Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-05 / 129. szám

1979. június 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Folytatja munkáját a nemzetközi fórum Szélesítik a 4-es számú főútvonal fegyvernek! bekötő úti 500 méteres szakaszát. A jelen­legi úttestet 14 méterre szélesítik és besoroló sávokat alakítanak ki a KPM szakemberei ahol tataroznak, csak szeretnének HÁZÖLTÖZTETÖK Van máshol Ilyenkor nyárelőn bármer­re indul az utazó, akárhány helységen autózik végig, mindegyikben talál a házak előtt magasodó homokbucká­kat, sóderhalmokat, amelyek azt jelzik, hogy a házigazda új ruhába akarja öltöztetni otthonát. Találomra választottunk ki néhány községet, ahol azt tudakoltuk, van-e elegendő mész, homok, kőpor, cement, vagyis a tatarozáshoz nélkü­lözhetetlen építőanyag. Tószegen, a Táncsics út 12. számú ház udvarán meszes­gödör tátong, szerszámok he­vernek szerteszét. Sárvári Károly, a házigaz­da, a csuklóját nyújtja a be­mutatkozáskor. — Kicsit festékes vagyok — mondja magyarázkodva. — Tavaly ősszel vettük meg ezt a házat, és úgy gondoltuk, ráfér egy kis bővítés, alakí­tás. Az udvaron úgynevezett alsó épületet húzunk fel, csak még tégla kellene. A fürdő­szoba már majdnem kész. Jöjjön, nézze meg! Az előszobában a frissen meszelt falakból vezetékek kókadoznak a konnektorok, kapcsolók helyén. A fürdő­szobában zöld csempével ki­rakott kád, — benne faltör­melék, — körben a kádéval azonos zöld csempesor. — Szolnokon, a „Bakainál” vettük — kocogtatja meg uj­jaival az egyik csempét Sár­vári Károly. — Többször is érdeklődtünk, míg végre kap­tunk — teszi hozzá. — Hiánycikk a csempe? — Van bőven, csak mi zöl­det akartunk, és arra várni kellett. — A felújításhoz szükséges egyéb anyagokat hol vették? — Nagy részét helyben, az áfész TÜZÉP-telepén. Min­dent lehet kapni, csak me- szet nem, legalábbis nem nagy tételben. Néha tudnak adni egy-két zsákkal, de az rögtön elkel. Kénytelenek vagyunk a rosszabb minősé­gű meszet felkenni a falra. Ne dőljön hozzá, mert fog! — Egyedül csinál mindent? — Akad segítség. A leg­több munkát azonban én vé­geztem. Az eredeti szakmám vasesztergályos, de a kény­szer rávisz, hogy sok minden­hez értsek. Ami kifog rajtam, rábízom egy nyugdíjas szak­emberre. — Az alsó épülethez hi­ányzó téglákat honnan akar­ja megvenni? — Egyik ismerősöm bon­tásra megkapott egy házat, tő­le veszek át 5000 téglát. Már előre félek, hogy a fuvar töb­be kerül majd, mint a tégla. A múltkor vettem kétezret a TÜZÉP-telepen, összesen ezer forintért, a fuvaros pedig öt­százat kért a szállításért. Alig egykilométeres út... Nem rossz „kilométerpénz”. Tiszajenőn a Vasút úton kétségbeesetten erőlködik a gépkocsink motorja: majd­nem tengelyig ér a homok. Egy szőlőskert közepén csi­nos, fehérre meszelt ház fa­lára idős férfi bordó csíkot húz, elmélyült alapossággal. A tulajdonos, Nagy Sándor figyelmesen szemléli az öreg mester munkáját. Láthatóan elégedett. Mint kiderül, az anyagellátással is. — Tiszajenőn nagyon ügyes a tüzépes. Mindent megkap­tam nála a mésztől, a kő­porig. Ha valami éppen nincs a telepen, legkésőbb egy hé­ten belül megszerzi. — Nem nagy házat épí­tett ... — Ó, ez csak afféle hétvégi pihenőhely. Szolnoki vagyok, itt vettem egy kis szőlőt, szombat-vasárnap kijárok el­motyogni a szőlő között. — Kivel húzatta fel a há­zat? — A szomszédommal. Nyugdíjas kőműves. Igen ala­pos ember. Nekem nem volt sürgős a ház, neki pedig jól jön egy kis nyugdíjkiegészí­tés. Tiszasülyön egyenesen a TÜZÉP-telepre megyünk, ha valaki, Veréb András telep­vezető biztosan tud a sülyipk tatarozási kedvéről és az anyagellátásról információ­kat adni. Veréb András tömören fo­galmaz. — Cserép, tégla, faáru, aj­tók, ablak bármikor. Kőpor sose. Pedig nagyon keresik. A pilisvörösvári kőbánya azt mondja: nincs vagon, az áfész menjen el a kőporért gépkocsival. De honnan ve­gyünk gépkocsit? A cement se elég. Áprilisban ötszáztíz mázsát rendeltünk, kaptunk kétszáznegyvenet. Májusban a megrendelt 340 mázsa he­lyett háromszáz jött meg. Mészáros Ferenc, a TÜZÉP Vállalat csoportvezetője: — Ha rendelnek tőlünk ce­mentet az áfészek, annyit kapnak, amennyi kell. Annak ellenére, hogy a hejőcsabai cementgyár — vagonhiányra hivatkozva — nem szállít ele­gendőt. Mit tehetünk? Meg­oldjuk közúti szállítássál, amely ugyan negyven-ötven százalékkal megdrágítja a ce­mentet, de legalább van. A kőport az állami telepekre szintén közúton hozzuk el. A Volánnal kötöttünk szállítási szerződést. Az áfészek is megtehetik ugyanezt, vagy megrendelhetik a teherautót a helyi szövetkezettől. Találomra kiválasztott pél­dák, némi tanulsággal. Nincs panasz a házfelújí­tásokhoz szükséges anyagok ellátására ott, ahol — mint Tiszajenőn — „ügyes” a tü­zépes. Azokban a községek­ben viszont, ahol nem fek­tettek kellő hangsúlyt a kő­por, a mész, a cement időben történő beszerzésére, akado­zik az ellátás. Magyarázko­dásnak megteszi, hogy nincs gépkocsi, amellyel az igénye­ket kielégítő mennyiségű építőanyagot szállíthatnának á helyszínre, a házukat csi­nosítani szándékozókkal azonban, nehéz a magyaráz­kodást elfogadtatni... Talán még nem késő magyarázat hélyett árut adni nekik. b. j. (Folytatás az 1. oldalról) a korszerű bölcsődék, óvodák és iskolák egész országra ki­terjedő hálózatát. Sri M. K. Miglani indiai népjóléti mi­niszterhelyettes felszólalásá­ban megemlítette, hogy In­diában 230 millió fiatalkorú­ról kell gondoskodni. A fel­adat nagy és szerteágazó. Az iraki küldött, dr. Munir Kamil Ai Nasry, egy gyér-' mekkórház-igazgató s az or­szág családtervezési hivata­lának képviselője azt hang­súlyozta, hogy a nemzetközi gyermekév akcióprogramja többéves munkát ad a kor-' mányoknak és a társadalmi szervezeteknek. A várandós anyák, a szülő nők s a gyermekek egészség- ügyi, szociális ellátásának csehszlovákiai helyzetképét vázolta fel dr. Jaroslav Ha- velka munkaügyi és népjóléti miniszterhelyettes, a cseh­szlovák kormány népesedési bizottságának titkára. Dr. Nimi Ambrosio. az an­golai egészségügyi miniszté-1 rium képviselője a fórum résztvevőitől is segítséget kért a fekete kontinens számos országát nyomasztó gondok megoldásához. A gyermekvédelem a nők védelmével, az egyenjogúság megteremtésével kezdődik, világított rá fölszólalásában Georges Koly Guilavogui, a guineai oktatási és kulturális minisztérium igazgatója. Ki­fejezte reményét, hogy a ta­nácskozás tapasztalatait — az ENSZ szervezeteinek aján­lásával — széles körben hasznosítják. Aziz Ahmad Gazi, PakiszJ tán küldötte egyebek között elmondta, hogy hazájában az egészségügyi és népjóléti mi­nisztérium hatáskörébe tar­tozó nemzeti bizottság fog­lalkozik a gyermekek egész-> ségügyi és szociális ellátásá­nak, oktatásának, táplálko­zásának kérdéseivel, különös figyelmet fordítva a falun élő fiatalok életkörülményeinek javítására. Murari Krishna Sharma, nepáli küldött arról szólt. Talán egyszerűbb csinál­ni, mint beszélni róla. Tud­ja, hogy van az, egy ház kö­rül is mindig akad tenniva­ló. Elromlik a vízcsap, meg­lazul egy szög, vagy rájö­vünk. hogy milyen jó lenne még egy ülőalkalmatosság a kertbe a kisgyereknek ... Nem nehéz elképzelni, hogy mi minden kell ott, ahol kétszázharminc gyerek van. Ha hiszi, ha nem, itt min­dig van valaki, aki éppen csinál valamit. Nézzen csak ki — lebbentette félre Mi­hályi Istvánná a sötétítő függönyt. — Ebben a tágas udvarban mindent a szülők, és az ő patronáló brigádjaik csináltak. Tornagyűrű, má­szókötél, színes gumik, ho­mokozó, babaház, autó. több száz facsemete a kerí­tés körül. Sajnos még nincs árnyékot adó lombjuk, de a fa koronái helyett lesz más. Készülnek már a napernyők, a kis faházak, és látja ott azokat a fatörzseket? Aszta­lok és ülőkék lesznek. No lám, gondoltam Mihá­lyi Istvánnét hallgatva, nem is olyan nehéz minderről be­szélni. — Persze, aki először jár itt, talán meg sem tudja ítélni. Látni kellett volna tavaly ezt az udvart február­ban, ahogyan az építők itt­hagyták. Szemét, gaz, gödör gödör hátán Talicskáztuk a homokot mindannyian, szü­lők, óvónők. Nem kérette magát senki. A végszóra „robbant be” az irodába a csupa tempe­ramentum asszony, a hat­éves Norbert anyja, a szan- daszőlősi óvoda szülői mun­kaközösségének elnöke, Ri­gó Józsefné. Beidegződött mozdulatokkal igazgatta egy kicsit a szemüvegét és azon­nal rákérdezett: — Hogy nem kérette magát senki? Hát persze, hogy nem. Vég­tére is a gyerekeknek akar­tunk örömet szerezni. Ta­hogy a hegyvidéki országban alkotmányba foglalták a gyermekek jogait, megszün­tették a faji és vallási diszk-1 riminációt, megszervezték az óvónő és a csecsemőgondo- zó-képzést, létrehozták a gyermekintézmények hálóza­tát, általánosan kötelezővé tették az alapfokú oktatást és bevezették az ingyenes népoktatást. A kötelező vé­dőoltásokkal pedig sikerült elejét venni a járványos gyermekbetegségek terjedésé­nek. Dragomir Ivanov Najde- nov, Bulgária küldötte az orJ szág nem réti bizottságának programjáról beszélt. Han­goztatta, hogy hazájában is alapvetően megváltozott, gazdagodott a gyermekek éle­te. S bejelentette: anya- és gyermekvédelmi tanfolyamo­kat, szemináriumokat szer­veznek. amelyekre a fejlődő országokból is hallgatókat várnak. Prandler Árpád, a Külügy­minisztérium főosztályvezető­je, a nemzetközi fórum hatá­rozatszövegező bizottságának elnöke bejelentette, hogy a bizottság elkészítette a záró­okmány tervezetét. A doku-' mentumban igyekeztek ösz- szefoglalni mindazokat a fel­adatokat, amelyek megoldása nemzetközi összefogást és egyetértést igényel. A terve­zet kiegészítése, a részletes ajánlások kidolgozása a szek­cióülések feladata lesz — mondotta. James McDougall. a nem­zetközi gyermekév genfi iro­dájának igazgatója arról tá­jékoztatta a fórum résztve­vőit, hogy a gyermekév kapJ csán a különböző országok­ban 146 szakmai bizottságot hívtak életre, 300-nál több szakmai bizottság kezdte meg működését és tanácskozások sorát rendezték szerte a vi­lágon a gyermekév alapvető céljainak jegyében. Riittasisko Jukkala-Benisch asszony, a nemzetközi gyer­mekév finn nemzeti bizott­ságának főtitkára beszámolt arról, hogy hazájában több valy, amikor paradicsomsze­désre verbuváltuk a szülő­ket a szolnoki Lenin Tsz-be, akkor sem húzódoztak, aki ráért jött a szabad szombat­ján. Papírgyűjtés, rongy­gyűjtés, csináljuk, mert kell a pénz, hogy legyen miből apró meglepetéseket vásá­rolni a gyerekeknek. Ebben az évben mindössze egyszer kértünk tizenöt forintot a szülőktől, a munkaközösség pénzéből mindenre futotta. — A szülők segítségének köszönhetjük, hogy szűkösre szabott pénzünkből tavaly egy keveset még meg is tud­tunk takarítani. A spórolt pénzt a régi óvoda épületé­re költhettük. — Ha pénzben ki lehetne fejezni a szülők társadalmi munkájának értékét, meny­nyi lenne? — Miért ne lehetne? Arra azért szakítunk időt, hogy egy füzetbe beírjuk, hogy ki mit vállalt, és csinált. Ta­valy 150 ezer forint volt á végösszeg, s az idén sem lesz kevesebb. Ügy megy ez ná­lunk, hogy ha férfikézre van szükség, mert barká­csolni, szerelni kell valamit, akkor az apák jönnek. Ha függönyt kell varrni, az ágy­neműre megkülönböztető jelzéseket hímezni, takaríta­ni, fenyőfadíszeket készíte­ni, foglalkozótermet díszíte­ni, akkor az anyák jönnek. Végignéztem a tágas, nap­fényes, hangulatos gyermek­bútorokkal berendezett fog­lalkozótermeket, szebbnél szebb virágok mindenütt. — A szülők ajándéka. — Persze jólesik az em­bernek. ha megköszönik a fáradozását. De ez nem fá­radság. Lehet persze, hogy csak én gondolkodom így: a gyerekbolond. Akinek nem adatott meg, hogy szülhes­sen. Norbert két évvel az­után lett a mi gyerekünk, hogy jelentkeztem, örökbe fogadnék egy csecsemőt. Jött intézkedést tettek a nem­zeti bizottság javaslata, aján­lása alapján a gyermekek ér­dekében, részint a törvény­kezésben, részint a tervezés­ben. Az eszmecsere valameny- nyi résztvevője hangoztatta, hogy a gyermekév budapesti fórumának egyaránt hivatása és kötelessége szót emelni a békéért, a fegyverkezés el­len. Hiszen a világ minden gyermekének alapvető joga, hogy békében és biztonság­ban éljen, növekedjék. Töb­ben kifejezték, hogy az em­beriség bizakodással tekint a közelgő szovjet—amerikai csúcstalálkozóra, a SALT—£ tárgyalásainak záróakkordja elé. Délután szekcióülésekkel folytatta munkáját a fórum. Az első szekció témája a gyermekek jogainak elisme­rése és érvényesítése volt. A második szekcióban azokról a gazdasági, szociális és egészségügyi kérdésekről esett szó, amelyek a felnö­vekvő nemzedék érd,ekeit szolgálják. A harmadik szek­ció ülésének munkájában részt vevő küldöttek és ENSZ-szakértők a társadal­mi-gazdasági fejlődéssel ösz- szefüggő oktatási és neve­lési kérdéseket tűzték napi­rendre, az UNESCO jelenté­se nyomán megvitatva a te­endőket. A nemzetközi fórum több küldötte napközben budapes­ti gyermekintézményekben, klubokban szerzett közvetlen tapasztalatokat a magyar fia­talok életéről. Az érdeklődők megismerkedtek a zeneokta­tás Kod.ály-módszerével. A budapesti fórum ked­den folytatja a vitát. A Magyar Népköztársa­ság kormányának vendégei, az ENSZ szakosított szerve­zeteinek, s a több mint het­ven országnak a küldöttei, magas rangú állami és tár­sadalmi személyiségek, va­lamint számosán a buda­pesti diplomáciai képvisele­tek vezetői tiszteletére ren­dezett gálaestet. az értesítés: három kiló húsz deka, ötvennégy centi és Norbertnek hívják. Kilenc- napos volt. amikor haza­hoztam a szülőotthonból. Hát csoda, ha most már úgy érzem, mintha én szültem volna? A tartása, a termete, a természete... — elragad­tatással beszélt, percekkel később vett csak tudomást az irodába lépő másik szü­lőről, Gecse Józsefnéről. Az elmúlt négy évben ő volt a szülői munkaközösség veze­tője. Előbb Zoltán fia, most Krisztina lánya óvodás. De az utóbbi időben túl sok dolga lett a munkahelyén is, otthon is, azért kérte, hogy legyen csak ő egy, a szülői munkaközösség tizennégy tagja közül. — Most éppen min törik a fejüket? — Meglepetés. Csak ak­kor mondom el, ha az óvó­nő kimegy. — Mihályi Ist­vánná nevetve csukta be maga mögött az ajtót. — Teadélutánt szervezünk a szülőknek és az óvónőknek. Szeretnénk, ha jobban meg­ismernénk egymást, ha a „kezdő” óvodás szülők, akik­nek még laza a kapcsolatuk az óvodával, egy kicsit töb­bet megtudnának az óvónők munkájáról, az intézmény gondjairól, s még azt is me­rem mondani, hogy a saját gyerekükről. Szolnok város Taná­csának testületé a leg­utóbbi ülésen fogadta el a Társadalmi Munkáért kitüntetésre javasoltak névsorát. A Társadalmi Munkáért kitüntető pla­kett arany fokozatát harmincnégy kollektívá­nak ítélték oda. köztük a szandaszőlősi óvodai szülői munkaközösségé­nek. K. K. Szandaszőlősi szülők Egy óvoda, ahol mindig találnak tennivalót Tiszajenőn mindent lehet kapni Fotó: T. F.

Next

/
Thumbnails
Contents