Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-01 / 152. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 1. LRKRTOSBRIGRD A többiek emiatt hegesztettek, köszörülnek, sosem egyedül. Lakatos, hegesztő: két szakma, egy kéz „Hétköznapi em­berek. Reggel hat­ra Törökszentmik- lósról, Szandaszö- lősről, Űjszászról, Szolnokról verbu­válódnak össze a gyárkapunál. — Az egyik feladat: a ?50 000-es jelű, 32 tonna tömegű transzfor­mátorszekrényre fel kell illeszteni az olajhűtöket. Egy kis igazítás • a lángvágóval Reggeli előtt nemcsak a rajzot lehet olvasni... Blokkolnak, hal­lásvédő vattát dugnak a fülükbe, a nyolc órát le­dolgozva — eset­leg egy-két korsó sör után — szét­válnak, ki-ki siet haza kertet mű­velni, maszekolni. Aztán másnap kezdődik minden elölről. És tíz-húsz év alatt a „hajtá­sokból’’ és a sör­meccsekből, az óvodapatronálás- ból és a munka okozta sebekből szinte észrevétle­nül összejön az ötszörös aranyko­szorús és a Vál­lalat kiváló bri­gádja cím. És még valami: a Ganz Villamossági Mű­vek szolnoki Do­bó István brigád­ja a szó igazi ér­telmében lakatos­brigád lett. A munka Sz. Kiss Gyula brigád­vezető eligazitójával kezdődik Kenyér, töpörtyű, paprika, bicska Aztán újra lendül a „Népsza­va" kalapács Perjési József ke­zében Rögtön műszakváltás Amiért a kalapács szólt Köhidi Imre képriportja Házaspár fehér köpenyben Üjsághír: Szolnok megye Tanácsa munkásságának el­ismeréseként Durst Jáíios- díjban részesítette dr. Po- mázi Évát és dr. Karácson Jánost. Surrog a fúrógép, a fekete fejkendős nénike illedelme­sen ül a fogorvosi székben. Izgalmában a markában gyű- rögeti zsebkendőjét. Az or­vosnővel — dr. Pomázi Éva fogszakorvossal — éppen ar­ról beszélgetünk, hogy ilyen­kor nyáron, minden szerdán délelőtt az ovisok jönnek vizsgálatra. — Jó nekik — szól perc­nyi szünetben a néni. — ök már nem öregszenek meg rossz fogakkal, mint a magamkorabeliek. Klinikáról köriéti orvosnak Elfogytak a betegek; van időnk beszélgetni. Visszaté­rek az ovis témára, mert egyáltalán nem megszokott dolog, hogy már a három­évesek is rendszeres fogá­szati ellenőrzésre járjanak. — Tulajdonképpen ma­gamnak is csinálom — ma­gyarázza a doktornő. — Ha már kisgyermekkorban meg­szokják, később sem hanya­golják el a fogaikat, — Eleve fogszakorvosnak készült? — Nem. Amikor Debre­cenben 1960-ban férjemmel együtt letettük a hippokraté- szi esküt, mindketten a kli­nikára kerültünk, János a bőr-, én a belgyógyászatra. Azt hittük klinikai orvosok maradunk, de két év múlva mégis idejöttünk körzetbe. Én Kőtelekre, János Nagy­körűbe. Akkor sokan nem értették: a fiatal örvösházaspár miért cseréli fel a rangosnak ígér­kező klinikai állást a falu­ért. Holott ebben nagyon is természetes ok játszott sze­repet. Dr. Pomázi Éva és dr. Karácson János még egyetemista korában házaso­dott össze, és aztán nemso­kára megszületett a kis Évi. Albérletiben éltek, kettőjük havi fizetése 2600 forint volt. És nem tudtak annyi pénzt összerakni, hogy egy szövetkezeti lakást vásárol­janak. Pedig akkor alig kel­lett több a „beugróra” 10 ezer forintnál. Mivel Éva nagykörűi, és a szülők tud­tak arról, hogy Kőtelkén és Nagykörűben körzeti orvost keresnek, sőt lákás is van, hát idejöttek. Ennek 17 esz­tendeje. Ebből az utóbbi tízet már- mindketten Nagy­körűben dolgozták végig. — Sajnos , később egész­ségügyi okok ■ miatt abba kellett hagynom a körzeti orvosi munkát, így lettem fogász és 1973-ban letettem a szakvizsgát is. — Ez könnyebb munka? — Ez se könnyű, mert egész nap állni kell, de leg­alább nem kell minden éj­szaka beteghez járni. Ugye­letet azért vállalok, ha meg valahol baleset történik, ak­kor én is megyek segíteni. — Nehéz volt lemondani az álmokról? — Az élethez a megalku­vás is hozzátartozik. Két gyerekünk van. Nekem fe­leségnek, anyának, háziasz- szonynak is kell lennem. A tervekből sokat le kellett adnom. De a férjemmel so­kat vitázunk szakmai kér­•• désekről, és én nem hagyom magam. — Ugye tudja, hogy Önö­ket nagyon szeretik itt a községben ? — Nekünk egyetlen nagy célunk volt és van: lelkiis­meretesen ellátni a betege­ket, úgy hogy elégedetten menjenek ki a rendelőből. — Ügy hiszem, az általá­nosnál — amit egy körzeti és egy fogszakorvos tehet — többre vállalkoztak. A la­kosság komplex szűrővizs­gálatára gondolok... Éva már magyarázná, ho­gyan is történt, amikor be­lép a férj: dr. Karácson Já­nos. Mentegetőzik, betegnél volt, és sajnos nem marad­hat sokáig. De amikor meg­tudja, miről van szó, elfe­ledkezik az időről. — Két éve határoztuk el a feleségemmel a lakosság komplex szűrését. Több cé­lunk volt ezzel: egyrészt el­lenőrizni akartuk, hogyan dolgoztunk. mennyire vi­gyáztuk a falu egészségét. Aztán összehasonlítást ter­veztünk azzal a településsel, ahol már végeztek ilyen munkát. Melyek az' azonos gondok, miben különbözik a nagykörűi helyzet az orszá­gostól. Hogy gondozni tud­juk a betegeket, — amit egyébként rendelet ír elő — először szűrés kell, hogy tudjuk, kinek, mi a problé­mája. Kísérlet támogatókkal .. .és Karácson doktor magyaráz: sokan úgy véle­kednek, a szűrés egyszerű dolog, berendeljük a betege­ket, vizsgálunk, megállapí­tunk és kész. Akik eddig ilyen feladatra vállalkoztak — ők úgy érzik — elhall­gatták közleményeikben a gondokat, szépítettek, ök az egyszerű szűrésnél többet akartak, mert a beteg azt várja, ha egyszer megálla­pították a betegségét, hát gyógyítsák is meg. De ehhez megfelelő kórházi háttér kell, meg rengeteg pénz. Mert pénz kell a laboratóriumi vizsgálat anyagaihoz, a fil­meket, a papírt meg kell venni a röntgenhez, nyom­tatványokat kell beszerezni. Am mindketten hangsúlyoz­zák — az első perctől kezd­ve mindenki, akihez fordul­tak, segítségükre volt. Társa­dalmi munkában dolgoztak a megyei kórház .orvosai. a község vöröskeresztes aktí­vái. A községi tanács, a já­rási hivatal, á megyéi kór­ház, a tüdőkórház igazgató­ja, amiben, tudott, segített.. 1978. május ' 12. és 18. kö­zött minden 10 éven felüli embert komplex egészség- ügyi szűrésre hívtak, és a hívottak 95 százaléka fegyel­mezetten megjelent. Kétezer­kétszáz ember vett részt tüdőszűrésen, légzésfunkciós, belgyógyászati, antropológiai, urológiai, fogászati, labora­tóriumi vizsgálatokon, a nők a nőgyógyászati vizsgálaton is átestek, és valamennyien a szociológiai felmérésen. A lakosok megértették: értük van mindez, az ő egészsé­gükért. —■ Kérem, higgye el, ezt csak nagyszerű kórházi hát­térrel lehetett megcsinálni és azzal az óriási segítség­gel. amit kaptunk — ma­gyarázza immár sokadszor- ra Karácson doktor. — E nagyarányú segítség nélkül hiába lett volna az elhatá­rozás. Ám hiába minden segítő­készség, ha nincs olyan cél, amelynek elérését segíteni érdemes! — Van már összesített adatuk a tapasztalatokról? — Gépi adatfeldolgozás kellene, de nincs rá 50,—60 ezer forintunk. Annyit azon­ban máris tudunk, hogy rendkívül magas — 30 száza­léknál több, és ez az orszá­gos átlagot is meghaladja — a szív és érrendszeri beteg­ségben szenvedők száma. Elég sok gyomormegbetege­dést fedeztünk fel, és sok az idült vesemegbetegedésben szenvedők száma is. Mivolt az emberek véleménye? „Tessék csinálni jövőre is ilyen vizsgálatot!” A szakma- szeretet a legfontosabb Karácson doktor elköszön. Sokan várják a rendelőben. Pomázi doktornő még foly­tatja a megkezdett gondolat­sort: — Mikor . idekerültünk, igyekeztünk mindent bizto­sítani, ami a betegellátás­hoz szükséges. És higgye el, ha a tanács látja, hogy a pénznek, amit az egészség- ügyi ellátás javítására for­dít, megvan az eredménye, szívesen áldoz máskor is. A várószobából apró lá­bak dobogása, kuncogása, nevetés meg sírás hallik. Megjöttek az ovisok. Őket nem szabad várakoztatni. És pár perc múlva a gyerek- csapat betódul a rendelőbe. Éva nevén szólítja vala­mennyit. A bátrabbak már megtalálják a dobozt, a kis kalapácsot, amivel játszani engedik őket a rendelőben. Egy legénykét ültetnek el­sőnek a székbe: óriási köny- nyek potyognak a szeméből. Ezt látva egy kislánynak is sírásra görbül a szája, az­tán sorra még néhánynak. A daduska kiviszi a síró kis­lányt, és bent a székben Jancsi már hüppögve mond­ja : „nem volt ' érdemes sír­ni. ..” — A háromévesek 70 szá- ’ zaléka már fogbetegségben szenved, az iskoláskorúak 98,1 százalékának már szu­vas a tejfoga. Feltétlenül szükséges tehát már óvodás korban a rendszeres fogorvo­si ellenőrzés. Nem hagy nyugodni a kér­dés: — A gyerekeik is orvos­nak készülnek? — Éva elneveti magát: •— Dehogy. Évi most felvételi­zett a szegedi jogtudományi egyetemen. Ezért voltunk tegnap Szegeden. János pe­dig a -vegyipari szakközép- iskolába jár, ő műszaki ér­deklődésű. Én nem bánom. Nem, szabály az, hogy or­vosnak orvos legyen a gye­reke. Azt a pályát válasz­szák, amit szeretnek, mert csak akkor lesznek jó szak­emberek. — Véglegesen itt teleped­tek le. Nagykörűben? — Itt épült fel a házunk 1975-ben. Mennék, de ahogy az or­vosi váróba lépek, látom, ott hüppög a sarokban a kis síró. szöszi lány. önkéntelen mozdulattal simítom meg a haját: „Ne sírj, hiszen a doktor néni nem bánt, sze­ret benneteket...” Varga Viktória Hétszázötven kilométer kerékpáron B muzsika elfoglalta a várakat Baranya gazdag ének-zene programmal fogadja a nyári látogatóit, akik számára kü­lönleges élményt nyújt — a muzsika mellett — az új­szerű helyszín. Mind az öt baranyai vár .megnyitotta kapuit” a mu­zsika előtt. A siklósi vár gó­tikus kápolnája, a szigetvá­ri vár török dzsámija, a pécsváradi vár románkori al­temploma, a pécsi vár haj­dani kapubástyája és a mó­réi vár lovagi udvara nagy­szerű pódiumot kínál az együtteseknek. A fegyverneki Kállai Éva úttörőcsapat tizenkét pajtá­sa szép feladatra vállalko­zott a Tanácsköztársaság év­fordulója alkalmából. Teg­nap indultak mintegy 150 kilométeres kerékpáros túrá­ra. Szolnoktól Eperjesig fel­keresik az 1919-es harcok és események színhelyeit, ta­lálkoznak miskolci és salgó­tarjáni 19-e.s veteránokkal. ,A Fegyvernek—Tiszafüred —Miskolc,—Kassa—Eperjes —Rozsnyó—Losonc—Salgó­tarján—Szolnok útvonalon emlékhelyeket koszorúznak. Közben meglátogatják a Lenin Kohászati Műveket, az öblösüveggyárat, felkeresnek több múzeumot, ismerkednek a hazai táj és Szlovákia szépségeivel, történelmi ne­vezetességeivel. Edződnek, erősödnek is a háromhetes túrán a gyerekek a kerékpá­rozástól, a sátorveréstől, sőt még „házias” feladatokat is ellátnak, hiszen teljesen ön­ellátók, maguk főznek. Július 15-én érkeznek Szolnokra a kis turisták, ahol záróprogramként a dél­előtti órákban a Damjanich emlékművet koszorúzzák meg.

Next

/
Thumbnails
Contents