Szolnok Megyei Néplap, 1979. május (30. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-16 / 112. szám
XXX. évf. 112. szám, 1979. május 16., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kulcsemberek Jó páran a fogukat szívták, sziszegtek — ment a gyárban a susmus. Annyi történt, hogy az egyik kitűnően dolgozó szocialista brigád vezetője visszaküldte az igazgatónak a borítékban érkezett újévi jó kívánságait. Nem, nem haragudott rá, csak közölte a levél „szállítójával”, hogy őt nem Sándornak, hanem Károlynak hívják. Bár a vezetéknév ugyanaz, de szerinte a levél nem neki szól. Mindenki tudta — neki szánták, ezért okozott a „vissza a feladónak” nagy feltűnést. Voltak, akik féltették az „öreg Karcsit”, ahogy az üzemben hívják, mások meg az asztalt verték, hogy itt az ideje megtanulni a neveket. A történet happy-enddel végződött, mert az igazgató elnézést kért. Nem véletlenül. A vezetők nagy többsége tudja, milyen sokat számítanak a kulcsemberek. A.z „öreg Karcsi” pedig igen. nagy tiszteletnek örvend, úgy mondják, szava van'. Példáján, példák tömkelegét lehetne említeni, mennyiszer előfordul: „ha ő jön, én is megyek”. A BUBIV vezérigazgatója személyesen ismeri azt a fiátal munkásasszonyt, akire Jászárokszálláson az üzemben a kárpitos munka betanítását építették. Ö volt az első fecske, s ma már női csapatok dolgoznak mellette. Az ismeretség tehát szintén nem véletlen. A SZIM 'műhelycsarnokban mutatja kísérőm: nézze meg azt az embert. Minden műszak előtt és után úgy tisztogatja, olyan aprólékosan a gépét, mintha sajátja lenne. Kérdezem: miért, .nem az övé is? Azután kiderül, nemcsak a gép karbantartásánál lehet számítani az illetőre. Szóval szükség van a kulcsemberekre, akik nemcsak hangadói egy közösségnek, hanem példamutatói is a munkának. A kapcsolat — a jó kapcsolat — közöttük, s a vezetők között lételeme a gyári, az üzemi munkának. Hiszen kevés ma már az olyan vállalat, ahol a megváltozott piaci helyzet, a rossz szerződéses fegyelem, vagy ha más nem, akkor a munkaerőhiány ne produkált volna rendkívüli szituációkat. Ezekre a dolgozókra — vagy kollektívákra — nemcsak munkaidő után, a vállalati rugalmasság megkövetelte s biztosította órákban lehet, s kell építeni, hanem a nyolc órán belül is.'Egyik vezető mondja: Ha a Rákóczi Szocialista Brigád megcsinálja, tudom, a norma teljesíthető. Nem rendkívüli, hanem becsületes, szorgalmas és elsősorban fegyelmezett emberek a tagjai.” Azon kívül, hogy a termelés biztonsága vállaikon — is — nyugszik, fontos szerep jut az üzem életében a kulcsembereknek. Ilyenek ugyanis nem születnek. A jelenlegieknek — azoknak, akiket így tartanak számon a csarnokokban — dolga, hogy az utánuk jövő nemzedékekből, környezetükből még több biztos kezű és agyú emberre mondhassák: lehet rájuk számítani. Rajtuk múlik egy-egy kollektíva összeforrottsága, nem utolsósorban nyíltsága, tettrekészsége. Kijár nekik a megbecsülés. Nemcsak annyiban, hogy köszönnek vagy előre köszönnek nekik. Nemcsak annyiban, hogy keresetük több, mint környezetükben az x,átlagosnak”. Hanem olyan apróságokban is, hogy megtanulják a nevüket. A keresztnevüket is. Memorizálás helyett egyszerűbb megoldás persze néhány beszélgetés. Velük. Befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottságának ülése Budapesten május 15-én befejezte munkáját a Varsói Szerződés tagállamai «külügyminiszteri bizottságának ülése. A résztvevők közös közleményt fogadtak el. (A 2. oldalon.) A Varsói Szerződés tagállamai külügyminiszteri bizottsága budapesti ülésének befejeztével tegnap délelőtt elutazott Andrej Gromiko a Szovjetunió külügyminisztere. A Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Púja Frigyes külügyminiszter búcsúztatta. A nap folyamán elutazott Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság, Bohuslav Chnoupek, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Emil Wojtaszek, a Lengyel Nép- köztársaság, és Oskar Fischer a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztére. A külügyminisztereket ’ elutazásukkor Púja Frigyes búcsúztatta. Tiszabura ma Folytatásos riportunk második része 3. oldal I szerkesztőség postájából 4. oldal Fűkaszákat exportál a MEZŐGÉP törökszentmiklósi gyára A' növénytermesztés gépesítésében igen nagy szerepet vállalnak a MEZŐGÉP Trösztnek azok a vállalatai, amelyek tőkés • cégekkel együttműködve készítenek gépeket exportra: a határokon túl eladott munkájukért ugyanis modern gépekhez jut a magyar mezőgazdaság. A kooperációs szerződések egyikét a szolnoki MEZŐGÉP mondhatja magáénak. A nyugatnémet CLAAS cég gépeihez már évek óta készítenek kiegészítő berendezéseket, például a kombájnokhoz adaptereket. Az ellentételes — az ország nem valutát, kap az exportált gyártmányokért, hanem nagy teljesítményű kombájnokat — szállítások köre tavaly újabb termékkel bővült. A CLAAS nyugatnémet tervek szerint készülő, rotációs fűkaszákat rendelt a szolnoki vállalattól. A fűkaszákat a vállalat törökszentmiklósi gyárában kezdték el gyártani. Hazai tervek szerint ott már korábban is készítettek hasonló gépeket az egy éve rájuk bízott feladat azonban mégis nehéznek bizonyult. Kezdetben nem éppen köny- nyen alkalmazkodtak a tőkés megrendelők minőségi követelmény eih ez. Az új feladathoz idomuló munkaszervezés, a technológiai fegyelem szigorítása azonban gyorsan megszüntette a kezdeti nehézségeket. A múlt év közepén az NSZK-ba küldött mintadarabokkal a megrendelő elégedett volt és novemberben elkezdődhetet az első 2000 fűkasza sorozatgyártása. Eddig több mint 1800 gépet készítettek már el, és május 25-re teljesítik a 2000 darabos megrendelést. Ezzel azonban nem szűnik meg az együttműködés, hiszen a vállalat kapacitásának egy részét három évre lekötötte a nyugatnémet vállalat. (Ezt a tényt Törökszentmiklóson szívesen tekintik a munkájukról kiállított jó bizonyítványnak.) Háromezer újabb fűkaszára már meg is kapták a megrendelést, szeptemberben kezdik el a gyártást. A gépek második sorozatának exportja még az eddiginél is kifizetődőbb lesz a gyárnak, a vállalatnak és az országnak is. Az első 2000 termékhez szükséges anyagok 30 százalékát még a német megrendelők szállították. A szeptemberben induló új program végrehajtásához viszont már alig lesz szükség import anyagra. Az eddig külföldről vásárolt alkatrészeket az év második felében már a szolnoki MEZŐGÉP gyáraiban készítik el. A több hazai munkáért több, kombájnok vásárlására költhető valutát kap az ország. Javul a termelés gazdaságossága. Most még 100 munkaórával készül el egy fűkasza, az év második felében azonban már 80 óra is elegendő lesz. A felületkezelési technológia és a szerszámok korszerűsítésével, újabb gépesítéssel időt takarít meg a gyár. Értékes percekkel rövidül egy-egy gép elkészítésének ideje azért is, mert a munka fogásait már jól ismerő munkások gyártják a fűkaszát, és fokozatosan sikerült megtalálni a legésszerűbb szervezési módszereket. Végül ejtsünk néhány szót arról, hogy a tőkés kooperáció a gyár saját gyártmányainak minőségét is javította. Néhány, a nyugatnémet WM—20-as fűkaszánál látott konstrukciós megoldást a hazai gépek tervezésekor is eredményesen alkalmazták. A gyártási technológiát • szinte teljesen átvették. Mindezek eredményeként a magyar mezőgazdaságnak is korszerű fűkaszákat kínálnak. A szolnoki Bőripari Szövetkezetben külföldi megrendelésre készítik az Adidas sporttáskákat, hetente több ezer darabot r Áramellátó rendszerek, antenna erősítők A békéscsabai Hiradótechnikai Vállalat különböző teljesítményű áramellátó rendszerekét és antenna erősítőket is gyárt. .Az előbbit rádió- és tv adóállomások és a posta különböző területein alkalmazzák, az antenna erősítőkkel pedig a tv- adások vételi lehetőségeit lehet javítani. Az áramellátó rendszerek közül is kis teljesítményűeket és az antenna erősítőket exportra is készítik. Pajzs—79 hadgyakorlat Hazánkba érkeztek a Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszterei Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghívására, a Magyar Népköztársaság területén végrehajtandó Pajzs ’79 közös hadgyakorlatra tegnap hazánkba érkezett Dobri Dzsurov hadseregtábornok, a Bolgár Népköztársaság honvédelmi minisztere, Woj- cziech Jaruzelski hadseregtábornok, a Lengyel Népköz- társaság nemzetvédelmi minisztere. Heinz Hoffmann hadseregtábornok, a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, Ion Coman hadseregtábornok, a Román Szocialista Köztársaság fegyveres erőinek minisztere, Dmitirij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és Martinf Dzur hadseregtábornok. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi minisztere. A vendégeket Czinege Lajos és a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának tagjai fogadták. Jelen voltak a Varsói Szerződés tagállamainak budapesti nagykövetei. A „Pajzs ’79” hadgyakorlaton résztvevő nemzetek hodseregeinek legkiválóbb ifjúkommunistáit tüntették ki tegnap, a Magyar Néphadsereg tapolcai művelődési otthonában megtartott ünnepségen. A kitüntetési ünnepségen részt vett Horváth István vezérőrnagy, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoport- főnökének első helyettese, Pompor István ezredes, az MSZMP néphadsereg! bizottságának titkára és a baráti országok hadseregeinek több magasrangú vezetője. Varga László, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte a felkészülés szakaszában élenjáró, a (Folytatás a 3. oldalon.) Egy hét múlva nyit a tavaszi BNV Huszonhét ország állítja ki termékeit A Budapesti Nemzetközi Vásár területén tetőpontjára érkezett a május 23-i nyitás előtti készülődés. A május 23-i ünnepi megnyitó után délután 2 órától a nagyközönségé a vásár, amely egyébként naponta délelőtt 10. órától délután 6 óráig tartja nyitva kapuit. A szakmai programok zavartalan lebonyolítása érdekében május 24-én, 25-én, 28-án, 29-én és 30-án szakmai napot tartanak, amikor a délelőtti nyitástól délután 1 óráig kizárólag a szakmai jegyekkel érkező látogatókat fogadja a vásár. Ezeken a napokon a nagyközönség délután 2 órától tekintheti m|eg a nemzetközi seregszemle látnivalóit: 27 ország és Nyugat-Berlin összesen 1852 kiállítójának korszerű termékeit. A 9 napig, május 31>-ig nyitva tartó vásár derekán, szombaton és vasárnap egész napon át a nagyközönség rendelkezésére áll a vásár. A tavaszi BNV vidéki látogatói ezúttal is igénybe vehetik a MÁV 33 százalékos menettérti utazási kedvezményét. A vásár látogatóinak ellátására jól felkészült a vendéglátóipar. Ezúttal is sok ízes falattal várja vendégeit a karcagi birkacsárda a kömlődi halászcsárda, az Expo étterem, a 43-as számú pavilonban az Észak- Budai Áfész étterme, a Halértékesítő Vállalat több halsütödéje, s a pavilonokban vagy a csarnokok mellett berendezett gyorsbüfék, bisztrók, eszpresszók sora. A vásár útjain a Zöldért öt elárusító pavilont rendez be, s ha meleg lesz. jó szolgálatot tesz az a 20 kis elárusító kocsi, amelyből jégkrémmel látják el a vásárlókat. A vásár különböző vendéglátó helyein együttvéve csaknem 3000 ülőhely várja a vendégeket. H. J.