Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 13. Nagy Zsolt képriportja AutóbuszAutóbuszok, csuklósok, farmotoro- rosok, teherautók, ponyvásak, billenősük, mind rendben, sorakozva várják kora hajnalban „gazdájukat”, hogy innen a közpóntból — mert legtöbbször így titulálják a műszaki telepet — elinduljanak napi körútjukra. A csarnokban a javítóállomásokon felújításra várva Zil-ek pihennek. A Volán 7. sz. Vállalatának szolnoki, Landler úti telepén mintegy 50 százalékát tárolják, s javítják eszközeiknek, járműveiknek. Sokat épült, szépült az éppen félévtizedes jubileumát ünneplő műszaki bázis. Tavaly novemberben kapott például új otthont a vállalati oktatás. A többszintes épületben megannyi Volán-szakma csinjátbinját sajátítják el a kisdiákok, a dolgozóknak pedig itt tartják a továbbképzéseket. A karbantartáson, a beteg járművek javításán kívül évente mintegy 11 ezer rugó- köteg felújítását is a telep egyik csarnokában végzik.. sorakozo Volán-panoráma Az oktatási központban ipari tanulók és felnőttek hallgatnak előadásokat Évente 11 ezer köteg felújított rugó Modern műszerekkel vizsgálják a járművek motorjait A harmadéves tanulók már a szakmunkásokkal együtt dolgoznak Ahogyan a portás látja A iendrassik Szocialista Brigád reggeli szünete. A környezet kezük munkáját dicséri Csonka családok — Miért nem vált el? Közben mi történt? Tucat- Anya az anyagbeszerző Pista Mégis tisztességesebb lenne, mint... — Mint a hazudozás, a titkos pásztorórák. A házasság társadalmi intézmény, a szerelem pedig individuális szenvedély. Drasztikusan külön kell választani ... Ha együtt nem megy. Van két fiunk. Egyformán szükségük van az anyjukra és az apjukra. Ilyenkor már az ő életük fontosabb. — A negyvenfelé közeledő mérnök megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásának szánta, még talán bölcsnek is hitte mártírkodását, tehetetlenségét, tanácstalanságát ügyetlenül leplező szavait. Megesik, hogy akkor is a gyereket állítjuk magunk elé védőbástyának, mikor újabb és újabb bizonyságot akarunk arra, hogy valóban elhibázott volt a választásunk, hogy zsákutcába kötött ki a, házastársi párkapcsolatunk. De a gyermekpajzs olykor jó a független harmadik szemrehányó türelmetlen rohamai ellen is. Az alig észrevehetően pocakosodó mérnök, a „még jól tartja magát” fajtából, egyelőre ingázik, a nevét viselő és a nevét óhajtó két' asszony között. Retúrra rendezkedett be. Mert a gyerekek ... . Évtizedek óta főzi a kávét, keveri a koktélt, méri a féldeciket, rakja a kedves vendég asztalára a márkás söröket. Azt mondják, nagyon szép volt. A bárpult mögött a férfiak nőfaló pillantásának kereszttüzében, a hódítók szűnni nem akaró ostromában élt. Okos tartással, megközelíthetetlenül. A szépasszony, a megcsalt feleség. „Gyötrődés nekünk együtt” — Most már tudom, el kellett volna válnom. De a két kislány miatt nem tettem. Ügy gondoltam, ennyivel tartozom a gyerekeimnek. Tűrtem. Tudja, mit mondanak most a lányaim? (Már ők is feleségek, anyák.) Hogy igazán kár volt. Nem voltak se süketek, se vakok. Már gyerekfejjel sejtették, hogy gyötrődés nekünk együtt. Sok mindentől megkímélhettem volna őket, ha békességben elválunk. x Sokféleképpen lehet elválni, békességben is. Ügy, hogy emberek maradjanak, normális felnőttek, de legfőképpen normális szülők. Magyarországon/ évente körülbelül huszonhétezer háziasságot bontanak fel a bíróságok. A gyámhatóságon három akta. A dosszié borítólapján nevük mellett két szó: „Kiskorú láthatása”. Válogatás nélkül tették elém sok száz közül. — Gabriella hároméves volt, amikor a dossziéra került a neve. Most tízesztendős, és szülei ugyanott tartanak, mint hét évvel ezelőtt, sőt! Jobban gyűlölik egymást. — Ennyit mondott a gyámügyi csoportvezető, aztán magamra hagyott, mert indulat nélkül nem tud beszélni róluk, s nem akar befolyásolni. Irattári szám. jel. pecsét, ügyintéző neve, dátumok — egy gyereksors a hivatalban. Az anya gyámhatósághoz címzett első levele: „A férjemmel az életközösséget megszakítottuk. Idegösszeroppanással kórházba kerültem, de onnan már nem mentem haza. A férjem a gyerekemet nem adta ki, s láthatásában is megakadályoz. Házasságunk felbontása, s a gyerek nálam való elhelyezése iránt pert indítottam. Még nem döntött a bíróság. A gyerekemhez feltétlenül ragaszkodom, kérem a T. Gyámhatóságot, hogy a láthatást szabályozza” dátum, 1972. És hat évvel később, 1978 decemberében kelt levél: „Hiába vártam a buszmegállóban, nem hozta a kislányom. Egy hét múlva újra elmentem, remélve, hogy pótolja az apa a mulasztást. De a kislányt akkor sem hozta el. Már egy éve nem láttam Gabriellát.” nyi határozatban, figyelmeztetésben, feljelentésben, jegyzőkönyvben, a gyerekről készült jellemrajzban s véleményben íródott. Gabriella története. Az apának ítélték a gyereket. Az anya az élettárshoz költözött. Azt kérte, hogy a törvényadta keretek között egy hónapban kétszer együtt lehessen a lányával. A gyámhatóság így is döntött. Minden második hét végén huszonnégy órára övé a gyerek. „A hapsik miatt dobott el” Ám az apa: „Ellenzem. Rossz hatással van Gabriellára. Nem járulok hozzá, hogy hozzájuk vigye. Csak az utcán vagy presszóban lehet vele. Kikötésem, hogy az élettárssal ne találkozzék Gabriella.” Fellebbezésének elutasítása után a Gyermekideggondozó és Lélektani Intézethez fordul: „Vizsgálják meg a gyereket, befolyásolja-e a gyerek idegállapotát az anyjával való találkozás?” Megtették. Válasz: „A négyéves Gabriella nyugtalan, szertelen, irányíthatatlan.' Nyugalmának biztosítását tartjuk a legfontosabbnak.” Semmi sem változott. Sem a láthatás, sem az apa konok makacssága. Hol elviszi, hol nem a kislányt a megbeszélt helyre. Az anya kihallgatást kér, feljelentést tesz a gyámhatóságon. Az apa tiltakozik: ..Ellenem nevelik a gyereket. Vonják meg a láthatást vagy korlátozzák!” Követeli szóban, írásban, ügyvéd közvetítésével. Nem teszik, csak módosítják, mert az anya férjhez megy. Már nem élettársa, hanem hites ura van. annak a lakására elviheti a lányát. Vihetné, de az apa nem járul hozzá. Gabriellát újból az ideggondozóba küldik. Vélemény: „Érződik, hogy a szülők egymás ellen hangolják a gyereket.” Az apa: „Ha fegyelmezem, tudják, mit mond? Hogy nem baj, elmegyek tőled anyucikához lakni. — Kapott az anyai nagyapjától egy babakocsit, de megtiltották, hogy hazahozza, csak ott játszhat vele. Persze, vonzóbbá akarják tenni magukat.” Az anya: „Ez nem igaz. Ö nem engedi, hogy azzal játsszon a gyerek, amit mi veszünk neki.” És néhány év múlva, a nyolcesztendős Gabriella a nevelési tanácsadóban kijelenti: „Szülőanyám a hapsik miatt dobott el magától... Idegen férfiakat fogad a lakásán ...” A pszichológusnak meggyőződése, hogy ezt csak a felnőttektől hallhatta hogy az apa családjában túl sokat vádolják az anyát. És Gabriella éles eszű gyerek, játék közben is felfigyel a felnőttek elejtett, vagy készakarva kimondott félmondataira. Mozdulatokból, arcrándulásokból is kihámozza a számára fontosat. Ezért érzi úgy: „nem jó, hogy nekem két anyukám van.” Az anya kétségbeesetten bizonygatja első és másodfokú hatóságnak, a világnak: „Nem! Csak engem szólít anyukának. A volt férjem második feleségét Olgának hívja.” Egy képeslap csúszott ki a tengernyi hivatalos palpír közül; Az üzletben tucatszám kapható sokszorosított fotón kisfiú játékvasúttal. Néztem a csikófrizurás gyerek képét és a lap hátán az írást. Amikor letelt a gyámhatósági határozattal engedélyezett (lehetővé tett) hétvégi találkozás. az apa a fia kezébe nyomta a képeslapot: „Levél anyádnak.” Megszólítás: „Szemét prostituált! Ezt tanulja tőled a gyerek, aki értelmes, csak az a baj. hogy ringyó az anyja ...” Lajos hétéves, már ismeri. össze tudja olvasni a betűket. A következő lapot már neki küldte az apja. „A kisfiúnak az apjánál a helye. Bármenynyire is szeretne anyád és nagyanyád elvenni tőlem. Ök provokálták és aztán rámfogták az ajtóbetörést is. bácsival van, amikor azt mondják, hogy értekezletre ment. Majd ha felnősz, mindent elmóndok, s akkor majd nekem adsz igazat, és velem leszel mindörökké. Az apa másik levelének címzettje a gyámhatóság: „A feleségem válókeresetet nyújtott be. Három hónapja a szüleihez költözött. Jómódúak. Háromszobás házuk van, de engem hetvenezer forinttal akarnak kifizetni, hogy a közös lakás is az övéké legyen. Ráadásul a hétéves Lajos fiamat eszközül használják fel a lakás megszerzésére, hogy utána nyerészkedjenek rajta.” Panaszokból, feljelentésekből s egy ítéletből tudom meg, hogy az apát a nagyszülők nem engedték be a házba, s dühében rájuk törte a kaput. Feljelentették magánlaksértésért. A bíróság háromezer forint pénzbüntetésre ítélte. Milyen nagyszerű fegyver az anya kezében! Siet is bejelenteni a gyámhatóságnak : „Kérem. hogy csökkenjték a láthatás idejét. Nincs nyugodt hétvégénk, állandó idegfeszültségben vagyunk az apa viselkedése miatt. Nem csodálom, egy olyan embertől mit várhatunk. akit magánlaksértésért elítéltek?” Az asszony táviratát viszont a férj nem késlekedik a gyámhatóságon bemutatni: „Tessék, egy sorral elintézte: „Lajos: 1978. június 17-én ne gyere Lalikéért”. És most ő jön elő a nagy ötlettel. Harminc nap rendkívüli láthatást kér. Egy évben ennyi jár a vasárnapi szülőknek. De ez nem ilyen egyszerű. Ki kell kérni a pedagógus és a pszichológus véleményét. (Ilyenkor már sokan beleszólnak.) Az apa expressz levelekben sietteti a gyámhatóságnál a döntést. Neki fontos, a pedagógusnak nem. „A jellemzés nagy sokára érkezett meg, többszöri telefonsürgetés után” ez volt az ügyintéző széljegyzete a pedagógus írásban adott véleményén, amelyben az állt, hogy a gyermek őszinteségével és igazmondásával van probléma. Ez az egymással marakodó szülők teremtette zilált családi körülmények következménye. A harmincnapos rendkívüli együttlétet engedélyezték. Az anya természetesen tiltakozott, a gyámhatóság pedig ismételten felhívta mindkét szülő figyelmét, hogy a gyermek érdekében kötelességük együttműködni. A gyerek fuldoklik Kötelesség?! Az indulatok poklában csak a rafinált méregkeverésre koncentrálnak. Az egymásból kiábrándult emberek egymás életét akarják megmérgezni, miközben észre sem veszik, hogy a mérgezett légkörben a gyerek fuldoklik. Gabriella és Lajos élete nem periférikus kivétel. Az évente zajló válóperek száma is csak érzékeltet, biztos pontossággal nem igazít el. Becslések szerint az évente érintett 20 ezer gyermeknek legalább fele átéli, megsínyli a szülők tortúráját amely — mint a példákból is kiderül — a jogerős ítélettel még nem mindig ér véget. Sokszor, ha békésnek is ’tűnik az egyezség a tárgyalóteremben, a bíróságon kívül elszabadul a pokol. S ha másért nem lehet vádol-' ni, hatósággal fenyegetőzni, kapóra jön még 45 perces késés is. Mint például M. anyukánál, akinek így szól a gyámhatósághoz küldött megszámlálhatatlan sérelmeinek egyike: „... gyermekemet az apja 1978. november 19-én 17 óra helyett 17 óra 45-kor hozta vissza. Kérem, értesítsenek, mitévő legyek?” Az apa is minduntalan ezt kérdezi: mitévő legyen? A gyermek nem fogad el tőle még ennivalót sem. Az’t mondja, „anyuka rámparancsolt, mikor elengedett, ha hazamegyek, megnézi a fogamat.” Kovács Katalin
