Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-08 / 105. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979, május 8, SZOLNOK MEGYEI Ntsplap Közgazdászok tanácskoznak Kétnapos tanácskozás kez­dődik ma Szolnokon a Ma­gyar Közgazdasági Társaság Szolnok megyei szervezete, a népgazdaságtervezési szak­osztály területi tervezési szekciója, valamint a statisz­tikai szakosztály területi sta­tisztikai szekciója rendezésé­ben Az életkörülmények ér­telmezése és területi kérdé­sei címmel. Az elsőnapi program vita­indító előadását dr. Kovács Csaba, az OT Tervgazdasági Intézet kandidátusa tartja, holnap a korreferátumok után vitát rendeznek. Forgalomelterelés Szolnokon A Hősök terén a béke első napjának évfordulója alkalmából rendezendő koszorúzási ünnep­ség miatt holnap délelőtt 9 óra 40 perc és 11 óra között Szolno­kon a Beloiannisz úti autóbusz- járatok terelő útvonalón közle­kednek. A terelőút mindkét irányban: Beloiannisz út—Sallai út—Ady Endre út—Ságvári körút —Kossuth tér. Mákhistória A madarak védelmében Vöröskereszt Hagyományosan május 8-án tartják meg világszerte — Henri Dunant-nak, a mozgalom elin­dítójának születésnapján — a nemzetközi vöröskeresztes na­pot, a világközvélemény figyel­mét a nemzetközi vöröskeresz­tes eszmére, annak szolgálatára irányítva. Ismeretes, hogy a svájci szár­mazású Henri Dunant (1828—19101 kezdeményezte a vöröskeresztes mozgalmat, személyesen tapasz­talva a solferinói csata sok-sok borzalmát. A mozgalom óta vi­lágméreteket öltött, s az 1864. évi genfi egyezmény alapján a hadrakelt seregek sebesültjeiről és betegeiről gondoskodó sze­mélyek megjelölésére elfogadot­tá vált a fehér alapon nyugvó vörös kereszt használata. Ez a továbbiakban annyiban módo­sult, hogy Törökország közölte: egészségügyi szolgálatának meg­jelölésére a vörös félholdat fog­ja használni, mivel „a vörös ke­reszt sérti a mohamedán katona érzékenységét”. Példáját az egyezményhez csatlakozó többi mohamedán állam is követte, Napok, óta néhány bérház ablakai fölé polcokat szerel­tek és szerelnek Szolnokon az 1KV szakemberei. A polc a már ott fészkelő és maj­dan az erkélyek alá költöző molnárfecskék ürülékét hi­vatott felfogni. Ez a madár­faj ugyanis kedveli az em­beriek \közelségét, 'a lakók viszont kevésbé a madarat. Ezért gyakran leverték a fészkeket, elpusztították a tojásokat, madárfiókákat. A molnárfecske védett, így már fészkének elpusztítása is szabálysértés, amiért pénz­bírságot róhat ki a hatóság. A polcokat az Országos Környezet- és Természetvé­delmi Hivatal, valamint a Magyar Madártani Egyesület jelentős anyagi áldozatok árán készítette. Remélhető­leg a lakóknak ezután ke­vesebb bosszúságuk, a ma­daraknak pedig több nyu­galmuk lesz. (Jó tudni.' egy fecske naponta testsúlyával azonos mennyiségű rovart — főleg legyeket, szúnyogokat — pusztít. Hiányukat akkor éreznénk, ha nem lennének.) Fotó: Lőrincz István 1979. MÁJUS 8. KEDD MIHÁLY NAPJA A Nap kél 4.18, nyűg- szák 19.05 órakor. A Hold kél 15.07, nyugszik 2.49 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: észak, észak­nyugaton változóan fel­hős idő, néhány helyen gyenge záporral, keleten, délkeleten erősen felhős, borult ég. sokfelé esővel. Napközben megélénkülő északi, északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között. . TÁVOLABBI KILÁ­TÁSOK szerdától szom­batig: Változóan felhős idő, elszórtan záporokra lehet számítani. Jt hő­mérséklet kissé emelke­dik. Legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között, leg­magasabb nappali hő­mérséklet 14, 19 fok kö­zött. Jelentős mennyisé­gű (legalább 5 mm) csa­padék az ország terüle­tének 20 százalékán vár­ható. Száznyolcvan mázsa már nem kis tétel, egy ország bejg- lizhetne belőle. Csakhogy ez a szóban forgó mák nem tészta­töltelék, hanem vita, azaz pontosabban per tárgya lett. Ehe­tő vagy nem? A tiszaroffi Aranykalász Tsz-ben (amelynek földjén termett) amellett kardoskod­nak, hogy minősége kifo­gástalan. A Szolnok megyei Zöldért, a mák vásárlója, az ellenkezőjét állítja. Pedig ta­valy októberben még egyet­értettek, olyannyira, hogy a Zöldért a 180 mázsa mák el­lenértékét, kilónként 58 fo­rintért ki is fizette. Tavaly ugyanis szeptember végén amikor a szövetkezetben a Zöldért képviselőjének jelen­létében mintát vettek, majd a szakember minőségvizsgála­tot végzett, semmiféle kifo­gás nem volt a mák ellen. Akkor meg is egyeztek, hogy október elején a 180 mázsa mákot a tsz Kecskemétre, a Bács-Kiskun megyei Élel­miszer Kiskereskedelmi Vál­lalathoz el is szállítja. Ez megtörtént, csak a szál­atok kezében akkor még nem volt ott az írásos doku­mentum a mák makulátlan minőségéről. Ezért a kiske­reskedelmi vállalat átvevője, a tsz képviselőjének jelenlé­tében, a mákot újból meg­vizsgáltatta. A szakértői vé­lemény egyértelműen nega­tív volt; a mák étkezésre al­kalmatlan. (Szennyezett stb.) Nem kell a mák, közölte a vállalat a szerződő partneré­vel, a Zöldérttel, amely azon­nal értesítette a szövetkezetei. Miféle mákot szállítottak Kecskemétre? Szerződést szegtek, fizessék vissza a má­kért kapott 1 millió 57 ezer forintot. Már miért fizet­nénk? — tiltakozott a tsz. Do­kumentumuk van a mák ki­fogástalan minőségéről, az árát meg is kapták, részük­ről a mákhistóriát befejezett­nek tekintik. Mit tegyen a Zöldért 180 mázsa mákkal, ami a kereskedelmi vállalat­nak nem kell? Pert indított a tsz ellen, s hibás teljesítés címén az' ellenérték visszafi­zetését kérte, mondván, az a mák biztosan nem ugyanaz a mák, mint amit még Tisza­roffon minőségvizsgálat alá vetettek. A tsz tiltakozott, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat pedig makacsul haj­togatta, hogy vigyék a mák­jukat, neki nem kell. De kié a mák? „A mienk nem” — állította a tsz — „Mi eladtuk”. „A mienk sem,” — kontrá­zott a Zöldért, — mert ’ mi nem szennyezett mákot vet­tünk.” Közben egymást érték a minőségi vizsgálatok, ami nem is ment olyan egyszerű­en, ugyanis nem volt, aki mintát vegyen, mondván: a más mákjához mi közük? Végül a bíró vett mintát, s a Kiskereskedelmi Kamara minőségvizsgáló bizottsága megvizsgálta. Véleménye: a mák nem felel meg az előírt szabványoknak, étkezésre al­kalmatlan. Ez most már tény. De hogy Tiszarofftól Kecskemétig hogy vált azzá, az viszont rejtély. A szolnoki megyei Bíróság döntésével elvágta a gordiuszi csomót. Kötelezte a szövetkezetét a mák megtisz­títására, ehetővé tételére, az árát pedig 58 forintról 30 fo­rintra csökkentette. A kü­lönbséget a kamataival együtt nyilvánvalóan a tsz- nek vissza kell fizetnie. Az ítélet nem jogerős. K. K. Cserepek az utcán Több mint félmillió forint értékű áru csábí­totta vásárlásra tegnap Szolnokon - a dél­előtt megnyílt ipar- és népművészek utcájában - a vásárlókat. Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat megyeszékhelyi Domus lakberendezési és Tisza lakásfelszerelési áruháza, Csillám üveg és porcelánboltja, valamint a Jubileumi téri ajándékboltja vonultatta fel a hagyomá­nyos és modern cserepek, szőttesek, népi hím­zések gazdag választékát. Bodrogkeresztúr, Városlőd, Hódmezővásár­hely és Sárospatak tájjellegű termékei mellett az ismertebb karcagi és mezőtúri tálak, korsók és a legkülönbözőbb formájú és méretű dísz­tárgyak kínálják magukat szombatig a sza­badtéri vásáron. A modern lakáskultúra hódo­lói kedvükre válogathatnak. Anyagi segítség Totényeremények fiatal házasoknak A jászapáti Velemi Terme­lőszövetkezet vezetősége, a legutóbbi ifjúsági parlamen­ten elhangzott kérést telje­sítve, az idén — és ezentúl minden esztendőben — 150 ezer forint kölcsönnel segíti a letelepedni szándékozó fia­tal" házaspárokat. A tizenöt év alatt visszafizetendő, ka­matmentes kölcsön feltételei: csak az kaphatja meg, aki legalább kétéves munkavi­szonyban áll a közös gazda­sággal, a kölcsön igénybevé­tele után még legalább két évig a szövetkezetben dolgo­zik és rendelkezik lakás­építési engedéllyel. Az idén — a szociálpoliti­kai bizottság és a KlSZ-szer- vezet egyetértésével — há­rom fiatal házaspár kapta meg a kölcsönt. Hétvégi balesetek Három súlyos, kút könnyebb sérülés Szombaton. május 5-én reggel, Karcag külterületén, a 4. számú fő közlekedési úton Vincze Mihály 47 éves gépkocsivezető (Karcag, Asz­talos J. út 15. szám alatti lakos) egy pótkocsis teher­autóval szabálytalanul ka­nyarodott, emiatt összeütkö­zött az őt — szintén sza­bálytalanul előző — Daróczi Sándor 29 éves gépszerelő, püspökladányi motorossal. A baleset következtében a mo­toros súlyos, nem életveszé­lyes sérülést szenvedett. Vasárnap, a kora délutáni órákban Kunhegyes külte­rületén, Bana Lajos. 38 éves pedagógus (Abádszalók. Gor­kij utca 24. szám alatti la­kos) az általa vezetett szé mélygépkocsival lehajtott az útpadkára, majd az árokba borult. Utasai közül egy sú­lyos, egy könnyebb, Banáné szintén könnyebb sérülést szenvedett. Néhány órával később Szászberek külterületén Pin­tér László 68 éves nyugdíjas, jászladányi lakos kerékpár­jával kihajtott egy alsóbb rendű útról a főútra, emiatt elütötte öt egy személygép­kocsi. Az idős" ember súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrség mindhárom ügyben folytatja a vizsgála tot, A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 18. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők. 13 találatos szel­vény 6 db, nyereményük egyenként 240 508 Ft. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 3 db, nyeremény és a jutalom együtt 575 742 fo­rint, 12 találatos szelvény 216 darab, nyereményük egyen­ként 4 454 Ft. 11 találatos szelvény 3 358 db, nyeremé­nyük egyenként 286 Ft. A 10 találatos szelvények száma 25 201 db, nyereményük egyénként 57 forint. A közölt adatok tájékozta­tó jellegűek. lutalom: zebegényi táborozás A városi úttörőelnökség a megyei könyvtárral közösen Szolnokon a Tanácsköztár­saság évfordulója tiszteletére vetélkedősorozatot hirdetett, amelynek döntőjét az elmúlt hét végén rendezték meg a Tisza Antal úttörőházban. Tizenhat iskola úttörőcsa­patának képviselői — hete­dikes-nyolcadikos pajtások — közül a Kassai úti általános iskola „ötösfogata” szerezte meg a győzelmet: a nyári, zebegényi olvasótáborozáson való részvételt. A második hely a Ságvári körúti paj­tásoké, a harmadik a Tal­linn körzeti iskola csapatáé lett. „Flgaréink” a legjobb öt köziitt Nem is olyan egyszerű do­log lépést tartani a divat pyors változásaival. Megyénk szövetkezeti fodrászai azon­ban újra bebizonyították, hogy képesek rá. A hagyo­mányos magyar fodrász- és kozmetikai bajnokságon — vasárnap a Ganz-MÁVAG budapesti művelődési köz­pontjában — tíz fővárosi szövetkezet, a Budapesti Ál­lami Fodrászat és a KIOSZ, valamint tizenhét megye versenyzői között megyénk jól képzett szakmai gárdája az országos ötödik helyezést szerezte meg. A három—háromtagú női és férfifodrász. valamint kozmetikus csapat valóban megyei válogatott volt. hi­szen tagjai kisújszállási, kunhegyesi. jászberényi, jászapáti és szolnoki üzle­tekből ismert szakemberek. ATARGVALÍTTEREMBÖL „Vizsgáztak” a felnőtt diákok Befejeződött az elmúlt hét végén a hibaforrások ered­ményes feltárása érdekében szervezett kéthónapos veze­tőképző tanfolyam a Ganz Villamossági Művek szolno­ki gyárában. Művezetők, csoport-, és osztályvezetők, diszpécserek és műszaki el­lenőrök — összesen hatvan­hétén — vettek részt az is­meretfelújító továbbképzé­sen. A zárófoglalkozáson ki­töltött tesztlapok tanúsítják: érdemes volt. I KARCAGON a hónap vé­géig 30 ezer tő egynyári vi­rágot ültetnek ki a város parkjaiba, az utcákat szegé­lyező virágágyakba. A város­gazdálkodási vállalat a kis­kertek tulajdonosaira is gon­dol, több ezer palántát oszt szét a lakosok között. © SZEMÉLYGÉPKOCSI utánfutót szerkesztettek az AFIT pécsi 14-es Autójavító Vállalatnál. Két féle típust dolgoztak ki: egy csukott te­tős, biztonsági zárást és egy ponyvás megoldásút. I VASÁRNAP befejezte munkáját Siófokon a Magyar Általános Orvosok Tudomá­nyos Egyesületének III. or­szágos kongresszusa. © Üjabb parkerdők kialakí­tását kezdték meg a Vértes hegységben. A Vértessomló határában fekvő Vitányvár környékén például hatvan hektáros parkerdő várja majd a pihenni vágyókat. | TRÓPUSI körülmények­hez, különböző méretű vasúti pályákhoz tervezett a Ganz- MÁVAG mérnökgárdája két új típusú mozdonyt, bangla­desi megrendelésre. © A PIRAMIS együttes ad koncertet ma este 7 órától Szolnokon, a tiszaligeti sportcsarnokbatn. ■ A FELNŐTTEK és a gyer­mekek körében egyaránt népszerű mesét, Saint Exu- péry: A kis herceg című művét mutatja be Dévai Nagy Kamilla és Oszter Sán­dor ma 18 órától Szolnokon, a MÁV csomóponti művelő­dési házban. © A HÉT VÉGÉN 84 szemé­lyi sérüléssel végződő közúti közlekedési baleset történt az országban, öt ember meg­halt, 38 súlyos, 41 könnyebb sérülést szenvedett. $10LM» MCTII A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei 'Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 337 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, Pf.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetői díj: egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 2*. Felelős vezető: Gombkötő Iléla

Next

/
Thumbnails
Contents