Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-25 / 172. szám

1979. július 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A fojtó bűz társunk ma­rad, amíg a telepen vagyunk. Ez itt a szemét birodalma. Bomló zöldség, rothadó ba­rack, penészes kenyér. Né­hány méterrel odébb egy tartálykocsi szabadul meg terhétől. A szagok-bűzök kaotikus zűrzavarát hama­rosan megszokja az orrunk, beletörődik a változtató atat- lanba. Alumínium festékesdobo- zok, félig földbeágyazott au­tógumik, építési, törmelékek között botladozunk. Előttünk, alattunk, mellettünk Szolnok szemétje tonnaszám. Bár itt nem így mérik, köbméter a hivatalos mértékegység. Ahogy a csenevész akácok védelme mögül előbukka­nunk, a frissen leborított sze­mét mellől tagbaszakadt ci­gány férfi menekül a fák közé. A többiek odasandí­tanak a fényképezőgépre, az­tán karfipósbotjaikkal turkál­nak tovább. Kis kupacokba dobálják hasznuk szerint a hulladékot. Üres sörös-, bo­ros-, pálinkásüvegek — egy kupac, szakadt kabát, ringy- rongyok, tépett farmernad­rág ,— másik kupac, jókora deszkalap, méteres lécek, láda — harmadik kupac. Hogy a széthullott babakocsi­nak milyen sorsot szánnak, azt elképzelni sem tudom. — A férje miért futottéi? — teszek próbát az időseb­bik cigányasszonnyal. — Nem futott ott senki sehova — mondja nyugod­tan. Ha nem, nem, ezen nincs mit erőltetni. — Megéri a guberálás? — Már hogyne érné — bólint az asszony. — Én csak a kenyeret gyűjtöm, mert otthon eszi a sok malac, mint kutyát a nyű. A bolt­ba meg mindig azt mondják, már elfogyott a száraz, pe­dig megfizetném. Itt meg annyi van, amennyi kell. Két-három zsákkal is haza­viszek Üjszászra. — Hogyan? — Kocsival meg vonattal. — A lovakat maga hajtja? Arrafelé néz, ahol az imén­ti férfi eltűnt, aztán bólint. — Én. A másik asszony közelebb jön. :— A magáé? — mutatok a sokféle limlomra. — Az enyém hát. Viszem a MÉH-nek, tudja, ahun megveszik. Mit ki visz, nézzük csak! Az üvegeken, rongyokon kí­vül van itt vashulladék, spray-dobozok, drótkötél. Mindre föld kerülne, meg­enné az idő. Ha csak a napi szemét töredékéből is, de abból legalább újra alkatrész, füzet, könyv és más hasz­nos holmi készülhet. — Találnak néha értéke­sebb dolgokat is? — Volt már olyan. Gyű­rűket, láncokat, persze aranyból, meg karórákat. Felelőtlenek az emberek, mindenféléket kidobálnak a szemétbe — lép hozzánk Csató Ferenc bányamester, ez a titulusa mindennapi szemetünk el temetőjének. — A talált holmi persze azt illeti, aki megtalálta. — Azt mondják a gube­rálásból már sokan meggaz­dagodtak — fordulok visz- sza az asszonyhoz. — Csak pár forint gyön össze — hunyorog a fény­ben. — Nem rossz kereset ez — szól közbe a bányamester. — Csak ugye, gusztus kell hozzá. A szorgalmasabbja kétszáz forintot is összeszed. — Ha jól tudom, a gube­rálás azon kívül, hogy egész­ségtelen, tilos is. — Az — feleli azonnal a sárga overállos férfi. — Ré­gebben a rendőrök is sűrűb­ben errejártak. de 'mostaná­ban nemigen jönnek. Én meg mit tehetek itt egyedül? Belátom, nem sokat. A telep hatalmas, neki külön­ben sem az a dolga, hogy riogassa az illetékteleneket, hanem a percenként érkező gépkocsikat kell irányítania. A városgazdálkodási intéz­ménynek tizenöt gépkocsija gyűjiti-hordja a város hulla­dékát, napi háromszázötven köbmétert, évente százezret. Aztán itt a tolólapátos erő­gép, az meg a ledöntött ku­pacokat egyengeti. Ha jó. Mert pár napja betegen gubbaszt. Ehhez jönnek még a fedőréteget — a földet hordó teherautók, no meg a vállalatok, üzemek saját sze­metes járművei. Szóval van forgalom. _ — Tudja, én néha nem bánnám, ha drágábban ad­nák a kenyeret, mert akkor talán jobban megbecsülnék az emberek és kevesebb menne pocsékba! — mutat a bányamester a halomba hányt valamikori veknikre, cipókra.' Elindulunk az akácok felé. A szél ezer meg ezer nylon­zacskót zizegtet a lassan fel­töltődő egykori., agyagbánya fenekén. H. Z. A Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyárában évi 1500 födémpanel készül a paksi atomerőmű építéséhez. Képünkön a sablonból emelik ki az elemet Gyarapodik az ország első üdülőszövetkezete Belépett az ezredik tag a büki Termál Üdülőszövetke­zetbe. Az ország első üdülő- szövetkezetét tavaly szep­temberben hozták létre. Csaknem kétszáz taggal azóta folyamatosan gyarapodott tagjainak száma.. A szövet­kezet négy üdülőépület lét­rehozását tervezi a gyógyvi­zéről híres Bük-fürdő. Az el­ső kétemeletes, 78 lakrészes épület alapozását az elmúlt hónapban kezdték meg, s a jövő évben adják át. 1980- ban hozzáfognak a második építéséhez is. Az üdülőépületek, a lakré­szek, a berendezési tárgyak közös tulajdont képeznek, a szövetkezeti tagok pedig üdü­lési jogot vásárolnak maguk­nak. Minden tagnak, illetve családnak évente egy hóna­pos üdülési joga van, így egy-egy lakrész évente tizen­két szövetkezeti tagnak nyújt üdülési lehetőséget. A NÉPFRONT ÚJ KEZDEMÉNYEZÉSE: Fogjanak össze a fiatalok az idősekért Szentistványi Gyulánénak, a HNF 01 titkárának nyilatkozata Új akció kezdeményezé­séről döntött a közelmúlt­ban a Hazafias Népfront Országos Tanácsának el­nöksége: fogjanak össze a fiatalok az idősekért. Az ifjúság már eddig is sok­sok szép példával bizonyí­tott tenniakarásáról, a tár­sadalmi összefogás jelen­tőségéről, eredményeiről Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának titkára nyi­latkozott ebből az alkalom­ból Mélykúti Attilának, a Magyar Távirati Iroda mun­katársának. — Az 55 év feletti nők és 60 évnél korosabb férfiak kö­zül 280 ezren nem rendelkez­nek nyugdíjjogosultsággal, s több százezer idős ember tel­jesen magányosan, gyakran magatehetetlenül él otthoná­ban. E tények is bizonyítják, hogy az időskorúak segítésé­ben kiemelkedő fontosságú az állami gondoskodást kiegé­szítő, a társadalom minden rétegét cselekvő összefogásra mozgósító népfront tevékeny­ség. — Mozgalmunk egyik fele­lősségteljes feladata, hogy sa­játos eszközeivel minél ered­ményesebben járuljon hozzá az idősebb és a fiatalabb kor­osztályok kapcsolatainak szo­rosabbra fűzéséhez, a nyug­díjba vonulók közéleti akti­vitásának megőrzéséhez és társadalmi hasznosításához. Az élettapasztalat, a több év­tizedes munka után is gyak­ran töretlen aktivitás a kö­zösségnek az együttélés szá­lait erősítő népfront- és la­kóbizottsági tevékenységben, a lakóhelyi környezetet meg­óvó és gyarapító társadalmi munkában, magának a nyug­díjasnak pedig a „szükség van rám” érzésben, valamint a közösség elismerésében ka­matozik. A legutóbbi felmérések szerint községi bizottságaink tagjainak 20—25 százaléka időskorú, s ennél is nagyobb arányban tevékenykednek a körzeti bizottságokban. — Az időskorúak összefo­gására és felkarolására több megyében, így Bács-Kiskun- ban és Szolnokban társadal­mi bizottságok alakultak rendszerint a népfront kezde­ményezésére és szervezésé­ben. Az önzetlen összefogás teremtő erejét bizonyítja, hogy az öregek mintegy 750 napközi otthona közül sok a népfront és más társadalmi szervek kezdeményezésére el­végzett társadalmi munka eredménye. Az otthonok támogatására — az „Életet az éveknek” mozgalom jegyében kibocsá­tott borítékos sorsjegy bevé­teléből — 1977-ben 2 millió, tavaly pedig 1,2 millió forin­tot utalt át országos taná­csunknak a Pénzügyminiszté­rium. Ezt az összeget a nap­közik építésére szervezett társadalmi munka értékének arányában osztottuk el a me­gyék között. A népfront ak­tivisták folyamatosan kutat­ják, szervezik a társadalmi segítés, a rendszeres patroná- lás újabb lehetőségeit. — A népfront aktivistái, a tanács, a Vöröskereszt és más szervek társadalmi munká­saival együttműködve, jelen­tős segítséget nyújtanak a há­zi szociális gondozásban is. A több mint 25 ezer rászo­rulóra 592 hivatásos gondozó jut, ezért is nagy fontosságú a 4800 társadalmi gondozó te­vékenysége. — A tenniakarást, az eddig is sokrétű, eredményes mun­kát a társadalmi erők éssze­rűbb összefogásával, a meg­lévő lehetőségek szervezet­tebb kihasználásával kíván­juk kiterjeszteni a nyugdíja­sok még szélesebb körére. E cél jegyében hívtuk életre a nyugdíjkorhatáron felüli la­kosságnak az egész társadal­mat érintő problémáival fog­lalkozó országos munkabi­zottságunkat. Ebben olyan ál­lami és társadalmi szervek, intézmények képviselői kap­tak helyet, amelyek aktív közreműködésükkel valóban hatékony segítséget nyújthat­nak. Szeretnénk, hogy társa­dalmunk minden korosztályá­nak, rétegének nyilvánvaló legyen, hogy az állam mesz- szemenő szociális gondosko­dása mellett a jövőben is, hosszú távon nélkülözhetet­len a nyugdíjasok, időskorú­ak ügyét felkaroló legszéle­sebb összefogás — mondotta befejezésül Szentistványi Gyuláné. (MTI) Dezső még egy kontroll pil­lantást vetett a két nőre. Látva, hogy a kedélyek nagyjából egyensúlyba jutot­tak, dirigensnek lépett elő. — Ezek szerint szóhoz juthat a jó­zan ész. Hát akkor figyeljetek. Ki kell dolgozni a küszöbön álló had­művelet stratégiai tervét. Mi lenne azután, ha eladnánk a házat? Hova mennénk lakni, amíg az új felépül? Edit hajlékonyán simult hátával a diófa törzséhez, pici ökleit a fehér köpeny zsebében tartotta, s ahogy feszegette a zsebet, abból derült csak ki határozottsága. A Dezső által hasz­nált feltételes módot kijelentő mód­ban folytatta: — Olcsó telket veszünk. Ismerem a város fejlesztési tervét. Tudom, hol van kilátás közeli közművesítésre. Legjobb lesz az Adorjánkert körül. Az sincs messzebb a város központ­jából, mint a Gólyahír utca. Ezzel szemben a telekár egyharmada az it­teninek. Ügy látszik, a telek allergikus pontja volt Paulának, mert gyorsan közbeszólt: — Ragaszkodom hozzá, hogy az új telek is a nevemen legyen. Nyájas-bájos türelem tette még szebbé a mérnöknő kislányos arcát. Előzékenyen fordulva Paulához, za­vartalanul folytatta: — Tőlem ejthetjük akár az egé­szet. Mert azt még csak tudnám ga­rantálni, hogy az új teleknél téged illessen a tulajdonjog, de az egres­bokrokat nem biztosíthatom. Ragasz­kodsz az ötven éves tormaültetvény­hez is? Kissé elröstellte magát Paula. — Nekem gyerekem van. Valami kis ingatlanra még szüksége lehet Mártikénak. — Isten bizony nem lennék bíró — méltatlankodott Dezső. — Idegron­csot csinálnának belőlem a pereske­dő asszonyok. A nagykorú Mártika egyelőre IBUSZ-kiránduláson van a lillafüredi vízesésnél. — Az még nem biztos, hogy Kari- kóhoz engedem — beszélt magában a zsörtölődő kedvű Paula. — Az egy­általán nem biztos. Ki az a Karikó? Egy szerszámlakatos. Dezső gorombán a térdére ütött. — Na tessék! Vagy a tárgynál ma­radunk, vagy menjünk fagylaltozni. Nevezett Karikó Imre szerszámlaka­tos ellen semmi kifogásom, de őt most hagyjuk száradni. Ellenben pró­báljuk megálmodni, hogy hol fogunk lakni, miközben újfent építkezünk. Edit rajzasztal és vonalzó nélkül is célratörően dolgozott. — Azt tartanám a leghelyesebb­nek, ha egyelőre csak három lakást adnánk el. Apánknál két család el­fér szűkösen. Mondjuk én Karcsival és Zoliék. Ti pedig visszaköltöznétek a régi lakásba az anyóshoz. — Kezdünk belejönni! — tört fel Dezsőből ismét a nagyhangúság. — Én mondom, izgalmasabb a zsugá­nál. Tízfilléres alapon ültünk le, és milliomosok leszünk, mire fölállunk. — Ne haragudj, hogy fékezlek a lendületedben — mérsékelte peda­gógiai tapintattal a húga. — Most a tennivalókban is légy olyan szak­ember, mint a hasonlataidban. A köl­csön mellé még sok minden szüksé­ges. Mindenekelőtt a jutányos anyag. Dezső mintha megértette volna, hogy előnyösebb benyomást kelt a mérsékelt viselkedéssel. Szinte jól­nevel ten mondta: — Neked is vannak összekötteté­seid. Szerette volna Edit, ha a tekinte­téből többet megért a bátyja, mint a szavaiból: — Ez igaz. De a segíteni kész ba­rátok nem mindig önzetlenek. Paula immár szövetségesének tekin­tette a sógornőjét. Rokonszenve jelé­ül a férjét pirongatta: — Mindent a húgodtól vársz? Kez­dek rájönni, hogy félsz a felelősség­től. — Mi az? Már a virágnyelvet is meg kell tanulnom? — Felelősséggel tartozol a csalá­dodért — adta tudtára nyomatéko­san Paula. Bármennyire szeretett intézkedni Dezső, túlzott kötelezettségekbe még­sem akart belemászni. Harapósán he­lyeselt Paulának: — Rendben van. A családom érde­kében még a börtönt is vállalom.'Így gondolod? Jónak látta Edit, ha némi engedé­kenységgel csitítja szertelenkedésre hajlamos bátyját. — Ilyesmit senki nem kíván tő­led» Egész lakónegyedeket szanálnak a Malomszeren, ahova éppen a ti cé­getek épit tízemeletes blokkházakat. Még örülnek is, ha bontási anyagot igényelsz. Bárkivel szemben előjogod van hozzá. Hatott a rábeszélő szelídség. Dezső kegyesen megbékélt. — Legyen meg az erőszakos fehér­népek akarata. Nerh leszek szégyen­lős. De az egész még mindig csak lég­vár. Rajtunk kívül van még néhány felnőtt a családban, akinek nem is­merjük a véleményét. Hátha nincs üzleti érzékük. Paula úgy szólt róluk, mintha be­leegyezésükhöz nem férne kétség. — Zoliékkal lehet beszélni. — Tegyük fel — morgott óvatosan Dezső. — Csakhogy Karcsi sógor el­lenszavazatában abszolúte biztos va­gyok. — Ez izgat a legkevésbé — mond­ta Paula. — Karcsi mindent Editnek köszönhet. Elsősorban a diplomáját. Most sem fog vitatkozni a saját jól felfogott érdeke ellen. Dezső csúfolódó grimasszal szólta le a feleségét. — Isten bizony szórakoztat, hogy milyen páratlan emberismerő vagy. Edit felhősen szólt bátyjához: — Jó szórakozást. Még akkor sem jutott eszükbe, hogy kihagyták az öreget előzetes megállapodásukból, amikor a gya­nútlan Burján Péter feltűnt a jár­dán, közeledve a szatyorba gyömö­szölt sörösfiaskókkal. (Folytatjuk) BSEEBSI

Next

/
Thumbnails
Contents