Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-19 / 167. szám
1979. július 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 SPORT O SPORT O SPOR1 Mi lesz veled röplabda? Törvényszerű volt a kudarc Jászberényben Tisza Kupa Csak a győzelem A magyar férfi kosárlabdaválogatott hétfőn este az NDK ellen lépett pályára és nyert. Tulajdonképpen ezzel minden szívderítőt el is mondtunk a mérkőzésről. Olyan meccs volt, amelyről a történelem csak a tízpontos győzelmet fogja feljegyezni, és nagyon valószínű, hogy a közönség is csak erre emlékszik majd. Az igen közepes játékerőt képviselő NDK-sokkai szemben a győz- niakarás — ami azért semmiképp nem lebecsülendő •— segítette sikerhez a csapatunkat. Mindarra azonban, amit egy-egy kosárlabdacsúcstalálkozón a jugoszlá- voktól, szovjetektől, egyesült államokbeliektől láthatunk — hiába vártunk. Elfogadjuk, hogy a szakvezetés új utakon kíván járni. De azért nem titkoljuk nosztalgiánkat egy Gellért- hez, Losonczyhoz hasonló színes egyéniség után. A két évvel ezelőtti magyar válogatottban sokkal több „zsonglőr” bűvölte a labdát, és csak bízni lehet abban, hogy a jelenlegi fiatal gárdából is kinőhet néhány klasszis. Akik elődeiktől eltérően olyan virtuózai lesznek a sportágnak, hogy nemcsak a látványos elemekkel ragadtatják tapsra a nézőket, hanem küzdőképességükA két évvel ezelőtti csapatból a több mint százszoros válogatott csapat- kapitány Szűcs József maradt hírmondónak Szolnok megyei horgászok sikere kel is elismerést vívnak ki. Ezen az úton jelenthet egy szerény lépést előre a Tisza Kupa. Magyarország—Csehszlovákia B 84:83 (51:38). Tiszalige- ti Sportcsarnok 500 n. V.: Dutka (román), Pfündel (NDK-beli). Magyarország: Fodor (—), Szlávik (12) Varga (4), Hoffmannn (3), Szűcs (16). Csere: Horváth (15), Demeter (6), Farkas (16), Székely (2), Győrfi (—), Szend- rey (6), Heinrich (4). Edző: Zsíros Tibor és Szakkay Tamás. Csehszlovákia: Vana (16), Briza (2), Barták (4), Hajek (2), Michalik (20). Csere: Rous (2), Burgr (6), Varga (4), Svoboda (18), Cieslar (9). Edző: Válek Drahomir. A Tisza Kupa nemzetközi férfi kosárlabda-torna második napjának első mérkőzése volt. El lehet mondani, hogy küzdelem volt a javából, mert ritkán látható, fordulatokban gazdag összecsapást vívott a két válogatott, az utolsó percekbe sűrítve a sportág szinte minden izgalmát. Jól kezdtek a magyarok, az első félidőben lelkes igyekezettel növelték előnyüket, s biztos győztesnek látszottak. Szünet után a csehszlovákok egészpályás letámadásra és szoros emberfogásra tértek át. A magyar fiatalok nem találták meg az ellenszerét, s a csehszlovákok az 5. percben már átvették a vezetést. Tartották 6—8 pontos előnyüket, egészen a 18. percig. Ekkor a magyar csapat egy ponttal ismét átvette a vezetést. Az utolsó két percben így alakult az eredmény, a magyarök szempontjából: 80:81, 82:81, 82:83. S öt másodperccel a mérkőzés lefújása előtt Heinrich bedobta a győztes kosarat. 84:83. Ezzel a győzelemmel a magyar válogatott megőrizte veretlenségét. * * * A második mérkőzésen Románia—NDK 83:78 (40:51). I Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 10 órakor: Mesemozi. Hahó. a tenger. — 17.30 órakor: Fiatal anyák akadémiája. A gyermek helyes napirendje címmel dr. Tóth Katalin előadása, valamint gyermekjátékok tanulása. — 19 órakor: Művészmozi. Amar- cord. A4CZI Dicséretesen szerepelnek a Szolnok megyei horgászok az NB I-es csapatbajnokságban, ahová két évvel ezelőtt jutottak fel. Három éve megnyerték a másodosztályú bajnokságot, s tavaly Szolnokon, a legjobbak között, a hetedik helyen végeztek. Az idén tovább folytatták jó szereplésüket. Az elmúlt hét végén Baján, a Sugovicán rendezték meg az A kategóriájú horgászversenyt. Tíz csapat szerepel a legjobbak között, de minden évben kettő kiesik, kettő pedig feljut. A Szolnok megyeiek Baján felülmúlták tavalyi eredményüket, a negyedik helyre verekedték fel magukat, s nem sok hiányzott a dobogóra kerüléshez sem. Most már a hosszú évek óta NB I-ben szereplő, nagy tapasztalattal rendelkező csapatok is számolnak velük. A dicséretesen szerepelt Szolnok megyei csapat összeállítása: Gál Lajos né (Kunhegyesi HE), Kiss István (Kunszentmártoni HE), ifj. Jánosi Imre, ifj. Terenyei János, Sebestyén Géza és Nagy András (mind Szolnoki Munkás HE). A csapatot Nagy Miklós, a Szolnoki Munkás HE egyik vezetője készítette fel és vezérelte sikerre. Szolnok Vörös Csillag: Griffin és Phoenix (14. 20"n-os féléviéit helyáron), Kert: A kék katona (’50'Vos felemelt helyáron). Tisza: A tenger kedves szörnyei (14), Tallinn: Zelengora csúcsai. Vegyiművek: szünnap. Reptér: Fayard bíró. akit seriffnek hívtak (14, 20" o-os felemelt helyáron), Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap. Jászapáti Táncsics: szünnap. Jászberény Lehel: Machbet (16), Kert: Bosszú (16). Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunmadaras Petőfi: szünnap. Kunszentmár- ton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: Az ezüst tó kincse. Szabadság: Dűlők (14. 20" o-os felemelt helyáron). Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap. Törökszentmik- lós Dózsa: A maláji tigris (50°.,- os felemelt helyáron). Hunvadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Zenés ifjúsági magazin. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. (A tartalomból: Táborjáróban. — Nyári ügyelet. — Az országút szélén. — Az első munkahely. — Távol a szülőktől.) — 18.00: Alföldi krónika. — A tegnap slágereiből Brenda Lee énekel. *— 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. iap_ és müsorelő- zetes. KOSSUTH: 8.27: Megéri? Nem éri meg? Gálik Mihály műsora az idegenSakk Hegyei mesterjelöltbajnokság A Szolnok megyei Sakk Szakszövetség szeptember 10—22. között Szolnokon, a megyei sporthivatal nagytermében rendezi meg az 1979. évi megyei mesterjelölt-bajnokságot. A rangos versenyt először írták ki a megye hajdani neves sakkozója, Dalkó Nándor emlékére. A megyei sakk szakszövetség versenybizottsága megállapította. hogy az Olajbányász SE a Lehel SC elleni megyei I. o. bajnoki mérkőzésen nem szerepeltetett serdülő versenyzőt, ezért a 12. táblán vesztett, s így a mérkőzés eredménye 9:3-ra módosult a Lehel SC javára. A bajnokság tavaszi végeredménye ennek következtében: 1. Lehel SC 57, 2. Kilián FSE i 53,5, 3. Olajbányász SE 41,5 pont. I A Lehel SC röplabda; lányai elbúcsúztak az N6> l-től. Egy korszak mindenképp lezárult a szakosztály életében, a tanulságokat azonban érdemes csokorba szedni, mert kétségtelen, hogy Jászberényben rangos értékek mentek veszendőbe. Márpedig ez a pazarlás kellő hozzáértéssel és szakértelemmel elkerülhető lett volna. tak — hogy jó ideig nem is kellett erősítésre gondolni. Ha mégis egy-egy poszton új játékosra volt szükség, azt Zircher Tibor általában átigazolással megoldotta. Galambsport A Szolnoki MÁV—MTE postagalamb-szakosztálya a Mlade-Boleslav—Szolnok 536 kilométeres távon postaga- lambversenyt rendezett. Az értékelés után a következő versenyzők galambjai végeztek az élen: 1. Pásztor Ró- bertné 1132,84 méter'perc, 2. Csider Imre 1102,43 m^p, 3. Csabai Miklós 1098,94 m'p, 4. Simon Ferenc 1096,57 m/p, 5. Tarsoly István 1090,59 m'p, 6. Szedlák József 1088,34 m/p. Esemény Kosárlabda. Tisza Kupa nemzetközi férfi torna, Szolnok, tiszaligeti Sportcsarnok: Csehszlovákia B—NDK 17, Románia —Magyarország 18.45] Ünnepélyes eredményhirdetés 20.15. forgalom gazdaságosságáról. (Ism.) — 8.56: Beszélni nehéz. — 9.08: Szimfonikus könnyűzene. — 9.47: Tarka mese, kis mese. — 10.05: „Kék vagy drága szünidő ...” — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Kórusok, hangszerszólók. — 11.30: A szép Galathea. Részletek Suppé operettjéből. — 12.35: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.20: Színes népi muzsika. — 15.10: Sárdy János énekel. — 15.28: Nemzetközi gyermekkórustalálkozó Magyarországon. Hangulat- és hangképek. — 16.08: Kritikusok fóruma. — 16.18: Chopin: e-moll zongoraverseny. — 17.07: Végzősök, pályázatok, állások. Kerekasztal-beszélgetés a pályázati rendszerről. — 17.32: Irina Arhipova és Zurab Anzsa- paridzse operafelvételeiből. — 18.05: Közvetítés az országos súlyemelő bajnokságról és a Pannónia Kupa nemzetközi versenyről. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 19.15: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának hetei. — 20.06: Jascha Heifetz Í917—1955 között készült lemezfelvételei. IV. rész. 20.49: Magyar operaénekesek. Sándor Judit. — 21.39: Intermikrofon. — 22.15: Közvetítés oz országos súlyemelő bajnokságról és a Pannónia Kupa nemzetközi versenyről. — 22.25: Tíz nerc külpolitika. — 22.3‘5: Gencsv Sári és Pere János nótákat énekel. — 22.56: Adottságok, lehetőségek a Hajdúszoboszlói Állami Gazdaságban. — 23.16: A Varsói Filharmonikus Zenekar Lutoslawski-műveket játszik. — 0.10: Toronyzene. PETŐFI: 8.05: Cherbourgi esernyők. Részletek Legrand filmzenéjéből. — 8.20: Világtörténelem dióhéjban. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Nótacsokor. — 10.00: zenedélelőtt. — 12.00: Sudi Farkas Pál népi zenekara játszik. Cserfalvi István nótákat énekel. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Egy kis figyelmet kérek! — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Kettőtől hatig ... A Petőfi Rádió zenés délutánja. A mag a DESE volt Dr. Halasi Miklós nevéhez fűződik az érdem, hogy a jászberényi egészségügyi dolgozókból lelkes és minden áldozatra kész röplabdacsapatot szervezett. Talán az egészségügyi szakma hordozza magában azt a belső fegyelmet, amellyel Tálas Etelka, Juhász Kati és a többi lány vállalta a rendszeres edzést, és a versenyek szigorú követelményét. És a?t, hogy a röplabdára szinte az egész életüket — életformájukat feltették. Mindenesetre nagyszerű emberi értékeket gyűjtöttek egybe az anyagilag szerényen létező JESE csapatában. Amikor a Hűtőgépgyár eloszlatta az anyagi gondok felhőit, valósággal felszabadultak a lányok. Jöttek a szebbnél szebb eredmények, élen álltak, majd nyertek az NB II-ben, ráadásul Zircher Tibor személyében hozzáértő — 14.00: Operettkettősök. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Az iskola. — 15.25: Slágermúzeum. — 16.21: Dalok a gyermekekről. — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: HíreK. — 16.33: Útközben. — 16.35: Egészségünkért. — 16.40: Francia táncdalok. — 17.10: Alföldi népdalok. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. Telefon: 130-020. Hívható az adás ideje alatt. — 18.33: Slágerek Varsóból. — 18.55: Nép- zenekedvelőknek. — 19.25: Politika és sport. — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.33: Közvetítés az országos súlyemelő bajnokságról és a Pannónia Kupa nemzetközi versenyről. — 20.40: Szín — játék. — 21.03: Irány a és ambiciózus edző került a csapat mellé, így Jászberény szinte visszhangzott a labda pattogásától. Ünnepnapnak számított egy- egy mérkőzés, pedig még csak a híre volt a hűtőgépgyári sportcsarnoknak, a lányok a tanácsteremben játszották mérkőzéseiket fanatikus közönség előtt. Az utánpótlásról elég legyen megjegyezni, hogy a Lehel-lányok juniorbajnokságot is nyertek, de a sikerek idején a középiskolás bajnokságban is finalisták voitak a Lehel Vezér Gimnázium tanulói. Az NB I. élménye újdonság volt a játékosoknak és a közönségnek és mindez együtt olyan hajtóerőnek bizonyult, hogy meg sem álltak a Super-ligáig. Az igazsághoz tartozik, hogy szervezett utánpótlásról sohasem beszélhettek a Lehelnél. Viszont a csapat átlagéletkora olyan alacsony volt, — a junior bajnokságban is a „felnőttek játszotParnasszus! — 21.32: A country muzsikáról. — 22.02: Daljátékokból. — 23.15: Dzsesszfelvételekből. 3. MŰSOR: 8.08: Handel-művek. — 9.51: Magyar szerzők kamarazenéjéből. — 11.05: Olasz operahangverseny. — 12.00: Zenekari muzsika. — 14.00: Az önkényuralom és a kiegyezés kora irodalmának hetei. — 14.20: Világhírű előadóművészek Schubert-felvé- teleiből. — 16.00: Háry János. Részletek Kodály dal játékaiból. — 16.47: öt földrész zenéje. — 17.00: Meditáció. — 17.10: A Purcell énekegyüttes angol madrigálokat énekel. — 17.24: Magnósok. figyelem! — 18.09: Berlioz: Fantasztikus szimfónia. — 19.05: Magyar előadóművészek kamarazene-felvételeiből. — 20.06: Rádiószínház. A mélységből kiáltok . . . Stanislaw Gro- chowiak hangjátéka. — 21.00: Al Di Meola gitározik. — 21.30: A St. Martin-in-.the-Fields-i kamarazenekar játszik. _ 23.06: Maria Biesu operaáriákat énekel. Ziicher nélkül nem ment A csapatban a legerősebb kötőanyag a baráti légkör és a példaszerű játékos-edző kapcsolat volt. A lányokkal Zircher Tibor hajlandó volt órákat, sőt napokat lelkizni a Siker érdekében. Aztán az edzőt válaszút elé állították a gyárban: vagy a szakmája — konstruktőr mérnök — vagy a sport. Ö a szakmáját választotta és ettől kezdve balszerencsés edzőváltozások borzolták a játékosok kedélyét. Nem vált be Szmolnik Lajos, de Rausch László sem. Dr. Váradi Géza keze alatt pedig szétesett a csapat. A szakosztályvezetőség jó szándékához aligha fér kétség, viszont a hozzáértésük kevés volt a lejtőn való megálláshoz. Valamennyien viszonylag magas beosztású gyári vezetők voltak, akik a sportban sem szívlelték a bírálatot. - Gyakran valósággal kikérték maguknak a jó szándékú, ám elmarasztaló megjegyzéseket. Pedig ekkor már nyilvánvaló volt, hogy az oly sok sikert elért csapat tagjai nem képesek megúj- hodni. A lányok egy része férjhez ment, családot alapított, és a nagy szerelem a sportág iránt szűnőben volt. Ekkor derült ki az is, hogy milyen ingatag alapon nyugodott az oly gyakran emlegetett utánpótlás. Hogyan tovább? A röplabda Jászberényben elvesztette az újdonság varázsával járó izgalmat. A csúcsról a völgybe való szánkózás a játékosokat és a sportvezetőket is megviselte. Az NB II-ben folytatni a küzdelmet közel sem lesz olyan lelkesítő, mint a Super-ligában helyt állni, így a pesszimisták máris azt jósolják, hogy Jászberényben — és ezzel a megyében is — szinte nyomtalanul eltűnik a női röplabda. Való igaz, a megyei szakszövetség kevés segítséget adott a hűtőgépgyáriaknak az utánpótlásbázis megteremtésében. A női megyei bajnokság jelenleg is három (!) szerény képességű együttesből áll. A kunhegyesiek nem tudtak gyökeret verni az NB II-ben, szétszéledt a Szolnoki MTE egykori NB II-ős női csapata is, már pedig ilyen hátországgal az élvonalban szerepelni aligha lehet. A városi sportfelügyelőség, a tanácsi -vezetés, de elsősorban a bázis, a Hűtőgépgyár irányítóinak tárgyilagos helyzetmegítélése kell ahhoz, hogy a visszaesés csak rossz emlék legyen, és ne jóvátehetetlen vesztesége a magyar röplabdasportnak és Szolnok megye sportéletének! Palágyi Béla JÚLIUS 18., SZERDA 9.00: Tévétorna. — 9.05: Óvodások filmmüsora. — 9.25: Csata fekete-fehérben, sakkműsor gyerekeknek. — 9.45: Veszélyes nyomozás. NDK tevéfilmsorozat. Vili. rész. A Maya szobor. — 10.45: Az utolsó erdő. Olasz ismeretterjesztő film. — 11.20: Delta. Tudományos híradó. — 16.25: Hírek. — 16.30: Nemunas dalai. Szovjet rövidfilm. — 17.00: Verne Gyula: A dunai hajós. Tévéfilm. II. rész. — 18.00: Villanófény. A 9. laussane-i nemzetközi textilbiennálé. — 1,3.15: Kuckó. — 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. — 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Tv-híradó. — 20.00: Móra Ferenc.: Rab ember fiai. Tévéjáték. — 21.30: Az ötvenesek. Dokumentumfilm. II. rész. — 22.15: 30 év legszebb népdalaiból. — 22.40: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Alfa Holdbázis. Angol filmsorozat. VI 2. rész. Utazás vissza. — 20.50: Ráksejtek. Japán ismeretterjesztő film. — 21.15: ..A dalolásban meggyógyult a lélek”. Alekszander Mezsirov műsora. — 21.35: Tv-híradó. 2. — 21.55: VI. kisplasztikái biennálé. BUKAREST: 15.25: Fórumműsor. — 15.55: Képzőművészeti műsor. — 16.35: Népi zene és táncok. — 17.10: Román dal fesztiválja. — 17.50: A legkisebbeknek. — 18.00: Tv-híradó. — 18.15: Gazdasági kérdések. — 18.30: Lányok, asszonyok. — 19.00: A kérő. Amerikai film. — 20.35: Tv-híradó. mai műsor