Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. június 24.- Csak tudnám, hogy miért olyan ismerős? Szöveg nélkül Tréfák Giovanni Arpino; Doktor mechanikus — Mit mondott neked a papa, amikor megkérted a kezem? — Semmit. A nyakamba esett és sírt és sírt... * * » Két barátnő beszélgeti — Szereted őt? — Nehéz lenne megmondani. Még nem tudom, hogy mennyit keres. * * * ,— Kisasszony mit mondana, ha megkérném a kezét? — Még nem tudom, d.e semmi esetre sem utasítanám el.. * * * — Igaz, hogy két szerelmed van? — Nem igaz. Az egyik a férjem. * * * — A szomszédom egy különc. .. —• Miért? — A konyhában tartja a szobanövényeket! * * * — A feleség mondja a férjnek: Születésnapi meglepetést akarok neked készíteni. Mondd meg, hogy milyen nyakkendőszín tetszik neked a legjobban? * * * A színház üres. Az igazgató azt mondja a darab szerzőjének: — A közönségnek nyilván nem tetszik a maga darabja. — Honnan tudja, amikor senki nincs itt? » • * — Doktor úr, semmit ne titkoljon előttem! Tud-e még a férjem — ilyen bonyolult kéztörés után edényt mosogatni? • • • — Már nem tudom, hogy mit csináljak! A férjem állandóan a lányok után fut. — Vegyél neki egy számmal kisebb cipőt, és akkor nyűgöd,t lehetsz. • » • Egy részeg férfi így sóhajt fel: — Miért van a világon annyi pénz? Miért? És ha már van, akkor miért nincs? • • • — Igaz, hogy a feleséged visszament a szüleihez? — Igaz, azt mondta, hogy már nem tudja tovább enni a főztömet. , íme, doktor Mechanikus laboratóriuma. Asztalok, pultok, könyvespolcok, falitáblák mindenütt, papírlapokból felhalmozott tornyok, hokedlik, füzetek, papírgalacsinok itt meg ott, mindenfelé gépek, némelyek mozdulatlanul, üres és poros csövekkel, csavarokkal, másikak meg sisteregtek és remegtek, áttekinthetetlen csőkígyó bennük, mintha egyik pillanatról a másikra fel akarnának robbanni. Gőz, füst, zúgás, morajlás áradt összevegyülve egyikből a másikba és a lepárló készülék tetején egy csésze kamillatea gőzölgött. amit doktor Mechanikus tett fel melegedni. Amikor a kamilla meleg lett, doktor Mechanikus előbújt egy kis és nagy számokkal teleírt papírhalom mögül, és levette a csészét a készülékről. Akkor Rafé meglátta kopasz fejét, bagoly szemüvegét, karját és nyakát, amely kilátszott virágmintás köpenyéből. — Azt hittem, hogy a tudósok öregek, szakállasak, és fekete ruhát hordanak — suttogta Rafé End,ecaidecá- nak. — Ügy van, doktor Mechanikus is ilyen — válaszolta a mágus. — De éppen egy fiatalítási kísérletet végez magán. Minden évben kettővel kevesebb lett, és most újból harminc éves. Ügy is öltözik, mint a fiatalok, egy dolgon azonban nem lehet változtatni: a rondaságán. És minél több új dolgot fedez fel, annál rútabbá válik. Mechanikus lehunyt szemmel szürcsölte a teát, amikor egy dörrenés hirtelen felugrasztotta karosszékéből. Egy háromlábú állványon levő gömbben forrt valami, és hatalmas kék lángok csaptak ki. Mechanikus várt egy darabig, hogy a fémgömb heves kitöréseit ellenőrizze, amely úgy remegett, hogy szinte darabokra esett szét, aztán rohangászni kezdett a papíroktól a falitábláig, a füzettől a falra írt jegyzetekig, a jegyzettömbtől a fokmérőig, a mikroszkóptól a golyós számológépig, a körzőtől a piros és kék ceruzákig, a szótártól a forgó indikátorig, a feszmérő- től a teleszkópig, a számítógéptől egy papírdarabkáig, amit a szemétkosárból halászott ki. Rohangászva szétszórt papírokat, könyveket, újságokat; asztalokba, hokedlikbe verte térd.ét. fejét a lámpaernyőbe; elszórta a ceruzákat, elvesztette és megkereste a szemüvegét; a levegőbe dobálta a kémcsöveket, táblázatokat; türelmetlen és fájdalmas üvöltéssel ordítozott. Amikoris a nagy fémgömb fütyült, fújt, sóhajtott, és nagy remegéssel befejezte. Doktor Mechanikus kifulladva dőlt egy székre, kopasz fejét két keze közé fogta, és mozdulatlan maradt a gőzben, amely áradt ezer alumínium- és üvegcsőből. — Megint nem sikerült — mondta a mágus, újra betakarva az üvegpadlót a szőnyeggel. — De mit mesterkedett éppen ? — Egy nagy. kísérletet — mondta bizalmasan End.e- caideca egy körtét hámozva. — Doktor Mechanikus szinte mindent feltalált már: műszívet, robotgépeket, holdjáró űrhajót, a paradicsom és a tyúkok növekedését segítő hormonokat, repülő vonatot, tengeralattjáró, helikoptert, megtanította beszélni a majmokat három nyelvre, lekottázta az elefántok trombitálását, dobozba sűrítette a napenergiát. Csak egyetlen dolog nem sikerült neki még soha, bár évek óta küszködik vele: feltalálni a vajszeletelő gépet. Fordította: Angyal János r r~ n csak akkor tudok t szeretni egy nőt — mondta Béla barátóm, az ifjú költő —, ha beszélgetni is lehet vele. Fontos a szépség, a test, de mit ér mindez, ha nem, tudunk beszélgetni, eszmét cserélni, ha nem tudjuk szavakkal is kifejezni azt, amit érzünk. __Talált ilyen nőt? — Találtam. Hédikének hívják és gyönyörű, és vannak gondolatai. Máskülönben mindjárt itt lesz, és akkor meglátod majd, hogy milyen kincset találtam. Hédiké valóban gyönyörű volt. Amikor megláttam, elállt a lélegzetem. — Megjöttél, szerelmem, sirályom, harmatcseppem, gránátalmám, gyöngyszemem? — mondta boldogságtól sugárzó arccal az ifjú költő. — Ja — felelte a nő. —■ Az imént arról beszélgettem a barátommal, hogy mi mennyire megértjük egymást. Így van? — Ja — felelte a nő. — És azért értjük meg egymást, mert egyetértünk abban, hogy fontos dolog a szex, de épp olyan fontos az is. hogy a gondolataink is ölelkezzenek egymással. Igaz, kis hattyúm? JA — Ja — felelte a nő. — A beszéd tudománya isten ajándéka. A szavak pedig arra valók, hogy azt is elmondhassuk, amit belül érzünk, amikor szerelmesek vagyunk. .— Ja — mondta a nő. — Ezért szeretlek, mert veled mindig mindent meg tudok beszélni. — Ja — mondta a nő. — Ma nagyon sokat gondoltam rád. Ültem az íróasztalomnál és verset akartam írni, de mindig te jutottál az eszembe. Erezted, hogy gondolok rád? — Ja — felelte a nő. — Látod ez az — mondta nekem Béla —, ez az, amiről beszéltem. Én soha nem tudnék buta nőt szeretni, hiába van szép szeme, melle, combja, meg mindene. Nekem az is kell, hogy szókincse legyen. Ugye, hogy ez nagyon fontos kiscicám, pamutgombolyagom, napraforgóm? — Ja — felelte a nő. — Boldog vagyok. Hogy megtaláltam Hédikét, ö is tudja, te is tudod, hogy már volt néhány szerelmem, de Hédiké egészen más, mint a többiek voltak. Azokkal nem lehetett dumálni. Azoknak nem voltak gondolataik. Csak feküdtünk az ágyban és néztük a plafont. Utána. Szótlanul. S nem volt témánk, amiről beszélgethettünk volna. Istenkém, milyen más a mi szerelmünk. Ugye más? — Ja — mondta a nő. — Hédikével mindenről lehet beszélgetni, mert minden érdekli. Ugye szívem- csücske? v — Ja — felelte a nő. — Érdekli a költészet, a zene, a közel-keleti helyzet, a SALT—II. a csillagászat, az űrhajózás, az űr jog... — Ja — mondta a nő. — Mindig van témánk. Igaz? — Ja — felelte a nő. — Egy percet sem lehet unatkozni mellette, mert nem csak szép, de észlény is. Vagyis Hédiké az, akit egy életen át kerestem és végre megtaláltam. Ugye te is boldog vagy? A nő ránézett Bélára és hosszas gondolkodás után azt felelte: — Ja. Mikes György
