Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-20 / 168. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. július 19. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1979. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK EMÍLIA NAPJA A Nap kél 4.05 — nyugszik 19.35 órakor. A Hold kél 0.38 — nyugszik 15.26 órakor. VARHATÖ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, szórványosan kialakuló esővel, záporral, egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő nyugati, délnyugati szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 22—27 fok között. Gottfried Keller Százhatvan évvel ezelőtt. 1819. július 19-én született Gottfried Keller, a kiemelkedő svájci német realista író, aki 1890-ben halt meg. Eredetileg festőnek készült, majd bekapcsolódott Svájc politikai küzdelmeibe, s azoknak t.evékleny; részesévé »ált. /Az 1840-es években Feuerbach materializmusának hatása alá került. Mesteri felépítésű novelláiban (A seldwylai emberek, Zürichi novellák stb.) hói meleg humorral, hol éles szatírával, de mindig képekben gazdag stílussal és kiváló nyelvművészettel ábrázolja a régi, valamint a korabeli Svájc városi és falusi társadalmát. Humanista, demokratikus polgári szemlélet jellemzi Zöld Henrik című önéletrajzi regényét. Sokáig a forradalmi gondolkodású polgárság volt az eszménye, és abban az illúzióban élt. hogy ez az osztály a polgári forradalom győzelme után is meg fogja tudni tartani erényeit. Utolsó regényében — Martin Solander — a svájci látszatdemokráciát és az elfajuló kapitalizmust állította már pellengérre. Lírája és politikai költészete egyaránt jelentős: Varsó - a világ minden részén Moszkvában az egyik kivezető főútvonal neve: Var- savszkoje Sosze. Berlinben van egy forgalmas és széles utva, amelyet Warscha- ner Strassénak neveztek el. Bukarestben virágok veszik körül a Stada Varsovizt. Párizsban van egy Place de Varsovie, amely )120 méter hosszú és 90 méter széles. Az Egyesült Államokban pedig 30 olyan város, illetve lakótelep van, amelyek Lengyel- ország fővárosának nevét viseli. Olimpiai rejtvénypálvázat! Júliustál márciusig a Néplapban Nincs lemaradás a Petöfi-híd felújításán Tartják a napi ütemterv diktálta feszes tempót a Pe- tőfi-'híd felújításán 'dolgozó építők. A több mint 600 tagú kollektíva húsz vállalat szakmunkásgárdája műszakokra kidolgozott program alapján végzi munkáját. A nagyszabású rekonstrukció ütemes elvégzésében a többi között meghatározó az új gázvezetékhálózat építése. Ezért a Pest megyei Közúti Építő Vállalaton kívül a Közép-Magyarországi _ Közmű- és Mélyépítő Vállalat is részt vesz a gázvezetéképítésben. A vidékről érkezők augusztus elsején^ kapcsolódnak be a közműmunA Petőfi-híd következő. 25 méteres pályalemezét július 19-én. csütörtökön este 8 órától hajnali 4 óráig betonozzák A jelzett időben a hídon át csak a Budapesti Közlekedési Vállalat autóbuszai közlekedhetnek 5 kilométeres sebességgel. Szélesítik, erősítik az utakat Az év második felében is jelentős korszerűsítéseket, felújításokat végez a megye útjain a KPM szolnoki közúti igazgatósága. Szélesítik többek között a fegyvernek— tiszafüredi út Tiszabő és Ti- szagyenda közötti szakaszát, a Csépát és Szelevényt ösz- szekötő utat, valamint Jász- kiséren a Szolnok—jáskiséri út mintegy öt kilométernyi belterületi átkelési részét. A terv szerint új burkolatot kap a Kiskunfélegyházára vivő út Tiszajenőtől a megyehatárig, és a 44-es úton csaknem 12 kilométeres szakasz Kunszentmártontól Békés megye határáig. Úgynevezett útkorrekciós munkák is szerepelnek az igazgatóság feladattervében. Jászdózsán például — a Tama-meder és a vasúti híd rekonstrukcióját követően — új nyomvonal építésével kiiktatnak két vasúti átjárót. Öcsödön pedig két útkanyar ívét enyhítik a második félévben a KPM szolnoki közúti igazgatóságának szakemberei. Ismét működik az Etna Szerdán egyéves szünet után ismét működéibe lépett az Etna. A tűzhányó főkráteréből forró lávatömeg tör elő. S a vulkánkutatóik szerint 72 órán belül ezt kitörési fogja követni. A tűzhányóból feltörő füst és tűz turisták ezreit vonzotta a környékről és az ország belsejéből. ingyenes utazás Moszkvába További értékes nyeremények Nyilvános döntő a Tiszaligetben A Szolnok megyei Néplap Szerkesztősége, a Szakszer- \Ay vezetek Szolnok megyei Tanácsa, a Szolnok megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala, a Szolnok városi Tanács V. B. Testnevelési és Sportfeliigyelősége, valamint az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei ki- rendeltsége Irány Moszkva! címmel olimpiai rejtvénypályázatot hirdet, amelyen részt vehetnek a megye harmincöt éven aluli fiataljai. A vetélkedő július 20-án kezdődik, és tizenhét fordulón át 1980. márciusáig tart, Az olimpiai játékokkal kapcsolatos kérdéseinket a Néplap sportoldalán — minden 0 vonatokon Emelkedik a pótdíj összege A vonattal hazánkba érkező utasok közül azoknak, akik csak a belépő határállomásig rendelkeznek érvényes menetjeggyel és a belföldi célállomásig szükséges vasúti jegyüket a vonaton váltják meg, augusztus 1-től a mengt- díjon felül 100 forint pótdíjat kell fizetniük. A pótdíj fizetése alóli eddigi mentességük tehát megszűnik. Ugyancsak augusztus 1-től a belföldi forgalomban utazóknak is 100 forint pótdíjat kell fizetniök a jelenlegi 20 forint helyett a vonaton történő menet jegy- váltás esetén. Változatlanul nem kell pótdíjat fizetni azoknak az utasoknak, akik a menetjegy kiadását a vonaton eddig is pótdíj felszámolása nélkül igényelhették. Vicsege Különleges halfajtával — vicsegével — gyarapodott a mecseki horgásztavak élővilága. Szovjet kutatók hibri- dizálással tenyésztették ki a vicsegét, amely egyesíti a viza és a kecsege jó tulajdonságait. Elnevezése is a két folyami hal nevéből született. Az abaligeti. az or- fűi és a pécsi tavon, valamint a Herman Ottó rezervátum területén negyven kis halat bocsátottak a vízbe. ' V' - <*™«£** < i i mm .1 ,r; * - r pi '*■’ •„ - % Film készül Papp Lászlóról A karcagi Kálvin úti Általános Iskola napközi otthonában mintegy 40 kisdiák tölti nyári vakációját. Az iskola megkezdéséig a tanárok váltva ügyelnek a gyerekekre Három egykori legyőzője közül kettőt meglátogatott a napokban Papp László háromszoros ökölvívó olimpiai bajnok, a róla készülő „Papp Lacit nem lehet legyőzni” című új magyar dokumentumfilm forgatása során. A Gulyás Gyula rendező irányította stábbal először azt a Zbigniew Pietrzykows- kyt kereste fel Bielsko Bia- lában, aki 1956 elején Varsóban kiütéssel nyert ellene. Ez a vereség egyébként kis- híján melbournei olimpiai részvételébe került. Az ausztrál metropolisban azután Papp László sikerrel vágott vissza lengyel riválisának. A mostani találkozó során az emlékezetes két mérkőzést videó-felvételek segítségével elevenítették fel, majd Papp László és vendéglátója — aki jelenleg egy kisebb krakkói egyesület ökölvívóedzőjeként tevékenykedik — élményeiről beszélt. Prágában Torma II. Gyulát keresték fel, aki az 1947- es dublini ökölvívó Európa- bajnokság előcsatározásai során pontozással verte az akkor a nemzetközi porondon még kezdőnek számító Pan- pot. A szintén főfoglalkozású edzőként dolgozó Torma csaSúlyos közlekedési baleset Szolnokon Kedden 16 óra 10 perckor Szolnok belterületén a 121. számú Csemegebolt előtti kijelölt gyalogátkelőhelyen Rigó Éva (Szolnok. Száva út 26. szám alatti lakos) figyelmetlenül — féktávoilságon belül — élébe lépett a balról, a szélső forgalmi sávban közlekedő pótkocsis teherautónak. amelyet Pál József budapesti lakos vezetett. A gyalogost a gépkocsi elütötte. A baleset következtében Rigó Éva súlyos sérüléseket szenvedett. ládja körében, hétvégi házában fogadta a magyar ökölvívó-válogatott vezetőedzőjét, akivel szakmai kér-. désekről is eszmecserét folytatott. Néhány nap múlva már ismét itthon áll kamera elé Papp László. Budapestre látogat Torma II. Gyula is, akivel újabb, közös jeleneteket forgatnak. Ezután Moszkvába utaznak a MAFILM Hunnia Filmstúdió és a Balázs Béla Stúdió közös vállalkozásában , készülő produkció munkatársai, ahol Papp László harmadik legyőzőjét, Borisz Tyisint keresik fel. Hepatitisjárvány Csehszlovákiában Dz Egészségügyi Minisztérium közleménye Az illetékes csehszlovák egészségügyi hatóságok a magyar Egészségügyi Minisztériumot hivatalosan tájékoztatták arról, hogy a Cseh Szocialista Köztársaság néhány körzetében — az utóbbi hetekben — vírusos hepatitis járvány alakult ki, amely főként az iskoláskorú gyermekeket érinti. A közlés szerint a betegség 2—3 hétig tart, nem jár súlyos szövődményekkel. A csehszlovák egészségügyi szervek a szükséges járványügyi intézkedéseket megtették. Tekintettel arra, hogy a járvány terjedési módja még nem tisztázott, a gyermekcsoportok- ' nak a Cseh Szocialista Köztársaságba töjrténő beutazását, illetve onnan kiutazásukat — további intézkedésig — leállították. A turizmust egyébként nem korlátozták. Az Egészségügyi Minisztérium intézkedett az illetékes hazai szerveknél, hogy a Cseh Szocialista Köztársaságba irányuló csoportos gyermeküdültetést — további intézkedésig szüneteltessék. Az Egészségügyi Minisztérium továbbra is kapcsolatban All a csehszlovák egészségügyi hatóságokkal és szükség esetén újabb tájékoztatást ad. második hét péntekjén — tesszük közzé. Valamennyi fordulóban három kérdésre várunk választ, amelyet a lapból kivágott rejtvényszelvényen levelezőlapra ragasztva kell beküldeni a szerkesztőségbe, jól olvasható írással, névvel és pontos címmel ellátva. Csak azokat a megfejtéseket fogadjuk el„ amelyek a megjelenést követő héten péntek 17 óráig beérkeznek, s mindhárom válasz egyértelműen jónak bizonyul. A helyes megfejtők közül sorsolással választjuk ki azt az ötven rejtvényfejtőt, aki résztvevője lesz az 1980. márciusában Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokban megrendezésre kerülő nyilvános döntőnek, amelynek győztese ingyen utazhat a moszkvai olimpiára. A nyilvános döntőn találnak gazdára a további díjak, amelyek ugyancsak értékesek, így például egy Minivizor is. A tárgyjutalmak sorsolásán minden helyes megfejtést beküldő pályázó részt vesz. Vetélkedő kunszentmártoni fiatalok A kunszentmártoni Körösmenti Mezőgazdasági Termelőszövetkezet KlSZ-bizottsá- ga versenyt hirdetett 30 év alatti kombájnosainak. A verseny célja nyilvánvaló: pontosan, gyorsan, jó minőségben, minél kisebb szemveszteséggel végezzenek az aratás embert, gépet próbáló nehéz munkájával. A végzett munkát szakemberek bírálják majd el, a győztesek pedig pénzjutalmat kapnak. Ugyancsak a termelőszövetkezet fiataljai szólították vetélkedésre a nagyközség KISZ-eseit. Már készülnek az alapszervezetek a háromfordulós versenyre, amelyen összemérhetik tudásukat az olimpiák történetéből, Moszkváról és a Szovjetunióról. © A MEZŐTÚRI Petőfi dalkör tagjai is készülnek a szeptember végi aggteleki kórustalálkozóra. Részt vesznek majd a zenei világnap alkalmából rendezendő bar- langhangversenyen. és a környékre tervezett kirándulás keretében több zempléni helységben bemutatkoznak. ■ A JÁSZFÉNYSZARUI kalapgyárban sikeres önkéntes véradónapot tartottak. A gyár hatvannégy dolgozója több mint huszonkét liter vért adott. @ BEFEJEZTÉK a karcagi tanácsháza tatarozását, átalakítását. A munkálatok mintegy 400 ezer forintba kerültek. ■ A KARCAGI Magyar- Bolgár Barátság Termelőszövetkezet KlSZ-alapszerveze- tének tagjai vállalták, hogy a betakarítás idején kom- bájn-segédvezetői feladatokat látnak el. A legjobban dolgozó KISZ-es, kombájnve- zető az augusztusi Barátságvonaton szovjetunióbeli utazáson vehet részt. © MINDEN korábbinál nagyobb az érdeklődés a szombathelyi nyári operaelőadások iránt. Több osztrák utazási iroda opera-buszjáratokat indít a városba. A 2000 éves Isis-szentélyben .idén is Mozart Varázsfuvoláját adják elő a Magyar Állami Operaház és a szegedi Nemzeti Színház művészei. SIÓIM« MEGVtt A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadia a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag út 28.. Felelős vezető: Gombkötő Bél» Az első díj: Izsák Jenő rajza Sztereo