. Három tényező A nemzetközi élet megfigyelői (köztük a legbefolyásosabb tőkés lapok kommentárjai is) lényegében három tényezőt emelnek ki. 1. Kína előtt óriási modernizálási feladatok állnak. Ezek jellegéről a kínai vezetésben heves vita folyik. Éppen a legutóbbi napokban születtek olyan irányelvek, amelyek a korábban kiemelt fém- és acélipar háttérbe szorításával a mezőgazdaságot és az energiatermelést kívánják ösztönözni. A modernizálás feladatai és a belső feszültséget teremtő vita érdekeltté teszi Kínát a kapcsolatok legalább formális rendezésében. 2. Kína nem adta fel brutálisan ellenséges magatartását Vietnammal kapcsolatban. A Vietnam ellen indított katonai támadás eredményeiből azonban le kellett vonnia azt a következtetést, hogy délkelet-ázsiai hegemón törekvései kemény és határozott ellenállásba ütköznek, ami bonyolítja stratégiai helyzetét. 3. A SALT-egyez- mény aláírása arra figyelmeztette Pekingét, hogy a különböző washingtoni politikai manőverek ellenére az Egyesült Államok számára a Szovjetunióval való viszony rendezése továbbra is abszolút elsőbbséget élvez. Egyszerűen azért, mert ezt kívánják a nemzetközi helyzet realitásai. A feltételezések szerint az említett tényezők együttes hatása indította meg a tárgyalások létrehozásának mechanizmusát. Az. hoev a nyilvánvalóan nehéz tárgyalásokat végül i s sikerül-e tényleges politikai tartalommal megfölteni — a pekingi vezetés magatartásán múlik. Adatok és tények Szociálpolitika Csehszlovákiában Csehszlovákiának gyermekes családok segítésére egységes társadalmi-gazdasági rendszere, jól kiépített egészségügyi és társadalombiztosítási hálózata van. Ez a rendszeregyforma feltételeket biztosít minden gyermek és fiatal oktatására, nevelésére, s teljes mértékben gondoskodik a gyermekek érdekvédelméről. Szemléltetésül felsorolunk néhány adatot a gyermekes családokról történő gondoskodás területéről: Csehszlovákiában a dolgozó nőknek huszonhat hétig tartó fizetett anyasági szabadsághoz van joga (az egyedülálló anyáknak harmincöt hét anyasági szabadsága van). Az anyasági szabadság idején az anya megkapja tiszta jövedelme 90 százalékát. Minden anyának, aki legalább két gyermekről gondoskodik, a második gyerek két éves koráig gyermek- gondozási segélyt fizetnek, amelynek összege a gyermekek számától függően havi 500—1200 korona között mozog. A gyermek születésekor kifizetett segély összege minden gyermeknél 2000 korona. Csehszlovákiában a családi pótlék egy gyermekre havi 90 korona, kettőre 430, három gyermekre 880 és négy gyermekre már 1280 koronát fizetnek. Családi pótlékra a csehszlovák költségvetés évente 10 milliárd koronát fordít, anyasági segélyre pedig 1,5 milliárd koronát. 1973-ban vezették be, hogy a fiatal házasoknak a takarékpénztárak 30 ezer koronáig terjedő kölcsönt adhatnák. Amint a házaspár első gyermeke eléri első életévét, az állam kétezer koronát leír a kölcsön összegéből. A második és minden következő gyermek születésekor a kölcsönből 4 ezer koronát írnak le. Csehszlovákiában évente a nemzeti jövedelem 7 százalékát fordítják gyermekes családokra. Á gyermekes családokról való gondoskodás visz- szatükröződik a népszaporulat alakulásában is. A születések száma 1977-be.n több mint egynegyeddel volt magasabb, mint 1968-ban. Jitka Stahlavska Mexikói séta ZocaSótól Garibaldi térig Mexikóváros; Zocalo, a katedrális — Hány gyermeke van önnek, uram? — kérdi Ricardo az én kedvemért alkalmazottját. Az irodai tisztviselő fel- ,néz aktáiból, s válasz helyett viszontkérdez: — Melyik nőtől? A mexikói főváros talán legszebb sugárútján, a Paseo de la Reforma egyik könyvüzletében ülünk. A hátsó fertály impresszárió-iroda. La- tin-Amerika legnagyobb tekintélyű ilyen cége, Ricardo apjáé. Ricardo, aki apjának dolgozik, most városát mutatja be; fenti kérdésével csupán Mexikóváros helyzetét akarja érzékeltetni. — Mondjuk a feleségétől. — Tőle? Tőle négy. — Netán mástól? — További három. Tanácstalanul nézek Ricardora. Tekintsem élő példáját tipikusnak? Ricardo bólogat. Ö tudja. De mindez csak előjáték, így vezeti be a városnéző túrát. Abban feltétlenül igaza van: Mexikó túlnépesedett város, a fékevesztett urbanizáció rengeteg bajával megátkozva. Egyébként a fentiekhez apró magyarázat tartozik. A mexikói jog egy csekély sajátossága. Ugyanis a házasságon kívül született gyermek semminémű kötelezettséget nem ró az apára. A legutóbbi népszámláláskor Mexikóváros lakosainak a száma három millió körül volt. Ricardo szerint már akkor is kozmetika segítségével hozták ki ezt a számot. Ezt ne firtassuk. Azt viszont a hivatalos adatok is megerősítik, hogy a jelenlegi fejlődéssel számolva az 1980-as évek elejére eléri a húsz milliót a főváros lakóinak száma, amelyet most 13 millióra becsülnek. A belső kerületekben a hömpölygő emberáradat színes kavalkádja lenyűgöző. A Zocaló, vagyis a főtér — hivatalos nevén: Plaza de la Constitución — a világ második legnagyobb köztere, északi oldalán a nagyhírű ka- tedrálissal, amely az amerikai földrész legnagyobb temploma. Csaknem háromszáz éven keresztül építették. Tőle balra a kormányzósági palota, a spanyol barokk egyik műremeke. Ez a turisták Mexikója — nevet Ricardo és a gázpedálra tapos. Továbbmegyünk, végig a 37 kilométer hosszú Avenida Insurgentesen, ki Ciudad Nezahalcoyotlba. A „ciudad” spanyolul várost jelent, a városnév elé ragasztott ciudad ez esetben azonban csalóka. NezahalcoyotI ugyanis Mexikóvároshoz tartozik, mint mondjuk a Víziváros Budához, vagy Erzsébetváros Pesthez. A különbség legfeljebb annyi, hogy Nezahalcoyotlban annyian élnek, mint amennyien egész Budapest területén, lakóinak száma meg is haladja a kétmilliót. NezahalcoyotI a mexikói „bádogváros”. Nem egészen olyan riasztó, mint amit a fogalom sugall. Vannak persze valóban bádogból készült házak. Házak? Építmények. De a lakások többsége kőházban van. A kő fogalmán ezúttal inkább a vályog értendő. Itt laknak a szegények. Azok, akik évek óta nem találnak tartós megélhetést. Mexikó nagy gondja a munkanélküliség. Gyökerei nem a világ- gazdaság jelenlegi válságából, hanem az ország elmaradottságából táplálkoznak — bár ez nem vigasztalja a viskóváros lakóit. Sok a vidékről elmenekült indián, s állítólag itt csak minden hetedik családnak van feje. A legnagyobb kincs itt az ivóvíz. Mexikóvárosnak nincs folyója. A vizet csőrendszeren át vezetik ide a messzi hegyekből, négy-öt víztárolóból. A csőrendszert hárommillió ember igényeire méretezték, most tizenhárommilli- óan osztozkodnak a vízen, s talán már két év múlva 20 millióan. S hová jut a legkevesebb? A válasz nyilvánvaló: Nezahalcoyotlba. Ahol az ilyen probléma szóba sem jöhet, az a Polanco. Ricardo most ide vezet. Ez már a városnéző programon kívül esik. Ugyanis ő itt lakik. S bár őszinték voltak szavai Nezahalcoyotlban, szívből iövőek indulatai, amikor felháborodott az éjfélkor is az utcán kolduló mezítlábas gyermekek látványán, azért ő minden este mégiscsak a csupa zöld, tiszta, rendezett Polanco egyik emeletes házában hajtja álomra a fejét. De addig még van időnk. Ricardo feltétlenül meg akarja mutatni a városrész szélén fekvő Hacienda de los Mora- lest, vagyis egy tipikus mexikói haciendát, amely ma is úgy áll, ahogyan azt 1643-ban megépítették. A hacienda körülbelül akkora, mint a fél Városliget. Területén százszázötven vendég lézeng. Tizenöt szökőkutat számláltam össze! A kedves vendég faragott ülőbútorokon élvezheti az este hűvösségét, itt nem jut eszébe a mexikói főváros túlzsúfoltsága. Az egyik kútnál kecses flamingók kényes csapatát látom, ez is a haciendákhoz tartozik. Húsz étterem, bár, presszó várja a vendéget, mindegyik — természetesen! — más-más bútorral, berendezéssel. Az udvarokon — patiókban — fáklya fénye lobog, s a főbejárat előtt több Mercedes, Corvette és sport Porche áll, mint amennyit egyhetes mexikói tartózkodásom alatt együttesen láttam. A kevés ember szinte elvész a hatalmas területen. Arra gondolok, hogy akár több ezer ember szórakozhatna itt esténként, valóságos népünnepélyeket lehetne rendezni, szinte sivár ennek a néhány lézengő embernek a látványa a legelőkelőbb környezet ellenére is. Dehát ki tudja megfizetni a huszonöt dollárt, amit egy üveg nem különösebb minőségű borért kérnek? A Garibaldi téren, szinte talpalatnyi területen viszont százak tolonganak. Itt játszanak a mariachik, az élő mexikói folklór képviselői, a népi zenészek. Adsz nekik egy dollárt és eljátsszák a nótádat. És akkor elfelejted a sarat, amiben a zenész tocsog. Azt, hogy a Garibaldi téren ácsorogsz, ahol leülni sem lehet. És akkor eszedbe jutnak a fiatalkori évek, amikor még a Sierra Madre lankáin, messze északon éltél. Fiatal voltál, szerelmes. És úgy érezted, hogy tiéd a világ. Ahogy a nóta mondja. Hahn Péter Nezahalcoyoti egyik lakója (A szerző felvételei)
