Szolnok Megyei Néplap, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

8

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1979. június 17.

Ledniczky Gyula: Csónakok

Csanády János:

Erek

Éreztem, a kanyargó Tiszát duzzadó kézfej-ereimben, ahogy lehajoltam az ösvény szélén és egy árva fűszálat téptem. Csak folyt, csak folyt vad erdei között, ki is öntött, ha belevágtam, nádasaiba kócsag költözött, a kezemen öt sebet láttam.

Ballagtam, a fűszálat rágtam Nagy-Alföld Sűrű közepében, kukoricásban, hetedhét-határban, mint János-vitéz a mesében; egyedül voltam már két hete, de nem jöttek a sűrű álmok, a Tiszát sejtettem kezemben, partján egy ősöm tán csíkász volt, országolt a holtág-világban laposfenekű ladikjában, aíztán — elunva a vizet — átbotladozott dombos Dunántúlra a földet túrni, amely megigézte — de nem feledte a régi folyót, ha duzzadt-erű, nehéz öklét nézte.

Benke László:

r

íratlan

Mindig a versre gondolok, a megírandó egyetlenre, mely nincs sehol,

mégis érzem — vérem áramában lapul és lüktet valahol.

Öldöklő dalát e néma versnek csak én hallhatom, s a képeket, miket a végtelen lét elém vetít, csak én láthatom. Testemből az erőt ő fogyasztja él s az édes álom miatta kő-nehéz. Miatta ülök a bágyadt délutánba hallgatni homlokom pattogó zománcát, időlakatoknak kattanásait, ö megy el a kulcsok zörgésével, és őt sejdítem űri messzeség kísértő fényében izzani, mintha csontvázamat,

ki annyi halálnak és annyi júliusnak ikerpárja itt, ahányan élünk ölünk és szorongunk e roggyant földgolyón.

Lövöldözhet a fájdalom, én nem jajdulhatok,

kívánom inkább a csontvázamat, az egyetlent, a megíratlant, kibe magamat végleg beleöltem.

üggöny! — mondta suttogva az ügyelő a mikrofonba. Valamelyik zsinóros összeengedte a függönyt. Tompán csattant a nézők tapsa: Don Juan is a függöny elé lépett a többiek után. O volt a főszereplő, ő lépett ki utolsónak. Vastaps!

— Húzás! — mondta az ügyelő a hátuk mögött, mikor visszaléptek a függöny mögé. Elsőként Don Juan és sorjában a többiek, Sgana- relle, a szolgája, Don Carlos, az elcsábított lány bátyja és Don Luois, az apja, majd a Parancsnok szobra.

— Vas megy! — kiabált az ügyelő. A vasfüggöny halk csikordulással ereszkedett lefelé, az ütemes taps lassan elhalkult. Még egy pillanatig a vasfüggöny (kisajtaja mögött hallgatózott az ügyelő, aztán megcsóválta a fejét. Nem nyitotta ki.

Az öltözőben Don Juan megkönnyebbülve szedte le izzadt testéről a ruhát.

— Az öltöztető szabó ott forgolódott körülötte, elvette az ingét, a székre hajított nadrágját gondosan összehajtotta.

— Holnap tiszta inget adok a művész úrnak — mondta.

— Köszönöm.

Az öltöztető szabó érezte, ma nem érdemes folytatni a beszélgetést. Don Carlos rágyújtott egy cigarettára. Don Luois mosakodott. Hárman voltak az öltözőben, egyikük sem szólalt meg. Amint Don Juan felöltözött, egyik kollégája beszólt az ajtón. — Egy lány várja a portán — mondta.

— Lány, vagy asszony? — kérdezte Don Carlos és Don Jüanra nézett.

— Nő.

— Az a jobbik eset — mondta Don Luois a törülköző mögül, és vörösre dörzsölte az arcát.

Don Juan elbúcsúzott tőlük, kiment a portára.

— Szervusz — mondta a nő, aki várt rá. Középkorú volt, talán valamivel fiatalabb, mint a férfi, aki mellette állt. A férfi kicsit meghajolt a bemutatkozó kézfogásnál. Don Juan zavartan üdvözölte őket.

— Már öt éve ide költöztünk a férjemmel — mondta és toporgott, mint akinek fázik a lába. — Ma este említettem a férjemnek, meglepjük egy régi ismerősömet, és eljöttünk megnézni téged.

Don Jüannak úgy tűnt, erőlteti a többesszámot.

— Parancsoljatok a büfébe, talán egy kávét...

— Nem, nem — tiltakozott a férfi —, inkább mi hívnánk meg téged. Hozzánk, ha nincs programod ma estére..

— Nincs.

— Hát akkor menjünk.

Fiat kocsi állt a süppedő hóban, a főbejárat előtt. A--------------------------------------“1

G

yórffy László:

Ferde, fehér fény

férfi kedélyeskedve vezetett. Ostorlámpák fénye szóródott a havas új lakótelep négy-öt emeletes házai között, és ahogy megérkeztek az egyik második emeleti lakásba, a feleség rögtön a konyhába ment. A férfi vidéki pálinkával kínálta Don Jüant, majd bekapcsolta az olajkályhát.

— Szóval, ebben az éviben szerződtél ide?

— Igen.

— Hát akkor egészségedre! — Ittak Később a férfi túlzott udvariassággal, bocsánatot kérve kiment. Don Juan maga maradt. Töltött, ivott, aztán a kovácsoltvas könyvespolcot nézegette. Leült egy puha, fehér szőrmével borított modern vonalú fotelba, rágyújtott. A férfi visszajött, és megmutatta a másik szobát, a konyhát, á fürdőszobát, még a vécét is. Aztán az asszony behozta a vacsorát.

— Neked — mondta Don Jüannak —. délről egy kis maradék húsleves. Ment emlékszem, hogy szeretted.

A férfi egy pillanatra felkapta a fejét, rájuk nézett, és gyorsan egy nyikorgó, új demizsonból vörös bort töltött.

— Szereted a zenét? — kérdezte Don Jüantól vacsora után.

— Igen.

— Van néhány néger lemezünk — mondta az asz- szony, és a „néger” szót kicsit megnyomta. — Nem régen vásároltuk őket Pesten. Azokat tedd fél — intett a férjének.

Don Juan az asszonyra nézett, kereste a tekintetét, de az nem fogadta.

— A dzsessz nekem, kérlek szépen, a függetlenség zenéje — mondta a férfi, és feltette az egyik lemezt.

— Szereted? — kérdezte Don Juan.

— Mit?

— Természetesen a dzsesszt.

— Az asszony most elfogadta Don Juan szemrebbenését, és elértette a burkolt célzást. Magában mosolygott.

— Hol laksz?

— Nagyszerű albérletem van.

— Szeretem a függetlenséget — folytatta a férfi, és lehúzta a cipőjét. — Megbocsátasz, kicsit fáj a lábam ebben a cipőben. — Átment a másik szobába.

— Te is megházasodtál? — kérdezte az asszony, miközben a férje a másik szobában a kapucsot kereste, és egy új lemez üvöltése lebegett közöttük.

— Persze, van egy kislányom, két éves — mondta Don Juan. Aztán felugrott, és leállította a lemezjátszót.

— Mit csinálsz?

Egy pillanatra az asszonyra nézett, aki értetlenül meredt rá a fehér szőrmével borított fotelból.

— Ne haragudj, késő van, fáradt vagyok.

Ekkor jött vissza a férj. Hirtelen, menekülésszerűen búcsúzott tőlük. Odakint tétova pelyhékben, a lakótelep lámpáinak fényében feketének tűnő pelyhekben havazott. Negyedórái gyaloglás után hazaért.

őpadlós, egykori kályha meredt a sa- kott. Jéghideg vasmosókonyhában la- rokban, mellette bádoglavór. A szegedi kannában, a víz tetején vékony jégréteg fagyott. Betörte, aztán a lavórba öntött egy kevés vizet és megmosakodott. Amikor a nyikorgó, recsegő magas támlájú faágyba bújt, a pizsamára felvette a hálóköpenyét is. Később beállította az órát, mert másnap kilenckor próbája volt, és arra gondolt, hogy mosnia kell. Már túl sok a szennyes a szekrény aljában

— gondolta. Még egy ideig töprengett, hogy jó lenne az a nem létező feleség és a kétéves kislány. Ügy érezte, mint akit lefognak és az orra előtt hadonásznak egy bicskával. Nehezen aludt el, sokáig forgolódott.

Lengyel Péter:

Citroen DS 19

avagy az első novella

kocsi zajtalanul futott a végtelennek tetsző pályán. Az átforrósodott betonon surrogva szaladtak a gumik, s a nyitott ablakon kellemes hűvösen húzott be a levegő. Mindeddig negyven-ötvennel vezetett, most kezdte csak ízlelgetni a sebesség örömét. Lágyan beljebb nyomta a gázpedált. Hatvan. Még beljebb. A kilométerórára nézett. Hatvanöt. Hetven^ A szél halkan fütyülni kezdett az ablaküveg élén.

Körülnézett, a szeme a Bűvészt kereste. Messze jobbra, az óriási betonkifutó vakító fehérségében fekete bogár mászott: a Bűvész kocsija. Még távolabb a kísérleti részleg lapos tetejű épületei vibráltak áttetszőn a betonról felpárázó meleg levegőben. Balra, több kilométernyire, szürkén nyúlt el a pálya kerítése.

Két perce ültek a volán mellé. Ö a sárga kocsiba, a Bűvész a feketébe. Sebességváltó-kar egyikben sem volt. (Automata. Citroen DS 19: a forradalmian új autó, amelybe több mint száz találmányt építettek. Királyok, államfők, ékszerészek és gengszterek holnapi autója — a géppé sűrűsödött haladás maga. Hidropneumatikus rugózás. Tizenhét év kísérleteinek eredménye. Karosszériáját még az ötvenes évek elején készítette Bertoni. Kiváló menettulajd.onságokat köszönhet az áramvonalas formának.)

Citroen DS 19: a cápa-autó. Ugrásra készülő cápa, játszott a szavakkal, amikor először meglátta. Csakugyan szokatlan volt a formája. Reggelenként, munka előtt lejárt a kísérleti üzem dukkózójába, barátkozott vele, mint egy kezes állattal. Két karral előrefeszülve ránehezedett sorban az épületek árnyékában váró négy-öt próbakocsi hátsó végére. Lenyomta őket a földig, aztán nézte, ahogy az olajrugózás lassan, puhán emeli vissza őket az ered,éti magasságba. Egymás mellett ülő békák, amint sorban felfújják magukat. Nem is értette, miért hívják cápának a franciák. Igaz ugyan, cápát még nem látott és békát már igen; dehát ezzel nagyjából azok is így voltak. Citroen DS 19. (Egytárcsás, száraz tengely- kapcsoló, automatikus hidraulikus működéssel. A jármű magasságának szabályozása részben automatikus, részben beállítható. Fűtő- és légkondicionáló berendezés. Végsebesség százötven kilométeróra.)

Gyönyörűség volt nézni azt is, amikor a főmérnök beült a kocsiba, hogy valami érdeklődőnek megmutassa, néhány kör után megállt, mély-járatra kapcsait, és a nikkelbetétektől csillogó béka kilencvencentis magasságából lassan, puhán ült le egész a föld -színére. (Magassága terheletlenül ezemégyházhetven milliméter. Állítható szabadmagasság: százhatvan-kétszázhúsz-kétszázötven milliméter.)

Buktak is rá kellőképpen. Most valami spanyol jött. Vékony, skatulyából előhúzott harmincéves: fekete öltöny, bíborvörös nyakkendő és díszzsebkendő. Furcsa hangsúllyal, kicsavart spanyol szavakat rakott egymás után, és láthatóan úgy tudta, hogy a francia irodalmi nyelvet használja. Megbízásból vásárolt.

Ho-ógyne, akár rögtön üljön be, kedveskedett Laurent, a Fő, bemutatjuk a kocsit menet közben, utána kipróbálhatja saját kezűleg is. A gyakorlóterepünk területe másfélszer akkora, mint az Orly-repülőtér legnagyobb kifutója, tájékoztatott. A sárga kocsit? Igen, a citromsárgát. A citroen-sárgát — még ékelődött is. ö azt látta: a Fő valamiért nagyon akarhatja, hogy sikerüljön ez a bemutató, ha képes ennyire a saját súlycsoportja alatt szerepelni.

eszálltak: a Fő a kormányhoz, a spanyol meg mellé, előre. A kocsi zajtalanül indult, aztán eszeveszettül felgyorsult az első száz méteren: a Fő le akarja sodorni a lábáról a palit. Nyolcvannal fordult élesen kétszer jobbra, úgy, hogy teljes félkört tett meg a jobb oldali két keréken. Csinált egy-két nyolcast, fékezés nélkül. A figura után a kocsi puhán visszaereszkedett a négy kerekére, öt perc múlva gurultak be megint a dukkózó elé. A spanyol alig várta, hogy a kezébe kapja a kormányt. Ami5 kor meg már ott ült a trapézfotel-vezetőülés és a repülőkor - mánv között, az istennek nem akart kiszállni. Rohangált a betonon fel-alá. fordult, fékezett, farolt. aztán nekieresztette az egyenesben és száznegyvennel vágott át előttük. Megpróbálkozott egy nyolcassal. Nem sikerült úgy,/ mint a Főnek. Laurent nézte, összehúzott szemmel, fehér ujjaival dobolt a fekete gén tetején, és sikeresen erőt vett a türelmetlenségén. A pali meg volt fogva. Egy negyedóra múlva jött vissza, nagv nehezen; elrestellte már, hogy élvezi a játszadozást. A kocsi mellett állva magyarázott valamit a Főnek, akkor Laurent közbevágott: Azzal nem lesz baj! Egy gyerek is elvezeti. Automata, a kezelése egyszerű, mint a pofon, és akkor fordult oda. ahol ő bámészkodott a Bűvésszel.

— Maguk! Hé! Jöjjenek csak ide! — a dukkózó minden órában öt percre leállt, s ők gyakran kijöttek az épület elé, nézelődni: úgy voltak szerelmesek a tömény technikába,

ahogy csak tizenhét évesele lehetnek. — Tessék, kérem, a két fiatalember dukkózóüzemünkben dolgozik — mutatta be őket a Fő. — Tudnak autót vezetni? Nem! Nagyszerű! Maguk magyarok, ugye? Jól van. Tudtam, hogy számíthatok magukra. — Hát kérem, a fiúk még soha életükben! nem vezettek autót. Most megkérjük őket és be fogjuk mutatni, hogy mennyi időbe telik, amíg a DS 19-es vezetését elsajátítja valaki. Nem elveszett idő: meg kell mondanom; engem is érdekel egy ilyen kísérlet. Tessék, figyeljenek — magyarázta is már.

Ez volt három perccel ezelőtt. Beültek, ö a sárga kocsiba, a Bűvész a feketébe. Nem egyszer megfigyelte már közelről, hogy mit csinál a bemutatókon a Fő. Előmenetre kapcsolt, benyomta az indítót, és ezzel egyidőben finoman, lassan belelépett a gázpedálba, közben a bal lábát a fék fölött tartotta. Az autó puhán indult. Jobbra csavarta a kormányt, és akkor kinyílt előtte a napfényben reszkető beton. Messze, jobb kéz felől a Bűvész kocsija mászott. Attól kezdve, hogy elétárult a szabad térség, átadta magát a sebesség élvezetének. A túloldalon a Bűvész már a Fő fordulását próbálta, két keréken, de nem ment.

Hetvenöt. Erősebben belelépett. Nyolcvanöt. Kilencven. Száztíz. Gázit még! Száznegyven. Az utazósebesség. Surrogtak az átforrósodott betonon a gumik. Mennyi lehet egy ilyen kocsi? A Jaguár egymillió frank. Jobbra fordította lassan a kormányt. Aztán vissza balra. A kezében érezte a nagy kocsitest fordulását. Nagyszerű érzés volt. Tízéves korában találkozott az eredetijével otthon, amikor a kerékpár előszói engedelmeskedett a legkisebb kézmozdulatának... Elöl- messze még, feltűnt a gyakorlótér két és fél méter magas betonkerítése.

tthon. Hát az tavalyi hó. Bele a gázba. Ki tudja, ülhet-e még életében ilyen kocsira. Száznegyvenöt. Százötven. A mutató a skála legvégén rezgeti. Tovább nincs. Hatalmas félkörben kanyarodott el bal felé, és párhuzamosan futott a betonpálya kerítésével. A kerítés háromméteres szakaszait egy-egy világító fehér betű fedte. PHILIPS TV. TV PHILIPS. Fékezni kezdett, fokozatosan leengedte a sebességet harmincig ;— soká tartott. Akkor kis ívben, gyorsan megfordult, és visszafelé kezdte zavarni kegyetlenül a Citroent a kerítés mentén. Megint föltornázta a sebességet: volt rá hely. Nyolcvan. Száz. Százhús?. Százötven. A Philips TV feliratot lemezes megoldással készítették. így ebből az irányból is szép sorban mutatta a betűit. TV PHILIPS. PHILIPS TV. A leeresztett kocsiablakon bevágott a szél. Fél kézzel fogta a kormányt, a rnási-