Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-31 / 125. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 31. Vietnami nemzetgyűlés Erősíteni kell az ország védelmét Az ország egységének erősítésére, a gazdasági építőmunka és a nemzetvédelem feladatainak teljesítésére felhívó határozat elfogadásával tegnap befejeződött a vietnami nemzetgyűlés háromnapos ülésszaka. A képviselők egyhangúlag jóváhagyták a kormány beszámolóját, amelyet Giap táboritok, a VKP KB PB tagja, miniszterelnökhelyettes, nemzetvédelmi miniszter terjesztett elő. Az ülésszak befejezése után Xuan Thuy, a VKP KB titkára a Hanoiba akkreditált külföldi tudósítók számára értékelést adott a parlament munkájáról. Mint mondotta, „a nemzetgyűlésben is ismertetni kellett a jelenlegi helyzetet a vietnami néppel. Be kellett számolni a Vietnam elleni kínai tervekről, fenyegetésekről”. Xuan Thuy — a kormány beszámolójához hasonlóan — élesen bírálta a jelenlegi kínai vezetést és a többi között ezeket mondta: „ha igazi forradalmárok lennének, akkor örülnének, hogy országuk szomszédja a független, egységes, szocializmust építő Vietnam. De ez a Vietnam számukra terjeszkedő politikájuk akadálya”. A VKP KB titkára közölte: „a nemzetgyűlésben egyetértés alakult ki: erősíteni kell az ország védelmét, készen kell állni az agresszor visszaverésére”. Xuan Thuy szólt a három indokínai ország kapcsolatairól is. „Az indokínai föderáció vádja hamis, erről nincs szó, nem is lesz. Ugyanakkor a három ország földrajzilag egymás szomszédja, mindig is közösen harcolt a külső hódítókkal szemben, és ezt a szolidaritását megőrzi a függetlenség kivívása után, az építőmunka idején is” — mondta, majd hangsúlyozta, hogy a Pol Pot-rezsim megdöntése nyomán helyreállnak Vietnam és Kambodzsa népeinek hagyományos kapcsolatai. „Kína azzal fenyegeti a délkelet-ázsiai országokat, hogy mi ki akarjuk terjeszteni befolyásunkat a térségben. Ezzel szemben az igazság az, hogy egyetlen ország fenyegeti Délkelet-Ázsiát — ez Kína” — jelentette ki Xuan Thuy, aki — miként a nemzetgyűlés záróhatározata — külön is köszönetét mondott a Szovjetuniónak és más testvéri szocialista országoknak az időben érkezett, hatékony segítségért. Kommentárunk Válaszra várva I - § ' Ami a külsőségeket illeti, semmi nem változott. A NATO tagállamok külügyminisztereinek szokásos nyári értekezlete tegnap szigorú biztonsági intézkedések közepette nyílt meg Hágában, a hol- / land parlament úgynevezett lovagtermében. Mint korábban rendszerint, előző este most is megtartották a hagyományos „német vacsorát”: az NSZK, az amerikai, a francia és a brit külügyminiszter áttekintette a két német állam viszonyának kérdéseit és Nyu- gat-Berlin helyzetét. Az érdemi tanácskozások színhelye Hágától kissé távol esik: Noord- wijkerhout falu közelében, 25 kilométerre a fővárostól, a Leeuwenhorst kongresszusi központban cserélik ki nézeteiket az atlanti tanács külügyminiszterei. Hogy miről? Kétségtelen, hogy éppen a tanácskozás témájától le- . hetne valami újat várni, ha már a külsőségek a múltat idézik. Cyrus Vance amerikai külügyminiszter a SALT- szerződésről és a közel- keleti helyzetről ad számot, s beavatja kollégáit az USA Iránnal, valamint Kínával kapcsolatos elképzeléseibe. Ami a SALT-ot illeti, az Egyesült Államok diplomáciája nyilvánvalóan erőteljes támogatást kér szövetségeseitől, hogy ennek birtokában jobb kilátásokkal vegye föl a harcot a szenátus „héjáival”. Ahhoz nem is fér kétség, hogy az atlanti partnerek helyeslik majd a SALT— 2-t, kérdés azonban, hogy a brit konzervatívok álláspontja mennyire érvényesül a záróközleményben. Luns főtitkár álláspontját már korábbi sajtóértekezlete sejteti. A reali-. tások elől Joseph Luns sem térhet ki, s ezért kénytelen-kelletlen méltatta a SALT-egyezmény jelentőségét. Arról azonban nem mondott le, hogy ezúttal is figyelmeztessen a szovjet fegyveres erők állítólagos „nagyarányú fejlesztésére”. Valószínű, hogy ez a kettősség — úgy is fogalmazhatjuk: tanácstalanság — jellemzi majd a külügyminiszterek értekezletét. Annál is inkább, mert aligha kerülhetik el, hogy figyelmen kívül hagyják a Varsói Szerződés külügyminiszteri bizottságának budapesti tanácskozásáról kiadott közleményt. Abban pedig érdemi, konkrét javaslatok láttak napvilágot, olyanok, amelyekre egész Európa közvéleménye mielőbbi választ vár! Ha a NATO-t csakugyan jószándék vezérli — amiről Luns a sajtó- értekezletén beszélt —, a hollandiai tanácskozás nem térhet ki a válaszadás elől. Igaz, a Budapesten elfogadott felhívás több olyan nagy fontosságú javaslatot is megfogalmazott, amely nemcsak a külügyminiszterekre tartozik. Mégis jogos a várakozás, hogy a NATO tagállamai végre eldöntik: hajlandók-e korunk követelményeihez igazodni, a fegyverkezési hajsza fokozásáról lemondani. Gyapay Dénes HSZK Ellentétek a CDU és a CSU között Egyre élesebbé válik a hang a két nyugatnémet kereszténypárt, a CDU és CSU között. Miután a keresztény- demokraták Albrecht alsó- szászországi miniszterelnök személyében saját kancellárjelöltet állítottak Franz- Josef Strauss CSU-elnökkel szemben, a bajor testvérpárt „súlyos helyzetről” beszél. Strauss ismét megerősítette, hogy pályázik a kancellárjelöltségre. Bonni megfigyelők szerint ez azt jelenti, hogy a bajor politikus megkísérli „legyőzni” Albrechtét, mielőbb a két „C”- párt szakítása komoly veszéllyé válna-: Mértékadó konzervatív körökben azt sem tartják kizártnak, hogy a júniusban kezdődő „alku” során végül egy kompromisszumot jelentő harmadik jelöltben állapodik meg a két párt vezetősége. TELEXEN BELGRAD A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés meghívására kétnapos látogatást tett Bel- grádban a Kubai Köztársaság parlamenti küldöttsége Bias Roca Calderionak. a nemzetgyűlés elnökének, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottság tagjának vezetésével. A delegáció a két szocialista ország együttműködésének további fejlesztéséről és időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyalt a jugoszláv politikai élet magas rangú képviselőivel. PHNOM PENH A Szovjetunió kambodzsai nagyköveké, Oleg Bosztorin átnyújtotta megbízólevelét Heng Samrinnak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnökének. SZÓFIA Emlékeztető aláírásával Szófiában befejeződtek a tárgyalások Toncso Csakrov bolgár gépipari és Pavol Bahyl csehszlovák általános gépipari miniszter között. A tárgyalásokon megvitatták a két ország közötti együttműködés kibővítésének kérdéseit a gépkocsigyártás, a fém- megmunkálógéoek és az útépítőgépek gyártása terén. OSLÓ Néhány fős többséggel kát bizalmatlansági szavazást is túlélt Norvégiában a kisebbségi munkáspárti kormány. Az ellenzéki polgári pártok mindkét bizalmatlansági indítványt azért nyújtották be, mert kifogásolták azt a módot, ahogyan a kormány egyik tagja. Olav Haukvik iparügyi miniszter a híres híradástechnikai cég, a Tand- berg csődbe jutását kezelte. CANBERRA Tegnap befejezte látogatását az a szovjet parlamenti küldöttség, amely Pavel Gi- lasvilinek, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnöksége elnökhelyettesének vezetésével Ausztráliában járt. A delegáció Űj-Zélandba utazott. ANKARA Óriási robbanás rongálta meg a török—amerikai kulturális egyesület épületét a török fővárosban. Senki sem sebesült meg. Ez volt az idén az épület ellen elkövetett harmadik merénylet. Ezenkívül áprilisban és májusban két amerikai tisztviselő is merénylet áldozata lett Törökországban. RÓMA A római rendőrprefektúra közölte, hogy tegnap Rómában letartóztatták Adriana Farandát és Valerio Morue- cit, a Vörös Brigádok nevű terrorszervezet tagjait. Lakásukon a rendőrség fegyvereket és robbanóanyagokat talált. A két letartóztatottat azzal gyanúsítják, hogy részt vettek Aldo Moro meggyilkolásában. Megkezdődtek a hivatalos magyar—szovjet tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) A két ország párt- és kormányküldöttsége aláhúzta a Varsói Szerződés tagállamai új kezdeményezéseinek időszerűségét. E kezdeményezések az államok közötti bizalom megerősítésére és az európai katonai enyhülés elérésére irányulnak. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió úgy véli, hogy a nemzetközi biztonság és a béke megerősítése érdekében igen fontos a SALT— II., a Szovjetunió és az USA közötti, a támadó jellegű hadászati fegyverek korlátozásáról szóló egyezmény küszöbön álló aláírása. A tárgyalások meleg, baráti légkörben, az jösszes megvitatott kérdésben *megSzovjetunió A tegnap reggeli központi szovjet lapok nagy terjedelmű, rendkívül meleg hangú írásokkal köszöntik a Leonyid Brezsnyev. azSZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke vezette szovjet párt- és kormányküldöttség magyarországi hivatalos, baráti látogatását. J. Grigorjev és A. Karpi- csev, a Pravda különtudósí- tói A testvéri Magyarország készül a kedves vendégek fogadására alcímmel terjedelmes riportot közölnek a szovjet—magyar kapcsolatok harmonikus fejlődéséről, a látogatás előzményeiről. A Moszkovszkaja Pravda, az SZKP moszkvai városi bizottságának lapja Méhes Lajosnak, az MSZMP budapesti bizottsága első titkárának írását közli. B. Leszik, a Szelszkaja Zsizny és L. Csirkov, a Komszomolszkaja Pravda tudósítója a „Vörös Csepel” dicső hagyományairól ír. A Szocialisztyicseszkaja In- dusztrija Faragó András, magyar újságíró cikkét közli a Ganz-Mávag rekonstrukciójáról. Ugyancsak ez a lap fényképriportban számol be a nagykanizsai Lámpagyár munkájáról. Több szerda reggeli központi lap közli a TASZSZ budapesti tudósítóinak a látogatás jelentőségét méltató írását. A Lityeraturnaja Gazeta című hetilapnak a nemzetnyilvánuló kölcsönös egyetértés, s a nézetek teljes azonosságának jegyében zajlottak. A találkozón a két küldöttség tagjain kívül részt vett Berecz János, az MSZMP KB osztályvezetője. Fodor ,László és Varga István, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese és Roska István külügyministfter-helyettes, valamint Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB tagja, a KB osztályvezetője, Anatolij Bla- tov, az SZKP Központi Revíziós Bizottságának tagja, Gennagyij Kiszeljov, az SZKP KB osztályvezető-helyettese, Nyikolaj Sislin, az SZKP KB alosztályvezetője és Vaszilij Makarov, a Szovjetunió külügyminiszterének főtanácsadója. (MTI) közi eseményekkel foglalkozó kommentárja a Brezsnyev vezette párt- és kormányküldöttség látogatásáról írva méltatja a szocialista közösség országainak állandóan szélesedő, bővülő együttműködését, hangsúlyozva, hogy a szocialista államok közössége jelenti Európában a béke biztosítékát. „Ez a látogatás nagy nemzetközi jelentőségű esemény. amely még szorosabbra fonja a szocialista közösség országainak egységét — írja a lap. — Ez az egység a barátság, a készenlét pedig, ahogyan azt a tapasztalatok mutatják, döntő tényező abban, hogy továbbra is megmaradjon az immár rekord-hosszúságú béke Európában és az egész világon. (MTI) A szovjet televízió tegnap kora délutáni hírösszefoglalójában több mint húsz perces filmtudósításban számolt be a szovjet párt. és kormányküldöttség Budapestre érkezéséről, Leonyid Brezsnyev és a küldöttség tagjai szívélyes repülőtéri fogadtatásáról. A riport után „A magyar Duna partján” címmel félórás dokumentumfilmet sugárzott a televízió. Csehszlovákia A csehszlovák lapok számukban vezető helyen számoltak be arról, hogy Budapesten megkezdődik a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség látogatása. A Rudé Právo, a CSKP központi lapja budapesti tudósítójának tollából közölt előzetes kommentárt. A szerző beszámolt a látogatás előkészületeiről, s ismertette a szovjet—magyar kapcsolatok fejlődését. A csehszlovák szakszervezetek lapja, a Práce, a CTK hírügynökség anyagát átvéve a kétoldalú kapcsolatokkal foglalkozva külön szólt a szovjet—magyar gazdasági együttműködés jelentőségéről. A pozsonyi Pravda, ugyancsak a csehszlovák hírügynökség anyagát felhasználva, a magyar sajtónak a látogatással foglalkozó anyagait ■ ismertette. A Népszabadságot idézve a lap kiemeli, hogy Leonyid Brezsnyev látogatása újból mérföldkő lesz a két testvéri ország közötti kapcsolatok s együttműködés fejlesztésében. Lengyelország A Trybuna Ludu, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB lapja budapesti tudósítójának jelentését közölte. A cikk beszámolt a budapesti előkészületekről, s idézte Púja Frigyes magyar külügyminiszternek a Népszabadságban megjelent interjúját. Franciaország Franciaországban a tekintélyes Le Monde első oldalon számolt be a szerdán kezdődő látogatásról, s a lap belső oldalain két külön anyagban is foglalkozott az eseménnyel. Külön kommentárban foglalkozott Leonyid Brezsnyev magyarországi látogatásával a L’Aurore és a Le Figaro. A látogatás — a francia lapok szerint — alkalmat ad a szovjet diplomácia tavasszal ismertté vált újabb kezdeményezéseinek elmélyítésére a kommentárok ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák Leonyid Brezsnyev március 2-i a helsinki megállapodás aláírói közötti megnemtámadási szerződés megkötésére vonatkozó javaslatainak, valamint a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszterei által elfogadott budapesti felhívásnak a fontosságát. Ez utóbbiból kiemelték n kölcsönös bizalomépítő intézkedések és az eurónai leszerelési értekezlet gondolatát. Nemzetközi sajtóvisszhang Libanon a BT összehívását kéri Libanon kérte, hogy hívják össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát a feszült déllibanoni helyzet megvitatására — jelentette be tegnap Fuad Butrosz libanoni külügyminiszter. Libanon azt követően kérte ezt, hogy Sze- lim Al-Hossz ügyvezető miniszterelnök felszólította az Egyesült Államokat: gyakoroljon nyomást Izraelre a dél-libanoni harcok beszüntetése érdekében. A bejrúti PFSZ-főhadi- szálláson tegnap bejelentették, hogy az izraeli hadsereg ágyútüzet zúdított Tyr déllibanoni kikötővárosra és három palesztin menekült- táborra. Az A1 Szafir című bejrúti lap ugyanakkor beszámolt arról, hogy az izraeli tüzérség szerdán délelőtt további öit dél-libanoni települést vett tűz alá. A térségben izraeli és jobboldali milicista csapatokat vontak össze, a tengerpart közelében pedig izraeli gyorsnaszádok tűntek föl. A szíriai kormánysajtó tegnap azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy bátorítja Izraelt a Libanonban menekültként élő palesztinok elleni háborújában. A lapok felszólítják az arab országokat, hogy vezessenek be olajembargót az Egyesült Államok ellen, és szakítsák meg vele diplomáciai és gazdasági kapcsolataikat. nichruguii Sikeres sandinista támadások A Sandinista Nemzeti Fel- szabadítási Front Nicaragua déli, északi és középső részén több támadást hajtott végre katonai intézmények és ipari létesítmények ellen. Az ország déli részén öt csoportban mintegy 300 gerilla indított nagyarányú támadást Rivas város ellen. A Nemzeti Gárda egységei bombázzák a várost és a harcok a legfrissebb jelentések szerint még folynak. A San Juan folyó partján a sandinisták megtámadtak egy tengerészgyalogos-járőrt és súlyos károkat okoztak. Kisebb sandinista csoportok tartanak Sapoa, El Naranjo és Noca városok felé, hogy onnan folytassák útjukat Rivas irányába. Az ország középső részén, Bonanza és"Rosita bányász- városok környékén ugyancsak harcok dúlnak. Itt a támadást sandinista ejtőernyős egységek indították. A két város helyőrsége állítólag harc nélkül megadta magát, míg a települések lakosai közül a hírek szerint több százan csatlakoztak a sandinistákhoz. Egyes jelentések szerint a felkelők bevették a hon- durasi határon levő Huaspan várost. Muzorewa püspök, a rhodesiai fekete bábrendszer vezetője Salisburyban bemutatta kormányát. Képünkön: (balról a második) Ábel Muzorewa „miniszterelnök" (Telefotó - KS)