Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-20 / 116. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. május 20.- Melyik egyetemre küldjétek? ók . I'.- Melyik pályára menjek? Ezen nevet a... A feleség megkérdi a férjétől: — Milyen ajándékot akarsz a születésnapodra, fiacskám? — Egy pillanatnyi csendet, drágám! * * * Egy koldus odalép egy kövér asszonyhoz: — Már öt napja egyetlen falatot sem ettem! — Irigylem — sóhajt fel a hölgy. — Bezzeg, ha nekem ilyen erős akaratom volna... * * * — Önnek valóban ilyen nedves a lakása, nem tú- loz? — Egy cseppet sem! Ma például halat találtam az egérfogóban! * * * A letartóztatott gyanúsítottat kihallgatják a rendőrségen: — Mit csinált a szeptember 3-ról i-re virradó éjszakán? — Ó. hát nem emlékszik? Ugyanitt voltam és arra a kérdésre válaszoltam, hogy mit csináltam az augusztus 5-től 6-ra virradó éjszakán! * * * — Miért vagy ilyen rosszkedvű? — Hát tudod, tegnap elmentem egy lányismerősömhöz. És képzeld, alighogy belépek, az anyja mindjárt faggatni kezd a szándékaimról.. — Bizony, ez persze kellemetlen ... — De nem ez a baj! Néhány perc múlva a lány benéz hozzánk és felkiált: „Anya. de hiszen ez nem az a fiatalember!” * * * — Mondd kérlek, miért ülsz a zongora mellett, amikor nem is tudsz játszani? — Azért, hogy ne ülhessen ide senki olyan, aki azt gondolja magáról, hogy tud játszani1 * * * — Mit csináltak, amikor tegnap este áramszünet volt? — Gyertyát gyújtottunk és néztük a televíziót * * * — Az a legrosszabb, — panaszkodik a férj, — hogy edényt kell törölgetnem! — Tudod mit— tanácsolja neki a barátja —, törj el néhány tányért és akkor a feleséged nem engedi meg többé hagy törölgess! — Mi az, hogy nem engedi meg! Csak az eltört tányérok árát levonja a zsebpénzemből! * * * Egy nő új rádiókészüléket visz vissza az üzletbe, és ezt kéri az eladótól: — Nem tudná kicserélni? A férjem inkább egy olyan rádiót szeretne, amiben több a sportműsor ... * * * A rendőr miután hosszan szemlélgette az ifjú hölgyet: „Hölgyem, itt fürödni nem szabad.” A hölgy méltatlankodik: „Miért nem szólt, mielőtt levetkőztem?” Tárgyilagos hangon a rendőr: „Vetkőzni szabad.” zt a mondatot akkor C ejtettem ki, amikor az utcán egy szőke lány mellé értem, aki idegen nyelvű szövegekkel keresztül-kasul telepingáit import blúzt viselt. — Micsoda? — értetlenkedett a lány. — I kiss you — ismételtem. — Angolul azt jelenti, hogy: „csókolom magát” . .. — Szemtelen fráter — állapította meg a lány. — De hogy gondolhat ilyesmit... én csupán elolvastam azt, ami magán áll. Itt van ni... Ez pedig: „Tetszik a szeme és az arcocskája ... maga a világon a legelbűvölőbb teremtés . — Komolyan? — csodálkozott a blúz tulajdonosnője. — Hát én nem is tudtam! összeismerkedtünk. Az import blúz alapján keletkezett szerelmi regény vihaAnna Martyiroszova: I kiss you ros gyorsasággal bontakozott ki — de rövid ideig tartott. Kapcsolatunk soron következő tisztázása után kénytelen voltam kijelenteni: — Meggyőződtem róla. hogy a blúzodon olvasható szöveg nem felel meg a valóságnak. Egyáltalán nem vagy olyan szép, mint ez rajta áll. Ami pedig az eszedet illeti... — Te vagy a bolond! — mondta a lány, és örökre faképnél hagyott. Tehát, ki-ki megmaradt a maga álláspontja mellett. De megtöri ént az, ami a leg- fontosak' . tapasztalatra tettem Sí.ert. Ezt meg kellett szilárdítani. S egyszer odaültem egy lány mellé, aki szintén ilyesféle szövegbe volt csomagolva. — A maga bájos szájacs- kája érett meggyre emlékeztet — fuvoláztam. — A szeme pedig olyan világoskék, akár a júliusi ég ... A lány figyelmesen végighallgatta a műfordításomat, azután pedig megkérdezte: — De hol áll ez, amit a meggyről mondott? — Hát itt... — mutattam rá kissé bizonytalanul. És akkor az a nőszemély egy igen hosszú angol mondatot kanyarított. — Mi—mi? — hüledez- tem. A lány pedig kijelentette: — Tanulj meg angolul, tudatlan fráter! —_ és fa- képnél hagyott. Ki nem állhatom a művelt lányokat! Fordította: Gellért 'György A tökéletes csapda — Mivel szolgálhatok? — kérdezte látogatójától udvariasan a bankigazgató. — Megengedi? — azzal felkattintotta az öngyújtóját és szivarra gyújtott. A látogató pisztolyt húzott elő zsebéből. — Nem szívesen háborgatom — mondta udvariasán —. de kénytelen vagyok némi pénzt kérni öntől. És arra kérem, ne csapjon lármát, ha lehet, mert ilyen kis távolságról lehetetlen elhibázni — ha még- annyira szeretné is az ember. Ebben a pillanatban valami zizegés hallatszott a hivatalszobában, egy másodpercre sötét lett. de nyomban kigyulladt a villany. — Mi történt?! — kiáltott fék a látogató, és csodálkozva nézett körül. — Semmi vész — felelte az igazgató, majd. hátradőlt karosszékében és élvezettel fújt ki egy jókora füstgomolyt. — Csupán észrevétlenül megnyomtam a vészjelző gombját az asztal alatt. Az ajtókat és az ablakokat egy szempillantás alatt, automatikusan záró acéllemez takarta el. Csapdába került, kedves kezdő gengszter barátom! A látogató üggyel-bajjal elfojtotta az egész testét rázó reszketőst, és így szólt: — Nálam viszont pisztoly van. Élve úgysem távozhat innen! — Nagyon is lehetséges, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy megéri-e. Gyilkosságért ugyanis villamosszékbe kerül, erre mérget vehet — különben pedig egy-két évvel megúszhatja. Válasz- szón. Akar egy szivart? — Köszönöm, majd később. Tudja, nagyon nehéz szivarra gyújtani, miközben az ember egy bankigazgatóra céloz. Micsoda helyzet... Egy kis pénzt akartam kérni, és lám, milyen csapdába kerültem... — Nem közönséges csapda ez, hanem zseniális csapda! A „Brown és Társai” cég eszelte ki. Bankunk hetvenötezer dollárt fizetett érte. Nem kis összeg, ismerje el, de jobb tőkebefektetést sohasem eszközöltünk, ez biztos. Az asztalom fiókjában most ' is kis híján félmillió dollár van. — Vagy úgy — dünnyögte elgondolkodva a látogató ,—: ennyi pénzük van? Kérem. adja.csak ide. — Szívesen — nevetett az igazgató. — Itt van, fogja. Megszámolhatja, ha egyáltalán tud számolni, miközben pisztolyt szorongat. De gondoljon arra, hogy azonnal itt lesz a rendőrség. Igaz is, majdnem elfelejtettem figyelmeztetni: egész beszélgetésünk automatikusan magnószalagra kerül. A látogató a pénz egy részét a zsebébe gyűrte. —* Tehát a szerkezet jól működik? — kérdezte. — Efelől aztán nyugodt lehet. A „Brown és Társai” cég gyártmányai kitűnőek — mosolygott az igazgató. — örömmel hallom —• jegyezte meg a látogató, és pisztolyát hanyag mozdulattal az asztalra dobta. Az igazgató azonnal felkapta és vendégére szegezte. Az pedig eközben kivett egy szivart. — Ezzel a revolverrel ugyan nem lehet tüzelni — közölte. .— öngyújtó, és most már tüzet adhat nekem. Továbbá nyomja meg az asztal bal oldalán levő, világoskék gombot, hogy kimehessünk, mert valahogy kissé fülledt itt a levegő. —• Árulja el. mit akar? — kérdezte csodálkozva az igazgató. — Pofonegyszerű az egész. Én a „Brown és Társai” cég képviselője vagyok, azé a cégé, amelynek a számláját ön már harmadik hónapja sehogy sem akarja kiegyenlíteni. Folytan azt állította, hogy a felszerelésünk rosszul működik. Mi persze sejtettük, hogy ez nem igaz, most pedig ön megerősítette e gyanúnkat. Egyúttal éltem az alkalommal, hogy előleget vegyek fel öntől a légkondicionáló berendezésre, amely szintén a mi gyártmányunk. Ismerje el, uram, itt valóban kissé fülledt a levegő... Ny. Jelin — V. Kasajev: A KAPITÁLIS SZARVASBIKA Igor Nyikolajevics Mazinov a strandon sütkérezett. Észre sem vette a szarvas- bikát. A kapitális vad különben a fene tudja, honnan került oda — talán kíváncsiságból nézett be a strandra, vagy pedig megunta, hogy örökké csak az erdőben futkározzék, és kedve szottyant beülni egy heverőszékbe. Elég az hozzá, hogy odalépett Igor Nyiko- lajevicshez, és mélyen a szemébe nézett. — Huss! — szólt ki Ma- zinov, már a heverőszék alól. — Tűnj el! És villámgyorsan kezdte magát beásni a homokba. Ez a szituáció szemmel láthatóan szerfölött meglepte a szarvasbikát, meg is sértődött, és hozzáfogott, hogy az agancsával kiássa Mazinovot. Mazinov se volt rest, felugrott, és inasza- kadtából rohanni kezdett a part mentén. A kapitális szarvasbika meg utána. Kritikus pillanatok! Ilyen percekben méretik meg az ember. Mazinovnak is az erdő felé kellett volna iramodnia. hogy embertársaitól elhárítsa a veszedelmet, s a szarvasbikát is visszatérítse családi tűzhelyéhez, ő azonban lóhalálában egy barátjához futott, aki már két esztendeje adósa volt egy tízrubelessel. Berontott az udvarra, s az utolsó pillanatban sikerült becsapnia a kaput a szarvasbika orra előtt. Felment a barátjához, és mintha csak véletlenül jutott volna az eszébe megkérdezte: — Hogy s mint vagy? Hogy állsz anyagilag? Immár hetedszer nézek be a pénzemért a legcsekélyebb eredmény nélkül. — Bocsáss meg — szólt a barátja —, nincs egy vasam se. Kinézett az ablakon, s észi- revette a szarvasbikát. — Hát ez a kapitális vad kié? — kérdezte.. — Az enyém — válaszolta Igor Nyikolajevics. — És mondd csak ... nem döf? — Dehogynem. Egy szem- pillantás alatt betegállományba tesz bárkit.- — Akkor minek hoztad ide? — fortyant fel a barátja. — El kel mennem hazulról. Várnak . .. — Akkor fuss — tanácsolta Igor Nyikolajevics, — Talán szerencséd lesz. és békén hagy. — Köszönöm. De szerintem jobb lenne, ha te mennél el előbb. Edd meg, amit főztél! — Nem, erre ne is kérj — legyintett Igor Nyikolajevics. — Mégse futkározha- tok a városban fürdőgatyában! — Odaadom az új öltönyömet. — Import? — ühüm! — Rendben, üsse kő! De lehet, hogy taxin kell menekülnöm, add csak ide a tízest. — Sok beszédnek sok az alja — vágott közbe a barátja —, itt van tizenöt rubel. és tűnjetek el isten hírivei! Mikor Mazinov kiment az udvarra, a szarvasbika ugyanott állt, ahol az imént. Aznap még bőrzakót is sikerült szereznie — egyenesen a raktárból, valamint soron kívül bejutott a fogorvoshoz is. Itt azonban már abba kellett volna hagynia, ám rájött a dolgok ízére, és kedve támadt, hogy fizetésemelést kérjen. Beállított az igazgatójához: — Nem lehetne felemelni a fizetésemet? — Milyen alapon?! — mordult rá az igazgató. Igor Nyikolajevics kárörvendő mosollyal az ablakhoz lépett. De ahogy kinézett. ereiben megfagyott a vér: a szarvasbikának hűlt helye volt. Mint később kiderült, Radcsukov főmérnök csalogatta maga után, mivelhogy már régóta szeretett volna egy Zsigulit szerezni. Fordította: Zahemszky László
