Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-30 / 124. szám

1979. május 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A gyermeknap alkalmából Karcagon a Kálvin u. 9. sz. iskola nevelői játékos sportvetélkedőt rendeltek az iskola tanulói számára, a városi sportpályán Kézilabda NB II Férfi Kíméletlen játék Lajosmizsén Tiszaföldvár—Lajosmizse 24:22 (11:10). Lajosmizse, 50 n., v.: Daruka, Dobos. T.föld- vár: Nemes — Kovács (1), Nagy (8), Burján (4), Danku I., Miklósi, Danku II. (6), An­tal, Szabados (5), Ferenczi. A vendég Tiszaföldvár öt perc múlva már 7:l-re vezetett, s szinte megbénította a hazai együttest, amely súlyos dur­vaságokkal próbálta megtör­ni a földvári rohamokat. A tizedik percben Kovács vég­legesen kivált a játékból, orrsérüléssel vitték orvoshoz. A második játékrészben to­vább folytatódott a sportsze­rűséget meghaladó kemény játék. A földváriak ekkor már ügyesen lassítva a játé­kot, fegyelmezetten, végig vezetve megérdemelten hoz­ták el a két bajnoki pontot. Az első félidőben elkövetett súlyos durvaság következté­ben megsérült Nagy József állát a mérkőzés végén öt ka­poccsal fogták össze. Dicséret illeti a Tiszaföldvár játéko­sait, a mérkőzésen megőriz­ték hidegvérüket, s a ,,fizi­kai vereség” ellenére győze­delmeskedtek. Lehel SC—Szarvasi Főisko­la 21:21 (14:11). Jászberény, 100 n., v.: Nagy Pál. Lehel SC: Nagy — Győr (6), Györ­ki (3), Majoros (3), Palotai, Mudrák (2), Urbán, Langmár, Szabó, Kókai (1), Szöllősi (6), Zaja. Edző: Koncz András. Az első félidő 26. percében Kugyela (Szarvas) a végleges kiállítás sorsára jutott. A be­fejezés előtt 10 perccel még 19:16-ra vezetett a Lehel, azonban durva hibák miatt az egyik pontot az utolsó má­sodpercekben elveszítette. Atlétika Törőcsik megyei csúcsot javított Az Űjpesti Dózsa Szilágyi utcai atlétikai stadionjában hétfőn rendezett I. osztályú versenyen a Szolnoki MÁV atlétái kiválóan szerepeltek. Paróczai András 800 m-en 1:49.2 p-es idővel utasította maga mögé a teljes magyar élgárdát. A másik figyelem­re méltó eredmény Törőcsik József nevéhez fűződik, aki a 110 m-es gátfutásban 14.4 másodperccel új megyei fel­nőtt és ifjúsági csúcsot javí­tott. Eredményével teljesí­tette az ifjúsági Európa Bajnokság nevezési szintjét. A szolnoki versenyzők közül dobogóra került Juhász Er­zsébet is, de 200 m-en elért 23.9 mp-es eredményét a meg­engedettnél erősebb hátszél­lel érte el és nem hitelesít­hető megyei csúcsként. A Szolnoki MÁV atlétái ma a MASZ meghívásos versenyén vesznek részt. Könnyűbúvór-toborzó AZ MHSZ KÖTIVIZIG KÖny- nyűbúvár Klub toborzót hirdet: várnak minden úszni tudó 9—18 éves leányt és fiút, aki kedvet érez a sportághoz. Jelentkezni lehet Szolnokon a Damjanich uszodában szombat és vasárnap kivételével 18-tól 20 óráig az edzőknél. Edzésbemutató a Tiszaligetben A megyei labdarúgó szakszö­vetség edzőbizottsága május 31- én. csütörtökön edzésbemutatót tart a megye labdarúgóedzői ré­szére. A bemutatóra a szolnoki tiszaligeti stadion füves pályá­ján kerül sor 16.30 órai kezdet­tel, melynek keretében kombi­nált edzést mutat be a Szolno­ki MTE NB Il-es csapatának kerete. Az edzőbizottság várja a megye labdarúgó szakembe­reit. Szolnokon maradt a Dózsa Kupa A Szolnok megyei Vívó Szak- szövetség vasárnap a MÁV sportcsarnokban rendezte meg az idei Józsa Kupa ifjúsági ve­gyes vivócsapatok versenyét. A viadalra mintegy tíz év óta minden évben sor kerül. A ku­pát — a múlt évet kivéve — mindig a Szolnoki MÁV nyerte, 1978-ban viszont az Eger SE csa­pata bizonyult jobbnak. Vasár­nap a hat benevezett csapat kö­zül öt jelent meg: Eger és Szol­nok 2—2. Békéscsaba pedig egyet indított. A csapatokat két fiú és két leány tőröző. vala­mint két kardozó képviselte. Fegyvernemenként egymás el­len vívtak, körmérkőzéses rend­szerben. A mezőnyből a Szol­nok 1. és Eger I. csapata emel­kedett ki. A döntőt Banczik, Ragó, Pás. Hidasi. Pusztai, Bal­ia összeállításban 8:4-re Szol­nok I. nyerte. Jobb kard ered­ményével Békéscsaba harmadik lett, negyedik Eger II.. ötödik Szolnok II. csapata. Asztalitenisz Növekvő színvonal a serdülők seregszemléjén A megyei asztalitenisz szak- szövetség a Kilián-főiskola tor­natermében 48 fiú és 18 leány részvételével rendezte meg a serdülő-seregszemle csapat- és egyéni versenyt. Az elmúlt évek hasonló versenyeihez viszonyít­va a részvételben és a színvo­nalban is emelkedés tapasztal­ható. Eredmények, fiú csapat: 1. Lehel SC H.. 2. Lehel SC I.. 3. Sz. MEZŐGÉP SE és Sz. 605. DSK. Leány csapat: 1. Szolnoki MÁV. 2. Honvéd Kilián FSE, 3. SZMAV II. és Jászapáti SZSE. Fiú egyéni: 1. Szarvas (MEZŐ­GÉP). 2. Göblyös (Tmiklósi SE), 3. Törőcsik és Kövér (mind­kettő Lehel SC). Leány egyéni: 1. Török A., 2. Kiss K., 3. Se­ress Zs. (mind H. Kilián FSE) és Fancsali I. (SZMÁV). Á pálya széléről Nem a legkedvezőbb elő­jelekkel várta a Szolnoki MÁV a Kisvárda elleni ösz- szecsapást. Szombaton a ké­ső esti órákban telefonon kellett Szabó Imrét a mér­kőzés színhelyére rendelni, mivel László hirtelen belá­zasodott, s csak a szakszerű orvosi beavatkozásnak volt köszönhető, hogy másnap mégis vállalni tudta a játé­kot. E zavaró közjáték nem viselte meg túlságosan a kék-fehéreket, mivel jó já­tékukkal igen fontos két baj­noki pontot szereztek. Ez­úttal szívvel-lélekkel küz­dött mindenki, nem ismer­tek elveszett labdát a szolno­kiak. a védők jól segítették a támadásokat, a győztes gólt is a beállós Debrecze- nit helyettesítő Juhász sze­rezte. Ezt a lelkesedést sze­retnék látni a szurkolók a hátralevő sorsdöntő össze­csapásokon is. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színházban este 7 órakor: Hangverseny. (Filhar­mónia-bérlet.) A4CZI Szolnok Vörös Csillag: Raf­ferty és a lányok (14), Kert: Nem élhetek muzsikaszó nél­kül, Tallinn: Helló Dolly (dup­la helyáron), Tisza: A nő il­lata (16. 20%-os felemelt hely­áron), Vegyiművek: szünnap, Reptér: Már ez is probléma (14, 20%-os felemelt helyáron). Szan- daszőlős Terv: szünnap. Abád- szalók Petőfi: szünnap. Jász­apáti Táncsics: szünnap. Jász­berény Lehel: Szerelmesfilm, Kert: Felkavart víz (16, 20%:-os felemelt helyáron). Karcag Dé­ryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szünnap. Kunmadaras Pe­tőfi: szünnap. Kunhegyes Sza­badság: szünnap. Kunszentmár- ton Körös: Kinek a törvénye (14). Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Huszadik század I—II. (18, dupla helyáron). Szabad­ság: Kinek a törvénye (14). Ti­szafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap. Törökszent­miklós Dózsa: A fekete kard románca (14, 50%-os felemelt helyáron), Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szün­nap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — Beatpercek a Chicago együttes felvételeiből. — A tudomány műhelyei. Élet­módkutatás a karcagi Győrffy István Múzeumban. Riporter: Pálréti Ágoston. — A karcagi Déryné Művelődési Központ kó­rusa énekel. — 17.30: Zenés autóstop. Szerk.: Vágási Kál­mán. (A tartalomból: Figyeljük a rendszámtáblát! — Korszerű utakon. —Üj autók, autósok. — Motorosok között. — A nem­zetközi gyermeknap után.) — 18.00: Alföldi krónika. — Tánc­zene funky ritmusban. — 18.26— 18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája: Majakovszkij (ism.).— 8.58: Olvasólámpa. — 9.06: Kóru­sok, hangszerszólók. — 9.48: Tar­IsPaR^SPQR^SPORJ Ma Diósgyőrben: Tét a moszkvai repülőjegy Kosárlabda MNK Bravúros győzelem Férfi. Alföldi Olajbányász —BSE 82:75 (38:36). Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok, 100 n., v.: Virik, Domonkos. Olajbányász: Acsay (22), Pál Szabó (14), Kékesi (9), Tóth I. (6), Tóth II. (8), Majzik (22), Farkas, Juhász. Edző: Pap Géza. A százfőnyi szurkolótábor között senki sem akadt, aki az NB I-es BSE veresé­gét jósolta volna az MNK- ban a 16 közé jutásért le­játszott mérkőzésen. Az Olajbányász jól kezdett a kicsit „nagy mellénnyel” kiálló fővárosiakkal szem­ben. A 6—8 pontos hazai ve­zetést még megmosolyogták a vendégek, de amikor ez az előny állandósulni lát­szott, nagyobb sebességre kapcsoltak. Ä félidő mindössze két­pontos Olajbányász vezetés­sel zárult, és mindenki — a játékosokon kívül — már gondolatban elbúcsúztatta a szolnokiakat a további ku- paküzd.elmektől. A második félidőben azonban pillana­tok alatt ismét 10 pontra nőtt az Olajbányász előnye, és a mérkőzés végéig sike­rült annyit megtartani, hogy végeredményben biztos szol­noki győzelem született. Glatz Árpád a budapestiek edzője is csak annyit tu­dott hozzáfűzni a mérkőzés­hez: ..Nem gondoltam az Olajbányászról, hogy ilyen jó csapat”. A sokszoros vá­logatott mester véleménye mindenképpen elismerésre méltó. Női: Szolnoki MTE— Szarvasi FSSC 79:55 (49:27). Szarvas, v.: Farkas, Gömöri. S2MTE: Bódi (7), Mikoláné (11), Rittling (8), Vinczéné (21), Czeglédi (20), Tőrös (3), Bozsó (9), Gyenge, Szabó, Mohácsi. Edző: Káplár Jó­zsef. Az MTE ezzel a győze­lemmel bekerült a legjobb 24 csapat közé. — szili — Olimpiai selejtező mérkő­zés visszavágójára kerül sor ma délután Diósgyőrben, a VTK stadionjában. A ma­gyar válogatott Pitestiben kétgólos hátrányba került a románokkal szemben, és ezt próbálják behozni ma - dél­után dr. Lakat Károly ta­nítványai. A labdarúgó­olimpiai válogatott Lenin- városban edzőtáborozással készült fel az összecsapásra —, hogy milyen sikerrel, ez a 16.30-kor kezdődő mérkő­Férfi. Debreceni EAC— Szolnoki Vegyiművek 3:2 (13, 13, —4, —13, 9). Debrecen, v.: Záhony, Varga. Vegyimű­vek: Hegedűs S., Nyári, Tom­pa, Boros, Policsányi, Steiner. Cs.: Péter, Ilyés, Balogh, He­gedűs Z. Színvonalas mérkő­zést vívott egymással a ta­valyi harmadik helyezett DEAC és a Vegyiművek. A rendkívül jó napot kifogó DEAC két órás hatalmas küz­delemben győzött a lelkesen játszó, de sokat hibázó lista­vezető ellen. FTC—Bp. Vasas Izzó 3:0 (1:0). Szolnok, tiszaligeti sta­dion 2000 n. V.: Hartmann. FTC: Zsiborás — Martos, Mészöly, Takács, Tepszics — Ebedli, Nyilasi, Magyar — Pusztai (Rubold), Esterházy, Pogány (Szokolai). Bp. V. Iz­zó: Sarlós — Vágvölgyi, Hor­váth, Által, Schuszter — An­tal, Valuch (Rozsnyó), Szűcs — Boda, Varga (Zöldi), Sí­zésen elválik. Az MLSZ ér­dekesnek ígérkező előmér- kőzésről is gondoskodott; 14.30-kor az osztrák és ama- gyar középiskolás válogatot­tak mérik össze tudásukat és a magyar együttesben két Szolnok megyei fiatal is he­lyet kapott Kelemen Zoltán és Selyem Nándor személyé­ben. A fiatalok bemutatko­zása elé is nagy várakozással tekint a közvélemény, hiszen ők talán az 1984-es olimpia főszereplői lehetnek. Kazincbarcika—Szolnoki TITÁSZ 3:1 (11, —11, 10, 2). Kazincbarcika. V.: Varga. TITÁSZ: Nabotov, Czapkó, Nagy, Mészáros, Balázs, Kiss. Cs.: Dudás, Varga, Oláh. Ed­ző: Jäger István. A térdsérü­léssel bajlódó Mészáros vál­lalta a játékot, de nem tudta a tőle megszokott teljesít­ményt nyújtani, ami kihatott az egész csapat játékára. A hazaiak jó mezőnymunkájuk­kal biztosan hárították a szolnoki támadásokat, s meg­érdemelten győztek. A TI- TÁSZ-ból Nabotov és Kiss játéka emelkedett ki. pőcz. Az NBK-ban a legjobb négy közé jutásért játszották a mérkőzést. A két csapat a rövidpasszos összjátékra tö­rekedett. Az FTC, különösen a második félidőben, többet és veszélyesebben támadott, biztos győzelmet aratott. G.: Esterházy, Magyar, Nyilasi. Jó: Takács, Ebedli, Magyar, Esterházy, ill. Vágvölgyi, Ál­tal, Antal. RÖPLABDA NB II Á Vegyiművek első veresége Labdarúgó Nemzeti Bajnokság Kupája ka mese, kis mese. Falatka ki­rálysága. Török Sándor mesere­génye folytatásokban. — 10.05: Csiribiri. Ezeregy történet ki­csiknek. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Zene­kari muzsika. — 12.35: Fűtől — fáig. Védve és védtelenül. — 12.55: Operaslágerek (ism.). — 13.25: örökzöld dzsesszmelódiák. — 14.24: Melis György énekel. — 15.10: Fúvószene. — 15.28: MR 10—14. Iskolák — őrsök — ba­rátok. — 16.10: Kritikusok fóru­ma. — 16.20: Népdalcsokor. — 16.29: Wilhelm Furtwängler ope­rafelvételeiből. — 17.07: Eco-mix. Gazdasági mindenféle. — 17.32: Jákó Vera nótákat énekel. — 17.40: Bemutatjuk új felvételein­ket. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... A békakirály. Grimm meséje. — 19.15: Tudósítás az országos öttusabajnokságról. — 19.20: Korondy György operett- dalikat énekel. — 19.35: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagy­termét: A Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus zenekarának hangversenye. — Közben: 20.35: Rapszódia a hűségről. Ver­seit elmondja Vas István. — Kb. 20.55: A hangversenyközvetítés folytatása. — Kb. 21.40: Népda­lok. — 22.20: Sokasodó kérdője­lek. Szalay Zsolt indokínai út’- beszámolóia I. rész. — 22.30: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara Lóránd István kórusművei­ből énekel. — 22.45: Földmérés a kozmoszból. Látogatás a Penc-i űrgeidéziai obszervatóriumban. — 23.00: Onerarészletek. — 0.10: Dzsesszfelvételekből: George Benson együttese játszik. PETŐFI: 8.05: Régi híres prímások mu­zsikálnak. — 8.20: Világtörténe­lem dióhéjban. Népi demokrati­kus átalakulás Kelet-Európábán IV. rész (ism.). — 8.33: Időseb­bek hullámhosszán. Dallamok, emlékek. — 9.28: A 04, 05, 07 je­lenti . . . Balesetek, tüzesetek, bűnügyek. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család (ism.). — 12.00: Énekszóval, muzsikával. Fiatalok népzenei műsora. — 12.33: Tánczenei koktél. —13.20: Miért a Könyv Hete? Erdei Grünwald Mihály riportja. — 13.30: Labirintus. Zenei rejt­vény fiataloknak (ism.). — 14.00: Kettőtől — négyig . . . Kiss Ká­roly nótákat énekel, Lugosi Ti­bor klarinétozik. — 14.25: Túdo- mányos könyvespolc. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Kettősök Jacobi Viktor operett­jeiből. — 14.50: Fiataloknak! — 15.40: Egészségünkért. — 15.45: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Pe- ge Aladár nagybőgőn játszik. — — 16.00: Fiatalok a seregben. — 16.30: Közvetítés a Magyaror­szág—Románia olimpiai előse­lejtező labdarúgó-mérkőzésről Diósgyőrből. — Közben 17.15: Herp Alpert és a Tijuana Brass együttes felv. — 18.20: Nép­dalok. — 18.50: Északi szélben. Radnóti László útiműsora az NDK-ból. — 19.15: Nem zavarok? A hallgató vendége: Rékai Gá­bor. — 19.45: A beat kedvelőinek: A Doobie Brothers felvételeiből (ism.). — 20.33: Kíváncsiak Klub­ja. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 21.23: örökzöld dallamok. — 22.19: Verbunkosok, nóták. -*- 23.15: Zenés játékokból. 3. MŰSOR: 8.08: Mozart- és Beethoven mű­veiből. — 9.15: Iskolarádió. — 9.30: A Mozart- és Beethoven- művek folytatása. — 10.10: XVIII. századi operákból. — 11.05: A Dunánál. Történelmi figyelő (ism.). — 11.25: Dzsesszfelvéte­lekből. Bili Evans zongorázik. — 12.00: Kamaramuzsika. — 14.00: Móricz Zsigmond a szerkesztő­ségekben. A Nyugat szerkesztő­je. — 14.20: Operaegyüttesek. — 15.08: Szimfonikus zene. — 16.45: öt földrész zenéje: Irán. —17.00: Cherubini: Esz-dúr vonósnégyes. — 17.30: Meditáció — a biológiai adottságokról (ism.). — 17.40: Hanglemezgyűjtőknek. Meixner Mihály és Varga Ferenc műsora. — 18.45: Fekete Afrika zenéjé­ből VIII. rész (ism.). — 19.05: Címünk: Szovjetunió. Rádióví- ziós sorozat középiskolásoknak (ism.). — 19.20: Händel: Xerxes. Háromfelvonásos opera. — Köz­ben: 20.26: Külföldi tudósoké a szó. Mágneses folyadékok. — 20.41: Az operaközvetítés folyta­tása. — 22.27: Kodály: Szólószo­náta gordonkára. — 22.56: Dzsesszfelvételekből: Herbie Hancock és Chick Corea kétzon- gorás felvételeiből. Vé PRCBRflm 8.25: A Manhattan Transfer együttes műsora. NSZK könnyűzenei film (ism., színes). — 9.05: A hetedik kontinens ékszerei. NSZK film­sorozat. XIII/8. rész: Tüskésbőrűek (ism., színes). — 9.30: Az One- din család. Magyarul beszélő, angol tévéfilmsorozat XXVIII/22. rész: Koporsó-hajó (ism., színes). — 10.20: Delta. Tudományos híradó (ism., színes). — 11.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). — 14.35: Iskolatévé. — 15.08: Hírek. — 15.15: Autók és em­berek. Francia filmsorozat (színes). VI/5. rész: A Renault és Cit­roen párharca (ism.). — 16.05: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 16.10: Reklám. — 16.20: Magyarország—Románia. Olimpiai selej­tező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Diósgyőrből (színes). — A szü­netben: Reklámműsor (színes). — 18.20: Tropicana. Kubai revüfilm (ism., színes). — 19.00: Staféta. Tíz perc ifjúság. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv- híradó (színes). — 20.00: Egyszál magam. Tévéfilm Raffai Sarolta regényéből (színes). — 21.10: Nottingham Forest—FF Malmö. BEK labdarúgó döntő mérkőzés. Közvetítés Münchenből (színes). — 22.50: Tv-híradó 3. (színes). 2. MŰSOR: 20.00: Szemle. Társadalomtudományi Körkép. — 20.55: Reklám. — 21.00: Tv-híradó 2. (színes). — 21.20: Vágta a völgyben. Magyarul beszélő, szovjet film. BUKAREST: 16.05: Iskolatévé. — 16.30: Pionírok krónikája. — 16.55: Magyar- ország—Románia labdarúgó-mérkőzés. — (17.45: A legkisebbeknek. — 18.45: Tv-híradó. — 19.05: A gazdaság a napirenden. — 19.20: „A vasemberek”. Amerikai film. — 20.45: Tv-híradó.

Next

/
Thumbnails
Contents