Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-20 / 168. szám

1979. július 19.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

A szolnoki Móra-fa

Száz éve született Móra Ferenc író, költő, újságíró, muzeológus, a XX. századi magyar próza kiemelkedő művelője.

Égig növő vadgesztenyefa az apró házak között — a csendes Aradi utcai portán. A Jászberényből Kiskunfélegyházára származott szűcslegény, későbbi szűcs- mester, Móra Márton ültette, halála előtt két évvel.

— A nagyapa fája, most is így emlegeti a család — mondja K. Tóthi Lenke nyugdíjas tanárnő, Móra Ferenc unokahúga. — Sajnoig nagyapát ón már nem ismertem, mindössze kétéves voltam, amikor meghalt. De nagymama...

— Juhász Anna, a „kenyérsütő asszony”...

— Igen, ő itt élt Szolnokon 1924-ig, Nem is kell talán mondanom, az irodalom hiteles tanú, hogy Móra Ferenc rajongással szerette szüleit. Ä nagyapa halála után mlég sűrűbben járt hozzánk, nálunk élő édesanyjához. Ha Pestre kellett mennie, akikor mindig Szolnokon keresztül utazott, ná- lulnk töltötte az estét, reggel mient tovább.

— Milyen emlékei vannak a nagybátyjáról?

—■ Azt hiszem nemcsak az elfogultság mondatja velem, hiszen minden írásából sugárzik ez: rendkívülien szeretetreméltó ember volt. Mélységesen hitt a szeretet, a megértés erejében. A szépséget kereste mindenben, természetben, emberi kapcsolatokban egyaránt. Ez a kiteljesedett világkép állt az 1928. március 16-án Szolnokon tartott előadóestje középpontjában is. Abban az évben jó néhány napot töltött nálunk — szeptemberben házassági tanúm volt — Szolnokról utazgatott a Tiszántúlra, amerre hívták. Ünnepelt író, megbecsült tudós volt már ekkor — s rengeteget dolgozott. Az írott szó, a könyv szerelmese, az étkezéseknél a csésze vagy a tányérja mellett mindig ott a könyv, sohsem fogyott! ki az olvasnivalóból, hihetetlen információigénye volt. Szegény megboldogult Vészi tsné Móra Panka, a lánya beszélt erről a tudásszomjról Csapó György mikrofonja előtt 1967 tavaszán. Örömmel olvastam ezit a 12 évvel ezelőtt

készült interjút az Űj Tükör vasárnapi száméban. Ezt azért említem, mert nem hiszem, hogy Pankánál valaki is többet tudott volna Mó^- ra Ferenc emberi nagyságáról.

— Közismert az az értelmes szeretet, amely apa és lánya között ma már irodalmi példa.

— Ferenc bátyám imádta a gyerekeket. Azt hiszem, ha élne, arra lenne legbüszkébb, a maga csendességé^ ben, hogy meséi, ifjúsági könyvei mennyire olvasottak. Kedves családi epizód a Dióbél Okirály fi megjelenésekor: Mezőtúrra, utazott, hozta a könyvet az akkor még a betűkről mit sem tudó kis unokaöccsének (dr. Pápay Dénes, a KÖJÁL főigazgató- helyettese. A sZerk. megj.), hogy ez legyen az első könyv, a Dióból királyfi, amit majd elolvas. Így is történt, teljesült óhaja, s még pedagógiai gyakorlatomból tudom, hogy a kicsik közül hány, de hány éppen a Móra-mesék, könyvek olvasásával kezd ismerkedni a világgal.

T. L.

K. Tóth Lenke a Móra Márton ültette vadgésztenye- fa alatt

A „földvallató ember”

i-t' •* ■■■' v.« ,.r,

Móra Ferenc K. Tóth Len. kének dedikált fotója

S

zületésének századik évfordulóján írói érdieméi mellett érdemes figyelmünket Móra Ferenc és a múzeum bensőséges kapcsolatára fordítani, amely csaknem minden írásában jelen van ásatási, néprajzi, történeti vonatkozásával. Véletlen-e, hogy a múzeumi szakterület legmagasabb kitüntetése Móra Ferenc nevét viseli?

Az „Utazás a földalatti Magyarországon” című könyvében megírt régészeti kutatások, az „ősökkel” való találkozások szerte az országban népszerűvé tették az

ásató régész munkáját. Ahogy a gödör partján szemlélődő emberek is megértették a feLtárit leletek fontosságát. a történeti kutatás számára Móra Ferenc közvetlen szavaiból, úgy a múzeumban kiállított anyag is emberközelbe került. De mondják ezt el azok, akik ennek tanúi voltak.

Juhász Gyula írta: „.. 1 1904-ben Móra a Somogyi Könyvtár és a Városi Mú+ zeum őre lett, 1916rtól igazgatója. Amit Tömörkény nem egészen dicstelenül kezdett, azt ő folytatta teljes dicsőséggel. Különösen a régiség- itár és a népraj ziltár páratlan gazdasága és eredetisége az ő érdeme, de a köz- művelődésnek emelt tisza- parii palota minden egyes szöglete az ő lelkének és kezének gondosságát és pontosságát hirdeti...”

A szolnoki születésű Cza- kó Eletmlér, az Iparművészeti Múzeum egykori főigazgatója Móra Ferenc múzeumi munkájának páratlan közművelődési eredményeit így értékeli: „Móra múzeuma a legkitűnőbb tanító, népművelő, szemléltető múzeum. Tanítani kellene, mint iskolapéldát lehetne odaállítani arra, hogy kell rendezni a jó múzeumot. Az ő múzeumát mindenki megérti és élvezettel szemléli: a legegyszerűbb tanyai paraszt és a miniszter.

Hogy csak példáját idézzem Móra szemléltető ötleteinek és csoportosító leleményességének. A példa címe lehetne: A tehén és a numizmatika. Ott van a tehén és a tehén mellé sorra kirakva a tehén ára a legkülönbözőbb történelmi korokban és népeknél a megfelelő pénznemekben: sestentiusok- ban, régi tallérokban, forintokban: szóval a legegyszerűbb paraszt is látja, menynyiért lehetett venni egy tehenet a rómaiaknál, vagy nálunk a tatárjárás idejében, Nagy Lajos király alatt a mohácsi vész után, Rákóczi Ferenc korában, és mindjárt megismeri az egykorú pénzeket is. Ez csak egy láda, de ilyen ötlet százával akad a szegedi múzeumban.”

Móra Ferenc közreműködött a szolnoki múzeum létrehozásában is. Szolnoki látogatásai alkalmával felkereste Hild Viktort és jeles régészeti magángyűjteményét, amely a tudós halála után a szolnoki múzeumba került. Levelet is írt ez ügyben 1932. január 7-i keltezéssel Szanday Sándornak, a szolnoki Irodalmi Kurír szerkesztőjének: „... Ami a Hild-hagyaitékot illeti. .., azt a maii időben nehéz lesz értékesíteni, értékének megfelelően. Egyébként is ajánlatos, lesz rá előkészíteni a családot, hogy túlzott reményeket nem jó táplálni, mert nagyon keserű csalódás lesz belőle/ Természetes, hogy a múzeumok keveset adnak érte. A ma- gángyűjtők, akik különben sincsenek sokan, szintén nem fognak áldozni általános jéllegű gyűjteményre, mert az egyik őskort, a másik népvándorláskort gyűjt, stb. A műkereskedőiki pedig csak válogatott darabokat vesznek meg, s azokat is olyan árön, hogy ők jelentős nyereséggel adhassák tovább, —• tehát még kevesebbet adnak, mint a múzeumok. Legokosabb volna várni az értékesítéssel míg a viszonyok javulnak, s míg ki lehet módolni, hogy az anyag a megye területén létesítendő múzeumba kerüljön.”

Az értékes gyűjteménynek kísérjük tovább a sorsát. Dr. Balogh Béla, a Verseghy Ferenc Gimnáziumi tanára diákjai segítségével 1933- ban megszervezte Szolnok város közkönyvtárát és Múzeumi gyűjtőhelyét. Idekerült a Hil,d.-anyagl Cserében a város díszsírhelyet és síremléket adományozott Hild Viktor emlékének a szolnoki temetőben. Móra Ferenc így emlékezett róla: „.. .Nekem is van halottam a szolnoki temetőben: az édesanyám. Ha meglátogatom, felkeresem az én kedves barátom sírját is, hogy megsimogassam fejfájált.

K. Gy.

Nem elég

kívülről csodálni

Gyermekek az űj művelődési központban

Már egy hónapja tart a vakáció. A gyerekek üdülnek: várja őket az úttörőtábor vagy a szülőkkel utaznak pihenni. Sajnos ez a néhány nap gyorsan elröpül, aztán újra a megszokott helyen, az óvodában vagy a napközis táborban töltik a szünidő hátralevő, nagyobbik részét.

Vajon mivel járul hozzá a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, hogy ezeket a napokat kellemesebbé és érdekesebbé tegye a gyermekek számára?

Az egyik legsikeresebb programja a Mesemozi. Minden szerdán délelőtt 10 órától nézhetik a kicsinyek a filmeket. Az érdeklődés igen nagy, hiszen a 80 személyes terem is kicsinek bizonyult néhány alkalommal. Ugyancsak szerdánként lehetőség nyílik óvodai foglalkozások megtartására a művelődési központban. Ilyenkor megismerkedhetnek a legkisebbek az épülettel, játszhatnak a sok-sok új játékkal. Ez is bizonyítja, hogy sikeres az együttműködés az óvodák és a művelődési központ között.

Ez kevésbé mondható el az iskolásokkal kapcsolatban. Közülük már sokkal nehezebb a közönség megszervezése. Több körlevél ellenére sem sikerült jó kapcsolatot kialakítani a napközis táborokkal. A gyerekek pedig szívesen jönnének, hiszen a „Kisiskolások játékműhelye” nevű képzőművészeti szakkör foglalkozásain is körülbe- lü húszán mindig részt vesznek. Ebben a szakkörben az alsótagozatosok — de a nagyobbakat is szívesen látják — saját maguk készítik a játékokat, amelyek talán kedvesebbek-lesznek, mint a legdrágább, boltból vett ajándék. Készítettek már sárkányt, vitorláshajót, 25-én pedig régi népi játékok megformálásával ismerkedhetnek meg a kis kíváncsiak. Ugyanezen a napon délelőtt 10 órakor a színházteremben a Tolcsvay-együttes ad műsort a gyerekeknek.

Jó szervezéssel, érdekes programokkal lehet és kell megszerettetni a legkisebbekkel is a művelődési központot, annak rendezvényeit, hiszen aki gyermekként megszokja, és természetesnek tartja, hogy betér ebbe a „házba”, az felnőttként sem elégedik meg csak azzal, hogy kívülről csodálta a nem mindennapi épületet.

P. T.

Mozdony.matuzsálem. A bátaszéki MÁV-csomópont fiataljai felújítottak egy öreg mozdonyt. Az 1891-ben gyártott gőzös a Közlekedési Múzeum tulajdona lesz

3 Mihelyt eszébe jutott Paulának, hogy mekkora vesz- ■ teség érte apja kőfaragó- műhelyének felszámolása miatt, indulatba jött.

— Mert az én férjem mindenáron szocialista brigádvezető akar lenni — lépett rá az öngerjesztés veszélyes útjára. — Nem akarja megérteni, hogy ma már az adófizető kisiparosnak legalább akkora jelentősége van, mint az állam alkalmazottainak. Persze, tudom én, honnan ez a vaskalaposság. Sajnos, tudom.

Dezső sokatmondó kitartással nézegette apját.

— Ez magának szól, papa.

Külön figyelmeztetés nélkül is tudta ezt az öreg Burján. Húzódozva ment hátrább a szobában, nehezen cipelte súlyos csontjait.

— Mindegy. Ha nekem szól, ha

nem, rögeszmékkel lehetetlen vitatkozni — felelte Dezsőnek érezhető kedvetlenséggel.

— Méghogy nekem vannak rögeszméim — csapta ölébe a horgolni- valót Paula. — Eleget szenvedek tőlük, de nem az enyéimtől!

Burján Péter, a'hajdan heves és irgalmatlan vitatkozó most csak a nyaka mozdulásával, meg arca bocsánatkérő rángásaival jelezte, hogy békét kíván és békét ajánl, de azért a hangjában ott bújkált a tekintély- tartás némi maradványa.

— Ügy. Szóval szenvedsz, de nem a magadétól. Sajnálom. De lássad be, kislányom, egy öregembernek már lehetnek rögeszméi. Ha az ellenségeim nem bocsátják meg, legalább a családtagjaim legyenek elnézőbbek.

Editben is kialakították már az ismétlődő családi indulatritmusok a megfelelő feltételes reflexeket. Unta a vitát, unta Dezsőt és Paulát, inkább dolgozott volna magányában, ezért szándékosan tartózkodott a be szélgetéstől. De mivel a szokásos beszédtémák ama sávjához közeledtek, amelyben viharfelhők szoktak keletkezni, feladatának érezte, hogy megakadályozza a vita elfajulását.

— Hagyjuk a politikát — ajánlotta, mintegy bajt megelőző közvetítőként. — Mégiscsak abszurdum, hogy beszélgethetnénk akármiről, a Duna vízállásáról, vagy az iraki feketehimlőről de ^mindig ide lyukadunk ki. Csalánkiütést kapok az örökös politizálástól. Hagyják abba maguk is.

A szinte rendreutasító hang visszatetszést keltett az öregben. Különösen amiatt, hogy sokkal inkább neki szólt, mint Paulának, holott r menye kezdte a piszkálódást.

— Hát hagyjuk a politikát. Okos mémöknő mondja, jólesik hallanom. Igazad van, kislányom, semmi kétség. Védekezzünk az egyoldalúsá® ellen. A változatosság kedvéért beszéljünk inkább a pénzről. Memr>'; kellene belőle a boldogságodhoz, kislányom ?

Bélátta Edit. apja méltán vette észre, hogy reá nézve sértő volt az iménti hangsúlyeltolódás. Engesztelő szándékkal kérlelte:

— Ne gúnyolódjunk a saját szegénységünkön, édesapám. Tizenöt éven át nyögni fogjuk az adósságot.

;— Érdekes — vált tréfásabbá az öreg szomorú kedve. — Éppen m^"1 esel kétségbe, amikor kész a ház? Sírtál az örömtől, összemaszatoltál a könnyeiddel, amikor megkaptuk a kölcsönt. Akkor bizony nem sopánkodtál a tizenöt év miatt! Akkor éjjel-nappal azért sóhajtoztál, hogy bárcsak lenne már kész az otthonod! Itt van: te tervezted, a férjed, az apád, a testvéreid, meg a barátaink felépítették. Luxuslakásod van nyolcvanezer ’ forintos kölcsönből. A

törlesztés annyi, mintha lakbért fizetnél egy tanácsi lakásért. Nem kell? Nem tudsz hozzászokni az örömhöz? Válj meg tőle. Egészen egyszerű. Csak egy apróhirdetésedbe kerül, és még aznap annyian állnak itt sorba, mint Siófokon a sült keszegért.

— Jó viccei vannak a papának — szólt Dezső, hovatovább komoran.

— Én találjam ki helyettetek, hogy miféle élet illene ebbe a házba? A magamét nagyjából már leéltem. Nem is értem, mi keresnivalóm van itt anyátok nélkül. Vele nagyon jól eligazítottuk volna a sorsunkat, ha ilyen szép otthonnal jutalmaz bennünket az élet. Emlékszel még a kö- lyökkorodra,' fiam? Rossz rá emlékezni?

Dezsőtől mi sem állt távolabb, mint az elérzékenyülés. Utálta a gyermekkorát. Engedve bosszúsága gonoszkodó sugallatának, nem fékezte nagyszájúságát.

— Ellenkezőleg! Csillogó szemmel gondolok a múltra! Mondhatom, ideális volt. A millió gyönyörűség közül elsősorban a káposztásrétes jut eszembe. Állandóan káposztásrétest ettünk. Meg a plafonra kötöttük a karácsonyfát. Messziről egészen szép. Boldog család a fnosó- konyhában. ■ A büszke proletár apa ül a szalmazsákon, és eszi a káposztásrétest. Az egyszerű proletár anya kenyérkockákból hamisít szaloncukrot, és vigasztalja magzatait, hogy a kis Jézus egyszer a szocializmust is elhozza. Bizony, bizony. Romantikus idők!

Burján Péter régi tekintélye tudatában korholta fiát: ^

— Most aztán én mondom, hogy nem szégyelled magad? Igenis bután éltek! Különben mitől lenne ez az örökös ingerültség? Valósággal kétségbeestek, hogy kész a ház. Hogy nem kell többé látástól vaku- lásig robotolni az otthonért. Fojtogat benneteket az unalom. Belülről fojtogat!

Paulát mindeddig hallgatásra intette a bűntudat. A többiek egyáltalán nem gondoltak rá, ő viszont aggodalmasan észben tartotta, hogy pisakálódó megjegyzéseiből bomlott ki a veszekedés.

— Mégis hozni kellene legalább néhány üveg sört. Tartsunk ma este lakásszentelőt.

Dezső volt az első, aki lelkesen pártolta az ötletet.

— Látod, látod. Ha előbb eszedbe jut, megúszhattunk volna egy szemináriumot.

Mivel ezúttal jótékonynak szánta az iróniát, apja szinte hálásan f-e nyegette meg. Ha volt is eddig valamennyi mérges gáz a levegőben az most varázsütésre kicsapódott belőle.

(Folytatjuk)