Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-09 / 106. szám
1979. május 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 K€P€Ríiyö előtt A rutin ráncai újkeletű jelenség, de mostanában gyakrabban történik meg, hogy egy-egy program esetében az ötlik fel az emberben: amit a képernyőn lát, abban több a konvenció, mint az eredetien új. Egy-egy műsor: kipipálható feladat és sem- ,mi több. De általában is megfigyelhető, hogy ahogy televíziónk öregszik, arcára úgy ülnek ki a megszokottság, olykor az elkoptatottság, azaz a konvekció ráncai. A friss szellemiséget gyakorta váltja fel a fáradt rutin. Tetten érhető mindez egy gyermekeknek készített, előregyártott elemekből létrehozott tévéjátékban éppúgy, mint a műsorvezetők gyakorlatában, amikor egy-egy műsor vezetője közhelyekkel operál, de érzékelhető ez a szellemi megalkuvás a hétvégi szórakoztatásként átnyújtott programok szerkezetében is, amikor a televízió az egyszerű megoldást választja — hadd jöjjön egy krimi egy kis könnyű dana-dana és hozzá valami vigasság, ez úgyis a legbeváltabb recept —, ami bizony egyértelműen utal a szerkesztői szemlélet rutinjára, és egyúttal szellemi tespedtség csalhatatlan jele. Veszedelmes úr a megszokottság! Tapasztalható, hogy sikeresen induló sorozatok is időközben megszokottá válva hogyan vesztik el varázsukat, mert készítőik nem képesek alkalmas pillanatban újabb ötletekkel felfrissíteni őket. Ideje volna például e2t tenni a most már igencsak érdektelenné váló Most mutasd meg! című vetélkedővel is, újrafrissítése — ha gz egyáltalán lehetséges — elodázhatatlan. De egy másik példával élve, az elmúlt hét műsorából vehetjük a szavalóverseny döntőjét is, amely bár Radnóti évfordulójához kapcsolódott, és valóban nemes ügyet szolgált, mégis alatta maradt várakozásainknak. Pedig szép Radnóti-ver- sek hangzottak el, a versmondók a legszebbek közül válogattak, előadói kultúrájuk sem volt alábbvaló, mint az előző, hasonló versenyek résztvevőié, rangos volt a zsűri ezúttal is (bár a dolgok egyértelműen tiszta és szakszerű megítélésében nem minden tagja jeleskedett), és mégis ez a verseny nem hozott átütő sikert. Ebben pedig többek között része van mindenképp annak a ténynek, hogy a néző, aki hozzászokott már az efféle versenyekhez, igenis valami újra szomjazott, valami váratlant várt még a hagyományosnak nevezhető keretek közepette is. A halványabb hatásban feltétlenül „ludas” az ismétlődő módszer is: a versmondó mondja a verset (ez eddig rendjén, mit is tehetne mást?), de a zsűri is mondja a magáét, akárcsak tíz évvel ezelőtt, sőt a műsorvezető is mondja (Kovács P. József), ami épp eszébe jut (milyen esetlenül és mennyi nyelvi hibával), aztán a legjobbak megkapják a díjukat és így tovább. Változnak az idők és változnak az igények is. Ügy tűnik. csak a televízió nem akar, vagy nem tud (egyre megy) olykor megszabadulni a megkövesedett szokásoktól amire csupán egyik példa a versmondók most lezajlott versenye. De nemcsak ötletekben hiányzik az új, szemléletben a frisseség, elkelne az új személyiségekben is. Épp ezért csak örülhetünk és szurkolhatunk televíziónk minden olyan vállalkozásának, mely végeredményében azt célozza, hogy új egyéniségeket, fedezzen fel a maga számára, akik feltehetően új szellemi pezsgést is idéznek elő maguk körül a képernyőn. Rokonszenves tehát a Zeneszóval, amelyben zenei műsorvezetők kerestetnek, — legutóbb két várományos, Boronkay Antal és Salánki Hédi lépett a közönség elé vasárnap este, immár harmadszor, hogy ízelítőt adjon ízlésből, képességből és szakmai tudásból. A televízió zenei osztálya dicséretes módon időben kapott észhez, amikor ezt az akcióját elindította, A szépen terebélyesedő tévés zenei ismeretterjesztés minden terhét ugyanis aligha hordhatják el a már szinte magára maradt Antal Imre vállai. Üj társak kellenek, s ahogy a versenyekből kitűnik, lesznek is. 1 Az új tehetségek, új arcok igénye persze más területeken is jelentkezik, épp ezért vajon nem volna célszerű ott is hasonló „merítésre” sort keríteni, mint ahogyan a zene esetében történt. Igazán újra lelni, nem könnyű dolog, és, hogy még a nevében a magát újnak hirdető alkotás is milyen csalóka lehet, erre is szolgál bizonyítékkal az elmúlt hét műsora. Lám milyen ósdi volt (műfaján belül is!) az angol bűnügyi filmsorozat — Űj Scotland Yard — vetített epizódja. Ennél avittabb krimit eddig aligha tálalt oda nézőinek televíziónk. Benne egyformán bárgyúak bűnösök és nem bűnösök, üldözött betörők és üldöző rendőrök, s ehhez még: szinte minden kétszer mondatik el benne — a gyengébbek kedvéért. Ez a film már a krimi ősidejében megbukott volna. «HM a filmekhez S ha nár jutottam, végül hadd jegyezzem meg, az 1958-ban készült ' Máriássy-film, az Álmatlan évek múlt heti televíziós reprize gondolkodtat el, hogy vajon nem bánunk-e mi kissé kelleténél mostohábban régi értékeinkkel. Vajon nem hullanak-e ki túl gyorsan köztudatunkból a tíz vagy húsz éve született alkotások? (Vannak akiknek tudatába be sem kerülhetnek, például az ifjú nemzedékek tudatába.) Épp ezért nemcsak hasznos lehetne, de új színt is hozhatna a televízió műsorába az említett filmhez hasonló, időtálló értékek tervszerű ápolása a képernyőn. Az új szükségszerű keresése ugyanis egyáltalán nem jelentheti régi értékeink elhanyagolását vagy éppen megvetését. És az is igaz, hogy új környezetben, a befogadás új feltételei közepette, új megvilágításba kerülve új fényt kaphatnak a régi alkotások is. V. M. Továbbtanulás Az idén folytatódott a korábbi évek tendenciája, ismét több nyolcadikos jelentkezett továbbtanulásra, mint az előző évben. Az általános iskola utolsó osztályába járó 118 ezer diák 96,1 százaléka nyújtotta be felvételi kérelmét valamelyik középiskolába vagy szakmunkásképzőbe. A tavalyi arány 95,9 százalék volt. A gimnáziumba és a szak- középiskolába jelentkezetteknek — az előző évhez kénest — fél-fél százalékos növekedése mellett kis mértékben csökkent a jelentkezés a szakmunkásképző iskolákba, az egészségügyi szakiskolákba és a gépíró-gyorsíró iskolákba. A gimnáziumok 23 ezer helyére 1300-zal kevesebben, a szakközépiskolák 30 ezer helyére mintegy 8 ezerrel többen pályáztak. A szakmunkásképzők még mintegy 4 ezer fiatalt vehetnek fel az idén az első osztályokba. A lányok közül minden negyedik a gimnáziumot választotta, míg a fiúk közül minden hetedik kíván ott tanulni. A lányok érdeklődése — a gimnázium mellett — továbbra is a közgazdasági, az egészségügyi és az óvónői szakközépiskolák felé irányul. A községekben élő nyolcadikosok 5,9 százaléka nem kívánja folytatni iskolai tanulmányait, s ez az országos aránynál 2 százalékkal magasabb. A falusi iskolákból a tanulóknak a fele szakmunkásképzőbe adta be kérelmét, a városi gyerekek inkább a középiskolák iránt érdeklődnek. Szabolcs-Szatmár megyében a legalacsonyabb — 92,1 százalékos — a továbbtanulási arány. Külön érdekesség Győr városában, hogy az 1319 nyolcadikos közül mindössze négy kíván kereső foglalkozásban elhelyezkedni az utolsó csöngetés után. Könyvkiadásunk szemléje Már csomagolják azt az ezer könyvet, kottát, hanglemezt, amelyet a varsói nemzetközi könyvkiállításon mutat be május 16. és 21. között a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat. A nemzetközi könyvkiállításon 18 magyar kiadó legszínvonalasabb termékeinek bemutatásával ad keresztmetszetet könyvkiadásunk gazdag terméséből. Jászapátit! június 8 9 iO-ón Jászsági randevú Gyermektalálkozó o Öhömfőzés Agyagosok, kosarasok Hetedszer rendezik meg Jászapátin a Jászsági randevú címet viselő rendezvénysorozatot, amely tulajdonképpen a 18—19. században híressé vált jászbálok mai megfelelője: folklórbemutatókkal, színházi előadásokkal, szellemi tornákkal, ügyességi versenyekkel és eszem-iszommal tűzdelt vidám juniális. A rendezvény első napja a gyerekeké. Tizenhat jász község ifjú állampolgárai találkoznak majd öt ország népviseletbe öltözött lányaival. fiaival. Minden lesz, ami a gyerekeknek kedvére való: Bojtorján együttes. Beppó. a bűvész. Cinka és Teo. a bohócok, úszóverseny, zsákbanfutás, öhömfőzés stb. Másnap a Vidám Színpad vendégszerepei a nagyközségben — méghozzá egy hatalmas cirkuszi sátorban. Stílszerűen a Micsoda cirkusz című politikai kabarét mutatják be. Az esti előadáson ugyanott a Színészek a porondon című műsor kerül a közönség elé, majd éjszakai előadásban a Sztriptíz magyar módra című összeállítás. A rendezvények harmadik napján kerül sorra Jászsági nancfevú nevet viselő vidám összeállítás, amelyben többek között fellép Horváth Teri, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor, Kabos László, Tiboldi Mária, Rátonyi Róbert és sokan mások. Ebben a műsorban Jászapátin vendégszerepeinek a Maxim görlök. Sok lenne felsorolni a műsorokhoz kapcsolódó egyéb rendezvényeket. (Tűzijáték. medencebál, négyesfogatok bemutatója, elefántparádé, s mennyi más meglepetés.) Külön szót érdemel a kétnapos kirakodóvásár. Népművészek, textilfestők, ötvözök, keramikusok, kosárfonók készítik és kínáljak majd portékáikat a vásári forgatagban. A rendezők nagyon ügyelnek a „csak tiszta forrásból” elvére, a vásárban csak meghívott mesterek és árusok állíthatnak sátrat — a bóvlikereskedőket nem engedik árusítani. A jó szórakozást ígérő nagyszabású rendezvénysorozat érdekessége — sajnos alig van még erre példa — hogy „önellátó” tehát minden kiadást a bevételekből fedeznek, sőt egy-két százezer forintnyi hasznot is várnak, ezt a nagyközségi művelődési ház felszerelésére fordítják. II Móricz Zsigmond emlékév szabolcsi nyitánya A Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett országos eseménysorozat nyitóprogramja lesz az a tudományos tanácskozás, amelyet május 14—16 között tartanak Nyíregyházán, a megyei könyvtárban „Móricz a drámaíró” címmel. Résztvevői — neves drámaírók, színházi rendezők, kritikusok, újságírók és előadóművészek — méltatják Móricz Zsigmond drámaírói munkásságát, megvitatják műveinek mai előadásmódját, Móricz helyét és szerepét a hazai drámairodalom történetében. A meghívott vendégek számára Nagy Péter akadémikus tart vitaindító előadást, majd Hubay Miklós korreferátuma hangzik el. A tanácskozással egyidő- ben színházi napok kezdődnek Nyíregyházán. Május 14- én a kaposvári Csiky Gergely Színház művészei Móricz „Rokonok” című regényének színpadi változatát adják elő, Babarczy László rendezésében. 15-én és 16-án a budapesti Nemzeti Színház társulata vendégszerepei Nyíregyházán. Móricz: „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című darabját mutatják be, Vadász Ilona rendezésében Oszter Sándorral, Moór Mariannái és Gobbi Hildával a főszerepekben. A tudományos tanácskozás során szót kapnak a Móricz Zsigmond alakjait napjainkban megformáló színészek is, akik saját élményeiket, tapasztalataikat mondják el a drámaíró Móriczról. Hétfőn este a szolnoki városi tanács díszterm ében a megyeszékhely Bartók Béla Zeneiskolájának tanárai adtak hangversenyt. A koncé rten sikeresen szerepelt a képünkön látható fúvósötös is Primo Levi: Somogyi halála Primo Levi olasz író Se questo é un uomo (Ha ez egy ember) című regényében saját élményeit írta meg, 1943-tól az auschwitzi koncentrációs tábor rabja volt a felszabadulásig. Az alábbi részlet a felszabadítás előtti napokban játszódik, s egy magyar vegyészmérnök haláláról szól. Ezzel a kis részlettel is a Győzelem Napjára emlékezünk. Január 25. Somogyira került a sor. ötvenes éveiben járó magyar vegyészmérnök volt, sovány, magas és hallgatag. Tíjuszból és skarlátból lábadozott, de váratlanul valami új betegséget kapott. Magas láz gyötörte. Talán már öt napja egy szót sem szólt, aznap kinyitotta a száját, és határozott hangon azt mondta: — Van egy adag kenyér a zsákom alján. Osszátok el hárman, én többé már nem eszem. Nem tudtunk semmit szólni, de egyelőre nem nyúltunk a kenyérhez. A fél arca fel volt puffadva. Amíg eszméleténél volt, szigorú csendbe zárkózott. Este és egész éjszaka és két napon át a csend azonban szakadatlan önkívületben oldódott fel. Az utolsó végeérhetetlen, ernyedt és kényszerű álmot követően minden lélegzetvételével azt mormogta: „jólvan”, szabályosan és egyhangúan, mint egy gép; „jólvan”, bordái nyomorúságos rácsozatának minden süllyedésére, ezerszer, hogy már-már kedve lett volna az embernek megrázni, belé- fojtani a szót, vagy hogy mást mondjon legalább. Akkor értettem meg igazán, hogy milyen nagy munka az embernek meghalni. Kint még mély a csend. A hollók száma egyre szaporodott, és mindenki tudta, hogy miért. Hosszú szünetekkel válaszoltak csak az ágyúk egymásnak. Felváltva ismételgettük, hogy az oroszok hamarosan, egy-kettőre meq fognak érkezni, mindenki kinyilatkozta, mindenki bizonygatta, de senki sem tudta igazán elhinni. Mert a lágerekben az ember elveszíti a reményt és az értelembe vetett hitét is. A lágerben gondolkodni haszontalan, mert az események többnyire kiszámíthatatlanok; és veszedelmes is, mert ébren tartja az érzékenységet, amely a fájdalom forrása s amelyet valamilyen bölcs törvény eltompít, amikor a szenvedés átlép egy bizonyos határt. Az örömhöz, a félelemhez, a fájdalomhoz hasonlóan a várakozás érzé se is eltompul. Elérkezett január 25-e, a maradék nyolcnapi kapcsolat ezzel a kegyetlen élettel, amely mégiscsak élet volt, legtöbben közülünk mégis túl üresek voltak még a várakozáshoz is. Este a kályha körül Charles, Arthur és én ismét úgy éreztük, hogy újra emberré válunk. Mindenről tudtunk beszélgetni. Fellelkesített Charles elbeszélése, hogyan telnek a vasárnapok Provenchéresben, és Charles majdnem sírt, mikor én meséltem neki a fegyverszünetről Olaszországban, a partizánháború zaklatott és kétségbeesett kezdeteiről, arról az emberről, aki elárult minket, és foglyul ejtésünkről a hegyekben. A sötétben„ mögöttünk és fölöttünk, a nyolc beteg fülelt, egy hangot sem akarták elveszíteni. még azok sem, akik nem értettek franciául. Csak Somogyi készült odaadni magát végérvényesen a halálnak. Január 26. Feküdtünk a halál árnyékvilágában. A civilizáció utolsó nyoma is lekopott rólunk, kívül és belül. Az elállatiasodás elkezdődött a győzedelmes németek, s beteljesedett a szétvert németek műveként. Ember az, aki meghal, ember, aki teszi vagy elszenvedi az igazságtalanságot; de nem ember az. aki elvesztve minden mértéktartást, megosztja ágyát egy holttesttel. Aki szomszédja haláltusájának végét várja, hogy -szerezzen egy negyed kenyeret — mégha bűntelen is —. távolabb van az ember-eszménytől, mint a legműveltebb pigmeus és a legkegyetlenebb szadista. A létünk egy része annak a lelkében van, aki befogad minket: íme, ezért nem-emberi annak az élettapasztalata, aki olyan napokat élt, amelyben az ember csak tárgy volt az ember szemében. Mi hárman- nagyrészt megmenekültünk ettől, és hálával tartozunk kölcsönösen egymásnak; ezért a barátságom ICharles-szal kiállta az idők próbáját. De ezer méternyire felettünk, a szürke felhők hasadékaiban légi párbajok iszonyú csodái zajlottak. Fölöttünk, csupasz, védtelen, magatehetetlenek fölött, a mi időnk emberei keresték a kölcsönös halált a legrafináltabb eszközökkel. Ujjuk egy mozdulatával képesek toltak az egész tábor pusztulását előidézni, elpusztítani emberek ezreit; amíg a mi összes erőnk és akaratunk nem lett volna elég egy perccel meghosz- szabbítani közülünk egynek az életét. Az égi zene megszűnt éjszaka, é.s a szoba újból Somogyi monológjával lett tele. A koromsötétben éberség hasított hirtelen belém. ,,L’ pauv’vieux” — a szegény öreg — elhallgatott: bevégezte. Az élet utolsó rándulása a priccsről a földre vetette: hallottam térdének, vállának, fejének koppa- nását. — „La mórt l’a chassé de son lit” — a halál kiűzte az ágyból — állapította meg Arthur. Nem tudtuk kivinni öt éjszaka. Nem maradt más hátra, mint újra elaludnunk. Fordította: Angyal János .
