Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 29. TABOR! TABOR! TABOR! ★★★★ FIATAIOKNAK trtrCrir irü -irCt x? -trírir fi f; ☆ frit fririririririt Van ugye kis tábor és nagy tábor, sátortábor, üdülőtábor, alkotótábor, építőtábor, olvasótábor, régésztábor és még sokféle. Hogy az évek alatt a sátrak „kinőtték” magukat és faházakká, csinos téglaépületekké formálódtak? Változik a világ, miért pont a táborok ne változnának? Valójában tehát már nem is igazi tábor a tábor? De tíz. Mi teszi azzá? A szabad akaratból választott néhány napos közös munka. A barátság szorosra fonódó szálai. És mi még? Erről beszélnek a táborok lakói az alábbi hasábokon. Az avarok nyomában A kedvenc Karcagon az a hír kelt szárnyra mostanában, hogy az éj leszállta után avarok menekülnek a városon át. Noha a szemtanú bizonyosságával senki sem tud számot adni az eseményekről. A karcagi tréfacsinálók szerint tehát futnak az avarok, s hogy kik elől? Ez sem titok. Néhány régész és legalább három tucat középiskolás diák „vetemedett” arra, hogy szemügyre vegye a Karcag határában tavaly fellelt avar temetőt. Igen ám, de az ásatások harmadik napján még csak ásó és lapátnyéllel találkoztak a régészeti szaktábor elszánt kutatói. Temető, sírok, földi maradyányok, érdekes leletek sehol. (Innen a kósza hír.) Jobban mondva találtak már valamit; egy neolitkori cserepet, de mint köztudomású, ennek semmi köze az avarokhoz. Hát keresnek tovább s mire cikkünk megielenik. bizonyára Veres Anikó és Pozsonyi Katalin türelmetlensége is elmúlik, hiszen a leletek által, —• amit természetesen ők pillantanak meg legelőször — már érdekes titkok tudói lesznek. De vajon helyes-e a fel- tételezés? Tényleg olyan érdekesek ezek a titkok? Közönséges halandó számára bizonyára, hisz a régészek munkáját óhatatlanul is valamiféle titokzatosság lengi körül. Keveset tudunk róla ugyanis. No, azért akadnak kivételek. Gazdag Erzsébet például, a szolnoki Tisza- parti Gimnáziumból, ’ aki már kapott ízelítőt a régészet tudományából. — Fakultatív tantárgyként foglalkozom a közgyűjteményekkel, így a múzeumokkal is. Ezeken az órákon esett szó a régészetről. Nos, tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy itt vagyok. Az órákon hallottak felkeltették az érdeklődésemet és az elmélet után kíváncsi lettem a gyakorlatra is. — És milyen? — Hát a föld az jó kemény, — sóhajt Rácz Zoltán, aki az erősebb nemhez tartozván a munka nehezebb végéit fogta meg. Ás, lapátol, és lapátoL .. egyébként pedig régész szeretne lenni. — Több ásatásnál „kot" nyeleskedtem” már — mondja. — Itt szeretnék megtanulni feltárni. Ámbár ez nem is olyan egyszerű. A Karcag környéki ásatások másik színhelyén. Orgondaszentmiklóson — ahol egy kun településhez tartozó temető feltárását folytatják a szakemberek a diáikok segítségével —mondja Tímár Zoltán: r— Óriási élmény, ha az Egy Vili. századi avartemetőt tárunk fel, körülbelül kétezer sírhellyel számolunk — magyarázza Madaras László, a régészeti szaktábor vezetője az ásatások emlber talál valamit, de még nem minden; felszínre is kell hozni a leleteket. Ez pedig körültekintő és óvatos munkát igényel. Főleg i tt, ahol a talaj adottságok miatt szinte teljesen elporlad,t csontmaradványok is előfordulnak. Amit Zoli mondott, annak már egy kicsit „szakma íze” is van. Madaras László a régészeti ásatások egyik vezetője nem csodálkozik rajta, hisz mint mondja, a gyerekek egyszerűbb szakmunkákat is ei tudnak végezni. Mérések, rajzok, térképkészítés, a leletek elcso- magolása... Lám ki gondolná, hogy a régészet egyszerűbb oldala is ilyen sokrétű, ám még közel sem mondtunk el mindent róla. Hozzátartoznak például azok az előadások is, amelyek segítségével szűkebb hazánk s annak határain túl az egész ország történelmének egy- egy korszakával ismerkedhetnek meg a diákok. Olyan tudás megszerzéséről van itt szó. amelyre a középiskolás történelemtankönyvek hézagosán vagy pedig egyáltalán nem adnak módot. No. de ettől szaktábor a szaktábor, de mitől tábor a tábor? — Attól oéldául. hogy az embernek ritkán van módja eev nyolc személyes katonai sátorban tölteni ábrándos nyáréiszakáit és zsibbadt tagjait egy süllyedő haig. akarom mondani kemoing- áay fedélzetén megnihentet- ni — neveti el magát Veres Anikó Különben mit mondtak? Mé<? hátra •”an időnk tava. «, ba az első avar is felbukkan végre a földből, a ma.gani részéről háromszoros hur-á a tábornak Török A kedvenc Tyutyu Levél az otthoniaknak Kedves Apa és Anya! ' Rögtön azzal kezdeném, hogy fölösleges volt elcipeltetnetek velem a gumimatracot, meg a hálózsákot, a ménkű sok konzervet, a vízhatlan esőkabátot, a viharlámpát és a flitteres kis~ estélyit. Ezt már tavaly is mondtam, de nektek hiába beszél a gyerek. Egész normálisak azok a faházak, ahol bennünket elszállásoltak; Ha 'fekszem, itt van a fejem fölött a fölirat: szeretlek Józsi. Annyira mégsem, hogy nagybetűvel írja. Persze nem ezért normálisak a faházak, hanem azért, mert kényelmesek, jók a vaságyak, és mert van hideg-melegvizes zuhany is. Adtak paplant, ha meg hűvösebb az éjszaka, akkor magunkra húzhatjuk a plusz pokrócot, mert az is van. Úgyhogy a hálózsákot most kölcsönadtam a Tyutyunak. Ez egy kutya. A tábor kedvence. A csajok mind neki hordják a kaját, már olyan kövér, az a dög, mint a luftballon. Alig fér a zsákba. Én is kínáltam már májkrémmel. meg olajos hallal, hogy ne kelljen hazacipelni a temérdek konzervet, de ennek jobban ízlik a szakács föztje. Nekünk is. Az esőkabátot, ha már itt van, kicsit átalakítottam. Ne ijedj meg, apa, azért horgászni még elmehetsz benne, legföljebb a város szélén leveted, amikor jössz haza. Volt rongyosbál. meg divatbemutató, beöltöztem Robinson-lánynak, ahhoz klasszul illett a lenyesett ujjú esőkabát. Ja, igen. A brigádunk első a munkaversenyben. Megcéloztuk a végső győzelmet is, azt suttogják, azért a Balcsi- hoz szóló üdülőjegyet lehet kapni. Az állami gazdaság vezetői állandóan itt kódorognak körülöttünk és nem győzik dicsérni a kezünket. Melózni jöttünk, nem? Hogy ennyi ezer, meg annyi millió forint, az engem nem dob föl, az érdekel, hogy barack ne maradjon a fán és kész. Agyon nem dolgozzuk magunkat, de lazsálni sem lazsálunk. Korán kezdünk, hogy maradjon idő a játékra, a diszkóra, a kirándulásra. Nyugi anya, a falusi srácok is pont olyanok, mint a városiak. A diszkóra beengedik őket a tábor férfiai: a táborvezető meg a doki. Jót ropunk, aztán szépen hazakocognak. Hanem az a doki, csuda egy ember! A második napon mondom neki, hogy fáj a gyomrom. Azt feleli erre, mutassam a ládámat. Mutatom, félig van. Na látod, mondja nevetve, ha a láda lenne tele barackkal, a hasad meg csak féliq. akkor legrosz- szabb esetben a láda fájna. Hát ilyen. A hétvégén eljöhettek meglátogatni, de kaját ne hozzatok, mert nem tudok vele mit. csinálni. Legföljebb a Tyutyu kövéredik tőle. Csókol mindenkit táborozó lányotok: Kati Lejegyezte: Hortobágyi A kunok a kápolna köré, a temetőárkon belül temetkeztek, a vallási előírások szerint csak a „bűnösöket" temették az árok külső oldalára. Ám úgy látszik, kun őseink nagyon tisztességes emberek voltak, mivel az árkon túl még senki sem talált sírokat Fotó: Pósa T. Kamasz építők a Széchenyit! A szolnoki építőtábor igazán „építők tábora”. Lakói, gimnazisták, szakmunkástanulók - Nógrád és Szolnok megyeiek - a Széchenyi lakótelep építkezésein dolgoznak. A tábor a Mályás király úti Általános Iskolában az idén hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit, öt nyáron át háromezer diáknak adott otthont, munkát. A táborozok részt vettek a megye- székhely minden jelentősebb építkezésén, találkozhattunk velük többek között a „piros iskola,,’ a művelődési központ építésén. A diákok munkájának termelési értéke tavaly egy millió hétszázezer forint volt. Várhatóan ennyi lesz az idén is. Az eddigi csoportok eredményei mindenesetre biztatóak. A harmadik turnus tizenkét brigádja között szoros a küzdelem. Az első hejyen a szolnoki 605-ös, a mezőtúri 626- os és a jászberényi 606-os számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulói állnak. A gimnazisták, szakközépiskolások brigádjai a középmezőny helyezéseit „bérelték ki”. — A szakmunkástanulóknak könnyű — magyarázkodik a versenytábla , előtt Telek Zsolt, negyedikes salgótarjáni szakközépiskolás. — Nekik olyan, mintha gyakorlaton lennének, azt csinálják, amit tanulnak. Ök irányítanak, mi vagyunk a segédmunkásaik. Évfolyamtársa, Gyetvai György véraláfutásos tenyerét mutatja. No persze a többiek keze sem bársonyos, néhány „harci sebet” mindannyian szereztek már. Egyikük nem éppen kemény munkával. Az egész tábor rajta nevetett, amikor a disco után sehogysem tetszett neki a takarodó, s kiugrott az ablakon. A dolognak csak egy szépséghibája volt, éppen az ott sétáló táborvezető elé huppant. Amúgy szerencséje volt, semmi komoly baja nem esett, de azért megfogadta, hogy eztán csak ajtón át közlekedik. A társaktól persze volt mit hallgatnia, fél éjszakán keresztül poénkodtak, hogy az első sorba ültetik a délutáni közlekedési előadáson, meg hogy inkább a defekt csinálást gyakorolta volna. Hogy kerül a defekt a táborba? Az idén hat építőtáborban, köztük a Szolnok megyei ÁÉV táborában kísérleti jelleggel bevezették a közlekedési' ismeretek Oktatását. Nem mondhatni, hogy a diákok nagyon lelkesednének érte. A tanfolyam hat kétórás előadásból áll, a végén vetélkedőt rendeznek a tanultakból, s aki akar vizsgát tehet kismotorvezetésből. Sikeres vizsga után ingyen megkapja a jogosítványt. A százötven táborozóból harmincán jelentkeztek vizsgára. Egyikük a szajoli Rékási Miklós, a szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző Intézet lakatos tanulója. — A többiek bátornak nevezik ezért... — Vezettem én már nagy motort is. Igaz, hogy csak á Tisza gáton, de gyakorlatnak jó volt, sőt szereltem is már, — bizakodik a sikeres vizsgában. — Mi majd inkább drukkolunk Miklósnak, az köny- nyebb — vélekedik Botka Lajos , a mezőtúri szakmunkásképző kőműves tanulója. — Mivel töltenék szívesebben az időt a tanfolyam helyett? — Ismerkednénk a várossal — mondják a nógrádi fiúk. — Fociznánk, pihennénk, pingpongoznánk inkább — mondják a szolnokiak. Erre is van természetesen lehetőség, s idő. A táborvezetők változatos programot állítottak össze a délutánokra, estékre. A már említett diszkó mellett többek között filmvetítések, a Mikroszkóp színpad vendégjátéka szerepel a programban, de választhatnak a diákok a város kulturális és sportrendezvényei közül is, hiszen az építőtábor is tábor, a fiatalok a munka mellett szórakozhatnak, művelődhetnek. — Tál — Szabolcsiak címereznek Szenttamáson Cimerezés. Nem sok fiatal tudja mit jelent ez a szó. Ám azok a szabolcsi lányok, akik a Törökszentmiklósi Állami Gazdaság szenttamási kerületének hibrid kukorica tábláiban dolgoznak, gyakorlati tapasztalataik alapján állítják: nem könnyű munka a cimerezés. Az egykori Al- mássy-kastély hatalmas ősparkja nyújt otthont a nyári hónapokba n ideérkező diákseregnek. Hajnali negyed öt. Ilyen korán bizony kevesen pattannak ki az ágyból. Hát még egy diák aki hozzászokott, hogy a szünidőben 9-ig is nyújtózkodhat. Egyetlen táborlakó sem vette észre, hogy elromlott az ügyeletes vekkere. Az állami gazdaság dolgozói, akik a reggelit készítik a közelben, megérezték a bajt. A madár-dal volt a jel. Valami történhetett a gyerekekkel, gondolták, hiszen normális körülmények között ilyenkor már diszkózenétől hangos a környék. Így ők ébresztették a tábort Csipkerózsika álmából. Gyors reggelivel a lányok 1 óráról 20 percre csökkentették a késést. Az állami gazdaság vezetői is „megbocsájtották a lustálkodást”, sőt még ajándékot is kapott tőlük a tábor: egy új ébresztőórát. * * * Kis csoport figyeli a pingpongmérkőzéseket. Valamennyien a nyírbátori Báthory István Gimnázium tanulói. — Eddig ti dolgoztatok a legjobban. Hogyan sikerült az élre törni? I — Szerencsére egy osztályba tanulunk már három éve. Ismerjük és segítjük is egymást. Emellett a „lassan járj tovább érsz” közmondás elve alapján dolgozunk — válaszolt Vékony Magdolna brigádvezető. — Hallottuk, hogy néhány nap után haza akartatok utazni... — Ja, az egy félreértés volt. Nem gondoltuk mi komolyan, csak hát egy téves eredményhirdetés nagyon elkeserített bennünket... Azonban hamarosan rájöttünk arra, hogy dolgozni, s nem duzzogni jöttünk ide. • • • — Te már „veteránnak” számíthatsz itt. Milyen érzés? — kérdezem Szarka Erikától, aki eddig a legtöbbször — háromszor — volt már építőtáborban. — Tulajdonképpen kellemes. Én már megszoktam a legeltérőbb körülményeket is, így nem lep meg semmi. — Mi vonzott újból ide, hiszen azért ez mégsem igazi pihenés? — Nehéz ezt megfogalmazni. Talán a közösség, az új barátok. Az egész egy jó buli. Itt is nagyszerűen érzem magam. — Jövőre? — Valószínűleg felvételi, és mindenképpen pihenés. Nem szabad elfelejtkezni a táborparancsnokról sem, hiszen közvetve ő is részese a sikereknek. Sulyok Gizella tanárnő — vagy ahogyan mindenki nevezi: Gizi néni él-hal a munkájáért. Tapasztalatot már szerzett az utóbbi tíz nyár táborvezetői munkája alatt. Egyszerre szigorú és engedékeny, • ahogyan ezt mindkét fél érdeke megkívánja. Gizi néni mesélte a következő történetet: — Tavaly az egyik nap fáEgy a tízpróba közül radtan indultak volna vissza a gyerekek a táborba, lemosni magukról a port, kipihenni a nehéz munkát, de... három kislány eltűnt. Kiabál a brigád, nem kerülnek elő. Csatárlánc alakul, nem is hiába: a kukoricatábla végén kuporognak az elveszettek, pityeregnek. — Hát nektek mi bajotok van? — kérdi barátságosan a műszakis fiú, akit a lányok „kedvesen” csak hajcsárnak becéznek. Sok nyaggatás után végül is elmondják, hogy mi bántja őket: nagyon magas a kukorica, ők pedig kicsire nőttek, nem érik el a címert. — Ez is probléma? — nevetett Zoli bácsi, a termelési igazgató, ahogy meghallotta a lányok panaszát. És másnap a búsfaífodók uborkát szedtek. Az idén nem volt ilyen eset. Még nem túl magas a kukorica, a kisnövésűek is elérik a tetejét. * * * A Bagi Ilona Ifjúsági Építőtábor lakói immár harmadik éve szabolcsi lányok. A gazdaság vezetősége nagyon elégedett munkájukkal. A táborban évente ezer diáklány dolgozik. Tavaly munkájuk értéke 7 millió 600 ezer forint volt. A szám jól tükrözi, hogy mekkora segítséget jelent a lányok munkája a nyári csúcsidőben. * * * Esteledik. A parancsnoki szobába beszűrődik a pingpong és tollaslabda-csaták zaja. Az erdő felől énekszó hallatszik. A tábori hangosbemondón közlésre vár egy hír: „Holnap 120 diák Csorbára megy, a többi Szenttamáson marad. Pósa—Daróczi Nézzük csak: hogy is állunk?
