Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-09 / 133. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. június 9. Kommentárunk Kínos start Egy hét múltán is Szovjet sajtó Brezsnyev magyarországi látogatásáról Hicaragua Újabb három város a szandinisták kezén Am; az első jeleket il­leti, a start kínos. Mond­hatnék: aggasztó. Kö­zöny, félig üres urnák, ebben sommázhatnók az EGK-parlament képvise­lőinek megválasztását, pontosabban a választá­sok első fordulóját, ame­lyet csütörtökön négy nyugat-európai ország­ban rendeztek. Anglia, az fr Köztársaság, Hol­landia és Dánia után va­sárnap a „kilencek” to­vábbi öt államban: Olaszországban. az NSZK-ban, Franciaor­szágban, Belgiumban és Luxemburgban szólítják az urnák elé a választó­kat. Csupán jellemzésül ér­demes megemlíteni, hogy a Közös Piac és a sokat emlegetett — legalább is kontinensünk nyugati fe­lén gyakran idézett — „európai eszme” nem hozta tűzbe például a Ijríit választókat. That­cher asszony, miniszter- elnök ugyan történelmi­nek minősítette a köz­vetlen szavazást, ennek azonban az angol közvé­leményben nem támadt különösebb visszhangja. Egyetlen körzetben sem érte el a választók ak­tivitása az 50 százalé­kot, sőt, Leedsben húsz, Liverpoolban pedig 15 százalék körül maradt a részvételi arány. Persze, nemcsak az an­golok tüntettek távollé­tükkel. Hasonlóképpen nyilvánítottak véleményt Írországban, s alig jobb a hollandiai arány. Dá­niához fűződik az érdek- telenségi rekord: ott a választóknak mindössze 45 százaléka élt a jogá­val. Meglehet, a második fordulóban. vasárnap még a dánokat is lepi­pálják. Például Itáliában, ahol a múlt vasárnap milliók hiányoztak, s a szavazóhelyiségek helyett — pedig saját törvény- hozásukról kellett volna dönteniök — inkább az árnyas kirándulóhelye­ken vagy a tenger hús hullámaiban kerestek felüdülést. Kár lenne azonban a közönyt, a távolmaradás látványos jelenségét csu­pán a szokatlan kániku­lával magyarázni. A 410 tagú, úgynevezett euró­pai parlament iránt első­sorban tervezett hatás­köre miatt lanyha az ér­deklődés. Nem egy nyu­gat-európai államban a lapok úgy fogalmaztak: a csúcsszerv legfeljebb a sajt vagy a vaj árá­nak eldöntésére hivatott, másra nincs felhatalma­zása. Ha némileg túlzás is ez a megállapítás, nyugaton szeretnék a ki­lencek „lelkiismereté­nek” feltüntetni a*leendő parlamentet. Nos, e lelkiismeret iránt csekély érdeklődést tanúsítottak eddig' az érintettek. A 260 milliós közösségben túlontúl sok gonddal bajlódnak: leg­alább hétmillió a mun­kanélküli, feltartóztatha­tatlan az infláció, s a gazdasági egyhelyben to- pogás terheli a sokat emlegetett lelkiismeretet, így aztán nem valamiféle lelkiismeretlenség. ha­nem csupán a realitások iránti érzék diktálta a választók csütörtöki tá­volmaradását az urnák­tól, s aligha nehéz meg­jósolni, hogy hasonló módon jut majd kifeje­zésre vasárnap Nyugat- Európa öt másik álla­mában a félreértelmezett „európai eszme” iránti fenntartás. Gyapay Dénes Valamennyi központi és fontosabb köztársasági szov­jet lap első oldalon közli pénteken az SZKP KB Po­litikai Bizottsága, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak Elnöksége és a Minisz­tertanács együttes állásfog­lalását a szovjet párt és kormányküldöttség magyar- országi látogatásáról. A hetilapok továbbra is terjedelmes cikkekben fog­lalkoznak a Leonyid Brezs­nyev vezette küldöttség lá­togatásával. A Za Rubezsom című külpolitikai hetilap összeállítást közöl a tárgya­lások magyar és nemzetközi sajtóvisszhangjáról. A heti­lap vezércikke is a buda­pesti megbeszélésekkel fog­lalkozik. „Nagy és felelősségteljes munkát végeztek a két nép érdekében, a béke és a szo­cializmus javára — írja Ká­dár János és Leonyid Brezs­nyev budapesti tárgyalásai­ról a szovjet hetilap. — E James Carter, az Egyesült Ál­lamok elnöke jóváhagyta az „MX” elnevezésű új ameri­kai interkontinentális rakéta fejlesztési programjának végrehajtását — közölték a washingtoni kormányzat fe­lelős tisztségviselői. Az el­nöki döntés értelmében „tel­jes egészében” megkezdődik Az iráni ideiglenes kor­mány államosította a közép­keleti ország összes bank­ját. Mehdi Bazargan minisz­terelnök az államosítást be­jelentő rádióbeszédében ki­fejtette, hogy a bankok ál­lami kézbe vétele biztosí­tani fogja a pénztőke haté­konyabb felhasználását, megakadályozza a tőke ki­A Crna Gora-í tengermel­léken (a Kotori-öbölnél levő középponttal) az április 15-i katasztrófa óta eddig össze­sen több mint 2500 kisebb- nagyobb erejű földrengést jeleztek a műszerek. Közü­lük kettő volt különösen pusztító. Ez a „rengéslánco­lat” azonban már április Sí­én, egy a Mercalli skálán mért 6,5 fokos erejű lökéssel megkezdődött. Április 9. és 15. között mintegy 300 ta­laj mozgást észleltek ezen a vidéken — közölte Momcsilo Cemovics, a Crna Gora-i köztársaság; kormány el­nöke. Cemovics Belgrádban tar­tott sajtóértekezletén tájé­koztatta a külföldi újságíró­kat a földrengés okozta ká­rokról, s a helyreállítási, újjáépítési munkákról. — A kárbecslő bizottsá­gok eddig 48 000 lakóházat és egyéb létesítményt vizs­gáltak meg — mondotta. — Megállapították, hogy ezek közül 10 600 megsemmisült, 9500 súlyosan megsérült, 15 000 pedig kisebb sérülé­seket szenvedett. Az anyagi károkról csak néhány hónap múlva állnak majd rendel­kezésre pontos adatok. — Óriási károk keletkez­tek a kulturális és történel­mi műemlékekben. Jellem­ző, hogy 130 régi pravoszláv templom dőlt össze, vagy rongálódott meg. Momcsilo Cemovics kö­zölte, hogy a teljesen össze­omlott falvak közül ötöt munka gyümölcseit juttatja kifejezésre az SZKP és az MSZMP, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság test­véri barátságáról, sokolda­lú kapcsolatainak tovább­fejlesztéséről kiadott közös nyilatkozat. A tárgyalások eredményei új ösztönzést adnak a szocialista országok együttműködésének.” A vezércikk foglalkozik a budapesti tárgyalások nagy­fontosságú megállapításaival a nemzetközi kérdésekről: a Szovjetunió és Magyaror­szág, a Varsói Szerződés töb­bi tagállamával együtt to­vábbra is mindent meg kí­ván tenni azért, hogy az enyhülési folyamat megerő­södjék, kiszélesedjék, átfo­gó és visszafordíthatatlan legyen. A Moscow News című és több idegen nyelven megje­lenő szovjet hetilap ugyan­csak foglalkozik a budapes­ti látogatással. A lap össze­foglalót közöl a főbb ese­ményekről, eredményekről. e változtatható kilövőállású rakétának a kifejlesztése. A program kétszáz MX-raké- tára vonatkozik. Minden egyes rakéta 10 nukleáris robbanófejjel lesz ellátva. Az MX-ek kilövőállásait — a terv szerint — mintegy 8000—9000 alagútban, föld alatti fedezékben helyezik el, illetve mozgatják. áramlását az országból és elősegíti Irán gazdasági-tár­sadalmi fejlődését. A ban­kok élére állami testületek kerülnek majd. A kormány­fő azt is közölte, hogy a rendelet csütörtökön lépett hatályba és hogy a bankok a pénteki ünnepnap után szombaton és vasárnap is zárva lesznek. más helyen kell újjáépíteni. A falusi parasztgazdaságok­ban 1500 tehén pusztult el. A köztársasági kormány alapvető célkitűzése az, hogy szeptember 1-ig min­den megrongálódott iskolát helyreállítsanak. Szófiától mintegy 60 km-re nyugatra, Radomir város mellett épül Bulgária VII. ötéves tervének egyik legna­gyobb nehézgépgyártó léte­sítménye. Az üzem több mint 70 hektáron helyezkedik majd el, építkezésének első szakasza 1981-ben ér véget. A gyártás végleges átadási határideje 1984, ekkor már évi 130 ezer tonnás tervfel­adatot kell létesítenie. A kombinát kohászati, bányá­szati ércdúsító és cementipa­ri technológiai berendezések­kel fogja ellátni az országot. A nagyméretű gépek gyár­tásához hathatós segítséget nyújt a Perniki Nehézipari Tudományos Kutatóintézet is: kísérleti műhelyében minden termék prototípusát elkészí­tik; sorozatgyártásra csak a laboratóriumi vizsgálatok le­folytatása után kerülhet sor. A nagy létesítmények építé­sénél immár hagyományos a szocialista országok szakem­bereinek az együttműködése, TELEXEN GENF A hadászati támadó fegy­verrendszerek korlátozásáról tárgyaló szovjet és ameri­kai küldöttség vezetői teg­nap újabb találkozót tartot­tak Genfben. HANOI Tegnap a vietnami kül­ügyminisztérium hivatalosan bejelentette, hogy Kína jú­nius 25-re meghívta Peking- be a vietnami delegációt a két fél közötti tárgyalások második fordulójára. A viet­nami küldöttséget Dinh Ngo Liem külügyminiszter-he­lyettes vezeti. ANKARA Befejeződött Ankarában a magyar—török gazdasági, ipari, műszaki és tudomá­nyos együttműködési vegyes bizottság második ülése. A magyar delegációt dr. Si­mon Pál nehézipari minisz­ter, a török küldöttséget Orhan Alp ipari és techno­lógiai miniszter vezette. NEW YORK Az Egyesült Államokban tartózkodó Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár teg­nap Michael Blumenthal amerikai pénzügyminiszter­rel tárgyalt New Yorkban. A két államférfi az energia­problémák mellett elsősor­ban a nemzetközi valuta­helyzetet vitatta meg, külö­nös tekintettel a vezető tő­kés országok e hónap végén sorra kerülő tokiói gazdasági csúcstalálkozójára. PRÁGA Morardzsi Deszai indiai miniszterelnök a közeli na­pokban hivatalos látogatás­ra Csehszlovákiába érkezik — jelentették be tegnap Prágában. A kormányfőt Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Lubomir Strougal, a csehszlovák szövetségi kor­mány elnöke hívta meg. VARSÓ II. János Pál pápa tegnap a dél-lengyelországi Nowy Targban celebrált misét, majd visszatért Krakkóba, ahol részt vett az érsekség szinodusának ünnepélyes zá­róülésén. LISSZABON Eanes portugál álamfő tegnap megkezdte a kor­mányválság megoldását cél­zó tárgyalásait a fő politi­kai pártok vezetőivel. Első­ként a szocialista párt veze­tőjét, Mario Soarest fogad­ta. Ezt követően látogatott el az elnöki palotába Fran­cisco Sa Carneiro a jobbol­dali szociáldemokraták el­nöke. Eanes ezután Alvaro Cunhallal, a Portugál Kom­munista Párt főtitkárával és Freitas do Amarall'al, a CDS elnökével tárgyalt. TORINO Tegnap reggel Torinóban négy fegyveres tíz lövést adott le Giovanni Farinira. a FIAT-művek egyik őrére. A lábán megsebesült férfit kórházban ápolják. ebben a Radomir mellett épü­lő kombinát sem kivétel. A gyártandó termékek 50 szá­zalékát viszont a KGST-or- szágok kapják majd. 1985-ben előreláthatólag 14 ezren fognak itt dolgozni. A leendő munkások és szak­emberek egy része, az első kohászok, gépgyártók, villa­mosmérnökök, technológu­sok és tervezők már megér­keztek. Mások még csak most készülnek feladataikra: Cseh­szlovákiában mintegy három­százan tanulják új szakmá­jukat. Szükség is lesz a bo­nyolult acélöntvények előál­lításához értő szakmunkások­ra, hidraulikus préskovácsok­ra, hőkezelési szakemberekre, stb. A nehézgépgyártó kom­binát igen nagy ipari vállal­kozás, nem véletlenül hívják már most úgy: az „üzemek üzeme”. A radomtri gépgyár munkásai A nicaragua; hazafiak mind hevesebb támadásokat intéznek a somozista erők ellen, és jelenleg az ország hét nagyobb városát tartják kezükben. A sandinista front fegyveresei elfoglalták Matagalpa varosát, valamint a fővárostól mintegy 50 ki­lométerre levő Jinotepét és Granadát. Az ország második leg­nagyobb városában, León- ban folytatódnak az össze­csapások. Managuátói délre, Carazo tartományban a ge­rillák szétszórták a nemzeti gárda utánpótlását szállító egyik kocsioszlopát. Nicara­gua déli tartományában., Ri- vasban, a sandinisták a so­mozista légitámadások elle­nére is megszilárdították naranjói, mojonesi és ostio- nali állásaikat. A fővárostól 25 kilométerre levő Masaya birtoklásáért is heves har­cok dúlnak. A jelentések szerint a várost a kormány­erők többszáz katonája védi. A Szojuz—34 pilótanélküli űrhajónak a tervek szerint tegnap este kellett csatlakoz­nia az űrállomáshoz. (Az ösz- szekapcsolásról lapzártáig nem érkezett hír.) A pilóta­nélküli űrhajó, éppúgy, mint az automatikus teherszállító űrhajók, lassabban jut el cél­jához, mint a többi Szojuz, mivel a korrekciós művele­tek ellenőrzését teljes egé­szében a földről kell végezni. Az űrhajó minden bizony­nyal felváltja majd Ljahov és Rjumin számára a Szo­juz—32-őt, amivel annakide­jén az űrállomásra utaztak. Tegnap egyébként moszk­vai idő szerint 11 órakor le­választották a Szaljut—6 szovjet tudományos űrállo­másról a Progressz—6 teher­űrhajót. Az izraeli légierő kéthetes tűzcsend után tegnap haj­nalban ' újból dél-libanoni területeket bombázott. A ha­tárkörzet középső részén le­vő Nabatijeh város környé­két ért támadás az első Je­lentések szerint számos se­besülést okozott. A WAFA palesztin hír- ügynökség és a helyi tudó­sítók Bejrútban kiadott je­lentései a Phantom és Sky- hawk típusú vadászbombá­zók több mint félórás ak­ciójáról úgy tájékoztatnak, hogy Nabatijeh környéki fal­vakat lőttek az izraeli táma­A nicaraguai események­kel kapcsolatban Somoza diktátor is elismerte a UPI hírügynökség számára adott telefoninterjújában, hogy csapatai elvesztették szilárd ellenőrzésüket az ország fe­lett. A legújabb hírek arról is beszámolnak, hogy a somo­zista rendszer repülőgépei ismét több alkalommal meg­sértették Costa Rica légite­rét. A kis államot ért soro­zatos provokációk kapcsán a venezuelai szenátus a pén­tekre virradó éjjel egyhan­gúlag elfogadott határozat­ban elítélte Somoza dikta­tórikus rendszerét. A hatá­rozat élesen bírálja a So­moza irányította népirtó­akciókat, amelyek súlyosan veszélyeztetik a Costa Rica területi biztonságát és az egész közép-amerikai térség békéjét. A venezuelai sze­nátus felhívta a térség többi demokratikus országának vezetőit, hogy szánjanak szembe a managuaj rezsim fenyegetéseivel. A május 13-án földkörüli pályára bocsátott Progressz —6 24 napig alkotott egy űr­komplexumot a már koráb­ban összekapcsolt Szaljut—6 űrállomással és a Szojuz—32 űrhajóval. A teherűrhajó leválasztá­sa és fokozatos eltávolodá­sa az űrállomástól automa­tikus irányítással történt. Ljahov és Rjumin az űrla­boratóriumból végig figyel­te és ellenőrizte a folyama­tot. A Progressz, amelyen az űrhajósok előzőleg az űrál­lomáson feleslegessé vált műszereket, tárgyakat és a felgyülemlett hulladékot is elhelyezték, nem tér vissza a Földre, hanem a sűrű lég­rétegbe hatolva megsemmi­sül. dók, majd később egy pa­lesztin menekülttábort köze­lítettek meg, ahonnan azon­ban a légvédelem távozásra kényszerítette őket. Az újabb légitámadással párhuzamosan tegnap haj­nalban folytatódott az izrae­li és a Haddad-féle jobbol­dali milíciák kezén levő tü­zérség támadása is a dél­libanoni palesztin, illetve li­banoni baloldali állások el­len. Az izraeli haditengeré­szet is folytatta akcióit, egész éjjel gyorsnaszádok cirkáltak a dél-libanoni par­tok közelében. Carter jóváhagyta Megkezdték az MX-rakéta gyártását IRON Államosították a bankokat A Crna Gora-i tengermelléken Több mint 10 ezer lakóház semmisült meg SZALJUT-6 Lekapcsolták a teherűrhajót Sorozatos izraeli légitámadás Dél-Libanon ellen Épül a yváróriás

Next

/
Thumbnails
Contents