Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-16 / 112. szám

1979. május 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 réremyö _____________előtt Szávitri, Maya, Mire meg­vénülünk, Egy őrült naplója — bemutatók címszavakban az elmúlt hét műsorából; je­les események, önálló művek a televízió drámai műhelyé­ből. Igen, az Egy őrült nap­lója is, mely bár egy színpa­di előadás televíziós változa­ta csak, de nem egyszerűen lefényképezve, hanem — és ez Horvai István rendező ér­deme — képernyőre kompo­nálva. Nem túlzás, a lélek mélységeit feltáró színpadi játék ebben a formájában új dimenziókat kapott a képer­nyőn; oly közel juttatott Pop- riscsin világához, hogy* a le­hető legteljesebb, azaz esz­ményi fokon vált lehetővé a vele való gondolati és érzel­mi azonosulás. Darvas Iván játékának minden apró moz­zanata jelentőssé vált, köz­ponti szerephez jutott az ar­ca, tekintete, s a kamerák se­gítségével ritkán tapasztalha­tó erejű élmény született. Elektronika, ó Ugyanez minden csillogá- sa-villogása, pazar megje­lenése ellenére sem mondha­tó el az ind eposz, a Maháb- hárata egyik epizódjára épült elektronikus játékról, Rajnai András próbálkozásáról, amelyben ismét csak meg­szállottan keresi a kifejezés új formáit, tárgyul választva a keleti mesék színpompás világát, a felfokozottan kép­zeleti valóság birodalmát. Van abban valami megha­tó, ahogy a képernyő számá­ra, számunkra meg akarja hódítani távoli világok időt­len szépségeit. (Népművelői szándéknak is elfogadhatjuk, hisz az emberi szellem olyan eredményeivel ismertet meg bennünket, amelyekhez más formákban, például olvas­mányban kevésbé juthatnánk hozzá.) Ugyanakkor minden egyes vállalkozása, így a Szávitri is megvalósulásában nem ajándékoz meg a rácso- dálkozás örömével, hanem a kérdőjelek sokaságát hagyja maga után, — nyugtalanító­an. Ezúttal is a játékot fi­gyelve és a történet hősnő­jét, a csodálafos és varázsla­tos Szávitrit kísérve végig állhatatos útján, minek végső célja, hogy férjeura elvett lel­két visszaszerezze, érthetet­lennek éreztem, hogy Szávit­ri csak táncol, s csak a jelek nyelvén beszél, tehát „néma”, míg ugyanakkor- mindenki rhás természetes, azaz embe­ri módon fejezi ki magát. Mi­ért e játékban is kettősséget szülő, feltűnő megkülönböz­tetés? Mikor az eredeti mű­ben, amelyből e televíziós változat is vétetett, ilyenféle különbségtétel nem létezik! Szávitri éppúgy szóra fakad, mikor kívántatik, akárcsak a többiek, például Jama, a ha­lálisten, aki férje lelkét ma­gával ragadta. Kétségtelen, hogy az importált indiai tán­cosnő szépen táncol, és bir­tokában van az ősi táncjelbe- szédnek, s ha mi minden mondatát nem is érthettük meg, a lényeget fel tudtuk fogni „beszédéből”, az a tény azonban, hogy Szávitri egy elvontabb kifejezési formát képvisel az egyébként meg­lehetősen naturális játékban (ne tévesszen meg bennünket a képi trükkök, illetve trük­kös képek mindent elöntő áradata, :a 'történet drámai felépítése igen kezdetleges és lényegében szokványos) fele­más eredményt szül. 9 De megtévesztő ez a tele­víziós Szávitri tartalmában is, hisz míg az eposz a női hűség dicséretét zengő epi­zódjában Szávitri és Jama párbeszéde áll a középpont­ban, hogy tudniillik szép sza­vával, bölcs beszédével Szá­vitri miként tudja rávenni, megejteni a halál istenét, hogy juttassa vissza férje lel­két, addig Rajnai Andrásék- nál a hűséges asszonynak vé­gig kell vándorolnia, botla­doznia a legkülönbözőbb is­tenek legkülönbözőbb világá­ban, a /bugyborékoló vizek hatalmától a sistergő tüzek istenének birodalmáig, köz­ben veszekedő mitológiai szörrtyasszonyok, képzeletbeli lények, mesébe illő kellékek (varázserejű talizmán), — a tévéjáték alkotói tehát — a hatás kedvéért nyilván — alaposan feltupírozták a szá­mukra túl egyszerűnek tűnő epizódot. Gyanítom, minder­re azért volt'szükségük, hogy mozgásba hozhassák a techni­kát, hogy megmutathassák: mi mindenre képes is az elektronika. A cselekmény feldúsítása persze önmagában még nem is lenne baj — ilyesfajta dúsításra a művé­szetben gyakorta van példa, —, de az már igen, hogy ez­által az eposz művészi ereje szenved csorbát méghozzá éppen abban, ami lényege; ősien primitív költőiségében, monolitikus egyszerűségében, nemes gondolatiságában. Raj­nai módszerében az a félre­vezető, hogy ő nem befelé ás tárgyában á mélységeket keresve, hanem kifelé tekint- get a műből kelletvén, ille- getvén magát; az elkáprázta- tás vágya oly módon szállja meg, hogy végül a legszíne­sebb képek ellenére is fakó marad az, amit mondani sze­retne. Ebben az esetben is a hűség megindító éneke he­lyett a Szávitri csak egysze­rű mutatvány. ' Folytatásos Jókai Még tart az Onedin (vége tán sosem szakad), televízi­ónk szórakoztató osztálya is új folytatásos tévéfilmmel lé­pett a közönség elé, s bár a Mire megvénülünk első rész­letét láthattuk csupán, már­is megállapítható: a folyta­tásos megjelölés itt nem pusztán azt jelenti, hogy a film több részből áll, mert részekre szabták, hanem for­mai jegyeket is takar. Példá­ul, hogy szerkezete eleve olyan, hogy nem bonyolult, előadás­módja pedig, hogy szinte ol­vastatja magát. A film igyek­szik „mesélni” Jókai szelle­mében, Horváth Adám — ő rendezte a filmet — kitere­geti a részleteket, de mégsem válik ráérőssé a tempója, csak a téma válik így jobban körüljárhatóvá. Hozzátartozik ez a folytatásos tévédrámák természetéhez. Ezért is van, hogy szinte vég nélkül nyújt­ható, a. cselekmény fő ágá­ból újabb és újabb epizódo­kat lehet stílusosan kinövesz­teni. Jókai kedvez az efféle ' fiimi megközelítésnek, hisz regényeit mondhatni maga is folytatásokban írta és közöl­te, a szomjas olvasó minden­napi asztalára helyezve őket. Azért is örvendhetünk egyéb­ként az új sorozat láttán, mert egy kevésbé népszerű Jókai-munkára hívja fel a fi­gyelmet, így hát bizonyára bővíti a Jókairól alkotott ké­pünket is. , Röviden S végül a Maya a Tv Ze­nés Színházának bemutatója, Fényes Szabolcs legsikere­sebb műve; alapjában nem sokat változott a képernyőn sem, bár szövegbéli bom- basztjaitól megfosztották, s a zene édességét is csökkentet­ték azzal, hogy az operett egy-egy áriájából végül is dal letfa képernyőn. Horváth Ti­vadar tehát ízlésünkhöz igye- •kezett igazítani a Mayát, s mi tagadás, a harmincas években született operettből élvezhető szombat esti cse­mege lett, ami annak is be­tudható, hogy kitűnő színé­szek működtek közre, a cím­szerepben Almási Évával, aki szinte ötvözte Maya-elődei­nek erényeit: Honthy vará­zsát, Karády sejtelmességét, Lehoczky kacérságát. V. M. A Szovjetunióban Magyar színházi fesztivál A Szovjetunióban most be­fejezéséhez közeledő ma­gyar színházi fesztivál és a Magyarországon november­ben megrendezendő szovjet drámai fesztivál a két ország színházi, kulturális együtt­működésének olyan tartó­oszlopa, amelyre a jövő min­dennapos kapcsolatainak híd­ja épül —, állapította meg Tóth Dezső kulturális minisz­terhelyettes moszkvai sajtó- konferenciáján. A sajtókon­ferenciát abból az alkalom­ból rendezték meg a Szov­jetunió Kulturális Miniszté­riumában, hogy tegnap meg­kezdődött a Szovjetunióban megtartott második magyar drámai fesztivál befejező de- kádja. A sajtókonferencián ott voltak a Kulturális Mi­nisztérium küldöttségének tagjai és a Magyar írók Szö­vetsége delegációjának tagjai. Jurij Barabas, a Szovjet­unió kultúrális miniszterének helyettese kiemelte: az első hasonló fesztiválhoz képest most mennyiségileg és minő­ségileg is hatalmas változást hozott a magyar dráma nagy­szabású seregszemléje. A Szovjetunió valamennyi köz­társaságában, 18 nyelven 128 színház 45 magyar színművet mutat be. Tóth Dezső miniszterhelyet­tes meleg szavakkal mondott köszönetét mindazoknak a szovjet hivatalos szerveknek, intézményeknek a színházak művészeinek, akiknek együt­tes munkája lehetővé tette a nagyszabású és méreteiben lenyűgöző fesztivál megien- dezését. Olvasók hely nélkül Kpnyvek raktár nélkül A szolnoki városi könyvtá­ri hálózat fenntartását, mű­ködtetését 1973-ban vette át a városi tanács. Ez a szer­vezeti módosítás a korábbi­aknál nagyobb lehetőséget adott arra, hogy egységesít­sék, központi szakmai irá­nyítással tegyék hatéko­nyabbá az addig elszigetel­ten működő fiókkönyvtári hálózatot. Az eltelt időszak alatt a közművelődési igé­nyeket figyelembe véve jó összetételű állományt alakí­tottak ki a könyvtárosok. A központi és a tizenkét fiók- könyvtárban több mint 70 ezer kötet várja a látogató­kat, ez az állomány csak­nem háromszorosa az induló évek könyvmennyiségének. Az állomány szép gyarapo­dása örvendetes, ám még­sem szerez mindig derűs perceket a könyvtárosok­nak. A szolnoki városi könyv­tárba ugyanis a könyvekkel együtt érkeznek a gondok. A könyvtárosok a szűk he­lyiségben felhalmozott új könyvek között leginkább azon töprengenek, hogy hol keressenek helyet nekik. Van ugyan egy pincehelyiségben raktáruk, de az már régóta túlzsúfolt, a fiókkönyvtárak közül a legnagyobb sem több, mint harminchat négy­zetméter, a központi könyv­tár pedig C6ak az állomány egynegyedét tudja befogadni. Egyszóval a könyvtári háló­zat legégetőbb problémája — amely manapság könyvek­ről. könyvtárakról, könyvke­reskedelemről szólva sajnos nem hat újdonságként — a helyhiány. A közművelődésben jelen­tős szerepet betöltő fiók- könyvtárak alapterülete a jövőben sem növekszik. A kölcsönzésen kívül ezután sem tudnak mást nyújtani a terület lakosságának. S ez azért is elgondolkodtató, mert a város olyan pontjain működnek, ahol szinte egye­dül hordozzák a művelődés, a tájékozódás, a szórakozás lehetőségét. A kulturális in­tézmények hatókörén kívül- eső területeken pedig a könyvtáraknak — a szolgál­tatások bzitosításán túl — népművelői tevékenységet is kellene folytatniuk. Ezt a túlzsúfolt helyiségeken kívül a rövid nyitvatartási idő is akadályozza. A heti három­szor háromórás nyitva tar­tás nem elegendő arra, hogy rendszeres könyvtárlátogató­kat neveljen’ új rétegeket vonjon be az olvasóközönség körébe a könyvtáros. A fiókkönyvtárak olvasói­nak több, mint fele tizen­négy éven aluli diák. Már eddig is, de a közeljövőben mégdnkább arra törekszik a városi könyvtár, hogy az oktatási intézményekkel kö­zösen alakítsa ki mind az iskola, mind a körzetében működő fiókkönyvtár állo­mányát. Ennek előnyei vi­tathatatlanok, hisz ily mó­don elkerülhetővé válnak a szükségtelen párhuzamossá­gok. A gyerekek az irodalom szélesebb köréből válogathat­nak. Az iskolában inkább a tanulmányaikhoz szükséges olvasmányokat, a közművelő­dési könyvtárban pedig az ismeretterjesztő, szórakozta­tó könyveket találják meg. Az Áchim, a Délibáb és az Abonyi úti iskolában már ily módon szervezik a könyvtári munkát. A gyerekek mellett azon­ban- a fiókkönyvtárak kör­zetében élő felnőtt lakosság olvasási szokásainak, olvasá­si színvonalának emelése is nagyon fontos. A városi ta­nács a megyei könyvtárral és az SZMT központi könyv­tárával közösen a közeljö­vőben felmérést készít a vá­ros könyvtári ellátásáról. A tapasztalatok alapján 5—10 éves könyvtári programot dolgoznak ki, amelyben a városi könyvtári hálózat erő­sítésének, fejlesztésének fel­adatait határozzák meg. Az azonban már a felmérés eredményének ismerete nél­kül is bizonyos, hogy a fiók- könyvtárak tárgyi feltételei­nek javítására nincs mód. Éppen ezért a körzetben működő oktatási intézmé­nyek közművelődési célokra való felhasználásával — író­olvasó találkozók, pódium­műsorok, ismeretterjesztő előadások rendezése — pró­bálnak szélesebb körű nép­művelői munkát végezni. A közelmúltban kezdték a Széchenyi lakótelepen egy 120 négyzetméter alapterü­letű könyvtár kialakítását. A hálózat fiókkönyvtárai közül ez lesz az első, amely nem szűkölködik helyiségekben. Mód nyílik arra. hogy — a könyvtári- profilt megőrizve —j változatos közművelődési programokat kínáljon az ott élő embereknek. TE Rendezvénysorozat a múzeumban RÉGI JÁTÉKOK — MAI A mai gyerekek legfeljebb hallomásból ismerik szüleik, nagyanyáik játékait. Mivel, hogyan játszottak akkor ré­gen a fiúk és a lányok, ami­kor még híre-harnva sem volt a játéküzletek polcain ma­napság tucatszám sorakozó kisautóknak, nagyautóknak, beszélő, síró, alvó és egyéb csoda-babáknak, társasjáté- ' koknak, plüss figuráknak és sorolhatnánk még — az egyébként nem túl változa­tos — kínálatot. Pedig játé­kokat keresve érdemes kicsit visszanyúlni’ a múltba, fel­idézni a régi gyerekek lele­ményességét, akiknek a ma­guk készítette csutkababa, kis szekér, házikó legalább olyan, de talán még nagyobb örömöt is szerzett, mint a mai kislányoknak a ki tudja há­nyadik alvós baba. Örömről beszéltünk, ezút­tal a játék öröméről, amely­nek élményétől felelőtlenség lenne megfosztani egyetlen­egy gyereket is. Márpedig mostanában nem egy alka­lommal hallani játékokkal A gyerekek maguk is elkészíthetik a kiállított játékokat telezsúfolt szobában napszám unatkozó kislányokról, kisfi­úkról. Éppen ezért örömmel adunk hírt, a Damjanich Já­nos múzeum és a Verseghy Ferenc megyei könyvtár KISZ-szervezete gyermekek­nek szervezett programjairól, amelyeknek célja a régi, népi játékok és a’ mai gyerekek „egymásra találása” lenne. A nemzetközi gyermekév alkal­mából hirdetett programsoro­zat május 26-án dálután 3 órakor népi gyermekjátékók­ból rendezett kiállítás meg­nyitójával kezdődik. A be­mutatón látható játékokat kis fantáziával, kézügyesség­gel bármelyik gyerek el tud­ja készíteni, mint ahogy a későbbiekben a múzeúm le­hetőséget is ad erre. Május 30-án dr. Szabó László mu­zeológus tart előadást s ve­GYEREKEK zeti be a gyerekeket a népi gyermekjátékok készítésének titkaiba. Ám előtte érdemes lesz a gyerekeknek ellátogat­ni arra a foglalkozásra is, amelyen éneklést és mozgást is igénylő játékokkal ismer­kedhetnek meg. A Jászság­ban és a Kunságban össze­gyűjtött népi játékokból 27- én nyújtanak ízelítőt a muze­ológusok. A játékokkal egyéb­ként a „Múzeumi levelek ’ hamarosan megjelenő külön­kiadásából részletesen is megismerkedhetnek a gyere­kek és a pedagógusok egy­aránt. A programok 28-án a Koltói úti általános iskola irodalmi színpadának „Bol­dog bolondságok” című mű­sorával folytatódnak. Ekkor szintén lesz lehetőség játék- készítésre, amelyben a mart­fűi rajzszakkör tagjai lesz­nek a gyerekek segítségére. Május 31-én a népzene és a népművészet a témája a mú­zeumi gyermekfoglalkozás- ' nak, elsején pedig irodalmi műsorral fejeződik be a ren­dezvénysorozat. Szakköri nap Karcagon A karcagi Déryné Műve­lődési Központban ma a gyermékszakkörök napját rendezik meg. A barkács, báb, bélyeggyűjtő, hímző és modellező szakkörök kiállítá­sát délután fél négykor Ve­réb József, a városi tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyitja meg. Nevelési központ épül Kecelen Iskolát, könyvtárat, torna- csarnokot, óvodát, napközis éttermet és művelődési házat magúba foglaló nevelési köz­pont építését kezdték meg Bács-Kiskun megye több mint tízezer lakosú nagyköz­ségében, Kecelen. A megyé­ben ez lesz az első olyan egy­ségesen irányított létesít­mény-együttes, amely egy­aránt szolgálja az ifjúság ok- tatását-nevelését,. művelődé­sét, sportolását és szórako­zását. Apa és fia a korong mellett A Karcagon élő idős Rusói István, a Népművészet meste­re, ma már nem dolgozik, de nap nap után tanácsokkal lát­ja el fiát, ifj. Rusói István népi iparművészt, a népművészeti háziipari szövetkezet tagját. A műhelyben a hagyományos cserépedényeken — korsókon, fazekakon, tálakon, tányéro­kon, bütykösökön — kívül ma is készülnek a híres Rusói — kályhaszemek, amelyek felhasználják a hajdani népi kályhák motívumkincsét. Régi technikával készült kerámia világítótest Kályhaszem (falikép)- nzs —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents