Szolnok Megyei Néplap, 1979. július (30. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-01 / 152. szám

XXX. évf. 152. szám, 1979. július 1., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA KÖZLEMÉNY ^ ■ az MSZMP Központi Bizottságának 1979. június 29-i üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1979. június 29-én Kádár János elvtárs elnökletével kibővíteti ülést tar­tott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kivül részt vettek: a Központi. Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Központi Bizott­ság osztályvezetői, a megyei pártbizottságok első titkárai, a Bu­dapesti Pártbizottság titkárai, a Szakszervezetek Országos Taná­csának titkárai, a Minisztertanács tagjai, az Országos Anyag- és Árhivatai elnöke és elnökhelyettese, a Központi Statisztikai Hiva­tal elnöke, a KB gazdaságpolitikai, valamint ipari, mezőgazdasági és közlekedési osztályának vezető munkatársai, a központi napi­lapok főszerkesztői. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta:- Gyenes András elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájé­koztatót;- Havasi Ferenc elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztésében az 1979. évi népgazdasági terv végrehajtásának eddigi tapasztalatairól és a további feladatokról szóló tájékoz­tatót;- Kádár János elvtársnak, a 'Központi Bizottság első titká­rának előterjesztésében a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusának összehívására vonatkozó javaslatot'. A Központi Bizottság átte­kintette a nemzetközi helyzet alakulását, a párt- és állami szerveknek a legutóbbi ülés óta végzett külpolitikai tevé­kenységét. 4 A Központi Bizottság ■■ meghallgatta a hivata­los, baráti látogatáson ha­zánkban járt szovjet párt- és kormányküldöttséggel folyta­tott tárgyalásokról szóló je­lentést. A magyar kommu­nisták, a magyar nép örömé­re szolgált, hogy ismét ha­zánkban üdvözölhettük a testvéri szovjet nép képvise­lőit, a küldöttség vezetőjét, Leonyid Iljics Brezsnyev elv­társat, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnökét, a nemzetközi kommunista moz­galom kiemelkedő alakját, igaz barátunkat. A Központi Bizottság nagy­ra értékelte a szívélyes elv­társi légkörben, a kölcsönös megértés szellemében folyta­tott legfelsőbb szintű tárgya­lások eredményeit. A tárgya­lások újabb lendületet adnak pártjaink, népeink, országa­ink kapcsolatai erősítésének, testvéri barátsága elmélyíté­sének, internacionalista együttműködése fejlesztésé­nek. A Központi Bizottság hangsúlyozta: a magyar— szovjet barátság megingatha­tatlan alapokra, elveink, cél­jaink, érdekeink azonosságá- ■ ra épül. A minden területre kiterjedő gyümölcsöző együtt­működés a Szovjetunióval biztonságot ad és szilárd tá­maszt jelent a magyar nép szocialista építőmunkájához. A Központi Bizottság alá­húzta, hogy azok a kétoldalú megállapodások, amelyek a közelmúltban születtek, jól szolgálják a magyar—szovjet gazdasági együttműködés el­mélyítését, sokoldalú kapcso­lataink fejlesztését. A tárgyalásokon ismételten kifejezésre jutott, hogy a nemzetközi helyzetet azono­san ítéljük meg. Céljaink vál­tozatlanok, törekvéseink kö­zösek. A jövőben is együtt­működünk az enyhülés ered- nényeinek megszilárdításáért ás katonai területre történő kiterjesztéséért, a fegyverke­zési hajsza megfékezéséért, a nemzetközi biztonságért, a helsinki ajánlások megvaló­sításáért. Közösen lépünk fel a vitás nemzetközi kérdések igazsá­gos, az érintett népek érde­keinek megfelelő politikai rendezése, a helyi (háborús feszültségek megszüntetése érdekében. A magyar—szov­jet tárgyalások megerősítet­ték a két nép szolidaritását a kínai agresszió következmé­nyeinek felszámolásáért küz­dő szocialista Vietnammal. A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetői­nek megbeszélésein kifejezés­re jutott, hogy a két párt egy­aránt érdekelt a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom egységének megerősí­tésében, a testvérpártok kö­zötti elvtársi együttműködés fejlesztésében. Pártjaink ér­tékelik a Marx, Engels, Lenin tanításait alkalmazó és to­vábbfejlesztő kommunista és munkáspártok alkotó útkere­sését, ami akkor eredményes, ha egyaránt tekintettel van az osztályharc, a szocialista átmenet és építés általános törvényszerűségeire, valamint az adott ország konkrét sajá­tosságaira. A Központi Bizottság ki­emelkedő jelentőségű ese­ményként értékelte a Szov­jetunió párt- és kormánykül­döttségének magyarországi látogatását, amely a magyar és a szovjet nép testvérisé­gének elmélyítése mellett jól szolgálta a szocialista közös­ség országai összefogásának, egységének erősítését, a tár­sadalmi haladásért, a béké­ért folytatott nemzetközi küz­delmet. O A Központi Bizottság meghallgatta és jóvá­hagyólag tudomásul vette a Bolgár Népköztársaságban hivatalos, baráti látogatást tett párt- és kormányküldött­ségünk jelentését. A Kádár János elvtárs és a Todor Zsiv- kov elvtárs által vezetett kül­döttségek baráti tárgyalásain ismételten kifejezésre jutott, hogy azonos módon ítéljük meg a szocialista építés, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzetközi helyzet alapvető kérdéseit. A látogatás, a tár­gyalások tovább mélyítették a pártjaink, országaink kö­zötti együttműködést népe­ink és a szocialista közösség javára. 3 Hazánk és a szocialis- ■ ta országok együttmű­ködésének, sokoldalú kapcso­latainak további fejlődését szolgálták a magyar—szovjet és a magyar—bolgár kor­mányfői tárgyalások a Ku­bai Köztársaság parlamenti küldöttségének budapesti lá­togatása, valamint a bolgár, a csehszlovák, a jugoszláv, a koreai, a lengyel és az NDK- beli testvérpárt vezető kép­viselőivel folytatott megbe­szélések. 4 A Központi Bizottság ■ megemlékezett a Köl­csönös Gazdasági Segítség Ta­nácsa megalakulásának 30. évfordulójáról. Hangsúlyozta, hogy a KGST-ben megvaló­suló együttműködés eddig is jelentősen segítette a tagor­szágok műszaki, tudományos fejlődését, gazdasági felemel­kedését. A KGST pótolhatat­lan szerepet tölt be ország­építő céljaink valóra váltásá­ban. Pártunk és kormányunk a jövőben is mindent meg­tesz annak érdekében, hogy a szocialista gazdasági integ­ráció a nemzeti és a közös érdeknek megfelelően hozzá­járuljon országainkban a fej­lett szocialista társadalom si­keres építéséhez. A nemzetközi helyzet ■ időszerű kérdéseit átte­kintve a Központi Bizottság rámutatott: a világbéke meg­őrzése, a biztonság megszi­lárdítása szempontjából meg­határozó fontosságú a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok kapcsolatainak alakulá­sa. Ezért a magyar közvéle­mény örömmel üdvözölte a Bécsben megtartott szovjet— amerikai csúcstalálkozót, s annak eredményeit. A SALT—II. aláírása az eddigi legnagyobb lépés, amelyet a nukleáris fegyver­kezési hajsza megfékezése érdekében tettek. A megálla­podás végrehajtása jelentő­sen hozzájárulhat a világhá­ború veszélyének elhárításá­hoz, az általános és teljes leszereléshez szükséges biza­lom erősítéséhez, kedvezően befolyásolhatja a nemzetkö­zi enyhülés további előreha­ladását, a katonai feszültség enyhítését szolgáló más tár­gyalásokat. A szocialista közösség or­szágai folytatják az enyhü­lés eredményeinek megerő­sítésére irányuló összehan­golt nemzetközi tevékenysé­güket. A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának májusi buda­pesti közös nyilatkozata fon­tos új kezdeményezésekkel egészítette ki a politikai ta­nácskozó testület korábbi konstruktív javaslatait a bé­kés egymás mellett élés poli­tikájának előmozdítására. Áz európai országok, továbbá az Egyesült Államok és Kana­da részvételével megtartandó konferencia eredményesen szolgálná a katonai enyhülést elősegítő intézkedések közös kidolgozását, újabb garanciát nyújtana a fegyveres konf­liktusok megelőzésére. A Központi Bizottság meg­erősítette, hogy a Magyar Népköztársaság a -> Varsói Szerződés tagországaival együtt a jövőben is kész a legnagyobb figyelemmel meg­vizsgálni minden építő szán­dékú javaslatot, kezdeménye­zést, amely az államok kö­zötti kölcsönös bizalom erő­sítésére. a katonai enyhülés­re. a leszerelésre irányul. fi A Központi Bizottság hangsúlyozta: a Ma­gyar Népköztársaság válto­zatlanul arra törekszik, hogy a békés egymás mellett élés politikájának megfelelően fejlessze az együttműködést a más társadalmi rendszerű országokkal Európában és a földrész határain túl. A jószomszédság szellemé­ben eredményesen fejlődő magyar—osztrák kapcsolatok további szélesítéséhez járult hozzá a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa elnö­kének hivatalos látogatása az Osztrák Köztársaságban. II A Központi Bizottság meg­tárgyalta az 1979. évi nép- gazdasági terv végrehajtásá­Az Egyesült Államok kép­viselőháza küldöttségének magyarországi látogatása kedvező alkalmat teremtett áz államközi kapcsolatok to­vábbfejlesztésében mutatko­zó lehetőségek kölcsönös át­tekintésére. Eredményesen szolgálták az együttműködést a Szíriái Arab Köztársaság Népi Ta­nácsa küldöttségének buda­pesti megbeszélései. ^ A Magyar Szocialista * ■ Munkáspárt az euró­pai kommunista és munkás­pártok 1976. évi berlini érte­kezletén elfogadott elveknek megfelelően, a kölcsönös szo­lidaritás és az elvtársi együtt­működés szellemében fej­leszti kapcsolatait valameny- nyi testvérpárttal. Pártunk képviselőinek részvétele az olasz, a belga, a francia és a portugál testvérpárt közel­múltban megrendezett kong­resszusán, valamint a finn, a görög, az NSZK-beli testvér­párt vezetőivel Budapesten tartott megbeszélések meg­erősítették szolidaritásunkat a tőkésországok kommunista pártjainak a monopoltőke uralma ellen vívott küzdel­mével, eredményesen szol­gálták közös céljainkat. A Costa Rica-i Népi Él­csapat Párt, a Dél-afrikai Kommunista Párt, — Pana­mai Néppárt, a Tanzániai Forradalmi Párt küldöttségé­vel folytatott megbeszélések során ismételten kifejeztük szolidaritásunkat e pártok­nak a nemzeti függetlensé­gért, a faji megkülönböztetés ellen, a társadalmi felemel­kedésért vívott harcával. A Központi Bizottság po­zitívan értékelte a forrada­lom és demokrácia témakö­rében 39 kommunista és munkáspárt képviselőinek részvételével Tihanyban meg­tartott nemzetközi elméleti konferenciát. A tanácskozás eredményesen szolgálta a nemzetiközi kommunista moz­galmat foglalkoztató egyes kérdésekre adandó válaszok együttes kimunkálását, a kö­zös célok eléréséhez szüksé­ges vélemény- és tapasztalat- cserét. O Az elmúlt időszakban tovább bővültek a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt kapcsolatai a szocialista, szo­ciáldemokrata pártokkal. — Képviselőink részt vettek a Francia Szocialista Párt és a Spanyol Szocialista Mun­káspárt kongresszusán, meg­beszéléseket folytattak a belga szocialisták vezetőivel. E találkozók elősegítették egymás álláspontjának jobb megismerését, a békét és a nemzetközi biztonságot, az egyetemes emberi haladást szolgáló együttműködés kér­déseiben. nak eddigi tapasztalatait és a további (tennivalókat. (Folytatás a 3. oldalon) Áldozat, pazarlás vagy lemondás? Házaspár fehér köpenyben Milyen lesz az új Tabán? Készenlétben az aratás hátországa Nyújtott műszak és állandó ügyelet A nyári betakarítás nem­csak a mezőgazdasági üze­mekben jelent munkacsúcsot, még jó néhány vállalat, szol­gáltató egység dolgozik ilyen­kor feszített tempóban. Ézek közé tartozik például a Szol­nok megyei Gabona- és Ma­lomipari Vállalat, amelynek évenként ismétlődően kiemelt feladata ebben az időszakban az új termésű gabona átvé­tele, valamint tárolása és mi­nőségének megóvása. Éppen ezért a vállalat silói és rak­tárai gondosan takarítva és fertőtlenítve várják a gazda­ságokból érkező terményt. Az üzemek 34 helységben egy­idejűleg 127 átvevőhelyre szállíthatják a megtermelt búzát és árpát. Előrelátható­lag nem is lesz gond az átvé­tellel. Erről gondoskodik majd a vállalat műszaki kol­lektívája is, amely a gépi be­rendezések üzembiztos álla­potára vigyáz. A nagy tároló kapacitású telepek, így a kar­cagi, a törökszentmiklósi, a jászberényi, a szolnoki üze­mek éjjel-nappali átvételre is felkészültek. A gépek javításáról gon­doskodik a MEZŐGÉP és a mezőtúri gépészeti főiskola vevőszolgálata. A mezőtúriak már az aratás előtt is bekap­csolódtak a munkába. A főis­kola szakemberei 34 új beta­karító gépet helyeztek üzem­be, és a gazdaságokban júni­us 25-ig 82, tavaly vásárolt arató-cséplőgépet készítettek fel az aratásra. Ezen kívül a vevőszolgálat Vörös Október és Ifjúság Szocialista Brigád­ja, hogy a kampány idején a hibaelhárítás zavartalan le­gyen, több, a kombájnokhoz szükséges fődarabot is felújí­tott. Az elromlott gépek ja­vítását pedig nyújtott mű­szakban végzik a szolgálat dolgozói. A7 aratás befejezé­séig szombaton és vasárnap is lesz ügyelet, és a gyors in­tézkedést, a bejelentett gép­hibák minél gyorsabb kijaví­tását két készültségi gépko­csi biztosítja majd. Aratási ügyeletet szervez­tek a MEZŐGÉP-nél is. Több mint 50 dolgozó, 10 Nysa és két Zsuk szervizkocsi, három IFA tehergépkocsi és két Vol­ga biztosítja a hatékony hi­baelhárítást. A vállalat szak­emberei azt tervezik, hogy most még eredményesebben dolgoznak majd, mint tavaly. Akkor ugyanis a bejelentett gépromlások 93 százalékát 24 órán belül kijavították, de a többi hiba megszüntetésére sem kellett több 48 óránál. Idén a vállalat szakszerveze­ti bizottságának kezdeménye­zésére a szocialista brigádok is külön felajánlásokat tettek, hogy minél tökéletesebb le­gyen a mezőgazdasági üze­mek idei munkájának a se­gítése. így például vállalták a soron kívüli alkatrészgyár­tást, motorfelújítást és köz­vetlenül az ügyeleti munká­ban is segítenek. A MEZŐGÉP, hogy mun­kája minél eredményesebb legyen, közvetlen kapcsolatot tart fenn a megyei szervezési bizottsággal, az AGROKER- rel és a gyáregységeivel, ahol a beérkező hibák elhárításá­ra mindenhol készen állnak a szerelők, és ha a szükség úgy hozza, még olyan alkatrésze­ket is tudnak gyártani, ame­lyeket a betakarítás előtt nem lehetett beszerezni.

Next

/
Thumbnails
Contents